A veleméri rajzos sindük közül kitűnik az alábbi különös kompozíció, amelyet némi töprengés után a magyar államcímer árpádsávos felével azonosítottam (1. és 3. ábra). Azt azonban meg kellett érteni, hogy miért ilyen formában jelennek meg az árpádsávok egy népi ábrázoláson. Ez ugyanis nem a királyi udvarban használatos árpádsávok szolgai másolata, amit egy népi változattól várhatnánk. A Halaf-, az Indus-völgyi és a Tordos-Vincsa kultúrák jeleinek, meg a vélük kapcsolatban lévő, körükből származó jelkészleteknek, például a kínai írásnak az áttekintése alapján ez egy archaikus jelszerkezet, amely magyarázatot ad az árpádsávok eredetére (2. ábra).
1. ábra. Veleméri rajzos sindü folyó- és napjelképek ábrázolásával (Sindümúzeum), a neolitikus előzményekre visszamenő sindürajz a székely írás "l" (Él, élet) jelével és a magyar államcímer árpádsávjaival rokon
2. ábra. A kínai jóslócsont-írás "eső" jele: folyót jelző vonalak és esőt jelző csíkocskák
Ezzel egyidejüleg létezett egy másik kérdés is a 90-es években elvégzett akrofóniarekonstrukciók maradványaként. Az "l" rovásjelről sejtettük, hogy az Él, élő szavak szójeléből alakult ki, de maradtak fent kérdések is. Például az, hogy miért van az "l" rovásjelnek több alakja és hogy mi a képi tartalma e jeleknek. E kérdésekre a neolitikus írásrendszerek Él isten nevét rögzítő, vizet (folyót, esőt) ábrázoló jeleinek megértése adott választ (3. ábra). Itt jelennek meg és válnak érthetővé azok a folyót és esőt ábrázoló vonalak és pontok (körök), amelyek a fenti veleméri sindün is megtalálhatók.
3/a. ábra. A Halaf kultúra ligatúrája vonalakkal ábrázolja az esőt (fent), alatta a székely írás "n" (nagy) és Él jele, az olvasat: Nagy Él
3/b. ábra. Halaf cserépdarab világmodellekkel és esőt ábrázoló képjelekkel, az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "d" (Dana) és ős jelei, az esőt ábrázoló pontozott terület az Él, élő hieroglifa, az olvasat: Dana ős Él
A veleméri sindü vízszintes hullámvonalai folyót jelentenek, amelyek színe a heraldikában ezüst, vagy fehér. E hullámvonalaknak két leszármazottja is van a székely írásban: az Ak "patak, Heraklész" és az "ü" (ügy "folyó") rovásjelek. A sindün két hullámvonal között lévő kerek Lyukó jel a napisten nevét rögzíti s a Nap szine vörös. Vagyis a sindün vörös és fehér/ezüst sávok váltogatják egymást, miközben a hullámvonalak, azaz a folyók száma éppen négy. Ez a kép az árpádsávokkal egyeztethető, ami a hagyomány szerint a Duna, Tisza, Dráva és Száva jelképe.
Ám ezt a sindürajzot nem az árpádsávok másolásával alkották meg, mert akkor sokkal egyszerűbben is megoldhatták volna. Ez a sindürajz nem az államcímeren, hanem annak jóval korábbi előzményein alapszik. Ezt a magyarázatot az újabban megismert neolitikus (3. ábra) és óbolgár jelek igazolják (4. ábra).
4. ábra. Az óbolgár amulett, veleméri rajzos sindü és árpádsávok
A 4. ábrán lévő 9-10. századi óbolgár amuletten a Lyukó Földje Él mondat olvasható, ami azt jelenti, hogy az isten földje vizekben gazdag (1) és termékeny. Az amulett körívében folyókat idéző sávok és esőt ábrázoló pontok váltogatják egymást, ami a kínai írás "eső" szójelének felel meg (2. ábra). Ez Él isten jele, ami vizet, esőt ábrázol, mert az élet lehetőségét a víz jelenti (2).
Az amulettől balra az óbolgár amulett hun-magyar hieroglifái láthatók, amelyek egyeztethetők a székely írás jeleivel.
A 4. ábrán az amulettől jobbra van a veleméri rajzos sindü képe. Az ábra jobb szélén fentről lefele a veleméri Szentháromság-templom "szentháromság" jelképe, a székely írás "ly" (Lyukó) jele, a magyar államcímer árpádsávjai, valamint a székely "f" (Föld) rovásjel.
