A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szergej Botalov. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szergej Botalov. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 7., csütörtök

A hun sar/sarok hieroglifa

A hun régészeti leleteken gyakran bukkanhatunk a székely jelek párhuzamaira. E párhuzamok összehasonlító táblázatát előbb A székelység eredete, később a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam közre. Az utóbbi években a felismert székely-azonos hun jelek és a vélük írt rövid hun írásemlékek száma olyannyira megszaporodott, hogy ideje lenne egy új táblázat készítésének. Azt látszik igazolni a sok hun-székely jelpárhuzam, hogy a székely írás a hagyománynak megfelelően valóban hun eredetű (az 1500-as években a magyar értelmiség még hun írásnak nevezte a székely írást). 

A sar/sarok hieroglifa esetében is azt tapasztaljuk, hogy a hunok egy kőkori jelet őriztek meg és hagytak ránk örökül. Az egyetlen hegyet ábrázoló jelváltozat megtalálható a 15-20 000 éves Mas d' Azil-i jeles kavicsokon, a 6000 éves Tordos-Vincsa jelek között és az amerikai indiánok népi jelkészletében is. A három hegyből álló jelforma pedig a Tordos-Vincsa kultúra jelei között bukkan fel, legkorábbi változata a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor lábain látható.


1. ábra. Csornai hun szíjvég a három hegyet ábrázoló sarok hieroglifával (középen), a szentgyörgyvölgyi tehénszobor sarok jele (balra) és a Tordos-Vincsa kultúra hasonló alakú jele (Winn/112b, jobbra)


Az elszórt hun jelek csak akkor váltak elolvashatóvá, amikor a kutatás során lépésről lépésre haladva egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy többségük nem egyetlen hangot jelölő betű, hanem szó- és mondatjel (hogy ilyenekkel a székelyek is rendelkeztek, arról Veit Gailel tájékoztat). Ebben a cikkben a székely írás "s" jelének előképét, a sar/sarok hieroglifát (a hunok képszerű, vallásos jelentőségű szójelét) és - a jelentés, meg az eredet tisztázása végett - a hun jel kiterjedt rokonságát mutatom be.

A hunok által is használt magyar hieroglif írásnak két sar/sarok jele van (1. és 2. ábra). 

A csúcsos tetejű hegyeket ábrázoló és az égbe vezető utat (világoszlopot) jelképező szójelek hangalakja az idők során változott. A Yazilikaja-i hatti/hettita tar/sar Óg párhuzam és a Tarkumuwa-pecsét alapján Kr. e. 2000 táján (vagy inkább azt megelőzően) még a tar hangalak kötődhetett a jelformákhoz. Ez a már akkor is nemzetközileg elterjedt szó rokonságban áll a világoszlop szibériai turu és hatti tar nevével, valamint az obi-ugor Tórem és a magyar Teremtő istennév tövével - lévén az Isten azonos a világoszloppal (égig érő fával).  

tar jelnév egy szóeleji t-s hangváltozás után sar, az Óg/Ók "ég" jellel történt összeolvadással pedig sarok hangalakra változott. Eközben - az Óg jellel történt egységesülés idején tapasztalható bizonytalanságot leszámítva - a több hegyet és az egyetlen hegyet ábrázoló jelforma mindvégig változatlan maradt. 




2. ábra. A Szergej Botalov által közölt hun csat felülnézeti világmodellje (középen), a sarkain megtalálható a mai székely "s" betűvel azonos alakú sarok jel, ugyanez az egyszerű jelforma már a 15-20 000 éves Mas d' Azil-i jelek között (balra) és a 6000 éves Tordos-Vincsa kultúra jelei között is megjelenik (jobbra)


Ez a sar egy vagy több háromszög alakú hegy rajza. Gyakran szerepel a felülnézeti világábrázolások sarkain az Óg/Ók ("ég") jellel együtt, ami a jel hangalakjának sarok-ra változását eredményezte. Az akkád sar "király" alapján világos, hogy Sar Óg am. Óg úr, azaz sar szóból alakult ki az úr szavunkAz Ószövetségben is szereplő Óg király tulajdonképpen az ogur népek névadó ősapja, aki egyúttal a sarkok istene is volt és az égbe vezető utat személyesítette meg. A sarok indoeurópai változata a Heraklész név (Óg király azonos Heraklésszel). Heraklész a sarkok istene, ezért maradt fent, hogy a világ peremén voltak az oszlopai (a 7. ábra jelvényeinek csúcsán ezek az oszlopok meg is jelennek). 

sar hieroglifából az akrofónia során létrejött az "s" hangot jelölő székely rovásbetű is, amelyet ma is használunk (6. ábra).


3. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra világmodellje (balra) ugyanúgy az Istent jelölő keresztet és a sarok jelét alkalmazza, mint a hun (2. ábra), vagy a ket sámándob világmodellje (középen) és a coclé indián világmodell (jobbra), a ket változat sarkain lévő sarok jel azt igazolja, hogy az egy és a több hegyet ábrázoló jelváltozat felcserélhető, mert egyaránt az égbe vezető utat jelképezvén, azonos a jelentésük és feltehetően a hangalakjuk is



4. ábra. A nagyszéksósi nagyszíjvég több hegyet ábrázoló sarok jelén álló kettős kereszt uralmi jelkép (használta a hun eredetű Árpád-házi dinasztia is és azóta is a címerünkben szerepel), mert az Istennel azonos világoszloptól származónak mutatja, ezáltal legitimálva a királyságot és a magyar államot




5. ábra. Gót/szarmata minősítésű, a jelei alapján ítélve azonban feltehetően hun eredetű korong a VI. századi Angliából sarok jelekkel (fent) és a magas sarok mondattal (lent)

 

6. ábra. Az anaszazi tál világmodelljének sarkain a magas sarok mondat olvasható a magyar hieroglif írás magas és sarok jeleivel (jobbra lent a székely írás "m" és "s" betűje)


Az 5. és 6. ábrán látható, azonos, vagy rokon jelekkel világmodellek sarkaira írt magas sarok mondatnak több további eurázsiai és amerikai párhuzama is van. Ezek egy valaha azonos (az indiánok Amerikába való költözésének 12 000 éves időpontja alapján kőkori eredetű) íráskultúra emlékei. Számunkra ebből az a fontos, hogy a hun jelek végső soron kőkori eredetűek és nem díszítő, hanem szövegrögzítő szerepet töltöttek be. Ez az üzenet az ősvallás világról alkotott elképzelését (elméleti tételét) illusztrálja, miszerint az égbe az Istennel azonos sarkokon keresztül vezet az út. 

7. ábra. Ismeretlen magyarországi lelőhelyről származó hun(?), a temetéskor szándékosan eltört sírmellékletek, útirányt jelző szöveggel, a bal oldali jelvényeken az Ak ügy "Heraklész folyó", a jobb oldalon lévő budapesti hun jelvényen pedig az éSZAKi sarok mondattal, mindhárom tárgyon szerepel a sarok jele, mert az ősvallás szerint az Ak ügy (a Tejút, az égig érő fa) az északi sarkon áll és a kozmosz forgástengelyeként szolgál


A sarkok ilyen kiemelt szerepéből nyilvánvaló, hogy a Földet négyszögletesnek, a ráboruló égboltot pedig félgömb alakúnak vélték, mert így adódhat olyan helyzet, amikor a halandók csak a sarkokon keresztül juthatnak el az égbe. Ebből következik az is, hogy a budapesti hun(?) jelvény és társai (7. ábra) a holt léleknek az északi sarkot és az Ak ügy (mai magyarsággal: Heraklész folyó) néven emlegetett Tejutat ajánlották úticélként. Ipolyi Arnold is azt említi, hogy a székelyek, ha meg akarnak emlékezni Csabáról és Attiláról, rég elhunyt hőseikről, akkor feltekintenek a Tejútra. Nyilván azért, mert ott volt az ősvallás Istennel azonos túlvilága. 

A székelyek ma is úgy tartják, hogy az égbe a havasok csúcsain lépegetve lehet eljutni - s a sarok jel e csúcsokat ábrázolja. Ezeket a csúcsokat jelképezik az indián piramisok tetejére vezető, valamint az indián sámánoszlopokba, a szibériai sámánfákba vagy a kácsi Lyukaskő sziklájába vésett lépcsők is. 



8. ábra. A szombathelyi (Savaria-i) Iseum területén hiteles ásatáson előkerült vakolatdarabokon több példányban megtalált Óg sár a Lyukó (mai magyarsággal: "Óg úr a bőség forrása/napisten") mondat, alul jobbra a római kori hun hieroglifáknak megfelelő székely jelek


9. ábra. Permi pecsétgyűrű Szaveljeva nyomán a vegyes jelhasználattal írt sarok (sar+o+k) szóval

A 9. ábra alapján a csúcsos tetejű égi hegyet ábrázoló jel az V. századig élő permi kultúrában (és nyilván másutt is) a sar szót, a szó tövét rögzítette. A szójel formája (alul kifelé görbülő vonala) pontosan megfelel a Bél Mátyás ábécéjében szereplő "s" rovásbetű alakjának. Ez a görbület is egy ősvallási képzetről árulkodik. A régiek ugyanis úgy képzelték, hogy az ég (üveghez, jéghez hasonló anyagból lévő) boltozatát a szelek időnként felemelik és visszaejtik - ezért az égi hegy pereme kicsorbult.

A sarok szó hangalakjának pontos leírása érdekében a sar szójelét kiegészítették két betűvel. Egyrészt a székely írás "o/ó" betűjével rokon, az ég boltozatát ábrázoló (de csúcsos tetejű) egykori Óg hieroglifát ragasztották hozzá, ami itt már az "o/ó" hangot jelölte.  Másrészt a székely írás "ek" jelét, amely a permi írásemléken is, meg a székely írásban is a "k" hang jelölésére szolgál. Ez a permi írástani fejlemény arra utal, hogy a hun időkben már létezett a mai székely írásnak megfelelő vegyes jelhasználat, azaz a hieroglifikus mellett egy hun betűírás is.


10. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor négy lábára a sarok szójelét írta a neolitikus értelmiségi, a fentiek alapján akkor is tudnánk, hogy a tehénke hátába meg az ég jelét véste, ha a tehén hátán évő jel nem lenne azonosítható a magyar hieroglif írás ég és a székely írás "g" jelével


Amit a fentiekben előadtunk, az több írástani, őstörténeti dogmával is szembe megy. 

Például a hun sarok jel és rokonsága mintha nem tisztelné az írás poligenezisének (több, egymástól elszigetelt központban való kialakulásának) ideáját. Nyilván azért tűnik így, mert az írás nem több központban alakult ki, hanem csak egyetlen egyben. 

Ez az egy írásfeltaláló központ még a kőkorban működött s ez is alaposan kitolja az írás felfedezésének eddig általában elfogadott időpontját. 

Az a nézet sem tartható a továbbiakban, hogy az írást az állam és a könyvelés igényeinek kielégítésre hozták volna létre. Láttuk ugyanis a fentiekben, hogy az ősvallás tételeinek illusztrálása volt a cél.

Ezzel a hieroglifikus írással (az eredeti, csak szó- és mondatjeleket alkalmazó változatával) nem lehet regényt írni, mert nincs hozzá elegendő jele. Ettől azonban ez még írásnak számít, mert az írás a gondolat rögzítése jelekkel s a fentiekben éppen elegendő példát mutattunk fel a jelekkel felidézett ősvallási gondolatokra. Ez az írás évezredeken át csak az ősvallás céljait szolgálta és néhány ősvallási jelentőségű mondat leírására volt alkalmas. E korlátozott céllal függ össze a hun és hun kori írásemlékek pazar volta és elképesztő, lélekhez szóló szépsége is. A vallásos világnézet képviseletére ugyanis a szép és gondolatgazdag írásemlékek alkalmasabbak voltak az egyszerűeknél.


11. ábra. A milejszegi mángorló sarok hegyén álló tulipánja az Istennel azonos égig érő fa (a Tejút) jelképe 


Az énlakai unitárius templom Egy Isten mondatjele alapján tudjuk, hogy a magyar népművészet tulipánja Isten alakban elolvasható: a középső sziromlevél az "us" (ős) jele, a két szélső pedig a Ten "isten" jele. A milejszegi mángorló tulipánja alatt a hun ősvallási és íráshagyomány miatt jelenik meg a sarok hegyét ábrázoló hieroglifa. Az "us" ős hieroglifa a tulipán közepén a Tejút hasadékának jelzése. Azaz nem csak a székely írás, hanem a magyar népművészet is megőrizte a hun jelhasználat elemeit 


Látjuk, hogy a hun írásemlékek magas szinten képviselnek egy világszerte elterjedt kőkori íráskultúrát és általa egy gazdagon kidolgozott világnézetet.  Mindezt közvetlenül megörökölte a magyarság is, amelynek pedig - a dogmák értelmében - kulturálatlan hordaként kellett volna megérkeznie a Kárpát-medencébe. A magyarság azonban nem csak a hun írást tartotta meg, hanem az  ősvallási tételeket illusztráló ábrázolási hagyományt és jelkészletet is szervesen, sajátjaként őrizte meg a népművészetben.






veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



2018. március 29., csütörtök

84 A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák

Szergej Botalov kazah régész adott hírt a sztyeppi "bajszos kurgánok" létéről. Ez az adat magyarul (az olvasatukkal kiegészítve) a Magyar hieroglif írás c. kötetben jelent meg első ízben. Azonnal el tudtam olvasni őket és felismertem, hogy ezek a kácsi Lyukaskő sziklájába vésett Óg jel keleti megfelelői. Geoglifát Kínából is ismerünk, vagyis ez a különös írástechnológiát alkalmazó írásemlék, a "bajszos kurgán" végső soron a hun-magyar íráshagyomány képviselője, ami a jelek szerint eljutott a Kárpát-medencébe is. Ezeket a kazahsztáni geoglifákat a hun-utód onogurok/szabírok emelték, azaz a magyarul beszélő őseink írásemlékei. Ők voltak az Ószövetségben is említett Óg úr (a görögöknél Heraklész, a károknál Magor) leszármazottai, ezért nevezték el őket ogur népeknek. Érthető, hogy miért ajánlották elhunytjaikat az isteni ősapa figyelmébe. 



1. ábra. Két hieroglifából álló bajszos kurgán fényképe Kazahsztánból, a ligatúra olvasata: Lyukó az Óg (mai magyarsággal: Lyukó napisten az ég)



2. ábra. Az elolvasható párhuzamok alapján tudjuk, hogy a hun csatokon a csat íve az égboltot jelképezi (ez az Óg jel, a székely írás "o/ó" betűjének előképe), amit középen alátámaszt a csat nyelve, az Istennel azonos világoszlop/Tejút/égbe vezető út jelképe, amit ebben az esetben egy lépcsős toronytemplomra, hegyek sorára emlékeztető formában adtak elő



 3. ábra. Bajszos kurgán Szergej Botalov nyomán Kazahsztánból, a jelmontázs olvasata: Óg a Lyukó (a bőség forrása) és a Nap 



4. ábra. Az Óg, vagy Lyukó az Óg olvasatú kazahsztáni bajszos kurgán grafikai rekonstrukciója Szergej Botalov nyomán 



5. ábra. Óg, vagy Lyukó az Óg olvasatú kazahsztáni bajszos kurgán rajza Szergej Botalov nyomán 




6. ábra. Kazahsztáni bajszos kurgán Szergej Botalov nyomán, az olvasata: Lyukó napisten az Óg



7. ábra. A hettita Yazilikaya-i sziklavésetek részlete a világhegy által középen alátámasztott égbolttal (1.), a pécsi székesegyház Óg az egy ős olvasatú mondatjele (2.), a Gozó szigetén lévő Ggantija templom főoltára előtti lépcsőbe vésett Óg hieroglifa  (fent 3.), a hettita (luviai) hieroglif írás "ég" szójele (fent 4.) és a székely írás "o/ó" jelei lent jobbra (ezek a rovástechnológia miatt fordultak függőlegesre, mert egy pálcába bicskával nem lehet vízszintes jeleket róni



8. ábra. Az őriszentpéteri tál (fent) hieroglifái (középen) a székely megfelelőkkel (lent), a balról második mondatjel olvasata: nagyságos Óg



9. ábra. A szombathelyi (savariai) Iseumban hiteles ásatáson több példányban is előkerült a fenti, római kori vakolatdarabra festett mondatjel, amely a fentebb bemutatott, kőbe vésett hettita változathoz hasonló, az olvasata kintről befele Óg sár a Lyukó (mai magyarsággal Óg úr Lyukó napisten), írásos bizonyítéka annak, hogy az ogur őstiszteletnek a római időkben díszes helyiség állt a rendelkezésére



Az égboltot ábrázoló Óg jel pereme azért görbült, mert a szelek néha felemelik, majd visszaejtik az üveghez, jéghez hasonló anyagból lévőnek gondolt ég boltozatát és az ettől kicsorbult. A szintén az égi hegyet ábrázoló sarok (korábban sar) hieroglifának szintén görbült a pereme, de a megkülönböztethetőség miatt ez a görbület kifelé irányul.

A kácsi Lyukaskő sziklájába vésett Óg jel alapján tudjuk, hogy a "bajszokat" milyen nézőpontból kell értelmeznünk. Ugyanezt a nézőpontot erősíti meg az is, hogy az ősvallás elméleti tételeinek maradékai alapján az Isten helye az égbolt tetőpontján van. Obi-ugor mítoszok szerint a napisten hazaérkezvén az égig érő fa csúcsához köti a lovát. Mivel az égig érő fa (a Tejút) csúcsa a Sarkcsillagnál, az égbolt tetőpontjánál van, az Óg hieroglifa pedig az égbolt ívét ábrázolja, érthető, hogy eleink miért az Óg jel tetejéhez temették a halottaikat (ahol más ábrázolásokon az égig érő fa csúcsa, az Isten lakhelye van). 

A temetéssel összefüggő hun és hun-utód ősvallási elmélet egy maradékát Ipolyi Arnold is előadja, amikor arról tájékoztat, hogy a Csabára és Attilára emlékező székelyek a Tejútra tekintenek. 


Irodalom










A veleméri Cserépmadár szállás (egy parasztházból kialakított őrségi szálláshely) bejárata




A nagytótlaki körtemplom a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháztól csak 15 km-re van


Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők  aligha választhatnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van, másutt meg mutatóba sincs. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot az őrségi szállás lefoglalása végett!

2017. december 10., vasárnap

A temporius-téveszme diadalútja

Van-e ellenszere a finnugrista mákonynak?

Nagyjából 150 éve, hogy a megszállóink Világos és Haynau vérgőzös rettenetét a finnugrizmus dominánssá erőszakolásával koronázták meg. Ha a nyájas olvasóban felmerült már a kérdés, mikor lesz vége ennek a közpénzen folytatott téveszme-terjesztésnek és miben reménykedhetünk, akkor erre nem tudok pontos határidőt mondani. Őszinte sajnálatomra.

Egy reménysugarunkat azonban felmutathatom: a temporius-téveszmét. Ez ugyanis - bár sokak előtt ismeretlen - csöndben dolgozik érettünk. A tömeg csak kesereg és morgolódik, miközben ez a derék szövetségesünk sorra dönti le és alázza sárba a finnugrizmus bástyáit. 




1. ábra. A nikolsburgi "tprus" jel az Istennel azonos égig érő fát ábrázolja, 
szibériai mítoszokból tudjuk, hogy az ágak vége az égbolt terhe alatt görbül meg



Mi is az a temporius-téveszme? 

