Bevezető
A nyelvtudomány által ősmagyar kornak nevezett (a honfoglalás és Kr. e. 1000 közötti) időszakba sorolható szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglalás kori "díszítések" szemantikája, elterjedtsége, eredete, ősvallási kötődése és elolvashatósága mintha közelítene a "tudományos konszenzus" érdeklődésének homlokteréhez. Három szerző munkájában is felmerültek olyan kérdések, amelyek indokolnák az egyelőre nem is létező akadémikus jeltörténeti kutatás (1) élénkülését és kiterjesztését.
1. ábra. Botvégi idol a Tordos-Vincsa kultúrából (Ausztria), jelei az Istennel azonos égig érő fát (a Tejutat) idézik (fotógrafika), a felső jelek egy istenidéző szertartás szövegkönyvét rögzítik, az olvasatuk: Ragyogj, ragyogj ... Szár "Úr". Ragyogtál, ragyogtál ... alattuk az Istennel azonos Tejútra utaló, kacskaringó alakú jó "folyó" jel látható
- Nagy Zoltán dolgozataiban szó esik az őrségi motívumkészlet történelmi rétegződöttségéről és eredeztetéséről. Kós Károly 1944-es felmérésének folytatása ez a kutatás. Ugyan egyikük sem vizsgálja az őrségi fazekasjelek más földrajzi és néprajzi területeken, kőkori, bronzkori, vagy ősmagyar kori régészeti leleteken, esetleg a székely írásban kimutatható párhuzamait, ám az ilyen pillanatfelvételek is segítik az analógiák feltárását és igazolják a már feltártakat.
- Pócs Éva világfával kapcsolatos tanulmánya vitát keltett azzal, hogy kétségbe vonta a honfoglalás kori világfa-ábrázolások létének bizonyíthatóságát. A Valóság 2024/5. számában véle joggal vitába szálló Szabados György, Hoppál Mihály, Sántha István, M. Lezsák Gabriella, Somfai Kara Dávid, Agócs Gergely és Mátéffy Attila azonban elmulasztották felmutatni a legkézenfekvőbb ellenérvet: a honfoglalás kori régészeti leleteken lévő világfa-ábrázolásokat, például a szár hieroglifát. E világfák ugyanis nem kifejezetten természethűek, hanem inkább jelszerűek, a jeleinket azonban a "szakma" nem ismeri.
- A Magyar Nyelv-ben jelent meg Korompay Klára Szóbeliség és írásbeliség viszonya a korai ómagyar korban c. dolgozata, ami szerint az ősmagyar korban lehetett magyar írásbeliség. Ez azért érdekes, mert az ősmagyar kort a hivatalos tankönyvek nyelvemlék és írás nélküli korként jellemzik. Aki ismeri a magyar hieroglif írás történetét és a hieroglifikus nyelvemlékeinket, az tudja, hogy a magyarság esetében írás nélküli korszak nem létezett. E korszakjellemzés megfogalmazója vagy nem ismeri, vagy letagadja a magyar írástörténet kezdeteit (2).
Általában elmondható, hogy a magyar nyelvészeti, néprajzi és őstörténeti kutatás nem képes megválaszolni a felmerülő legfontosabb kérdéseit (3), ha nem lép ki az előző átkosokban rögzült prekoncepciók szorításából, nem hagy fel a hun-magyar azonosság, a magyar ősvallás és rovásírás tényeinek oktalan vitatásával .
Nem véletlenül vetődött fel Pócs Éva és Somfai Kara Dávid cikkeiben, hogy Diószegi Vilmos rekonstruálni akart-e "valamiféle magyar ősvallást". Emlékezetem szerint éppen Pócs Éva minősítette a magyar ősvallást tudományon kívüli fogalomnak néhány évtizede. Szerinte a magyarságnak ősvallása nem lehetett, csak népi hiedelmei. Miközben eleink életét a több ezer éves előzményekre visszamenő, vagy inkább a születésüktől fogva létező ősvallási világnézet határozta meg (4). Ezért jelenik meg az ősvallás magas színvonalon kidolgozott, képszerű, ám elolvasható jelképrendszere (a magyar hieroglif írás) sok helyen, például az ősmagyar kor régészeti leletein és a néprajz tárgyain is.
Jelen cikkben a magyar hieroglif írás szár "úr" szójelének vázlatos történetét mutatom be. Nem szorítkozom a címben említett kor és földrajzi terület példáira, mert ezek előzménye és környezete is érdemes a jelzésre. Ám e cikkben elsősorban az ősmagyar kori és az őrségi előfordulások érdekesek, mert ezek adnak választ a fenti szerzők által felvetett kérdésekre, ugyanis a szár jel egyszerre
- őrségi fazekasjel (28-35. ábra),
- világfa-ábrázolás (Varga/2017/262) és
- ősmagyar kori írás- és nyelvemlék.
Az őrségi jelkészlet időbeli rétegzettsége
Az akadémikus szerzők hajlamosak figyelmüket részterületekre, például a cserépedényeken lévő "díszítésekre" korlátozni és elmulasztani a nagyobb ívű jeltörténeti kapcsolatok vizsgálatát. Pedig ezek tárgyalása nélkül a nagy kérdések aligha válaszolhatók meg a kellő pontossággal.
