A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gizella-kincs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gizella-kincs. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 20., kedd

75 A sohasem létezett ősgeszta kapcsán: a Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?

A Magyar hieroglif írás c. kötetem megjelenését követő esztendőben (1), 2018-ban írtam egy bejegyzést A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk? címmel a blogomban. Ebben vitattam az internetes folyóirat egyik cikkében közölt álláspontot. Megszólaltatják benne Honti László akadémikus, finnugor nyelvészt is, aki úgy hivatkozott az ősgesztára, mintha az valaha is létezett volna. Ez a részlet indokolta, hogy a régi cikket felújítottam és újfent közreadtam. Az alábbi levélre "természetesen" semmilyen választ nem kaptam a szerkesztőségtől. Igaz, a hiba vastagát nem is ők követték el, hanem a finnugrista "tudományos konszenzus".


Levél a Magyar Idők szerkesztőségének

Hanthy Kinga Szerkesztő Asszony részére, Magyar Idők 

Tisztelt szerkesztő asszony!

A lapjukban olvasható Mik vogymuk c. cikk régen lejáratódott valótlanságok gyűjteménye. Sajnálatos, hogy csak ezt közölték a genetikusok nagyszerű eredményei (Neparaczki) kapcsán és ezt állították be tudomány helyett, bár a cikkben közölteknek a Tudományhoz nem sok köze van. A cikk állításait nem csak a saját belső ellentmondásai és hiányai, nem csak a genetika új eredményei, hanem a további társtudományok tényei, például az írástörténeti adatok is cáfolják. 



1. ábra. Ragyogó nagy ország mondatjel a Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulájáról



Például közönséges valótlanság az, hogy létezett magyar ősgeszta és az nyugati forrásokon alapult volna. 

Anonymus világosan megírja és erről az akadémikus "tudomány" is tudomással bír, hogy a Volgán átkelő honfoglalóknak több évkönyve is volt. Amire Kristó Gyulának nagyjából az volt a válasza, hogy ezzel az információval nem tud mit kezdeni. Érthető ez a tanácstalansága, hiszen ez a hiteles adat halomra dönti az egész téveszme-halmazukat.

Vannak további, ám ellenőrzésre és értelmezésre szoruló adatok is. Ezeket a szakértők ellentmondásosan adják elő, miközben a forrásnak magyar nyelvű kritikai kiadása, fordítása nem létezik. Az egyik szerint a szabírhunok számára Quardusat szerzetes lefordította a Bibliát is. A Konstantin-legendában pedig az is szerepel, hogy a 800-as évek végén az avarok és a magyarok a saját nyelvükre lefordított könyveket használtak a szertartások során. A honfoglalók könyvtárairól írt, ezeket tárgyaló cikkem A székelység eredete c. kötetemben jelent meg (133. oldal). 

Mindezek ismert, de az akadémikus "tudomány" által tudatosan nem firtatott adatok. Vagyis a történeti tényekből világosan kiderül, hogy a magyarság a honfoglalás előtt könyvtárakkal, közte történelmi jellegű évkönyvekkel rendelkezett. Mégis a sohasem létezett, nyugati forrásokon alapuló ősgeszta meséjét terjesztik? Miért az elhallgatáspártiak valótlanságait közli a Magyar Idők



2. ábra. Az apahidai hun turulokon látható ragyogó ország olvasatú mondatjel 


Megkérdezi a cikkíró: "tudjuk-e, vajon milyen nyelven beszéltek az avarok?" Nos, a kérdés is arról árulkodik, hogy a szerzőjének fogalma sincs az ismert avar nyelvi adatokról, a magyarul megszólaló hieroglifikus avar nyelvemlékekről. 

A Tarih-i Üngürüsz is arról tájékoztat, hogy a Baján alatt érkező avar/szabír népesség vélük azonos nyelven beszélőket talált a Kárpát-medencében. Mivel a cikk is azt sejteti, hogy a későbbi, Árpád vezette honfoglalók már magyarul beszélőket találtak itt, ebből is arra lehet következtetni, hogy az avarok is, meg a hunok maradékai is magyarul beszéltek. S hogy ez nem puszta elmélet, a régészeti leleteken elolvasható hun és avar szövegek is magyarul szólalnak meg, igazolva ezzel a Tarih-i Üngürüsz adatát. 