Különös fintora a sorsnak, hogy az egy 5-10 aranykoronás, tehát igen gyenge agyagon emberfeletti munkával életben maradó és boldoguló veleméri parasztság őrizte meg az esővel áztatott, folyókkal szabdalt termékeny föld több évezredes jelképét. Lehetséges, hogy a sindüt készítő gerencsér már nem ismerte mindegyik jel pontos jelentését. Csupán a hagyományos jelkészletet alkalmazta óvó védő célzattal, amivel - esetleg tudtán kívül - hálát adott az élet lehetőségét biztosító Él istennek.
Jegyzetek
(1) A "folyókban gazdag" jellemzés szerepel a Képes Krónikában (és az annak alapjául szolgáló 14. századi krónikakompozíciókban, például a Kézai Simon-féle Gesta Hungarorum-ban) a fehér ló mondájában. A történet szerint Árpád vezér elküldte Kusid nevű követét a Kárpát-medencébe (Pannóniába), hogy térképezze fel a vidéket. A krónika szövege így emlékezik meg erről:
„Kusid látta, hogy az ország folyókban gazdag, legelői kövérek, s földje jó termékeny.”
Kusid ezután visszatért a vezérekhez, beszámolt a látottakról, majd a magyarok egy díszes fehér lovat, aranyozott nyerget és féket küldtek Szvatopluk fejedelemnek, cserébe szimbolikusan egy kulacs vizet, egy zsák földet és egy marék füvet kérve, amivel jogilag „megvásárolták” az egész országot.
Ez azt jelenti, hogy a sztyeppi hun-magyar-bolgár államalakulatokban egy-egy terület jellemzésében a legfontosabb szempontok közé tartozott a folyóvizekkel való ellátottság. Ez érthető szempont egy nagyállattartó nép esetében. Hasonlóképpen érdekes volt ez a neolitikus forradalmat elindító és vezető szabír őseink számára is az őket kibocsátó déli, szárazabb területeken. Ezért szerepel az Él isten nevét rögzítő, de folyókat és esőcseppeket ábrázoló hieroglifa a neolitikumtól kezdve napjainkig különböző változatokban a szabír - hun - magyar és a rokon írásemlékeken. Ez a jel maradt meg "l" (Él, élő) jelként a székely írásban is. Egykori jelentőségét húzza alá, hogy ezer év kereszténység dacára a veleméri rajzos sindük között az ősi jelmontázs maradt fent.
(2) Az ókori Kínában a víz iránti rendkívüli tisztelet egyszerre gyökerezett a mindennapi túlélésért folytatott küzdelemben (a kiszámíthatatlan folyók megzabolázásában) és a korszak legmeghatározóbb filozófiai irányzataiban. A korabeli gondolkodók a vizet nem csupán fizikai elemnek, hanem a legfőbb erkölcsi és kozmikus igazságok mintájának tekintették.
Az ókori kínai civilizáció a Sárga-folyó és a Jangce mentén alakult ki. Számukra a víz egyszerre jelentette az életet adó öntözést és a pusztító árvizeket. A korabeli uralkodók legitimitását (az Égi Mandátumot) közvetlenül az határozta meg, hogy képesek voltak-e gátakkal és csatornákkal szabályozni a vizeket. Nagy Jü (Da Yu), Kína egyik legfontosabb mitikus uralkodója nem háborúkkal, hanem a nagy árvizek megfékezésével, zseniális csatornarendszerek kiépítésével érdemelte ki a trónt. Az ókori kínaiak szemében a víz nem egy legyőzendő természeti elem volt, hanem a legfőbb tanítómester. Arra emlékeztette őket, hogy az életben és a kormányzásban a rugalmasság, az alázat és a természet ritmusához való alkalmazkodás hozza el a valódi, tartós sikert.
A korabeli orvosi és természetbölcseleti művek (például a Sárga Császár Belgyógyászati Könyve) úgy értékelték a vizet, mint az élet alapvető esszenciájának (Csing) hordozóját a testen belül is. Ez érthetővé teszi, hogy a Kína mellől érkező, a Xia dinasztia idején Kínát uraló hun-magyarok jelkészletében az esőt és folyókat ábrázoló kínai jel megfelelője miért az Él, élő szavakat rögzíti (5. ábra).
5. ábra. A csömöri hun cikádafibula és jeleinek székely megfelelői, fentről lefele: "g" (ég), "l" (Él), "ly" (Lyukó), az olvasat: Lyukó él az égben
Irodalom
