Kiss István írja a világhálón: Carl de Borhegyi úr szövege ehhez a képhez (1. ábra - VG), amit igen érdekesnek tartok: Íme bizonyíték arra, hogy Közép-Amerikában a trefoil vagy a Fleur de Lis szimbólum egy világfához vagy életfához is kapcsolódik, „láthatóan elrejtve” … Az alábbiakban közeli jelenetek láthatók a Codex Seldenből, egy honfoglalás előtti Mixtec kéziratból. Mexikói hegyvidékről származó, valamikor i. sz. 1500 körül festett, amely szándékosan a Világfa, vagyis az Életfa ágaiból előbukkanó Fleur de lis szimbólumot kódolja.
1. ábra. Mixtek kódex részletei a Selden kódexből a világfán megjelenő Nagy Isten mondatjellel
Hozzátehetjük: Carl de Borhegyi jó szemmel vette észre a szimbólumot, de tévesen nevezte azt néven. Amit ő Fleur de Lis szimbólumnak tekint, az a magyar hieroglifákkal elolvasható Isten, sőt Nagy Isten mondatjel (2. ábra). Az indián hieroglifákról szólván indokolatlannak tűnik a francia elnevezés használata.
A magyar olvasat is magyarázatra szorul, mert nyugaton nem ismerik a székely írást s még annyira sem a magyar hieroglif írást. Ám legalább magyarázható a több tucat hasonló indián szöveg magyar olvasatával, a kőkorra visszamenő magyar (hun) és indián etnokulturális kapcsolatokkal, meg az Isten jelünk eurázsiai elterjedtségével.
A franciák azonban még nem is léteztek, amikor a mi hun őseink egy, vagy több csoportja már átment Amerikába, zsebében az Isten jelével. S hogy nem csak ezt az egy Isten jelet vitték magukkal, azt a mintegy 40 magyarazonos indián jel bizonyítja, ami Amerikában megtalálható.
Hogy Carl de Borhegyi téved a névhasználatot illetően, azt az is bizonyítja, hogy az Isten szójele alatt lévő félkörív alakú nagy jelet már nem tekinti említésre méltónak. Ilyen nincs a franciáknak, ezért az nem is létezik? Nekünk magyaroknak azonban van ilyen jelünk is, mert ez az Isten egyik állandó jelzője. Gyakran mondjuk, hogy Nagy Isten.
Tehát a világfa nem a Fleur de Lis szimbólumhoz, hanem a nagy istenhez kötődik. Amit már Berze Nagy János népmesekutató is megállapított az Égigérő fa c. kötetében. Azt mondta, hogy a magyar néphitben az égig érő fa azonos az istennel. A magyar néphit avarhun eredetű, a hunok őseiről pedig már a genetikusok is kimutatták, hogy egy részük átment Amerikába indiánnak.
3. ábra. Amur menti sziklarajz részlete a magyar mondatba foglalt Isten szóval, Kr. e. 4000 tájáról (balra), krími szkíta korona az Isten szóval (középen), a honfoglalás kori nagykörűi veret Isten szójele (jobbra)
További, jelzés értékű körülmény, hogy a Nagy Isten mondatjel az eget tartó fa ábrázolási konvenciónak megfelelő szerepben, az égbolt íve alatt jelenik meg a jobb alsó képen (1. ábra). Az eurázsiai sztyeppéről jól ismert képszerű szójelekről és ábrázolási konvenciókról van szó. Ezek egy részét a születő franciák a magyarul beszélő és a magyar hieroglif írást évezredek óta használó avarhun népektől készen vették át, talán a hun divatot követő merovingok közvetítésével.
A Carl de Borhegyi által közzétett néhány amerikai indián ábrázolás a kőkori eredetű magyar-indián etnokulturális rokonság bizonyítéka. Nem egyszeri véletlen egyezésről van szó, amit egy azték kódex Isten szót tartalmazó mondatjele is bizonyít (4. ábra).
4. ábra. Tlaxcala-i kódex részlete az azték Ragyogó ország, ragyogó Isten mondatjel (középen), a mondatjelet alkotó azték "ős", "ten", "ragyogó" és "ország" hieroglifák (balra), valamint az azték szójelek megfelelői a magyar jelkészletben: a székely ős, ten, "r" rovásjelek, meg az ország szójel (jobbra, fentről lefele)
Irodalom
Berze Nagy János: Égigérő fa, Pécs, 1958.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
