Varga Géza írástörténész

2025. május 9., péntek

A tismicei fülbevaló magyar szövege beárnyékolja Simon Ungerman nagymorva horizontját

A Politikai és társadalmi struktúrák Középkori Közép- Dél- és Kelet-Európa (9 – 15 évszázad) Régészeti és történelmi bizonyítékok c. kötetben jelent meg Simon Ungerman Kora középkori luxusékszerek regionális csoportjai: régészeti elemzésük versus történeti értelmezésük című dolgozata. A szerzőnek nem tűnt fel, hogy az általa közölt tismicei függő olyan hieroglifákból (ősvallási kötődésű szójelekből) felépített képszerű jelmontázs, amely a székely írásban és az avarhun jelhasználatban is szereplő jelekből épült fel (1). A fülbevalókon megjelenő hieroglifikus szövegeknek több megfelelője van, eddig e jelhasználati szokásnak erdélyi és sztyeppi párhuzamait ismertettem (2)

1/a. ábra. A "feje tetejéről a talpára állított" tismicei képszerű jelmontázs szójeleinek olvasata: Nagyon nagy égi Lyukó sar magas köve (mai magyarsággal: Nagyon nagy égi Lyukó úr magas köve), az ábra bal oldalán a függő hieroglifáit, a jobb szélén lentről felfele pedig a székely "n" (nagy), "g" (ég), "m" (magas), "ly" (lyuk, Lyukó), kő és "s" (sar "sarok, úr") rovásjeleket tüntettem fel

A bevezető szerint "A cikk a kora középkori luxusékszerek három regionális csoportjával foglalkozik: Morvaországban, Csehországban (mindkettő a 9. századból és a 10. század első feléből) és Lengyelországban (nagyjából a 10-11. századból). Korábbi kutatások e regionális csoportok kialakulását a szomszédos régióból érkező külföldi kézművesek érkezésének eredményeként magyarázták, és gyakran összekapcsolták valamelyik fontos történelmi eseménynel. A szerző szembesíti e hagyományos nézetet a kutatás jelenlegi állásával. Először is hangsúlyozza, hogy mindhárom csoport ismeretét erősen meghatározza a régészeti források jellege (temetkezési sírok sírmellékletekkel, vagy ezüstkincsek); azonban a luxusékszereket az említett régiókban olyan időszakokban is használhatták, amelyekből hasonlóan jelentős régészeti források nem maradtak fenn. Másodszor, fel kell hívni a figyelmet a kora középkori arisztokrácia hosszú távú létezésére, amelynek tagjai jelentős földrajzi távolságokon is fenntartották a kapcsolatot egymással. Az ilyen kapcsolatok kulcsszerepet játszottak a luxusékszerek elterjedésében, de ezeknek csak kis részét jegyezték fel a fennmaradt írásos források."

1/b. ábra. A szójelekből alkotott tismicei bronz fülbevaló Simon Ungerman dolgozatának 6. ábrájából, ahogyan a képszerű jelmontázs az eredeti ábrában "fejjel lefele lóg"

A szlávnak tartott VIII. századi halotthamvasztásos sírokból még nem kerültek elő luxusékszerek. Később a temetési szertartás megváltozásával (nyilván az avar uralom hatására - VG) az ékszerleletek is megjelentek. Ezek jellegzetes képviselői azok a fülbevalók, amelyeket Simon Ungerman a 6. ábrában mutat be s amelyek egyik képviselője a fenti 1. ábrán látható. Párhuzamai a szerző szerint Közép-Ázsiában, Délkelet-Európában, legjellemzőbb analógiái a Kárpát-medencében találhatók. Kézművesek érkezhettek a korai időszakokban az avar területekről, de azt lehetetlen pontosan megállapítani - írja a szerző - hogy melyik régióból jöttek, bizánci eredeztetésük lehetséges.

"Írásos források nem maradtak fenn az Avar Kaganátusban" - írja azon a 392. oldalon, amelyiken egy magyarul elolvasható fülbevaló képét közli (1. ábra). Pedig ez az ékszer a magyar hieroglif írással írt szövegek egyik jól elolvasható képviselője. Ezt az írásrendszert, amelynek az ismertetését a Magyar hieroglif írás c.kötetben adtam közre, a szkíta, hun és avar hatás eredményeképpen több nép is használta. A "nagymorva" időkben a hieroglifikus írást használó nemzetek közül elsősorban az avarhunok magyar jel- és nyelvhasználata lehetett meghatározó.

Amiből nyilvánvaló, hogy mégis elsősorban a "szomszédos régióból érkező" avar hatással magyarázható ezen ékszercsoportnak, vagy e csoport néhány sajátosságának, elemének megjelenése a cseh, morva és lengyel területeken. A magyarul elolvasható "nagymorva" leletek közül közöltem már néhányat a mikulcicei lelőhelyről. Ezekhez csatlakozik most a tismicei fülbevaló szövege. Nem gondolom, hogy a korszak kérdéseit pontosan meg lehet válaszolni e fennmaradt és elolvasható nyelvemlékek hasznosítása nélkül.

2. ábra. Simon Ungerman ezt az 1964-es térképet közli Havlik után a Nagymorva Birodalom elképzelt kiterjedéséről

A 2. ábrán látható térkép egy talán sohasem létezett államot próbál minél nagyobb röghöz kötni. Érdemes felfigyelni rá, hogy az effajta megalapozatlan fantáziálások tudományként való eladásához (kísérletezzenek ilyesmivel a Dunától északra, vagy délre) szükség van a magyar nyelvemlékek figyelmen kívül hagyására. S a rovológiai eredmények felhasználásától óvakodó áltudományos ködfoszlányok közé nem csupán a Nagymorva Birodalom leírásai sorolhatók, hanem más magyar- és tudományellenes agyszülemények is.

Például a tismicei fülbevalón előforduló képszerű ég szójel az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció egyik előfordulása, ami lehetőséget ad egy Pócs Éva által megfogalmazott hamis illúzió értékelésére. A függő ég szójelében ugyanis a világfa függőleges egyenese (a szár "növényi szár, úr" hieroglifa) tartja az ég boltozatát. E fülbevaló tehát egy elolvasható világfa előfordulás. Pócs Éva pedig azt vetette fel egy 2023-as dolgozatában, hogy a honfoglalóknak nem volt világfa képzetük, vagy az nem bizonyítható és nem értelmezhető. Az ebből kialakult világfa vitában húsznál is több tudós szólalt meg, közte a figyelemre méltó szempontokat megfogalmazó Mátéffy Attila is, ám - a szükséges rovológiai szaktudás híján - egyikük sem volt képes a döntő válasz megfogalmazására, a világfa meghatározására és felmutatására. Miközben a honfoglalás kori leleteken százszámra vannak elolvasható világfa ábrázolások, amelyek az elolvashatóságuk folytán jól értelmezhetők. Ugyanolyan jól, mint e tismicei avar függő is. A hun és avar előzményekre visszamenő magyar és a magyarból átvett szlovák államcímer hármas halmon álló kettős keresztje is egy elolvasható világfa.

Az általános rovológiai ismerethiány eredményeként a hivatalos NAT tankönyvekben azzal vezetik félre a jövő nemzedék leendő "szakértőit", hogy a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar kor írás- és nyelvemlék nélküli volt. Holott a múzeumok polcain száz- és ezerszámra hevernek az e korból való elolvasható hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójelekkel élő) nyelvemlékeink.

Csak persze az akadémikus "tudomány" ma is alkalmazott módszertana a világosi fegyverletételt követően olyan időszakban alakult ki, "szakértői" olyan évtizedekben szocializálódtak, amikor az ősvallás és a székely rovásírás szakterülete, valamint az avarhun-magyar azonosság gondolata is jórészt szalonképtelen volt. Ezért aztán ezeket az avarhun és honfoglalás kori magyar írásemlékeket a "szakma" el sem tudja olvasni, fel sem tudja/kívánja használni. A közelmúlt félsikerű kiállításai azt valószínűsítik, hogy e "tudományos konszenzus" képtelen, vagy csak indokolatlan akadályokkal küzdve képes a megújulásra. Ezért a közeljövő őstörténeti jelentőségű összegzéseinek (a kínai-magyar közös rendezésű hun kiállításnak és a Hoppál Mihály nevével fémjelezhető új magyar mitológiának) a tudományos színvonala is elmaradhat a lehetséges legjobbtól, ha a kutatók nem tudják, hogy eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást.

Némelyik "tudósnál" a hun-magyar, avar-magyar azonosság puszta felvetése is jelzőosztogatást eredményez. Pedig a finnugrista jelzőosztogatók példaképéről, Zsirai Miklósról éppen mostanában vált nyilvánvalóvá az akadémikus tudomány berkeiben is, hogy a jelzőosztogatásaival valótlanságokat próbált hitelesíteni.

Jegyzet

(1) A tismicei függő minden hieroglifájának van avarhun és székely megfelelője. Ezek közül most csak a sajátos "nagyon nagy" kifejezés előfordulásai közül mutatok be néhányat. Valamennyien jól elolvashatók (3-5. ábra). Segítségükkel - és a többi avarhun hieroglifikus írásemlék tanulmányozásával - belátható, hogy a tismicei fülbevaló egy népvándorlás korban is szokásos ékszerkészítési, jel- és nyelvhasználati, valamint ősvallási hagyományt képvisel.

3. ábra. A Nyergesújfalu Sánc-hegyen előkerült hun nagyszíjvég (középen), a hun nagy és szár/sar hieroglifák (balra, fentről lefele), valamint a székely írás e hieroglifákból keletkezett "n" (nagy), "sz" (szár "növényi szár, úr") és "s" (sar "sarok, úr") rovásbetűi (jobbra), az olvasat: Nagyon nagy sar (mai magyarsággal: Nagyon nagy úr, az aranyozott Bél hieroglifákkal együtt: Nagyon nagy Bél úr az olvasat

4. ábra. Lomovátovói Nagyon nagy Bél mondatjel egy szíjvégen

5. ábra. Hun ékszer töredéke (Kercs, V. szd.), a közepén olvasható Nagyon nagy Üdő mondat, Üdő a napisten egyik neve (vö. a Hérodotosz által említett szkíta Oitoszür napisten neve am. "Idő úr", a sumér-akkád Utu sar "Idő úr"!), két szélén a Lyukó szár (mai magyarsággal: Lyukó úr) mondat olvasható egy-egy turult ábrázoló kompozícióban

(2) Párthus, kusán és Árpád kori magyar függőkön is vannak elolvasható, ősvallási szlogeneket rögzítő hieroglifikus szövegek. Vagyis ez a jelhasználati, szövegrögzítési szokás is a sztyeppi magaskultúrák gyakorlatából származik. Alább - Călin Cosma nyomán - Erdélyben feltárt avar fülbevalók olvasatát közlöm (6. ábra).

6/a. ábra. A Călin Cosma által bemutatott erdélyi VII-VIII. századi fülbevalók szójelei és párhuzamaik a székely írásban, valamint a magyar népi és uralmi jelhasználatban

6/b. ábra. A Călin Cosma által bemutatott erdélyi VII-VIII. századi fülbevalók szójelei és párhuzamaik a székely írásban, valamint a magyar népi és uralmi jelhasználatban

A tismicei nagyon nagy ég szövegrészletet ezen erdélyi esetekben még ten-nek olvastam (azonban ez ellen szól az égboltot középen alátámasztó szár hieroglifa léte, amire e ten "Isten, élet" jel esetében nincs igazán szükség). Ezt az olvasatot a 3-5. ábrán lévő hun előfordulások alapján módosítanom kellett. Ez a módosítás azonban nem érinti az olvasatok alapvető helyességét.

Az olvasatok pontosítása az újabb és újabb hieroglifikus szövegek elemzésével érhető el. Lehetnek aztán olyan esetek is, amikor a hasonló kettős olvasási lehetőséget az ékszer készítői tudatosan építhették be az írásemlékbe. Azaz, ha messziről nézzük, akkor a ten olvasatot látjuk, közelebbről azonban a nagyon nagy ég olvasási lehetőség is feltárul. Ez különös megoldásnak tűnik, ám ez az írásrendszer annyi különös és kreatív megoldással élt az eddig feltártak alapján is, hogy ez egy jogos kérdés. A további kutatás döntheti el, hogy e kettős olvasási lehetőség valóban alkalmazott gyakorlat volt-e. A hieroglifikus írásemlékeken tapasztalható, hogy az első megközelítés, a távolabbról való megtekintés egy rövidebb szöveget eredményez s csak az alaposabb, közelebbi szemrevétel segít feltárni a kisebb jelek által rögzített tartalmat. Nem zárható ki, hogy ezt a lehetőséget tudatosan is alkalmazták az ékszerek készítői.

Irodalom

Ungerman, Šimon (2024): Regionalne skupine ranosrednjovjekovnog luksuznog nakita, usporedba arheoloških analiza i povijesnih interpretacija, In: Političke i društvene strukture u srednj... Kora középkori luxusékszerek regionális csoportjai: régészeti elemzésük versus történeti értelmezésük

Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó. 2023.