Az Árpád-sávok (1. ábra) jelentésének megfejtése és eredeztetése valójában egy több évtizedes kutatómunka eredménye, amelyben az Indus-völgyi írás ligatúrája (2. ábra) csak egy végső megerősítést jelent (1).
Az Árpád-sávok jelentéséhez több évtizedes munka vezetett el. Ezt Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal, Varga Csabával, Friedrich Klárával és néhány további független értelmiségivel a székely írás eredetének tisztázása érdekében végeztük el az akadémikus áltudomány helyett az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunka során a 90-es években. Erre azért volt szükség, mert az akadémikus "tudomány" szalonjaiban a magyar ősvallás és a rovásírás kutatása tudatosan háttérbe szorított szakterület volt és maradt napjainkig (2).
Az alábbi ábrákon azokat az írásemlékeket mutatom be, amelyek végül az Árpád-sávos címerfél jelentésének megfejtéséhez vezettek. Azt hamar sikerült tisztáznunk, hogy a rovásjeleink előzménye egy-egy vallásos kötődésű szójel, azaz hieroglifa volt. Az egyes szójelek a kőkori magyar ősvallás szolgálatában álltak és az Isten (ős + ten) elemeit, vagy jelzőit (atya, jó stb.) rögzítették. Azt is hamar felmértük, hogy a magyarok istenének jelzői más népek istenneveivel egyeztethetők, miközben a székely jelek párhuzamai szintén megtalálhatók távoli írásrendszerekben is. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett valószínűségszámítás alapján az is nyilvánvaló lett, hogy ezek nem véletlen egyezések, hanem az írásrendszerek (és a vélük szorosan összefüggő ősvallás) genetikus kapcsolatának köszönhetők. Valamikor a kőkor végén a magyar, vagy egy magyarral rokon kultúra nyomta rá letörölhetetlen bélyegét a világ homlokára.
A fent említett műhelymunka során az "l" rovásbetűnk eredeztetése ennek ellenére bizonytalan volt. Friedrich Klára a lélek szóra gondolt, ami megfelelt az eddigi várakozásoknak, mert ez egy ősvallási fogalom. A hettita hieroglif írás "település" hieroglifája (2. ábra), valamint a Héliosz és Él istennevek azonban további megfontolásokra intettek. Az időközben megismert további jelpárhuzamok olvasata és képi tartalma megerősítette az él, élő szóra visszamenő akrofónia-rekonstrukciót (3 - 7. ábra).
Megjegyzések
(1) Az Árpád-sáv a magyar heraldika és történelem egyik legősibb szimbóluma, amely vörössel és ezüsttel (fehérrel) hétszer vagy nyolcszor vágott pajzsmezőt vagy zászlót jelent.
Először Imre király (1196-1204) egy 1202. évi oklevelének arany függőpecsétjén (bulláján), a hátlapon jelent meg az uralkodói címerben, lépő oroszlánokkal díszítve. Az 1270-es években V. István korától már zászlón is szerepelt ez a szimbólum. Ekkor emelkedett a dinasztia állandó jelképei közé. Előzőleg is a magyarság és rokonnépeink közhasználatú jelképei közé tartozott, amit az él, élő hieroglifa hunok és szarmaták általi használata s ennek a székely írásban való megmaradása igazol. Megjelenik az Árpád házi érmeken is. Ma a magyar állami címer bal oldali (heraldikai jobb) mezőjét alkotja a négy ezüst és négy vörös sáv.
(2) Sándor Klára 1996-ban megjegyezhette: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni". Szerencsére ennek ellenére egyre több dolgozat jelenik meg az írásunkról, közte Sándor Klára tollából is. Ám ezek gondosan kerülik a prekoncepciókkal szembemenő, például a szójeleinket, a kő- és bronzkori, valamint népvándorlás kori előzményeket és párhuzamokat illető kérdéseket.
A székely rovásírásról, a magyar nép önálló alkotásáról a világosi fegyverletétel óta azt állították minden komolyan vehető bizonyíték nélkül, az ezt kizáró érvek dacára, hogy az ótürk írás átvétele.
A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően az akadémikus íráskutatás legjobbjai (Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János) felhagytak az ótürk eredet emlegetésével s azóta szerintük a székely írás ismeretlen eredetű. Ami azt is jelenti, hogy a szkíta, szarmata, hun, avar, párthus rokonnépek által használt, vagy még távolabbi jel- és szövegpárhuzamokkal akkor sem hajlandók foglakozni, ha feldolgozott állapotban, tálcán teszem elébük pl. a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A ritkán (mint a Magyar Nyelv folyóirattól) érkező válaszok alapján trthatnak a tudományos közvélemény berkeiben kibontakozó vitától. Amit azonban a jelek szerint úgy kell érteni, hogy a tények eltagadásától és meghamisításától ugyanakkor nem félnek és továbbra is bátran közölnek téveszméket a nagyközönséggel. A "tudományos konszenzus" ennek köszönhető csődsorozatát illusztrálja a 2024-ben eredménytelenül lezajlott világfa vita és a 2026-ban a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt hun kiállítás is.
Irodalom
