A 2022-ben a pécsi Civil Közösségek Házában tartott előadásom szövegrészlete 2024-es kiegészítésekkel
Bevezető
Az akrofónia az a folyamat, amelynek során egy szójelből egyetlen hangot jelölő betű keletkezik, amely a továbbiakban a szó első hangját, vagy az első mássalhangzóját jelöli. A székely betűk akrofóniájának rekonstrukcióját a szakirodalmi előzmények felhasználásával a 90-es években végeztük el az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunkában Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal és másokkal, miáltal vagy 40 szójelünket sikerült rekonstruálni.
Ezeket az rekonstrukciókat ismételten közreadtuk, legutóbb a Magyar hieroglif írás c. kötetben jelent meg. Ha ezeket az eredményeket a rovológiai téren nem is létező "szakma" idejekorán megemésztette volna, akkor a most dúló világfa vita ki sem alakul, mert Pócs Éva felvetését akár közröhej is fogadhatta volna.
Miért kell tisztázni az akrofónia folyamatát?
Az akrofónia folyamatának megismerésére azért volt szükség, mert a székely írás keletkezését illetően az akadémikus tudomány évszázadnál is hosszabb időn keresztül az ótürk, végső soron sémi eredeztetés téveszméjével etette a magyar értelmiséget. A félrevezetésnek köszönhetően a hazai "tudományos konszenzus" szégyenletes állapotba került, lényegében fogalma sincs a magyar írástörténet kezdeteiről. Ennek köszönhetően védtelenül maradt a nemzeti identitás több pillére. Például a hun eredetű világfa-képzet létének bizonyíthatósága is megkérdőjeleződött (pedig hegyen álló kettős kereszt formájában ma is az államcímerünk része). A világfa ábrázolások évezredeken átívelő alkalmazását hieroglifikus mondatjelek százai bizonyítják a régészeti leleteken, ezekkel azonban az akadémikus tudomány - hozzáértés hiányában - nem tud mit kezdeni. A "tudományos konszenzus" számára a köreikben uralkodó elméleti tisztázatlanságok, meg a nemrég ismételten lebukott Zsirai Miklós és követőinek megalapozatlan rágalomhadjárata miatt is tárgyalhatatlanok ezek a hieroglifikus (ősvallási kötődésú szójeleket alkalmazó) mondatjelek.
Fehér Bence például leírta (Egy újabb rováskorpusz ígérete, 2022., 122. oldal), hogy "nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". E szakmailag megalapozatlan álláspont (mert egy írásemlék lehet díszes is) akadályozza a létező honfoglalás kori és hun írásemlékek (pl. a világfát ábrázoló mondatjelek) hasznosítását.
Püspöki Nagy Péter így értékeli elődei munkásságát (A rovásírás írástani helye és szerepe. Magyar Herold I. 1984.): „A rovásírással foglalkozó irodalmunkról bátran elmondhatjuk, hogy már egy kisebb könyvtárat is megtölthetne, a szerzők mégsem jutottak el annak felismeréséig, hogy egy írás-rendszerrel foglalkozó műnek az általános írástan és írástörténet tételeinek legalábbis kielégítő ismeretében kell létrejönnie. Ha ... vizsgálódásainkat csak a tudományosság igényével készült tanulmányokra, vagy a meglévő egy-két kötetre összpontosítjuk, sem vigasztalódhatunk. Még ezek a válogatott művek is csupán szerzőik nagyfokú tájékozatlanságára vetnek fényt az írástan (az általános íráselmélet és írástörténet) területén."
Sándor Klára (Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet) szerint "A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben – és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."
A fenti elképesztő, ám jogos véleményeket az akadémikus tudomány rovológiai kudarcai (például a félsikerű kiállítások sorozata) folyamatosan alátámasztják.
E tudománytörténeti katasztrófasorozat betetőzése a Pócs Éva felvetése nyomán kialakult világfa vita rovológiai csődje. A vitaindító ugyanis azt állította, hogy a honfoglalók világfa képzete nem bizonyítható s a szakirodalomban.
A személyeskedésig fajuló vitában - a magyar tudományosság történetében talán példátlan módon - egy év alatt húsznál is több tudós szólalt meg. Azonban - rovológiai hozzáértés hiányában és a nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása miatt - egyikük sem mutatta fel a honfoglalás kori elolvasható világfa ábrázolásokat. A tudományos szerkesztőségek cenzúrája pillanatnyilag is megakadályozza a helyzet akadémikus kör számára történő tisztázását (1).
Ezért - ha az akadémikus tudomány alkalmatlan a nemzeti identitás alapjait jelentő írástörténeti tények képviseletére - akkor az értelmiség körön kívüli képviselőinek kell helyére billentenie a nemzeti tudományos álláspontot.
Az akrofóniarekonstrukció folyamata
A részleteket a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam elő. Itt csak néhány példát mutatok be.
Az esetek egy részében a székely rovásbetű hangalakjából indultunk ki és figyelembe vettük a hasonló kínai, sumér, hettita (luvi, anatóliai), egyiptomi szójelek jelentését, meg a képi tartalmat is.
A székely "a" rovásbetűre hasonlító kínai "anya" szójel alapján az anya szójelhez jutottunk el (1. ábra). A párhuzamos jelek képi tartalmának elemzése alapján a függőleges szár a Tejút, amihez a szeméremháromszöget illesztették. A kínai jelváltozatok terhes nőt ábrázolnak. A harmadik jelen a szeméremháromszög helyett a Tejút hasadékának rajzát látjuk, amelyben karácsonykor a Nap felkél.
A székely "n" rovásbetűre hasonlító hettita "nagy" hieroglifa segítségével a nagy szójelet azonosítottuk. Ez a székely "n" betű pontosan azonos az ótürk "n" betűvel. Mivel a törökök ulu-nak mondják a "nagy"-ot, nyilvánvaló, hogy a törökök vették át a magyar "n" betűt és nem fordítva.
Az esetek másik részében egy-egy ősvallási jelentőségű kép segítségét vettük igénybe.
Például a székely "j" rovásbetű kacskaringó alakú változatát megtaláltuk a mártonhelyi Árpád kori templom Szent Kristóf freskóján a folyó ábrázolásaként (1. ábra). Innen adódott, hogy a rovásjelünk a jó "folyó" szójeléből alakulhatott ki.
A székely "ty" rovásbetű hasonlít a kínai "atya", valamint a sumér "atya, Orion csillagkép" jelekre. A csillagképre rajzolva a rovásbetűt, az derült ki, hogy a jel a csillagképet ábrázolja. Az Oriont ugyanis eleink az ősatya égi megjelenésének gondolták, ezért a rajzából alakult ki az atya szójel, abból pedig a "ty" rovásbetű (2. ábra).
5/b. ábra. A sarok hegyén álló, a világ forgástengelyeként szolgáló, Tejúttal azonos világfa (Makoldi Sándor nyomán)
Egy paziriki szkíta szőnyeg mondatjeléből (6/a. ábra) és párhuzamaiból két jelünk hangalakját és jelentésbokrát is sikerült megérteni. Ez a "magas kő" ábrázolási konvenció egyik szép előfordulása. Két oldalán a hegyekből rakott lépcsőt ábrázoló magas és kő szójelek láthatók, amelyek egymás tükörképei. A magas szójel hangalakját a székely írás "m" betűje és a kínai "magasba vezető út" szójel jelentése alapján állapítottam meg. A kő szójel hangalakját pedig az ótürk írások "ök, ük, kö, kü" szótagcsoport jelének hangalakjából. Itt ugyanis fennmaradt a magyarul beszélő hunok kő és kű szavának hangalakja (a törökök tas-nak mondják a követ). Ez a két szójel ábrázolja és jelképezi a magas kőnek nevezett világoszlopot és a mintájára épített lépcsős toronytemplomokat. A szkíta mondatjel közepén lévő Jóma ligatúra azt az istent nevezi meg, akit ezzel a világoszloppal azonosítottak, vagy akit ezen a lépcsős toronytemplomon tiszteltek.
Összegzés
Az akrofónia-rekonstrukciók egy kivétellel régi magyar szavakhoz vezettek, amelyek szinte kizárólag egy szótagból állnak. Ebből elsősorban arra lehet következtetni, hogy e kőkori hieroglif írást a magyar nyelv vallásos műszavainak lejegyzésére, a magyar ősvallás igényeinek kiszolgálására hozták létre. (2)
A meghökkentő álláspontot cáfolni, pontosítani, kiegészíteni, vagy alátámasztani akkor lehetne, ha egy másik írás- vagy jelrendszerből szintén (elvégezvén az akrofónia rekonstrukcióját) összeállítanák e nemzetközi jelkészlet más nézőpontból készített, szójelekből álló listáját (mellékelve a szójelek hangalakját és jelentését is). Ezt az izgalmas feladatot elsősorban a kínai és az indián népi jeleket ismerő tudósok végezhetnék el, mert ők rendelkeznek e jelek többségével és ők ismerhetik valamelyest e régi jelek eredeti jelentését és hangalakját.
Jegyzet
(1) A Valóság 2024/5-ös számában még ezt írja a világfa-vitablokkot bevezető Segesdi Gergő szerkesztő, hogy "Több szaktudós is megküldte Pócs Éva kijelentéseivel kapcsolatban megfogalmazott véleményét, a beérkezett kéziratokat ezen lapszámunkban közöljük, amiképpen biztosítjuk a jövőbeni válaszadás lehetőségét is."
Ehhez az egyetlen mondathoz azonban két kiegészítés is kívánkozik.
- Egyrészt az, hogy a vitának írástörténeti megoldása van, mert a honfoglalás kori világfák elolvasható mondatjelek. Ezt azonban eddig a vita résztvevői fel sem ismerték. Írástörténészeket nem képezünk és ilyen szaktudósok nem léteznek. Mint azt a nyomomban (Varga/2018) Fehér Bence is megfogalmazta (Fehér/2021/122), "az „amatőr” és a „szakember” elkülönítése semmiképp nem objektív! Írástörténészi képzés Magyarországon nincs, így írástörténetileg valamennyien autodidakták vagyunk." Ezért eddig a vita megoldására képes rovológiai szakterület egyetlen szaktudósa sem szólhatott hozzá a vitához. Ennek következtében (s mert a szerkesztőség nem a nyílt tudomány elveinek érvényesítésére, a vita tudományos igényű megoldására törekszik) a Valóság olvasói számára megoldatlan maradt a vita. Ugyanis a tudós résztvevők egyike sem mutatta fel a több száz honfoglalás kori elolvasható világfa ábrázolás valamelyikét.
- Másrészt a Kucsera Tamás Gergely főszerkesztővel folytatott levélváltás alapján úgy tűnik, a szerkesztőség elhatározta, hogy a vita rovológiai megoldására (a világfát ábrázoló mondatjelek bemutatására) nem vonatkozik a válaszadás biztosítására vonatkozó lehetőség.
(2) Minden vallás három részből: elméletből, szertartásból és jelképekből áll. A magyar ősvallás jelképrendszerét máig megőriztük. Hogy ez az ősvallás a történelem előtt és a történelem hajnalán nagy jelentőségű volt, azt a jeleinek elterjedtsége alapján is felmérhetjük. A jelek és a további adatok talaján valamelyest rekonstruálni lehet az ősvallást. Vagyis az ellenkezője igaz annak, amit a magyar ősvallás finnugrista ihletésű tagadói tanítottak, vagy talán máig tanítanak az egyetemeken, miszerint magyar ősvallásról beszélni eleve tudománytalan, mert magasan fejlett ősvallás a magyarság esetében nem létezett, legfeljebb népi hiedelmekről (értsd: ostoba babonákról) beszélhetünk. Ez a magyar- és tudományellenes nézet csak arra jó, hogy megmutassa kit és mit kell eltakarítani a közpénzen fenntartott tudományos intézményekből.
A százszámra létező hieroglifikus világfa ábrázolások gondolatgazdagsága és művészi színvonala éppen azt bizonyítja, hogy a szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglaló magyar ősvallás (világnézet, állameszme, jelhasználat) évezredeken át magas színvonalat képviselt.
Irodalom
Püspöki Nagy Péter: A rovásírás írástani helye és szerepe. Magyar Herold I. 1984.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet
Fehér Bence: Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete (academia.edu, 2022)
Varga Géza: Zsirai Miklós bukása és a világfa vita
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.