Kaptam egy levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől, amelyben arról tájékoztattak, hogy nem fogadják el a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrűről adott olvasatomat a konferencián való előadásra. Alább a válaszlevelemet adom közre.
1. ábra. A csúcshegyi honfoglalás kori gyűrű az Ég szár (mai magyarsággal: Ég ura) mondattal
Tisztelt Nemzeti Régészeti Intézet, Poszter Konferencia, Giedl Dániel úr!
A felhívásukat komolyan véve javaslatot tettem a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrű olvasatának közreadására a Poszter Konferencián. Köszönöm a válaszukat! Ez a válasz megtisztelő, ám elfogadni (szakmailag) nem tudom. Nem vonom kétségbe a döntésük lehetőségét, mert ez kétségtelenül az Önök hatásköre és felelőssége. A szakmai alátámasztását azonban a szakterület kutatójaként vitatnom kell, mert az megalapozatlan és káros.
- Mint írják, a javaslataim túllépnek azon a hagyományos hármas elven (az emlékek feltárása, dokumentálása és szakmai értelmezése) amit a szakmai közösség e konferencia témájaként megjelölt. Hozzá kell tennem, hogy ez nem lehet igaz. Ez esetben is bizonyára nálam jobban tudják, hogy mit tekintenek témához tartozónak. Ezt nem vitathatom. Azonban úgy gondolom, hogy az érvelésük szakmailag nem kifogástalan. A szakmai értelmezés körébe ugyanis beletartozna a jelek jó értelmezése (ha ez lehetséges, akkor az elolvasása). Hiszen a régészek rendszerint szoktak adni valamilyen értelmezést a leleteken látható jelekről - mert eleve úgy érzik, úgy tudják, hogy az beletartozik az értelmezésbe. A baj csak az, hogy ez a magyarázat szinte kivétel nélkül hibás. A szakma ugyanis a több évtizedes akadémikus téveszmeterjesztés és mulasztás-sorozat (talán a Soros-alapítvány és az MTA között kötött megállapodás?) miatt nem ért a székely íráshoz (a magyar hieroglif íráshoz még annyira sem). Ezért fel sem ismerik a leleteken lévő jeleket, nem hogy el tudnák olvasni a feltárt szövegeket (1). Ez eredményezi azt, hogy a múzeumok polcain százszámra vannak elolvasatlan nyelvemlékek. Bizonyos, hogy ez a helyzet tarthatatlan s elsősorban Önöknek kell ezen változtatniuk. Például akár a szakmai vita megszervezésével. A nyílt tudomány elveinek, a saját feladataiknak (a leletek leírásának), valamint a tudományos haladásnak az felelne meg a legjobban, ha vállalkoznának egy ilyen szakmai megbeszélésre. Ezt azonban nem vállalják s az elutasításra semmilyen elfogadható magyarázattal nem szolgálnak. A leletek leírásába ugyanis beletartozna a nyelvemlékek (saját tehetségből, vagy segítséggel történő) elolvasása, de legalább az írás létének felismerése és jelzése. Ennek hiányában - minden tiszteletem és elismerésem mellett is - azt kell mondanom, hogy nem végzik el jól a munkájukat.
- A válaszuk szerint "A felvetett olvasatok eltérnek a tudományosan alátámasztható, mérvadó kritikai megközelítést használó olvasatoktól, s olyan prekoncepciókra épülnek, amelyek metodikailag és az érvrendszerbe bevont ismeretanyag tekintetében is túllépnek ezen a kereten." Az olvasataim azonban tudományosan alátámasztottak s ezt az alátámasztást Önök minden ismeret nélkül vonták kétségbe. A tudományos igényű kritika alapelve, hogy a kritikusnak ismernie kell az értékelt állítás adatait és gondolatmenetét. Önök pedig nem ismerik azt, ezért végig sem tudnak menni az alátámasztást képező adatokon és gondolatmeneteken. Ebből következően a javaslatom tudományos igényű értékelésére sem lehetnek képesek.
