2018. január 28., vasárnap

Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?

Az edény és az Éden feltűnően hasonló alakú szavak. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért hasonlóak? A hasonlóság minden tudományterületen a rokonság jele s csak egészen kivételes esetekben gondolhatunk véletlen egyezésre. A magyar hieroglif írás segítségével ezt a kérdést meg is lehet válaszolni, mert az archaikus díszítésű magyar népi edényeinken lévő fazekasjelek az Édent, a Teremtés helyszínét és a Teremtőt idézik fel. 


Az Éden meghatározása a nyelvészet eszközeivel


E szavak közös őse elvileg a "síkság, sztyepp, sivatag" jelentésű sumer eden/edin és akkád edinu is lehetne, ám a sumereket megelőző korokba nyúló fazekasjel-használat alapján (1., 4., 5., 7., 8.  és 10. ábra) valószínűbb, hogy mindezek egy még korábbi nyelvből és jelhasználatból való közös örökséget képeznek. Az akkád szövegekben (egyetlen szótári előfordulástól eltekintve) az edinu nem fordul elő, nem ezt az edinu-t használják a pusztaság megnevezésére. Ezért joggal gondoljuk a sémi szóváltozatokat sumer eredetűnek. A magyar edény szó közös gyökerű a sumer eden-nel (mert a szó elemei a magyar nyelvben is megtalálhatóak, amint azt alább látni fogjuk), ám a sumerből az "edény" jelentés közvetlenül nem vezethető le.

A sumer szó "síkság, sztyepp, sivatag" jelentéseit feltehetően ki kell egészíteni a "káosz, bőség, születés, teremtés" jelentéssel, vagy értelmezéssel. A két folyó közötti sík területen ugyanis nem csak sivatag és sztyepp, hanem nagy termőerejű mocsár is található. A mocsár pedig az elevenen burjánzó, életerővel teli terület és a teremtés jelképe lehetett az ókorban is. Ebből következően a sumer eden/edin szó jelentéseit talán ki lehetne terjeszteni a „termékenység, káosz, bőségszaru, edény” irányába is – de ennek eldöntése maradjon a sumerológusok házi feladata.

A Bibliai nevek és fogalmak (primo Kiadó, 1988.) c. kiadvány szerint mindenesetre az Éden jelentése "elragadtatás, gyönyörűség, kedvesség, öröm; lapály, síkság, pusztaság" - azaz egy pusztán síkságot jelentő szónál nyilvánvalóan többről van szó. 

Az eden/edin talán nem is eredeti sumer szó, mert az "edény" jelentést ebből a sumer szóból nem feltétlenül lehet megérteni (csak a 9. ábrán látható sumer képjel alakja utal edényre). A sumereknél régebbi fazekasjelek segítségével azonban világosodik a kép. Az e "épület", Den "isten" meg az Éden/edény összetétel egy jóval korábbi nyelv- és szócsalád elemei lehetnek, amelyek eljutottak a sumerbe is. Nyilvánvaló, hogy nagyobb történelmi-földrajzi keretbe illesztve, többirányúan kell vizsgálni az Éden-jelenséget és a szavak eredetét is, de a fazekasjeleken túl nem sok adatunk van a sumer kor előtti időkből.


1. ábra. Magyarszombatfai edény az Éden jelekből összeállított, idealizált térképével, közepén a lyuk/Lyukó jellel (ez a bőség és az életerő forrásával azonos napisten jelképe), valamint négy szár "úr" hieroglifával, amelyek az égbe vezető utat, az Istennel és a Tejúttal azonos égig érő fát idézik (az edény fényképét Nagy Zoltán akkori Vas-megyei múzeumigazgatónak köszönöm)




2. ábra. A sumer "szül, teremt" szójel (L58) jelentése igazolja azt a felismerésünket, hogy az edényeink fazekasjelei azért idézik fel az Édent, mert az edénynek is teremtő, életerőt adó hatást tulajdonítanak




3. ábra. A sumer sar "növényzet, Isten" jel (L152) hangalakja megjelenik a magyarszombatfai tál hasonlóképpen fát ábrázoló jelének szár hangalakjában, amint a magyar ősvallás fogalmai szerint a "növényi szár" (értsd: égig érő fa) és az "Isten, Úr" jelentés is egyezik



 Az Éden és edény szavak elemeit vizsgálva két darab egy szótagos alkotóelemet különböztethetünk meg. A sumer e "épület" jelentésű (ez szerepel az épület, építés szavaink tövében is), a den pedig az Isten neve egy feltételezhető ősi eurázsiai nyelvi közösségben (vö. sumer dingir, magyar ten és Dana "isten", török tengri, kínai tien "isten, ég"!). Vagyis az Éden és az edény szó eredeti értelme den épülete "Isten háza" lehetett. Valamikor az Éden területén, középpontjában képzelték el a Teremtő isten lakhelyét. Ezt alátámasztja az archaikus díszítésű edények Éden-ábrázolásainak közepén szokás szerint megjelenő istenjelkép (1., 5., 11., 12., 13. és 15. ábra). 




4. ábra. Bulgária területén talált edény a Kr. e. V. évezredből, az Ak ügy "Heraklész folyó" hieroglifák az égbe vezető utat (az Istennel és az égig érő fával azonos Tejutat) négyszer jelölik az edényen, vagyis ez esetben is egy világmodellel van dolgunk (mint fentebb a magyarszombatfai tányéron), aminek a középpontja az Éden, az edény belseje - csak itt a fa helyett a folyót ábrázolták égbe vezető útként, mert (lévén a Tejút azonos az égig érő fával) ezek felcserélhető jelek voltak 



Az Éden/edény szavaknak ez az etimológiája a fazekasjeleken túl a sumer és a magyar szavak feltételezett felbonthatóságán és összetevőinek létezésén alapul. Azt persze illik jelezni, hogy a nyelvtudomány eddig ismert álláspontja - ahogyan az a felfedezések esetében törvényszerűen elő szokott fordulni - ezzel a gondolattal nem feltétlenül esik egybe. 

Közös elem az e cikkben kifejtettek és a nyelvészet álláspontjában a termékenység említése (lásd alább, a Kálmán Lászlótól származó idézetben!). A magyar hieroglifákkal edényekre írt ábrázolási konvenció jelentése támogatja az általa csupán kérdésként felvetett jelentést. Ezt a "termékenység" értelmezést ugyanis megtaláljuk a magyarszombatfai tál világmodelljének és a sumer "szül, teremt" szójelnek a hasonlóságában is. E jelpárhuzam azt bizonyítja, hogy az edényeknek közük van a Teremtéshez. Ami persze a jelek nélkül is belátható, hiszen az edényekből magunkhoz vett étel az életerő mindennapi megújulásának a forrása. Mivel az edények az Édent ábrázolják, ezért a kör bezárul: az Éden is, meg az edény is a Teremtés helyszíne és jelképe.




5. ábra. Zamárdi avar tál körbe zárt kereszt alakú fenékjellel, az Éden térképével, a kereszt közepén megtalálható kör alakú jel az Éden (Ószövetségben is említett) négy szent folyójának az Araráttal egyező isteni forrása, a körbe zárt kereszt a magyar Föld hieroglifa, a kereszt a Dana istennév vagy méltóságnév jele, a kör pedig Lyukó napisten neve, az olvasat: Lyukó dana földje - ami az Isten lakhelyére, Den épületére utal




6. ábra. Azt, hogy a pogány kereszt nem a kivégzőeszköz, hanem a négy szent folyó jelképe, többek között a makói avar kereszt jeleiből, a kereszt szárain lévő Ak ügy "Heraklész folyó" mondatokból is tudjuk





7. ábra. Az Éden térképe alapján kiderül, hogy itt a szárazföld kereszt alakú, hogy a területen négy folyó, a sarkokon négy hegység és négy tenger található s hogy a folyók az Ararát szent hegyéhez vezetnek, a vizüket onnan kapják - az Éden jelképes ábrázolásai ezek képjeleit tartalmazzák


Tótfalusi István Magyar etimológiai nagyszótára szerint az "éden ‘a bibliai Paradicsomkert, a boldogság helye, állapota’. A héber Gan Éden (‘gyönyörűség kertje’) kifejezésből, latin közvetítéssel lett nemzetközi szóvá". Mivel a szerző nem említi a héber szó forrását, az álláspontját nem tekinthetjük teljesnek. Ugyanebben a szótárban az "edény ‘tartály folyadék vagy porszerű anyag számára’. Ismeretlen eredetű szó". Érthető, hogy a magyar népi fazekasedények elolvasható díszítésének jelentését, a magyar hieroglifákat és az edény magyar ősvallási jelentőségét nem ismervén, az edény szó jelentését csak ilyen szűkre fogottan adja meg.


8. ábra. Segesdi fenékbélyegek az Árpád-korból, szintén a teremtés helyszínét, az Édent azonosítják


Kálmán László azt írja a Nyelv és Tudomány Az édeni gyümölcs c. cikkében: "Hogy maga az Éden szó mit jelent, ne firtassuk: még azt sem tudjuk, hogy helynévként, vagy pedig egy nagyjából ’termékeny’ értelmű jelzőként használja-e a Biblia". Hozzátehetjük: a magyar fazekasjelek alapján úgy gondoljuk, nem szükséges választanunk a két jelentés között, mert az Éden szó mindkettőt jelenti. Az edények ábrázolási konvenciói egyrészt egy földrajzi helyet azonosítanak (az Ararát központú tájat a négy szent folyóval), másrészt ezt a vidéket a Teremtés helyszíneként kezelik. A Éden szó fent említett kettős értelmezési lehetősége egyúttal azt is érthetővé teszi, hogy az ősvallási hieroglifákkal díszített edények miért utalnak egyrészt az Ararát körüli földrajzi tájra (a négy folyó, négy hegy és a kereszt felidézésével), másrészt a termékenységre, az életerő forrására (amit az Isten jelképes ábrázolásával és a tőle induló folyókkal és növényekkel illusztrálnak).





9. ábra. A sumer edin "síkság, pusztaság, sivatag, káosz(?)" képjel edényt ábrázol, ha a káosz teremtő erejét tulajdonítjuk az edénynek, akkor a jelforma és a jelentés (amely bőségszaruként máig fennmaradt) nem ellentmondásos 








10. ábra. Az anaszazi tányér sarkain az égbe vezető utat a magas sarok mondattal jelöli, a kőkori eredetű magyar hieroglif írás jeleit használja, az Ararát körüli négy hegységet ábrázolja



Az Éden írástörténeti lenyomata

Az archaikus edénydíszítések és felülnézeti világmodellek szinte kivétel nélkül a Teremtés helyszínét, a Teremtőt és a lakhelyét, az Édenkertet idézik fel, az edényt az Édennel azaz a bőség és az életerő forrásával azonosítják. Ez a jellemzés megfelel az edény szerepének, mert az edényből magunkhoz vett étel egyrészt az Isten ajándéka, másrészt az életerő forrása. A cikkben közölt edényrajzokon is látható, hogy ezek az archaikus díszítésű edények egy szabvány alapján készültek, amely megengedte az ábrázolások sokszínűségét, de megkötéseket is tartalmazott: például azt, hogy a székely írás jeleihez hasonló, vélük rokonságban lévő szójeleket kellett alkalmazni a Teremtő és az Éden ábrázolása érdekében, a kortól és a földrajzi környezettől függetlenül.

A most megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetben bemutatott példák alapján (ahol az egyes hieroglifák jelentését is feltárom) ez kétségtelenül igen régi hagyomány. Az edényeken különféle jelekkel, de mindig a magyar hieroglif írás jeleivel írják le ugyanezt a képzetet, ugyanezt az ősvallási mondanivalót. Ez nem csak a magyar fazekastermékek esetében igaz, hanem Eurázsiában és Amerikában is megfigyelhető. Általánosságban is ki lehet jelenteni, hogy a leggyakoribb archaikus fazekasjel-kompozíciók (ábrázolási konvenciók) az Édent ábrázolják, az Édent és az edényt egyaránt az életerő forrásának tekintik. Az Éden a Teremtés helyszíne, az edény pedig az Éden jelképe. Egyszerű és nagyszerű gondolat ez, ezért is terjedhetett el a világ szinte minden pontján, még a kőkorban. Éppen ezért a nyelvi jelenség (az Éden és az edény hasonlóságának) megértéséhez nem a sumer és sémi adatok, hanem a sokkal korábbi magyar hieroglifák vezetnek el.



11. ábra. A La Tolita (Peru) világmodell a magyar hieroglif írás jeleinek megfelelőiből áll: a Lyukó jel jelöli az isteni forrást s a négy "folyó" hieroglifa jelzi a négy szent folyót



12. ábra. Veleméri festett láda világmodellje néhai Varga Sándor fazekas hagyatékából, a magasba vezető utat a "folyó" jellel ábrázolják, a perui indián világmodelltől csak a közép ábrázolásában tér el, mert a veleméri ládán nem a lyuk/Lyukó hieroglifa, hanem szintén a kacskaringó alakú jel tűnik fel


A fentiek alapján e szavainkban az edény és az Éden hasonló szerepe jelenik meg. Amit a teremtett és rendezett kozmoszban az Éden tölt be, azt a szerepet játssza az edény a családban és a kisebb közösségekben. Mindkettő a Teremtés helyszíne és az életerő forrása. 

Mivel a jelek szerint az egész (néhány ezer évvel ezelőtti) művelt világon a magyar hieroglif írás jeleit alkalmazták az archaikus díszítésű edények mondanivalójának kifejtésére, ezért némi joggal gondoljuk azt, hogy a magyar nyelv szavait is felhasználhatjuk ezen világmodellek üzenetének megértéséhez és joggal vetjük össze az edény szót az Éden nevével. Nem gondoljuk ezért, hogy a magyar nyelv edény szavát bármelyik másik nyelvből kellene levezetni, mert a hieroglifikus jelkészlettel együtt a hozzájuk kötődő szókészlet (az e „épület” és a Den „Dana/Ten”, valamint a belőlük alkotott összetétel) is magyar. A vizsgált Éden/edény szó és összetevői kőkori eredetűek lehetnek egy Eurázsiában általánosan elterjedt, magyarral rokon agglutináló nyelvből. Egyúttal az is újra bebizonyosodik, hogy a sumer korántsem rokontalan szigetnyelv.




13. ábra. Magyarszombatfai tál az Éden térképével, a székely írás "f" (Föld) jelének képszerű változatával, középen a Nap (isten), körben négy folyó és négy hegy ábrázolásával, pontosan visszaadja a 7. ábrán látható térkép legfontosabb tereptárgyait


Izgalmas nyelvészeti feladat lenne kinyomozni az edény és az Éden párhuzamait ez egyre táguló kör nyelveiben, hogy a kapcsolatrendszer és a forrás minél pontosabban meghatározható legyen. Amíg a nyelvészeinket e kutatásban megakadályozhatja a finnugrista pártfegyelem és a magyar hieroglifákra vonatkozó tudáshiányuk, addig számukra marad az edény szavunkról fentebb ismertetett álláspont, miszerint az ismeretlen eredetű.

Az Éden és az edény azért hasonlóak, azért rokon szavak, mert az edényeinken lévő archaikus díszítések az Édent írják le. Vagyis akik az edény szót kitalálták (az edényeinkre alkalmazták ezt a szóösszetételt), azok tudták, hogy az Éden és az edény egyaránt a teremtő erő és az élet isteni forrása. Az Éden volt a Teremtés helye, az edényből vett étel pedig segít az erőnk megújításában és az élet fenntartásában. Eleink gondoskodtak róla, hogy ez a gondolat a nyelvben (az edény és az Éden szavak hasonlóságában) és az edény olvasható díszítésében is megérthető legyen és megmaradjon.


Az Éden leírása az Ószövetségben

Ismételten szemrehányást kapok egyes olvasóimtól és hallgatóimtól, hogy miért tekintem megbízható alapnak a Bibliát, amikor az nem tekinthető tudományosnak. Ők persze nem képviselik a többséget, de egy tudományos kérdés eldöntésében nem lehet szempont, hogy hányan szavaznak egyik, vagy másik álláspontra. Ha a kérdés érdekes, akkor foglalkozni kell vele.

Az Ószövetségnek a Teremtésről megőrződött fejezeteiben az emberiség közös tudásának  egy foszlánya őrződött meg. Van több ilyen régi szövegmaradvány is a Szentírásban, amelyeket korábbi iratokból és/vagy szájhagyomány alapján rögzítettek s amelyek több tízezer éves történésekről tájékoztatnak. Ilyen a Vízözönről szóló híradás, valamint az az adat is, hogy Noé az Ararát hegyén kötött ki. Ez utóbbihoz a zsidó vallási iratok azt is hozzáteszik, hogy Noé gyermekei innen kiindulva népesítették be a Földet. Ma már (a geológia, a genetika és az írástörténet eredményeinek hála) tudjuk, hogy a Vízözön a jégkorszakkal azonosítható és hogy a Homo sapiens sapiens - tarsolyában az edényeinken is látható jelekkel - a jégkorszak leghidegebb időszakának kezdetén, kb. 50-45 ezer évvel ezelőtt a Közel-keletről (vagyis az Ararát vidékéről) indult Eurázsia és Amerika benépesítésére. 

Az Ószövetségben tehát értékes adatok maradtak ránk, amelyek miatt érdemes őket a legnagyobb tisztelettel tanulmányoznunk. Mózes I. könyve az alábbiakat írja az Édenről:




Ebből a leírásból kiderül, hogy az Édenből folyik ki a négyfelé szakadó folyó s hogy a kert közepén van egy fa. Hozzátehetjük, hogy a fa istenjelkép a magyar jelhagyományban. Azaz itt van az Isten helye is, amit abból is sejthetünk, hogy az Éden a leírás szerint a Teremtés helyszíne.


Ezotéria, vagy praktikum?

Az Infoparkban 2018. február 6-án e témáról tartott előadásomon felvetődött, hogy az edényeken látható írástani jelenségeket a hit, vagy a praktikum oldaláról kell-e megközelíteni és magyarázni. Ugyanakkor kérdésként az is felmerült, hogy miképpen maradhatott meg ez a gazdag ábrázolási konvenció ilyen hatalmas időtávolságokon keresztül, hiszen időközben rengeteg változtatási igény is felmerülhetett.

A válasz a fenti kérdésekre az, hogy a jelekből formált ábrázolási hagyomány azért maradt meg szinte változatlanul, mert nem csak szép volt, hanem egyúttal praktikus is. Ugyanis a mindennapi feladatokat szolgálta. 

Ma a társadalom folyamatos erőfeszítéseket tesz az egymást váltó nemzedékek oktatására, ide értve a munkára nevelést, a közösségbe való beilleszkedést, a világ dolgainak megértését. Ennek érdekében iskolarendszert, rendőrséget, bíróságot és különböző egyéb költséges hivatalokat tart fenn, nem beszélve a könyvkiadásról, a sajtóról és annyi minden másról, amelyek feladata a világnézetnek a közösség érdekének megfelelő befolyásolása, vagyis a tömegből szervezett társadalom formálása. Ez a célkitűzés elkerülhetetlenül jelentkezik, ha vannak közösségek és közösségi feladatok. A kőkorban ilyen feladat lehetett például egy mamut elejtése, feldolgozása, tárolása és elosztása, amely egy törzs munkamegosztásának megszervezését igényelte. Természetes, hogy a kőkorban még nem volt lehetőség egyetemek és a többi hivatalok meg szervezetek létesítésére, ezért a kornak megfelelő szinten kellett ezt a társadalomformálási feladatot megoldani. 

Az a kőkori eredetű jelrendszer, amely az edényeinken (és a magyar hieroglif írás jelkészleteként) fennmaradt, a hasonló jellegű feladatok megoldása érdekében segítette a nevelést azzal, hogy a közösségi céloknak megfelelően meghatározta a jó és a nem jó fogalmát. 

Ha egy ágyon jelentek meg az Éden jelei, akkor az a gyermeknemzést, ha egy orsón, akkor az a munkát minősítette Istennek tetsző dolognak. Az edények ábrázolási hagyománya - mint azt e cikkben bemutatjuk - az élelmiszertermelő tevékenységről mondja ugyanezt. 

S amelyik társadalomban a mindennapi használati tárgyak nevelik jóra a tömegeket, abban nincs igazi szükség agitprop titkárok hadára és a fent felsorolt intézmények hiánya sem égető. 


Pison azonosítása 

A fészbukon felhívták a figyelmemet egy Az Édenkert nyomában című videóra, amelynek témája részben kapcsolódik a jelen cikkéhez, ugyanis az Éden területének és négy folyójának azonosításával foglalkozik. Alapvetően azonos a szemléletünk, mert szintén egy helyről kiinduló folyókat azonosítanak egy kisebb területű Édenben. Az Arakszész régi neve, az arab forrásokban fennmaradt Gajhun, jól összevethető az Ószövetségi Gihon névvel. Ebben egyetértünk, mi is az Arakszészt tekintjük azonosnak a Gihonnal. 

Azonban a négy folyó közé vélünk ellentétben negyedikként nem a Halüszt, hanem az Uisont vették be s ezt azonosították a bibliai Pisonnal. 

A Bibliai nevek és fogalmak c. kötet (Primo Kiadó, Budapest, 1988.) szerint a Pison jelentése "áramlás, túláradó, szabadon áramló, bőven folyó, féktelen". Ehhez hozzátehetjük, hogy a Pison/Uizon név szembetűnően beletartozik az eső, pisi, víz szócsaládjába. Mindezek együtt azt jelentik, hogy a Pison/Uizon név nem csak egy folyóra illik, hanem sok másikra is illő - ami persze nem teszi feleslegessé annak bizonyítását, hogy másik folyóra is alkalmazták. Mivel ilyen bizonyítékkal nem rendelkezünk, tudomásul kell vennünk, hogy van eltérő vélemény is. Lehetséges, hogy a Pison az Uizonnal azonos és nem a Halüsszel. 

A videó készítői Kus földjét nem nyugatra, hanem keletre képzelik s ott találták meg ezt a negyedik folyót. Kus neve azonos a kusiták/kassziták (asszar feliratokban Kussu) ősapjának nevével. Őket Nyugat-Irán egyik népének tekintik, akik a Kr. e. XVIII-XII. században uralmuk alatt tartották Babilont. Az innen való kiűzetésük után korábbi lakhelyükre, a Zagrosz hegységbe vonultak vissza, ahol egészen Nagy Sándor hódításáig megőrizték a függetlenségüket. A Zagrosz nincs messze az Uizontól, de az Elburz közelebb van a folyóhoz. Mégis, ez a "Kus földje"- azonosítás is rendben lévő lehet.  

A videó készítői igazolásképpen megemlítik azt is, hogy Kus földjén voltak aranybányák is, azonban az alább látható bányatérképen (14. ábra) az általuk mondott keleti területen nincsenek aranybányák, míg az általam javasolt nyugati területen (a Halüsz közelében) két aranybánya is szerepel a bányákat felsoroló térképen, valamint drágakő-lelőhelyek is vannak arrafelé. 

A talán a legsúlyosabb ellenvetésünkre az ad okot, hogy az Ószövetségben a folyók sorrendje nem egyeztethető össze a videó szerinti elhelyezésükkel. Mózes I.2.10-14. a következő sorrendben említi meg a szent folyókat: 
- Pison (ez az, amely megkerüli Havilah egész földjét, ahol az arany terem, ott van a bdelliom és az onix-kő), 
- Gihon (ez az, amelyik megkerüli az egész Khus földjét),
- Hiddekel (Tigris), 
- Eufrátesz. 
A tigris-Eufrátesz sorrendből tudjuk, hogy az Ószövetség az óra járásának megfelelő Pison-Gihon. Tigris-Eufrátesz sorrendben adja meg a folyókat. A videó azonosítása szerint azonban a Gihon-Pison-Tigris-Eufrátesz sorrend adódik, ami ellentétes az Ószövetség sorrendjével.   

Hibája még a videóban kifejtett álláspontnak, hogy mit sem látszik tudni az Éden központjáról, az Ararátról és az edényeken, valamint a mandalákon, világmodellekben megjelenő, jelképekből összeállított Éden-térképekről. Nem említi az Éden négy sarokhegyét sem. 



14. ábra. Anatóliai bányák


Az aranybányák hiánya és a sorrendi eltérés miatt a Pison videóban történt azonosítása nem tűnik elfogadhatónak. A videó kétségtelen erénye, hogy találtak olyan folyónevet, amelyik alkalmas lehet a Pison azonosítására. Azt azonban nem vizsgálták, hogy a Pison név egyeztetése csak az Uizon esetében lehetséges-e, vagy volt-e, lehetett-e hasonló folyónév másutt is. 
- A fenti videóban negyedikként azonosított Uizon neve megfelel az ószövetségi Pisonnak, de ezt az azonosítást mégsem gondoljuk véglegesnek. Ugyanis ez az Uizon annyira jelentéktelen a Halüszhöz képest, hogy pl. fel sem tüntették az alábbi, bányákat felsoroló térképen. 
Mégis, a folyók azonosításának kis eltérése (a földrajzi eltérés jelentéktelensége miatt) érdemben nem érinti, nem módosítja az Éden általunk korábban adott azonosítását. Nem szükséges változtatnunk az Éden-edény szavak rokonságáról fentebb kifejtetteken sem. A videó csak egy érdekes kiegészítése és részleges (az Éden méreteit és a Gihont illető) igazolása az általunk kifejtetteknek. 

Az Éden földrajzi elemeinek teljes leltárát azonban csak az edényeken lévő világmodellek alapján lehet összeállítani. Szükséges a központi szent hegy (az Istennel azonos Ararát) és a négy nagy hegység azonosítása is (ez utóbbiak az Éden sarokpontjai). Lényeges, hogy ez a hegyek által kitűzött szabályos terület a Teremtés színhelye, az életerő forrása. Ez magyarázza meg, miért került rá az Éden jelképekből összeállított térképe az edényekre (a kőkor mélyén nyilván csak a kosarakra) s ott miért őrződött meg napjainkig.


15. ábra. Navaho(?) edény az Éden térképével

Varga Géza







A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

2018. január 26., péntek

A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak

Az eddigi megfejtési kísérletek

A nagy vitát kiváltó égetett agyagdarabot 1999. március 24-én találta meg a Somogy megyei Bodrog falu határában folyó ásatás során Magyar Kálmán régész csapata. A rajta lévő rovásfeliratot azonban nem ő, hanem Berkesi Gyula kisfia és felesége, Kis Ágota fedezte fel és olvasta el elsőként. A történetről A székelység eredete c. kötetben számoltam be. Mivel ez a kötet és annak 181. oldalán a vonatkozó cikk is elérhető a neten, most csak a lelet újabb olvasatát ismertetem. 



1. Ábra. A Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék, az alsó két szójel adja a Nagyon nagy
értelmű kezdőszavakat, amelyekkel jellemzően a kutya sem foglalkozott, a felső sorban folytatódik a mondat a Lyukónak szóval, ám itt csak a lyuk szótő van szójellel írva, az ónak végződés már betűző technológiával íródott




2. ábra. A rovásírásos fúvóka rekonstrukciója



3. ábra. A fúvóka általában figyelembe vett jelei, amelyekre a figyelem jórészt korlátozódott, ám amelyet ennek ellenére sem tudtak helyesen elolvasni


A 3. ábrán lévő szövegről Vékony Gábor fonák "fúnék" olvasata terjedt el leginkább, de ez sem tökéletes, mert a jobbról első betű a székely írás jelei között nem az "f", hanem a "ly" hangot jelöli. A jobbról második betű sem "u/ú", hanem "o/ó". A harmadik jel valóban a "na" ligatúra s a sort a "k" zárja. Ez a Lyónak olvasatot adja, amivel csak az a baj, hogy a szót nem "ly", hanem "j" betűvel írjuk. Ezek miatt a fenti olvasatok nem tekinthetők véglegesnek.

Sándor Klára is úgy foglalt állást (A székely írás eredetéről dióhéjban, Magyar Tudomány, 2014/5.), a székely írás legkorábbi emlékeit keresvén, hogy fontos "a székely írás szempontjából a Bodrog–Alsóbűn előkerült fúvókatöredék (Vékony, 2004), formailag az ezen látható négy jel mindegyike egyezik a székely írás jeleivel, de egyelőre nincs biztos olvasatuk". 


A vegyes jelhasználat 

Az eddigi megfejtések tökéletes kudarcához hozzátehetjük: ha a jól azonosított jelekkel sem sikerült elolvasni a szöveget, akkor nyilvánvalóan azzal lehet baj, hogy a szerzők nem ismerik kellőképpen a székely írás jelhasználatát (nem hajlandók tárgyalni sem a szójeleink létét, bár Veit Gailel tollából forrás is van rá). A székely jelek némelyike ugyanis szójelként is, meg betűként is olvasható (például a kettős kereszt a "gy" hang jele, de az ismert énlakai Egy az Isten mondatban mégis Egy-nek, tehát szójelként kell olvasni). Hasonló helyzettel, vegyes rendszerű (betűket és szójelet egymás mellett alkalmazó) írásemlékkel találkoztunk a Bodrog-alsóbűi fúvókatöredéken is.


Az írásemlék olvasata

Több, mint egy évtizedig töprengtem a megoldáson, de a jeleket alfabetikus írásjelekként (egy hangot jelölő betűkként) kezelő szemlélettel én sem jutottam előbbre, amint az másnak sem sikerült kifogástalanul. Időközben azonban elkészültem a Magyar hieroglif írás c. kötettel, amelynek a kéziratához felhasznált írásemlék-anyagban akadt néhány vegyes típusú szöveg is. Ez azt jelenti, hogy a rovásírásos szövegen belül vegyesen használtak szójeleket is, meg betűket is (ez utóbbiak csak egyetlen hangot jelölnek). Több példa is akadt arra, hogy a szótövet szójellel, a ragozást pedig betűkkel írták le. Ez egy törvényszerű eljárás lehetett abban az átmeneti korszakban, amikor egy szójeleket alkalmazó írásban a szó ragozását is jelölni szerették volna valamiképpen. Ugyanis a szójel önmagában nem képes a szó ragozásának rögzítésére. Ezért a korábbi gyakorlatot, amikor csak szójeleket alkalmaztak néhány rövid ősvallási jelentőségű mondat leírására, tovább kellett fejleszteni, hogy hosszabb szövegeket is le lehessen írni. Ez a felismerés (hogy ilyen vegyes jelhasználatú gyakorlat létezhetett), vezetett el a Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb, tökéletesnek látszó olvasatához. 

Azért gondolom tökéletesnek, mert ez esetben a jelek pontosan megfelelnek a kiolvasható, nyelvtanilag helyes szövegnek. Nem kell X-et képzelni az első jel közepébe, hogy a "ly"-ből "f" lehessen és nem kell az "o/ó" betűt sem "u/ú"-nak olvasni. Az persze igaz, hogy a magyar hieroglifák létének elfogadása nem megy könnyen mindenkinek. 

A jobbról első jel ezek szerint nem betű, hanem szójel, a lyuk szójele. Ennek a szónak van egy személynévi változata is, a Lyukó, ami a napisten neve (mert az istent minden jó forrásának tekintették) s ez a név máig megtalálható két földrajzi nevünkben. A Lyukó név fennmaradt néhány hieroglifikus szövegünkben is, például egy Iseum-ban kiásott római kori jelvényen is, amelyet Lyukó ten országa alakban lehet elolvasni. A Lyukó nevet tehát ezen a somogyi fúvókán a lyuk szójel után tett "o/ó" betűvel írták le. Ezt követi a "na" ligatúra és a végső "k" betű. Ezek együttesen a Lyukónak szót rögzítik. 

A kohászoknak Lyukó napistenhez intézett fohásza, vagy annak töredéke ez a szó. A nehéz és fontos munka kezdetén szokásban lehetett az ima, amelynek ez esetben ránk maradt a nyoma.




4. ábra. A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat fényképe egy múzeumi meghívó nyomán, amelyen ellenőrizhető, hogy a jobbról első jel közepén nincs X (ami az "f" rovásbetűk esetében elengedhetetlen), ezért az nem "f", hanem "ly" betű (mert ez utóbbinak van üres közepű változata is) 



A fentebb ismertetett szó alatt lévő két jel is szójelként értékesíthető. Ezek formailag a székely írás "n" betűjével azonosak (4. ábra), ám ez esetben két szójelről van szó, amit nagyon nagy alakban olvashatunk el. 

Ezzel együtt a lentről felfelé olvasandó teljes szöveg: Nagyon nagy Lyukónak. A mondat alapvetően szójelekből áll, csak a harmadik szó ragozását írták betűkkel.


A Lyukó istennév rokonsága

A Lyukó név sok kedves olvasómat felbosszantotta már, annyira képtelennek érezték. Annak ellenére, hogy a földrajzi neveink között két példányban is fennmaradt. Sőt - mint kiderült - ide tartozik a Luca naphoz kötődő hiedelemrendszer is.

A veleméri Sindümúzeum egyik látogatója hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Lyukó névnek van párhuzama a mitológiában és a szavak világában is. Ide tartozónak gondolja a Luca és a Lucia neveket, valamint a latin lux "fény" és görög lukosz "fényes" szavakat is. Nézete szerint Luca egykor fényhozó volt, azaz eredetileg a napok hosszabbodásával volt összefüggésben az alakja és a napja (december 13.) is. Kár, hogy nem kérdeztem meg a nevét. Így csak a neve említése nélkül tudom megköszönni a kitűnő felismerését. 

A görög eredetű latin név jelentése: "hajnali, virradatkor, hajnalhasadáskor született, sugárzóan fényes". Ez kétségtelenül a napisten, amit a magyar Lyukó hieroglifa alakja is bizonyít. Az ugyanis pontosan olyan alakú, mint az egyiptomi "napisten" hieroglifa és a kínai "Nap" szójel. Nem fér hozzá kétség, hogy ezekben az írásokban egy kőkori napszimbólum maradt ránk. 

Lyukó tehát a napisten neve. A nyelvészek a lyuk/luk szót finnugor eredetűnek, azaz igen régi saját szónak tartják. A névben rejlő magyar lyuk/luk, valamint a görög lukosz "fényes" szó és a napisten kapcsolatát a mitológia, meg a csillagászat magyarázza meg. A téli napforduló idején ugyanis a Nap a Tejút hasadékában kél s ez jelezte a nappalok meghosszabbodásának kezdetét. Luca napja valamikor egybeeshetett a téli napfordulóval s talán csak a naptárreformok okozták a jelenlegi eltérésüket.

A fenti gondolatmenet és adatsor azért volt érdekes, hogy megértsük, kihez is fohászkodtak az avar eredetű, magyarul beszélő kohászok a honfoglalás idején Somogyban.


A nagyon nagy szerkezet

A hieroglifikus nyelvemlékeinken ismételten előfordul a nagy hieroglifa megkettőzésével írt nagyon nagy szerkezet (1). Megtalálható két hun (5. és 6. ábra), valamint két X. századi magyar leleten (7. és 8. ábra) is. Ezek kellőképpen bizonyítják, hogy egy magyar nyelvi fordulat magyar jelekkel való rögzítésével találkozunk mindegyik esetben. A hun, avar és magyar jelhasználat egyetlen, szerves, összefüggő folyamat.




5. ábra. Egy hun párhuzam 
a British Museum-ból (középen), balra fentről lefele a nagyLyukó és Föld hieroglifák, jobbra a nekik megfelelő székely "n", "ly" és "f" betűk, amennyiben a fekvő téglalap alakó ékkő is elolvasható, akkor a teljes mondat a következő: Nagyon nagy Lyukó ragyogó Földje 





6. ábra. A Nyergesújfalu Sánc-hegyen előkerült hun nagyszíjvég (középen), a hun nagy és szár/sar hieroglifák (balra, fentről lefele), valamint a székely írás e hieroglifákból keletkezett "n", "sz" és "s" rovásbetűi (jobbra), olvasata az X alakú, aranyozott Bél hieroglifákkal együtt: Nagyon nagy Bél szár (mai magyarsággal: Nagyon nagy Bél úr)



7. ábra.  ábra. Az ukrajnai Rovanciból előkerült X. századi lelet Türk Attila nyomán, fentről lefele olvasva: Nagyon nagy ragyogó ős, jobbra a székely írás "n" és "r" betűi, valamint ős szójele



8. ábra. Szeged Öthalom V. homokbánya Nagy nagy ős ten (mai magyarsággal: Nagyon nagy isten) olvasatú verete Türk Attila nyomán



Jegyzet

(1) A nagy szójelből keletkezett a székely írás "n" betűje, amely (a jelformát és a jelölt hangot tekintve is) pontosan megegyzik az ótürk írás "n" betűjével is. A nagy hieroglifa alakja azonos formával és jelentéssel megtalálható a hettita hieroglif írásban, a kínai írásban és az avar jelek között is. Az óturk "n" hangalakja azonban nem származhatott a török ulu "nagy" szó jeléből. Például azért sem, mert ilyen ótürk ulu szójel nem volt. Ez az összefüggés azt bizonyítja, hogy az ótürk "n" betű a magyarul beszélő hunok nagy szójeléből és "n" betűjéből való átvétel. A bodrog alsóbűi nagyon nagy szövegrészlet (4. ábra) ezt a hun-magyar jeltörténeti folyamatosságot alátámasztja. 


Varga Géza







A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 



Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!