A Magyarszombatfai Kerámiagyárban nemrég nyílt cserépnemű-kiállításon tett látogatásom során olyan vélemény is elhangzott egy helyi lakos részéről, hogy a magyarszombatfai jelkészletet a Zsohár-műhelyben a XX. század első felében tartott oktatásokon ismerték meg az őrségi fazekasok. Ez arra utal, hogy az őrségiek egy része nem sokat tud a saját jeltörténetéről, helyette pócsévai minőségű álláspontokat visszhangoz. Pedig a magyarszombatfai Zsohár Gyulához hasonlóan a szentgyörgyvölgyi Csótár Rezső is egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy az apja és nagyapja által is használt hagyományos jeleket alkalmazza napjainkban is.
Az 1895-ben felvetődött gondolat megvalósításaként valóban volt fazekasképzés Magyarszombatfán az 1930-as évektől kezdődően, ám ott az akkor hódító olasz-görög(?) edény-divatot taníthatták a mesterjelölteknek. Ezt támasztja alá a Csótár Rezső édesapja által készített vizsgamunka (Nagy/2021/1/5.), a 37. ábrán látható, Oszvatics Gyula által készített másik magyarszombatfai váza, a Nagy Zoltán által bemutatott őrségi edények újabb korra jellemző sorozata (Nagy/2021/3-4. képtábla), valamint Kós Károly 1944-es felmérése is.
Ifjabb Zsohár János mester (1941-1951) és társai aligha tartották szükségesnek azon ősi jelek oktatását, amelyeket a környezetükben legalább a neolitikum óta elterjedten használtak a cseréptárgyaikon és másutt is.
A szár "úr" jel lineáris változata a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor fején található meg, ahol szokásosan a méltóságjelölők helye van (2. ábra). Ez az előfordulás (a tenyésztés szervére rakott ten "élet, isten" hieroglifával együtt) a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv Kárpát-medencei őshonosságának egyik dokumentuma.
A szár hieroglifa képszerű változata egy Tordos-Vincsa idolon elolvasható mondatban fordul elő (1. ábra).
2. ábra. A szentgyörgyvölgyi tehénszobor szár, ten, sar(ok) és ég hieroglifái a középső sorban, valamint a székely írás megfelelő ("sz", ten, "s" és "g") rovásjelei alattuk
Az egymással összefüggő nyelvi és jelhagyomány folyamatosságának köszönhetően található meg a szár jel például a muraszombati (28. és 29. ábra), a lendvai (38. ábra) cserépedényeken, a veleméri rajzos sindükön (34. és 35. ábra), a hímes tojásokon (36. ábra), a gyűrűkön (25 - 27. ábra). A környéken élők naponta láthatták ugyanezen jelkészlet elemeit az ősvallási hieroglifákat ugyancsak megőrző Árpád kori templomokon és egyéb tárgyakon is.
A régi jelképek megőrzésének igényét kifejezetten meg is fogalmazta az 1902-ben színre lépő Hegedűs László kereskedelmi miniszter: „célom az, hogy az ország minden, agyagiparral nagyobb mértékben foglalkozó vidéke az ottani eredeti minták, és, ha alkalmasak, régi technikák felhasználásával jellegzetes, csak az illető vidék által űzött háziipart nyerjen". Kresz Mária is megjegyezte, Dömötör Sándor Néprajzi Múzeumban lévő kéziratára hivatkozva, hogy „Zsohár János fazekas ... Eschenbach Jenő iparművész által felújított, de eredetinek tudott helyi motívumokat variált új ötletek alapján.” (Nagy/2021)
Amiből következően az őrségieknek volt "helyi motívumkészlete". Azaz ismerték az egész magyar nyelvterületen használt, kőkori eredetű hieroglifikus jelkincsünket, amelyikből a székely írás kialakult (Varga/2017.). Nagy Zoltán e régi jelhasználat példájaként említi, a "mértéktartó, függőleges csíkozással díszített boroskorsó"-t. E függőleges csíkozást be tudom mutatni egy ledvai edényen (38. ábra). Nagy Zoltán a régi stílus illusztrálására képeket hoz fel (Nagy/2021/2. képtábla 1-12.), amelyek között előfordul a jelen cikkben tárgyalt szár hieroglifa is (Nagy/2021/2. képtábla 6-8.).
E régi stílust eredetileg elsősorban nem a cserépedényeiken alkalmazták az őrségi fazekasok, hanem feltehetően más műfajok termékein. A zománcedények megjelenése előtt ugyanis még nem "tarkázták" a termékeiket, ezért a "díszítés" visszafogott és ritka volt. Megengedi a más műfajokban is alkalmazott jelkincs feltételezését a veleméri rajzos sindük (tetőcserepek) jelvilága is, amelyeken előfordul a szár hieroglifa (34., 35. ábra). A veleméri rajzos sindük évszámot őrző legkorábbi példánya 1899-ből, a későbbiek az 1920-as és az 1930-as évekből maradtak ránk.
A székely rovásjelekkel azonosítható őrségi hieroglifák legkorábbi ismert előfordulásai közé tartozik a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor szövege (2. ábra). Hasonló jel-egyezések sorozatát, a magyar hieroglif írás széles körü elterjedtségét jelenti a Tordos-Vincsa kultúra jelkészletével való 49 formai azonosság. E körülmények arra utalnak, hogy az Őrségben és a környékén évezredek óta folyamatosan ismert volt az a jelkészlet, amelynek elemeit a legjobb fazekasok (pl. Csótár Rezső, Zsohár Gyula és Czugh Zsuzsa) ma is alkalmazzák. Ideje lenne e régit pontosabban elhatárolni a nagyjából a két világháború között divatba jött újabb, az ősvallási jelentés (5) helyett egyre inkább a díszítést célzó stílustól.
