2023. január 21., szombat

Joggal bírálja-e Fehér Bence az MTA rováskorpuszát?

Megjelent 2021-ben egy súlyos hibákkal teli, az 1. ábrán látható rováskorpusz az MTA kiadásában (1)Erről írt Fehér Bence az academia.edu-ra Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete címmel. Ő korábban szintén közreadott egy saját rováskorpuszt A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye cím alatt, ami hasonló hibákkal terhelt. A jelen cikkben két kérdést tárgyalok:

- Milyen hibái vannak az MTA rováskorpuszának Fehér Bence szerint?

- Fehér Bence olyan magaslaton áll-e, ami őt a kritikusi szerepre feljogosítja? 


1. ábra. Az MTA rováskorpusza


Látni fogjuk, hogy a vitatkozó felek (2) teljesítménye nagyon hasonló, valójában nem sokat vethetnek egymás szemére. Például egyaránt nem vesznek tudomást a szójeleinkről, amelyek hasznosítására szükség lenne a rovológia és a magyar őstörténetkutatás előrelépéséhez. Ebből következően például fogalmuk sincs a székely írás eredetéről. Az MTA rováskorpuszának két szerzője úgy nyilatkozott, hogy adathiány miatt nem tud semmit mondani az eredetről (persze az adathiány nem igaz, hiszen egy sor hieroglifikus írásemlékünk van, amivel foglalkozhatnának). Ez a "tudós" kör azonban képtelen jól leírni és dokumentálni a nemzeti írásunkat, azaz a rováskorpuszaik is lehetnének sokkal jobbak. A közöttük kibontakozó vita, valamint az el nem végzett, vagy rosszul elvégzett feladatok halmaza a hazai rovológia elképesztő csődjéről árulkodik. Jellemző, hogy ez a katasztrófahelyzet a saját nagyságuk elismerésével és jelzőosztogatással párosul.

A szójeleket nem ismerő szerzők eddig is képtelenek voltak helyesen elolvasni pl. a székelyderzsi rovásírásos téglát. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy az MTA rováskorpusz "futottak még" rovatába került a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék és nem említették meg a szójelekkel kitűnően elolvasható karcagi csatkarikát sem (10. ábra). A berekböszörményi gyűrű Árpád kori feliratáról (7. ábra) sem emlékeztek meg benne, a több száz hasonló hieroglifikus (ősvallási jelentőségű szójeleket alkalmazó) nyelvemlékünkkel együtt. 

A szójelek felismerése nélkül Fehér Bence ugyanúgy kudarcot vallott a jánoshidai avar tűtartó, az udvardi avar tűtartó, az Aquincum-Szőlő utcai avar kulacs és a zamárdi avar szíjvég jeleinek olvasatával (2-5. ábra). 

Azonos hibának mindkét oldalon azonos az eredménye is. Az esetleg évtizedek óta ismert, székely jelekkel írt írásemlékeknek náluk nincs helyes olvasata, ezért az akadémikus rovológia nem tudja betölteni a feladatát. Száz és ezerszámra hevernek a múzeumok polcain a szójelekkel írt nyelvemlékek, amelyek eldöntik a szkíta-hun-avar-honfoglaló népesség identitását és nyelvét - ez a "tudós" társaság azonban nem tudja hasznosítani őket. Előre jelezhetően továbbra is kudarcot fog vallani minden újabb próbálkozásuk, ha továbbra is betűzve szeretnék elolvasni a szójeleinket. Ez a hibás módszer nem vezethet eredményre, ezért a "tudományos konszenzus" számára aligha van más út, mint a tanulás, a munka és a becsület. Legalább kísérleti jelleggel meg kellene próbálkozniuk vele!


