1. ábra. A nikolsburgi ábécé jelei a korabeli korrektúrajelek által kijelölt helyes sorrendben
A székely írás eredetéről vallott tudós nézetek többször megváltoztak az utóbbi évszázadokban. Ideje a helyére tennünk a történetet, amennyire ezt az ismert adatok megengedik.
Kézai Simon 1282 táján készült krónikájában azt írja, hogy a székelyek „mint mondják” a blakok írását használják. Azóta sem tisztázódott, megbízható-e Kézainak ez az adata, s hogy kik is lehettek ezek a blakok. Amennyiben a korai keresztény (azaz olasz, vö. blak, vlah, oláh, olasz!) vallású magyarokról, az Al-Duna két partján élő hunokról van szó, akkor ez a magyarázat érthetővé tenné, hogy a klasszikus székely írás legtöbb emléke miért az erdélyi templomokban maradt fenn.
A hunoknak három keresztény püspökségük volt a mervi, a heráti és a gurgáni oázisban. Ez a kor a magyar kultúra jelentős, de jórészt elfeledett időszaka, amelynek a hatása kiterjedt a Kaukázusra is. E gazdag kornak néhány emléke maradt csupán, például a mervi oázisban készült Szent Korona. A hunok a régészeti leleteken és a Szent Koronán lévő jelek alapján kétségtelenül használták a székely írás korabeli változatát és elődjét, a magyar hieroglif írást. A Kaukázus mentén élő szabírhunok (azaz a magyarok) számára fordította le a Bibliát Quardusat szerzetes, feltehetően a székely rovásírás elődjét használva. A magyarok és a szabírhunok azonosságát a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") jele is alátámasztja. A heftalita Hun Birodalom bukása után nyugatra menekülő és az Al-Duna mentén tovább élő keresztény hun értelmiség jelentős hatást gyakorolt Bizánc és Közép-Európa kereszténységére. Például a hun (magyar és avar) írással írt Bibliára hivatkozott Cirill és Methód, amikor Rómában a szláv írásbeliség engedélyeztetéséért emelt szót. Ezek a körülmények valószínűvé teszik, hogy a blakok alatt az Al-Duna mentén élő keresztény hunokat kell értenünk. Az Attila halála óta Erdélyben élő székelyek valóban tőlük vehették át a ma székely írásként ismert írásukat.
2. ábra. Az Al-Duna mentén élő hunok által készített veret Kölked-Feketekapu lelőhelyről a magyar hieroglif írás néhány jelével, a két központi hieroglifa olvasata: Nagyságos Dana (mai magyarsággal: Nagy Isten), a Dana istent jelképező kereszt nem véletlenül antropomorf
A hunoknak három keresztény püspökségük volt a mervi, a heráti és a gurgáni oázisban. Ez a kor a magyar kultúra jelentős, de jórészt elfeledett időszaka, amelynek a hatása kiterjedt a Kaukázusra is. E gazdag kornak néhány emléke maradt csupán, például a mervi oázisban készült Szent Korona. A hunok a régészeti leleteken és a Szent Koronán lévő jelek alapján kétségtelenül használták a székely írás korabeli változatát és elődjét, a magyar hieroglif írást. A Kaukázus mentén élő szabírhunok (azaz a magyarok) számára fordította le a Bibliát Quardusat szerzetes, feltehetően a székely rovásírás elődjét használva. A magyarok és a szabírhunok azonosságát a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") jele is alátámasztja. A heftalita Hun Birodalom bukása után nyugatra menekülő és az Al-Duna mentén tovább élő keresztény hun értelmiség jelentős hatást gyakorolt Bizánc és Közép-Európa kereszténységére. Például a hun (magyar és avar) írással írt Bibliára hivatkozott Cirill és Methód, amikor Rómában a szláv írásbeliség engedélyeztetéséért emelt szót. Ezek a körülmények valószínűvé teszik, hogy a blakok alatt az Al-Duna mentén élő keresztény hunokat kell értenünk. Az Attila halála óta Erdélyben élő székelyek valóban tőlük vehették át a ma székely írásként ismert írásukat.
Az 1500-as években hun-szkíta írásként emlegették (a szkíták és a hunok alatt magyarokat értve). Thelegdi János is a hun írás elemeiről tájékoztat a Rudimenta címen emlegetett kis írásában.
Nagy Géza 1890-ben (még az ótürk írás megfejtése előtt) egy előadásában pusztán a formai hasonlóságok alapján az ótürk írással vetette össze a székely írást. Követői a formai hasonlóságokból és az egyaránt jobbról balra haladó írásirányból arra következtettek, hogy a székely írás az ótürk írás leszármazottja lehet. Sebestyén Gyula ugyan az 1900-as évek elején felismerte, hogy a sorvezetés csupán a rovástechnológia folyománya, s nem valamiféle abszolut sajátossága az írásoknak - de a felismerését a finnugrista szerzők nem értékelték a súlyának megfelelően.
Az ótürk eredeztetés elméletét a legteljesebb módon Németh Gyula fejtette ki 1934-ben A magyar rovásírás c. tanulmányában. Ebből nyilvánvaló, hogy a tétel nincs megalapozva, mert az alapvető ellenőrzéseket sem végezte el.
Annak ellenére, hogy ezt az eredeztetést sohasem támasztották alá hitelt érdemlően, ez maradt a „tudomány” álláspontja 1993-ig, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenéséig. A legtöbb, amit az ótürk eredeztetés hívei elmondhattak, hogy a két írásrendszerben 16 jel formailag többé-kevésbé hasonló, ezen belül 5 jel formailag és tartalmilag is azonos. Később Róna-Tas András ezt az ötöt is lecsökkentette kettőre. Ilyen fokú hasonlóság azonban sok távoli írásrendszerrel is kimutatható, ám ezek vizsgálata sohasem történt meg. Fel sem merült, hogy a hasonlóság másképpen is magyarázható, mint a székely írásnak az ótürkből való származtatásával. Nem tárgyalták azt a tényt, hogy más írásrendszerekben (köztük a hettita, a kínai, a sumer stb. írásrendszerekben) is van legalább 20 formai és hasonló, vagy nagyobb arányú tartalmi egyezés, vagy összefüggés.
2. ábra. Az indián népi jelek és a magyar jelkincs elemi jeleinek egyezései, azon összefüggések közé tartozik, amelyeket az akadémikus "tudomány" - a haynauista-hunfalvysta prekoncepció bűvöletében - nem hajlandó észrevenni
Az ótürk írásból való eredeztetés hívei (a magyar történeti hagyomány világos állításával ellentétben, minden nyelvi bizonyíték nélkül) a hunokat nem magyar, hanem török nyelvű népnek tartották. Ebből arra következtettek, hogy a székely írást idegenektől kellett átvennünk. Átadónak a török népeket tartották a legalkalmasabbnak; mert a finnugrizmus szerint a magyarság az Urál vidékén született meg, s a Kárpát-medencéig tartó, időben is rövid hipotetikus életútja során nem találkozhatott másik, rovásírással rendelkező néppel. Az átadó török népek köréből azonban gondosan kihagyták a hunokat, mert a finnugrizmus valódi célja nem a magyar nyelv- és írástörténet tisztázása, hanem egy nemzet- és tudományellenes prekoncepció bizonygatása, a hun-magyar azonosság tagadása.
3. ábra. A könyv, amely a lomtárba száműzte az ótürk eredeztetés fantazmagóriáját
1993-ban jelent meg Simon Péter, Szekeres István és e sorok írójának közös kötete (Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.). Ebben Simon Péter – széles körű kitekintés alapján - megállapította, hogy a székely írást nem írástörténeti érvek alapján eredeztették, hanem alárendelték egy téves történeti prekoncepciónak. Szerinte a székely írásjelek az ősvallás által „megszentelt” hieroglifikus fogalomjelekből alakultak ki a Fekete-tengertől és a Kaukázustól délre, a Kr. e. II. évezredben. A kötetben Szekeres István és Varga Géza is egy-egy világmodell jeleivel (szójelekkel) vetették össze a székely írás jeleit. Később ezek egymást erősítő, elvi jelentőségű felismerésnek bizonyultak, mert a hieroglifákból álló világmodellek eredetileg a kőkori ősvallás ábrázolási konvenciói voltak.
A három kutató együttműködésével több székely jel esetében tisztázódott a jelforma képi tartalma és sikerült rekonstruálni az akrofónia folyamatát is. Ezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a székely írás betűi magyar szójelekből alakultak ki: a székely írás a magyar nép alkotása. E folyamat vázlatát és néhány részletét lehet megismerni a 2017-ben megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetből.
A három kutató együttműködésével több székely jel esetében tisztázódott a jelforma képi tartalma és sikerült rekonstruálni az akrofónia folyamatát is. Ezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a székely írás betűi magyar szójelekből alakultak ki: a székely írás a magyar nép alkotása. E folyamat vázlatát és néhány részletét lehet megismerni a 2017-ben megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetből.
4. ábra. A székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást leíró kötet
A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötet megjelenése után azok a kutatók, akik korábban az ótürk eredeztetés hívei voltak, sorra ismerték be, hogy a székely írás eredete tisztázatlan. Sándor Klára 1996-ban (A székely írás megíratlan történetei, Erdélyi Múzeum) kifejezetten úgy fogalmazott, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé: „minden alapvető kérdés tisztázatlan”.
Ez azonban csak az akadémikus „tudomány” álláspontja. A székely írás kutatását szabotáló és tudományellenes prekoncepciók bűvöletében élő "szakma" helyett a független értelmiség végzi a kutatást és mutatja fel az eredményeket.
Az akadémikus "tudomány" nem hajlandó figyelembe venni a székely írás összefüggéseit az időben és földrajzilag távoli írásokkal, vagy a magyar népi hieroglifákkal. Véletlen egyezésként magyarázza, bár már 1993-ban közzétettem a Nemetz Tibor matematikussal közösen végzett valószínűségszámításunk eredményét, mely szerint ezek a tömeges hasonlóságok nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek genetikus összefüggésének (egy ősi központból való elterjedésének) köszönhetők.
Lovász László, az MTA elnöke nem is válaszolt arra a levelemre, amelyben ennek a valószínűségszámításnak az ellenőrzését kértem tőle. Nem azért kértem ezt, mert nem bíztam az elvégzett számítás eredményében, hanem azért, mert így az MTA tagságának is tudomásul kellene vennie a székely írás magyar és kőkori eredetét. Az elnök úr azonban nem akart segíteni ebben a felvilágosító munkában. Pedig az 1500-as években Veit Gailel pozsonyi hazánkfia is feljegyezte már, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. Én pedig ezeket azonosítottam is.
Az MTA matematikus elnöke tudatában volt mindennek (mert a levelemben tájékoztattam róla), amikor az MTA dísztermében tartott előadása végén Róna-Tas András professzor úrhoz kérdést intéztem. Azt kérdeztem tőle, hogy miért nem beszélünk a szó- és mondatjeleinkről, amelyekről Veit Gailelnek köszönhetően megbízható forrásunk van és amelyeket azonosítottam is a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben? A professzor úr azt válaszolta, hogy ezek véletlen egyezések. Az MTA matematikus elnöke ott ült az előadó előtt, hallhatta minden szavát, de nem szólt rá, hogy kedves András, ez már meg van cáfolva egy valószínűségszámítással. Pedig a becsület ezt kívánta volna.
Az akadémikus "tudomány" nem hajlandó figyelembe venni a székely írás összefüggéseit az időben és földrajzilag távoli írásokkal, vagy a magyar népi hieroglifákkal. Véletlen egyezésként magyarázza, bár már 1993-ban közzétettem a Nemetz Tibor matematikussal közösen végzett valószínűségszámításunk eredményét, mely szerint ezek a tömeges hasonlóságok nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek genetikus összefüggésének (egy ősi központból való elterjedésének) köszönhetők.
Lovász László, az MTA elnöke nem is válaszolt arra a levelemre, amelyben ennek a valószínűségszámításnak az ellenőrzését kértem tőle. Nem azért kértem ezt, mert nem bíztam az elvégzett számítás eredményében, hanem azért, mert így az MTA tagságának is tudomásul kellene vennie a székely írás magyar és kőkori eredetét. Az elnök úr azonban nem akart segíteni ebben a felvilágosító munkában. Pedig az 1500-as években Veit Gailel pozsonyi hazánkfia is feljegyezte már, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. Én pedig ezeket azonosítottam is.
Az MTA matematikus elnöke tudatában volt mindennek (mert a levelemben tájékoztattam róla), amikor az MTA dísztermében tartott előadása végén Róna-Tas András professzor úrhoz kérdést intéztem. Azt kérdeztem tőle, hogy miért nem beszélünk a szó- és mondatjeleinkről, amelyekről Veit Gailelnek köszönhetően megbízható forrásunk van és amelyeket azonosítottam is a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben? A professzor úr azt válaszolta, hogy ezek véletlen egyezések. Az MTA matematikus elnöke ott ült az előadó előtt, hallhatta minden szavát, de nem szólt rá, hogy kedves András, ez már meg van cáfolva egy valószínűségszámítással. Pedig a becsület ezt kívánta volna.
5. ábra. Varga Csaba e kötetet olvasván kapott kedvet a székely írás kutatásához
E sorok írója 1993-ban (Bronzkori magyar írásbeliség), majd később 1999-ben (A székely rovásírás eredete, Budapest, Írástörténeti Kutatóintézet) kiadott kötetében a Mas d’ Azil-i jelek és az indián jelek rokonságának, valamint a világmodellek szerepének felismerésével a székely írás eredetét a kőkorba helyezte. „A székely írás jelformái egy kőkorszaki világmodell felülnézeti és szembőlnézeti változataiból, meg a világmodellt alkotó szimbólumokból alakultak ki. ... A jelkészlet első alkalmazásai az Ararát ... tágabb környezetében rítusok tárgyi eszközrendszerét díszíthették valamikor a jégkorszak idején. ... az Újvilág benépesedésekor a székely írás elődjét már használták Eurázsiában ... a székely írás az emberiség legkorábbi, ismert, fonetikus jelrendszerének közvetlen leszármazottja”.
6. ábra. A világ legkorábbi, hiteles ásatáson előkerült, jól elolvasható írásemléke a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor, amelynek jelei magyar, vagy magyarral rokon szöveget rögzítenek
Varga Csaba a „Jel, jel, jel avagy az ABC 30.000 éves története” c. kötetében (Fríg Kiadó, Budapest, 2000.) a korai íráshasználat fontos - ám el nem olvasott - bizonyítékait találja a jégkorszakból és az azt követő időszakból. A jelszám alapján - tévesen, mert a szójeleket betűknek tekintette - arra következtet, hogy az írást a magyar nyelv számára dolgozhatták ki. Ez a következtetése azonban a téves alapozás ellenére is igaz, mert a korábban (az 1990-es években) az Írástörténeti Kutató Intézetben végzett akrofónia-rekonstrukciók már a jelek magyar eredetére utaltak.
Horváth Iván, az ELTE volt tanszékvezetője azt a régi és már akkor is képtelen rágalmat elevenítette fel, miszerint a székely írást a humanisták találták volna ki a nemzeti múlt dicsőségének fokozása érdekében. Ez egy jellegzetes magyar- és tudományellenes ostobaság, az ELTE honlapján mégis teret engedtek neki. Szakmailag ugyanis egy percig sem tartható, több ok miatt sem. Egyrészt a székely írás egy sor olyan (pl. ótürk, hettita, indián) jelrendszer jeleinek párhuzamával rendelkezik, amit a humanisták még nem ismerhettek, mert akkor még nem voltak felfedezve. Másrészt a források már a 800-as években tudnak a magyarok és az avarok írásáról, amely a székely írás előzményével lehet azonos.
Zsupos Zoltán 2016-ban rugaszkodott neki a nagy feladatnak, de neki is beletörött a bicskája. A Honnan ered a székely írás c. dolgozatában azt feltételezi, hogy a székely írás a germán rúnák átvételeként jelenik meg a székelyeknél. Nem túl rendezett fejtegetésekbe bonyolódik, amikor megemlíti, hogy "a székely írás eredete nincs összefüggésben a székelyek eredetével, annál inkább kapcsolódik a Kárpát-medencében való tartózkodásuk korai történetéhez" és hogy "az antropológiai vizsgálatok a Karoling-kori Pannóniára utalnak".
Amikor a székely írás eredetét vizsgáljuk, akkor félrevezetettségről tanúskodik a székelyek antropológiájának, eredetének vagy korai történetének döntő szempontként való vizsgálata. A székely írás, vagy székely rovásírás elnevezés ugyanis csak egy újabb keletű áltudományos elnevezés. Azaz, ha a székely írás eredetét szeretnénk tisztázni, akkor (ezen az alapon) helyesebb a szkíták, hunok és avarok szerepét vizsgálnunk, hiszen eredetileg hun-szkíta írásnak nevezték. A székely (rovás)írás elnevezés csupán a finnugrizmus azon törekvését fejezi ki, hogy a székely írást, sőt magukat a székelyeket is török eredetűnek tüntessék fel, amivel a magyar nemzeti kultúrát hamis, a ténylegesnél jelentéktelenebb színben tüntethetik fel.
E sorok írója az 1970 óta tartó kutatásai során tisztázta és a 2017-ben megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetében tankönyvszerűen le is írta azt a kőkori eredetű, ősvallási jelentőségű szó- és mondatjeleket (azaz hieroglifákat) használó magyar írást, amelyből a székely írás származik. Ezt az írásunkat - bár ez nem köztudott - ma is naponta használjuk a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben. Száz- és ezerszámra található ezzel a hieroglif írásunkkal írt rövid írásemlékek a hímes tojásainkon, az archaikus díszítésű cserépedényeinken, a festett bútoraink és épületeink díszítésében, a címereinkben és persze a régészeti emlékeinken. Például a magyar címer kettős keresztje és hármas halma Egy országa (mai magyarsággal: Isten országa) olvasatú.
Horváth Iván, az ELTE volt tanszékvezetője azt a régi és már akkor is képtelen rágalmat elevenítette fel, miszerint a székely írást a humanisták találták volna ki a nemzeti múlt dicsőségének fokozása érdekében. Ez egy jellegzetes magyar- és tudományellenes ostobaság, az ELTE honlapján mégis teret engedtek neki. Szakmailag ugyanis egy percig sem tartható, több ok miatt sem. Egyrészt a székely írás egy sor olyan (pl. ótürk, hettita, indián) jelrendszer jeleinek párhuzamával rendelkezik, amit a humanisták még nem ismerhettek, mert akkor még nem voltak felfedezve. Másrészt a források már a 800-as években tudnak a magyarok és az avarok írásáról, amely a székely írás előzményével lehet azonos.
7. ábra. Az 5500 éves jászvásári táblák majdnem minden jele egyeztethető székely jelekkel
8. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulája tele van a magyar hieroglif írással írt mondatokkal
Amikor a székely írás eredetét vizsgáljuk, akkor félrevezetettségről tanúskodik a székelyek antropológiájának, eredetének vagy korai történetének döntő szempontként való vizsgálata. A székely írás, vagy székely rovásírás elnevezés ugyanis csak egy újabb keletű áltudományos elnevezés. Azaz, ha a székely írás eredetét szeretnénk tisztázni, akkor (ezen az alapon) helyesebb a szkíták, hunok és avarok szerepét vizsgálnunk, hiszen eredetileg hun-szkíta írásnak nevezték. A székely (rovás)írás elnevezés csupán a finnugrizmus azon törekvését fejezi ki, hogy a székely írást, sőt magukat a székelyeket is török eredetűnek tüntessék fel, amivel a magyar nemzeti kultúrát hamis, a ténylegesnél jelentéktelenebb színben tüntethetik fel.
E sorok írója az 1970 óta tartó kutatásai során tisztázta és a 2017-ben megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetében tankönyvszerűen le is írta azt a kőkori eredetű, ősvallási jelentőségű szó- és mondatjeleket (azaz hieroglifákat) használó magyar írást, amelyből a székely írás származik. Ezt az írásunkat - bár ez nem köztudott - ma is naponta használjuk a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben. Száz- és ezerszámra található ezzel a hieroglif írásunkkal írt rövid írásemlékek a hímes tojásainkon, az archaikus díszítésű cserépedényeinken, a festett bútoraink és épületeink díszítésében, a címereinkben és persze a régészeti emlékeinken. Például a magyar címer kettős keresztje és hármas halma Egy országa (mai magyarsággal: Isten országa) olvasatú.