A temporius-téveszme a nikolsburgi ábécé "tprus" jelének egyik magyarázata, amit Máté Zsolt dolgozott ki A székely rovásírás latin rejtélye c. tanulmányában. 

A dolgozat arcpirító hibákra épült és alapvetően elhibázott (1). A "szakma" mégis két kézzel kapott utána és mindent elkövetett, hogy az ötletet a nyilvánvalóvá vált hibája ellenére valamiképpen tudományos álláspontként fenntarthassa. Nem számított, hogy ez a hozzá nem értés és melléfogás csimborasszója. Ennek érdekében végül nagyon illetlen dolgokra: a nikolsburgi ábécé, tehát a szentként tisztelendő forrás megcsonkítására és félremagyarázására is képesek voltak. Nem az igazság lehetett fontos a számukra, hanem a közönség félrevezetése.

Azért kellett nekik ez a butaság márványtalapzaton, mert valamiképpen meg kellett magyarázni, vagy ki kellett iktatni a "tprus" jelnevet, ami nagyon kilógott a székely jelsor akadémikus magyarázatából. Ugyanis a "nagyok" már vagy száz éve ábécének hazudják a székely írás jelsorát, pedig az ábécének egy hangot jelölő betűkből kellene állnia, a székely írásnak viszont ezek mellett a Thelegdi János által a Rudimentában lelkiismeretesen megadott szótag-, szó- és mondatjelei is léteznek. A mondatjelekre példa a nikolsburgi ábécé "tprus" jele is (1. ábra). Azért erőlködnek "tudósaink" a székely írás alfabetikusságát bizonyítandó, mert a prekoncepciójuk szerint a székely írásnak az arameusból kell származnia (2). Onnan azonban a székely szótag-, szó- és mondatjelek nem származhatnak, lévén az arameus írásnak csak 18 mássalhangzójele. Ha ez az ellentmondás a nagyközönség számára is nyilvánvalóvá válna, akkor lelepleződne az egész akadémikus áltudomány és felmerülne a kérdés, hogy miért is kell nekünk ezeket a "tudósokat" eltartanunk.

A publikációkat olvasva, a fatális hibái ellenére, mostanában a legutóbbi időkig ez a magyarázat divatozott az akadémikus "tudomány" köreiben a nikolsburgi ábécében található "tprus" jelről. Vesztükre, mert sorra leleplezi a szaktudásuk hiányosságait, a módszereiket, meg a tudományon kívüli céljaikat is. A 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban már - többszöri figyelmeztetésem hatására - kénytelenek voltak beismerni, hogy a temporius magyarázatnak véres a torka, Máté Zsolt dolgozatának semmi köze a tudományhoz. 

Ebben a cikkben egyrészt a "tprus" jel magyarázatait értékelem, másrészt a "tprus" jel újabb előfordulásait is bemutatom egy szarmata edényen (6/b. ábra), meg egy VII-IX. századi bojnai idolon. Az is lelepleződik eközben, hogy mennyire magyar- és tudományellenes a hazai akadémikus "tudomány" e tárgyban előadott módszere és gyakorlata. 

Például - miközben lassan megértik az általam mondottakat és annak megfelelően próbálják meg tatarozni a saját álláspontjukat - gondosan elfelejtik megemlíteni a szerepemet. Pedig eleve úgy indult a polémia, hogy Mété Zsolt megpróbált belekötni a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkben megfogalmazottakba. Erre válaszoltam az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetben, megemlítve Máté Zsolt gondolatmenetének alapvető hibáját. Azóta sorra felbuktak ezen a hibán a "tudományos konszenzus" oszlopai, Róna-Tas Andrástól Sándor Kláráig és másokig. Nekem jutott az a megtisztelő szerep, hogy észrevegyem a legnagyobb nevű kutatóik által sorozatosan elkövetett kisiskolás hibákat és ennek megfelelően több ízben jeleztem is nekik írásban, telefonon, meg személyes beszélgetésben is a bakit. A becsületükből azonban nem futotta a segítségem megköszönésére, vagy a nevem megemlítésére. 

A szakirodalomban a nikolsburgi "tprus" jelet a Thelegdi János által közölt "tpru" jellel együtt szokták tárgyalni, mert a "tprus" és a "tpru" hangalak hasonló, bár a jelek kapcsolata (a jelformák kis eltérésének oka) még tisztázatlan. Lehetséges, hogy az egyik az égig érő fa, a másik pedig a Nap alakjában jelképezi az Istent - erről azonban nem esik szó. A finnugrászok (mint azt Róna-Tas András előadásából is tudjuk) nem tekintik lényegesnek a jelformát, ami a kudarcaik egyik oka. És persze az ősvallási vonatkozásokat sem hajlandók szalonképesnek tekinteni.



2. ábra. Két jel (capita dictionum, azaz szó- vagy mondatjel) Thelegdi János Rudimenta nevű, 1598-ban írt tanulmányából; Thelegdi a fenti két jelet nem az ábécéjében (amelyet az 1. oldalon mutat be), hanem egy attól elkülönülő sorban (a 4. oldalon) teszi közzé


temporius-téveszme jellemzője, hogy igen nagy hibákra, ingoványra építették, amiképpen a korábban előadott többi magyarázatot is. A szintén halva született régebbi "tudós" fantazmagóriák mindegyike hibás. Akadémikus elme számára a helyes válasz megfogalmazása nem is lehetséges igazán, mert a "tprus" mondatjel voltának elismerését tiltja a finnugrista prekoncepció.

Amennyiben ugyanis a finnugrászok elismernék, hogy a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel a szabírokkal azonos magyarok Istenének jelképe, akkor két csatát is elveszítenének.

Egyrészt nem lehetne a továbbiakban is az arameus-szogd-ótürk leszármaztatási vonalon magyarázni a székely írás eredetét. E mögül a sohasem bizonyított hipotézis mögül ugyan a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenése után sokan (köztük Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is) kihátráltak, de ha valamit mondaniuk kell, akkor sokan mégis erre, vagy valami effélére hivatkoznak. Ha elismernék a szójeleink létét, akkor a székely írást régebbinek, antik szó- szótagoló rendszernek kellene bemutatniuk, amiből származhatnak a sémi írások is, meg a latin ábécé is. Ennek beismerése azonban - egzisztenciális problémák terhe mellett - a számukra tiltva van (ezért tehetett hitet legutóbb Sándor Klára is a konszenzus követése mellett, miközben azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a konszenzus mögött nem áll megalapozott tudás).

Úgy áll a dolog, hogy egyesek csak azt tekintik tudományosnak, ha a székely írást alfabetikus írásként kezeljük s mintha már a szójelek létének felvetése is botrányos, eleve tudománytalan dolog lenne. Pedig könnyen belátható, hogy a dolognak éppen a fordítottja igaz: aki csak az általános iskolában megtanult latin alapú írásunkat ismeri és ennek mintájára képzel el (vagy el sem tud képzelni) egy szójeleket használó magyar írást, az nem a tudományt képviseli, hanem a mérsékelt ismereteket. A szójeleink létére egyébként van forrásunk, amit Németh Gyula még megemlített 1934-ben. Veit Gailel ugyanis az 1500-as években feljegyezte, hogy a székelyeknek az egy hangot jelölő betűik mellett szó- és mondatjelei is vannak. Persze akkor még, amikor e forrás létét Németh Gyula röviden elismerte, Horthy Miklós vezette az országot. Az ő idejében még nem volt megbélyegző a "magyarkodás". Azóta nagy a csend erről és még néhány másik forrásunkról is, de persze nem azért, mert a forrás időközben köddé vált, hanem a temporius-téveszmét világra hozó akadémikus "tudomány" szakmai-etikai színvonaltalansága miatt. A 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz ugyan megemlíti Veit Gailel vonatkozó híradását, ám azt nem hasznosítja. Úgy tesznek a továbbiakban, mintha mi sem történt volna. Vásáry István szerkesztő kifejezetten le is tagadja a korpuszban a kínaihoz hasonló magyar képjelek létét (pedig pl. a "tprus" is az égig érő fát ábrázoló képjel).  

Másrészt a hun eredetű szójeleink létének elismerése esetén a hun-magyar azonosságot nem lehetne továbbra is tagadni, a szokás szerinti jelzőosztogatással és mellébeszéléssel elintézni. Jellemző e tekintetben, hogy Türk Attila legutóbbi dolgozatában, amelyikben a honfoglalásra készülő magyarok régészeti emlékeit ismertette, meg sem említi sem a hunokat, sem az általa ismert régészeti leleteken lévő jeleinket. 



3. Apahidai hun turulok, nyakukon a szójelekkel írt Ragyogó ország mondattal, a székely írás "r" és a magyar heraldika ország jelének hun kori megfelelőjével


E felrémlő lehetőségek (a hun-magyar azonosság és a magyar szójelek létének nyilvánvalóvá válása)  nem képezhetik tudós vita tárgyát a mai magyar "tudományos életben". Inkább letagadják a tényeket, valótlan állításokkal alátámasztják a szójeles írásemlék wikipedia-szócikkének törlését és jelzőket osztogatnak, gúnyolódnak, a mást bizonyító leletek - mint a budapesti hun(?) jelvény - rongálását pedig büntetlenül hagyják. A temporius-téveszme azonban mindezek ellenében is megállíthatatlanul nyomul előre és rontja a történelemhamisítók hadállásait.

temporius-téveszme hatása nehezen írható le, mert ennek a pusztító erőnek nincs elfogadott mértékegysége. Hasonló a gyalogosokat fűszálként letaposó harckocsiéhoz, az őzgidát marcangoló hiénafalkáéhoz vagy a Föld köpenyét felszakító és az élővilágot szinte megsemmisítő nagyméretű aszteroidáéhoz. Cikkünk szempontjából a temporius-téveszme lényege az a mértéktelen szakmai-erkölcsi megsemmisítés, amit a finnugrászok soraiban végez.

Amíg azonban a harckocsi megfellebbezhetetlen hatását a nagy súlya, a löveg és a motor ereje adja, a hiénákét a falkaszellem és a fogaik sokasága, az aszteroidáét pedig a tömegével párosuló sebessége, addig a temporus-téveszme a hozzá kötődő ostobaságból és aljasságból nyeri a finnugrizmust elsöprő erejét.


Szó- és mondatjel a nikolsburgi ábécében

Több nehézség is van a "tprus" jelnév temporius feloldásával, amelyek megakadályozzák Máté Zsolt hipotézisének elfogadását. Kénytelenek vagyunk a szó magyarázatának részleteibe is belemerülni, mert a hibák sorának kiigazításához erre van szükség.

Máté Zsolt a "tprus" jelnevet tévesen gondolja egy megjegyzés, a latin temporius "korábban" szó rövidítésének.  Abban, hogy ez a "tprus" egy rövidítés, igaza van, mert hiányoznak belőle a magánhangzók. A megjegyzésként való értelmezésére azonban - a többi jelnév között - nincs lehetőség, mert a "tprus" helyesen nem a negyedik, hanem a harmadik sorba tartozik, ahol csak jelneveket találunk (6-8. ábra).

Kezdjük mindjárt a "tprus" szó (pontosabban mondat) "us" végződésével. Ezt az "us"-t a latin jelnévben egyetlen különös jellel írta le a lejegyzője, ami az avatatlan szem számára leginkább egy "q" betűre hasonlít. Mivel eddig minden tudós elemzője "us"-nak olvasta, ami a mondatjel olvasatába is illik, ezért nincs okunk kételkedni az olvasatuk helyességében. Csak azt kell hozzátennünk az eddigiekhez, hogy ez nem valamiféle latinos végződés, hanem az "ős" szavunk korabeli lejegyzése. Az 1400-as években a latin alapú írásunkban ugyanis még nem volt "ö/ő" betű, vagy az nem volt általánosan elterjedve, ezért az ős szavunkat us vagy vs alakban írták.

A nikolsburgi ábécé harmadik sorában a "tprus" jelet követően szerepel egy önálló "us" jel is, amiről már tisztáztuk az önálló szójel voltát, felhasználva hozzá a szójel képi tartalmát is, amely a Tejút hasadékában kelő napisten ősünket jelképezi.

Az akadémikus "tudománynak" a hibás prekoncepciói miatt mindmáig nem sikerült feltárnia az "us" jelünk jelentését. Németh Gyula 1934-ben leírta, hogy „Rejtelmes - legalább egyelőre - a nikolsburgi ábécé us jele is”. Azóta sem akadt senki az akadémikus berkekben, aki ezt a rejtelmet feloldotta volna, mert az "us" szójel voltának felismerését, vagy elismerését kiátkozás terhe mellett tiltja a finnugrista pártfegyelem.

A nikolsburgi ábécében szereplő önálló "us" jel azért is lényeges, mert ha a jelsor végén van egy "us" (ős) szójel, akkor lehet szójelekből alkotott mondatjel a "tprus" is. Ez pedig maga után vonná az igényt a székely írás leírásának gyökeres módosítására. Ez lehet az oka annak, hogy a nyelvészeink egyikének sem akaródzott észrevenni, hogy az "us" az ős szójele. Pedig ezt még az etimológiai szótárainkból is ki lehet hámozni.


Mit árul el az "us" és a "tprus" jelforma?

Az akadémikus "tudomány" a szükséges tudás hiányában és a prekoncepciójuk védelmében lemond a jelforma egzisztenciális kockázatot jelentő értelmezéséről. Ennek hiányában nem is lehet arra számítani, hogy kikecmeregnek az ingoványból és képesek lesznek a székely írás tudományos igényű leírására.

A "tprus" végén szereplő "us" szótag értelmezése miatt szükség van a nikolsburgi ábécében közvetlenül mellette szereplő önálló "us" jel megértésére (7. ábra). Az önálló "us" jel a Tejút hasadékában kelő napisten jelképe. Karácsonykor ugyanis a Nap éppen a Tejút hasadékában kél. Mivel a karácsony már a kőkorban is számon tartott nap volt, érthető, hogy e csillagászati jelentőségű pillanat jelölésére külön jelet alakítottak ki s azt évezredeken át megőrizték. A jel jelentése és a képi tartalom a sumer, kínai és hettita párhuzamok, a magyar honfoglalás-kori és népi ábrázolások, valamint a keresztény mandorla alapján egyértelműen tisztázott (Tejút hasadéka). A keret a hasadék rajza, a benne megjelenő jel pedig a napisten jelképe. A keretben általában a függőleges egyenes, a szár "úr" jele jelenik meg, de előfordul a Ten és más istenjelkép is. Mivel több olyan népi ábrázolás is van, ahol a keretben a "tprus" jel népi megfelelője tűnik fel, ebből nyilvánvaló, hogy a "tprus" is a napisten egyik jelképe (4. ábra). Berze Nagy Jánostól tudjuk is, hogy a magyar néphit az égig érő fát (a Tejútat) az Istennel azonosítja.




4. ábra. Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester erdélyi tárgymásolatán
az égig érő fa (Tejút) hasadékában a Nap helyén a "tprus" mondatjel jelenik meg, amiből következően ez a hieroglifa a napisten jelképe


A nikolsburgi "tprus" jelnév végén ezt a tisztázott képi tartalmú "us" (ős) szavunkat találjuk. Semmi okunk sincs arra, hogy a két szomszédos jelnév esetében másként: egyszer magyar jelnévként, máskor meg egy latin megjegyzés végződéseként értékeljük az "us" betűpárt. Olyan értelmezésnek van létjogosultsága, amelyik mindkét jel esetében alkalmazható s ez - az ősvallási jelentésük és a képi tartalmuk miatt - csak az "us" (ős) olvasat lehet.

Ha a "tprus" esetében is azt fogadjuk el, hogy az "us" végződés az ős szavunkat rejti (s nincs okunk másként eljárni), akkor a "tprus" egy összetett szó s a "tpr"-ben a Simon Péter által már azonosított tapar "szabír" népnevet kézenfekvő felismernünk. Ezt annál inkább elfogadhatjuk, mert az időközben előkerült két előfordulás (egy szarmata edényen és a bojnai idolon) beleillik abba a történeti folyamatba és útba, amit a szabírok bejártak Szubartu és Savaria (Szombathely) között.

A "tprus" jelforma az égig érő fa olyan ábrázolása, ahol az ágak vége az égbolt súlya alatt visszahajlik. A Berze Nagy János által ismertetett szibériai mítoszok meg is mondják, hogy a fa ágai az égbolt súlya alatt görbülnek meg. Ismerünk is olyan avar szíjvégeket, amelyeken a fa ágai lefelé görbülnek (11. ábra), sőt olyan avar és népi faábrázolások is vannak, amelyek tartalmazzák a Tejút hasadékának rajzát, vagyis az "us" jelet. Ezeknek a képszerű ősvallási és népi ábrázolásoknak a jelszerű megfelelője az "us" és a "tprus" jelünk.

A latin ábécében azért nem találni ilyen ősvallási vonatkozású jelformákat, mert a székely írás archaikusabb a latinnál.


temporius akadémikus ragozása

A nikolsburgi ábécé végén kétszer is szerepel (egyszer önállóan, egyszer pedig a "tprus" részeként) az "us", amit a korabeli helyesírással simán el lehet olvasni ős-ként. Meghaladná az "us" elolvasása a nyelvészeink tehetségét? Inkább arra gyanakszunk, hogy nem kívántak szójelet azonosítani a nikolsburgi ábécében.

A "tprus" jelnév fölötti hullámvonalról azt állítja Máté Zsolt, hogy az elkerülte Németh Gyula figyelmét. Ha ebben igaza van, akkor ugyanezt kell feltételeznünk Jakubovich Emilről is, mert ők ketten írták le a nikolsburgi ábécét s ebben egyetértettek. Amit ők megállapítottak, az maradt vagy 80 évig a tudományos álláspont. Figyelmetlenek lettek volna? Az ugyanott (a jelnév mellett) lévő kettős kereszt alakú korrektúrajeleket minden esetre észrevették és hasznosították is. Ugyanez nem mondható el Máté Zsoltról, mert ő meg a korrektúrajelekre nem vetett ügyet. Azaz a "nagy öregek" ugyanúgy felemás módon jártak el, mint Máté Zsolt: a rendelkezésre álló mellékjelek felét figyelembe vették, a másik felét meg figyelmen kívül hagyták. Nem gondolhatjuk, hogy a figyelmüket kerülte el egyik, vagy másik jel, hiszen ezek  egymáshoz közel vannak és egyforma nagyságúak. Ha az egyiket látták, akkor látniuk kellett a másikat is. Inkább arról lehet szó, hogy a szerzők nem beszéltek arról, amit nem tudtak befogni a prekoncepciójuk szolgálatába.

Kérdés, hogy Máté Zsolt jogosan bírálja-e felül a finnugrizmus két nagy öregének megállapításait? Jobb-e Máté Zsolt prekoncepciója a "nagy öregekénél"? Máté Zsolt figyelembe veszi a "tprus" jelnév fölötti, madár-vonalnak nevezett hullámvonalat (9. ábra) és erre hivatkozva a temperius vagy temporius olvasatot javasolja az alábbi érveléssel, de nem ügyel a kettős kereszt alakú korrektúrajelekre, ami tévútra viszi.


5. ábra. Máté Zsolt elfogadja a nagy öregek álláspontját a "tprus" jelnév olvasatáról, csak feltételezi a tévedésüket az "m"-et illetően


Máté Zsolt álláspontjával ellentétben nincs okunk azt gondolni, hogy a középkori dokumentumok olvasásában jártas szaktekintélyek figyelmét "csodálatos módon" elkerülte volna a "betűk felett repülő madár-vonal". Ez a figyelmetlenség egy ellentmondás lenne, amit Máté Zsoltnak valamivel alá kellene támasztania, azonban ilyennel nem szolgál. A sajnálatos helyzet az, hogy sehogyan sincs jelölve az "m" betű és ezt a "nagy öregek" jól értékelték. Gondolhattak arra is, hogy a hullámvonal csak a magánhangzók hiányára utal, ezt azonban nem tárgyalták, mert ők egy pergőhang jelét szerették volna felmutatni ebben a jelben s ahhoz nem kellettek magánhangzók.

A lényeg ebben a magyarázkodásban az "egyéni variációk" léte. Máté Zsolt azt állítja, hogy a fenti hullámvonal az m, n, r betűk kihagyását jelezheti, valamint a hozzá tartozó magánhangzókét is. Ez eleve túlságosan nagy szabadsági fok, ráadásul ezen felül még az egyéni variációkat is figyelembe kellene vennünk. Szükség lenne valamilyen bizonyítékra, ami alátámasztaná azt, hogy ez a hullámvonal nem csak a magánhangzók hiányára utal, hanem az "m" betűre is - de ilyen konkrét példával és alátámasztással Máté Zsolt nem szolgál, nem is szolgálhat - hiszen a nikolsburgi ábécé másolójának aligha ismerjük az egyéni rövidítési és jelölési szokásait.

Nem fogadható el Máté Zsoltnak az a gondolata, hogy a hullámvonal csak egyetlen "m" betűt helyettesít, mert ez esetben a hullámvonal nem rövidülést eredményez, hanem zavart. Sokkal egyszerűbb és célszerűbb lett volna leírni a tmprus szót, mint egy fejtörésre okot adó hullámvonalat rakni a tprus fölé. Ebből következően a hullámvonal nem az "m" betűt helyettesíti és a nagy öregek helyesen olvasták el a tprus alakot. Mivel azonban a hullámvonal ott van a jelnév felett, kétségkívül volt valamilyen jelentése is. Kézenfekvő annak feltételezése, hogy a repülő madár a magánhangzók kihagyására utal s ezt lehetővé is teszi az egyéni jelölési megoldások korabeli léte.

Fontos ellenőrzési lehetőséget kínál, hogy a hullámvonal feloldásának Máté Zsolt által javasolt módja (vagyis a temporius olvasat) értelmes eredményre vezet-e? Azt kell megállapítanunk, hogy erről szó sincs, Máté Zsolt olvasata egy tökéletes káoszhoz vezet. Ugyanis Máté Zsolt nyilvánvaló tévedésre (a jobbról balra menő sorvezetés figyelmen kívül hagyására) alapozott véleményével ellentétben az "ent/ten" és a "tprus" nem egymás után következik. Aztán vannak korrektúrajelek is (amiket Máté Zsolt nem vett figyelembe) s amelyek szerint a "tprus" nem is alkot egy külön, negyedik sort, hanem része a nikolsburgi ábécé harmadik sorának. Ebből következően a "tprus" nem értelmezhető megjegyzésként (mint azt Máté Zsolt tette), hanem csak jelnévként (mint a többi nikolsburgi jel is). A mondottak miatt a temporius "korábban" megjegyzés akkor sem vonatkozhatna az "nt/ten" jelre, ha az értelmezése kifogástalan lenne.

Ezzel szemben, ha a hullámvonalat a hiányzó magánhangzókra való utalásnak tekintjük és a vélük való kiegészítés után a tapar us "szabír ős" hangalakot állítjuk elő, akkor logikus és illeszkedő hangalakot és olvasatot kapunk. Nem kell meghamisítanunk a nikolsburgi ábécét, sőt találunk seregnyi párhuzamot és írásemléket, amely az olvasatunkat igazolja. Persze ennek a "szabír ős" olvasatnak a megértéséhez az szükséges, hogy a "tudós" olvasók is ismerjék a magyar ősvallást és annak jelképrendszerét, ám az egyetemeinken ma sem oktatnak ilyesmit, inkább leplezetlen, vagy alig leplezett megvetéssel kezelik az ősvallásunkat is, meg a székely írást is. Amíg ez az oktatási gyakorlat nem változik meg, addig aligha számíthatunk a capita dictionumok helyes értelmezésére az akadémikus "tudomány" szakértői részéről.


6. ábra. Szergej Botalov által közölt ogur/szabír jelvény a "tprus" jel keleti változatával, azaz a szabírok (a honfoglalásra készülő magyarok) is használták a "tprus" (szabír ős) jel megfelelőjét, ha az Urál mellett nem volt latin megjegyzés, akkor a nikolsburgi ábécében sem az


Szekeres István írja a fészbukon 2017. 12. 17-én: "A latin temperius szó jelentésének ... utánanéztem Finály Henrik híres latin szótárában, mert a tprus valóban lehet a temperius rövidítése. ... Csakhogy — más a jelentése: „igehatározólag tempore v. hat. esete avult formáiban tempori és temperi (kf. temperius) idején, a maga idején, alkalmasabb időben” (A „korábban” jelentés az „antea” szóval kapcsolatos. Tehát: „a maga idején, alkalmasabb időben”. az utóirat, utószó tartalma: „a maga idején, alkalmasabb időben”. Vagyis: „a maga idején, alkalmasabb időben” „úgy kell írni, használni a székely betűket, ahogy fel vannak sorolva”. 

Szekeres István persze téved, mert a "tprus"-nek a fentebb mondottak miatt nem lehet temporius a feloldása. Szótári kutatásai azonban arra intenek, hogy a temporius magyarázat sem feltétlenül jelenti azt, hogy korábban - azaz Máté Zsolt hipotézisének minden részlete hibás, vagy bizonytalan.



6/b. ábra. Szarmata edény a "tprus" (tapar us "szabír ős") jellel




6/c. ábra. Az egyik VII-IX. századi bojnai idolon a 
Nagyon nagy, nagyon nagy, nagyon nagy sar tapar ős él, (mai magyarsággal: A Nagyon nagy, nagyon nagy, nagyon nagy úr, a taparok őse él) mondat olvasható


A fentieket kiegészíthetem azzal, hogy a 2014. áprilisában az Attila Hotelben tartott szabír konferencián előadtam egy Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal c. előadást. Ebben bemutattam a 6/b. ábrán lévő szarmata edényt, rajta a "tprus" (tapar us "szabír ős") jellel. Életszerűtlen lenne azt képzelni, hogy az edényre egyetlen hangot jelölő betűt (bilabiális tremulanst) tettek volna. Ide tartozik a 6/c. ábrán látható bojnai idol szövege is, amelyen teljes, értelmes mondat olvasható. Ezek az újabb példák arra utalnak, hogy a szabír (tapar) népnevet és jelhagyományt a magyarul beszélő szarmaták és az avarokkal érkező szabírok is hozhatták magukkal az ókori Szubartu területéről a Kárpát-medencébe tartó vándorlásuk során. A szabír név korai tapar változatát 
földrajzi nevek alapján Patkanov említi A szabírok nemzetisége c. dolgozatában. 
 

bilabiális tremulans



A "tprus" és a "tpru" egyik első téves magyarázata a bilabiális tremulans kóbor ötlete volt. Jakubovich Emil is említi, meg Németh Gyula is. Ez utóbbi nyelvészünk írta az 1934-ben megjelent tanulmányában, hogy "a tpru a bilabiális tremolans jele", amihez a lábjegyzetben hozzáfűzte, hogy "A bilabiális tremolans (helyes latinsággal tremulans) – régies terminológia, laza, rezgő ajakzárat jelölt."

A wikipédiában az alábbi meghatározást találjuk: "A hangtanban, a pergőhangok (idegen szóval trillárisok vagy tremulánsok) olyan rotacizáló mássalhangzók, amelyeket a hangképző szerv és a hangképzés helye közti vibráció hoz létre. ... A bilabiális pergőhang a beszédben viszonylag ritka."  A különféle pergőhangokra európai tájnyelvekből, vagy Afrikából hoz példát. 

Magyar példája nem nagyon van, a szakirodalomban a Tprügy földrajzi név és a tprüsszentés, tprücsök vetődött fel, de ezeket aligha gondolhatjuk a magyar nyelv jellegzetes szavainak. Amint azt sem, hogy a bennük lévő hangra valaha is külön jelet kellett volna alkotni. Az sem bizonyos, hogy létezik-e egyáltalán "tpr" hang ezekben a szavakban, hiszen ilyen szavakat sem hallottam sohasem. A falunevet csak ezekből a fejtegetésekből ismerem, a tüsszentés és a tücsök helyett pedig sohasem mondtuk a tprüsszentés és tprücsök szavakat.  




7. ábra. A nikolsburgi ábécé az 1400-as évekből származó forrásban a cikkünk tárgyát képező "tprus" jel a negyedik sorban van legalul, a felületes szemlélő számára elkülönül a többi jeltől, ezért lehetségesnek tűnik akár aláírásként (Friedrich Klára ötlete), vagy megjegyzésként (ezt meg Máté Zsolt feltételezte) is magyarázni




8. ábra. A nikolsburgi ábécé jelei a helyes sorrendben (a jelsort a korabeli korrektúrajelek alapján készítettem), a "tprus" jel nem az "ent/ten" után következik, hanem a harmadik sor végéhez tartozik (a jobbról induló sorvezetés miatt ez a sorvég a bal szélen van!) 



Értéke e halva született gondolatnak is van. Mégpedig az, hogy Németh Gyula még hangrögzítőnek (pergőhangot rögzítőnek) vélte a "tpru" és "tprus" jelet. Tehát lényegét tekintve ugyanolyan jelnek, a székely írás különös hangalakú, de egyenrangú írásjelének gondolta, mint a nikolsburgi ábécé, vagy Thelegdi János többi jelét is. Ezért az ő idejében a nikolsburgi ábécé jelsorába még beletartozott a "tprus" jel is. Ha közreadták a jelsort, akkor abból nem hagyták ki, nem volt átrakva valamilyen másik (aláírás, vagy megjegyzés) kategóriába sem a "tprus". Németh Gyula - bár a jel jelentését nem találta el - még nem hamisította meg elviselhetetlen mértékben a székely írás egyik legfontosabb írásemlékét, csak tévedett. Ezt azért tette, mert ismerte Jakubovich Emilnek a nikolsburgi jelsorról adott álláspontját, amelyből világosan kitetszik, hogy a "tprus" jel - bár első pillantásra mintha egymagában egy külön, negyedik sort alkotna - valójában a harmadik sor végébe való, oda kell beszúrni (7-9. ábra). Jakubovich Emil, a nikolsburgi jelsor elemeit jobbról balra haladván sorolva, azt írja az "est" után és az "us" előtt, hogy "jellel betoldva: tprus" (Jakubovich Emil: A székely rovásírás legrégebbi ábécéi, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1935, 5. oldal). Ez a lényeges híradás és a két, kettős kereszt alakú korrektúrajel Németh Gyulán kívül kezdetben elkerülhette a figyelmét mindegyik szerzőnek, akinek a nevét ebben a cikkben megemlítjük. Ez figyelmeztethette volna őket arra, hogy a "tprus" ugyanolyan kutyaközönséges jele a nikolsburgi ábécének, mint a többi, nem lehet rá a többiekétől alapvetően eltérő jellegű magyarázatot adni. Sem névaláírás, sem megjegyzés nem lehet. Olyan jelnév ez is, mint a többi, csak nem egyetlen hangot jelölő jelnév (azaz betű), hanem mondatot jelölölő jelnév (vagyis mondatjel).



9. ábra. A "tprus" jelre vonatkozó korabeli, kettős kereszt alakú korrektúrajelek, a felületes szemlélő számára észrevehetetlenek, ez a felületesség azonban szükséges volt a temporus-téveszme kialakításához és diadalmenetéhez, a latin betűs tprus felirat fölött lévő hullámos vonal a magánhangzók kihagyására emlékeztet


Hibája az íróasztal mellett született magyarázatnak, hogy ha a nyelvünkben ritka, vagy inkább nem is létezik ez a pergőhang, akkor a jelére sem volt szükség a székely írásban. Hegel szerint "Ami létezik az szükségszerű és ami szükségszerű, az létezik". Ebből következően, ha a nyelvünkben lényegében nincs bilabiális tremulans, akkor annak a székely írásban sem lehet jele.

Németh Gyula virtuális szobra e tévedése miatt megrepedezett. Pedig ez csak a bilabiális tremulans-téveszme volt, mert ekkor még a temporius-téveszmét fel sem találták. Idővel azonban az akadémikus "tudomány" is belátta: más magyarázatot kell találni a nikolsburgi "tprus" jelre, azonban  a temporus-téveszménél többre nem futotta a tehetségéből.


Vékony Gábor

Vékony Gábortól hallottam első ízben egy beszélgetésünk során, hogy a székely írás nikolsburgi ábécéjében szereplő "tprus" jelnek a latin temporius "korábban" lenne a magyarázata. Akkor arra gondoltam, hogy lám, ez esetben mégis elfogadják a "nagyok" is, hogy a székely írásnak lehet szójele. Persze azt nem értettem kristálytisztán, hogy mi szükség van erre a kivételes latin magyarázatra, amikor a többi jelnek magyar jelneve van.

Vékony Gábor arról volt nevezetes, hogy a székely írás honfoglalás-kori keletkezését hirdette s feltételezte, hogy a glagolitából is került hozzánk egy-két jel. Amikor egy beszélgetés során megemlítettem neki, hogy a dolognak fordítva kellett történnie, kiderült, hogy a kérdésben perdöntő Konstantin-legendát jobban ismerte, mint én.

Ebben a Konstantin-legendában maradt fent egy számunkra érdekes adat, amit a finnugrászaink sehogyan sem akarnak figyelembe venni és a nagyközönséggel közölni, amikor a székely írás eredetéről beszélnek. Arról van szó, hogy Konstantin, azaz Cirill (i. sz. 827—869) és Methód, a szlávok írást teremtő apostolai 862-ben kapták a kérést, hogy hozzanak létre egy szláv írást. Előzőleg jártak Kazáriában s ezen az úton találkoztak magyarokkal, amikor megismerhették az írásunkat is. 867-ben Rómában aztán azzal érveltek a triglosszia elv ellen (ami tiltotta Szentírásnak a zsidó, görög és latin nyelven túl további nyelvekre való lefordítását), hogy hiszen a magyaroknak és az avaroknak is vannak saját írással írt könyvei, amelyeket használnak az istentiszteletek alkalmával.

Vagyis, amikor a szláv írást még feltalálni és engedélyeztetni kellett volna, akkor nekünk már könyveink voltak, amelyeket a templomainkban használtunk. A polkorrekt szerzőknek erről nem illene beszámolniuk?

Ráadásul, ha ehhez a szláv híradáshoz hozzátesszük azt, amit a Quardusat-féle bibliafordításról tudunk, akkor az írástörténetünk kezd még jobban kirajzolódni. Dr. Tempfli Imre teológus-tanár (Königstein) írja Mit adott a kereszténység a magyarságnak c. tanulmányában (http://church.lutheran.hu/utitars/gyulekez/mitad1.htm), hogy „523-ban az egyik örmény püspök, Quardusat (Theoklétosz) és papjai hét évig hirdették az evangéliumot itt, a hunok földjén – a Kaukázustól északra, Cz. G. – lakó népek (onogurok, ogurok, szabirok, bolgárok, kuturgurok, fehér-ogurok és fehér-hunok) között. Sőt még a Szentírást is lefordították hun nyelvre. Munkájukat egy másik örmény püspök, Maq (Makariosz) folytatta, és olyan sikerrel, hogy egy korabeli görög utazó, Koszmasz Indikopleusztész, aki bejárta ezt a vidéket, ezt írta 547-ben kiadott művében, a Keresztény Topográfiában: a hunok földjén nagyon sok templom, keresztény hívő és szerzetes, valamint több püspök van. Őt igazolja az a tény, hogy I. Jusztinianosz bizánci császár (527-565) idejében a kazárok uralma alá került hunoknak és onoguroknak szervezett missziós püspökségeik voltak, és a püspökeik a magyar törzseknek is hirdették az evangéliumot.”  Azaz évszázadokkal a glagolita írás megteremtése előtt már léteznie kellett a komplett betűző írásunknak, mert bibliafordítást aligha lehet készíteni hiányos betűkészlettel vagy a csak korlátozottan alkalmazható magyar hieroglif írással.

Vékony Gábor mégis, a Konstantin-legenda ismerete ellenére is úgy állította be a dolgot, mintha a később engedélyezett szláv írásból, a glagolitából vettünk volna át jeleket a honfoglalás korában.

Teljesen logikus és szakmailag-etikailag hozzáillő, hogy ő ezt a temporius-téveszmét is képviselte.


Máté Zsolt

A temporius-téveszmét a Nyelvtudományi Közleményekben megjelent A székely rovásírás latin rejtélye  c. cikkében Máté Zsolt fejtette ki részletesen. A cikk több sebből vérzik.

Ő fogalmazza meg a sokak számára végzetesnek bizonyuló hibás tételt, miszerint a "tpru", ill. a "tprus" nem lehet hangjelzés. Indoklásul azt hozza fel, hogy az egyes ábécékben nem következetes a jelformák és a hangalakok használata. Ez az érvelés azonban erőtlen, mert a jelformák eltéréseiből nem következik, hogy a "tprus" nem hangjelölő. A jelformák eltérésére egyébként is van sokkal egyszerűbb, logikus magyarázat: az eltérő jelek nem pontosan ugyanazt jelentik, de azért még hangjelölők. A szó- és mondatjel is fonetikus.

A formai változatosság valóban létezik (a "tpru" és a "tprus" alakja valamelyest eltérő), ebből azonban nem következik, hogy a "tpru" és a "tprus" nem lehet hangjelzés. Azaz nem formai következetlenségről van szó, hanem arról, hogy Máté Zsolt mindenáron a latin írásunk mai szabályait szeretné rákényszeríteni a több tízezer éves magyar hieroglif írásra, amelynek azonban saját szabályai vannak. Az ősvallás ismerete nélkül kíván ítélkezni az ősvallási jelképekről. Pedig könnyű belátni, hogy ha az Isten egyszer az égig érő fa, máskor meg a Nap alakjában jelenik meg előttünk, akkor az Isten jelképe is lehet többarcú. Persze a finnugrista ihletésű néprajz eljutott odáig, hogy kijelenthette: a magyar ősvallás kifejezés használata is tudománytalan, mert csak népi hiedelmekről (értsd: ostoba babonákról) lehet beszélni. Tudósgenerációk nőttek fel e magyar- és tudományellenes szemellenző árnyékában, aminek e kudarcsorozattal jött el a méltó aratása.


10. ábra. Máté Zsolt táblázata a capita dictionumok-ról


Nyelvtudományi Közlemények

Amikor a neves finnugrista folyóiratban Máté Zsolt tanulmányát elolvastam, azonnal tollat ragadtam és megírtam egy helyreigazító cikket. El is küldtem a szerkesztőségnek, kérvén a véleményezését és a közlését, azonban a mai napig nem kaptam rá érdemi választ. Néhány év után, elunván a várakozást, rákérdeztem a dologra, de csak a cikket kaptam vissza. Elfeledkeztek róla.

A finnugrista szerkesztőségeknek ez a rendszerszerű magatartása, amikor körön kívüli szerzőtől érkezik egy közlésre szánt dolgozat. A szerkesztőségben nyilván azt vizsgálják, hogy van-e tudományos fokozata, vagy legalább végzettsége, megfelelő beosztása a szerzőnek. Ha ez rendben van, akkor az írása jobbára tudományosnak és közölhetőnek minősülhet, egyébként inkább félreteszik a sarokba és elfeledkeznek a cikkről is, meg az elemi udvariasságról is, amely a válaszadást elvileg megkövetelné. Nincs ezzel az eljárással hiba ebben a tudományos közegben, hiszen Róna-Tas András professzor úr leírta és közre is adta már, hogy a Tudománynak nem feladata a dilettánsok kérdéseire való válaszolgatás. Mivel Róna-Tas András az akadémikus "tudomány" meghatározó jelentőségű személyisége, az álláspontja mérvadó, sőt azt talán túl is lihegik egyes szerkesztőségek. Ez az eljárás nyilvánvalóan kényelmesebb, mint a cikkek tartalmának megértése. Pedig a cikkemben volt használható érv, amit később Sándor Klára is elfogadott: arra hívtam fel a nagyérdemű Tudomány figyelmét, hogy a nikolsburgi ábécében a "tprus" nem a harmadik sor elejét képező "nt/ten" után áll, hanem attól jóval távolabb, a harmadik sor végébe kell beszúrni a korrektúrajeleknek megfelelően - ami miatt nem adható rá olyan magyarázat, mint amilyet Máté Zsolt feltételez.

A szerkesztőség "mentségére" szóljon, hogy a cikk érdeméhez hozzá sem tudtak volna szólni. A minimális rovológiai szaktudás hiányában nem vehették észre, hogy Máté Zsolt tanulmánya egy fatális hibára épül. Máté Zsolt ugyanis nem gondolt arra, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése nem balról jobbra halad, hanem fordítva, ezért az "ent/ten" jel után nem a "tprus" következik. Hiszen az egyetemeinken a székely rovásról nem tanítottak szinte semmit a szerzőnek sem, meg a szerkesztő uraknak és hölgyeknek sem. Miközben jól a nebulók agyába vésték a Zsirai-féle "finnugrista szókincset" (a "dilettáns"-tól az "elmebeteg"-ig), amivel a körön kívüliek még oly nagyszerű felismeréseit is le kell szólni a tudományos igényű párbeszéd helyett. Az egyetemeinkről (tisztelet a kivételnek!) e témában képzetlen, a magyar kultúrát gyűlölő alakok sorát öntik a nyakunkba.

Ez a rendszerszerű finnugrista eljárás persze cáfolja a gondolkodástól rettegők jámbor reményét, miszerint arra vannak a szerkesztőségek, hogy szűrőként viselkedjenek és megrostálják a szerzők dolgozatait. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy hibás e vallásos jellegű hit, miszerint a szerkesztőségek szűrőjén átment és tudományosnak hirdetett folyóiratban megjelent cikkek garantáltan tudományosak lennének. Korántsem ennyire rózsás a helyzet. Ha a szerkesztőség eljárása inkorrekt, a szerkesztők tudása és lelkiismeretessége pedig csapnivaló, akkor ez a köznépi hiedelem a dugába dől és a selejt trónra emelését teszi lehetővé az akadémikus áltudomány nagyobb dicsőségére. Most is valami hasonló történt. Egy kapitális hiba jelent meg egy tudományosnak vélt folyóiratban, félrevezetve az akadémikus Tudományban vakon hívőket. Egyúttal letakarva a hun-magyar azonosság bizonyítékát is, amivel a finnugrizmus legfontosabb politikai törekvését szolgálták.


Róna-Tas András

A professzor úr az MTA rendes tagja és meghatározó alakja, a munkássága azonban ellentmondásos. Egyrészt kitűnően meghatározza a tudományos igényű vita követelményeit, másrészt azonban kijelenti, hogy a tudománynak nem kötelessége választ adni a dilettánsok kérdéseire. Az előbbi egy elméleti alapvetés, az utóbbi pedig egy gyakorlati útmutató. Mondanunk sem kell, hogy a kettő üti egymást.

Persze azt sem könnyű eldönteni, ki számít dilettánsnak. Általában a tudományos fokozat és beosztás nélkülieket tekintik dilettánsnak, bár a szó eredetileg csak azt jelöli, aki "önmaga örömére" dolgozik egy szakterületen. Csakhogy a professzor úr a tudományos igényű vita elvi tisztaságú leírásakor - nagyon helyesen - semmit sem mondott a vitázó felek rangjáról és beosztásáról. A Tudománynak szánt fejtegetésében nem merte leírni, hogy a tudományos igényű bizonyítás, vagy cáfolat hitelét a rang, a cím és a beosztás adja. Róna-Tas András hivatalosnak és tankönyvszerűnek tekinthető álláspontja csak úgy értelmezhető, hogy nem a felek tudományos életben betöltött pozíciója (mert erről egy szót sem ejt), hanem érveinek helytálló volta dönti el a tudományos igényű vitát. Amivel messzemenően egyet lehet érteni.

Azaz elvileg egy dilettáns is jelentkezhet értékes hipotézissel s azt tudományos igénnyel bizonyíthatja is. A professzor úr kirakatba tett gondolatmenetéből következően, ha egy dilettáns tudományos igényű felvetését az akadémikus tudomány nem tárgyalja, akkor a tudomány legújabb eredményeit nem a tudományos címek, rangok és pozíciók birtokosai vagy bitorlói hozzák létre, hanem a dilettáns. Ez esetben azonban a professzor úrnak elvi éllel meghirdetett és a gyakorlatban alkalmazott eljárása alaposan eltér egymástól.

Ezek súlyos kérdések, aminek a megoldásával a hazai akadémikus "tudomány" nem bíbelődik. Ha nincs címe és rangja a tudományos állítás felvetőjének, akkor - a professzor úr gyakorlati iránymutatásának megfelelően - szóba sem állnak vele. Ez a tragikusan tudományellenes eljárás jelentős romboló energiát kölcsönöz a temporius-téveszmének, fokozva annak pusztító erejét. Ha például a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztősége az elvárható tudományos igényességgel ellenőrizte volna Máté Zsolt és e sorok írójának "tprus" jelre vonatkozó írását, akkor az egetverő melléfogás nem jelent volna meg a hasábjain tudományos eredményként, vagy azt legalább helyreigazíthatták volna.

Róna-Tas András professzor úr maga is áldozatául esett a saját kettős mércéjének. A jelek szerint ellenőrzés nélkül elfogadta Máté Zsoltnak a tudományos folyóiratnak számító Nyelvtudományi Közleményekben közzétett tudománytalan ötletét. A professzor úr bizonyára tudja, hogy a székely írás emlékein általában, a nikolsburgi ábécében pedig konkrétan is jobbról balra halad a sorvezetés, ezért a "tprus" nem az "ent/ten" jel után következik s így az egyébként sem helytálló temporius "korábban" értelmezés eleve nem vonatkozhat az "ent/ten" és a "tprus" kapcsolatára. Róna-Tas András professzor úr feltehetően nem vizsgálta meg alaposan Máté Zsolt tanulmányának érveit (amivel sutba dobta a saját tudományos igényű gondolatmenetét, hiszen az értékeléshez elvileg meg kellene érteni az értékelendő tételt). E helyett a gyakorlati, ám tudománytalan eljárást követhette s feltehetően az alapján döntött, hogy van-e tudományos fokozata Máté Zsoltnak, meg hogy komoly tudományos folyóiratnak tekinthető-e a Nyelvtudományi Közlemények. Mivel a címek és a rangok rendben voltak, a professzor úr tudósként - a temporius-téveszmével szemben - gyengének bizonyult. A bukását az dokumentálja, hogy a nikolsburgi ábécé általa közölt jelsorából indoklás nélkül kihagyta a "tprus" jelet (A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest, 1996., 336-337. oldal).

A fiaskó következtében a tágra nyílt szemű publikum most sem kaphatta meg a nikolsburgi ábécé valódi leírását, most is el lett rejtve előle a székely írás szó- és mondatjeleinek léte meg a hun-magyar azonosságot bizonyító mondatjel értelme.

Hiába, ez a temporius-téveszme egy borzasztó istencsapása! Még az MTA stabilnak és megbízhatónak mondott kőoszlopainak szakmai hitelét is képes semmivé foszlatni.


Sándor Klára


A szegedi nyelvész professzor több érdekes írásában foglalkozik a székely írással, ezekben azonban  téves álláspontot fejt ki a nikolsburgi ábécéről és a "tprus" jelről.

A Székely írás reneszánsza című, 2017-ben megjelent kötetének 18. oldalán ellentmondásosan ismerteti a nikolsburgi ábécét és a "tprus" jelet.


11. ábra. A zamárdi avar szíjvégen az égig érő fát ábrázolta az avar ötvös, a fa csúcsán pedig megjelenik a székely írás "us" (ős) jele, a két jel ábrázolása logikus és összetartozó, mert az égig érő fa azonos a Tejúttal, az "us" jel pedig a Tejút hasadékát ábrázolja (fotógrafika)



Például nem megfelelő a "tprus" jelnévre adott magyarázata. Sándor Klára a forrásban szereplő "tprus" jelnév helyett a Máté Zsolt-féle  téveszme elfogadására utaló "t(m)pr(us) NT?" szöveget közli s ebből az NT-t tekinti "a székely jel átbetűzésé"-nek. Ez több ok miatt is téves.

- Egyrészt, mert a forrásban semmi nyoma sincs az "m" hangnak, ez csupán Máté Zsolt hibás és minden alapot nélkülöző feltételezése, mert semmi sem  bizonyítja, hogy a "tprus" jel fölött lévő hullámvonal nem csak a magánhangzók, hanem vélük együtt az "m" jele is lenne (9. ábra).

- Másrészt, mert az "us" zárójelbe tétele indokolatlan, azt Jakubovich Emil és Németh Gyula helyesen olvasták el, ezért is szerepel a jelnév végén. Az "us" jel a "tprus" jel avar megfelelőjét ábrázoló szíjvégen jelszerűen is megjelenik (11. ábra) és az itáliai longobárd korongon is egymás mellett szerepel a tapar és az ős jel (13. ábra).

