Szentgerice már beírta nevét a székely írás előzményeit firtató kutatás történetébe. Egyrészt az unitárius templom egyik festett mennyezetkazettáján lévő elolvasható hieroglifikus világmodellel, amelyik a karcagi csatkarikán lévő rovásszöveg előképe. Másrészt az erdőben talált középkori töredék ezüstgyűrű hieroglifáival (ősvallási kötődésű szójeleivel). Ez a szentgericei jelkincs - a történetével és a kapcsolataival - segít megvilágítani a magyar jelhasználat eddig nem nagyon ismert évezredeit.
Istenidéző szertartás szövegkönyve
A jelen cikk megírásával örömmel térünk vissza e településre. Feltűnt ugyanis, hogy az egyik mennyezetkazetta sarkaiban a tulipánszerű jel szélső szirmai kétszer át vannak húzva (1. és 2. ábra). E vonalak a magyar hieroglif írás ragyogj, ragyogtál szójelei (a székely írás "r" betűi) s azt jelzik, hogy a tulipánszerű jelkompozíció egy istenidéző szertartás szövegvázlata. Az istenidéző szövegvázlatok első és utolsó szakaszára ugyanis jellemző e ferde vonalak alkalmazása. Mert a szertartás első szakaszában hivogatják az Istent a Ragyogj! Ragyogj!, az utolsóban pedig búcsúztatják a Ragyogtál Ragyogtál szavakkal. Mindegyik esetben a ferde vonal jelöli a használt szavakat - legfeljebb a jelek dőlése eltérő a két szakasz esetében.
Ha a kezdő és befejező szakasz között ott van az Isten neve, jelképe, vagy ábrázolása, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy egy istenidéző szertartás szövegkönyvével van dolgunk. Esetünkben a tulipán sziromlevelein olvasható magas kő mondatjel megfelel e követelménynek, mert a magas kő (a Tejút) az ősvallás szerint azonos az Istennel (1. ábra). A világfával azonos Istent jelöli a virág kettős kereszt alakú szára is, mert a világfát ábrázoló Egy szójel az Isten neve, vagy jelzője (1).
Alig észrevehetően, de a jelmontázsban szerepel az Él, élő hieroglifa is. Míg a tulipánok szélső sziromlevelein egyformán, szabályszerűen van elhelyezve a ragyogj, ragyogtál szavakat jelölő két-két párhuzamos vonal, addig a magas és a kő hieroglifák szabálytalanul vannak megszórva pontokkal (3. ábra). E pontzuhatag az eső ábrázolása, amivel az Él istennevet vagy az Isten élő jelzőjét rögzítették eleink legalább a Halaf kultúra kora óta, tehát vagy 7-8 ezer éven át. Az eddig megismert jelrajzok alapján úgy képzelhették, hogy az Istennel azonos égig érő fa ágairól hullik alá az életet adó eső. Az Él, élő hieroglifa változata ma is megtalálható a magyar államcímerben folyókat idéző árpádsávokként és a székely írás "l" betűjeként (1. és 2/c. ábra).
Jegyzetek