A szár szójel néhány előfordulása
A jelen cikkben csak a szár szójel esetében mutatom be az évezredeket átívelő folyamatosságot. Legkorábban a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelkészletben bukkan fel a szár hieroglifa lineáris alakja (19 további székelyazonos jel társaságában). A szár hieroglifa képszerű alakja is igen régi, már egy Tordos-Vincsa idolon is elolvasható (1. ábra). Hasonló folyamatosság több más jel esetében is kimutatható. Ez a történet egyrészt (főleg a lineáris jeleknél) a székely írásig, másrészt (főleg a képszerűbb jelek esetében) a népi jelhasználatig vezet. A folyamatos jelhasználat megalapozatlanná teszi a székely írás idegen írásokból való eredeztetéseit.
A szár hieroglifa az égig érő fa, vagy világfa rajza, amelyről éppen napjainkban folyik egy vita a "tudományos konszenzus" képviselői között. Pócs Éva ugyanis felvetette, hogy a honfoglalóknak lehetett világfa-képzete, ám ezt nem tudjuk bizonyítani. A Valóság ez év májusi számában több ismert tudós hozott fel érveket Pócs Éva álláspontjával szemben, de egyikük sem említette, hogy a honfoglalás kori leleteken százával találhatók világfa-ábrázolások. Azért nem szóltak e vitadöntő leletsorozatról, mert képszerű világfát kerestek, holott azok jelszerűek. A jeleinket pedig nem ismerik. A "szakma" több évtizede elhanyagolta az ősvallás és az ősvallási jelhasználat (a székely rovásírás ősét jelentő magyar hieroglif írás) kutatását.
Eleink a szár "úr" hieroglifát azért tették az edényekre, mert követtek egy több évezredes, széles körben elterjedt jelhasználati hagyományt, miszerint az edények elolvasható díszítésének a Teremtőre és a Teremtés helyszínére (az Édenre) kell utalnia. Az edényeket használó halandókat ez arra tanította, hogy az elfogyasztott étel a Teremtő adománya, az étel előállítása érdekében végzett munka pedig a Teremtés folytatása.
3. ábra. Lengyeltóti hun edény a szár szójel képszerű változatának két példányával
Bakay Kornél közli az 1. ábrán látható lengyeltóti hun edény rajzát, rajta a magyar hieroglif írás szár "úr" hieroglifájával (ősvallási kötődésű szójelével).
4. ábra. Kirgiziai hun aranyálarc, az arcra és orra helyezett szár szójelek egy hun-magyar szóbokorra, szemantikai-nyelvi azonosságra utalnak
5. ábra. Az apahidai hun csat nyelve egy szár "úr" hieroglifa, amely az égig érő fával azonos Isten szerepét tölti be a csat ívével alkotott "eget tartó fa" ábrázolási konvencióban
6. ábra. Kercsi hun ékszer töredéke a szimmetrikus
Lyukó szár a nagyon nagy Üdő (mai magyarsággal: Lyukó úr a nagyon nagy Üdő) mondattal
7. ábra. A Ragyogó ős ten nagy szár (mai magyarsággal: Ragyogó isteni nagyúr) olvasatú hun mondatjel a romániai Sarata Monteoru lelőhelyről a szár hieroglifa lineáris változatát alkalmazza8. ábra. A rádpusztai hun üst Nagy szár "nagyúr" olvasatú mondatjele ugyanazt a Nagy szár "nagyúr" szó- és jelkapcsolatot alkalmazza, mint az 5. ábrán látható Sarata Monteoru-i hun mondatjel
10. ábra. A vörösmarti hun kardfüggesztő kétpólusó világmodelljének olvasata Khuár nagy szár magas köve (mai magyarsággal: Khuár nagyúr magas köve), ugyanazt a nagy szár "nagyúr" szó- és jelszerkezetet használja, mint amit a 7. és 8. ábrán is láthatunk)
11. ábra. Népvándorlás kori csat a hieroglifikus Nap nagy szár "Nap nagyúr" mondattal ismeretlen lelőhelyről
12. ábra. Kusán függő részlete a Ragyogj, ragyogj, ragyogj, nagyon, nagyon nagy szár (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj, nagyon, nagyon nagyon nagy úr) mondattal, a szár jel itt is egy "eget tartó fa" ábrázolási konvencióban szerepel, mint a Sarata Monteoru-i (7. ábra) és a rádpusztai (8. ábra) hun szövegekben
13. ábra. A zamárdi avar csat olvasata:
Ragyogó Ak ügy, Bél szár magas kő (mai magyarsággal:
Ragyogó Ak folyó, Bél úr magas köve)
14. ábra. A zamárdi avar szíjvég hátlapján lévő jelek olvasata jobbról balra: Ős, ragyogó ügy szár, nagyon nagy szár (mai magyarsággal: Ősi, ragyogó folyó úr, nagyon nagy úr)
15. ábra. A Vukovár környéki avar fémtükör részletének olvasata: Bél Khuár szár nagy ég (mai magyarsággal balról jobbra: Bél Khuár úr a nagy ég, vagy jobbról balra: Égi nagyúr Khuár Bél )
16. ábra. A Hortobágy-Márkus lelőhelyen előkerült avar világmodell Lyukó nagy szár (mai magyarsággal: Lyukó nagyúr) mondatában is szerepel a szár hieroglifa
17. ábra. A magyarság lehetséges őshazájaként számításba vett kusnarenkovói kultúra jellegzetes edényeinek egyike a szár hieroglifával, Belavin/2015/105 nyomán közlik Szeifert Bea, Türk ttila és társai (Archaeologiai Értesítő, 2022/1/53)
A kusnarenkovói kultúra a Déli-Uráltól nyugatra fekvő területeken elterjedt, VI–VIII. századi régészeti műveltség. Fodor István és Vlagyimir A. Ivanov szerint ez a régészeti műveltség hozható a leginkább összefüggésbe a magyarok elődeivel, illetve azok uráli őshazájával, Magna Hungariával. Azonban emlékeztetni kell arra, hogy ez a táj csak egy volt a keleti őshazák sorából, mert a hieroglifikus nyelvemlékeink alapján a magyarság ősei már évezredekkel korábban is belakták a sztyepp országutat az Őrségtől Koreáig.
A kusnarenkovói népesség a Déli-Urál keleti oldalán található erdős sztyeppei területekről költözött át a hegység nyugati oldalára. Az áttelepülés több szakember szerint az avarok nyugatra történő vándorlásával magyarázható - állítja a BTK Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának honlapja.
A VIII. században - egy újabb keleti népmozgás hatására - a kusnarenkovói kultúrán belül kialakult a karajakupovói kultúra (VIII-IX. század), amit korábban a régészek csak a kusnarenkovói műveltség egy kései változatának véltek. Az orosz régészeti kutatás eredményei alapján egyértelmű, hogy a IX. század első felében a karajakupovóiak részben elvándorolnak nyugatra (ezeket tekintik a honfoglaló magyar törzseknek). A helyben maradó, nagyállattartással foglalkozó népesség a Volgai Bolgárország területén élt tovább (lásd a Bolsije Tyigani temetőt!). Hozzátehetem, hogy ezt alátámasztja a honfoglalók régészeti leletein és a volgai bolgárnak tekintett poltavai (Mala Perescsepinoi) ezüstedényeken is magyarul elolvasható hieroglifikus szövegek léte.
18. ábra. Honfoglalás kori gyűrű a Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Nagyon nagy szár (mai magyarsággal: Nagyon nagy úr). Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál. olvasatú istenidéző szertartási szövegkönyvvel (nagyhazi.hu)
20. ábra. Soroksári honfoglalás kori lelet a szimmetrikus Nagy sar Lyukó szár (mai magyarsággal: Nagy úr Lyukó úr) mondattal
21. ábra. Homokmégy halomi honfoglalás kori csontlemez világmodelljén három példányban is megjelenik a szár hieroglifa
22. ábra. Az ibrányi honfoglalás kori ezüstkarperec Isten (ős + ten) olvasatú tulipánjának középső szirmában (amely szokás szerint az ős ligatúraszerű hieroglifája) megjelenik a szár jel is
23. ábra. Afrászijábi IX-X. századi tál felülnézeti világmodellel Gink Károly nyomán (az Éden jelekből alkotott térképével), az alsó sorban a Jóma "jó magas, jó mágus" , szár "úr" és Föld szójelek láthatók, az olvasat: Jóma szár földje (mai magyarsággal: Jóma úr földje)
24. ábra. X-XI. századi szórványlelet
Zalavárról az
Isten (ős + ten) szóösszetétellel és az
ős szójel belsejében lévő, nem hangzó
szár szójellel (Bakay Kornél szóban adott kormeghatározása)
25. ábra. Az Árpád kori gyűrű (Kadarkút-Mike, Kurucz Tamás nyomán) központi zsen szár "zsendülő úr, újjászülető úr" ligatúrája a képszerű, a pecsétlap alatt és felett lévő mondatok pedig a lineáris jelváltozatot tartalmazza, a teljes olvasat mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj ... Uram, Uram ...! Ős zsendülő úr. Ragyogtál, ragyogtál ... Uram, Uram ...
26. ábra. Marosvásárhelyi Árpád kori bronzgyűrű (középen, Salati Ferenc nyomán), a gyűrű hieroglifái (balra) és a hieroglifáknak megfelelő székely "n" (nagy), "r" (ragyog), "ly" (lyuk, Lyukó) és az "sz" (szár "növényi szár, úr") rovásjel képszerű és lineáris alakja (jobbra, fentről lefele), az olvasat: Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Nagyságos Lyukó szár! (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Nagyságos Lyukó úr!)
27. ábra. A körmendi Árpád kori kincs gyűrűjének köriratában a Nagyon nagy szár (mai magyarsággal a Nagyon nagy úr) mondat ismétlődik (eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban van, másolata a Körmendi Vármúzeumban látható)
28. ábra. Muraszombati cserépedény a szár szójel lineáris és képszerű változatával
29. ábra. Muraszombati cserépedény a Szapáry-kastélyban kialakított múzeum kiállításáról a szár szójel lineáris és képszerű változatával
30. ábra. Őrségi cserépedény szár hieroglifával (Franz Simon nyomán)
31. ábra. Szentgyörgyvölgyi tál az istenidéző szertartás Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Szár "Úr"! Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál! olvasatú szövegkönyvével, közepén az epiphaniát megörökítő képszerű szár hieroglifával
32. ábra. Bajánsenyei tejesköcsög (a szár hieroglifa alatt vízábrázolással, a tetején napjelképpel) a falumúzeum kiállításáról, azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Teremtés során az ősvízből kiemelkedik a világoszlop/világfa (a Tejút), amelynek csúcsán (a Sarkcsillagnál) van a napisten palotája
33. ábra. Magyarszombatfai tányér az Édent idéző világmodellel, sarkaiban a szár hieroglifa képszerű változatával, több köze van a 3. ábrán látható avar világmodellhez, mint a Zsohár-féle oktatáshoz
34. ábra. Cserépedények készítésével is foglalkozó veleméri paraszt által készített rajzos sindü (tetőcserép) a képszerű szár szójellel (Sindümúzeum)
35. ábra. Parasztgerencsér által készített veleméri rajzos sindü a képszerű szár hieroglifával (Sindümúzeum)
36. ábra. Szár hieroglifa egy zalabaksai hímes tojáson (Horváthné Császár Erzsébet munkája)
37. ábra. A Zsohár-féle oktatás célként kitűzött stílusát illusztrálhatja e magyarszombatfai váza (Oszvatics Gyula 1935-ös munkája, a fénykép Nagy Zoltán nyomán), amelynek (a talpán körbefutó, vizet idéző hullámvonalat és a vele párhuzamos ragyogó és szár jeleket leszámítva) már kevés köze van a nyugat-magyarországi fazekas- és jelhagyományokhoz
38. ábra. A lendvai cserépedény függőleges csíkjai a szár hieroglifa lineáris (Franz Simon 7. ábrán látható képszerű jeleinek kényelmesebb) változatai, a formájukat tekintve megfelelnek a székely írás "sz" rovásbetűjének
A jelek formai egyezése
A jelen cikkben bemutatott szár jelek esetében is felmerülhet a kérdés, hogy megállapítható-e ezek azonossága (folyamatos összefüggése) pusztán a formai azonosság, vagy hasonlóság alapján?
A "tudományos konszenzus" mindenképpen idegenből való átvételnek (végső soron sémi eredetűnek) szeretné beállítani a székely írást. Ezért nem akar hallani sem a székely írásban ma is létező szó- és mondatjelekről. A modern sémi írásokban ugyanis csak egy hangot jelölő betűk vannak, miközben az archaikus szójeles írásrendszerekben sok székelyazonos párhuzam van. Az akadémikus világ hibás előfeltevéséből következően vall törvényszerűen kudarcot Fehér Bence minden próbálkozása, amikor a szójelekkel írt avar szövegek (például a jánoshidai avar tűtartó feliratának) elolvasását egyetlen hangot jelölő betűkkel kísérli meg. Ezért (a betűző olvasat eredménytelensége, az akrofónia figyelmen kívül hagyása miatt) jutott Róna-Tas András is arra a téves következtetésre, hogy a jelformák elemzése zsákutcába vezet.
Az akadémikus "tudomány" e prekoncepciója miatt nem tud hibátlan olvasatot adni a székelyderzsi rovásírásos tégla, a bodrog alsóbűi rovásírásos fúvóka, a karcagi csatkarika és a berekböszörményi Árpád kori gyűrű esetében. Ezért tagadja le a szó- és mondatjeleink létét, holott arra Veit Gailel tollából forrásunk is van.
A Nemetz Tiborral elvégzett matematikai valószínűségszámításunk szerint a formai hasonlóság a jelek és a jelrendszerek genetikai kapcsolatának eredménye. Vagyis az ismert jel- és írásrendszerek szinte mindegyike monogenezissel (egyetlen kőkori jelrendszerből) keletkezett. Ezért joggal azonosítjuk (vetjük össze) az őrségi fazekasjeleket és a székely írásjeleket más, időben és földrajzilag is távoli jelrendszerek jeleivel.
A 20. ábrán látható függőleges csíkozás kapcsán meg kell említeni, hogy a függőleges egyenes a sumér írásban és a hettita (újabban luviai, vagy anatóliai) hieroglif írásban is a "fa" szójele. Olyan analógiákat mutattam be a jelen cikkben, amelyek szükségképpen felvetik azt a kérdést, hogy az ilyen esetekben véletlen egyezések sorozatáról van-e szó, vagy egy nagyívű összefüggésrendszerről?
Néhány körülmény alapján ez nem véletlen egyezés. A székely írást 20-20 formai azonosság köti a sumér és a hettita jelkészlethez. E hasonló formájú jelek esetében gyakori a jelentésbeli és/vagy hangalaki azonosság/rokonság is (Varga/2017). A hattiakat (akiktől a hettiták a jeleiket örökölték) már Mészáros Gyula is a szkíták ősének tartotta. Simo Parpola pedig a suméreket nyilvánította uráli néppé az általa eurázsiai nyelvek és a sumér között kimutatott 500 közös etimon alapján. S - a jelek szerint - a jelkincs (identitáshoz kötődő) legrégebbi rétege csak a vérrel együtt cserélhető.
A jelhasználat folyamatossága
A jelen cikkben a szár hieroglifának tulajdonított bizonyító erő csak akkor létezik (a jelet csak akkor tudjuk megérteni és elolvasni), ha a folyamatos használat belátható. A jelhasználat folyamatosságát nem csak a jelforma fentebb tárgyalt azonossága, vagy rokonsága bizonyítja, hanem az azonos szemantika is. A hasonló szár jelek hasonló jelentést hordoznak, azonos jelrendszer és íráshasználat részei a kőkor óta.
A folyamatosságra és egységes jelrendszerre enged következtetni a 90-es években az Írástörténeti Kutatóintézet szervezésében elvégzett műhelymunka, az akrofónia-rekonstrukció eredménye. Minden jel esetében régi magyar szavakat kaptunk, amelyeknek ősvallási kötődése volt.
A székely "sz" rovásjel akrofóniájának rekonstrukciója a szár szójelhez vezetett. Erről legutóbb a 2017-ben kiadott Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be. Ebből persze még csak azt azt tudtuk meg, hogy a székely írás "sz" betűje egy korábbi szár szójelből egyszerűsödött le.
A szár szójel több évezredes, azonos, vagy rokon jelentésvilágú alkalmazását, valamint a lineáris és a képszerű jelforma felcserélhetőségét a feltárt ősvallási ábrázolási hagyomány, az ábrázolási konvenciók léte igazolja.
Például az ős szójel (egy régi ligatúra) székely írásban megőrződött változatának közepén a lineáris szár szójel jelzi a Tejút hasadékában karácsonykor felkelő napistent (14. ábra). A hieroglifikus változatokban ugyanott gyakori a szár képszerű, fát ábrázoló alakja (22. ábra). E jelenség a két jelforma felcserélhetőségét és a napistenre vonatkozó szemantikáját is bizonyítja. Ennek megfelelően cserélhető fel az őrségi cserépedényeken is a szár jel két változata (26., 28. és 36. ábra) A lineáris és a képszerű jelváltozat egyaránt képes ellátni a szerepét: az Isten azonosítását az étel- és ital forrásaként szolgáló edényeken.
A lineáris jelforma a sumér és hettita írásban "fa" jelentést hordoz, a hettita világoszlop neve tar, az akkád sar szó pedig "király" jelentésű. Ezek az összefüggések (és a képszerű jelváltozat képi tartalma) lehetővé tették a magyar szár "növényi szár, úr" szójelnek az Istennel azonos égig érő fával való azonosítását. A Teremtő tövével rokon egykori tar szóból alakult ki az istentől származó királyok sar címe s ez maradt fent a szár jelnévben is. E jelnév a mai magyarsággal megfogalmazott olvasatokban csak akkor ad értelmes szöveget, ha az úr szóval helyettesítjük - amiből következően úr szavunk a szár-ból (végső soron a Teremtő, Tórem stb. szócsaládjának tövéből) keletkezett.
Ezért szerepelhet a szár "növényi szár, úr" hieroglifa az 1. ábrán lévő Tordos-Vincsa idolon is. Ez a jel a napisten jele, a Tordos-Vincsa idol pedig a napisten antropomorf ábrázolása.
Az edényeken is azért jelenik meg a szár hieroglifa (3., 17., 27 - 32. ábra), mert az edények elolvasható díszítésének a Teremtőt és a Teremtést kell felidéznie. A szár jel éppen e feladat és a hasonlók ellátására született meg, valamikor évezredekkel ezelőtt.
Összegzés
A szár "növényi szár, úr" hieroglifa egyedül is képes válaszolni a három szerző munkáiban és a kialakuló vitában felmerülő alapkérdésekre (ám persze - mint azt fentebb láttuk - nem csak ez az egy jel és érv létezik, ami a vitatott kérdésekre hasonlóképpen válaszol).
- Igaza van Nagy Zoltánnak, amikor az őrségi cserépedények "régi díszítési módjáról" beszél és ezek példájaként olyan kerektepsit mutat be, amelyiken a szár hieroglifa szerepel (Nagy/2021/2/7.).
- Korompay Klára sejtését is igazolják a szár hieroglifa ősmagyar kori előfordulásai. Igen, már az ősmagyar korban is volt írásunk, léteznek szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglalás kori magyar nyelvemlékek (3 - 22. ábra).
Jegyzetek
(1) A "szakma" prekoncepciókon alapuló téveszmeterjesztéseit, mint a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszt és társait nincs okunk tudományos igényű munkának tekinteni. I. J. Gelb szerint a hasonló leltárak - a nagy kérdések kikerülése miatt - eleve nem is tartoznak a tudományos eredmények közé.
(2) Az ősmagyar kor írás- és nyelvemlék nélküliségéről megfogalmazott akadémikus történelemhamisításra lehetőséget adó körülmény az írás fogalmát illető zavar.
Az írás a gondolat rögzítése jelekkel. E meghatározás megengedi a képszerű jelek és díszes írásemlékek létének tudomásul vételét is. Ám ennek megértése meghaladhatja több ismert szerző lehetőségeit, ezért a jellemzően képszerű ősmagyar kori jelszerkezeteket nem tekintik írásnak és nem képesek azokat elolvasni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Hivatala által kiadott és jelenleg érvényes engedéllyel rendelkező tankönyv (nkp.hu) szerint "A magyarság nyelvtörténete mintegy 3000 évre nyúlik vissza. Ezt az időszakot célszerű kisebb egységekre tagolni ... A legnagyobb vízválasztó az írásos nyelvemlékek megjelenése. A nyelvemléktelen korszakot ősmagyar kornak nevezzük, ez Kr. e. 1000-től a honfoglalásig, Kr. u. 896-ig tart."
A korszak itt olvasható meghatározásával ellentétben ez az ősmagyar kor meg van hintve hieroglifikus (vallásos jelentőségű szójeleket alkalmazó)
magyar nyelvemlékekkel. Ezeket azonban a "szakma" napjainkig nem hajlandó sem tárgyalhatónak, sem nyelvemléknek tekinteni. Nem veszi tudomásul, hogy a székely írásnak szó- és mondatjelei is vannak. Annak ellenére, hogy azt
Veit Gailel pozsonyi honfitársunk az 1500-as években feljegyezte.