2. ábra. Bél szár (mai magyarsággal: Bél úr) megnevezése szójelekkel könnyen olvasható az udvardi avar tűtartón (fotógrafika Fehér Bence rajza nyomán), a függőleges egyenes a szár szójele (a székely írásban az "sz" betű), az X pedig Bél isten nevét rögzíti (a székely írásban a "b" betű)
  

3. ábra. A zamárdi avar szíjvég hátlapjáról a jelek, az olvasat jobbról balra (a csillagig): Ős, ragyogó ügy szár, nagyon nagy szár (mai magyarsággal: Az ősi, ragyogó folyó ura, a nagyon nagy úr), fotógrafika


4. ábra. Az Aquincum-Szőlő utcai avar kulacs hieroglifikus Ragyogó Bél atya mondata (fent) és a székely írás "r", "b" és "ty" betűje (lent, jobbról balra)


 


5. ábra. A jánoshidai tűtartó fényképe, az elolvasott szöveg az ábra jobb felső sarkában kezdődik, jobbról balra előbb egy X, azután egy I alakú szójellel, ami a Bél szár (mai magyarsággal a Bél úr) olvasatot engedi meg

6. ábra. A székelyderzsi Dana ten "Dana isten" mondatjel (balra) és párhuzamai alapján is nyilvánvaló, hogy a székely írás jelei az egykor aranyból és drágakövekből alkotott mondatokból, a világ legszebb írásából maradtak ránk, középen  a Nagy Károly által az avar kincstárból elrabolt s most Conques-ben őrzött kincs, jobbra pedig egy hun ékszer részlete (MNM)




7. ábra. A veleméri Sindümúzeumban megtekinthető berekböszörményi gyűrű fotógrafikai rekonstrukciója (fent)  a gyűrű negyedeiben  három szójel ismétlődik, ezek olvasata: Nagy szár ég (mai magyarsággal: Nagy úr az ég) 


Fehér Bence észrevételei

Nemzeti írásunk nevét illetően Fehér Bence téves álláspontot foglal el, amikor Vásáry Istvánék szóhasználatával szembehelyezkedik. Mint írja, "az MTA rováskorpusza a székely–magyar rovásírásnak (a szerzők terminológiájában: székely írásnak) kívánt összefoglaló gyűjteménye lenni. ... A szerzők a terminológia-választást azzal indokolják, hogy a szakma mérvadó része áttért erre a névhasználatra. Ez az állítás nem kis merészségre vall, hiszen pl. Ráduly János tudtunkkal tartja magát a „rovásírás” kategóriához, Erdélyi István haláláig tartotta magát hozzá, és egyáltalán, egy olyan szakma, amely tíznél kevesebb tudományos képzettségű kutatót foglal magába, miképpen osztható mérvadó és nem mérvadó részre? Vékony Gáboron kívül, aki valószínűleg elsőként kötelezte el magát a „székely írás” terminus mellett, főleg éppen a szerzők használják, akik eszerint azt vindikálják maguknak, hogy ők a szakma mérvadó része." (119. oldal). Vitába kell szállnom Fehér Bence értékelésével, mert - mint az az elért eredmények alapján felmérhető - tudománytalan dolog a "mérvadást" a tudományos képzettséggel azonosítani, arra leszűkíteni. Az alátámasztást nélkülöző, könnyen megcáfolt ótürk eredeztetést és a többi rovológiai ostobaságot is tudományos képzettséggel rendelkező "tudósok" terjesztették vagy százötven éven keresztül. Ők azok, akik a fentebb felsorolt rovásemlékeket napjainkig képtelenek helyesen elolvasni s a tálcán elébük rakott (szójeleket tartalmazó) olvasatoktól megdermednek, vagy jelzőosztogatásba kezdenek. Nem gondolom, hogy a történelemhamisítókat kellene mérvadónak tekintenünk. 

Az MTA rováskorpuszának szerzői eleve nem is vindikálhatják maguknak hogy ők lennének a szakma mérvadó része, hiszen Varga Csaba és e sorok írója is a székely írás megnevezést tekinti a legjobbnak. Azaz Fehér Bence ugyanúgy az indokolatlanul nagy mellény hibájába esik, mint azt fentebb (a tudományos fórum emlegetésével) Vásáry István is tette volt. Tetszik, vagy sem, a kívülállók eredményei és álláspontja nélkül nincs előrelépés a rovológiában s ez a székely írás megnevezésre is igaz. Nemzeti írásunk elnevezésének nem szükséges követnie a politika kisebb-nagyobb rezdüléseit (esetünkben a nemzetegyesítési törekvéseket). Mindannyian tudjuk, hogy a székelyek is magyarok, ezért a "székely-magyar" kitétel csupán felesleges szószaporítás. A rovástechnológiára való utalás pedig kifejezetten megtévesztő, hiszen alig van (ha egyáltalán van) régi rótt írásemlékünk. 

"Egy kilenc esztendeig érlelt kötettől az ember azt várja, különösen, ha három ekkora szakmai tekintély tollából és az MTA teljes tekintélyével felvértezve jelenik meg, hogy valóban minden szempontból mérvadó legyen. Nem feltétlenül egyedi hibáktól mentes, hiszen minden ember hibázhat, hanem hogy módszertanilag ne legyen se következetlen, se szakmaiatlan, és adatmennyisége megközelítse a teljességet. Sajnos meg kell mondani, hogy ezt a két célt a kötetnek nem sikerült teljesítenie" - írja Fehér Bence. Ezt alaposan eltúlzott udvariasságnak gondolom, hiszen az alapfogalmakat sem tisztázó, a Soros-alapítvány által érzékenyített (3) akadémikus áltudománynak nem lehetnek, nincsenek is szakmai tekintélyei a rovológia területén. Az azonban igaz, hogy a kötet tele van egyedi hibákkal, módszertani következetlenségekkel, szakmaiatlanságokkal és az adatmennyisége sem elfogadható (ha a szó- és mondatjeleink, a szkíta-hun-avar-honfoglaló nyelvemlékek közül egyet sem mutat be - VG). (120. oldal).

- A dilettánsok és a szakmai tekintélyek összetéveszthetőségéről tanúskodik a kritikus másik észrevétele is, miszerint "Ilyen színvonalú feliratközléseket eddig csak amatőr kiadványokban láttunk, nem az MTA tekintélyével dicsekvőben". (121. oldal).

- "Nem kifejezetten elegáns, hogy a szerzők saját cikküket feldolgozzák, viszont ugyanabból a két évből egy teljeskörű korpuszt, a tászoktetői leletek háromnyelvű monográfiáját (Puskás-Kolozsvári–Bolohan 2019), két rovástörténeti konferenciakötet anyagát (Zelliger 2019; Fehér–Ferenczi 2020) és tucatnyi nyelvészeti és filológiai cikket már nem. Ha lenne egy határozott végpont, aminél későbbi írásokat technikai okokból már nem tudnak feldolgozni, az elfogadható lenne (ha erre felhívnák az olvasó figyelmét), bár egy teljesnek szánt korpusznál igazán kívánatos lenne az is, hogy a tördelés végpontjáig pótlólag kiegészítenék a friss irodalommal. Ez az eljárás azonban sokkal rosszabb dologra utal: a szerzők saját munkásságukat fontosnak tartják dokumentálni, viszont azokat a kutatásokat, amelyek nem kongruálnak az ő nézeteikkel (pl. Zelliger E., Fehér B., Puskás-Kolozsvári F. írásai), meg sem említik? Még nehezebben védhető, hogy deklaráltan kihagyják az értéktelennek minősített „műkedvelő munkákat” (16. old.). Egyfelől nemegyszer ezekben van az első közlés, illetve egy amatőr kiadvány is felfigyelhet egy jelenségre vagy egy korábbi értelmezés hibájára, másfelől az „amatőr” és a „szakember” elkülönítése semmiképp nem objektív! Írástörténészi képzés Magyarországon nincs, így írástörténetileg valamennyien autodidakták vagyunk." (122. oldal). Súlyos, megszívlelendő megállapítások, amelyek igazát könnyű belátni. Sajnos az eddig olvasható munkáiban Fehér Bence sem tartotta magát mindig a saját fenti elveihez. Például egy szóval sem említette bennük, hogy vannak szó- és mondatjelekkel írt szkíta-hun-avar-honfoglaló nyelvemlékeink, pedig ezek bemutatása a Magyar hieroglif írás c. kötetben első közlés volt a legérdekesebbek (értsd: alátámasztott és fontos írásemlékek) közül. 


8. ábra. Az énlakai bilingvis alfabetikus (lent balra) és szójelekből álló (fent jobbra), azonos tartalmú mondata az Egy (az) Isten mondatot rögzíti kétféle írással


Fehér Bence képzelt piedesztálról mennydörög és a saját korlátairól tesz bizonyságot, amikor ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (122. oldal). Ezzel a nézetével (a jelek díszességének túlértékelésével) egyezően nyilatkozott az MTA rováskorpusz egyik szerzője, Sándor Klára is az énlakai Egy Isten mondatjelet illetően (8. ábra). Azt mondta ugyanis egy személyes beszélgetésünkben, hogy a mondatjelet nem olvassa el, mert az díszítés. Ezzel a megközelítéssel két alapvető probléma is akad. 

Egyrészt az, hogy díszes írás, vagy díszítés is lehet elolvasható, amit többek között az egyiptomi hieroglif írás is bizonyít. Azaz teljesen érdektelen, hogy díszes-e a mondatjel, vagy sem - ha elolvasható. Az elolvasását viszont - a jelek szerint - sem ő, sem Fehér Bence nem kísérelték meg a szükséges szellemi frissesség hiánya miatt.

Másrészt az a figyelmen kívül nem hagyható tény, hogy az énlakai unitárius templomban van egy bilingvisünk, amelyik elolvashatóvá tesz egy díszes mondatjelet. S ha ez esetben belátható a díszes jelek elolvashatósága, akkor az érvényes tanulságot jelent több száz további esetben is. Vagyis az értelmes korpuszkészítők előtt egy új forráscsoport nyílik meg. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta kulcsfontosságú bilingvis, ahol az ismert rovásszöveg alfabetikus, a kazetták sarkaiban lévő képszerű Egy Isten mondatjel pedig szójelekből áll. 

A kétféle írással írt azonos szöveg a figyelmes kutató számára lehetővé teszi a szójelekből alkotott, virághoz hasonló mondatjel elolvasását (azért hasonlít virághoz, mert az ősvallás a gyakran tulipánnal jelképezett égig érő fát azonosította az Istennel). Annál is inkább elolvasható ez a virág, mert a nikolsburgi ábécében szerepel az "us" (ős), valamint az "nt/tn" (ten) szójel, a kettős keresztet pedig az alfabetikus énlakai szövegben is az Egy szójeleként kell elolvasni. Csak össze kell rakni ezeket az ismert szójeleket egy virág alakjába. 

Arról, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei vannak, Veit Gailel feljegyzése tanúskodik az 1500-as évekből. E fontos forrást az MTA rováskorpusza is közölte, ám egyik vitatkozó fél sem volt kellően felkészült a hasznosításához. Nem kellett volna tehát eltúlzottan sok elmeél az énlakai mondatjel elolvasásához (6. ábra), Fehér Bencének azonban könnyebb volt a jelzőosztogatás, amire analfabéták is képesek.  




9. ábra. A tudomány számára nem létező, szójelekkel írt avar mondatot a pécsi (szajki?) avar szíjvég rögzíti, a hieroglifikus Lyukó nagy ragyogó király szár mondatot mai magyarsággal a Lyukó nagyságos, ragyogó király úr alakban lehet visszaadni, a Lyukó jel kivételével (a kör alakú jel a fej fölött látható), a szíjvég hieroglifái a kép bal oldalán, a székely megfelelők és a zalavári "király" hieroglifa a kép jobb oldalán láthatók


Módszertani válaszút

A többször (például Sándor Klára által is) beismert csődhelyzet miatt a rovológiában is szükség lenne egy módszertani előrelépésre. Választani kell a Zsirai óta alkalmazott "taplóagy és jelzőosztogatás" típusú, vagy a kreativitással és intelligenciával jellemezhető eljárás között. Nem csupán azért, mert - hogy Fehér Bencét idézzem - "Nem kifejezetten elegáns" az útszéli stílus egy tudományos dolgozatban. Fontosabb ennél az, hogy a kétféle eljárás tudományos eredménye között is lényeges különbség mutatkozik. Fehér Bence tévesen gondolhatja azt, hogy jelzőosztogatással is meg lehet válaszolni a szójelek és a díszesség kérdését. A szó- és mondatjeleink léte nem egyeztethető össze a székely írás kizárólagosan alfabetikusként való kezelésével. Amint az is megemésztendő, hogy a lineáris jeleken túl képszerűekkel is rendelkezünk (10. és 11. ábra). Amíg ez nem történik meg,  addig a hazai rovológiai szakirodalom nem fogja teljesíteni a feladatát, tovább folytatódik a közönség "szakma" általi félrevezetése. 


10. ábra. A karcagi csatkarikán (balra) ismétlődő Magas kő és Magas égi kő mondatok egy ősvallási ima sorai (jobbra)


11. ábra. A szentgericei unitárius templom világmodellje az egyik mennyezetkazettáján 


A szentgericei mennyezetkazetta világmodellje (11. ábra) lényegében azonos szöveget rögzít, mint a karcagi csatkarika (10. ábra). A különbség pusztán annyi, hogy a karcagi csatkarikán a székely írás jeleivel könnyen azonosítható lineáris jeleket látunk, amit a "tudományos konszenzus" alfabetikus írásjelként elfogad. Azonban, mivel a "szakma" e karcagi jelek szójel voltát és egyéb sajátosságait már nem képes megemészteni, ezért a karcagi csatkarika szövege tárgyalásra sem került az MTA  rováskorpuszában. 

A szentgericei mennyezetkazettán lényegében ugyanaz a szöveg olvasható, mint a karcagi csatkarikán, csak képszerű jelekkel írva. A képszerű szójelek léte szintén meghaladni látszik a "tudományos konszenzus" szellemi kapacitását. Számukra ilyesmi akkor sem létezik, ha a szemük előtt van? A helyzetet Fehér Bence jelzőosztogatással véli megoldhatónak, ám ez csak egy kocsmai/piaci módszer, ami aligha járul hozzá érdemben a székely írás pontosabb megismeréséhez és leírásához. A szakmai kritika kérdésének módszertani problémáit már részletesen tárgyaltam A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika c. cikkben. 

Csak az intelligens ember képes a világ dolgai között létező törvényszerű összefüggések megértésére.


Jegyzetek

(1) A rováskorpusz készítőinek Fodor Pál közvetítésével írtam egy levelet még a kötet megjelenése előtt. Ebben figyelmeztettem őket: ha a szójeleket nem veszik figyelembe, akkor a munkájuk eredménye nem lesz olyan jó, mint amilyen lehetne. A levelemet a szerzők megkapták, de válasz nélkül hagyták és a megjósolt hibákat el is követték a később megjelent rováskorpuszban. 

(2) A felek közötti vita nem ezzel a cikkel kezdődött. Előzőleg Vásáry István, az MTA rováskorpuszának szerkesztője megüzente Fehér Bencének, hogy akkor fog választ kapni a jánoshidai avar tűtartó jeleiről adott olvasatára, ha majd tudományos fórumon fogja azt előadni. Vásáry István ezzel a székely írás eredetéről évszázada alátámasztás nélkül hangoztatott téveszmét (az ótürk eredeztetést) képviselő "tudományos konszenzus" módszertanilag hibás álláspontját ismételte meg. E nézet ugyanis, miszerint léteznek tudományos fórumok s azokon kívül nincs szót érdemlő tudományos igényű kutatás, csupán a történelemhamisítók érdekeinek védelmét szolgálja. Így próbálják elkerülni a kritikát és a lelepleződést. Fehér Bence gyakorlata (előadás és a róla készült video, meg a kötetszerű publikációk közreadása az interneten, valamint a sajtó felhasználása) ugyanakkor helyesen képviseli a korszellemet a tekintetben, hogy a tudományos párbeszédben szükségszerű a modern eszközök alkalmazása a nyílt tudomány céljainak elérése érdekében. A múlt kutatása és értelmezése ugyanis nem egy szűk és - a jelek szerint - a nemzettel és a tudományos haladással szemben ellenséges elit hitbizománya, hanem mindenkié. S ezt az elvet (a nyílt tudomány elvét) legjobban az internet szolgálja. Jobb helyeken kifejezetten gyakorlattá vált ilyen módon előzetes vita tárgyává tenni egy-egy tudományos dolgozatot, hogy annak végleges alakja értékesebb és közkincs lehessen. E módszert igazolja, hogy végül Vásáry István is felvette a kesztyűt és a Mandinerben válaszolt Fehér Bence - mellesleg téves - olvasatának hírére

(3) Az MTA és a Soros-alapítvány 1984-ben kötött együttműködési megállapodást (8. ábra). A megállapodás tartalmát nem ismerem, csak a két szerződő fél következő évtizedekben felmutatott teljesítményéből lehet sejteni, hogy köze lehet akár a "tudományos konszenzus" székely írással szembeni, egyébként nehezen megmagyarázható negatív viselkedéséhez is. Ez érthetővé tenné, hogy az MTA miért csak a latinbetűs nyelvemlékek szerepeltetését rendelte meg az OSZK 2009-es nyelvemlék-kiállításakor. S a szójeleinktől való zsigeri írtózást is megmagyarázná, ha az írás megalkotásának dicsőségét kívánta volna megvédeni tőlünk ez a régi megállapodás. Persze részletek hiányában nem állíthatom, hogy ez történt. Lehet más oka is a rovásírással szembeni tartózkodásnak, például az oktatás hibája és a kontraszelekció, ami kedvezett a taplóagyúak és jellemtelenek "tudományos" érvényesülésének. 

Ha nem ez lenne a helyzet, akkor tessék értelmes magyarázatot adni két kérdésre: 

- Egyrészt arra, hogy ha az MTA rováskorpusza közli Veit Gailel dokumentumát a székelyek szó- és mondatjeleiről, akkor az ismert szójeleinket (például a karcagi csatkarika 10. ábrán látható szövegét, vagy a magyar címer Egy országa olvasatú hármas halmát és kettős keresztjét) miért nem említették a korpuszban. 

- Másrészt arra, hogy egyes íráskutatók miért nem tudnak elképzelni díszes írásmutatványokat akkor sem, ha az orruk elé tartom. Meghaladná a szellemi képességeiket, vagy csak nem tudnak jobb ürügyet a kérdés megkerülésére? 



12. ábra. Az MTA és a "tudományos konszenzus" rovásírással kapcsolatos magatartásának és Fehér Bence jelzőosztogatásának lehetséges végső magyarázata?



Irodalom

Fehér Bence: Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete 2022., (academia.edu)

Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteményeI. kötet: Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek

Varga Géza: Az akadémikus "tudomány" rovológiai kudarca: az udvardi avar tűtartó elolvasható, Bél megidézéséről szól

Fehér Bence: Legősibb nyelvemlékeink? MKI Évkönyv 2019, 2020.

Fehér Bence: Egy avar kori rovásírásos felirat Aquincum–Szőlő utcából: az ószláv nyelv korai emlékeStudia Epigraphica Pannonica X. 16-22, 2019.

Fehér Bence: A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához, Studia Epigraphica Pannonica X. 5-15, 2019.

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)

Varga Géza: Fehér Bence jánoshidai avar Baszjad Izüt mondata

Varga Géza: Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c.tanulmányához





Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről

Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel

Varga Géza: A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: nagyon nagy Lyukónak

Varga Géza: A Gizella kincs turulos fibulájának hieroglifikus szövegei

Varga Géza: Az apahidai hun turulok hieroglifikus szövegei

Varga Géza: A Magyarságkutató Intézet rovológiai teljesítménye

Varga Géza: A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai

Varga Géza: A karcagi csatkarika hieroglifikus felirata

Varga Géza: Vásáry István észre sem vette, hogy elszólta magát

Varga Géza: A hieroglifikus feliratot hordozó berekböszörményi gyűrű

Varga Géza: A szentgericei világmodell a karcagi rovásszöveg előképe

Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika

Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról

Varga Géza: A zamárdi avar temető szíjvégének rovásfelirata









Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!


2 megjegyzés: