Boros Zsoltnak köszönöm, hogy közzétette a közösségi portálon a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban kiállított régi ládafedlap fényképét (1. ábra) és belevágott a rajta lévő jelek értelmezésébe. A hasonló írásemlékek felmérése és megtárgyalása szükséges a magyar nemzeti írásunk (a székely írás és a magyar hieroglif írás) kialakulásának és használatának, a magyar kultúra kezdeteinek megismeréséhez. A ládatető jeleinek értékeléséhez három unitárius templom emlékeit is idéznem kellett és ez talán annak köszönhető, hogy az unitáriusok az őt megillető különös becsben tartották a székely írást és ismerték annak szójeleit is.
Boros Zsolt helyesen értékeli a ládatető jeleit, amikor azoknak a szójel-értékét is megemlíti. A ládatetőn lévő jelek azonosítását azonban kissé pontosítanom kell.
A spirál - Boros Zsolt álláspontjától eltérően - nem a lyuk "lyuk, kút, forrás", hanem a jó "folyó" jele (2. ábra).
A zsen "fiatal növény, hajtás" meghatározás majdnem talált, ám az ágvégek lehajlása miatt - Boros Zsolt álláspontjától eltérően - ez a ten "élet, isten" hieroglifa (3. ábra). A csernátoni ládatető jelei közül ennek ismeretes a legkorábbi előfordulása a 15 ezer éves Mas d' Azil-i barlangban talált 20 székelyazonos jel között.
A szabír ős mondatjel, amelynek itt - első pillantásra - a várt három ágpárnál kevesebb van, a világfa ábrázolása (3. ábra). Előbb a kettős kereszt alakú "gy" (Egy) rovásjelre gondoltam, de aztán az ágvégek lehajlása miatt a tprus (szabír ős) mondatjelre szavaztam. Ezt megerősítette az, hogy a tulipán két szélső sziromlevelében tulajdonképpen megtaláltuk a harmadik ágpárt, amit ten-nek olvashatunk. A szabír ős mondatjelnek ugyanis van gazdagabb (egynél több ágpárral rendelkező) előfordulása is a ládatetőn (4/a. ábra). Ez a tprus "szabír ős" mondatjelnek a csupán két ágpárral bíró változata a képmező közepén jelenik meg, ami kiemelt jelentőségre utal.
A nyolcágú csillag a sumér dingir "isten" jel magyar megfelelője, ám itt nálunk a Dana "isten" szójele (5. ábra).
A csernátoni ládafedél alsó sarkaiban a Ragyogó Jóma "jó magas, jó mágus" mondatjel olvasható (6. ábra). Ez a szójelekből alkotott mondatjel több évezredes hieroglifikus jelhasználat maradéka, amely segít megérteni a székely írás ligatúraképzésének eredetét. Ebből a mondatjelből a Jóma ligatúra az amerikai indiánok népi jelhasználatának leggyakrabban használt jele (7. ábra). Ez egy kőkori istennév, akinek a tiszteletét az indiánok ősei Szibériából vitték át Amerikába, valamikor a jégkorszak végén, vagy azt követően. Jima alakban maradt fent a neve az iráni mitológiában, amely szerint ő volt a vízözön előtti kor királya. A finnek a kőkori istennévből kialakult jumala szóval nevezik meg az "isten" fogalmát. A nyelvészek szerint e jumala szóval függ össze a magyar ima szó eredete.
7. ábra. Azték tál, a köriratában Jóma "Jó magas, Jó mágus" ligatúrákkal (középen), a tál jelei: a lyuk/Lyukó hieroglifa és a Jóma ligatúra (jobbra, fentről lefelé), valamint az azték jelek megfelelői a magyar jelkészletben: a székely írás "ly" betűje és Jóma ligatúra egy hímes tojásról (jobbra)
A bemutatott, vagy hivatkozott néhány párhuzam alapján is nyilvánvaló, hogy a csernátoni ládatetőn fennmaradt magyar hieroglifák (ősvallás kötődésű szójelek) megfelelői igen széles körben, még a kőkorban elterjedtek Eurázsiában és Amerikában. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján ezek a jelhasonlóságok a jelkészletek genetikus kapcsolatának köszönhetőek. E hieroglifák ugyanis a kőkori ősvallás jelei voltak és az ősvallás konzervativizmusa segítette a jelkészlet fennmaradását és változatlanságát.
Irodalom