A Magyar Nyelv szerkesztősége azonban (amelynek a cikkben hivatkozott Honti László is tagja) nem rendelkezik azzal a szaktudással, ami ezeknek a magyar hieroglif írással feltárható szövegeknek az elolvasásához szükséges lenne. Sőt valótlan indoklással tudatosan el is zárkózik a szükséges szaktudás megszerzése elől. 

A magyar őskultúra gyűlöletén kívül ugyan mi akadályozza meg a hazai akadémikus "tudomány" egyes képviselőit abban, hogy észrevegyék a hun és a magyar (székely) jelkincs azonosságát? 



3. ábra. Szergej Botalov által közölt nagy ország olvasatú mondatjel egy ogur/szabír csatról


Úgy gondolom, hogy egyetlen becsületes szerkesztőségnek sem lehet célja tudatosan félrevezetni a nemzetet a saját történelmét illetően. Amennyiben az lenne az álláspontjuk, hogy az említett cikkben közölt vélemény is tudományos igényű (de ebben tévednének, mert a cikk önellentmondó és a tényekkel sincs összhangban, a tudományos vitára pedig nem adnak lehetőséget, talán mert rettegnek a biztos kudarctól), akkor is illene közzétenniük a cikk kritikáját. 

Az Önök cikkei után azonban hozzászólásra sincs lehetőség, ami az egész lapjuk szakmai-etikai alapját megkérdőjelezi.



4. ábra. A csempeszkopácsi Árpád-kori templom kapubélletének Isten országa olvasatú mondatjele


Utóhang

A szójeles szövegeink elolvasásának és "tudomány" általi feldolgozásának feladata a körmünkre ég. Kínai-magyar közös szervezéssel készül ugyanis egy nagyszabásúnak ígérkező hun kiállítás. Ez bizonyára hosszú időre nyomot fog hagyni a hun kérdés szakirodalmában. A kiállításon elkerülhetetlenül szót ejtenek majd (szót kellene ejteni) a hunok nyelvéről, miközben ki lesznek állítva a szójelekkel írt, magyarul elolvasható (elolvasott) nyelvemlékek. Ez az a történelmi pillanat, amikor e hun hieroglifikus szövegeket el kell olvasni és közzé kell tenni. Sajnos, azt is tudni lehet az előző félsikerű kiállítások tökéletes rovológiai csődjéből, hogy ez a "tudományos konszenzus" alkalmatlan ilyen horderejű, intelligenciát, tudást és becsületet igénylő feladat elvégzésére.   


Jegyzetek

(1) A Magyar hieroglif írás c. kötetben jelentettem be egy tankönyvszerűen megírt, illő alátámasztással ellátott és rendszerszerű leírással bemutatott felfedezést, benne egy sor korai hieroglifikus nyelvemléket. Ezek száma (csupán az elolvasott nyelvemlékeket számítva) az eltelt évek alatt már meghaladhatta a százat. Olyan új forráscsoportról van tehát szó, amit szakszerű és becsületes tudományos közeg már nem tekinthetne levegőnek. A kötetből tiszteletpéldány kapott a Magyar Nyelv szerkesztősége is, amikor elutasította a karcagi csatkarika (a leghosszabb hieroglifikus nyelvemlékünk) olvasatát ismertető cikkem közlését. Azzal a képtelen érveléssel utasították el, hogy nem vállalják a minden bizonnyal kibontakozó vitát. Ez az elutasítás nyilvánvalóan közrejátszott abban, hogy a 2021-ben megjelenő, az MTA által kiadott rováskorpusz már meg sem említette e jelentős rovásszövegünket. Pedig a korpusznak az lenne a feladata, hogy lehetőleg mindent közöljön, ami a témához tartozik. Az MTA rováskorpusz szerzői (Sándor Klára, Benkő Elek és a Vásáry István) azonban mintha fontosabbnak tartották volna a nemzet félrevezetését. Pedig a karcagi csatkarika ismételten felbukkan a szakirodalomban, például legutóbb a Katona-Bíró szerzőpár cikkében. Sajnos, a nemzeti írásunkról terjesztett téveszmék miatt e szerzők is képtelenek voltak a helyére tenni a szójelekkel írt szöveget. 

A szemünk láttára működik az az algoritmus, ami egy sohasem volt, magyar- és tudományellenes őstörténeti-kulturális kép fenntartását szolgálja.

Ezért a fent említett könyvem kiadásának évét a magyar nyelvemlékek körét és a magyar írástörténetet illetően egy új időszámítás kezdetének tekintem. Nem kérek bocsánatot az önbizalmam kétségtelenül illetlen nagysága miatt, mert egy életet áldoztam a vonatkozó tudás megszerzésére. Álláspontom szerint ettől kezdve nem csak tájékozatlanságról, hanem tudatos valótlanságok terjesztéséről van szó, ha a szkíta, hun, avar és honfoglaló magyar nyelvemlékek hiányáról ejtenek szót a "tudományos konszenzus" képviselői. Hogy a helyzet mennyire megérett a változtatásra, arra jellemző, hogy a NAT tankönyvekben is írás- és nyelvemlék nélküli korszaknak tekintik az ősmagyar kort, holott több nyelvemlék is fennmaradt ebből és a megelőző korszakokból. 

Ugyanez vonatkozik a csupán a finnugrista prekoncepciók érdekében kitalált, "német krónikák nyomán megszülető" magyar ősgeszta emlegetésére is. Ez történt a Magyar Idők cikkében. Ugyanis az akadémikus tudomány régen rendelkezik az összes információval, amelyek alapján a lomtárba lehetett volna száműzni ezt az eleve megalapozatlan téveszmét. 


Irodalom
 
Kristó Gyula: A történelmi irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig, Irodalomtörténeti füzetek, Argumentum Kiadó, Budapest., 1994.

Varga Géza. Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

















A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




A veleméri Cserépmadár szállás (egy igazi őrségi szálláshely) Belső szobája


Ha a kedves olvasó azt gondolná e veleméri képek láttán, hogy az Őrség maga a földi paradicsom, akkor találkozik a véleményünk. Én ugyan kétségkívül elfogult vagyok, de ezt senki se irigyelje tőlem, mert mindenki az lehet, ha nálunk nyaral. 06(20)534-2780

2018. február 21., szerda

Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?


Amennyiben megkérdeznénk az akadémikus tudomány tanult képviselőit arról, hogy mit tudnak mondani az 50 000 évvel ezelőtti írásrendszerekről a hasonló korú nyelvi adatokra támaszkodva, akkor - tartok tőle - nem sokra mennénk a válasszal. Nem rendelkeznek olyan módszerekkel, amelyekkel a 4-8 ezer évnél korábbi nyelvi viszonyokról tájékoztatást adhatnának, de a rövid távú módszereik is nélkülözik a tudományos megalapozást.

Hozzátehetjük: azért nem képesek a kőkori nyelvi viszonyok felvázolására sem, mert nem támaszkodnak a korai írástörténeti adatokra, mit sem tudnak arról, hogy a székely (rovás)írás jeleinek kőkori előzményei vannak, sőt a "rovásírás" emlegetésétől is feláll a szőr a hátukon.  Mivel a nyelvészek a kőkori írásemlékeinket nem ismerik, a belőlük levonható nyelvi következtetéseket sem tudják hasznosítani. 

Tőlem sem várható alapos és a témát teljesen kimerítő ismertető. Az elmúlt évtízezredek alapos pusztítást végeztek az eleink által hátrahagyott emlékeken s nem sok maradt, amiből e korai időkre következtethetnénk. A dolgot mégsem intézhetjük el egy legyintéssel, mert a legkorábbi jelek segítségével valamit azért mondhatunk erről a dologról s annak is hasznát vehetjük.  



1/a. ábra. Az ősvallás istenasszonyát (a Fáy Elek szerint Tehennu néven is tisztelt Athénét?) jelképező 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor ten hieroglifáját a tenyésztés szervére tették, ami lehetőséget ad a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv azonosítására



1/b. A Gizella-kincs avarok által készített turulos fibuláján ugyanazt a jelenséget látjuk: a ten jelet a tenyésztés (Lyukó jellel jelölt) szervére tették - amiből egyértelmű, hogy a jelkészlet és a nyelvi hagyomány évezredeken keresztül életben maradt a Kárpát-medencében élő magyarságnál 



1/c. ábra. Az antropomorf jóságos Lyukó isten mondatjel amulettként szolgált a szkíta eredetű alánoknál, akik vagy magyarok voltak, vagy a hun-magyar kultúra hatása alatt álltak, számunkra most az a fontos ebből az amulettből, hogy az ágyékára a Lyukó jelet rakták, ami az 1/a. és 1/b. ábrán látható leletekkel azonos elméleti alapokra utal (az alán amuletteken sorozatosan előforduló jelenségről van szó, ezért a Lyukó szójel a párhuzamok ismerete alapján világosan azonosítható)



Bár az 50 000 évvel ezelőtti nyelvi állapotokról nincs elegendő és biztos értesülésünk, mégis elengedhetetlen az e téren rendelkezésünkre álló adatok és megfontolások számbavétele. 

Ha például tudjuk, hogy a Ten jel már a kőkorban is ismert volt (mert pl. szerepel a 15-20 ezer éves Mas d' Azil-i kavicsokon is) s a szó el van terjedve a fél, vagy majdnem az egész világon (az etruszk Tin főisten nevétől a kínai tien "isten" szón keresztül az indián Tenochtitlán város nevéig), akkor jogunk van arra gondolni, hogy a jel a kőkor óta a Ten hangalakhoz kötődött és "isten/élet" jelentésű volt/maradt (vö. sumer tin "élet", a magyar teng, tenyész töve is "élet"!). S van néhány szójel (szár, atya stb.), amelyek esetében hasonlóképpen eljárva mégis csak megsejtünk valamit a kőkor nyelvi viszonyaiból. 

Kérdés, hogy miképpen hasznosíthatjuk az így megismert kőkori nyelvi jelenségeket az írástörténetben? Az Ószövetségből ismert, "nyelvek összezavarodása" előtti ősnyelvhez egy szintén egységes ősírás kötődött? 

A népesedéstörténészek szerint a Homo sapiens sapiens egyetlen családból alakult ki. Ebből következően a ma ismert nyelvek is egyetlen nyelvből keletkeztek. Ezért valószínű, hogy a kőkori nyelvek ősei az időben visszafelé haladva egyre jobban hasonlítottak egymáshoz. S ugyanez mondható el a kultúra többi ágáról is: 50 000 évvel ezelőtt élt eleinknek a vallása, a vallásos jelkészlete és a jelek megnevezésére használt szókészlete is azonosabb, vagy hasonlóbb lehetett. 

Korábbi megfontolásainkból már tudjuk, hogy a székely írás (pontosabban annak őse, a magyar hieroglif írás) 50 000 éves előzményekre tekint vissza. Ha tehát sikerül rekonstruálnunk a jeleinkhez tartozó akrofóniát (azaz megtudjuk, milyen szavak jeléből alakultak ki a rovásbetűink) és ennek során magyar szavakhoz jutottunk el, akkor az 50 000 évvel ezelőtti magyar nyelv szavait kaptuk meg, mert 50 000 évvel ezelőtt mindenki, vagy majdnem mindenki magyarul beszélt és magyar jeleket használt. 




2. ábra. A 15-20 ezer éves Mas d' Azil-i jelek közül a fenti 20 db. székely jelekkel azonos


Hozzá kell tennünk persze, hogy mindez csak akkor igaz, ha nem volt időközben nyelvcsere. A nyelvcserét persze nem elég feltételezni, hanem bizonyítani is kellene, ám egyelőre csak a magyar szavak 50 000 évvel ezelőtti létére van valamilyen fokú gondolatmenetünk és bizonyítékunk, miközben nyelvcserére semmilyen adatunk, vagy megfontolásunk sincs. Nem számítunk arra, hogy valaki valószínűsíteni tudja mondjuk a 40 000 évvel ezelőtti nyelvcserét és előáll ennek bizonyítékaival.




3. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt jelei közül 49 egyezik a magyar jelekkel; minderről mit sem tud a nemzetközi "írástudomány": Dispilio tablet deciphered – a proof of the oldest script in the world? 


A kőkori írásemlékek (a szentgyörgyvölgyi tehénszobor Ten, szár, ég és sarok szójele, a tatárlakai táblák szár és atya szójele, valamint a Jóma ligatúra) elolvasásakor magyar szavakhoz jutottunk (ezekről a nemrégen megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetemben számolok be). E szójelek rokonait találtuk meg a legkorábbi antik írásrendszerekben és nyelvekben is (vö. sumer sar „növényzet” L152!). Ezekből a kezdetek korára visszafelé interpolálva az következik, hogy 50 000 évvel ezelőtt az írást alkotó nép magyarul vagy a magyarral rokon nyelven beszélhetett.

Egyes nyelvészeti hipotézisek - előttem nem ismert gondolatmenetek (nyilván főképp hasraütés) alapján - a finnugor nyelvcsalád kezdeteit 100 000 évvel ezelőttre teszik. Mivel finnugor nyelvcsalád sohasem létezett, behelyettesíthetjük ezekbe az elméletekbe a legnagyobb finnugornak tekintett népet, a magyart. Azaz a magyar nyelv és a magyar nép lehet olyan régi, mint amilyen réginek az írásunkat gondoljuk a létező kőkori írástani-nyelvi adatok és megfontolások alapján.

Összefoglalva: a nyelvészek számára is fontos lenne a szempont, hogy a székely betűkön elvégzett akrofónia-rekonstrukciók régi magyar szavakat eredményeztek, mert ez azt jelzi, hogy a magyar hieroglif írást a magyar nyelv rögzítésére magyarok teremtették meg vagy 50 000 évvel ezelőtt.




További cikkek

Alán amulett a "nagyságos Bél a magas kő" mondattal
A Hazanéző 2018/1-2. száma
Alán amulett "nagy ős" olvasattal
A regölyi kétfejű sas hieroglifái
Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Alán amulett Föld hieroglifával
Alán amulett a jó Isten jelképével
Alán amulett a Lyukó országa mondattal
A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról
Szabírok, kazárok és Csaba királyfi
Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával
"Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban
Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel
II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével
Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal
Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?
Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás
Veleméri rajzos sindük
Az égig érő fa ábrázolásai
Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán
Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban
Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival
A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor
"Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün
Rovológia-és-kulinária
Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben
Magyar hieroglif írás és területfejlesztés
Az őriszentpéteri tál jelei
Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről
A braziliai Ingá-kő jelei
Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén?
Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel
Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval
Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása
A frankfurti botrány
"Kultúrpolitika" és rovásírás
Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás?
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene
Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei
Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel
A marajó indiánok magyar-azonos jelei
A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák
Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra
Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról
Indián-magyar kulturális kapcsolatok
Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága
Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája
A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei
A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell
A kácsi Lyukaskő hieroglifái
A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?
Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával
"Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban
Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából
Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét?
A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim
Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün
A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei
A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei
Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája
Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból
X jeles veleméri rajzos sindü
Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege
Veleméri világmodell
Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban
A budapesti hun(?) jelvény tájolása
Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében
Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között
Sumer-magyar jelpárhuzamok
Indián-magyar jelpárhuzamok
Hieroglifikus-birtokjeleink
A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor
Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról
Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései
Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?
Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre
Elolvasható-kőkori-írásemlékek
Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok
Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje?
Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége?
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?
Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé
Az énlakai Egy Isten mondatjel
A székely írás "us" (ős) jele
Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?
Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával
A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai
A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum
Czibor-Imre-világmodellje
Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén
Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
"Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen
A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat
Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak
A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvenció
Mikor keresztény a kereszt és mikor az ősvallás jelképe?
Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban
Pécsi avar szíjvég hieroglifikus felirattal
Mitől beavató korona a Szent Korona?
A Tolna megyei hun kori súly rovásfelirata
Az 523-as, Quardusat-féle magyar bibliafordítás
A hieroglifikus feliratot hordozó berekböszörményi gyűrű
Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről
A Magyar Nemzeti Múzeumból irányítja valaki a wikipédiás rovásüldözést?
A hun jelvény rendeltetése
A budapesti hun jelvény kora
A budapesti hun jelvény jelei
A budapesti hun jelvény vascsapjának rögzítése
Múzeumi mese a reszelőnyomot hagyó folyadékról
A budapesti hun jelvényről Rezi Kató Gáborral 2010 09 08-án folytatott megbeszélés leírása
Akadémikus reszelő
A temporius-téveszme diadalútja
Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt
Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: a Hun vót, hun nem vót formula
Varga Géza írástörténész életrajza
A székely írás harmadik k jele
A székely írás eredeztetése


Amennyiben ezt a veleméri utat szépnek találja, akkor az azért van, mert tényleg szép ez a veleméri út


Szeretne egy jó ajánlatot kapni, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, de mégsem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson megtekintheti az ország egyetlen Onogesius-szobrát, ezen felül a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés, a múzeum meg a szobormegtekintés is) teljesen díjtalan. Ha Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a hun-magyar romantika mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az Onogesius vezér, az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Másutt meg mutatóba sincs egy fél sem. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot az őrségi szállás lefoglalása végett!



A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett




Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson