A Szentes-Jaksor parton talált, a Szakálháti kultúrához (kb. Kr. e. 5000–4800) tartozó neolitikus edény rajza a Magyar Nemzeti Múzeum által a világhálón közzétett, de alapos leírást nélkülöző rajz nyomán (1. ábra). A Gemini Ai-tól származó értesüléseim szerint, amelyeket ellenőrzendőnek gondolok, a leletet 1930 körül Csallány Gábor tárta fel, tudományos közlése pedig Schupiter Elemér, Kalicz Nándor és Makkay János nevéhez fűződik. Az edény a Magyar Nemzeti Múzeumban van.
1. ábra. Nagyon nagy Él olvasatú hieroglifákkal díszített 6 - 7 ezer éves agyagedény a Magyar Nemzeti Múzeumban
2. ábra. Az agyagedény külsején lévő jelek legfelső sora a Nagy nagy szár (mai magyarsággal: Nagyon nagy úr) ligatúrákból áll, ezek egyikét ez az ábra a talpára állítva mutatja be
A 2. ábrán lévő, szójelekből álló rajz a nagyon nagy hegyen álló, Istennel azonos világfát ábrázolja. A függőleges vonal a sumér és a hettita hieroglif írásban is "fa" jelentést hordoz. A székely írásban ez az "sz" betű, ami a magyar hieroglif írás szár "növényi szár, úr" szójeléből alakult ki az akrofónia során, tehát nem csak a jelforma, hanem a jelentés is összevethető. A hasonló elolvasható ábrázolások hozzásegíthették volna a 20023-24 években zajlott világfa vitát a megoldáshoz. Ám ez a Pócs Éva cikke nyomán kirobbant vita a résztvevők és a szerkesztőségek (Mandiner, Ethnographia és Valóság) rovológiai és etikai színvonaltalansága miatt, a húsznál is több tudós hozzászóló ellenére is eredménytelenül zárult. A szakirodalomban megőrzött tanulmányok örök emlékművét képezhetik a világosi fegyverletétel óta kontraszelektált "szakma" rovológiai csődjének. Azt jelzi, hogy ideje lenne végre a magyar jelhagyomány akadémikus tudomány általi feltárásának is. Ennek során a néprajztudomány észrevehetné a székely jelek és a népi jelkészlet rokonságát (1), a régészek pedig elolvashatnák a leleteiken lévő székelyrokon szójeleket.
3. ábra. Az agyegedény külsejének díszítését alkotó, felülről második sor olvasata Nagyon nagyon nagy
A 3. ábrán lévő természeti képet alkotó mondatjel nagy hegyek sorát ábrázolja a nagy hieroglifa ismétlésével, amelyen lépdelve az égbe lehet jutni.
4. ábra. Az agyagedény nyakán körbefutó rátett díszítés lehet Lyukó jelek sorozata
A 4. ábrán látható lyuk, Lyukó szójelek azt az isteni forrást ábrázolják, amelykből az életet adó víz és általában a szükséges javak a halandókhoz érkeznek.
5. ábra. A rátett, vízszintes díszítésből ferdén lefele futó sorok szintén állhat Lyukó szójelek sorából, ám ezek együttese az esőt ábrázolja, amivel Él isten nevét rögzíthették
Az 5. ábrán lévő rajz egy természeti képet ábrázol, az égből aláhulló esőt idézi (2). Egyúttal azt is kifejezi, hogy az életet adó víz Lyukó istentől származik, egy lyukból folyik ki.
Jegyzetek
(1) Például az a jelenség, hogy az írásemléket képező leleten lévő jelek legfelső sora "fejjel lefele lóg", miközben a következő sor a "talpán áll", tapasztalható egy erdélyi tányér szélén is (6. ábra), meg egy párthus aranyoroszlánon is (7. ábra). Lehetséges, hogy ez a rovástechnológia kísérőjelenségének, az egykori bustrofedon sorvezetésnek a maradványa. Amikor ugyanis egy rovásboton lévő írásemléket (amelyiken az egymást követő sorok ellenkező irányúak) áttettek egyéb íráshordozóra, például papírra, bőrre, edényre, vagy egy pecsétnyomó felületére, akkor a rovásbot sorainak másolásakor törvényszerűen előállhatott ez az íráskép.
6. ábra. Az őriszentpéteri tájmúzeumban kiállított erdélyi tányér fényképe (a szerző által készített fotógrafika), az alsó sorban a tányéron lévő szójelek székely írásban megtalálható párhuzamai, a "g" (ég), "gy" (Egy), "o/ó" (Óg "ég"), "n" (nagy), ten "élet, isten", "g" (ég) és "ly" (lyuk, Lyukó) jelek láthatók
7. ábra. Párthus aranyoroszlán (fent), a két hieroglifikus mondata (középen) és a párthus hieroglifáknak megfelelő székely "s" (sar "sarok, úr"), "j" (jó "folyó"), "ly" (lyuk, Lyukó), "n" (nagy), "r" (ragyogó), "s" (sar "sarok, úr") rovásjelek (lent)
A párthus aranyoroszlán első mondata a Jó sar (mai magyarsággal: Jó úr, vagy folyó úr). E mondat jelei a talpukon állnak, de tükrözöttek, mert pecsétnyomón használták őket. A második mondat olvasata: Lyukó nagy nagy nagy ragyogó sar (mai magyarsággal: Lyukó a nagyon, nagyon, nagy ragyogó úr). Ennek jelei a pecsétnyomó előző sorához képest "a fejük tetején állnak" és persze egyúttal tükrözöttek is.
(2) Egy gödörházi edényen a rátett díszítés és a ferde vonalakat eredményező "fogatolás" (az Él hieroglifa egyfajta előfordulása) látható. Ez az edény a zománcos edények divatjának térnyerése előtti eredeti őrségi konyhai edényeket képviseli. A tűzálló őrségi agyagnak köszönhetően a hasonló edények messze földre elkerültek és széles körben használatban voltak. Az archaikus díszítésű edényeknek a neolitikum óta az volt a feladata, hogy emlékeztesse a halandót: az élet lehetőségét a Teremtőtől kapja. Ez az edény ezt a feladatát Él isten nevének rögzítésével teljesítette.
8/a. ábra. Gödörházán fellelt, kb. 150 éve készített cserépedény, külső máz nélküli, "fogatolással" és rátett dísszel ellátott felületének esőt ábrázoló, Él isten nevét rögzítő részlete (Sindümúzeum)
8/b. ábra. A székely írás "l" (Él, élő) jele
9. ábra. A Halaf kultúra 7-8 ezer éves ligatúrája egy British Muzeumban őrzött cserépdarabról (fent), alatta a székely írás "n" (nagy) és Él jele, az olvasat: Nagy Él
Irodalom
Kalicz Nándor - Makkay János (1977): Die Linienbandkeramik in der Grossen Ungarischen Tiefebene (Az alföldi vonaldíszes kerámia a Nagy Magyar Alföldön)
Schupiter Elemér (1931), Neolithikus telepek Szentes környékén, Dolgozatok a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Archaeologiai Intézetéből, VII. évfolyam
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