Egyébként sincsenek olyan "mérvadó kritikai megközelítést használó olvasatok", amire hivatkoznak. Ez nem több egy naiv reménynél. Nem létezik olyan "tudományos konszenzus", amire hivatkoznak. A honfoglalók általam közölt nyelvemlékeiről (és így a csúcshegyi gyűrűről) semmiféle egyéb olvasat nem létezik, mert ezek az én felfedezéseim. Én közlöm róluk az első olvasatot. Az olvasataim nem prekoncepcióra épülnek, hanem 52 évi kutatásra. Öt felsőfokú végzettséggel a hátam mögött egy életet (napi 4-12 órai munkát) áldoztam ennek az egyetlen kérdésnek, a székely írás eredetének tisztázására. Tucatnyi könyvet és vagy 2500 cikket írtam e témában s ezeket nem lehet minden ok és az elolvasásuk nélkül prekoncepciónak minősíteni. Ráadásul Önök nem is írják meg, hogy miben állna az olvasatom prekoncepciós jellege, ezért ezt nekem találgatnom kell, hogy válaszolhassak rájuk.
Ha arra gondoltak, hogy a honfoglalás korában, vagy azt megelőzően nem is létezett a székely írás, vagy az elődje, akkor ezt ki kell javítanom. Az akadémikus kutatás is elismeri (legutóbb pl. Róna-Tas András beszélt erről az MTA dísztermében), hogy a székely írás előzményét használhatták a honfoglalás előtt is. Fehér Bence, az MKI kutatója is sorozatban kísérli meg az avar írásemlékek elolvasását. Püspöki Nagy Péter is arról írt, hogy a székely írás egy avar írás feltámasztása lehet.
Ha arra gondoltak, hogy a "tudományos konszenzus" alfabetikus írásnak tekinti a székely írást, akkor emlékeztetnem kell az MTA rováskorpuszában 2021-ben megjelent (a Németh Gyula által már 1934-ben is említett) Veit Gailel féle forrásra, amelyik egyértelműen leszögezi, hogy a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei is. S a magyar népi, uralmi és vallásos jelkincsben a mai napig használatban vannak a szójelek, amint a székely írás ismert emlékeiben is vannak szójelek. Például a heraldika is ismeri a hármashalom alakú ország szójelünket, ami az államcímerünkben is szerepel - csak maguk nem tudnak róla eleget. A szójeleink akadémikus szerzők általi fel nem használásának tragikus következményeiről bővebben írtam a Joggal bírálja-e Fehér Bence az MTA rováskorpuszát? c. cikkemben.
- Indokoltan írják a saját szakmai ismereteikről, hogy "Magunk nem vagyunk sem írástörténészek, sem nyelvészek, azonban saját tudományos olvasmányaink alapján elfogadjuk az ezzel kapcsolatban kialakított hagyományos tudományos megközelítéseket." Mivel nem írástörténészek (ilyeneket szép hazánkban nem is képeznek, csak a gyakorlat és a tudás tehet valakit írástörténésszé), nem is lehetnek képesek a javaslataim tudományos igényű értékelésére. Az említett "tudományos olvasmányaik" pedig nem lehetnek komolyan vehetők, mert ilyenek nem léteznek. Gelb szerint írástudomány nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. A "tudományos konszenzus" pedig száz éve egyebet sem csinál, csak hazudik (pl. a székely írás ótürk eredetéről) és kikerüli a nagy kérdéseket (például, hogy miért van a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelkészletben 20 székelyazonos jel, az amerikai indiánok népi jelkészletében meg kb. 40). S hogy erről a hiányról (a tudományos irodalom nem létezéséről) nem szereztek tudomást, az csak az ilyen irányú olvasottságuk hiányosságát bizonyítja. Jobban kellene megítélniük, hogy mi számít tudományosnak. Javasolhatom például Sándor Klára 1996-ban megjelent A székely írás megíratlan története(i?) c. cikkét, amelyben világosan leírja, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé, minden alapvető kérdés tisztázatlan. Ugyanilyen lesújtó véleménye van Püspöki Nagy Péternek és az említett I. J. Gelb-nek is. Ha pedig nem létezik írástudomány (mert ezek a szerzők ezt írják), akkor ugyan mire is hivatkoznak Önök, akiknek erről a szakterületről fogalmuk sincs? A valójában nem is létező "tudományos konszenzus" 100 éven át tudatosan téveszméket hirdetett a székely írás ótürk eredetéről. Ezt a hamis álláspontot éppen az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk törte derékba. A 90-es években, a kötetünket elolvasó szerzők (Róna-Tas András, Sándor Klára, Benkő Elek és Ráduly János) sorra ismerték be, hogy fogalmuk sincs a székely írás eredetéről. Sándor Klára és Benkő Elek azóta is ezen az állásponton van. A 2021-ben megjelent akadémiai rováskorpuszban - adathiányra hivatkozva - sem mondtak semmit a székely írás eredetéről. Fodor Pál értékelése szerint ők a legjobb rováskutatói az akadémikus tudománynak. Pedig adathiány nincs, mert a kiásott régészeti leleteken százszámra vannak írásemlékek, amelyekre lehetne alapozni. Ha ezt a kutatást az akadémikus tudomány nem hajlandó elvégezni, akkor az csak a szakmai és erkölcsi felelősségüket húzza alá.