Megjelent 2022-ben Fehér Bence Írásos emlékeink az ősmagyar korból c. dolgozata a Magyarságkutató Intézet gondozásában, a Magyar Őstörténeti Műhelybeszélgetés II. kötetcím keretében. E dolgozatnak az kölcsönöz előremutató jelleget (legalább az e téren hátul kullogó akadémikus áltudomány berkeiben), hogy a "nyelvemléktelen kor" nyelvemlékeit kísérli meg bemutatni. Mint írja:
"Nagy újdonság, hogy a X. századból, sőt régebbről is előkerült rovásírásos nyelvi anyag". Egy ilyen bejelentésének lenne létjogosultsága, ha eltekinthetnénk attól, hogy már 1996-ban kiadtam a
Székely rovásjelek hun tárgyakon c. füzetet. Azaz nem újdonságról, csupán Fehér Bence szelektív memóriájáról, maga felé hajló kezéről és a Magyarságtudományi Intézetben lektorálás híján(?) is folytatott könyvkiadásról van szó. Abban persze egyetértünk a szerzővel, hogy a nyelvemléktelennek tartott ősmagyar kor nem volt nyelvemléktelen. Át kell szabni a nyelvtörténet korszakait, vagy a magyarázatukat.
Azonban e képszerű, díszítő célokat is követő, szójelekkel írt jelmontázsokat meg is kell érteni, el is kell tudni olvasni. Fehér Bence - akinek eddig egyetlen ősmagyar kori szövegünk hibátlan elolvasása sem sikerült - annak adta tanújelét, hogy e megértési folyamatnak még csak a kezdetén tart. Mint azt az
Egy újabb rováskorpusz ígérete c. dolgozatában közzétette:
"nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". E tudományos alapokat nélkülöző megközelítés adhat magyarázatot arra, hogy miért jelenhetett meg a Magyarságkutató Intézet kiadványaiban egy sor hibás olvasata. Az Intézetben talán senki sincs, aki az íráselméleti kérdésekkel tisztában lenne és a dolgozatok lektorálását elvégezhette volna.
Azaz a nyelv és identitás kérdését már eldöntötte a rendelkezésünkre álló szkíta, szarmata, hun és honfoglalás kori hieroglifikus nyelvemlékek magyar olvasata. Ezek alapján - legalább a történelme valamelyik szakaszában - mindegyik fenti nép magyar volt, magyarul beszélt, vagy a magyar kultúra meghatározó hatása alá került.
(4) A vallás és a népi hiedelmek közötti különbség aligha írható le pontosan. Ugyanis minden vallás három fő elemből (elméletből, szertartásból és jelképekből áll), miközben a pócsévai fanyalgók azt róják fel a magyar ősvallás hibájaként, hogy nem mutatható ki az ősvallásunk egyházszerű szervezete. A "tudományos konszenzus" azonban - mint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is megfogalmazta már - az írástörténet és az íráselmélet alapfogalmaival sincs tisztában. Ezért elmulasztják számításba venni, hogy a magyar ősvallás milyen kifinomult, elolvasható jelképrendszerrel rendelkezik s az milyen hatást gyakorolt a világ jelhasználatára már a kőkorban. Ez az elolvasható jelrendszer feltételezi és bizonyítja a valláselmélet kidolgozottságát. A régészeti leletek jelhasználata pedig a szertartások létére, az abban szereplő személyek hierarchiájára vonatkozó következtetéseket enged meg.
(5) Az őrségi jelkészlet ősvallási kötődését bizonyító körülmények:
- A veleméri néhai Antal József 1944-ben arról beszélt, hogy a cserepeire rajzolt "Isten valamicsodája" minta mentette meg az épületeit az 1928-as nagy vihar idején. Ezt kisfiúként még hallotta idősebb Kolossa Elek veleméri adatközlőm. Antal József említett tetőcserepein (amelyek ma a Sindümúzeumban megtekinthetők) az égig érő fa látható, csúcsán a székely írás ős szójelének megfelelőjével, amely a hettita (ma luviai, vagy anatóliai) hieroglif írásban az "Isten" szójele, a vámfalusi és észak-erdélyi fazekasoknál pedig (mint arról Csupor István tájékoztatott) "Isten szeme" mintának nevezik.
- Csótár Rezső (Szentgyörgyvölgy) napjainkig készíti a több ezer éves közel-keleti párhuzamokkal rokon, hieroglifikus "őrségi szárnyas napkorong" mintát (néhai Csupor István, a Néprajzi Múzeum cserép részlegének vezetője által alkalmazott megnevezés). Mint az Csótár Rezső elmondta, az apjától és a nagyapjától tanulta, hogy amikor ezt kiveszi a kemencéből, akkor a minta Napot ábrázoló közepét "meg kell puszilni". Mi ez, ha nem egy ősvallási szertartás ránk maradt foszlánya?
- Czugh Zsuzsa Magyarszombatfán ma is készít olyan tejesköcsögöket, amelyeken az X alakú Bél hieroglifa (a székely írás "b" betűje, Bél fiúisten neve) apotropaikus (óvó-védő) szerepet játszik.
