2024. március 18., hétfő

Magyar hieroglif írással írt szarmata szövegek

A médek története

Az 1Móz 10,2 szerint Jáfet harmadik fiának, Mádajnak a leszármazottai. Az asszír feliratok először Kr. e. 835-ben említik őket. Csak jóval később, III. Tiglat-Pileszer (Kr. e. 745-727) tudta adófizetésre kötelezni őket. Az első, történetileg is bizonyítható királyuk, 1. Küaxarész is (Kr. e. 714-676) Asszíria alattvalója volt. Fia, Phraortész, lerázta az asszír igát, és megteremtette a független Médiát. Ekkor épült ki fővárosuk: Ekbatana. Média Kr. e. 650 körül újra elveszítette önállóságát. Az asszírok szövetkeztek a szkítákkal, és adófizetővé tették. II. Küaxarész (Kr. e. 625-585) asszír mintára újjászervezte a méd hadsereget. Legyőzte a szkítákat, és megalapította a nagy méd birodalmat. Babilóniával szövetkezve szétzúzta az Asszír Birodalmat: Kr. e. 612-ben elfoglalták és lerombolták Ninivét. Pártia is a médek vazallusa lett. Asztüagész (Kr. e. 585-553) még össze tudta tartani a birodalmat. Lányát, Mandane-t, a vazallus perzsa I. Kambüzész vette feleségül. Ebből a házasságból született a nagy Kürosz, aki 553-ban lerázta a méd uralmat, és Médiát beolvasztotta a Perzsa Birodalomba. A méd birodalom hanyatlása Kr. e. VI. század közepén következett be az apai ágon perzsa, anyai ágon méd származású Cyrus lázadásával. Dárius idején a méd nemesség és papság elhagyta Médát, előbbi elsősorban északi irányban, a Turáni alföld felé, míg a papság elsősorban keletre, az indo-szkíták irányában. Kr. e. 330-ban a pártusok uralma alá került.



1. ábra. A Méd Birodalom térképe


A wikiwand a médek nyelvéről

A méd nyelvről semmilyen emlék nem maradt fenn, leszámítva a Hérodotosz által említett törzsneveket, illetve néhány személynevet. Ezeken felül az óperzsa nyelvben idegen elemként meghatározott szókincs egy része is utal a méd nyelvre. Ilyen eredetűnek feltételezik a satrapa szót (*xšaθra-pā), a xšayaθia (khsajathia = király), az uvaspa (uvaszpa = paripa), zūra (zúra = rossz) kifejezéseket.

A birodalom időszakából, az i. e. 8. századból ismert egy bronz érme, amelyen akkád ékírás szerepel, ezzel ez az első ilyen tárgyi emlék. Egyes tudósok szerint az úgynevezett lineáris elámi írás szolgált a méd nyelv leírására, amit még nem fejtettek meg.

Tekintve, hogy a Méd Birodalomról méd nyelven nem maradt fenn semmi, ezért csak a külső leírások alapján, mint a mezopotámiai krónikák, az Ószövetség, a behisztuni felirat és a görög történetírók tollán keresztül ismerhetjük meg. A keleti tartományokról (pl. BaktriaSzagartiaDrangiána) azonban továbbra sem sikerült semmit megtudni.


Vallási viszonyaik

Hérodotosz szerint a magi volt az egyetlen indoiráni nép, amelynek a feladata a papi szertartások levezénylése, a vallási élet felügyelete volt. Az i. e. 8. században a mazdaizmus és az indoiráni hagyományos vallások domináltak, míg az i. e. 6. században a vallási reformok nyomán a zoroasztrizmus is népszerű lett.


Méd-magyar kapcsolatok

A méd név – Bibliában szereplő – eredeti formája Madaj. Benkő István emlékeztet Kiss Bálint álláspontjára, aki a magyar népnév eredetét a médek nevéből vezeti le: „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” (Kiss Bálint, I. köt. 10.)

Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Túróczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza: „Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum", azaz „Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya”.  

Romsics Ignácra hivatkozva idézi az olasz Carmela Guglielmino és munkatársainak genetikai kutatási eredményeit Benkő István. Ők végezték ugyanis az első, a honfoglalókra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat. E szerint a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak”.  


Irodalom

Médek és magyarok (Julianus barátai)

Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. 

Romsics Ignác: A magyarok őstörténetéről, Magyar Tudomány 2014/5., http://www.matud.iif.hu/2014/05/01.htm