- Írják azt is, hogy "az Ön megfejtési javaslatai ettől radikálisan eltérnek". Ha a "nem tudom"-tól térnek el az olvasataim, akkor az nem lehet komoly kifogás. Akár dicséretnek is tekinthetjük. Ám itt is csak az derült ki, hogy Önök nem ismerik a szakterületet. Úgy hivatkoznak a tudományra, mintha az létezne, mintha a legismertebb képviselői nem ismerték volna be már évtizedekkel ezelőtt a teljes tanácstalanságukat. Ám Önök erről sem tudnak, mert a harminc év nem volt elegendő az írástörténeti szakma elképesztő csődjének felismerésére sem.
- Javasolták még, hogy "előadásaival előbb ilyen nyelvészeti, írástörténeti tudományos konferencián kellene megmérettetnie magát, ahol olyan mérvadó, egyetemi oktatók, tudományos szakemberek vannak, akik érdemben hozzá tudnak szólni a javaslatait érintő módszertani nyelvészeti és írástörténeti kérdésekhez, s akikkel szemben meg tudja védeni tudományos álláspontját". Giedl Dániel nyitott kapukat dönget, sohasem zárkóztam el a konferenciákon való részvétel elől (1). Miközben éppen a nem is létező "akadémikus írástudomány" számára elfogadhatatlan a nyilvános megmérettetés. Ahogy Önök is, ugyanúgy minden "tudományos" fórum kitér a párbeszéd elől. Érthető, hiszen ha beismerten fogalmuk sincs a szakterületről, akkor egy korrekt vitában azonnal kiderülne a felkészületlenségük. Ahogyan az Önök válaszáról is csak ez a rovológiai szakismerethiány vált nyilvánvalóvá. A hazai akadémikus tudományosságban nincs olyan szakember, aki két értelmes és igaz bekezdést tudna írni a székely írás eredetéről. Bárkivel és bármelyik intézménnyel vállalom a korrekt és nyilvános vitát. Attól azonban nem tartok, hogy az arcába vágott nehézlovassági kesztyűt ez a magasan képzett, ám a "nem tudom" mellett évtizedeken keresztül kitartó "tudomány" észrevenné. Szaktudás és becsület hiányában erre a párbajra nem lesz vállalkozó.
A hazai őstörténet-kutatás (a hun-avar-magyar azonosság kérdésének vizsgálata) számára az előrelépést jelentené a régészeti leleteken lévő nyelvemlékek megismerése. A genetikusok és a nyelvészek közötti ellentmondást nyilvánvalóan csak a korabeli nyelvemlékek elolvasásával és felhasználásával lehet feloldani. Mivel a válaszukból is az vált nyilvánvalóvá, hogy az elutasítást szakmailag nem képesek megindokolni, ezért kérem Önöket a döntésük felülvizsgálatára! Ha mégis kitartanak a szakmailag alátámaszthatatlan érvelésük mellett (amihez joguk van), akkor nyilvánvaló, hogy az a jogi környezet hibás, amelyikben dolgoznak.
Tisztelettel: Varga Géza
Ui: Ma este fél hatkor előadást tartok a Legkorábbi magyar nyelvemlékekről a Semmelweis utca 4. szám alatt a Háló helyiségében. Várom Önöket tisztelettel, hogy a párbeszéd szakmai megoldást nyerhessen!
Jegyzet
A Nemzeti Régészeti Intézetnek küldött levélhez nem csatoltam az alábbi észrevételeket, ám e blogbejegyzésben az olvasók számára ezt hasznosnak gondolom. Olyan eseteket sorolok itt fel, amelyekben a régészek nem féltek bekapcsolódni az írástörténeti kutatásba. A Nemzeti Régészeti Intézet álláspontjától eltérően úgy gondolhatták, hogy ez valamiképpen hozzátartozik a feladatkörükhöz.
