1483-ban hunyt el Pálóczi Imre szolnoki földesúr, akinek a Várszigeten előkerült vörösmárvány síremlék-töredékén háromszor is megismétlődik a hegyen álló világfát ábrázoló Sar Isten (mai magyarsággal: Úristen) mondatjel (1. ábra). A mondatjel a magyar hieroglif írás szójeleiből van összeállítva. Mivel e töredék felszine jó állapotban maradt fent, világosan azonosítható az Isten (ős + ten) szóösszetétel alatt lévő, háromszög alakú sar "sarok, úr" hieroglifa (ősvallási kötődésú szójel). A sírkőről Kertész Róbert tájékoztat A középkor végi Szolnok és méltatlanul elfeledett földesura: Pálóci Imre c. írásában. Pálóczi Imre Mátyás király udvarának egyik főembere volt. Azt már én teszem hozzá: ezzel függhetnek össze, hogy síremlékének mellrészén hasonló jeleket visel, mint amilyet Mátyás király bautzeni szobrán, valamint Perényi István tárnokmester tőketerebesi tumbájának fedőlapján is láthatunk. A szerző "liliomos díszítést" emleget isten hieroglifa helyett, az alatta lévő sar "sarok, úr" hieroglifát pedig nem veszi észre. Ez a rovológiai járatlanság sajátja a magyarországi "tudományos konszenzusnak". Pálóczi Imre sírköve azon adatok sorába tartozik, amelyek eldöntik a nemrég, Pócs Éva cikkét követően kibontakozott, ám a rovológiai és az ősvallással kapcsolatos általános ismerethiány miatt eredménytelenül zajló világfa vitát.
A cikkhez tartozó további tudnivalók jó része elérhető a linkeken keresztül. Javaslom ezek megtekintését is, mert választ találhat a felmerülő kérdéseire.
2024. november 10., vasárnap
Világfát ábrázoló mondatjel Pálóczi Imre szolnoki síremlékén
2024. november 6., szerda
Világfa veleméri rajzos sindün
A veleméri rajzos sindüket csak mostanában ismeri meg a tudós világ. Nagy Zoltán néhány cikkét leszámítva, amelyekben körmendi és erdélyi rajzos tetőcserepekről számolt be, a néprajztudománynak nem volt tudomása erről a népművészeti műfajról.
A Néprajzi Társaság pályázatán 2016-ban nyújtottam be a Veleméri rajzos sindüket ismertető dolgozatomat. 2024-ben adtam át a Néprajzi Múzeumnak kilenc darab veleméri rajzos sindüt, amit a főigazgató köszönt meg és amit Bulcsu László néprajzkutató vett át Veleméren. Azt megelőzően ilyen tárggyal nem rendelkeztek.
A "tudományos konszenzus" képviselői eddig egy szót sem szóltak a sindürajzok ősvallási és írástörténeti kapcsolatairól, amely témák említése ma is illetlenségnek számíthat a köreikben. Az MTA rováskorpusza is szó nélkül hagyta a veleméri rajzos sindüket a rajtuk lévő jelekkel, meg rövid hieroglifikus szövegekkel egyetemben. Pedig a kötetük megjelenése előtt Fodor Pál közvetítésével küldtem a szerzőknek a Magyar hieroglif írás c. kötetből egy tiszteletpéldányt, amelyben a veleméri rajzos sindük is megemlítésre kerültek. Az MTA rováskorpusza azonban egy magyar- és tudományellenes prekoncepció, "a kultúránkat másoktól vettük át" szolgálatában fogant. Azt állítja a rováskorpusz ("persze" minden bizonyíték nélkül), hogy a székelyek eredetileg török nyelvű népcsoport voltak, akik hozták magukkal az ótürk írás ismeretét, amit az elmagyarosodásuk után magyar szövegek lejegyzésére kezdtek el használni. A hamis tétel érdekében minden olyan írásemléket tudatosan kihagytak a kötetből, ami ennek ellentmondott volna, mert nem köthető a székelyekhez. Így maradt ki a lehetőségekhez képest csonka és félrevezető leltárból a bodrog-alsóbűi honfoglalás kori rovásjeles fúvóka, a karcag-orgondaszentmiklósi csatkarika, a berekböszörményi Árpád kori gyűrű és a veleméri rajzos sindük jelhasználata is. Eleve különös és az MTA köreiben uralkodó torz nézeteket jellemzi, hogy Vásáry Istvánt és Sándor Klárát bízták meg ezzel a munkával (1).
Különös jelentőséget kapott ez az ősvallási és írástörténeti vonatkozású, világfákat ábrázoló forráscsoport napjainkban.
Ugyanis Pócs Éva cikkét követően a Mandinerben, az Ethnographiában és a Valóságban egy húsznál is több tudós hozzászólásával illusztrált, ám a rovológiai tájékozatlanságuk következtében megoldatlanul maradt vita bontakozott ki.
A jelen cikket azért írtam, hogy az akadémikus tudomány képviselőinek világfáról alkotandó gondolatait segítse a helyes barázdába terelni.
ábra. Törött sindü tulipánnal (balra fent) és a rekonstrukciója (jobbra); a sindürajz olvasata Egy isten (balra lent)
Varga Géza: Az MTA rováskorpusza
Varga Géza: Fehér Bence jánoshidai avar Baszjad Izüt mondata
2024. november 5., kedd
Világfa hímes tojáson
A magyar hímes tojások kiaknázatlan kincsesházát jelentik az akadémikus tudomány részéről érdemben el sem kezdett magyar írástörténeti kutatásnak. (1) A köreikben Pócs Éva felvetésére kibontakozott, ám minden érdemi eredmény nélkül dúló világfa vita a rovológiai alapismeretek birtokában könnyen eldönthető. Ehhez - többek között - figyelembe kell venni a honfoglalás kori, valamint ősmagyar kori előzmények folytatásaként napjainkig a hímes tojásainkon száz- és ezerszámra megjelenő világfák seregét. (2) Ezek közül most hármat mutatok be (1-3. ábra).
A Néprajzi Múzeum könyvesboltjában láttam Tészabó Júlia szép kötetét, benne egy aktuális üzenetet hordozó hímes tojás fényképével (1. ábra). A hímes tojás rajzolata azért aktuális, mert éppen mostanában folyik az akadémikus tudomány berkeiben az eddig eredménytelen világfa vita, amiben ez érvként felmutatható. Azt dokumentálja ez a rajz is, amiről a "tudományos konszenzus" mit sem akar tudni, hogy a világfa a magyar hieroglif írás szójeleiből összeállított mondatjel.
2. ábra. A dobronaki Solaric Loreta hímes tojása a Szár ragyogó Isten (mai magyarsággal: Urunk a ragyogó Isten) mondattal, az ábra jobb szélén a szár jel két változata, felette az "r" (ragyogó), ten és ős rovásjelek
3. ábra. A dobronaki Solaric Loreta által készített hímes tojás a Magas zsendülő "feltámadó" kő mondatjellel, balra a hieroglifikus mondatjel, jobbra (fentről lefele) a hieroglifáknak megfelelő székely "zs" (zsenge), "m" (magas) betűk és a kő szójel
Jegyzetek
(1) A világosi fegyverletétel után a mindenkori megszállóink kedvére kialakított finnugrista "merjünk kicsik lenni" és "minden kultúrjavunkat mástól vettünk át" prekoncepciókba nem fért volna bele annak felmutatása, hogy olyan saját hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) ősírással rendelkezünk, amelyet a magyar nép általánosan ismert és maradékaiban napjainkig használ. Ez az írástörténeti felismerés vitát keltene hazai és nemzetközi viszonylatban és a magyarországi "tudományos konszenzusnak" sehogyan sem fűlik a foga a rovológiai tények feltárásához és védelméhez. Több példa is akad erre.
- A Nemzeti Régészeti Intézet elzárkózott a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrű olvasatáról felajánlott előadásom meghallgatásától.
- A Magyar Nyelv szerkesztősége nem vállalta a vitát és elzárkózott a karcagi csatkarika hieroglifikus olvasatának közlésétől.
- A Magyar Nemzeti Múzeumban pedig restaurálás ürügyével barbár módon lereszelték a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott budapesti késő középkori jelvény magyar nyelvemléket hordozó szövegét. Az átvételi elismervényben még elismerték, hogy rovásjelek vannak a leleten, ám a rovásjelek ténye nem akadályozta meg Tomka Gábort, majd Fehér Bencét sem abban, hogy letagadja a létezésüket is.
- Könnyebben megy nekik a létező magyar hieroglif írás letagadása és elhallgatása, amire a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz a bizonyíték.
Próbálnám meg felajánlani közlésre valamelyik szerkesztőségnek ezt a cikkemet, vagy bármelyiket A világfa vita cikkcsoportból, esetleg pályáznék támogatásért a könyvként való kiadásáért ... A most ismételten lebukott Zsirai Miklós és társai által a finnugrista prekoncepciók védelmére kidolgozott hazug jelzőosztogatás ma is hat.
A világfa vita a bizonyíték rá, hogy ez a tudós világ (tisztelet a kivételnek!) fordítva van becsavarozva, mert eközben egy magyar és tudományellenes nézetnek minden skrupulus (aggály, lelkiismereti kétség, erkölcsi töprengés) nélkül biztosítják a helyet.
(2) Ezeket a világfákat a "tudományos konszenzus" a szakmai felkészületlensége miatt megérteni is képtelen. Az etikai-módszertani színvonaltalanságuk miatt pedig a rovológiai tények megtárgyalása sem sikerül nekik. Ez aztán megakadályozza őket a feladatuk elvégzésében.
A százakra menő hieroglifikus szövegek figyelmen kívül hagyása következményeként képtelenek meghatározni például a szibériai, kelet-európai és kárpát-medencei magyar őshazák népességének, vagy a karosi temetőben nyugvó honfoglalóknak a nyelvét.
Az utóbbi években előadott félsikerű kiállítások után érdeklődéssel tekintünk a kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállításra is. A hunok által hátrahagyott, magyarul elolvasható nyelvemlékek figyelmen kívül hagyása, vagy hasznosítása el fogja dönteni, hogy ez a világraszóló lehetőség évszázadokig emlegetett szégyenoszlopa lesz-e a magyarországi "tudományos konszenzusnak".
Irodalom
Tészabó Júlia: Húsvét - magyar hagyományok, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Az MTA rováskorpusza
Varga Géza: A dobronaki Solaric Loreta hímes tojása a hieroglifikus Urunk a ragyogó Isten mondattal
Varga Géza: A világfa vita
Varga Géza: Hímes tojások jelei
Varga Géza: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás
Varga Géza: Zsirai Miklós bukása és a világfa vita
Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
2024. november 3., vasárnap
Világfát ábrázoló angolszász - hun - székely mondatjel-párhuzamok
A magyarul beszélő hunok használták a magyar hieroglif írást, ezért Kínától a Brit-szigetekig lépten-nyomon hun hieroglifikus mondatjelek dokumentálják a hun hatást. Legújabban a Staffordshire-i angolszász kincsleletben bukkantam több elolvasható hun írásemlékre, köztük egy világfa-ábrázolásra (1. ábra). A szászokat ugyanis hun uralkodó réteg vezette Angliába és ennek köszönhetően maradtak ránk aranyból és drágakövekből formált hun-magyar mondatjelek Európa nyugati végén is.
E Staffordshire-i lelet - a világfát ábrázoló mondatjelét tekintve - párhuzamos darabját a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi (2. ábra). Az angolszász és a budapesti hun leleten egyaránt olvasható Dana ten "Dana isten" mondatot egyébként is jól ismerjük a székelyderzsi templomból és más magyarországi lelőhelyekről (3. és 4. ábra).
A világfát ábrázoló hieroglifikus hun mondatjelnek szerepe van a magyarországi akadémikus tudomány berkeiben most dúló, ám eredménytelen világfa vita megoldásában is. Azt illusztrálja ugyanis a mondatjel, amiről a "tudományos konszenzus" hallani sem akar. A hunoknak volt egy képszerű szójeleket képszerű szerkezetekben alkalmazó, a hun-magyar ősvallás céljait szolgáló sajátos írása, amelyet örököltek a honfoglaló magyarok és amelyet ki lehet mutatni a mai magyar népművészetben is.
A világfa ismérveit két cikkben adtam elő. Ezek segítségével a Staffordshire-i és a magyarországi hun lelet mondatjele értékelhető.
- A Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák c. cikkben felsorolt szójelek közül a világfát ábrázoló ten "isten élet" szójelen túl a Tejút hasadékát felidéző ős jelenik meg az itt bemutatott két hun leleten.
- A világfát bemutató ábrázolási konvenciók típusai c. cikkben felsorolt képszerkezeti jellemzők közül többet is azonosíthatunk a jelen cikkben bemutatott két mondatjelen. Ilyen elsősorban a jól felismerhető "tulipán alakú fa". Mindkét hun mondatjel félreismerhetetlenül tulipánt ábrázol. Ezen túl ide tartozik az, hogy "a világfa magyar szójelekből áll". Továbbá "a világfa halmon, vagy halmokon áll" az angolszász leleten, "a világfa kapcsolódik a magas kő jelpárhoz" a budapesti hun lelet esetében. Mindkét leleten "a faábrázolás tartalmazza a Tejút hasadékának jelzését", "a fa istennek (esetünkben ten-nek) olvasható", "a világfa ágai legörbülnek". A "jelből növő fa" feltétel is teljesül, mert a növényt ábrázoló, világfát jelképező tulipán alatt a jelszerű kereszt van. Nem lehet kétségünk, e hun leleteken a hun-magyar ősvallás világfáját látjuk.
Az 1-6. ábrákon bemutatott hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) mondatjelek magyar nyelvemlékek (1). Ezek és a hasonló szövegek figyelembe vétele nélkül a magyar őstörténet legnagyobb kérdéseit (például a hun-magyar azonosság és a szibériai meg kárpát-medencei magyar őshazák sorozatának kérdését) nem lehet a kor színvonalán megválaszolni.
A 2009-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban rendezett nyelvemlék kiállítás kudarca és az ezt taglaló cikkeim megjelenése óta az MTA, az ELTE és az MKI kutatói is hajlandóak nyelvemléknek tekinteni a rovásírással írt magyar szövegeket. Jól elolvasni azonban azóta sem tudják őket, mert képtelenek megemészteni a szójeleink létét, amiről pedig Veit Gailel tollából hiteles forrásunk is van s a szójelek tankönyvszerűen feldolgozott listáját is közreadtam a Magyar hieroglif írás c. kötetben.
Újra és egyre időszerűbben felvetődik ez a kérdés a napjainkban kínai-magyar közös szervezésben készülő hun kiállítás miatt. Itt ugyanis a tárgyak régészeti jelentősége miatt elkerülhetetlenül ki lesz állítva több olyan hun tárgy is, amelyiken magyarul elolvasható hieroglifikus szöveg van. Mivel a kiállításnak feltehetően illik valamit mondania a hunok nyelvéről, szakszerű és becsületes rendezők számára a dilemma nem lesz megkerülhető. Eddig azzal vezetett félre bennünket a finnugrista téveszméken felcseperedett "szakma", hogy a hunok nyelvét nem ismerjük, de biztosan török, vagy mongol nyelven beszéltek. Eközben az előzetes figyelmeztetésem ellenére is gondosan elkerülték a hieroglifikus szövegeink felismerését és ismertetését, amiképpen ezt a félsikerű kiállítások sorozatában tapasztalhattuk.
Irodalom
Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Varga Géza: Staffordshire hoard elolvasható kincsei
Varga Géza: Staffordshire-i amulett hun mondatokkal
Varga Géza: Hunok a brit trónon
Varga Géza: Huns on the British Throne
Varga Géza: Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák
Varga Géza: Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye
Varga Géza: Félsikerű kiállítások
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.