Ezekben a napokban látható a Magyar Nemzeti Múzeumban az Ezer és ezer jel, őstörténetünk kaukázusi forrásai c. kiállítás. Honfoglaló magyar jellegű leletek szerepelnek a tárlókon Oroszországból (elsősorban a Kaukázus vidékéről), egyúttal megemlékezve a Kaukázust kutató Pósta Béla munkásságáról is (1). A bemutatott kaukázusi tárgyak az M. Lezsák Gabriella által 2016-tól évente szervezett régészeti kutatóutak alkalmával dokumentált leletek közül kerültek ki (2).
A kiállítás címében szereplő "Ezer és ezer jel" Pósta Béla régi megfogalmazása. Illik erre a mai kiállításra is, amely több rövid hieroglifikus szöveget, azaz valódi jelekből álló írásemlékeket is bemutat. A néhány elolvasható jelből álló szövegeket azonban a kiállítás rendezői - hozzáértés és akarat hiányában - nem olvasták el, a lehetséges olvasatok bemutatására kísérletet sem tettek (3). Kétségtelen, hogy a kaukázusi hieroglifák nem olyanok, mint az ismert latin betűk, ezért a felismerésükhöz több elmeél, szorgalom, becsület és bátorság szükségeltetik (4). Ahol e tulajdonságok hiánycikknek számítanak, ott a közönség nem kapja meg azt az információt, amit egyébként megkaphatna a magyar nemzet múltjáról.
E cikkben a Mardzsani gyűjteményből származó IX-X. századi turulábrázolás hieroglifáit elemezzük (1. ábra).
1/a. ábra. Ezüst jelvény a kaukázusi Barakajevszka Sztanyicáról (IX-X. szd., Mardzsani gyűjtemény), jeleinek olvasata (a madár nyakán lévő jeltől függően): Ragyogó Bél országa, vagy inkább Nagyságos Bél országa (fotógrafika)
A kiállítás címében szereplő "Ezer és ezer jel" Pósta Béla régi megfogalmazása. Illik erre a mai kiállításra is, amely több rövid hieroglifikus szöveget, azaz valódi jelekből álló írásemlékeket is bemutat. A néhány elolvasható jelből álló szövegeket azonban a kiállítás rendezői - hozzáértés és akarat hiányában - nem olvasták el, a lehetséges olvasatok bemutatására kísérletet sem tettek (3). Kétségtelen, hogy a kaukázusi hieroglifák nem olyanok, mint az ismert latin betűk, ezért a felismerésükhöz több elmeél, szorgalom, becsület és bátorság szükségeltetik (4). Ahol e tulajdonságok hiánycikknek számítanak, ott a közönség nem kapja meg azt az információt, amit egyébként megkaphatna a magyar nemzet múltjáról.
E cikkben a Mardzsani gyűjteményből származó IX-X. századi turulábrázolás hieroglifáit elemezzük (1. ábra).
1/b. ábra. Ezüst jelvény a kaukázusi Barakajevszka Sztanyicáról (IX-X. szd., Mardzsani gyűjtemény), jeleinek olvasata (a madár nyakán lévő jeltől függően): Ragyogó Bél országa, vagy inkább Nagyságos Bél országa (fotógrafika)
A hiteles turulábrázolások ismertetőjele, hogy a magyar hieroglif írás egy, vagy több jele szerepel a madár testén, vagy a környezetében. Ezen a kaukázusi madáron is azonnal szembetűnnek a jelszerű vonalak, ám azok elolvasása korántsem könnyű. A tárgy felületes kialakítása miatt az ábrázolás és a jelek némelyik részlete nem kellően világos, ezért a rajzi értelmezésükben is előfordulhat bizonytalanság. Ilyen elsősorban a madár nyakán lévő sálszerű jel olvasata. Elsősorban a hun és avar nagy hieroglifákra emlékeztet, de esetleg lehetséges lenne a Rá/ragyogó szójelként való olvasata is (minkét jel előfordul hun és/vagy avar turulok nyakán, ráadásul éppen az ország szójel társaságában).