(1) Nem szükséges felhívniuk a figyelmemet a konferenciák hasznosságára, évtizedek óta járok konferenciákra hallgatóként, előadóként és szervezőként is (5. ábra). Az Írástörténeti Kutatóintézet alapítójaként az elmúlt évtizedekben több konferencia rendszeres előadója, vagy szervezője voltam. Az Első szombati írástörténet nevű előadássorozatot a XII, Kerületi Önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott teremben több, mint 10 éven át szerveztem és vezettem, a legismertebb magyar íráskutatók részvételével. A százhoz közeli előadásból álló sorozatban a meghívásomnak eleget téve előadott Badiny Jós Ferenc, Bakay Kornél, Berényi László, Bíró Lajos, Érdy Miklós, Erdélyi István, Forrai Sándor, Kiss Dénes, Kiszely István, Gyenes József, Karalyos Szénási Gyula, Kőhalmi Katalin, Ludvig Rezső, Lőrincz Ibolya, Makoldi Sándor, Muzsnai László, Nagy Zoltán, Pap Gábor, Pesti József, Püspöki Nagy Péter, Rozner Péter, Sebestyén László, Simon Péter, Süpek Ottó, Szelestey László, Tálos Géza, Varga Géza, Vavrinecz Béla, Vékony Gábor, Veres Péter és több más, ismert szerző. Az előadások anyagából könyveket adtunk ki. Ilyen volt pl. a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötet (1993), vagy a Székely rovásjelek hun tárgyakon c. füzet (1996), amelyek sok tekintetben első közlésnek számítanak. Ez az írástörténeti műhely kimutathatóan döntő hatást gyakorolt a hazai írástörténeti kutatás irányvonalára. Például a legismertebb akadémiai kutatók ennek hatására vetették el a székely írás száz évig hangoztatott ótürk eredetét. Azóta is a "nem tudjuk" álláspontjára helyezkedtek az eredet kérdésében, mert az általam felvetett kérdéseket - Önökhöz hasonlóan - nem képesek feldolgozni.
(2) Vékony Gábor régész adott egy (a szójelek fel nem ismerése és két betű félremagyarázása miatt hibás) olvasatot a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék szövegéről. A fúvóka szövegét az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállítás megnyitójára írt cikkeim és Hiller István kultuszminiszter adminisztratív intézkedéseinek hatására ma már az ELTE, az MTA és az MKI is nyelvemlékként kezeli, bár korábban rovásírásos nyelvemlékeket nem voltak hajlandók sem kiállítani, sem tárgyalni. Igaz, helyesen elolvasni azóta sem tudják. A személyes beszélgetéseink során Vékony Gábor beismerte, hogy a fúvókatöredéken általa fonák alakban elolvasott (és fúnék-nak magyarázott) szó első jele nem "f", hanem "ly". Azt pedig már a szakirodalom is tartalmazza, hogy a második jel sem "u", hanem "o/ó" betű. Amiből a kezdet kezdetén is nyilvánvaló volt, hogy az akadémikus áltudomány által elfogadott és azóta is ünnepelt vékonygábori olvasat közönséges parasztvakítás. Bárki ellenőrizheti, hogy az első két jel nem "f" és nem "u" rovásbetű. A következetes alfabetikus olvasat lyónak lenne, amivel az a baj, hogy a jónak szót "j"-vel kell írni. A megfelelő megoldást A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak c. cikkemben adtam közre.
(3) Ritoók Ágnes régész, a zalavári ásatások korábbi vezetője egy személyes beszélgetésünkben tájékoztatott arról, hogy a II. világháborút követően a megszálló szovjet hatalom részéről érkezett egy visszautasíthatatlan kérés arra vonatkozóan, hogy a magyar régészek találjanak szláv leleteket - s a zalavári ásatások e célt szolgálták. A récéskúti XI. századi bazilika romja mellett volt is egy téves tájékoztatást nyújtó tábla, ami szerint ez Pribina templomának maradványa. A tábláról írtam egy cikket s azt közreadtam az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetben is. Szőke Béla Miklós, az ásatások újabb vezetője később arról tájékoztatott, hogy a lejárt szavatosságú táblát a cikkem hatására eltávolították.
.
2. ábra. A zalavári Szár ős ten (mai magyarsággal Úristen) mondatjel (középen), a jelvény szár, ős és ten hieroglifái (balra, lentről felfele), valamint a nekik megfelelő mai magyar jelek (lentről felfelé: magyarszombatfai tányér szár jele, a székely írás "sz" betűje, valamint ős és ten szójele (jobbra)
A zalavári ezüstjelvény (2. ábra) a Bakay Kornéltól kapott szíves szóbeli tájékoztatás szerint szórványlelet az 1019-ben felszentelt un. Hadrianus templomból. Sem a szláv, sem az avar leletek közé nem sorolható, IX. század végi - X. századi magyar díszítménynek látszik. Ezt az ásatásokon előkerült, magyar hieroglifikus szöveget hordozó ezüstjelvényt azonban a Zalavárt Mosaburggal azonosító régészek nem olvasták el. A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán ez a jól elolvasható magyar ezüstjelvény nincs kiállítva, a néhány glagolitagyanús zalavári jellel ellentétben. Talán azért nem hajlandók elolvasni ezt és a hasonló magyar nyelvemlékeket, nehogy zavarja a szovjet megszállók kérésére Zalavárról kialakított hamis képet?
Benkő Elek régész a 2021-ben megjelent akadémiai rováskorpusz egyik szerzője. A kötet szerint a székely írást csak a székelyek használták, akik egy elmagyarosodott török népcsoport s a törökségből hozták magukkal az írásukat. Ezt a könnyen cáfolható nézetét a kötet nem támasztja alá. Miközben Benkő Loránd nyelvész szerint a székelyek által használt magyar nyelv semmi nyomát nem mutatja annak, hogy a székelyek valaha is a magyartól eltérő nyelven beszéltek volna. Hozzátehetem: azt is tudjuk, hogy a székely írás elnevezés csak egy modern "tudományos" szóhasználat. Eredetileg ezt az írást szkíta-hun írásnak nevezte a magyarság. Azaz, ha az írás eredeti használóit keressük, akkor a szkíta-hun-avar népek körében kell kutatodnunk, a székely íráshasználat előzményeit pedig e népek leletein találjuk meg. Az akadémikus rováskorpusz azonban a bodrog-alsóbűi rovásszöveg tárgyalását is megtagadta, azzal az álságos érveléssel, hogy az nem köthető a székelyekhez.
A több, mint tíz évvel ezelőtt kötött letéti szerződésünk értelmében a Magyar Nemzeti Múzeumnak le kellett volna írnia a budapesti hun/késő középkori jelvényt egy tudományos folyóiratban. A múzeum kérésére Tomka Péter régész az akkor budapesti hun jelvényként (ma már budapesti késő középkori jelvényként) ismert lelet jeleit, a múzeumban elkövetett barbár lereszelést követően, latin AK monogramnak, Tomka Gábor régész, a múzeum főigazgató-helyettese pedig rontott latin M betűnek határozta meg. A 3. ábrán látható képek alapján az olvasó felmérheti, hogy ezek a régészek ismerhetik-e kellő mértékben a latin írást s a múzeum teljesítette-e a szerződésünket az elvárható tudományos igényességgel. Álláspontom szerint a nevezett régészek ismerhetik a latin betűket, a "tévedésük" intézményi megszervezésére vonatkozó bizonyítékkal pedig pillanatnyilag nem rendelkezünk. Ezért továbbra is nyitott a kérdés, hogy minek köszönhetők ezek az elképesztő írástani ballépések.
Csallány Dezső régész, ismert rováskutató tette közzé a nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyvében a Szent Istvánnak tulajdonított hamis, rovásírás-ellenes rendelet szövegét, amivel a fél országot megtévesztette. Ha Csallány Dezső, vagy a megvezetett tömegek ismerték volna a magyar hieroglif írást, akkor könnyen felmérhették volna a rendeletszöveg hamisságát. Ugyanis a Szent Istvánhoz kötődő tárgyakon (a jogaron, a paláston, a Szent Koronán és a királyi címerben) megtalálhatók a székely írás előzményével, a magyar hieroglif írás szójeleivel írt rövid szövegek. A hun eredetű Árpád ház nem üldözte, hanem uralmának legitimizálása érdekében felhasználta az ősi jeleket. Aki ezeket ismerte, az tudta, hogy a rendeletszöveget nem lehet komolyan venni. Azonban 2000-ben, amikor az ország hivatalosan is ünnepelte Szent István megkoronázásának ezeréves évfordulóját, egyetlen államilag fenntartott intézmény sem mozdult meg az államalapítónak tekintett uralkodó és a magyar tudós világ becsületének megvédésére. Mivel a kérdés a rovológiához tartozott, a pénzzel, paripával és fegyverrel ellátott "nagyok" helyett nekem kellett azt megválaszolnom. Összeszedtem, amit lehetett, például sikerült tisztázni a rendeletet hamisítók személyét és szándékait. Cikket írtam róla a Demokratába, ami elindított egy tisztázó vitát. Az általam szervezett Első szombati írástörténet c. előadássorozatban is megtárgyaltuk a témát. A kérésemre a sorozatunkban előadott erről Püspöki Nagy Péter, a középkori oklevelek szakértője is, aki a hamisítványt a helyére tette. A hamis rendeletről írt tanulmányom 2001-ben A székelység eredete c. kötetben látott napvilágot, aminek köszönhetően lassan elcsitult a szent király gyalázása. A kötetből ajándékoztam egy példányt Makkay János régésznek is, aki azt a Jósa András Múzeum Évkönyvében köszönte meg. Az esetről a Felemás vállveregetés a Szent Istvánnak tulajdonított hamis rendelet leleplezéséért c. cikkben számoltam be. 4. ábra. A koronázó palástba hímzett Ten országa mondatjel párhuzamai "az érvrendszerbe bevont ismeretanyag tekintetében túllépnek" a Nemzeti Régészeti Intézet látókörén, mert többek között előkerült a kunbábonyi avar kagán sírjából és megtalálható a csempeszkopácsi Árpád kori templom kapubélletében is
A hasonló esetek sora folytatható lenne. Arról tanúskodnak, hogy - a Nemzeti Régészeti Intézet álláspontjával ellentétben - a legjobb régészek nem mennek el szó nélkül a rovológiai leletek és jelenségek mellett, ám ők is segítségre szorulnak. Semmi okunk arra, hogy hátradőljünk a karosszékünkben. A hieroglifikus nyelvemlékek megértése és hasznosítása nélkül az őstörténetkutatás előtt álló legnagyobb feladatokat aligha lehet megoldani. Ez a feladat a genetikusok által feltárt népesedési összefüggések megerősítése (értékelése) az identitás és a nyelv oldaláról. Erre a hieroglifikus írásemlékeink alkalmasak lennének. Amikor Giedl Dániel azt kifogásolja, hogy a gondolataim "az érvrendszerbe bevont ismeretanyag tekintetében is túllépnek ezen a kereten", akkor a budapesti hun/késő középkori jelvényt barbár módon lereszelő múzeológusok világnézetét képviseli? Akkor is az lehetett, most is az lehet a baj, hogy a hun (avar) és magyar azonosságot vélhetően alátámasztó adatra bukkantam? Ha a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrű mondatának az avaroknál és Kínában találom meg a párhuzamát, akkor arról most sem akar tudni és hírt adni a haynauista-hunfalvista "tudományos konszenzus"? Inkább tücsköt-bogarat kitalálnak, csak hogy kitérhessenek a tudományos előrelépés elől?
5. ábra. A ZMTE által szervezett 1990-es altenbergi konferencia előadójaként (az alsó sor bal szélén) Érdy Miklós, Götz László, Du Yaxiong, Horváth Izabella, Stamler Imre, Dúcz László, Darai Lajos, Pandula Attila, Nagy László és más kitűnő kutatók társaságában
IrodalomKásler Miklós: Az Árpád-házi dinasztia 4500 éves (infostart.hu)
Varga Géza: A németországi Stadel-barlang 38-42 000 éves oroszlánemberének jelei
Varga Géza: A G Petzinger által közölt európai barlangi jelek azonosak a székely jelekkel
Varga Géza: Magyar hieroglifikus mondatok Tillia Tepe kusán függőjén
Varga Géza: A karcagi csatkarika hieroglifikus felirata
Varga Géza
Ha Ön a leírások alapján még nem tudta eldönteni, hogy Veleméren van-e az a hely, amelyről egész életében álmodott, akkor ezen a hídon kell átjönnie s a domb tövében jobbra kell kanyarodnia ...
A veleméri műemléktemplom, amelynek két tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető
