A Kökénydombi Vénusz a tiszai kultúrához tartozó újkőkori antropomorf agyagedény, amely a Kr. e. V–IV. évezredben készült. A hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) írásemléket hordozó leletet a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum őrzi (1. ábra). A Hódmezővásárhely melletti Kopáncs-Kökénydombon találták meg Banner János ásatásán. 1942-ben került a gyűjteménybe. A vele együtt talált hasonló, ám darabokban fennmaradt edénnyel együtt a világoszloppal (Tejúttal) azonosított Él termékenység- és anyaistennőt ábrázolják, amit a hieroglifikus szövegek olvasata is alátámaszt. A szobrocska felső részét a restaurátor töredékekből alkotta meg.
1. ábra. A Kökénydombi Vénusz szembőlnézete (középen) és hieroglifikus "díszítése" (balra), valamint a hieroglifáknak megfelelő magyar jelek (jobbra)
A Kökénydombi Vénusz jelei
A Tornyai János Múzeum világhálón közzétett ismertetője szerint "Az edény teljes felülete karcolt vonalszegély között mezőkre osztott, amelyeket sokszorozott karcolt és futókutya-motívumok töltenek ki. A két láb díszítése eltér a törzs karcolt mintáitóI, itt rombusz alakzatban bekarcolt minták figyelhetők meg." A hazai régészeknél tapasztalható jelenség, hogy a székely írásjeleknek a régészeti leleteken lévő párhuzamait nem hajlandók felismerni és e téren botrányos írástörténeti tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. A Dienes Istvántól származó információ (1) alapján meghatározó köreikben eleve szégyenletes dolognak számít a nemzeti írásunkkal való foglalkozás.
Ebből következően "természetes", hogy futókutya motívum nincs a leleten (2). Az elnevezés csak egy újabb kori népies elnevezés visszavetítése lenne, miközben azt helyesen ismerték fel, hogy a jelsor vizet ábrázol. Futókutya helyett a székely írás előzményét képező, kőkori eredetű magyar hieroglif írás szó- és mondatjelei töltik ki a felületet. Ennek megvizsgálását és megértését azonban a finnugrista nyelvtörténet téves értékelése eleve megakadályozza, azt állítván, hogy még a későbbi ősmagyar korban sem volt magyar írás- és nyelvemlék. Alább a szobrocskán szereplő mondatok némelyikének olvasatát adom közre, egy-két párhuzamukkal egyetemben.
A szobor előlnézetének olvasata
2. ábra. A Kökénydombi Vénusz előlnézetén látható hieroglifikus szöveg első része az istennő melleivel és karjaival, alatta pedig egy hegyek sorát ábrázoló, feltehetően töredékesen fennmaradt hegy/ország jellel
A 2. ábrán lévő jelek egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlatát rögzítik: Ragyogj, ragyogj ...! Lyukó országa. Ragyogtál, ragyogtál ... (3). E szövegkönyvet esetünkben a karokon lévő, ragyogj/ragyogtál olvasatú vonalakról lehet felismerni. Hasonló hieroglifikus szövegek sora maradt ránk a legkülönbözőbb korokból, területekről és tárgyakról. Ugyanígy a karokon vannak elhelyezve ezek a vonalak a Stádel barlang oroszlánfejű idolján is, felidézve a szertartás kezdő és befejező szakaszát, a hívogatást és a búcsúztatást. A szertartás középső szakaszát, az Isten megjelenését az oroszlánfejű idol, a Kökénydombi Vénusz és a mervi oázisban 531 táján a szabírhunok számára készített Szent Korona esetében is maga az istenábrázolás rögzíti.
A bemutatott szövegrészletek közül kettő is sorokba rendezve adja elő a jeleket. E hódmezővásárhelyi írásemlék ugyanis a jeleket sorokba rendező újabb típusú hieroglifikus szövegek közé tartozik. A korábbi, képszerű írásemlékek után ugyanis ezidőtájt kezd divatba jönni a jelek sorbaállításának szokása.
3. ábra. A Kökénydombi Vénusz előlnézetén látható hieroglifikus szöveg második sora az istennő köldökével, az olvasat: Lyukó szár Él, mai magyarsággal: Lyukó úr(nő) Él
A 3. ábrán látható jelsorban a székely írás "l" (Él, élő) jelének pontos megfelelői bukkannak fel (4).
4. ábra. A Kökénydombi Vénusz előlnézetén látható hieroglifikus szöveg harmadik sora a szobrocska hasáról, az olvasat: Él országa
Az Él országa mondat más hieroglifikus szövegekben is felbukkan (5).
5. ábra. A Kökénydombi Vénusz előlnézetén látható hieroglifikus szöveg negyedik sora a szeméremtájékot ábrázolja, az olvasat: Lyukó anya
6. ábra. A Kökénydombi Vénusz előlnézetén látható hieroglifikus szöveg legalsó jelei a szobrocska térdéről, az olvasat: Khuár sar (mai magyarsággal: Khuár úr(nő) "a sarok ura/úrnője")
Jegyzetek
(1) A futókutya minta egy ókori eredetű, folytonosan ismétlődő geometriai szalagdíszítő elem, amely a stilizált tengeri hullámok tarajának egymásba kapcsolódó ritmusát idézi. A klasszikus építészeti és művészettörténeti szakszótárak (például Zádor Anna Építészeti szakszótára) szerint a futókutya egy olyan folyamatos szalagdísz, amelynél a hullámvonalak csúcsai visszahajlanak, s így egymás után futó, stilizált tarajos hullámok vagy egymásba kapcsolódó spirálok benyomását keltik.
..
ábra. A "futó kutya" motívum a magyar hieroglif írás Jó sar (mai magyarsággal Jó úr) mondatjele, amelynek eredeti példája látható a nagyszentmiklósi kincs egyik istenábrázolásának fejdíszén, miközben az istenalak ruházatán lévő pontozott vonalkázás az Él szót rögzíti
A nagyszentmiklósi kincs hátrafelé nyilazó fejedelmet ábrázoló jelenetében az emberalak fejdíszén a Jó sar (mai magyarsággal: Jóságos úr), emberarcú hátasának fején pedig a szimmetrikus Nagy sar (mai magyarsággal: Nagyúr) mondat olvasható. Amit a népi etimológia futókutyának magyaráz, az eredetileg a Jó sar "Jó úr" mondatjele. A mondatjel alsó része a sarok hegyét ábrázolja, amelynek csúcsán áll az égi folyó, az Istennel azonosított Tejút. A folyót (az égig csapó hullámtarajt) a székely írás "j" betűjének előzménye, a jó "folyó" hieroglifa ábrázolja. Jó szavunk eredetileg "folyó" jelentést hordozott és a mai Jóisten kifejezés mögött is az "égi folyóval azonos isten" jelentés áll. Ettől az istentől származik a királyi hatalom. A sztyeppi uralkodók uralmuk legitim voltának jelzéseként viselték a fejükön e mondatjelet.
. ábra. Horezmi érem, a fejdísz felső sorában a Jó sar (mai magyarsággal Jó úr) mondatjelek sorával, az alatta lévő sáv vonalkázása az Él istennevet rögzíti, a teljes olvasat mai magyarsággal: Él jóságos úr
Azaz a Kökénydombi Vénuszon a futókutya motívum őse jelenik meg (4. ábra). A mondatjel háromszög alakú alsó része a sarok hegyét ábrázolja és a székely írás "s" (sar "sarok, úr") jelével azonosítható. A mondatjel felső, kacskaringó alakú eleme pedig az égi folyót, az istennel azonosított Tejút jele, a székely írás "j" (jó "folyó") jelének megfelelője.
(2) Dienes István írta a Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon című cikkében (Életünk, 1992, 30. évfolyam 6. szám 537–541. old.): "Visszahallom, hisz sutyorogják, de szemembe is mondják a kollégáim incselkedve, sőt még egynémely barátom is csúfondároskodott velem, hogy ez biz már a komolyabb öregedés jele, hogy a rovásírással kezdtem el foglalkozni." Mi más ez, ha nem annak világos beismerése, hogy a székely rovásírás a "tudományos" körök egy része számára eleve szalonképtelen? Ez esetben szó sem eshet figyelmetlen szóhasználatról, vagy egyesek érzékenységéről. Dienes István írása nem hagy kétséget afelõl, hogy maga a kutatási téma, a székely rovásírás léte és említése elfogadhatatlan némelyik "tudós" számára.
Mivel ezt a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként írta, e munkahely közhangulata kétségtelenül eredményezte azt, hogy a múzeumban később barbár módon lereszelték a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott budapesti késő középkori jelvény rovásjeleket hordozó felületét. Majd a maradék rovásjelekről előbb azt állították, hogy latin AK monogram és sorminta, majd azt, hogy rontott latin "m" és sorminta.
Róna-Tas András is okot adott az elképedésre. Szerinte a honfoglaló magyarok között "az írás használata nem terjedhetett el. Elterjedt lehetett viszont a rovásírás. ... a királyi udvar hagyományai ismertek voltak az elsõ írásos lejegyzés elõtt is ... a krónikás ... emlékezetét valamilyen eszköz is segítette ... ez lehetett rovás is." Azaz Róna-Tas András akadémikus (nyelvész, írástörténész) nem tekintette írásnak a székely rovásírást.
Lukácsi Bélával, a Magyar Rádió tudományos szerkesztõségének egykori vezetőjével több ízben beszéltem telefonon, de következetesen elzárkózott a székely írással kapcsolatos felfedezések közzétételétől, legyenek azok bármilyen fontosak. Így járt az a hun lelet is, amelyen székely betűkkel írt magyar szavak olvashatók, s amelyet öt régész ismert el hunnak, vagy hun korinak (később kiderült, hogy tévesen, mert "csak" késő középkori). Ez a bronztárgy 200 éves vitát, a magyar őstörténet legfontosabb kérdését dönti el – a Magyar Rádió "tudományos" szerkesztősége azonban semmilyen környezetben, semmilyen kommentárral, semmilyen vita keretében nem hajlandó még csak megemlíteni sem a felbukkanását. A főszerkesztő úr kezdetben a szakirányú képzettségem hiányát hozta fel indokként, anélkül azonban, hogy a felsőfokú képesítéseimet ismerte volna, vagy felmérhette volna, hogy az egyre inkább interdiszciplinárissá váló kutatásokhoz pontosan milyen szakmai ismeretekre van szükség. S persze azt sem vette figyelembe, hogy Magyarországon írástörténészeket nem képeznek. Írástörténetet ugyan tanítanak néhány szakon, de ott a székely rovásírás eredetéről soha sem bizonyított ostobaságokat tömnek a diákok fejébe. Ennek belátásához elegendő Sándor Klára 1996-ban közzétett beismerését megérteni, amivel csak követte I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter, a rovológiai téren nem is létező "szakmát" hasonlóképpen elmarasztaló ítéletét. A szerkesztő urat az sem hatotta meg, hogy a könyveimet több egyetemen felhasználják az oktatásban. Arra való hivatkozásom is falra hányt borsónak bizonyult, hogy a legnagyobb írástörténeti felfedezések sora köszönhető kívülállóknak. Nem mintha ezek az érvek, vagy ellenérvek a legcsekélyebb módon is befolyásolhatták volna a feliratos hun bronztárgy tudományos jelentőségét, vagy a nagyközönség jogát a saját történelmét megvilágító adatok megismerésére. A vita lényegtelen mellékkörülményekről szólt, mert a főszerkesztő úr valamilyen ürügyet keresett a javaslatom elutasításához. Végső érve az volt, hogy kamaszkorában még foglalkoztatta ez az írás, de ma már más irányba fordult az érdeklődése. Azaz világossá tette, hogy hatalmi kérdésről van szó: akinek nincs rádiója, annak az írása nem érdekes.
I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter hasonló értelmű állásfoglalását követően feltette a koronát e sajnálatos jelenség-sorozatra Sándor Klára 1996-os dolgozata, amelyben rokonszenves őszinteséggel jellemezte az akadémikus áltudomány állapotát: "A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben - és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."
E magyar kultúrát (pontosabban annak zászlóshajóját, a rovásírásunkat) alábecsülő társaságtól hiába várjuk, hogy felismerje a székely jeleket, amikor a feladatai részeként le kell írnia az általa kiásott leleteket. Ám éppen e rovásundoruknak köszönhetően tudok e cikkben sokak számára újdonságként ható jelenségről, a kőkori leleteken felbukkanó magyar szövegekről beszámolni. Ha a feladatukat tisztességesen ellátó okos és becsületes tudósaink lennének, akkor ők már régen megírták volna ugyanezt.
(3) Az istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlata az egyik leggyakoribb és leginkább öszetett hieroglifikus szövegtípus. Több előfordulása ismert az elmúlt évtízezredekből a bálványoktól, idoloktól kezve az amulettekig és a magyar Szent Koronáig. E szövegkönyvek jellemzője a hármas tagoltság, amely megfelel a szertartás három részének: a hívogatásnak, az epiphaniának és a búcsúztatásnak. A szövegkönyv első és az utolsó szakaszát a székely írás "r" (ragyogj, ragyog, ragyogtál) jelének megfelelő vonalakról lehet felismerni. A Kökénydombi Vénusz szobrán is megtaláljuk e vonalakat az istennő két karján (hasonlóan a Stádel barlang oroszlánfejű idoljához) és a székén is. A széken alkalmazott ősvallási hieroglifák jelensége megőrződött a porecsi püspökszéken is.
(4) Él isten a magyar nyelvet, vagy a magyar nyelv rokonát használó, a neolitikus forradalmat elindító és végrehajtó szabír-hurri népesség termékenység-istennője volt. Az Él istennév azon istennevek sorába tartozik, amelyek a magyar nyelvben közszóként, idegen nyelvekben pedig istennévként szolgálnak. A közszavak és az istennevek hasonlósága abból fakad, hogy a népek előszeretettel személyesítették meg a természeti jelenségeket. Ez néha odáig fajult, hogy a természeti jelenségből istent csináltak, például a szelet szélistenné tették. Egy idő után esetleg templomot is emeltek neki, amelyben elhelyezték a szobrát s azt az isteneknek kijáró tiszteletben részesítették. A magyar közszavak és nemzetközi istennevek e megfelelése annak eleven bizonyítéka, hogy a tárgyalt istennevek a magyar kultúra termékei. Ebből következően a magyar ősvallás és világnézet egykor meghatározó hatást gyakorolt Eurázsia és Amerika neolitikus műveltségeire.
A magyar őskultúrának az európai civilizációt meghatározó jelentőségét külföldi előzményeket követve a hazai akadémikus kutatás is megsejtette már. Ám megrettent tőle és igyekezett e mutatkozó magyarázat lehetőségét elhallgatni, alábecsülni és letagadni. Nem rajtuk, hanem a létező rovológiai összefüggéseken múlt, hogy e magyar- és tudományellenes törekvésük a világfa vita során látványos kudarcot vallott.
Az akadémikus megvilágosodás története azzal kezdődött, hogy Simo Parpola 1993-ban közzétette egy tanulmányát az életfáról. A korabeli hieroglifák alapján az életfa elnevezés eredetibb és hitelesebb a világfa elnevezésnél. Például Aleppo "Élő fa" neve is az Él istennévhez kötődik és a világfával azonos Kökénydombi Vénusz szobrán is több példányban megtaláljuk Él istennő hieroglifáját. Azért, mert ez az edényszerű hódmezővásárhelyi szobrocska Él istennőt ábrázolja.
Simo Parpola volt az a nyelvész, aki a sumért - a kutatás százötven éves akadémiai szabotálása és a körön kívüliek által elért eredmények tagadása után - besorolta az uráli nyelvek közé. Ráadásul úgy ítélte meg, hogy a sumérek a Halaf-Ubaid műveltségek népességéből alakultak ki. Ez azért érdekes fejlemény a cikkünk számára, mert a Halaf kultúra eddig ismert 32 jelének mindegyike magyarazonos, amint a Kökénydombi Vénusz jelhasználatának gyökerei is a Halaf műveltség jeleivel rokoníthatók.
Manfred Bundschuh említette Simo Parpola álláspontját 2022-ben: "Egy stilizált, nyilvánvaló vallási jelentőségű fa már megjelenik művészeti motívumként a negyedik évezredben Mezopotámiában, és az i. e. második évezredre már mindenhol megtalálható az ókori közel-keleti oikumené pályája, beleértve Egyiptomot, Görögországot és az Indus „civilizációt”. A motívum jelentése nem világos, de összkompozíciója feltűnően a későbbi keresztény, zsidó, muszlim és buddhista művészet Életfáját idézi fel. A kérdés az, hogy vajon az Életfa koncepciója valóban létezett-e az ókori Mezopotámiában? ... A második évezred közepén új fejlemény történt az ikonográfiában: A fa láthatóvá válik, ami az úgynevezett késő asszír fa megjelenéséhez vezet. Az Újasszír Birodalom felemelkedésével a fa ezen formája elterjedt az egész Közel-Keleten. ... A késő asszír fa több száz elérhető példánya számos jellegzetességet mutat. ... a motívum és ikonográfiájának nagy része korábbi időszakokból öröklődött."
Az asszírok Mitanni állam területén a szabír-hurri lakosságra telepedve alakítottak birodalmat, átvéve elődeik kulturális eredményeit, közte egyes jelek használatát is. Ez magyarázza, hogy a Manfred Bundschuh által Simo Parpola nyomán bemutatott asszír világfák nagy része magyar szójelekkel elolvasható mondatjel (...). Ugyanezt tanúsítja az is, hogy Assur "Ősúr" isten neve - beilleszkedvén az idegen istennevek és magyar közszavak összefüggésrendszerébe - szintén magyar szavakból alkotott összetétel. Néhány asszír világfa éppen ezt az Ősúr/Assur istennevet rögzíti, összefüggésben azzal, hogy az ősvallási képzetek szerint - például a Kökénydombi Vénus esetében is - a világfa azonos az istennel.
1. ábra. Simo Parpola 104-es sorszámú asszír világfájának olvasata: Magas kő szár (mai magyarsággal: Magas kő ura), mindhárom hieroglifa megfelelője megtalálható a Kökénydombi Vénusz szobrán is
ábra. A 338-as sorszámú asszír életfa alul az ős, felül a szár "növényi szár, úr" hieroglifa (a kép Simo Parpola nyomán), az ábra jobb szélén fent egy magyarszombatfai tányér szár, alatta a székely írás ős szójele, az olvasat a magyar hieroglif írás alapján: Ősúr, a mai tudományos irodalomban ezt a nevet Assur alakban írják
Az asszírok korábbi hurri területeken alakították ki az államukat, a hurrik (más néven szabírok) pedig Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár adata alapján a magyarság régi nevét viselték. A Saak Tarontsi által közölt hurri életfa-ábrázolások ugyanúgy elolvasható a magyar hieroglif írás szójeleivel, amint azt egyes asszír életfák esetében is tapasztaltuk. Ezért azzal egészíthetjük ki Simo Parpola álláspontját, hogy az asszír világfák előzményeit megrajzoló szabír-hurri mesterek magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélhettek és a magyar hieroglif írást használták.
. 
. ábra. A Karmir Sar-ról (Saak Tarontsi nyomán) származó sziklarajz középső jeleinek olvasata: Ég Dana ügy zsen (mai magyarsággal: Égi Dana folyó zsendül "feltámad, újjászületik"), mellettük kétoldalt egy-egy napábrázolás, amelynek közepén a nyolcágú csillag a sumér írás dingir "isten" jelének egyik változata, az ábra jobb szélén lentről felfele egy XIX. századi hucul cserépedény körbe zárt nyolcágú csillaga, valamint a székely írás "g" (ég), "d" (Dana), "ü" (ügy "folyó") és "zs" (zsen "zsendül, feltámad, újjászületik") jele
. ábra. Az urartui Altin Tepe palotájában lévő falfestmény hurri világfája (Saak Tarontsi nyomán), balra a világfa két önálló mondatjele, jobbra lentről felfele a székely írás "sz" (szár), "r" (ragyogó), "n" (nagy), "sz" (szár), "r" (ragyogó), "ly" (Lyukó) rovásbetűi, valamint ten és ős szójelei
Ezért némi joggal rémlett fel a nyest.hu szerzője, Takács Boglárka (2013) előtt egy szerinte abszurd lehetőség, hogy a magyar életfa határozta meg a nyugati (közte a zsidó) gondokodásmódot. Lévén a hurri és asszír életfák némelyike magyarul elolvasható, a korabeli rovológiai adatok megengedik a Simo Parpola által javasoltak elfogadását. A rovológia kutatási eredményei egyre pontosabb képet vázolnak fel a Takács Boglárka és társai számára talán nyomasztó rémálmot jelentő egykori valóságról.
E felrémlő magyarázati lehetőség megelőzése érdekében adhatta közre Pócs Éva 2023-ban a magyar világfa létét kétségbe vonó, tudományos igényű megalapozást nélkülöző, az ismert rovológiai tényekkel szembemenő álláspontját. Szerinte a honfoglalás kori világkép és sámánizmus konstrukciója, melynek része a sámán-táltos és a világfa, hamisnak látszik; néprajzkutatók, régészek, nyelvészek és amatőrök összjátékával létrehozott illuzórikus kutatói koncepciónak tűnik. Ennek ellenére tovább él és hat mind a laikusok, mind a tudósok köreiben. Nem zárja ki, hogy világfa-elképzelés létezhetett a honfoglaló magyarság eszmevilágában, ám - szerinte - nincs bizonyíték rá, ugyanis:
- a jelenkori hiedelemszövegeket és képi ábrázolásokat kétségek sokasága övezi;
- a honfoglalás-kori vagy középkori írásos adatok hiányoznak;
- az ún. történeti adatok nem hitelesek, illetve nem a témára vonatkoznak;
- a sokféle európai párhuzammal is rendelkező újkori mesei motívumok nem vetíthetők vissza a honfoglalás korára;
- a honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumok feltételezett jelentése nem bizonyítható;
- egy-egy szó (táltos, reg, rejtezés stb.) eredettörténete néprajzi hátterének ismerete nélkül csak a szó nyelvi hátterére nézve mond valamit;
- nincs példa egy hiedelem vagy rítus 1000 éves, változatlan fennmaradására, illetve, ha mégis fennmarad, eredeti társadalmi és kulturális kontextusát, „jelentését” nem ismerhetjük, arra a jelenkori adatokból nem következtethetünk;
- a táltos egyéb, feltételezett honfoglalás kori attribútumai (dobolással gerjesztett transz, „sámánviselet”, másvilági szellemcsaták állatalakban) sem bizonyítottak.
A megalapozatlan kezdeményezés azonban fordítva sült el. A vita során ugyanis két tény vált nyilvánvalóvá:
- Az egyik az, hogy Pócs Éva nem talált komolyan vehető fogást a világfa létét feltételező szerzők álláspontján. Felsorolt érvei erőtlenek és valótlanok, az állításait cáfoló ellenérvek könnyen bizonyíthatók például a világfák elolvashatósága miatt.
- A másik meg az, hogy seregnyi világfa-ábrázolással rendelkezünk ma is, aminek a feldolgozására alkalmatlannak bizonyult a rovológiai téren nem is létező "szakma". Újra bebizonyosodott, hogy az ősvallás szolgálatában álló jeleinket (ezáltal a magyar világnézet eredetét) nem ismerő "tudósok" képtelenek a hasonló támadásokkal szemben megvédeni a magyar identitás alapjait. A megoldáshoz el kellene tudni olvasniuk a magyar nemzeti írás olyan emlékeit, mint amilyen például a Kökénydombi Vénusz is.
A hódmezővásárhelyi szobrocskán ugyanis világfát ábrázoló, vagy azzal összefüggő jelek vannak, ezáltal igazolva a világfa képzet létét és összefüggését, vagy inkább azonosságát a magyar őskultúrával. Ilyen a szár "növényi szár, úr", a Dana "isten", az anya, meg az ős hieroglifa. E nézetrendszerről árulkodik a világfákon előforduló magas kő jelpár is, az istennel azonos Tejút másik neve, ami kőből rakott világoszlopként magyarázza ugyanazt a csillagösvényt.
(5) Az Él országa mondat egy évezredeken átívelő ősvallási szóhasználat, amelynek a párhuzamát megtaláljuk a magyar címerben (... ábra) és a Halaf kulúrában is (... ábra).
A magyar címerben az árpádsávok és a hármas halom a víz és a hegy jele. Az árpádsávokról azt tartotta meg a hagyomány, hogy négy folyó jelképe. Azonban az árpádsávok esetében nem a kacskaringó alakú jó hieroglifával, hanem a párhuzamos vonalakat jelentő Él hieroglifával jelölték a folyókat. A hármas halom a sumér khur "hegy, ország" szójel megfelelője. Ebből következően a Kökénydombi Vénuszon lévő jelsor mai olvasata Él országa, vagy Él hegyei, esetleg Él hegyes országa is lehet. Ez a khur, vagy or hangzású ősi szó a hegyekből álló világoszlop neve lehetett (a hettitáknál a tar szó jelölte a világoszlopot), az isten országát. Idővel e hármas halom jelentése módosult és a világoszlop helyett egyre inkább ország, vagy Magyarország lett a jelentése. A jelentés mellett az eredeti hangalakot is megőrízte a magyar orom és ország szavak töve. A hieroglifikus Él országa mondatjelnek 7-8 ezer évre visszamenő párhuzamai vannak (... ábra).
ábra. Halaf tál töredéke a British Múzeumban az Él országa mondattal
Irodalom
Dienes István (1992): Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon, Életünk, 1992, 30. évfolyam 6. szám 537–541. old.
Manfred Bundschuh: Részlet Simo Parpola: Az asszír életfa, Nyomkövetés, A zsidó monoteizmus és a görög filozófia eredetének nyomában című művéből (academia.edu)
Sándor Klára (1996): A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum, 1996. évi 58. kötet 1–2. szám (83–93. old.).
Simo Parpola (1993): The Assyrian Tree of Life: Tracing the Origins of Jewish Monotheism and Greek Philosophy (Az asszír életfa: A zsidó monoteizmus és a görög filozófia eredetének nyomon követése), Journal of Near Eastern Studies, 52. szám, 161–208. o.
Takács Boglárka (2013): Simo Parpola egyedi nézetei, Az asszírok találták fel a nyugati kultúrát? Nyelv és tudomány, július 4.
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2017): Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Varga Géza (2026): Halaf jelhasználat
