Bisenija Petrovics és Milos Spasics tollából jelent meg egy cikk Élet agyagban, neolitikus művészet Belgrád területén címmel, a Tordos-Vincsa kultúrából származó neolitikus tárgyak képével (1 - 3. ábra). A leletek közül - gondolatgazdag jelhasználata miatt - kiemelkedik egy agyagból formált, az esőt hozó világfát idéző fej (1).
1. ábra. A neolit fejen lévő jelek olvasata egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Nagyon nagy Él szár "úr". Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál., az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "r" (ragyogj, ragyog, ragyogtál), "n" (nagy), "l" (Él) és ten "élet, isten" jele látható
Az 1. ábrán látható neolitikus szobortöredéken a székelyazonos jeleken túl három jelhasználati megoldás is van, aminek párhuzama a hun-magyar hieroglif írásban is megtalálható (2).
2. ábra. Él
3. ábra. Él földje
Jegyzetek
(1) A vonalakba rejtett neolitikus gondolatok felismerése azoktól a kreatív kutatóktól várható, akik ismerik a korabeli hieroglifák jelentésbokrát. Ám Veres Péternek köszönhetően tudjuk, hogy a kutatóknak is csak 4%-a kreatív. Abban pedig közmegyegyezésre juthatunk, hogy egyikünk sem ismeri eléggé a neolitikus szójelek jelentésbokrát. A helyzetet jellemzi, hogy a tudományos értelemben nem is létező kritikusaink sem emlegetnek mást, csak belemagyarázást, holott a felismerés lehetőségét sem lehet teljes mértékben kizárni.
Az értelmezést lehetővé tevő negyven szójelünk leírása szerepel a 2017-ben megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetben, de azt kevesen tartják a Biblia mellett az éjjeliszekrényükön. Ezért e belgrádi neolitikus figurák jelentésének megközelítéséhez példákat kell bemutatni s azokat meg kell magyarázni. Ilyen példákat a Halaf és az Indus-völgyi kultúra leletein találunk.
4/a. ábra. A belgrádi neolitikus fej Él ten, mai magyarsággal: Él (is)ten ligatúrája az Istent azonosítja az esőt adő világfával
4/b. ábra. Halaf cserépdarab az esőt hozó, "élő fát" ábrázoló ligatúrával, az ábra jobb szélén fentről lefele egy magyarszombatfai tányér szár "növényi szár, úr" jele, valamint a székely írás szabír ős és az "l" (Él, élő) jele
A 4/a. ábrán látható jelek azt az esőt adó világfát (az Istennel azonosított világoszlopot, a Tejutat) idézik, amelyiknek részletgazdagabb párhuzama egy Halaf kerámián látható (4/b. ábra). A Kr. e. VI. évezredben virágzott Halaf műveltség egyidős a Tordos-Vincsa kultúrával. Az európai neolitikus műveltségek lakossága ekkor a Halaf kultúra szabír/hurri népességéből vándorolt északra.
Mindkét ábrán átható, hogy az eget tartó világfa ágai a kőből rakott égbolt súlya alatt meghajlanak, ahogyan azt a Berze Nagy János által ismertetett szibériai mítoszok előírják. Ugyanis ez a szabír/hurri lakosság a bronzkor hajnalán eljutott Indiába, az Altájba, Mongóliába, majd az Urálba és Skandináviába is, ahol szintén elterjesztette a mítoszait és a jeleit.
5. ábra. Az Indus-völgyi és tamil ligatúrák a eget tartó világoszlopot ábrázolják, ahol az ég és az Istennel azonos világoszlop is csíkozott, mert Él
6. ábra. A székely írás "l" betűjének két formai változata az Él hieroglifából alakult ki az akrofónia során
7. ábra. Az árpádsávok
Az eredeti szabír/hurri területek (Göbekli Tepe), valamint mindazon tájak, ahová a szabír/hurri expanzió a neolitikus forradalom során és a bronzkor hajnalán eljutott, magyarazonos jelhasználattal rendekeznek. Közülük több helyen megtalálható az etnikumjelző szabír ős ten mondatjel valamilyen változata, vagy kivonata (4/a. ábra). Ennek jelentőségét a Bíborbanszületett Konstantin által megőrzött adat adja, miszerint a magyarok régi neve a szabír. Ezzel egybecseng, hogy a fenti tájakon gyakori a magyar államcímerben szereplő árpádsávok (7. ábra) előzménye, az Él hieroglifa (4/a. és 5. ábra). A magyar államcímer másik két hieroglifája, a hármas halom és a kettős kereszt is megtalálható a Halaf kultúra és India korabeli jelkészletében. Lényeges, hogy nem egy-két elszórt jel véletlenszerű egyezéséről, hanem 20-50 azonos jelről és elolvasható írásemlékek soráról van szó. A kutatás jelenlegi állása alapján a Tordos-Vincsa kultúrát megalapozó Halaf műveltség minden jele magyarazonos (8. ábra). A Vincsa kultúra Winn által bemutatott 210 jeléből is 49 bizonyult magyarazonosnak.
8. ábra. A Halaf kultúra és a magyar jelkészlet hasonló jelei közül az árpádsávok, a hármas halom és a kettős kereszt ma is a magyar államcímerben látható
(2) A belgrádi neolitikus fej jelhasználatában a székelyazonos jeleken túl az alábbi három, a hun-magyar hieroglif írásban is létező sajátosság mutatható ki:
- A belgrádi neolitikus agyagfej egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlata. Hasonló szövegvázlatot találunk az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunok számára készített Szent Korona Krisztus-zománcán is (9. ábra).
9. ábra. A Szent Korona pártáján lévő Krisztus-zománcának jelei egy istenidéző szertartás szövegkönyvét rögzítik magyar hieroglifákkal, az alsó sorban láthatók a hieroglifáknak megfelelő székely jelek: balra az "r", "s", középen "f", "s". "ly", jobbra ismét az "r" és az "s" rovásbetűk láthatók
- A belgrádi neolitikus agyagfej orra a szár szójelének lineáris változata (egy függőleges egyenes). A kirgiziai hun aranyálarc orrára és arcára a szár "úr" szójel képszerűbb (ágakkal is rendelkező) változatát rajzolták (10. ábra). A szár, orr, arc és úr szavak összecsengése és a szár jel orron való alkalmazása etnikumhatározó, mert e szavak csak a magyar nyelvben hangzanak ennyire hasonlóan.
10. ábra. Kirgiziai hun aranyálarc szár "növényi szár, úr" jelekkel
- E belgrádi neolitikus agyagfej egy lehetséges jobb magyarázatát adja a székely jelkészletből ismert Antal ligatúrának (11. ábra). Erre a neolitikus mintákat követő ligatúrára ugyanis nem illik az Antal magyarázat. A székely írás jeleinek ősvallási kötődése szokott lenni, ám ez a kötődés az Antal névben nem mutatható ki. Ez a név még csak nem is régi magyar név. A székely írásban sem szokásos külön ligatúrák alkotása a személynevekre. Annál gyakoribb, hogy istenek neveit jelölik a rovásjeleink (pl. a "j" = Jó, a "b" = Bél, a "d" = Dana stb.). Van tehát egy zavaró kivétel a jeleink használatában.
A kivétel magyarázata az lehet, hogy a hagyomány megőrizte a régi ligatúrát, de az őrzők a közel ezer éves keresztény nevelés során elfeledték a jel eredeti értelmét. Annyit mindenkor felismerhettek, hogy a ligatúra alsó eleme az "l" rovásbetű (valójában az Él hieroglifa), a felső része pedig az "nt" jelkapcsolat (valójában a ten "isten" szójel). Ez eredetileg, fentről lefele olvasva a Ten Él "Él isten" kifejezést rögzítette, amit a belgrádi neolitikus agyagfejen is elolvashatunk. E helyett a későbbi évezredek keresztény magyarjai - talán egyházi ötlet alapján - az Antal név rögzítésére kezdték alkalmazni a ligatúrát.
11. ábra. A székely írás Antal ligatúrája eredetileg Ten Él "Él isten" nevét rögzíthette
Irodalom
Berze Nagy János ():
Bisenija Petrovics - Milos Spasics (2009): Élet agyagban, neolitikus művészet Belgrád területén, (kiállítási katalógus), Belgrádi Városi Múzeum
Marija Gimbutas (1989): The Language of the Goddess (Az istennő nyelve), Thames and Hudson, London
Varga Géza (2016): A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza (2019): Közszavak és istennevek
Varga Géza (2021): Istenidéző szertartás szövegkönyve a Szent Koronán
Varga Géza (2026): Halaf jelhasználat
Varga Géza (2026): Az árpádsávok eredete
Varga Géza (2026): Az Indus-völgyi és a magyar jelformák összehasonlítása
Varga Géza (é. n.): Az MTA rováskorpusza