- Zsohár Gyula magyarszombatfai fazekastól ma is lehet vásárolni olyan cseréppoharat, amelyet az apja és a nagyapja nyomán készít. Kérdésemre elmondta, hogy a jelentését nem ismeri, csak azt másolja, amit az elődeitől örökölt. Hozzátehetem, hogy a poháron az Orion csillagkép és a Tejút jelszerű ábrázolása látható. Az Orion csillagkép rajza a székely írás "ty" rovásbetűjének, a kínai írás "atya" szójelének, valamint a sumér írás "atya", "Orion" szójelének megfelelője. A poháron mellette lévő függőleges hullámvonal a Tejút jele, amely a csillagos égbolton az Orion csillagkép mellett vezet. Az Orion csillagkép egy Jankovics Marcell által közölt lapp mítoszban az égi szarvasvadászat főszereplője. Ez az égi szarvasvadászat nyilván már a kőkorban megalapozta a magyar csodaszarvas-mondát és annak népi illusztrációit, közte némelyik mai fazekasjelünket is.
- Az őrségi jelkészlet olyan rendszert alkotó írásalkalmazásokban, szövegekben fordul elő (például az égig érő fa ábrázolásain, az őrségi szárnyas napkorong mintában, vagy rontáselhárító jellel ellátott cserépedényeken), amelyek párhuzama az ősmagyar korban és azóta is használatos. Ezek az ősvallás céljait szolgáló, magyarul elolvasható rövid mondatok (például Jóma ten "jó magas isten", Nagy szár "nagyúr" és magas kő), vagy egyedi jelek (kereszt alakú Dana szójel, vagy X alakú Bél hieroglifa a tetőcserepeken és a tejesköcsögökön).
- Az őrségi és őrségközeli Árpád-kori templomokban egy sorozatot használnak az őrségi fazekasok jelkészletében is szereplő ősvallási hieroglifákból. Ilyen pl. a veleméri templom keresztje (Dana), kettős keresztje (Egy), mandorlája (ős) és a három koncentrikus kör alakú Lyukó (itt Szentháromság) jele. A kacskaringó alakú jó "folyó" jel a mártonhelyi templom Szent Kristóf freskóján látható. Az Orion csillagképet ábrázoló atya és a tulipán alakú Isten hieroglifa is a csempeszkopácsi templomban látható. A jáki templomban a magas kő jelpár is elolvasható.
Irodalom
Mészáros Gyula: Kelet-Európa néptörténete. Chattiak és Skythák 1-2., M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete, 1938.
Kós Károly: A züricvölgyi gerencsérség, Dunántúli Szemle, 1944. (A tanulmány vége a Vasi Szemle, 1986. 3. számában, a 376–421. oldalon jelent meg.)
Bakay Kornél:
Korompay Klára: Szóbeliség és írásbeliség viszonya a korai ómagyar korban, Magyar Nyelv, 119., 2023., 153−170.
Nagy Zoltán: Őrségi fazekasság, Bkl Kiadó, 2010.
Nagy Zoltán: Kézművesek a falvak magányában, céhek, kézműves mesterek a szentgotthárdi, csákányi, körmendi uradalom falvaiban a XVII–XIX. században, I. rész (vasiszemle.hu)
Nagy Zoltán: Az őrségi fazekasság két arca. A pártosfalvi összeírástól a Magyarszombatfai Fazekas Háziipari Szövetkezetig (1895–1950), Vasi Szemle, 2021. 2. szám
Szabados György: Kalászolás középkori kútfőinkben keleti kulturális kapcsolatainkról, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
Hoppál Mihály: Jegyzetek az ősmagyar mítoszok eredetiségéről, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
Sántha István: Diószegi Vilmos személyisége, munkássága szibériai terepkutatásai tükrében – nyolc tételben, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
M. Lezsák Gabriella: Rombolni mindig könnyebb, mint építeni, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
Somfai Kara Dávid: Pócs Éva tanulmánya margójára, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
Agócs Gergely: Megjegyzések egy dekonstrukciós kísérlethez, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
Mátéffy Attila: A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana, Valóság, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 2024/5.
Korompay Klára: Szóbeliség és írásbeliség viszonya a korai ómagyar korban, Magyar Nyelv 119., 2023: 153−170.
Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó. 2023.
Dienes István: Honfoglalás kori rovásfelirat a Kalocsa környéki, Homokmégy-halom temetőjéből (Előzetes közlemény) Folia Archaeologica XLIII)
Mátéffy Attila: A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében: Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum, 58. kötet, 1996. 1-2. füzet
Püspöki Nagy Péter: A "rovásírás" írástani helye és szerepe a magyar művelődés történetében, Magyar herold, Nr. I. 1984.
I. J. Gelb: A Study of Writing, Phoenix Books, The University of Chicago Press, 1952.
Szeifert Bea, Türk Attila, Gerber Dániel, Csáky Veronika, Langó Péter, Dimitrij A. Sztashenkov, Szergej G. Botalov, Ajrat G. Szitgyikov, Alekszadr Sz. Zelenkov, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna: A korai magyar történelem régészeti és archeogenetikai kutatásának legfrissebb eredményei Nyugat-Szibériától a Középső-Volga vidékig, Archaeologiai Értesítő, 2022., 1, 33–74.
Gink Károly: A perzsa művészet évezredei, Corvina, Budapest, 1982.
Fehér Bence: Egy újabb rováskorpusz ígérete (academia.edu)
Varga Géza: Korompay Klára az írástalan ősmagyar kor helyesírásáról
Varga Géza: Szár (2017/262-267), Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek
.jpg)
