A szemünk előtt omlik össze a világosi fegyverletételt követően uralkodó nézetté tett nyelvészeti alapozású prekoncepció az uráli nyelvek születéséről. Ma már világos, hogy a magyarságnak sem a nyelve, sem a genetikája nem uráli eredetű. Amint a rovásírása is saját lelemény és nem az ótürk átvétele. E tudományterületek adatai az altáji (korai hun és preszkíta) őshazák felé mutatnak, ami a krónikáinkban és a Bíborbanszületett Konstantinnál megőrzött történeti hagyomány, a szabír-hun származásunk igazát tanúsítja és déli szabír-hurri tájak felé mutat. A későbbi uráli nyelvek keletkezése meg az Altáj vidékéről kiinduló bronzkori Szejma-Turbino kultúrának (1) köszönhető. Ezt támasztják alá a műveltség írásemlékei, közöttük a Kaninszkaja-barlangban talált bronz medvefigura hieroglifikus szövege is (1. ábra). A bekarcolt ember-jávorszarvas alakos szobrocskát a sziktivkari Komi Köztársaság Nemzeti Múzeuma (Национальный музей Республики Коми) őrzi és mutatja be (1. ábra).
Jegyzetek
(1) A Szejma-Turbino jelenség (kb. Kr. e. 2200–1900) kulcsfontosságú szerepet játszott az "uráli nyelvek" megjelenésében. A Szejma-Turbino egy olyan, az Altajban kialakított fejlett bronzművességen és árucserén alapuló kereskedelmi útvonal, amely a magyar nyelv ősét vagy rokonát beszélő szabír-hurri népesség térhódításának az eredménye.
Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár ránk hagyta, hogy a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). Az alternatív kutatás, meg a tájba simuló "fősodratú" szerzők között évszázados vita bontakozott ki arról, hogy ez csak a hun idők szabírjaira, vagy az "ókori" szabírokra (a szabír-hurri népességre) is vonatkozik-e. A mindenkori megszállóink által támogatott és a könyvkiadás monopóliuma által majdnem kizárólagossá tett finnugrista rablómese az "ókori" szabírokkal való azonosításunknak a gondolatát is eleve tudománytalannak ítélte. Emlékezhetünk Róna-Tas András téves, de az akadémikus kutatók számára erősen javasolt álláspontjára, aki földrajzi szélességi és hosszúsági adatokkal körülrajzolva megadta az Urál-vidékét, mint ahol a magyar őstörténet a tudományosság igényével kutatható. Nos időközben e mögül a finnugrista prekoncepciók diktálta álláspont mögül maga a tudomány visszavonhatatlanul kivonult.
A legújabb archaeogenetikai, nyelvészeti és írástörténeti kutatások közvetlen kapcsolatot mutatnak ki a fémkereskedelmi hálózat működése és az uráli nyelvű közösségek létrejötte között. Az uráli népek a magyar nyelvet, vagy a magyar nyelv rokonát használó szabír-hurri népesség által működtetett Szejma-Turbino kereskedelmi útvonal telephelyein alakultak ki.
A hagyományos elméletekkel szemben (amelyek az Urál-vidékre tették az őshazát) a legújabb multidiszciplináris kutatások az uráli nyelvek gyökereit jóval keletebbre, Északkelet-Szibériába (Jakutföld/Léna-medence) pozicionálják. Hozzátehetjük: ez a terület sem volt a magyar nyelv őshazája, mert nyelvünket a szabír-hurri népesség hozta a Szíria és az Indus-völgy közötti, még korábbi őshazából.
A Jakutföld/Léna-medence vidékén élő vadász-gyűjtögető népesség az Altaj-Szaján vidékén megszülető ónbronzra alapozva indította el a Szejma-Turbino fémbányászati és fémművességi hálózat kialakítását. A Szejma-Turbino hálózat biztosította azt a technológiai és migrációs csatornát, amellyel az uráli nyelvek beszélői rendkívül gyorsan haladhattak végig a szibériai folyóvölgyek és északi erdőségek mentén nyugati irányba, egészen a Baltikumig és Közép-Európáig.
Nyelvészeti modellek szerint a Szejma-Turbino kereskedelmi és katonai hálózatában a magyar (náluk ősuráli) nyelv egyfajta közvetítő nyelvként (lingua franca) működött. Világosabban fogalmazva: A magyarul beszélő szabírok működtették a Szejma-Turbino kultúrát.
A hálózatban részt vevő, genetikailag rendkívül heterogén csoportok (szibériaiak, indo-iráni sztyeppei pásztorok, európai vadász-gyűjtögetők) a kereskedelmi kapcsolatok fenntartásához átvették a magyar nyelvet. A kereskedelmi útvonal telephelyein a magyar nyelv meghonosodásával és a szibériai nyelvekkel való keveredésével alakultak ki a különböző "uráli" nyelvek.
E nyelvi asszimiláció magyaráz meg egy, az alternatív kutatók által évszázada emlegetett archaeogenetikai paradoxont. E megfigyelés szerint, amíg a mai uráli nyelvű népek (pl. finnek, észtek, magyarok) genetikailag lényegesen különböznek egymástól, a nyelveik mégis közös tőről fakadnak. A különböző genetikai hátterű csoportok a Szejma-Turbino hálózat hatására nyelvet váltottak és átvették az eredetileg szabír-hurri fémkutató és -kereskedő csoport magyar nyelvét.
A Szejma-Turbino expanzió a lóhasználatnak köszönhetően hirtelen, mindössze néhány évszázad alatt zajlott le a kontinensen. Érdemes emlékeztetni rá, hogy Veres Péter kutatásai szerint a lótartás a magyarságnak köszönhető kulturális vívmány. Ez a gyors földrajzi szétszóródás vezetett a korábban egységesebb szabír-magyar alapnyelv szibériai fejleményeinek darabokra töréséhez, az "uráli nyelvek" megszületéséhez. A hálózat mentén izolálódó csoportok sajátos helyi nyelvi környezetbe kerültek, ami elindította a szamojéd, obi-ugor és finn-permi nyelvágak önálló fejlődését.
Bár Veres Péter akadémiai kutató volt, Götz László pedig független nyelvtörténész, a logikájuk egy ponton zseniálisan találkozott: mindketten elutasították azt a nézetet, hogy a lótartás és a lovaglás egy késői, primitív sztyeppei találmány lett volna, amit a magyarok csak külső szemlélőként másoltak le.
Götz László az elő-ázsiai/kaukázusi kohászati centrumok felől eredeztette a lovas technológiát, amely északra áramolva érte el az Urál vidékét. Veres Péter pedig az Urál déli kapujában látta azt a zseniális ugor (azaz szabír-magyar - VG) populációt, amely ezt az elő-ázsiai eredetű, fémművességre és fejlett lószerszámokra épülő kultúrát elsajátította, és a sztyeppén tökélyre fejlesztette. Hangsúlyozta, hogy a legősibb uráli/ugor nyelvi rétegben a lóval kapcsolatos szavak (mint a ló, nyereg, fék) nem jövevényszavak, hanem belső fejlemények. Ebből ő azt a logikus következtetést vonta le, hogy ha a nyelv nem kölcsönözte a szót, akkor a tevékenységet sem kívülről vették át: vagyis maguk háziasították és kezdték el megülni.
Götz László a Keleten kél a Nap című művében hosszan elemzi a közel-keleti Szubartu (a sumér forrásokban Subir-ki) és a hurriták szerepét. Götz alapvető tézise és logikája a következő szakmai pillérekre épült:
- Rámutatott, hogy a legfejlettebb, legkoraibb bronzkohászat (a bonyolult öntési eljárások, fegyverkovácsolás, lószerszámok) a Kaukázustól délre, a hurriták és az Elő-Ázsiában élő korai szabír csoportok területén alakult ki.
- Ez a technológiai tudás és a hozzá kapcsolódó fegyveres elit kereskedelmi utakon és népmozgásokon keresztül áramlott északra, az Urál és Szibéria felé, ahol a helyi, még kőkorszakias szinten álló népekkel találkozott.
- Götz szerint a magyar nyelvben lévő, eddig "ismeretlen" vagy tévesen kizárólag "iráninak" vagy "töröknek" bélyegzett legősibb műveltségszavak (például a harcos vagy maga a szabír/szabar népnév) valójában ebből a kaukázusi/elő-ázsiai hurrita-szubartui rétegből származnak.
Götz László többek között nyugati (francia és német) régészeti jelentésekre, valamint az elő-ázsiai leletanyagokra támaszkodva mutatott rá arra, hogy a Kaukázustól délre, a mai Örményország, Kelet-Anatólia és Észak-Mezopotámia területén (az ókori hurrita és urartui civilizációk körzetében) már az i. e. 3. évezredben olyan elképesztően fejlett fémkohászat létezett, amely megelőzte a sztyeppei kultúrákat.
A Keleten kél a Nap c. művében Götz László említett egy lovast ábrázoló kisplasztikát (fémszobrot) egy, a Kaukázustól délre virágzó kultúrából, ami szerinte azt bizonyítja, hogy Elő-Ázsiában már évszázadokkal, sőt évezredekkel a Szejma-Turbino kultúra vagy az andronovói harci szekerek előtt ismerték és háziasították a lovat, sőt, valamilyen formában már meg is ülték azt. Götz külön kiemelte a korai szubartui/hurrita rétegeket, ahol a fémből készült zablák és lószerszám-alkatrészek prototípusai megjelentek.
A történelem első ismert lóidomítási és lótenyésztési kézikönyvét egy Kikkuli nevű mitanni (hurrita) mester írta a hettita király parancsára (Kr. e. 1400 körül). Kikkuli pontosan abból a Kaukázustól délre eső, elő-ázsiai szabír-hurri lovas kultúrkörből jött, amelyik a Szejma-Turbino kereskedelmi útvonalat is működtette.
Bakay Kornél régészprofesszor kutatásaiban és tankönyveiben szintén hangsúlyozta, hogy az emberiség korai történetében léteztek olyan hatalmas, ragozó (agglutináló) nyelvű kulturális tömbök, amelyek már a kőkorban elképesztő technológiai és szellemi magasságokba értek. Bakay szerint az eurázsiai térségben a ragozó nyelvű népek (köztük az ősugorok, szabírok) alkották azt az alapréteget, amelyre később a bronzkori civilizációk ráépültek.
A jelhasználat gyökerei végső soron szintén a Kaukázustól délre virágzó, a lovaglást és a korai bronzművességet feltaláló kultúrákkal kötik össze a Szejma-Turbino műveltség kezdeteit. Ezen ősi népességek és műveltségek közé tartozik többek között a Dzsiroft-, meg a Halaf-kultúra is, amelyekből később a sumér népesség is kialakult.
Az a gondolat, miszerint a Szejma-Turbino jelenséget szabír-hurri népek mozgása indította el vagy működtette, elméletileg és a legújabb kutatások fényében döbbenetesen megalapozottnak tűnik, mégpedig két okból:
- A genetika meglepő fordulata (2025/2026): A Harvard Egyetem és a magyar Archeogenomikai Kutatóintézet (Török Tiborék) legfrissebb genomikai vizsgálatai kimutatták, hogy a Szejma-Turbino hálózatot működtető népesség genetikailag rendkívül heterogén (összetett) volt. Ám a minták között a szibériai (jakutföldi) vonalak mellett kimutathatóan jelen vannak déli, iráni és kaukázusi/közel-keleti genetikai komponensek is! Ez azt jelenti, hogy a Szejma-Turbino fémműves hálózatában ténylegesen jelen volt egy délről (Elő-Ázsiából) érkező, technológiát hordozó elit.
- Az írástörténeti azonosság: A szabír/hurrita gyökerekkel van kapcsolatban, hogy a Szejma-Turbino kultúra népei a jeleiket is Szubartu tágabb vidékéről hozták.
A ló domesztikációjának és a fejlett fémfegyvereknek a titka a Kaukázustól délre eső szubartui-hurri (szabír) zónában gyökerezett. Ez a technológiai és katonai kultúra a Szejma-Turbino hálózattal préritűzként terjedt el északon és Szibériában. Az ott élő népesség - hátaslóként használva - egy új nomád civilizációvá formálta azt.
(2) Korábban már a honfoglaló magyarok esetében is feltételeztünk egy isteni triászt az Enedubeliánus (Enéh, Du/Dana, Bél) vezérnév és az rovásábécénk "a" (anya - Enéh, ünő), "b" (Bél - pel - pi - fiú) és "d" (Dana) első jelei alapján (a "c" csak kései beszúrás). Az isteni triász és a világnézet keletkezési helyére, a szabír-hurri világra mutat, hogy az ugariti isteni triászban Él, Anat és Bél szerepel, akiknek a neve magyar közszavakkal azonosítható és ezen a medveszobron is megtalálható a három istennévből kettőnek a jele.
Irodalom
С. В. Кузьминых: Древняя металлургия Северной Евразии (сейминско-турбинский феномен). М., 1989. (S. V. Kuzminih: Észak-Eurázsia ősi metallurgiája (a szeiminszko-turbinszki jelenség). Moszkva, 1989.)
Zeng, C., Harper, C., [...] & Reich, D. (2025): Ancient DNA reveals the prehistory of the Uralic and Yeniseian peoples. Nature, 631, 123–132. (Ez a tanulmány igazolta 180 észak-eurázsiai genom alapján, hogy a korai uráli beszélők a Léna-medencéből (Jakutföld) kiindulva, a Szejma-Turbino fémműves hálózaton keresztül terjeszkedtek nyugat felé mintegy 4000 évvel ezelőtt.)
Childe, M., [...] & Tambets, K. (2024): Bronze Age Northern Eurasian genetics in the context of the spread of Uralic languages. Communications Biology (Nature Portfolio), 7, 723. (A Szejma-Turbino jelenség legfontosabb lelőhelyének, a Rosztovka temetőnek a genetikai heterogenitását vizsgálja, bizonyítva annak transzkulturális, közvetítői jellegét.)
Maróti, Z., Neparáczki, E., [...] & Török, T. (2022): The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Current Biology, 32(13), 2858–2870. (A honfoglaló elit magjában hordozott szibériai (N-B539) haplocsoport és a kaukázusi/pontuszi elemek arányának alapvető feltárása.)
Szeifert, B., [...] & Szécsényi-Nagy, A. (2024): Genetic evidence identifies the southern Urals as a primary source of the 10th-century Hungarians (Magyars). Archaeolingua / Hun-Ren BTK. (A Dél-Urál és Nyugat-Szibéria – köztük a Karajakupovo-kultúra – közvetlen genetikai kapcsolatát bizonyítja a X. századi magyarokkal.)
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2021): Istenidéző szertartás szövegkönyve a Szent Koronán
