Az 1. ábra térképén a pontozott szigetek: törzsterület I. Mojmir alatt, a vonallal körülhatárolt közepes terület ugyanaz Rastislav idején. A vonalkákkal kerített legnagyobb terület: a Nagymorva Birodalom elképzelt kiterjedése Szvatopluk alatt.
Mikulčice a nagymorva területek egyik középpontja, templomokkal, palotával és műhelyekkel. A templom melletti temetőből előkerült, gazdag mellékletekkel ellátott sírokban feltehetően az uralkodó osztály tagjai nyugszanak. A sírjaikból előkerült leleteken a magyar hieroglif írás jeleivel írt magyar mondatok olvashatók, hasonlóak az avar leleteken lévőkhöz. Ez megfelel az eddigi tudásunknak, miszerint a morva területek eredetileg az Avar Birodalom részei voltak. A lakosságát avarok telepítették birodalmuk határára gyepüvédő népnek, talán a VI. században. Az avar kaganátus fennhatósága alá tartoztak, törzseik fölé avar helytartókat helyeztek. Az Avar Birodalom frank támadás miatti megroggyanásakor e morva terület urai megpróbáltak önállósodni. Ennek érdekében hol a frankokkal, hol a honfoglaló magyarokkal kötöttek szövetséget. Végül Szvatopluk a fehér ló szerződéssel átadta országát a magyaroknak és a frankokkal vívott harcok során meghalt. A morva területek magyarok általi birtokba vétele ezt követően kezdődött meg. Nem ment minden vérontás nélkül, de nagy harcokról sincs adat. Anonymus arról ír, hogy Nyitra környékén (tehát a központinak gondolt "nagymorva" területek egyikén) néhány magyar nyíllövés szlovének elestét okozta. (2)
A terület a magyar honfoglalás után betagozódott a Magyar Királyságba és hosszú évszázadokig nincs adat szláv lakosság létezéséről. A mai szlovákság későbbi cseh, morva, lengyel és ruszin betelepülőkből alakult ki és maradt meg a Magyar Királyság védelmének köszönhetően. Az egységes néppé válásuk máig nem fejeződött be, bár ennek érdekében igyekeznek minél több magyar kultúremléket kisajátítani és a saját céljaikra felhasználni. Kezdve a hun kor óta használt, a magyar hieroglif írás segítségével Egy országa "Isten országa" alakban elolvasható államcímerünkkel.
A 2/a. és 2/b. ábrán látható könyv alakú veretek egyik sajátossága, hogy egymás mellett alkalmazzák a Lyukó és a jó hieroglifákat, ami egy ismert összetétel (3). A vélük érintkező Isten (ős + ten) ligatúra hasonlóképpen állandósult összetétel, amelynek többezer éves példáit ismerjük (4). A magyar hieroglifikus szövegek jellemzője, hogy ilyen és hasonló rövid szlogenekből álló képszerű jelmontázsok rögzítik a mondanivalót.
2/b. ábra. A Mikulcice-i, könyv alakú veret világfát ábrázoló szimmetrikus mondatjele az ábra bal szélén, valamint összetevőinek megfelelői az ábra jobb szélén lentről felfele: a székely írás "ly" (lyuk, Lyukó), "j" (jó "folyó"), ten és ős jelei, az olvasat: Lyukó jóisten
A tudomány a politikához képest tényszerübben kénytelen tárgyalni a kérdést. Igaz, hogy az elképzelések szerint ez a "Nagymorva Birodalom" a későbbi modern szláv államok területén fejlődött ki és a hipotézisek világában így vált a csehek és a szlovákok történelmének előzményévé. Az azonban aligha tartható, hogy a hiányos adatok miatt inkább csak elképzelt Nagymorva Birodalmat készpénzként elkönyvelő szláv nemzetek megpróbálnak átlépni a szkíta-hun-avar-magyar kontinuitás adatai, a magyarul beszélő évezredek tényei felett. Ha ezeket, közte a jelen cikk magyar hieroglif írással írt, magyarul megszólaló mikulcicei nyelvemlékeit is figyelembe vesszük, akkor be kell látni: a "Nagymorva Birodalomnak" ha létezett volna, akkor sem lenne sok köze a modern szláv nemzetekhez. Nagymorávia feltalálását és a modern szláv államok előzményeként való elkönyvelését többen kritizálták már, pl. Dušan Třeštík és Püspöki Nagy Péter (5) is. Mint azt Lumír Poláček írja: már az „állam” kifejezés használata sem teljesen indokolt Nagy-Morvaország esetében: erről is élénk vita alakult ki és van folyamatban a kutatók körében.
A sar szójel hasonló alkalmazására többek között példát találunk a Vincsa kultúra egyik idolján is (6).
4. ábra. A másik mikulcice-i szíjvégen a világfát az "eget tartó fa" ábrázolási konvenciónak megfelelően bemutató szimmetrikus jelmontázs olvasata: Ragyogó szár égi földje (mai magyarsággal: Ragyogó úr égi földje)
Jegyzet
(1) A magyar hieroglif írás a kőkori ősvallás jelrendszere, amellyel rövid ősvallási szlogeneket lehetett rögzíteni. Szójeleket használt, amelyek napjainkig fennmaradtak a világ jel- és írásrendszereiben. Ebből alakult ki a székely írás. Leírása a Magyar hieroglif írás c. kötetben jelent meg 2017-ben.
(2) "A frankok tartósan megvetik a lábukat a Morva Fejedelemség területén, amit bolgár szövetséggel meg is erősítenek. Szvatopluk megpróbál kitörni a szorításból. 894-ben a magyarokkal szövetkezik a frankok ellen. Árpád hadai a Kárpát-medencében harcolnak Arnulf ellen, mikor Szvatopluk meghal. Utódai: fiai, II. Mojmir és II. Szvatopluk. Az ő idejükben kezdődik a magyar honfoglalás, de a két testvér a saját belviszályával van elfoglalva." - írja Terplán Zoltán 1996-ban.
(3) A Lyukó és a jó hieroglifák egymás melletti alkalmazására a szkíta szarvasábrázolások között akad példa. ...
(4) Az Isten (ős + ten) összetétel korai példái közé tartozik ...
(5) Püspöki Nagy Péter így számol be a Nagymoráviáról alkotott álláspontjáról és annak fogadtatásáról a felvidek.ma hasábjain:
"A pozsonyi Irodalmi Szemle 1976-os évfolyamában tanulmányt tettem közzé, Az ősi Nyitra a kortársak híradásai és a történészek elképzelései alapján címmel. Ebben a Szvatopluk által 880-ban megalapított nyitrai püspökségnek, meg Pribina első (moesiai) székhelyének, Nitrawának a megkülönböztetésével első ízben hangzott el csak szlovákiai kétkedés a hivatalos Nagymorávia-koncepció történeti hitele kapcsán. A dogmává merevedett elmélet képviselői részéről hihetetlenül heves, „boszorkányüldözés” jellegű reakciókat váltottak ki „eretnek” nézeteim. Peter Ratkoš a Szemlében intézte az első támadást, nem éppen tárgyilagos hangnemben. Válaszomat – a nyomtatott ígéret ellenére – szerkesztői óvatosságból nem közölték. 1977 áprilisában a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi intézete a „Csillag a máglyán” szellemét idéző, több mint ötórás vitát rendezett mintegy negyedszáz szlovák kutató indulatoktól fűtött hozzászólásával. Az azóta sem nyilvánosságra hozott polémia elnöki zárszava szerint nyitott kérdésről van szó, amelyről súlyosságára való tekintettel továbbra is beszélni kell. A megvitatott téziseim (Tézy k diskusii o studii „Ősi Nyitra” t. j. o niektorých problémoch starej Nitry a Veľkej Moravy) az OSZK-ban is megtalálhatók. Az elmélet egyszerű forráskritikára épül: huszonhárom kortársi feljegyzést találtam, amelyekben kifejezett vagy közvetett adatok olvashatók Nagymorávia földrajzi fekvéséről. Valamennyi azt bizonyítja, hogy Szvatopluk országa, azaz Nagymorávia, annak kiterjesztése, 873 előtt a Vaskapu, Belgrád és Szirmium vidékén terült el. Állításomnak ellentmondó forrást az elmúlt tíz évben sem tárt föl senki. A vita után írásban felajánlottam az intézetnek, hogy a szóban forgó témát részletesen kidolgozom szlovák nyelven, tudományos közlés céljára, az intézmény illetékesei azonban ez elől elzárkóztak. A következőkben a Valóság 1977. évi 11. száma adott lehetőséget nézeteim kifejtésére. Itt utaltam rá, hogy az ún. avar kultúrájú csontvázas sírok etnikai hovatartozásának kérdésében azokból az egykorú és időben közelálló, írott forrásokból kell kiindulni, amelyek az akkori szlovákokat egyértelműen jellemzik. A szláv–avar szimbiózis alátámasztását szolgáló bizonyítékokban nem fordultak elő megfelelő tények és érvek. A történeti források fényében – amelyeket a régészeti leletek is igazolnak – a Morva és a Garam folyó közötti területen a szláv elemek túlsúlyának kezdeteit 791–805 közé kell helyezni. E terület, a későbbi Morva őrgrófsággal azonosítható, Kismorávia mellett azonban a mai Jugoszlávia már említett vidékén, a Morva folyó környékén létezett a pogány Nagymorávia, ahol Cirill és Metód térített. Ez utóbbi tételt a Magyar Tudományos Akadémia és a József Attila Tudományegyetem Szegedi őstörténeti konferenciáján igazoltam 1979 márciusában. Az 1980. és 1982. év során alkalmam nyílott a pittsburghi Duquesne Egyetem XIV. és XVI. történész fórumán is kifejteni a fenti álláspontomat. Azóta nézeteim – amelyekhez hasonlókat a tengeren túl csak Boba Imre professzor képviselt – amerikai, osztrák, nyugatnémet és bolgár megerősítést nyertek. Magyarországon az említett szegedi konferencia nagyon pozitív vitával zárult e téren, Kristó Gyula és Erdélyi István könyveikben osztják véleményemet. Egy magyar régészről tudok, ifj. Szőke Miklósról, aki elméletemmel nem ért egyet. Foru Senga japán történész nem a források, hanem a feldolgozások alapján is felismerte a hagyományos szlovák szemlélet tarthatatlanságát. Otthon az 1977-ben szükségesnek nyilvánított objektív polémia mind a mai napig várat magára. Nem nyitott, hanem lezárt kérdésnek, mondhatnám tabunak tekintik. Immár harmadik évtizede terjesztik a Nagymoráviával kapcsolatos forrásoknak ellentmondó, nem egyszer a Kárpát-medencén kívül eső területekre vonatkozó adatok adaptálását tükröző elméletüket. Szent Metód halálának 1100. évfordulóján, 1985-ben minden konkrétum említése nélkül az ideológiai diverzió címkéjével illették a hivatalostól eltérő tudományos nézeteket a szlovák szaksajtóban. Érveimmel kapcsolatban a tízéves hallgatást a vitaképtelenség bizonyítékaként fogom fel. Magam az elmúlt évben a Csehszlovák Tudományos Akadémián számoltam be folyamatos, e tárgykörbe vágó kutatásaimról."
(6) A Vincsa kultúra idolján a Jó sar (mai magyarsággal Jó úr) mondat olvasható (6. ábra). A Jó istennév (a javas és a Jahwe őse) itt is egy jelzős szerkezetben jelenik meg egy antropomorf alakon és a jelzőt itt is egy székelyazonos jel rögzíti.
(7) Az "eget tartó fa" szerepben megjelenő szár hieroglifa megtalálható II. András házioltárán is (7. ábra). A hun eredetű magyar dinasztia előszeretettel alkalmazta a sztyeppi ősvallás által is használt szent hieroglifákat, például az 531 táján a mervi oázisban készített Szent Koronán, valamint a hasonló korú és szintén Irán vidékéről származó jogaron is. Ezeket a hieroglifákat használták a hunok és az avarok is, akik legalább a morva kezdetek idején a mikulcicei udvarban is meghatározhatták a szent szimbólumok divatját.
7. ábra. II. András házioltárának részlete középen, alul a Nagy szár (mai magyarsággal Nagyúr) alakban elolvasható "eget tartó fa" ábrázolási konvencióval, ez a kép azt az ősvallásból öröklődött hitet fejezi ki, hogy az elhunytak lelke az Istennel azonos égig érő fa (Tejút) által tartott égbe költözik (Ipolyi Arnold szerint a székelyek, ha meg akarnak emlékezni Csabáról és Attiláról, akkor a Tejútra néznek)
E szár hieroglifa és "eget tartó" jelhasználatának a mikulcicei leleten való felbukkanása két dolgot bizonyít:
- A mikulcicei udvarban (vagy az ékszert készítő, esetleg külföldi műhelyben) ismerhették a szár "növényi szár, úr" hieroglifát, amely az amerikai indián változatok alapján végső soron kőkori eredetű lehet (8. ábra).
- Értő jelhasználatot feltételezve ismerhették a mikulcicei udvarban az "eget tartó fa" ősvallási képzetet is, amelynek legkorábbi példája egy hatti fémplaketten látható (9. ábra).
Irodalom
Lumír Poláček (2018): A Mikulčice-Valy erőd és Nagy-Morvaország (academia.edu)
Lumír Poláček (2020): Nagymorva elit Mikulčicéből (academia.edu)
Püspöki Nagy Péter (1982): Nagymorávia fekvéséről, New York
Székely András Bertalan (1988): Határhártyák (riport Püspöki Nagy Péterrel, idézi: felvidek.ma 2024/07/11)
Terplán Zoltán (1996): A magyar törzsszövetség és a morva fejedelemség kapcsolatai a 9. században, Magyar Szemle
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma (OSZK MEK)
Varga Géza: Szkíta tartalom
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: Honfoglaló tartalom
Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek
