Bevezető
Lassan ugyan, de mintha kezdene jó irányba fordulni az akadémikus rovológia szekerének rúdja. Van persze kifejezetten megmosolyogtató is e derűre okot adó változásban. A történészek, régészek és nyelvészek némelyike úgy követi a korábban dilettánsnak csúfolt álláspontunkat, mintha azt nem tőlünk, körön kívüli kitagadottaktól venné át.
Az ősírás említése
Az akadémikus "tudomány" történetében első ízben Fehér Bence előadásában jelenik meg az a lehetőség, hogy a székely írás nem átvétel, hanem egy ősírás (1). A kérdés felvetése is jelentős kultúrtörténeti pillanat, mert ha erre igennel válaszolunk (amit én már évekkel ezelőtt megtettem pl. a Magyar hieroglif írás c. kötetben), akkor a világ egyetemein egy teljesen más írástörténetet kellene tanítani az eddigi téveszmék helyett.
Az előadó persze éppen csak megemlíti az ősírási minősítés lehetőségét. Azt mondja: "nem csak arról van szó, hogy bizonyítható-e, volt-e egy ős eredeti magyar írás a honfoglalás idején és előtt". Ez nem tagadás a részéről, mert megengedi a bizonyítás lehetőségét. Minden akadémikus óvatossága dacára is kénytelen így fogalmazni, mert már egy évvel ezelőtt kapott példányt a kötetemből, ahol 650 oldalon át, vagy 1000 ábrával alátámasztottan bizonyítom e magyar ősírás létét. Van tehát bizonyíték, csak azt nehéz megemésztenie és előadnia.
Számára az volt a kérdés, hogy a kőkorig vezető sok bizonyíték közül, amelyet a kötetben felsoroltam, melyik létét ismerheti el s melyiket nem. Egyelőre úgy ítélheti meg, hogy legkorábban az avar időkből (még inkább a honfoglalás idejéből) szabad kimutatnia a székely írás előzményeit, mert azzal még nem cáfolja alapvetően a "tudományos konszenzus" tavaly előtt lejárt hitelű prekoncepcióját. Az időrend ugyanis esetleg megengedné azt, hogy az avarok (még inkább a honfoglalók) az ótürk írásból vegyék a jeleiket.
A hun jelek már korábbiak az ótürk írás ismert emlékeinél, ezért ezek fel- és elismerése esetleg súlyos konfrontációt jelentene a "tudományos konszenzussal". Fehér Bence bizonyára felismerte, hogy ez az összeütközés elkerülhetetlen, ám ezt lépésről lépésre szeretné megtenni. Úgy gondolhatja, hogy előbb szokja meg a tudós publikum, hogy a székely írást ősírásként is lehet emlegetni s azután majd sorra vesszük ennek bizonyítékait?
Magyar évezredek
Megjelent a neten egy felemás irányváltást dokumentáló videó a Magyarságkutató Intézet konferenciájáról, amelyet HUN, HUNGARUS, MAGYAR - Identitásunk több ezer éve, Kísérlet a legősibb magyar nyelvű rovásírásos nyelvemlékek körének bővítésére címmel tartottak nemrég (1. ábra). A több ezer éves identitásunkról eddig nem nagyon volt szokás értekezni "tudós" körökben. Megelégedtek nagyjából ezer évvel. Ez a most felbukkant több ezer év újdonságként értékelhető a megélhetési őstörténészek világában, ha az írástörténetünkről van szó. Hiába, ha változik a politikai széljárás, akkor a szélkakasnak is fordulnia kell.
Bennünket kívülállókat, persze sohasem korlátoztak holmi egzisztenciális szempontok, ezért a számunkra eddig is természetes volt a több ezer éves magyar íráskultúra léte. Kerestük és meg is találtuk ennek bizonyítékait, például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar feliratát, amiről azonban Fehér Bence még ma sem akar tudni, amint az MKI sem sorolja a kiemelt feladatai közé a székely írás kutatását. Ennyire még nem fordult meg a széljárás?
Ezt előrebocsátva is érdemes odafigyelni a fenti előadására, mert ezáltal felmérhető, hogy mennyit tanult el az akadémikus tudomány a dilettánsoktól és mit kell még megtanulnia.
A "dilettáns" nézetek rehabilitálása
A Magyarságkutató Intézet megalakulásakor a sajtóhírekben ismételten elhangzott, hogy ebben az intézetben a dilettánsok nem fognak labdába rúgni. Ha jól emlékszem, az egyik ilyen híradás az egyébként kitűnő Hoppál Mihálynak tulajdonított egy ilyesfajta kijelentést. Most mégis annak lehetünk a szemtanúi, hogy az akadémikus rovológia sorra átveszi a "dilettánsok" álláspontjának egy részét, csak a felismeréseket megfogalmazó szerzők megemlítéséről feledkezik meg rendszerszerűen. Amelyik "szakma" hazudik, az lop is?
Azt persze az előző átkosban is tudtuk, hogy a dilettáns fogalmának értelmezésével nincs minden rendben, mert nem elég egzakt. Elsősorban azt fejezhette ki ez a dilettánsozás, hogy az akadémikus tudomány hivatásos mellébeszélői a szakképzetteket tekintik mérvadónak, a szakképzetleneket pedig kerülendőnek. Tudjuk, persze, hogy az írástörténet terén ez a mérce nem használható. Már csak azért sem, mert szép hazánkban nem képeznek írástörténészeket s a világban is több példa van arra, hogy a nem szakképzett írástörténészek mutattak fel tiszteletre méltó teljesítményeket. Olvashattuk ráadásul Erdélyi István fejtegetéseit is arról, hogy vannak "belső dilettánsok", azaz nyelvész, régész, történész szakképzettséggel rendelkező hozzá nem értők is. A véleményéhez - ismerve a "szakma" írástani teljesítményét - bátran csatlakozhatunk.
Az akadémikus rovológia színe változását (amely a dilettánsok nézeteinek átvételével dokumentálható) a Magyarságkutató Intézet gyakorlatán keresztül mérhetjük fel leginkább (2). Elsősorban azért, mert e körön belül ők foglalkoznak a legtöbbet rovológiai témákkal.
A tudománytörténeti tényeket úgy összegezhetjük, hogy a "szakma" száz éven át nem mondott igazat a székely írás eredetéről, ám most közelít a "dilettánsok" álláspontjához. A változások a rovásírásos szövegek nyelvemlékként való felhasználhatósága, a székely írás eredete, valamint a hunok és az avarok írásának és nyelvének kérdése terén következtek be. A honfoglalók nyelvének kérdését Neparáczki Endre, az avarok nyelvének kérdését pedig Török Tibor vetette fel. Mindketten genetikusok (az MKI munkatársai), akik nem veszik figyelembe az adott korokból fennmaradt hieroglifikus írásemlékeket s ezért - minden rokonszenvem és elismerésem ellenére - kénytelen voltam kritikában részesíteni őket. Ugyancsak kritika érte a Természettudományi Múzeumban az MKI támogatásával tartott Attila-kiállítást, mert nem használták fel a kiállítási tárgyakon lévő hieroglifikus szövegek olvasatát a kiállítás legfőbb mondanivalójának alátámasztására. A genetikusok ugyanis szóba hozták a hunok és az avarok nyelvét, ám mit sem tudva a hieroglifikus nyelvemlékeikről. Az MKI azóta is dermedten áll az általa kiállított nyelvemlékek előtt, mert nem rendelkezik hozzáértő írástörténésszel, aki az általam adott olvasatukat értékelni, a kritikát hasznosítani tudná. Ám mégis ezek lehetnek azok a körülmények, amelyek időszerűvé tették a fent említett írástörténeti fordulatot. A székely íráshasználat kezdeteiről szólván elkerülhetetlenné vált a több ezer év emlegetése és az ősírás kifejezés alkalmazása.
Egy dolog változatlan csupán: az akadémikus tudomány képviselőinek etikátlansága. Ők kényszerültek a korábbi téveszméik feladására és a kívülállók nézeteinek átvételére, ám a tévedés beismerése, a valódi áttörést végrehajtóknak az elismerése elmaradt - mert ahhoz becsületre is szükség lenne.
A székely írás eredetéről
A konferencia és az előadás egy kitűnő kérdés megtárgyalását tűzte napirendre. Fehér Bence beszámol arról a nemes és számukra időszerű törekvésről, amely nyelv- és írástörténeti kutatási célok szolgálatában vissza szeretné vinni az ismert rováshasználat kezdetét a latinbetűs íráshasználatunk előtti korokba. Ezzel a törekvéssel nyitott kapukat dönget, mert már régen vissza van vezetve, egészen a kőkorig. Amikor az MKI, a "tudományos konszenzus" korábbi prekoncepcióját félretéve e sorok íróját (2. ábra), Szekeres Istvánt és további "dilettáns" társainkat követi, jó irányba indul el, ám csak bátortalanul.
Ebben az irányban - mondja Fehér Bence - legalább egy lépést meg lehet tenni a honfoglalás koráig. A korból fennmaradt írásemlékek elolvasása azonban nem problémamentes és a honfoglalók, vagy az avarok egynyelvűsége is kérdéses.
Hozzátehetem, Fehér Bence csak azért csökkenti le a lépések számát egyre, mert nem hajlandó elfogadni, hogy a székely jelek hun és avar előzményét aranyból és ékkövekből is kialakíthatták s hogy e jelek szavakat is jelölhettek (4-6. ábra). Azaz a létező írásemlékek döntő többségét inkább nem tekinti írásemléknek, csak ne kelljen elismernie a hieroglifikus írásváltozatunk létét. Talán azért, hogy az akadémikus téveszmét (a székely írás sémi-ótürk eredetéről) meg ne kérdőjelezze az előkerülő szójelek sora?
A rováskutatás helye a tudományok rangsorában
Mindjárt az előadása elején elszólja magát az egyébként a pontos fogalmazásra ügyelő előadó. Azt mondja ugyanis az őseredeti magyar írásra való visszatekintésről, hogy ez nem valamiféle írástörténeti öncél, hanem a magyar nyelv eredetének tisztázása miatt történik. Érthetjük-e ezt úgy, hogy az írástörténet a nyelvészethez képest másodrendű s az írástörténeti kutatásnak csak a nyelvészeti haszon adhat értelmet?
A "szakma" várható felhördülése miatt nem indokolja meg az e tárgyban közzétett felismeréseink elhallgatását? Értelmes, igaz magyarázat ugyanis nincs és nem is lehet e mellőzésre (3). Inkább hallgat a felismeréseinkről, félrevezeti az olvasóit és a jól elolvasható szkíta (3. ábra), hun (4. ábra), avar (5. ábra) és honfoglalás kori (6. ábra) írásemlékek százairól nem hajlandó megszólalni sem. Mintha ezt az elzárkózást valamiféle előkelő és talpig tudományos magatartásnak gondolná - pedig korántsem az. Egy átlagos magyar paraszt jobban vigyázott a hírnevére és a becsületére.
Nyilván arról van szó, hogy a magyar nyelv sémi eredeztetéséről az elmúlt évszázadok alatt már leszokott a tudós társadalom, ám az írásunkat végső soron még mindig a sémi írásokból kell eredeztetni. Egyformán megalapozatlan mindkét eredeztetés, ám a nyelvészet nagyot fejlődött Bél Mátyás óta, a székely írás eredetének kutatását meg - mint tudjuk - elhanyagolta az akadémikus "tudomány".
1. ábra. A videóra rögzített előadás címirata - nagyon helyesen - több ezer éves magyar (sőt hun-magyar) identitásról beszél, ami újdonságnak és a dilettáns nézetek követésének számít az akadémikus tudomány berkeiben
A rováskutatás nyelvészeti haszna
Örvendezhetünk is annak, hogy Fehér Bence már ennyire fontosnak gondolja a rovásírással írt szövegek nyelvészeti hasznosítását. Nem volt ez mindig így. Az Országos Széchenyi Könyvtár nyelvemlék-kiállításának botránya (néhány cikkem közreadása és hatásukra Monok István főigazgató felmentése) kellett ahhoz, hogy a szakma egy része nyelvemlékként kezdje kezelni a rovásjeles szövegeinket.
Igaz ugyan, hogy éppen olyan rovásszövegeket szemeltek ki (például a Bodrog-alsóbűi és a székelyderzsi rovásemléket), amelyet sohasem tudtak elolvasni a bennük szereplő szójelek miatt. Így aztán a rájuk épített nyelvtörténeti következtetéseik is rögvest mehetnek porosodni a tudománytörténeti téveszmék tárházába.
Honfoglalás kori írásemlék Bodrog-alsóbűről
Egyetlen biztos példának a X. század elejéről fennmaradt Bodrog-alsóbűi rovásemléket tartja. Az erről Vékony Gábor által adott történelemhamisító olvasatot - szerencsétlen módon - elfogadottnak minősíti. Pedig mi sohasem fogadtuk el, mert azonnal látható volt a téves volta. Az alsó két jelről azt állítja Fehér Bence, hogy eddig azokkal senki nem foglalkozott. Ez szintén nem igaz (4).
Az alsó sor jelei közül a jobbról elsőt "l" betűnek gondolja, ez azonban nem fogadható el, mert a jel feltételezett mellékvonalai sokkal vékonyabbak, mint a függőleges fővonal (ahhoz képest szinte nem is léteznek) s ennek jelentősége van. A szöveg minden jelét körömmel nyomkodták az agyagba s ez elmondható a feltételezett "l" betű függőleges és görbe fővonaláról is. A vékony és bizonytalan ferde "mellékvonalak" azonban nem körömmel készültek, ezért nem is tartozhatnak a felirathoz. Inkább gondolhatók valamilyen véletlen horzsolás eredményének, amit a mellékvonalak párhuzamossága és egyenessége is alátámaszt. Az alulról legelső jel tehát nem "l" betű, hanem "n" (pontosabban a nagy szójel). Az "l" fővonalának egyébként szokás szerint egyenesnek kell lennie, míg az "n" fővonala csak ívelt lehet. Vagyis az ívelt vonal az "n" (nagy) jel s nem a feltételezett "l" betű fővonala.
4. ábra. Az apahidai hun turulok nyakán olvasható, szójelekkel írt Ragyogó ország mondat (a székely írás "r" betűjének előképe, valamint a heraldika által megőrzött ország szójel
5. ábra. A gátéri avar madár fölött olvasható ég szár (mai magyarsággal: égi úr) mondat
Összegzés
Kétségtelen, hogy Fehér Bence és az MKI tanulékony, ám a teljesítményük még korántsem eminens. Amíg az MKI képtelen tudományos igényű álláspont kialakítására a szójeleinkről és a székely írás eredetéről, addig valódi előrelépésre sem számíthatunk a részükről. Ha a tények kényszerítik is őket a valójában nem is létező "tudományos konszenzus" ostoba és hazug nézeteinek feladására, azt nem olyan sebességgel és eredménnyel fogják tenni, mint azt tehetnék. Ám e várható csigatempóval is a dilettánsok nyomában fognak haladni, az eredményeinket fogják átvenni és kisajátítani.
Jegyzet
(1) Azt, hogy ennek az ősírásnak már van neve, méghozzá a magyar hieroglif írás, nem említi Fehér Bence. Talán, mert szakképzett társai többségének fogalma sincs, mit is jelent a hieroglifa szó s eleve feláll tőle a hátukon a szőr. Találkoztam olyan képzett egyiptológussal, aki azt hitte, hogy egyiptomit jelent.
Az előadó nem magyarázza meg, mit ért egy ős eredeti magyar írás alatt. Jelentősége lehet annak, hogy Fehér Bence egyetlen ősírásról beszél, mert az egyetemeken még azt tanítják, hogy a világ nagy írásai egymástól függetlenül, külön-külön alakultak ki. Az egyetlen ősírás gondolata (amit a Magyar hieroglif írás c. kötetben fejtettem ki és dokumentáltam is) ehhez képest gyökeresen új. Az írás nem poligenezis, hanem monogenezis útján alakult ki. Ha tehát Fehér Bence ezt az új álláspontomat képviselné a jövőben, akkor illene megemlítenie, hogy hol olvasott erről. Persze az MKI-nak nincs etikai szekciója, ezért nem lehetnek vérmes reményeim.
(2) Van e változásnak személyi vonatkozása is. Az évek során ugyanis a műszaki képzettségű Hosszú Gábor - a Vásáry István által tartott egy éves gyorstalpalónak köszönhetően - dilettánsból szakképzetté lépett elő. Hosszú Gábor dilettáns nézeteire jellemző a sohasem létezett pálos rovásírás "feltalálása" a talpig dilettáns Libisch Győző segítségével. Ma már a Magyarságkutató Intézet egyik szerepeltethető sztárja lett, bár a korábbi, nyilvánvalóan dilettáns nézeteit - tudtommal - nem tagadta meg, sőt az újabbak sem különbek a régieknél. A példája arra mutat rá, hogy talán mégsem a szakképzettség (a lepapírozottság), hanem a hozzáértés és a becsület lenne a megfelelő varázsszó.
(3) Deák Dezső fentről lefele Hionaszék népének, Stammler Imre pedig lentről felfele Ana apa Lyónak formában olvasta el a teljes szöveget. Ezek az olvasatok ugyan nem hibátlanok, de érdemük, hogy az alsó sorra is próbáltak megoldást találni. A felső sor esetében Stammler Imre még a vékonygábori fúnák olvasat nem létező "f" betűjét is helyesbítette a ténylegesen ott látható "ly"-re. Mindkét olvasat megjelent az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetben 2010-ben. Fehér Bence vagy nem olvas eleget, vagy nem mond igazat.
Valójában a lyuk szójele van a felső sor jobb szélén, de már a "ly" felismerése is több, mint amit e betűről Vékony Gábor, Hosszú Gábor, Zelliger Erzsébet és Fehér Bence elmondtak. Vagyis az akadémikus "tudomány" képviselőinek e téren lenne még mit eltanulniuk a dilettánsoktól. E helyett Fehér Bence letagadja a tényeket. Mindezt azért teheti, mert úgy gondolhatja, hogy csak a szakképzettek eredményeire érdemes figyelnie. Látjuk azonban, hogy ez nem megfelelő álláspont, mert mostanság az évszázados akadémikus téveszmeterjesztés átlépése és a körön kívüliek eredményeinek átvétele van napirenden. Ő maga is e korszellemnek megfelelően jár el, ha felemás módon is.
(4) Az olvasó emlékezhet rá a korábbi cikkeimből, hogy Róna-Tas Andrástól kétszer is megkérdeztem, mi a véleménye a székely írás szó- és mondatjeleiről. Előbb (az ELTÉ-n tartott előadása után) azt válaszolta, hogy erről nem kíván beszélni. Másodszor (az MTA dísztermében tartott előadása után) meg azt válaszolta, hogy a székely jelek és az általam azonosított hieroglifák hasonlósága csak véletlen. Tudjuk ugyanakkor, hogy a tudományban a véletlenre hivatkozni súlyos illetlenség, mert véletlen nincs, csak az előadó tudása lehet korlátozott, a célja pedig inkorrekt. Ugyanerről árulkodott Vásáry István is, akitől az ELTÉ-n tartott előadása után megkérdeztem, hogy szerinte hány jele van a székely írásnak. Erre az volt a válasz, hogy lehet harminc, vagy negyven (mert a szerzők csak az egyetlen hangot jelölő betűinkkel szeretnek foglalkozni). Amikor visszakérdeztem, hogy Thelegdi János 1598-ban miért sorolt fel hatvanöt jelet, akkor arra azt a választ kaptam, hogy a többi nem számít. Az állapítható meg ezekből a válaszokból, hogy a "tudományos konszenzus" akkor sem hajlandó tudomásul venni a szó- szótag és mondatjeleink létét, ha azok léteznek.
Ebbe a sorba állt most be Fehér Bence is, ami a köreiken kívüli véleményekről és a hieroglif írásunkról való hallgatást illeti. Amiként - a nemzet megvetésén kívül - Róna-Tas Andrásnak és Vásáry Istvánnak sem lehetett sokkal több oka a többhangértékű jeleink figyelmen kívül hagyására, ugyanúgy tudományellenes a Fehér Bence által képviselt magatartás is: a létező vélemények letagadása és a közönség félrevezetése.
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Így írtok ti magyar őstörténetet
Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái
Varga Géza: Mióta és miért tekintik nyelvemléknek a rovásírásos szövegeket a finnugrászok?
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: A Magyarságkutató Intézet kötete rovásírásról és nyelvtörténetről
P. Mobil - Nélküled (Ismerős Arcok cover)