Apahidai hun turulon a Ragyogó ország (1/c. ábra), a Gizella kincs avarok által készített turulos fibuláján pedig a Ragyogó nagy ország mondat olvasható (1/d. ábra). Az avar eredetű nagyszentmiklósi kincs kettes korsóján lévő Zsenge Bél országa mondatjel (2/b. ábra) szerkezete hasonló a kaukázusi jelmontázséhoz. A kaukázusi turul Nagyságos Bél országa mondata ebbe a sorozatba jól beilleszthető, ami az olvasat helytállóságát támasztja alá.
Azonos jelek (a magyar hieroglif írás szójelei), azonos jelhasználat (egy-egy turulon hasonló tartalmú mondatokat alkalmaztak) és azonos (magyar) nyelv jellemzi ezt a tárgysorozatot (1/a-c. ábra). A következtetéseket szinte nem is kell megfogalmazni, annyira kézenfekvő: a hunok és az avarok magyarul beszéltek, a székely írás előzményét használták és a magyarság különböző korú megjelenéseiről van szó.
1/c. Apahidai hun turulok, nyakukon a Ragyogó ország mondattal
Apahidai hun turulon a Ragyogó ország (1/c. ábra), a Gizella kincs avarok által készített turulos fibuláján pedig a Ragyogó nagy ország mondat olvasható (1/d. ábra). Az avar eredetű nagyszentmiklósi kincs kettes korsóján lévő Zsenge Bél országa mondatjel (2/b. ábra) szerkezete hasonló a kaukázusi jelmontázséhoz. A kaukázusi turul Nagyságos Bél országa mondata ebbe a sorozatba jól beilleszthető, ami az olvasat helytállóságát támasztja alá.
1/d. ábra. A Gizella kincs avar eredetű turulos fibuláján a madár nyakán olvasható a Ragyogó nagy ország mondat
Azonos jelek (a magyar hieroglif írás szójelei), azonos jelhasználat (egy-egy turulon hasonló tartalmú mondatokat alkalmaztak) és azonos (magyar) nyelv jellemzi ezt a tárgysorozatot (1/a-c. ábra). A következtetéseket szinte nem is kell megfogalmazni, annyira kézenfekvő: a hunok és az avarok magyarul beszéltek, a székely írás előzményét használták és a magyarság különböző korú megjelenéseiről van szó.
2/a. ábra. A kaukázusi turul jelkészlete, fent (a turul nyakán) egy vastag, vagy két vékonyabb nagy hieroglifa, alul pedig a Bél országa ligatúra olvasható (a Bél szójel sárgával színezve, míg az ország szójel hármas halma fekete)
2/b. ábra. Az avar eredetű nagyszentmiklósi kincs kettes korsóján van egy eddig megfejtetlen, hasonló jellegű, Zsenge Bél országa olvasatú mondatjel (a zsenge szójel pirossal, a Bél szójel sárgával van kiemelve, a hármas halom alakú ország jel fekete színű)
3. ábra. A kaukázusi turul jelei megtalálhatók a hun, az avar és a magyar jelkészletben is, mert ezek a magyar nép különböző államalakulataiban egyaránt használt írás napjainkig átöröklődött jelei, a jobb szélső és a középső oszlopban fentről lefelé a nagy, a Bél és az ország szójele, a bal szélső oszlopban az őriszentpéteri népi tál nagy szójele, a székely írás "n" és "b" betűje, valamint a magyar heraldika ország szójele látható
Jegyzetek
(1) Pósta Bélának (1862–1919), a kolozsvári régészeti iskola megalapítójának egyik legfontosabb célkitűzése volt az egykori Mezopotámia területén felállítandó Kelet Kutató Intézet létrehozása
(Pallag 2002–2003). E terv megvalósulását az I. világháború, s az azt követő fejlemények megakadályozták - írja M. Lezsák Gabriella.
