A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magas. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 26., kedd

Zempléni honfoglalás-kori szíjvég jelekkel

A magyar hieroglif írás jelei megtalálhatók a honfoglalók tárgyain is, bár ez az írástani alapismeretek szerény volta miatt (a lényegében nem is létező) szakemberek számára sem köztudott. Azaz valójában nem kérdés, hogy Árpád magyar népe ismerte-e az írást. Igen, természetesen ismerte. Ez eddig azért nem volt nyilvánvaló, mert a hazai akadémikus tudomány nem törekedett és az ismert, bevallott (Sándor Klára/1996) szakmai hiányosságai miatt ma sem képes a honfoglalók hieroglifikus jeleinek megértésére és felmérésére. A finnugrista prekoncepcióba csak egy műveletlen horda képe illik bele, ezért ezt a munkát, a honfoglalók jeleinek feltárását, az akadémikus "tudomány" helyett végezzük el. Talán e szégyenletes törekvésnek és állapotnak köszönhető, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum vagy nyolc éve nem képes a szerződésben vállalt kötelességének teljesítésére, a budapesti hun(?) jelvény jeleinek tudományos igényű leírására.

A honfoglalóknak két írása is volt. 

A hieroglifikus (szójeles) írásunkat az ünnepélyesebb, vallásos jellegű írásemlékeken alkalmazták, a modernebb rendszerűt a hétköznapokban. A régészeti leleteken csak a hieroglifikus írásunk jelei találhatók meg, mert ezek képviselték a hagyományt és az ősvallást. A másik, vegyes rendszerű, de feltehetően inkább betűző írásunkat, a székely írás korabeli változatát a köznapi használatban fába rótták vagy könyvekbe írták (ezekről a Honfoglalók könyvtárai cím alatt számoltam be). Sajnos, sem a fa, sem a papír vagy pergamen nem időálló íráshordozó, ezért egyelőre csak a fémbe írt hieroglifikus jeleinket leltározhatjuk. 



1. ábra. A zempléni szíjvég, valamint jeleinek a székely írásban meglévő párhuzamai


A zempléni szíjvég írásemléke három hieroglifából áll. 

A középső jel a világoszlopot ábrázolja, egymásra rakott nagy szójelekkel. A nagy szójel eredetileg hegyet ábrázolt, ebből következően a világoszlop az ősvallási elképzelések szerint hegyek sorából áll. A székelyeknél kimutatott elképzelés szerint az égbe a havasok csúcsán való lépésekkel lehet eljutni. A zempléni szíjvég ezt az elképzelést illusztrálja. Ebből a nagy szójelünkből alakult ki a székely írás "n" betűje.

A szíjvég jobb oldalán a magas, a bal oldalán pedig a szójel szójel egyfajta változata látható.  Ezekből alakult ki a székely írás "m" és "harmadik k" betűje. 

A három jel olvasata: magas nagy kő, esetleg (a nagy jel többszörözése miatt) magas, nagyon nagy kő lehet.


Irodalom

Varga Géza: Honfoglaló tartalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás









Amennyiben látni szeretné, milyen az, amikor egy szállásgazda pandémia idején 10 méterről integet, akkor - ha javasolhatom - előbb kattintson a fenti címre és nézze meg az alábbi videót is, mert a legvégén valóban integetni fogunk!
Cserépmadár szállás imázsvideó




2018. június 23., szombat

Hopi madár olvasható üzenettel

Az eurázsiai és amerikai ősvallás "jel állaton" ábrázolási konvenciójának egyik példája látható ezen a hopi indián tálon (1. ábra). A madár teste szinte teljes egészében a magyar hieroglif írás jeleiből áll. Az alkotó szemmel láthatóan nem is törekedett az élethűségre. Elegendő volt számára, ha a lény madár voltát felismerhetővé tette. A fej helyére a kacskaringó alakú "jó" jelet helyezte, mert a jelszerűség (az elolvasható üzenet rögzítése) fontosabb volt számára a természethű ábrázolásnál.



1/a. ábra. A hopi tál madarán fentről lefelé a "Jó Nap, Jóma országa" mondat olvasható a magyar hieroglif írás jeleivel



1/b. Ábra. A szent madarat ábrázoló hopi tál



2. ábra. A "Jó Nap" (jó sarok?) ligatúra



3. ábra. Jóma a zoomorf isten neve


A Jóma ligatúra az amerikai indiánok leggyakrabban előforduló jele, ami Jóma isten egykori jelentőségére mutat. A hopi madáron szokatlan formában jelenik meg a ligatúra, mert a két jel nem érintkezik, csak a keret jelzi, hogy összetartoznak. Az isten nevének Jóma hangzósítása inkább csupán feltételezés az eurázsiai párhuzamok és a penut yomi "orvos" alapján.



4. ábra. A hopi "ország" szójel


Az ország szójel hegyeket ábrázol, az indián művész mégis a csúcsukkal lefelé ábrázolta őket. Ennek két oka is lehetett. Egyrészt a jelek nézőpontja változó is lehet (ha fentről nézi az Isten, akkor az Ő kedvéért meg is fordíthatták a hegyeket). Másrészt a fordított hegyábrázolás felidézi a madár tollait is - tehát ez esetben az alkotó mégis engedményt tehetett a természethűségnek. 




5. ábra. A hopi jelek és magyar megfelelőik, balról jobbra: "folyó", magas, Nap, ország


Az 5. ábra alsó sorának második helyén látható kék színű magyar Nap hieroglifa belsejében van egy kacskaringó, vagyis ez tulajdonképpen egy jó Nap értelmű ligatúra (jelösszevonás). Ugyanazt az ősvallási gondolatot és mondatot rögzíti, mint a hopi sasmadár nyaka és feje helyén lévő indián ligatúra (1. és 2. ábra). Ez azt jelenti, hogy az indián és a magyar kultúrában nem csak a jelek, hanem egyes ősvallási kifejezések és szófordulatok is hasonlóak lehettek és maradtak az elválás óta. 


Irodalom 


Indián-magyar jelpárhuzamokkal foglalkozó cikkek









További blogbejegyzések

A Hazanéző 2018/1-2. száma
Alán amulett "nagy ős" olvasattal
A regölyi kétfejű sas hieroglifái
Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Alán amulett Föld hieroglifával
Alán amulett a jó Isten jelképével
Alán amulett a Lyukó országa mondattal
A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról
Szabírok, kazárok és Csaba királyfi
Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával
"Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban
Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel
II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével
Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal
Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?
Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás
Veleméri rajzos sindük
Az égig érő fa ábrázolásai
Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán
Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban
Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival
A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor
"Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün
Rovológia-és-kulinária
Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben
Magyar hieroglif írás és területfejlesztés
Az őriszentpéteri tál jelei
Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről
A braziliai Ingá-kő jelei
Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén?
Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel
Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval
Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása
A frankfurti botrány
"Kultúrpolitika" és rovásírás
Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás?
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene
Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei
Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel
A marajó indiánok magyar-azonos jelei
A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák
Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra
Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról
Indián-magyar kulturális kapcsolatok
Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága
Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája
A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei
A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell
A kácsi Lyukaskő hieroglifái
A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?
Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával
"Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban
Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából
Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét?
A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim
Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün
A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei
A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei
Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája
Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból
X jeles veleméri rajzos sindü
Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege
Veleméri világmodell
Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban
A budapesti hun(?) jelvény tájolása
Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében
Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között
Sumer-magyar jelpárhuzamok
Indián-magyar jelpárhuzamok
Hieroglifikus-birtokjeleink
A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor
Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról
Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései
Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?
Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre
Elolvasható-kőkori-írásemlékek
Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok
Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje?
Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége?
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?
Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé
Az énlakai Egy Isten mondatjel
A székely írás "us" (ős) jele
Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?
Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával
A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai
A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum
Czibor-Imre-világmodellje
Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén
Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
"Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen
A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat
Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak



A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető



A csempeszkopácsi templom freskójának részlete atyaisten olvasatú hieroglifikus mondatjel



Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet.  Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint feltehetően Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!




Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra


2018. június 14., csütörtök

"Úristen magas köve" egy vintage edényen

A neten találtam egy vintage edényt, amelynek jelekből összerakott égig érő fája felkeltette az érdeklődésemet. A vintage nem egy indián törzs neve, csupán antikizált, másolat, retró, vagy valami hasonló jelentést hordoz. Feltehetően az indián motívumokat kedvelő vásárlók kedvéért utángyártott, hagyománytisztelő termékről van szó. 


1. ábra. A vintage edény égig érő fája teljes egészében magyar rokonságú jelekből áll, még a tövénél lévő két lépcső is az


Jobb lenne, ha régi, mondjuk prekolumbián edényen látnánk ezt a fát, azonban annak készítőjéről is csak azt tehetnénk fel, hogy másolta a jeleit egy előképről. A jelek ugyanis olyan régiek, hogy a magyar jelekkel való nyilvánvaló kapcsolatuk az indiánok Amerikába vándorlását megelőző időkbe teszi a kialakulásukat. Akkortájt pedig nem is igen voltak még fazekasok. Az elődök a jeleiket sziklafalakon, homokba írt, vagy festett rajzokon,  valamint fonott kosarakon jeleníthették meg.

Cikksorozatunk szempontjából, amelyben magyar jelek indián párhuzamait keressük és mutatjuk fel, elsősorban az a fontos, hogy ez a fa több magyar jel párhuzamából van összeállítva. Ha megtalálom azokat az eredeti indián cserépedényeket is, amelyeken e "lépcsők között álló fa" motívum őse szerepel, akkor közzéteszem azokat is. Amennyiben a kedves olvasó segíteni tud ebben a kutatásban, akkor azt hálásan megköszönöm!



2. ábra. A vintage edény



3. ábra. A magyargyerőmonostori kályhacsempe égig érő fájának a tövében is megtalálható ugyanaz a két lépcső, a magyar hieroglif írás magas és jelének (a székely írás "m" és "harmadik k" betűjének) változata


A "magas kő" a sztyeppi lépcsős toronytemplomok neve volt egykor s ezek ábrázolásának bal és jobb oldalából keletkezett a székely írás "m" (magas), valamint "harmadik k" (kő) jele. A két jelet azért tették az égig érő fa tövéhez, mert a lépcsős toronytemplom az égbe vezető út jelképe volt. Ezzel a két jellel kívánták jelezni, hogy ez nem közönséges fa, hanem maga az égbe vezető út, az eget tartó, Tejúttal és Istennel azonos égig érő fa.  



4. ábra. A vintage edény és a magyarszombatfai tányér szár "úr" jele


Azok a hieroglifikus szövegek, amelyekben a szár szó szerepel, csak akkor adnak értelmes olvasatot, ha a szár helyett az úr szót tesszük az olvasatba. Ez a helyettesítés azért lehetséges, mert a szár "növényi szár" a Tejúttal és az Istennel azonos égig érő fa neve volt, amiből idővel kialakult az úr szavunk is. S az istent azzal összefüggésben nevezzük ma is Úristennek, mert ő az égig érő fával azonos - csak ennek mára, az ezer éves kereszténység hatására már elhalványodott az emlékezete. 




5. ábra. A vintage edény égig érő fájának törzsének alakja pontosan azonos a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") jelének alakjával, a magyar jelhez eredetileg a Ten "Isten, élet" jelentés kötődött, például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor esetében is 




6. ábra. A vintage edény "magas" szójele (középen), jelentését a hasonló kínai "magasba vezető út" szójel (balra) és a székely "m" betű (jobbra) alapján sikerült rekonstruálni



7. ábra. Egy anaszazi edény "kő" jele (balra), a vingate edény "kő" jele (középen) és egy korondi korsó jele (jobbra)



8. ábra. A vingate edény égig érő fájától jobbra lévő "magas" szójel a fa környezetének leírásához tartozik

  


9. ábra. A vintage fa jellegzetes, három ágra bomló "gyökérzetének" egyik lehetséges magyarázata az égig érő fa (Tejút) tövében eredő szent folyók jelzése, amit a Torontál megyei ezüstcsésze hasonló Tejút-ábrázolása alapján feltételezhetünk (balra), hasonló háromgyökerű fa van Czibor Imre alsópáhoki fazekas egyik másolt, azaz szintén vintage tálján is (jobbra)


Összegezve a vintage edény égig érő fájának jeleit, fentről lefelé haladva, a magyar hieroglif írás jelei segítségével a következő jelentést hámozhatjuk ki belőlük: szár Ten (Tejúttal azonos) magas köve, amit mai magyarsággal Úristen (Tejúttal azonos) magas köve alakban mondanánk ki és értünk meg. A zárójelbe tett "Tejúttal azonos" kifejezés arra utal, hogy az égig érő fa "gyökérzetét", valójában az onnan kiinduló szent folyókat idéző jelet nem tudjuk hangzósítani, csupán feltételezünk egy jelentést (amire azonban nem tehetünk esküt). 


10. ábra. Ugor ornamentika Szaveljeva nyomán (balra), az Orion csillagkép (középen) és egy obi-ugor turul (jobbra), a madarak jellegzetes hármas elágazású farka az Orion csillagképben látott ősapa "Orion öve" csillagtriászának felel meg és arra utalhat, hogy a turul az ősapa zoomorf alakja, esetleg hasonló szimbolikája lehet a 9. ábrán látható égig érő fák "gyökérzetének" is


Természetesen nincs garanciánk arra sem, hogy az indiánok is pontosan ugyanilyen szár ten magas köve alakban olvasnák el ezt a fát, hiszen csak a jelek rokonságában lehetünk biztosak, abban azonban nem, hogy a hangalakjuk is azonos maradt az eltelt évtízezredek alatt. Mindössze arra számítunk, hogy a jelsor értelmét megközelítettük. Azt a jelek világában járatlan is megértheti (mert képszerű jelekről van szó), hogy ez a jeltorony az égbe vezető utat ábrázolja égig érő fa alakjában, összevetve azt a lépcsős toronytemplommal, amelynek ugyanaz volt a funkciója. 


11. ábra. Az Orion csillagképpel azonos ősapát ábrázoló alán amulettek, az itt látható példányok jellegzetessége az Orion öve csillaghármas és az ősapai funkció hangsúlyozása (az Istennel azonos égig érő fa "gyökérzetének" egy lehetséges magyarázata)


Mi ehhez az alaphoz csak a jelpárhuzamokat és az ezek alapján adható lehetséges, korai magyar olvasatot tettük hozzá. Ez azért jelentős fejlemény, mert nyilvánvalóvá teszi a magyar hieroglif írás meg az indián népi jelkincs rokonságát, valamint kőkori, ősvallási alapozását. Összehasonlítási alapot teremtettünk ezáltal egy jövőbeli, remélhetően megszülető indián értelmezésnek és olvasatnak. Azon sem lepődnénk meg, ha ennek során némelyik szójel magyar hangalakja is rokonítható lenne az indián hangalakkal - ám ennek további kutatását átengedjük az indián nyelveket ismerő nyelvészeknek.








veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


További cikkek

A Hazanéző 2018/1-2. száma
Alán amulett "nagy ős" olvasattal
A regölyi kétfejű sas hieroglifái
Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Alán amulett Föld hieroglifával
Alán amulett a jó Isten jelképével
Alán amulett a Lyukó országa mondattal
A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról
Szabírok, kazárok és Csaba királyfi
Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával
"Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban
Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel
II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével
Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal
Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?
Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás
Veleméri rajzos sindük
Az égig érő fa ábrázolásai
Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán
Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban
Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival
A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor
"Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün
Rovológia-és-kulinária
Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben
Magyar hieroglif írás és területfejlesztés
Az őriszentpéteri tál jelei
Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről
A braziliai Ingá-kő jelei
Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén?
Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel
Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval
Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása
A frankfurti botrány
"Kultúrpolitika" és rovásírás
Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás?
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene
Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei
Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel
A marajó indiánok magyar-azonos jelei
A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák
Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra
Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról
Indián-magyar kulturális kapcsolatok
Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága
Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája
A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei
A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell
A kácsi Lyukaskő hieroglifái
A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?
Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával
"Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban
Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából
Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét?
A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim
Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün
A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei
A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei
Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája
Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból
X jeles veleméri rajzos sindü
Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege
Veleméri világmodell
Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban
A budapesti hun(?) jelvény tájolása
Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében
Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között
Sumer-magyar jelpárhuzamok
Indián-magyar jelpárhuzamok
Hieroglifikus-birtokjeleink
A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor
Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról
Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései
Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?
Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre
Elolvasható-kőkori-írásemlékek
Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok
Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje?
Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége?
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?
Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé
Az énlakai Egy Isten mondatjel
A székely írás "us" (ős) jele
Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?
Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával
A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai
A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum
Czibor-Imre-világmodellje
Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén
Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
"Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen
A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat
Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak
A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvenció

Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!