2019. április 25., csütörtök

Hozzászólás Török Tibor genetikus honfoglalók nyelvét illető gondolataihoz

2019 áprilisában tartotta meg Török Tibor szegedi genetikus Az öröklődéstan alkalmazásának lehetőségei és eredményei a magyar történelemtudomány számára c. előadását Budakalászon. Alább az előadás ismertetőjéből idézünk néhány mondatot, hozzá fűzve az észrevételeinket.

Vitán felüli, ezért messzemenően egyértünk azzal, amiképpen az előadó a saját tudományterületét értékeli: "A genetikai vizsgálatok ... „erős” adatokat szolgáltatnak az ... egyének és csoportok származásáról, keveredéseiről és valamelyest még létszámukról is. A genetikai adatok ... jól meghatározható földrajzi régiókhoz tudják kapcsolni a vizsgált minták származását és kijelölik a genetikailag rokon egykori és mai népcsoportokat."

A következő gondolata is igaz: "A genetikai eredmények ezért segíthetnek eldönteni, hogy a korábban felállított alternatív hipotézisek közül melyik áll közelebb a valósághoz."  

Ezt már érdemesnek gondoljuk kiegészíteni azzal, hogy megemlítjük a szerintünk legfontosabbnak gondolt alternatívákat. A magyarság származásáról ismert hagyományos elképzelés szerint háromszori bevonulás történt a Kárpát-medencébe, amiből következően a hunok, az avarok és Árpád népe egyaránt magyar (amit több történeti forrással és egyéb adattal is igazolni lehet). Ehhez képest finnugrista újdonság a hunok, avarok és magyarok külön népként való kezelése (ennek a forrásellenes nézetnek máig hiányzik az alátámasztása). 

Az elsőrangú kérdés, amire a genetikától várhatjuk a választ, e két álláspont genetikai szempontú értékelése. A hunokról, avarokról és magyarokról ugyanis a genetika tudománya csak a genetikai kapcsolatukat tudja megállapítani, vagy cáfolni. A nyelvi-kulturális azonosságukat illetően a genetika fontos következtetésekre ad lehetőséget, mert a nyelvét és a kultúráját elsősorban a szüleitől örökli az ember. A nyelv és a kultúra meghatározására azonban genetika mégsem tekinthető megkérdőjelezhetetlen hitelű elsőrangú forrásnak, mert a nyelv és a kultúra változhat. A nyelvet és a kultúrát illetően nem a genetikáé, hanem az írott forrásoké az elsőség. Ilyen, eddig fel nem használt írott forrással - az általános vélekedéssel ellentétben - a hun, avar és honfoglalás korból is jelentős számban rendelkezünk. 


"Őstörténetírásunk oroszlánrésze eddig a honfoglaló magyarokról szólt, amiben jelentős szerepe van a korábbi időkből származó írott források hiányosságának." - írja az előadó, amit két ok miatt is pontosítanunk kell. 

Az egyik ok az, hogy bár az egyetemeken tanulhatók alapján a magyar krónikákból a hun korszakról többet, az avar korról szinte semmit, Árpád honfoglalóiról megint csak többet tudunk meg, ez csak félig igaz. Már ez sem értékelhető pusztán "az írott források hiányosságaként". A hiány ugyanis a fennmaradt adatok helyes értékelése esetén csökkenthető lenne. Csaba királyfit például mesebeli alaknak gondolják és mellőzik, pedig az Attila halála után önállósuló szabír dinasztia történetét ismerhetjük meg a pályafutásából. Ugyanez a helyzet a királyi jogar és a Szent Korona eredeztetését illetően is. Ránk maradt két uralmi jelvény a szabírhun korból és a "szakma" nem tudja, vagy nem akarja hasznosítani őket a magyar kultúra eredeztetésekor.

A másik ok az, hogy a történetírásunk érdemben semmit sem használ fel a székely írás és a magyar hieroglif írás korai emlékeiből. Ezek pedig nyelvet azonosítanak, méghozzá a hunok, az avarok és Árpád honfoglalóinak magyar nyelvét.

Azaz nem a korábbi időkből származó írott források hiányosságai okozzák a lényeges problémákat, hanem a mai értelmezők hozzá nem értése, tudatos elzárkózása, leletrongálása és rovásundora, amit - sajnos - több példa is illusztrál. Az OSZK-ban rendezett legutóbbi nyelvemlék-kiállításon a megrendelő MTA tudatosan  zárkózott el a rovásírásos emlékeink bemutatásától. A Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelték a náluk letétbe helyezett budapesti hun(?) jelvény jeleket hordozó felületét, majd a roncsolt rovásjelekről tévesen azt állították, hogy azok csak latin betűk. Az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításról, ahol az építészek rovásjeleket felhasználó installációt terveztek, kitiltották a rovásírást. Sándor Klára azt is megkérdezhette egy 1996-os tanulmányában, hogy nem tudni, miért is kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni. 

"Árpád népének eddigi genetikai vizsgálatai azt mutatják, hogy egy nagyon heterogén, aránylag frissen szervezett szövetség lehetett, akik a mai baskírokhoz, volgai tatárokhoz álltak legközelebb. Kimutattuk, hogy összetételük a kelet európai sztyeppéről és Belső-közép-Ázsiából származó nomádok keveredésére vezethető vissza, melyben jelentős szerepük lehetett az onoguroknak."

A sztyeppi népek a folyamatos harcok miatt szükségképpen keveredtek egymással. Minden családba bekerülhetett egy-egy rabszolga, vagy rabnő, aki aztán szükségképpen egyenrangúként élt együtt a gazdáival (egy nomád államban a rabszolgát lóra kellett ültetni és fegyvert kellett adni a kezébe, mert egyébként nem vették hasznát). Ez a kevertség különösen érvényes lehetett a katonai elitre, ahova a csatlakozó nép vezetője, vagy a vitézségével azt megérdemlő harcos bekerülhetett. Mivel a jellegzetes honfoglaló sírok ezt a katonai elitet képviselhetik, a genetika szükségképpen ezt a kevertséget állapíthatja meg. Ez a kevertség azonban nem vonatkozott a kultúrára, amit a tárgyi hagyatékuk alapján megállapíthatunk. A szarmata, alán, gepida és meroving tárgyakon ugynazokat a vallásos jeleket, magyarul megszólaló szövegeket találjuk, mint amilyenek a hun, avar és honfoglaló leleteken vannak. Ha a nemzet a nyelvében és a kultúrájában él, akkor - az írott források alapján - a genetikai kevertsége ellenére is egységes és töretlenül magyar volt. Erre utal, hogy az onogur népnév kezdettől a magyarság elnevezése volt és maradt (hungarian-ként) napjainkig. 

"Genetikailag Árpád népe leginkább a török népekhez tartozónak látszik" - állítja Török Tibor, azonban ebben a mondatban a "török" nem jelenthet nyelvet, csupán genetikai képet - hiszen a genetika nem képes a nyelv azonosítására. 


"Úgy gondoljuk, hogy a honfoglaló hatalmi csoport sokfélesége, ami több etnikai forrásból származhatott, törökös jellege és alacsony számaránya megkérdőjelezi a magyar nyelv eredetét a honfoglalókhoz kapcsoló hipotézist."

A magyar nyelv nem a honfoglalóktól ered, de a honfoglalók is magyarul beszéltek (amit többek között a honfoglalókra vonatkozó hetümagyar és a dentümagyar elnevezések is megfelelően bizonyítanak). Amint a hunok és az avarok is - lévén ők a magyar nép különböző megjelenései.

"Adataink rávilágítanak arra, hogy a magyar etnogenezisben honfoglalást megelőző korszakoknak sokkal jelentősebb szerepe volt, mint korábban gondoltuk, például a nyelvnek a magyar hatalom korszaka előtti megjelenése a Kárpát-medencében, egyenrangúan megalapozott feltevés, amint azt már számos tudós előterjesztette."

Egyetértünk. A háromszori bevonulás mellett meg kell említenünk az őshonosság mellett felhozható érveket is. Ilyen elsősorban a  7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar, vagy magyarral rokon szövege, valamint Mario Alinei felismerése arról, hogy a magyarok legközelebbi nyelvrokonai az etruszkok, aki a Dunántúlról vándoroltak Itáliába. A magyar etnogenezis nem tárgyalható kis nép, kis területű őshaza és rövid őstörténet feltételezésével. A genetika nagyon sokat fog segíteni e kérdések tisztázásában, a nyelvi-kulturális azonosítást illető kérdéseket azonban elsősorban a nyelvemlékek alapján lehet majd eldönteni.