(2) A kiállítás hiányt pótol, mert a Kaukázus vidéke hosszú évtizedekig mostohagyermekként volt kezelve. Emlékezetes, milyen szenzációt jelentett, egyúttal milyen neheztelést is váltott ki bizonyos akadémikus körökben annak idején Erdélyi István bejelentése, miszerint a Kaukázus vidéke a magyar őshazák egyike volt. Ő a 60-as és 70-es években járt a Kaukázus vidékén. Kutatóútjai eredményét a később, 2008-ban kiadott könyvében foglalta össze.
"1984-ben akadémiai vitaülést rendeztek a kérdésről - tájékoztat M. Lezsák Gabriella - A különböző diszciplínák képviselőinek többsége, köztük Ligeti Lajos, Erdélyi István, Bartha Antal és Veres Péter pozitívan nyilatkozott. Veres Péter – aki már az 1980-as évek elejétől hangsúlyozza magyar őstörténeti szempontból a Kaukázus északi előterének fontosságát (Veres 1981; 1985) – ekkor rámutatott arra, hogy nemcsak a Kubán-vidéki és az észak-oszétiai régészeti leletanyag utal magyar jelenlétre, hanem eleink csodaszarvas mondája mellett a nyelvészeti adatok is az itteni bolgár–alán–magyar keveredést jelzik, a kérdéshez tehát komplex módon érdemes közelíteni. Velük szemben a régész Bálint Csanád kategorikusan elvetette az etnikus összetartozás lehetőségét (Jelentés… 1984, 301–304). Amint később is kifejtette, „A tárgyaknál megfigyelhető tipológiai rokonság […] egyszerűen kor- és kulturális jelenség. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor nem kell többé zavarba jönnünk vagy bonyolult és főleg bizonyíthatatlan magyarázkodásba kezdenünk, hogy miként lehetséges a magyarokéval közeli rokonságot mutató tárgyaknak Baskíriában vagy az Észak-Kaukázusban való előkerülése” (Bálint 1994, 45). E kijelentésével Bálint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a térségbe Erdélyi óta napjainkig nem vezettek régészeti expedíciót, s hogy az itt előkerülő „magyar-gyanús” leletanyag nem keltette fel a magyar régészek érdeklődését."
Az Erdélyi István álláspontjára adott indokolhatatlan akadémikus reakciót magyarázza, hogy a Kaukázus egyúttal a szabírhunok ismert hazája is volt. Azaz egy időben, egy helyen éltek itt a kései hunok és a korai magyarok (a térségből származik a Szent Korona és a királyi jogar is). Amikor a hunok (szabírok) eltűntek, attól kezdve jelentek meg a magyarok, akiket aztán gyakran hunnak is neveztek a források (Bakay Kornél 50 ilyen forrást sorolt fel).
A szakképzetlen szemlélőben is felmerülhetett a kérdés: nem arról van-e szó, hogy a hunokat előbb szabírnak, majd onogurnak és magyarnak nevezték? Amire a Jordanes és a Bíborbanszületett által ránk hagyott adatok lehetőséget is adnak. Pontosabban nem hagynak kétséget a felől, hogy ez történt: a hunok utódai magyar név alatt jelentek meg Európában. Mivel a finnugrizmus legfőbb, bár dobra nem vert törekvése kezdettől a hun-magyar azonosság tagadása volt, ezért "érthető", hogy az akadémikus kutatási tervekbe nem fért bele a Kaukázus és vidékének kutatása. Hálásak lehetünk M. Lezsák Gabriellának, amiért megtörte ezt a magyar- és tudományellenes elzárkózást.
Így ír erről M. Lezsák Gabriella a Valóságban (2017. aug.): "A Budapesten megrendezett 3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti Régészeti Konferencián 2016. június 8-án döbbent csendben figyelték a jelenlévő magyar régészek a szentpétervári Aszan I. Torgojev vetített képes előadását. Amikor e rendezvényről az egyik fő szervező, Türk Attila néhány héttel később az MTA honlapján beszámolt, többek között ezt mondta a Torgojev által bemutatott Mardzsani-gyűjteményben őrzött Kubán-vidéki leletekről: „nem pusztán hasonlóságot, hanem megdöbbentő azonosságot mutat a honfoglalás kori leletekkel a kaukázusi leletanyag”, amely alapján „feltételezhető, hogy a mai Kazahsztán északnyugati része is teret adott a magyar etnogenezisnek, a mai magyarok elődei szerepet játszhattak a térség történeti-politikai eseményeiben”. E kijelentésnek az ad különös nyomatékot, hogy attól a régésztől származik, aki nem sokkal korábban még határozottan azon az állásponton volt, hogy a kutatások köréből „kizárhatjuk azokat a területeket – például a Kaukázus északi előterét –, ahol az intenzív kutatás ellenére máig sem ismerünk ilyen jellegű régészeti leleteket” (Türk 2014a, 23–24; Türk 2014b, 29–30). Ez az eset jól mutatja azt, milyen következményekkel járt az a körülmény – amint azt Vásáry István 2008-ban leszögezte –, hogy „az utóbbi fél évszázadban […] a kaukázusi témák nem voltak »divatosak«” (Vásáry 2008, 178), s ennélfogva e térség már huzamosabb ideje az őstörténettel foglalkozó régészeink többségének a tájékozódási holtterébe tartozik."
Az M. Lezsák Gabriella kutatásainak köszönhetően látókörünkbe került kaukázusi turul az írástörténet oldaláról támasztja alá a fenti őstörténeti képet, a hun-magyar azonosság hagyományos álláspontját.
Hozzá tartozik a kaukázusi kutatásokkal kapcsolatos akadémikus ellenállás természetrajzához, hogy ezen területek kutatásának tudatos és tudományellenes jelentéktelenítése párhuzamos a székely írás kutatásának és ismertetésének akadályozásával és a bűncselekményt megvalósító leletpusztítással. Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója tanú előtt jelentette ki nekem, hogy ő nem ért a székely rovásíráshoz, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy ezt követően nemleges választ adjon az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításra felajánlott A székely rovásírás eredete c. könyvemről, amelyhez az angol fordítását is mellékeltem (4. ábra). A címlapon szereplő budapesti hun(?) jelvény jeleket hordozó felületét az elvbarátai a Magyar Nemzeti Múzeumban lereszelték és letagadták róla a rovásjeleket.
(3) Szinte "természetes", hogy az a múzeum, amelyikben barbár módon lereszelték a letéti szerződéssel jóhiszeműen a gondjaikra bízott budapesti hun(?) jelvény jeleket hordozó felületét, nem bajlódott a kaukázusi hieroglifák elolvasásával sem.
(4) Az ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó korai magyar íráshasználatról a Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be. Ebből a kötetből - ha azóta ki nem dobták - ajándék példánnyal rendelkezik többek között az ELTE, a Magyarságkutató Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára is.
Irodalom
M. Lezsák Gabriella: A magyar őstörténet észak-kaukázusi vonatkozásai, Valóság, 2017. augusztus.
Erdélyi István: Schytia Hungarica. A honfoglalás előtti magyarság régészeti emlékei. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2008.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A székely rovásírás eredete Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998.
Varga Géza: Az őriszentpéteri tál jelei
Varga Géza: Miért nem tettem eddig büntető feljelentést a Magyar Nemzeti Múzeum ellen?
Varga Géza: A budapesti hun jelvény jelei
(2) A kiállítás hiányt pótol, mert a Kaukázus vidéke hosszú évtizedekig mostohagyermekként volt kezelve. Emlékezetes, milyen szenzációt jelentett, egyúttal milyen neheztelést is váltott ki bizonyos akadémikus körökben annak idején Erdélyi István bejelentése, miszerint a Kaukázus vidéke a magyar őshazák egyike volt. Ő a 60-as és 70-es években járt a Kaukázus vidékén. Kutatóútjai eredményét a később, 2008-ban kiadott könyvében foglalta össze.
"1984-ben akadémiai vitaülést rendeztek a kérdésről - tájékoztat M. Lezsák Gabriella - A különböző diszciplínák képviselőinek többsége, köztük Ligeti Lajos, Erdélyi István, Bartha Antal és Veres Péter pozitívan nyilatkozott. Veres Péter – aki már az 1980-as évek elejétől hangsúlyozza magyar őstörténeti szempontból a Kaukázus északi előterének fontosságát (Veres 1981; 1985) – ekkor rámutatott arra, hogy nemcsak a Kubán-vidéki és az észak-oszétiai régészeti leletanyag utal magyar jelenlétre, hanem eleink csodaszarvas mondája mellett a nyelvészeti adatok is az itteni bolgár–alán–magyar keveredést jelzik, a kérdéshez tehát komplex módon érdemes közelíteni. Velük szemben a régész Bálint Csanád kategorikusan elvetette az etnikus összetartozás lehetőségét (Jelentés… 1984, 301–304). Amint később is kifejtette, „A tárgyaknál megfigyelhető tipológiai rokonság […] egyszerűen kor- és kulturális jelenség. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor nem kell többé zavarba jönnünk vagy bonyolult és főleg bizonyíthatatlan magyarázkodásba kezdenünk, hogy miként lehetséges a magyarokéval közeli rokonságot mutató tárgyaknak Baskíriában vagy az Észak-Kaukázusban való előkerülése” (Bálint 1994, 45). E kijelentésével Bálint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a térségbe Erdélyi óta napjainkig nem vezettek régészeti expedíciót, s hogy az itt előkerülő „magyar-gyanús” leletanyag nem keltette fel a magyar régészek érdeklődését."
Az Erdélyi István álláspontjára adott indokolhatatlan akadémikus reakciót magyarázza, hogy a Kaukázus egyúttal a szabírhunok ismert hazája is volt. Azaz egy időben, egy helyen éltek itt a kései hunok és a korai magyarok (a térségből származik a Szent Korona és a királyi jogar is). Amikor a hunok (szabírok) eltűntek, attól kezdve jelentek meg a magyarok, akiket aztán gyakran hunnak is neveztek a források (Bakay Kornél 50 ilyen forrást sorolt fel).
A szakképzetlen szemlélőben is felmerülhetett a kérdés: nem arról van-e szó, hogy a hunokat előbb szabírnak, majd onogurnak és magyarnak nevezték? Amire a Jordanes és a Bíborbanszületett által ránk hagyott adatok lehetőséget is adnak. Pontosabban nem hagynak kétséget a felől, hogy ez történt: a hunok utódai magyar név alatt jelentek meg Európában. Mivel a finnugrizmus legfőbb, bár dobra nem vert törekvése kezdettől a hun-magyar azonosság tagadása volt, ezért "érthető", hogy az akadémikus kutatási tervekbe nem fért bele a Kaukázus és vidékének kutatása. Hálásak lehetünk M. Lezsák Gabriellának, amiért megtörte ezt a magyar- és tudományellenes elzárkózást.
Így ír erről M. Lezsák Gabriella a Valóságban (2017. aug.): "A Budapesten megrendezett 3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti Régészeti Konferencián 2016. június 8-án döbbent csendben figyelték a jelenlévő magyar régészek a szentpétervári Aszan I. Torgojev vetített képes előadását. Amikor e rendezvényről az egyik fő szervező, Türk Attila néhány héttel később az MTA honlapján beszámolt, többek között ezt mondta a Torgojev által bemutatott Mardzsani-gyűjteményben őrzött Kubán-vidéki leletekről: „nem pusztán hasonlóságot, hanem megdöbbentő azonosságot mutat a honfoglalás kori leletekkel a kaukázusi leletanyag”, amely alapján „feltételezhető, hogy a mai Kazahsztán északnyugati része is teret adott a magyar etnogenezisnek, a mai magyarok elődei szerepet játszhattak a térség történeti-politikai eseményeiben”. E kijelentésnek az ad különös nyomatékot, hogy attól a régésztől származik, aki nem sokkal korábban még határozottan azon az állásponton volt, hogy a kutatások köréből „kizárhatjuk azokat a területeket – például a Kaukázus északi előterét –, ahol az intenzív kutatás ellenére máig sem ismerünk ilyen jellegű régészeti leleteket” (Türk 2014a, 23–24; Türk 2014b, 29–30). Ez az eset jól mutatja azt, milyen következményekkel járt az a körülmény – amint azt Vásáry István 2008-ban leszögezte –, hogy „az utóbbi fél évszázadban […] a kaukázusi témák nem voltak »divatosak«” (Vásáry 2008, 178), s ennélfogva e térség már huzamosabb ideje az őstörténettel foglalkozó régészeink többségének a tájékozódási holtterébe tartozik."
Az M. Lezsák Gabriella kutatásainak köszönhetően látókörünkbe került kaukázusi turul az írástörténet oldaláról támasztja alá a fenti őstörténeti képet, a hun-magyar azonosság hagyományos álláspontját.
Hozzá tartozik a kaukázusi kutatásokkal kapcsolatos akadémikus ellenállás természetrajzához, hogy ezen területek kutatásának tudatos és tudományellenes jelentéktelenítése párhuzamos a székely írás kutatásának és ismertetésének akadályozásával és a bűncselekményt megvalósító leletpusztítással. Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója tanú előtt jelentette ki nekem, hogy ő nem ért a székely rovásíráshoz, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy ezt követően nemleges választ adjon az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításra felajánlott A székely rovásírás eredete c. könyvemről, amelyhez az angol fordítását is mellékeltem (4. ábra). A címlapon szereplő budapesti hun(?) jelvény jeleket hordozó felületét az elvbarátai a Magyar Nemzeti Múzeumban lereszelték és letagadták róla a rovásjeleket.
4. ábra. Az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás központi pavilonjából Bálint Csanád és Róna-Tas András (a valóságnak meg nem felelő) negatív véleménye alapján kitiltott köteteim, az akadémikus "tudomány" némelyik képviselője szemében ma sem kívánatos a korai magyar írások kutatása és a tények (például a szójeleink létének) nagyközönség általi ismerete
(3) Szinte "természetes", hogy az a múzeum, amelyikben barbár módon lereszelték a letéti szerződéssel jóhiszeműen a gondjaikra bízott budapesti hun(?) jelvény jeleket hordozó felületét, nem bajlódott a kaukázusi hieroglifák elolvasásával sem.
5. ábra. A budapesti hun(?) jelvény a Magyar Nemzeti Múzeumba letéti szerződéssel történt leadása előtt (balra) és az ott végrehajtott barbár lereszelése után (jobbra), ezt követően még polírozták is a felületét, ami azóta elszürkült, ezért ez az "sz" rovásbetű gyakorlatilag észrevehetetlenné vált, aminek "köszönhetően" Tomka Péter szakértő már nem létezőnek tekinthette, így az általa adott olvasatban már nem is szerepelt
(4) Az ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó korai magyar íráshasználatról a Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be. Ebből a kötetből - ha azóta ki nem dobták - ajándék példánnyal rendelkezik többek között az ELTE, a Magyarságkutató Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára is.
Irodalom
M. Lezsák Gabriella: A magyar őstörténet észak-kaukázusi vonatkozásai, Valóság, 2017. augusztus.
Erdélyi István: Schytia Hungarica. A honfoglalás előtti magyarság régészeti emlékei. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2008.
Varga Géza: Hiteles turulábrázolások
Varga Géza: Az apahidai hun turulok hieroglifikus szövegei
Varga Géza: A Gizella kincs turulos fibulájának hieroglifikus szövegei
Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma
Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma
Varga Géza: Hiteles turulábrázolások (video)
Varga Géza: Miért nem tettem eddig büntető feljelentést a Magyar Nemzeti Múzeum ellen?
Varga Géza: A budapesti hun jelvény jelei
Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő turisták aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van.
Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra
