TARTALMI KIVONAT
Több tucat ismeretlen írásrendszerrel készült feliratot fedeztek fel egy Kazahsztántól, Üzbegisztántól és Tádzsikisztántól Dél-Afganisztánig terjedő területen. A legtöbb felirat az i.e. 2. századtól az i.sz. 3. századig terjedő időszakra datálható, de eddig minden megfejtési kísérlet sikertelen volt. A közelmúltban a tádzsikisztáni Almoszi-szoros közelében felfedezett, korábban ismeretlen feliratok azonban lehetővé teszik a megfejtés újbóli megkísérlését. Egy teljes betűlistára és egy elterjedési elemzésre támaszkodva két azonos szekvenciáról számolunk be az újonnan talált Almoszi feliratokban és a Dašt-i Nāwur háromnyelvű feliratban. A releváns baktriai szövegek alapján azt javasoljuk, hogy ezekben a szekvenciákban a kusán császár, Vema Takhtu nevét olvassuk, a "királyok királya" cím és több más díszítő jelző kíséretében. Ez lehetővé teszi 15 különböző mássalhangzójel és négy vokális diakritikus jel valószínűsíthető fonetikai értékének meghatározását, valamint azt a következtetést, hogy a feliratok egy eddig ismeretlen közép-iráni nyelvet rögzítenek.
1. BEVEZETÉS
Az 1950-es évek vége óta a közép-ázsiai régészeti ásatások során több tucat felirat került elő egy ismeretlen írásrendszerrel, amelyet franciául "écriture inconnue"-nak (Fussman 1974: 7), oroszul pedig "neizvestnoe pis'mo"-nak (Vertogradova 1982; angolul "ismeretlen írásjelek") neveztek el. A feliratok, amelyek hossza a két-három betűből álló töredéktől a hosszabb, többsoros feliratokig terjed, a mai Kazahsztántól, Üzbegisztántól és Tádzsikisztántól Dél-Afganisztánig húzódó területen kerültek elő. A legtöbbjük az ókori Baktria területén található, a déli Hindukus és az északi Hisar-hegység között. A leghosszabb felirat, a Dašt-i Nāwur III, egy háromnyelvű felirat része, amely a baktriai részben megemlíti Vema Takhtu kusán császárt. Körülbelül 2000 évvel ezelőtt a kusán dinasztia egy nagy, Közép-Ázsia déli részét, valamint Északnyugat-Indiát is magában foglaló területen uralkodott; Vema Takhtu volt az a kusán uralkodó, aki a kusánok hatalmát Északnyugat-Indiára is kiterjesztette (Hou Hanshu 88.2921; Hill 2015: 29).
Az i.sz. 2 század elejére datált Dašt-i Nāwur háromnyelvű felirat (Ball et al. 2019: 346), azt bizonyítja, hogy az ismeretlen írást a kusán közigazgatás a térségben elterjedtebb írások (görög írás a baktriai nyelvhez, kharoṣṭhī írás a gāndhārī nyelvhez) mellett használta. A legtöbb felirat az i.e. 2. század és az i.sz. 3. század közötti időszakból származik, ami kronológiailag megfelel a kusánok felemelkedésének, fénykorának és bukásának. Annak ellenére, hogy számos megfejtési állítás született (többnyire a legkorábbi példányára, az úgynevezett "Issyk-feliratra" összpontosítva, pl. Harmatta 1994: 407-412; Amanžolov 2003: 217-222; Ünal 2019), az ismeretlen írás jelenleg még mindig olvashatatlannak számít (Ball et al. 2019: 437). A korábbi megfejtési kísérletek csupán nem ismétlődő olvasatokat produkáltak, valamint a Dél-Közép-Ázsia ismert kultúrtörténetéhez nem illeszkedő, valószínűtlen nyelvi javaslatokat tettek.
Az Almoszi-szorosban (Tádzsikisztán) az ismeretlen írás két új feliratának felfedezése, köztük egy valószínűleg kétnyelvű feliraté, melynek egyike a baktriai, lehetővé teszi az ismeretlen írás több jelének elfogadható fonetikai értékekkel való helyettesítését, és megnyitja az utat az írásrendszer egyéb fonéma-graféma összefüggéseinek későbbi meghatározása előtt. Eredményeink arra utalnak, hogy az írás egy eddig ismeretlen közép-iráni nyelv rögzítésére szolgált legalábbis Almoszi és Dašt-i Nāwur területén. Egy újonnan azonosított háromnyelvű felirat megerősítést ad néhány megfejtett hangértékre, ami azt jelzi, hogy eredményeink bizonyára nem körkörös gondolkodás vagy véletlenek eredménye. A következőkben a korábbi megfejtések (egyiptomi hieroglifák, óperzsa ékírás, B-vonal) által inspirált szisztematikus megközelítéssel magyarázzuk részleges megfejtésünket, lépésről lépésre ismertetve az alkalmazott módszertant és az egyes értelmezések alapjául szolgáló érvelést. A 2. szakasz célja, hogy az olvasó alapvető nyelvészeti és történeti háttérismeretekkel rendelkezzen, hogy követni tudja az értekezést, míg a 3. szakasz a megfejtés módszertanára összpontosít, a 4. szakasz pedig a feliratok korpuszát mutatja be. Az 5-10. szakaszok a tényleges megfejtést ismertetik, míg a 11. szakasz az írás valószínű eredetét tárgyalja. A 12. és 13. szakasz az Almoszi-szoros I. és a Dašt-i Nāwur III. néhány sorának végleges olvasatát tartalmazza, míg a 14. szakasz célja az eredmények első ellenőrzése új anyag segítségével. A 15. szakasz zárja a részleges megfejtésről szóló értekezésünket, és felvázolja az eredmények tágabb kontextusát és következményeit.
2 A NYELVI ÉS TÖRTÉNETI HÁTTÉR
Az ismeretlen írásmódú feliratokat egészen az Ili-völgytől a Hindu Kushtól délre fekvő régiókig de leginkább Észak-Baktriában a Hisar-hegység és az Āmū Daryā (Oxus) között találták meg (lásd 1. ábra). Az ókorban ez volt a Kusán Birodalom központja. A kusánok eredetileg nomád népek voltak, nem őshonosak Baktriában. A kusánok i.e. 176-ban jelentős vereséget szenvedtek a Xiōngnú 匈奴-tól (Posch 1995: 84–88, Falk 2015: 51–53) és miután kiűzték őket a Gansu (Északnyugat-Kína) füves területein fekvő eredeti otthonukból, egy csoportjuk a Dà Yuèzhī 尤月zhī 尤 a kínai forrásokban (és a görög-római szerzők által írt „tokhárok”, lásd Grenet 2012: 7) először az Ili völgyébe vándorolt, majd a második lépésben a Ferghana völgyén keresztül Baktriába (kb. ie 130 i., vö. Falk 2015): 59).
Baktria északi részén, a Dà Yuèzhī öt törzsének vagy ágának egyike (vö. Grenet 2006 vagy Falk 2014), a kínai forrásokban guì-shuāng 貴霜ként, kuṣāṇa a Kharoṣṭhī érmék legendáiban és kušano baktriai nyelven, megszerezte a hatalmat és végül egy többféle vallású (szinkretikus), hellenisztikus, iráni és indiai elemeket ötvöző birodalmat alapított, amely a Tarim-medence nyugati részétől a mai Tádzsikisztánon és Afganisztánon át egészen Észak-Indiáig terjedt (lásd Yu 2011 és Grenet 2012; szintén figyelembe véve: Kuwayama 2022a, 2022b). Az i.sz. 2. században a Kusán Birodalom elérte hatalmának csúcsát és a római, pártus, han kínai birodalmakkal egyenrangú eurázsiai civilizáció volt. A kusánok Kínával (a Tarim-medencén és a Selyemúton keresztül) és Rómával (az északkelet-afrikai Aksum királyságon és Dél-Arábián keresztül, valamint tengeri kereskedelmi útvonalakon keresztül) léptek kapcsolatba. A kusánok (más néven Dà Yuèzhī) területe és a feliratok lelőhelyei közötti egyezés aligha lehet véletlen; az írást minden bizonnyal anyanyelvük vagy másodlagos hazájuk egyik fő nyelvének lejegyzésére használták (vö. Rtveladze és Livšic 1985: 36).
Az ókorban a Tian Shan (Tien Shan) és a keleti Ili-völgy, a nyugati Hisar-hegység és a déli Hindu Kush közötti hatalmas terület különböző kultúrák és nyelvek olvasztótégelye volt. A terület uralkodó nyelvei az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágához tartoztak. Ez az ág pedig három különálló alágra oszlik, ti. indoárja, nurisztáni és iráni. Általános értelemben indoárja nyelveket beszéltek és beszélnek a Hindukustól délkeletre, a nurisztáni nyelveket azon belül, az iráni nyelveket pedig attól nyugatra és északra; az ókorban az iráni nyelvek uralták az eurázsiai sztyeppét is, és a mai Magyarországtól nyugaton egészen Nyugat-Kínáig keleten beszélték őket. A sztyeppéről betörő nomádok bizonytalan eredetű idiómái tehát valószínűleg az iráni nyelvekhez is köthetők, de ebből a nem-indoeurópai nyelveket sem lehet kizárni. Ez azonban csak elméleti lehetőség, mivel nincs arra utaló jel (azaz olvasható írásrendszerekben található szövegmaradványok, a Nebenüberlieferungból származó adatok vagy egy régi helynévi adatréteg), hogy jenyiszeji, türk vagy mongol nyelveket vagy a mai burusaszki szigetnyelv elődjét Baktria északi részén beszélték az időszámításunk utolsó évszázadaiban vagy az időszámításunk szerinti első évszázadokban. A rendelkezésre álló bizonyítékok egyértelműen az indoeurópai nyelvek dominanciáját jelzik a régióban az adott időszakban.
Az egyetlen kivétel a szemita nyelv. A kusánok előtt a Perzsa Akhaimenida Birodalom magával hozta a birodalmi arámi (a sémi nyelvcsaládhoz tartozó) közigazgatási nyelvet és a mássalhangzós írásrendszert. Az arámi írás mássalhangzókat jelöl, magánhangzókat nem; ez egy ún. abjad írásrendszer. A legtöbb közép-iráni (az Akhaimenidák utáni, de az iszlám előtti) nyelv, mint például a szogd (a Hissar-hegységtől északra beszélt), a hvárezmi (az Aral-tó környékén beszélt), a pártus és a középperzsa megtalálhatók a birodalmi arámi mássalhangzós írástöredékekben az Akhaimenida Birodalom kulturális hagyatékának eredményeként.
Az arámi írásrendszer közvetettebb leszármazottja a gandhārī, a közép-indoárja északnyugati változata, a kharoṣṭhī írásmód, amelyet Közép-Ázsia nagy részén irodalmi nyelvként használtak, amit az ismeretlen írásjelű feliratok is tanúsítanak több helyszínen. Az arámi nyelvvel közös számos betűformája valamint a jobbról balra haladó írásiránya. Szerkezetileg azonban már nem tisztán mássalhangzós írásmódról van szó, hanem egy indiai típusú alfabetikus szótagírás (abugida), amelyben minden karakter egy mássalhangzóból és egy hozzátartozó 'a' magánhangzóból álló szótagot képvisel, amely a használat során más magánhangzókkal helyettesíthető a diakritikus jelek szerint. Egy másik indiai írásrendszert a Brāhmī írást más közép-indoárja nyelvek (prakrit), valamint a korábbi szanszkrit írásához használták. Termez városában talált Brāhmī jelkészletű szanszkrit feliratok ezt tanúsítják az ismeretlen írásmódúak mellett. A Brāhmī származékát később felhasználták a Tarim-medence nyugati részén beszélt közép-iráni szaka (khotáni és tumshuki) nyelvek, valamint a tokhár B (nyugati) és a tokhár A (keleti) nyelvek rögzítésére a Tarim-medence észak-keleti peremén. A két tokhár nyelv az indoeurópai nyelvek külön ágát képviseli. A Brāhmī írás eredete bizonytalan de a Kharoṣṭhī-val ellentétben úgy tűnik, hogy kevés hasonlóságot mutat az arámi betűformákkal, és az írás iránya balról jobbra halad.
Nagy Sándor hódításai, amelyek az Akhaimenida Birodalom összeomlásához vezettek, az ógörögöt (az indoiráni nyelvek indoeurópai rokona) tekintélyes nyelvvé tették Közép-Ázsia déli részén is. A görög alfabetikus írást alkalmazták Baktria közép-iráni baktriai nyelvének rögzítésére a kusán korszaktól kezdve. A görög írású baktriai nyelv kimutatható az ismeretlen írásmódú leleteken több helyszínen is.
Az ismeretlen írásmóddal lejegyzett nyelvre és magának az írásnak az eredetére vonatkozó elfogadható hipotéziseknek a régió akkori kulturális és nyelvi történetéből kell kiindulniuk. Ez nagy valószínűséggel kizárja a török nyelv hipotézisét, amelyet többek között Amanžolov (2003: 217–222) vetett fel, valamint Ünal (2019: 174) „ősi protomongol” javaslatát. Fussman (1974: 33–34) kiinduló hipotézise, miszerint a Dašt-i Nāwurban található ismeretlen írás a kamboja nép nyelvét jelképezi, egy olyan nép, amely akkoriban feltehetően a Hindukustól délre lakott, és amelyet a mai iráni ormuri nyelvhez kapcsolt. , általánosan elutasításra talált – végül maga Fussman részéről is (Fussman 1994) –, miután kiderült, hogy az írás többi megtalált lelete Baktria északi részén összpontosult (Rtveladze és Livšic 1985: 35–36; Schmitt 1994: 187). Bernard (1979: 253–254; 1980: 439) ehelyett azt feltételezte, hogy az ismeretlen írásmódot az Akhaimenidák Baktria feletti uralmuk idején hozták létre, amikor először próbálták leírni a baktriai nyelvet vagy valamelyik dialektusát. Ezen elmélet szerint a görög ábécét később vették volna át, míg a régebbi rendszert még egy ideig magánjellegű környezetben használták, az új görög-baktriai írásmód mellett. Más kutatókat nem győzött meg Bernard javaslata (Rapin 1992: 141; Fussman 2011: 133), és egyesek a Dašt-i Nāwur háromnyelvűségét a hipotézis ellenbizonyításaként értelmezték (Vertogradova 1982: 167; Schmitt 1994: 91), bár elvileg nem elképzelhetetlen a kétféle írásmódú egynyelvű (vagy háromféle írásmódú kétnyelvű) felirat létezése sem. Más kutatókkal ellentétben Vertogradova (1982) nem hitte, hogy minden az ismeretlen íráshoz kapcsolódó felirat ugyanannak az írásrendszernek a példája. Ehelyett azt állította, hogy azonosított két (Vertogradova 1982: 167), később három (Vertogradova 2002: 131) külön írást a feltárt korpuszon belül (erről lásd a 4. részt alább), és azt gyanította, hogy ezek több különböző nyelvet képviselnek. Hasonló gondolatok foglalkoztatták Fussmant (1994, 2011: 133), Schmitt (1994: 188) és Ünalt (2019).
Livšic (1976: 166, 14. lábj.), majd Harmatta (1994: 407–412) azt feltételezte, hogy az írás egy szaka nyelvet képviselhet, vagyis egy iráni nyelvet, amely a legszorosabb rokonságban áll a khotáni, a tumsuki és a modern wakhi nyelvvel. Bár a Harmatta (1994: 407–412) által javasolt „fantáziaadús” (Ball et al. 2019: 437 [643], en. 247) Saka-olvasmányokat a későbbi kutatók nem tudták reprodukálni, a szaka nyelv eleve valószínűsíthető jelölt, mivel ennek az iráni alcsoportnak a fajtái valószínűleg széles körben elterjedtek a közép-ázsiai sztyeppén a vonatkozó időszakban. A Saka-hipotézis nem összeegyeztethetetlen azzal az elképzeléssel, hogy az ismeretlen írás a yuèzhī (Rtveladze és Livšic által 1985-ben szorgalmazott: 36) nyelvét képviselheti, akik biztosan a sztyeppei övezetből érkeztek Baktriába. Figyelembe véve azokat a híreket, amelyek szerint a yuèzhī-k eredeti hazája Gansu nyugati részén volt, az is lehetséges, hogy egy, a régióban őshonos nyelvet hoztak magukkal Baktriába, például egy nyelvet az indoeurópai tokhár ágból. Mindenesetre elképzelhető, hogy a yuèzhī-k kezdetben más nyelvet beszéltek, de másodsorban iráni nyelveket vettek fel először nyugati majd déli útjuk során. Az ismeretlen írásnak a Yuèzhī településterületeivel való kapcsolata alapján arra a következtetésre jutunk, hogy az írásban képviselt nyelv legvalószínűbb jelöltje vagy a tokhár vagy az iráni nyelvek egyike.
Ami magát a feliratokat illeti, a Kharoṣṭhī írással való felületes hasonlóságot már Fussman (1974: 23) is megfigyelte, aki később szintén arámi vagy vegyes arámi-kharoṣṭhī eredetűnek tartotta (Fussman 1983: 138; Fussman 1994-es állítását) míg végül kijelentette, hogy „egyértelműen a Kharoṣṭhī-ból származik” (clairement dérivé de la kharoṣṭhī) (Fussman 2011: 133). Azonban, amint Livšic (1976: 165, 14. lábj.) megjegyzi, a Kharoṣṭhī alapján történő megfejtés nem sikerült. Az arámi írásból való közvetlen származtatást D’jakonov, Livšic és Kljaštornyj apud Akišev (1978: 59–60), Bernard (1979: 253; 1980: 439) és Xuršudjan (2011) tartotta a legvalószínűbbnek. Ünal (2019) szintén az arámi nyelv és az Issyk és Ai Khanum ismeretlen feliratai között kereste a kapcsolatot, de csak azután, hogy elképesztó módon fejjel lefelé fordította az írást. Amanžolov (2003: 217–222) tett egy valószínűtlen kísérletet arra, hogy föníciai és messzapikus betűkkel összefüggésbe hozza az ismeretlen írást a később bizonyított türk rúnákkal, aki szintén fejjel lefelé olvasta az Issyk feliratot. Livšic (1980: 4) nem talált szisztematikus hasonlóságot a türk rúnák és az ismeretlen írás között. Mivel a múltban a legtöbb sikeres írás megfejtés inkább a nyelvek közötti kapcsolatokra támaszkodott, mint a feliratok közötti történelmi kapcsolatokra vonatkozó hipotézisekre, kezdetben figyelmen kívül hagytuk a felirat eredetére vonatkozó elképzeléseket. Mindazonáltal, amint a vita megmutatja, a nyelvi érvelés alapján elért eredmények szorosan összeegyeztethetőek a birodalmi arámi betűformák közvetlen származtatásával, anélkül hogy Kharoṣṭhī közvetítőként szerepelne, kivéve esetleg az írás funkcionális felépítését.
VÉGE a 2. résznek
Megjegyzés: "Más kutatókkal ellentétben Vertogradova (1982) nem hitte, hogy minden az ismeretlen íráshoz kapcsolódó felirat ugyanannak az írásrendszernek a példája. Ehelyett azt állította, hogy azonosított két (Vertogradova 1982: 167), később három (Vertogradova 2002: 131) külön írást a feltárt korpuszon belül (erről lásd a 4. részt alább), és azt gyanította, hogy ezek több különböző nyelvet képviselnek." Ezt igen figyelemre méltónak találtam.
Ezen kívül már most feltűnő, hogy a magyar nyelvet vagy annak feltételezett ősét egyszer sem említik mintha az a térségben soha nem lett volna jelen. Bár Harmatta János neve sokszor szerepel, sajnos itt is látszik, hogy a maiak közül úgyszólván senki nem foglalkozik komolyan nálunk az iráni nyelvek és a magyar nyelv valós és nagyon hosszú ideig fennállt kapcsolataival.
3 A MEGFEJTÉSEK MÓDSZERTANA
Michael Ventris, a Linear B megfejtője egyszer a következőképpen foglalta össze a megfejtés folyamatát:
„Minden műveletet három szakaszban kell megtervezni: a jelek, szavak és szövegkörnyezet kimerítő elemzése az összes rendelkezésre álló feliratban, amelynek célja, hogy minden lehetséges nyomot kiemeljen a helyesírási rendszerről, a jelentésről és a nyelvi szerkezetről; a fonetikai értékek kísérleti helyettesítése, hogy lehetséges szavakat és ragozásokat adjon egy ismert vagy feltételezett nyelven; és egy döntő ellenőrzés, lehetőleg szűz anyag segítségével, annak biztosítására, hogy a látszólagos eredmények ne fantáziának, véletlennek vagy körkörös okoskodásnak a következményei.” (Ventris 1953: 200)
Más szóval (lásd még Daniels 1996, különösen 142–143. o.) minden nyelvi megfejtés azon az előfeltételen nyugszik, hogy minden olyan felirat pontos másolatával dolgozzunk, amely tartalmazza az adott írásrendszert, ami minket érdekel. Nagy felbontású képek, talán jó fordított lenyomatú papírképek (squeezes) és ideális esetben az összes vonatkozó felirat gyűjteménye a szükséges eszközök annak kizárására, hogy mások félremagyarázzák az írásjelek alakját. Ha ez a feltétel teljesül, ha pontos másolatok állnak rendelkezésre bármilyen formában (képek, fordított lenyomatok, eredeti feliratok; lásd az S2 függeléket), akkor létre kell hozni a szövegekben előforduló, látszólag eltérő karakterek katalógusát. (vö. S3 függelék).
A következő lépés az uralkodó írásirány megjelölése, majd a különböző jelek számának meghatározása (valószínűleg becsüléssel, mivel nem minden jel fordul elő egy korlátozott feliratkorpuszon); 2 ez segít az írásrendszer valószínűsíthető típusára következtetni. (logográfia, logó-szótag, szótag, abugida, ábécé, abjad). Ha az alapjelek és a származtatott jelek (azaz diakritikus vagy ligatúraként írottak, vagy a szóban elfoglalt helyüktől függően különböző betűformák stb.) közötti összes eltérés ismert, eloszláselemzést kell végezni. Ennek az eloszlási elemzésnek a célja a párhuzamos sorozatok, nevezetesen a szótövek és a változó részek (pl. A-B-C; A-B-D; A-B-E; A-B-F stb.) kimutatása; az adott tertium comparationis bizonyos valószínűséggel származékos vagy inflexiós morfémát reprezentál (mint például Alice Kober híres „hármasai” a B lineárisban, amelyek az indoeurópai inflexiós mintákra emlékeztetnek – és valójában azokat tükrözik (Kober 1946)).
Elengedhetetlen annak a területnek és időszaknak az általános nyelvi kontextusának alapos ismerete, amelyből a feliratok kelteznek és származnak, hiszen előbb-utóbb meg kell kísérelni a mögöttes nyelvről egy használható feltételezést tenni. Ha kikövetkeztethető az írásrendszer valószínű típusa és a valószínűsíthető nyelvcsalád, amely az adott ismeretlen írásmódban tükröződik, akkor ez ellátja vagy az adott nyelv(ek) szakemberét, vagy egy történeti-összehasonlító nyelvészt (minthogy használnia kell a rekonstruált szólistát) kellő háttértudással ahhoz, hogy a megfigyelt grafémiai minimumpárokat egy bizonyos nyelvben várható grammatikai variációs mintákkal párosítsa, vagy még inkább összevesse, amelyek feltételezhetően az ismeretlen írásrendszerben megjelennek. Ezt alább a „királyok királya” főnévi kifejezéssel demonstráljuk.
Ideális esetben egy két- vagy háromnyelvű írás, amely a tulajdonneveket az olvasható részében tartalmazza, adja a kulcsot a tényleges megfejtéshez, mivel ez lehetővé teszi a fonetikai értékek lépésről lépésre történő helyettesítését először a várt nevekkel az adott ismeretlen írásrendszerben írt részben, majd más párhuzamos részekre, például jelzőkre vagy címekre ("királyok királya") vonatkozóan. Az Almoszi-szoros kétnyelvű felfedezése miatt ez volt a helyzet az ismeretlen kusán írásmóddal.
VÉGE a 3. résznek
Megjegyzés:
Sajnálattal, be kellett látnom, hogy a szöveg nehézségi szintje a képességeimet valamint egy elfogadható időkorlátot figyelembe véve nem teszik lehetővé, hogy a fordítást folytassam. Bármennyire is érdekel a téma, inkább másra kell hogy bízd a folytatást, remélve hogy sokkal tempósabban fog haladni a munkával mint én. És persze az eddigiekben is előfordulhattak nálam hibák, a fáradtságom is hozzájárulhatott mindehhez.
A munkád továbbra is nagyon érdekel, most pl. folytatom ill. újra meghallgatom a "A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma" c. nagyszerű előadásodat a Youtube-on. Fontosnak tartom, hogy minél tisztábban lássam múltunk sok fontos részletét amihez a te munkád eddig is nagyban hozzájárult. Köszönöm!
Tisztelettel üdvözöllek,
Miklós
Kedves Miklós!
Hálásan köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a felfedezésre és lefordítottad az elejét! Ez a legtöbb, amit e témában bárki is tett a magyar íráskultúra kezdeteinek jobb megértéséért. Ha valaha lesz ráfordítható időd, akkor bármikor szívesen fogadok további részleteket.
Tisztelettel üdvözöl: Varga Géza