- Harmadrészt azért téves Sándor Klára "módosított jelneve", mert indokolatlanul szerepel a végén az NT, ami egy újabb utalás arra, hogy Máté Zsolt fatális tévedésre alapozott magyarázatát vette alapul s a "tprus"-t csupán az "nt/ten" korábbi alakjának tekinti.

Az NT szerepeltetése a nikolsburgi ábécé indokolatlan és megtévesztő megváltoztatását jelenti, mert az ábécében nem az NT szerepel jelnévként, hanem a tprus. 

Az azonban igaz, hogy a tprus (tapar ős) jel egyszerűbb (kevesebb ágpárral rendelkező) változata a ten szójele lehetett (például a szentgyörgyvölgyi tehénszobor esetében). A régi szójeles írásokban egy-egy jelnek több formája és több jelentése is volt. A jel egykor a Szabír ősten mondatot jelölte s e mondatjelet, vagy részét néha a ten, máskor meg a szabír ős jelölésére használták. Ez a változó jelhasználat - az ősvallási háttér közismert volta miatt - egykor szabályos volt. 

Sándor Klára a fenti kötet 25. és 27. oldalán írja a "tprus" jelről: "A legtöbb fejtörést a kutatóknak a legvégül betoldott, negyedik sorban álló furcsa jel okozta. A jel alakja egy hatlábú rovarhoz hasonlít, Telegdi és Kájoni ábécéjébe is bekerült. ... Az elegáns - és meggyőző - megfejtéssel végül Máté Zsolt állt elő. ... jutott arra a következtetésre ... hogy a latin temperios vagy temporius rövidítése ... vagyis a betoldott hatlábú rovar az "nt" régebbi változata".  

Mi azonban úgy gondoljuk, hogy egy elemi hibára épített magyarázat korántsem elegáns, nem is meggyőző. Sándor Klára kapott tiszteletpéldányt mindkét kiadványomból (Varga/2010. és Varga/2014), amelyben Máté Zsolt álláspontját bíráltam, sőt erre a hibára egy könyvheti személyes beszélgetésünkben is felhívtam a figyelmét. Ennek az lett az eredménye, hogy egy lábjegyzetben, a munkáimra való hivatkozás és a nevem említése nélkül elismerte a malőrt, de rögvest ki is talált egy szerinte mentő megoldást a "tudományos" hipotézis védelmében: "Máté (2001: 190) tévesen írja, hogy jó helyen, az "nt" után áll a régebbi változat (a jel  nikolsburgi változatáról van szó - VG). Ennek azonban Máté megoldása szempontjából nincs jelentősége, hiszen a másolót megzavarhatta a latin írás iránya - a bal oldali első, nem a jobb oldali első jel után írta a betoldást -, s minthogy nem ismerte a székely írást, nem is vette észre a hibát."


Baj van a temporius-téveszme védelmében felhozott magyarázatokkal is. Sándor Klára emlékeztet rá, hogy Thelegdi Rudimentájában és a tőle másoló Kájoninál is az "nt/ten" után áll a "tpru" jel, ami megengedi azt az értelmezést, hogy az "nt/ten" jel korábban úgy nézett ki, mint a "tpru/tprus". S feltételezi, hogy ez lett volna a helyes sorrend a nikolsburgi ábécében is, ha a másoló el nem véti a korrektúrajel helyét. Ez a magyarázat azonban több sebből is vérzik.


- A nikolsburgi ábécé egyetlen, ábécének nevezett  vegyes jelsorban közli az "nt/ten" és a "tprus" jelet is. Ez még az eredeti, ősi jelsorrend, amelyik vegyesen tartalmazza az egy hangot jelölő betűket, meg a szó- és mondatjeleket is. Ezzel szemben Thelegdi és nyomában Kájoni is különválasztja a valódi ábécét, amelybe csak egy hangot jelölő betűket tesz és külön sorban adja meg a capita dictionumokat, azaz a szó- és mondatjeleket. Ebből következően a nikolsburgi jelsort nem lehet összehasonlítani Thelegdi és Kájoni ábécéjével, mert az utóbbiak már nem az ősi jelsort képviselik, hanem egy modern rendszerező szemléletet. Ezért a Thelegdi és Kájoni féle külön sor sorrendjében tapasztaltakat nem lehet visszavetíteni egy előző századba és ez alapján hibásnak tekinteni a nikolsburgi "ábécé" ősi jelsorrendjét.

- Ha el is fogadnánk azt, hogy a "tprus" és a "tpru" az "nt/ten" korábbi alakját mutatja (de nem fogadhatjuk el), akkor is fennáll az az ellentmondás, hogy a "tprus" egy karcsú égig érő fát ábrázol, a "tpru" meg egy kerek Napot, vagy bogarat. Vagyis a kép nem világosabb lesz, hanem zavarosabb.

Azaz Sándor Klára, miután felhívtam rá a figyelmét, észleli Máté Zsolt katasztrofális tévedését, de a forrás félremagyarázásával, a másoló hibájának minden ok nélküli feltételezésével próbálja a "tudományossá" emelt butaságot megmenteni. Ezt nem tarthatjuk sem elegánsnak, sem meggyőzőnek, csak finnugrászosnak.


Végszó

Jakubovich Emil így értékelte a nikolsburgi ábécét: "első pillantásra meggyőzött arról, hogy ... ősi, keleti műveltségünk egyik legfőbb bizonyságának, a székely rovásírásnak hasonlíthatatlan becsű, legrégibb, középkori alphabetuma került elő" (Jakubovich/1935/3). 


Ez a méltó jellemzése e nagyszerű forrásnak, pedig Jakubovich Emil számára még nem is lehetett világos a nikolsburgi ábécé egy-két jelének valódi jelentősége, szó- és mondatjel volta. Még nem tudhatta, hogy a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel a hun-magyar azonosság kétségtelen hitelű bizonyítéka, a középkori krónikáinkban is rögzített magyar történelmi hagyomány fényes igazolása.

Az akadémikus "tudomány" egy becsületes, okos, alapos, prekoncepció-mentes elemzés segítségével ezt és a nikolsburgi ábécé többi titkát is régen feltárhatta volna, ha ilyen elemzésre törekedett volna és képes lenne. E helyett inkább megpróbálja átírni a forrást, amivel - reményei szerint? - elodázhatja a hun-magyar rögvalóság nyilvánosságra kerülését. Azonban ezt a törekvésüket az azóta előkerült szarmata és avar írásemlékek is leleplezik és cáfolják (6/b és 6/c. ábra).

A temporus-téveszme megakadályozta az akadémikus "tudomány" nagyjait a középkori forrás megfelelő leírásában. Még helyesen felsorolni és megnevezni sem voltak képesek a nikolsburgi jeleket, amit pedig a nagy elődök egyszer már jól elvégeztek. Csak le kellett volna másolniuk a régiek dolgozatait, vagy átvehették volna tőlem is a rekonstruált jelsort (8. ábra), ha ebben nem akadályozza őket az indokolatlanul nagy mellényük. A nikolsburgi ábécéről és a "tprus" mondatjelről adott leírásuk így csak a szakmai és etikai korlátaikat tükrözi, a magyar írástörténet tényeit nem. A "tprus" mondatjel példája jól dokumentálja, hogy ez a "tudomány" a nemzeti íráskultúra bemutatásakor a valóság helyett annak latinosra reszelt torzképét mutatja nekünk. 

Vagyis a temporius-téveszme akadálytalanul gázol keresztül a finnugrizmus legfelkészültebb bajnokainak gyülekezetén is, bűzölgő erkölcsi hullák halmait hagyva maga után.


Párhuzamok

Az alábbi jel-előfordulások a szabírság történelmi útját jelzik az ókori Szubartu vidékétől a mai Zalaszabarig és a római korban Savaria nevet viselő Szombathelyig. 



12. ábra. A tapar ős mondatjel előfordulása egy, az ókori Szubartu területén, vagy ahhoz közel előkerült edényen (Hissar Kr. e. 4300)


A Hissar-i edényen a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel mellett  vízszintes vonalak is találhatók, amelyek a ragyogj, ragyog, ragyogtál szójelei. Ezekkel együtt egy istenidéző szertartás szövegkönyvét (a hivogatást, az epiphaniát és a búcsúztatást) rögzítik. Az olvasat: Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Szabír ős. Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál. 




13. ábra. Itáliai longobárd korong a magyar hieroglifákkal írt Lyukó a szabírok őse mondat jeleivel (balra) és a nekik megfelelő székely "ly" (lyuk/Lyukó), "tprus" (tapar us "szabír ős"), valamint "us" (ős) jelek (jobbra)


Jegyzetek

(1) Máté Zsolt dolgozatát olvasván küldtem egy válaszcikket a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztőségének, amelyben figyelmeztettem a hibákra, de évekig nem is válaszoltak és nem közölték a helyreigazítást.  

(2) Az ELTÉ-n tartott előadása után volt szerencsém megkérdezni egyszer Vásáry Istvántól, hogy szerinte hány jele van a székely írásnak. Azt válaszolta, hogy "Lehet, vagy 30-40". Amikor visszakérdeztem, hogy akkor Thelegdi János miért mutat be 65 jelet a Rudimentában, arra meg azt válaszolta, hogy "A többi nem számít!"


14. ábra. A tapar us "szabír ős" jel egy veleméri rajzos sindün 








Irodalom

Patkanov, K. P.: szabírok nemzetisége. Ethnographia, XI/ 8. szám. 1900.

Jakubovich Emil: A székely rovásírás legrégebbi ábécéi, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1935.

Máté Zsolt: A székely írás latin rejtélye

Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest, 1996.

Thelegdi János: Rudimenta

Sándor Klára: Székely írás reneszánsza, 2017

Berze Nagy János: Az égigérő fa, Pécs, 1958.

Németh Gyula: A magyar rovásírás. A magyar nyelvtudomány kézikönyve II. kötet 2. füzet. Bp., 1934.