Michel M. Kazanski közölt egy cikket az academia.edu-n Some tamgas of the 4th-century Bosporan nobility and the northwestwrn Black sea region címmel. Mint azt írja, a késő római kori Kimmériai Boszporusz területéről ismert egy általa nemzetségjeleknek (tamgáknak) minősített (1) ligatúra (esetünkben szójelekből alkotott mondatjel). A jelen cikkben az általa közölt szarmata írásemlékek némelyikét olvasom el a magyar hieroglif írás szójelei segítségével. Az alábbi írásemlékek az Adzsimuskaiban (2. számú kripta) 1841-ben feltárt sírleleteken (1. és 2. ábra), valamint egy 1891-ben vásárolt lószerszámon (3. ábra) kerültek elő. A jeleknek a Fekete-tenger északnyugati térségében is találhatók párhuzamai; ez arra utal - írja a szerző -, hogy a szarmata (alán) nemesi klánok a gótok észak-fekete-tengeri térségbe történt benyomulása nyomán kelet felé vándoroltak.
1/a. ábra. A magas követ ábrázoló adzsimuskai szarmata világoszlop-modell, az olvasata (a "tamga" nélkül): Magas ősi kő
1/b. Egy szarmata jogarcsúcs világoszlop-modelljének olvasata: Magas ősi kő
2. ábra. Az adzsimuskai világoszlop-modellen olvasható szarmata "tamga", az olvasata: Égben ragyogó jóságos úr
3. ábra. Adzsimuskai lószerszámveret Jóságos dana földje olvasatú svasztikával és kő, és/vagy ország olvasatú hármas pontcsoportokkal
A szarmaták szerepe a magyar etnogenezisben
A magyarság összetevői között jelentős helyet foglalnak el a szarmaták, akik nem csak csatlakozott népek, hanem egyúttal a magyarul, vagy magyarral rokon nyelvet beszélő őseink is.
A szarmata (szár mada "úr magyar", "királyi méd") népnév magyarul is érthető és jól azonosítja egymással a szarmatákat és a magyarokat.
Az akadémikus "tudomány" a szarmatákat iráni nyelvűeknek tekinti, de ezt csak a rendelkezésre álló szarmata hieroglifikus nyelvemlékek és a genetikai eredmények figyelmen kívül hagyásával tudja megtenni. A körültekintésnek ez a hiánya tudatos, megfelel a finnugrista prekoncepcióknak, amelyik a magyarságnak a déli magaskultúrákkal való kapcsolatáról hallani sem akart a világosi fegyverletételt követően.
A magyar őstörténet korai szakaszában (még a Kárpát-medencén kívül, a kelet-európai sztyeppéken) három nagyobb népcsoport keveredésével jöttek létre a honfoglaló magyarok. Az egyik a hantik és manysik elődeivel rokonítható társaság, a másik a hun, a harmadik pedig a szarmata csoport volt.
A honfoglaló magyar elit sírjaiból vett DNS-minták teljes genomvizsgálata során a kutatók bioinformatikai modellekkel keresték, hogy milyen korábbi ősi populációkból vezethető le a honfoglalók genetikai állománya. Az eredmények szerint a honfoglaló magyar magnépesség genomja közvetlen forrásokból az alábbiak szerint modellezhető:
- 50% hant-manysi-szerű komponens: E keverék népek a bronzkori Szejma-Turbinó kultúrának köszönhetően jöttek létre a szabírok és a helyi népességek keveredésével. Ezek a kései nyelvek nem bizonyítják azt, hogy a szabírokkal azonos magyarság alaprétege nyelvileg, vagy biológiailag az uráli/ugor népekből vált volna ki. A hantik és a manysik ősei a távol-keletről érkeztek az Urál vidékére, tehát eredetileg nem uráliak. Az ugor nevet a hantik és a manysik eredetileg nem viselték, ezt csak az akadémikus "tudomány" nyelvészkedői ragasztották rájuk indokolatlanul. Az ugor népnév eredetileg a hunokat és a hunrokon népeket jelölte.
- 35% szarmata komponens: Ez a kora vaskori és későbbi szarmata, illetve alán népesség genetikai öröksége. A szarmatáknál kimutatható a szabír ős mondatjel használata, azaz a neolitikus forradalmat végrehajtó szabír népek csoportjába tartoztak. A szarmata "úr magyar" népnevük magyarul érthető. Népnevük mata/mada/magyar összetevője azonos a hurriták/szabírok által alapított Mitanni Birodalom nevében szereplő mita elemmel. Hieroglifikus írásemlékeik magyar szójelekkel írt magyar mondatokat rögzítenek.
- 15% hsziungnu (ázsiai hun) komponens. Ez a Belső-Ázsiából érkező, mongóliai és dél-szibériai gyökerű nomád harcos elit genetikai lenyomata. Jordanes szerint a szabírok az igazi hunok utódai. Hieroglifikus írásemlékeik alapján magyarul beszéltek s ezt erősíti meg a hagyományos magyar és nemzetközi népi és krónikás álláspont is.
E népek évezredeken át egymás mellett éltek, kialakulásuk jórészt közös gyökerekre megy vissza, vándorlásaik során többször keveredtek egymással. Okunk van annak feltételezésére, hogy a sztyeppén már a paleolitikum végén egy közös nyelvi-kulturális egységet alakítottak ki. Erről tehet említést a Biblia, amikor a vízözön előtti egységes nyelvről beszél.
E népek kialakulása jórészt a neolitikus forradalmat elindító és szervező szabíroknak köszönhető. A szabírok tevékenységét a szabír ős mondatjel előfordulásai alapján lehet követni Göbekli Tepétől a Kárpát-medencéig. Ebből következően - ha volt egységes ősnyelv - akkor az a szabírok magyar, vagy magyarral rokon nyelve lehetett. A hieroglifikus írásemlékeik alapján mindhárom csoport magyar jeleket használt és magyarul beszélt.
A Kárpát-medencében talált szarmata kori csontvázak és a honfoglaló magyarok mintái között jelentős genetikai átfedés mutatkozik.
Első képviselőik, a jazigok, Kr. e. 50 táján már megtelepedtek az Alföldön, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon, ahol évszázadokon át a Római Birodalom (Pannonia provincia) tőszomszédságában éltek. A jazigok az Alsó-Volga és a Dél-Urál vidékéről elindulva benépesítik az Alföldet. A II–III. században újabb szarmata csoportok, a roxolánok érkeznek a térségbe. A IV. században megjelennek az alánok (szintén egy szarmata törzs). Az V. században a szarmata uralom átadta a helyét a rokon hunoknak, akik beolvasztják őket a birodalmukba. Ezek a szarmaták megélik a magyar honfoglalást és az Alföld magyarságának alapjait alkották.
A szarmaták a sztyeppén korábban már keveredtek a magyarul beszélő hunokkal és ez lehet az egyik magyarázata a hun-magyar hieroglifák és a magyar nyelv szarmaták általi használatának. A másik lehetséges magyarázat az, hogy ezeket a - már a kőkorban általánosan elterjedt - hieroglifákat (ősvallási kötődésű szójeleket) eleve ismerték és ők is magukkal hozták a sztyeppére.
A tamgák által jelölt hangalak
Michel M. Kazanski e szarmata tamgákat a szakmában szokásos módon nemzetségjeleknek tekinti őket. Ám nincsenek olyan konkrét bizonyítékok, amelyek az egyes tamgákat adott nemzetségnevekhez, vagy uralkodónevekhez kötnék, pedig ez lenne várható.
Az akadémikus kutatók szerint a tamgák nem rögzítenek hangalakot. A szerzők sohasem próbálták hangértékekkel felruházni vagy „elolvasni” a tamgákat, mert eleve kizárták, hogy azok mögött nyelvi szavak állnának.
A szarmata tamgák azonban jól azonosíthatóan magyar szójelekből állnak, ebből következően el is olvashatóak a magyar hieroglif írás szójeleivel, amelyek már a kőkorban elterjedtek a Pireneusoktól Amerikáig. Az így kapható olvasatok logikus rendszert alkotnak. Ez egyrészt hitelesíti az olvasatokat, másrészt cáfolja azt az akadémikus koncepciót, miszerint a tamgák nem rögzítenek hangalakot.
A feltételezett tamgák olvasatai ősvallási fohászok, amelyeknek semmi köze a személy, a nemzetség, vagy a birtok nevéhez, leírásához, vagy azonosításához. Ezért ezek az állítólagos tamgák valójában nem is tamgák.
A tamgahasználat eredete
Istvánovics Eszter szerint a tamgák használatának szokása messziről Belső- vagy Közép-Ázsiából, esetleg Indiából érkezett az Észak-Pontus vidékre (2006/1). Amihez hozzátehetjük, hogy mindezeken a felsorolt és meglepően távoli területeken szintén megtaláljuk a magyar hieroglif írás szójeleit. Például az Indus-völgyi kultúra jelei között 40-nél is több székelyazonos jel akad. Köztük van a magyar államcímer három jelének megfelelője is. Miközben a genetika eredményei szerint az Árpád ház genomja kb. 4500 évvel ezelőtt a BMAC kultúra térségében alakult ki, az Indus forrásvidékéhez közel. S nem csupán a jelek, hanem a hieroglifikus írásemlékeknél megszokott jelhasználati módok (ábrázolási konvenciók) is azonosak.
Azaz Istvánovics Eszternek akár igazat is adhatnánk, ha ebben nem akadályozna meg bennünket néhány dolog:
- Például az, hogy e jellemzők (a szójelek és a jelhasználat) már évezredekkel a szarmaták kora előtt otthon vannak a Kárpát-Balkán térségben, a Termékeny félholdon és a sztyeppén is. Ezek ugyanis a kőkori ősvallás jelei, amelyek már vagy 50 000 évvel ezelőtt elterjedtek a Pireneusoktól Amerikáig. Nem szükséges tehát ezeket az állítólagos tamgákat eredeztetni, mert mindenütt ismertek már a paleolitikum óta.
- A másik ellenérv, hogy e széles körben elterjedt jelek nem tamgák, pontosabban: nincs adatunk arra, hogy tamgák lennének. Ezzel szemben az olvasatok alapján az állapítható meg, hogy ezek ősvallási kötődésű szójelek, vagy szójelekből alkotott ligatúrák (mondatjelek). Ezek jelentését és szerepét meg lehet, vagy meg kell határozni, mielőtt tamgákká nyilvánítanánk őket. Lehetséges, hogy esetenként némelyiküket tamgaként használták, de minden tudományos igényű bizonyíték nélkül nem lehet őket egységesen tamgáknak tekinteni. Ehhez nem elegendő ok az, hogy az akadémikus kutatóknak fogalma sincs a székely írás eredetéről és szójeleiről. Nem lehet minden jelet, vagy ligatúrát, amit nem ismerünk, tamgának minősíteni csak azért, mert nem ismerjük.
A dunaharaszti szarmata tamga téves azonosítása
"A hazai tamgák közül a legjellegzetesebb a dunaharaszti aranylemez jele." - írja Istvánovics Eszter (2006/2) - "Kiváló párhuzamait a Fekete-tenger északi partvidékéről és a hozzá csatlakozó területekről idézhetjük" .
4. ábra. Parzoios tamgái, amelyeket Istvánovics Eszter a dunaharaszti tamgához hasonlít
Különös, hogy Parzoiosnak ilyen sok tamgája van. Szerencsére mindegyik elolvasható, mert a részleteik azonosíthatók székely jelekkel. Ennyi tamga azonban aligha kell egyetlen személy, vagy nemzetség azonosításához. Ha több birtoka (csapatteste) volt, akkor elképzelhető, hogy mindegyiknek volt külön birtokjele, amelyek valamelyest hasonlítottak egymásra. Az is lehetséges, hogy ha több fia volt, akkor azoknak is lehettek ilyen némileg eltérő tamgái. Ez utóbbi esetekben azonban nem Parzoios, hanem a birtokainak, vagy a fiainak a tamgáiról lehet szó.
A felső sorban lévő tamgák olvasata:
nagyon nagy szár (nagyon nagy úr),
nagyon nagy szár (nagyon nagy úr),
jó nagy szár (jó nagy úr).
Az alsó sorban lévő tamgák olvasata:
égi szár Ak ügy (égi urunk az Ak folyó),
égi szár Ak ügy (égi urunk az Ak folyó),
A 4. ábrán közölt szarmata tamgák középső eleme a szár "úr" hieroglifa, ami a dunaharaszti szarmata tamgából hiányzik. Ez lehetetlenné teszi a dunaharaszti tamga azonosítását Parzoios közölt tamgáinak bármelyikével.
5. ábra. Az Istvánovics Eszter által közölt fénykép és rajz a dunaharaszti tamgáról
6. ábra. A Varga Zsolt által az Aquincum Múzeum hivatalos oldalán közölt képen megjelöltek valóban egyeztethetők
ábra. A dunaharaszti tamga és felbontása (VG)
Módszertani tévutak a fősodorbeli tamgakutatásban
Michel M. Kazanski a szakmában megszokott módon reflexből nemzetségjeleknek (tamgáknak) minősíti a boszporuszi nemesi sírok mondatjeleit, anélkül, hogy megkísérelné azok belső írástani logikáját feltárni. Ez a funkcionális vakság nem egyedi jelenség: a magyarországi fősodorbeli kutatásban is sorozatos módszertani kudarcokat eredményez.
Intő példa erre Istvánovits Eszter és a hazai szerzők esete a dunaharaszti szarmata aranylemezzel. A hivatalos kutatás egy felületes, „szemre történő”, ám tévesen megállapított hasonlóság alapján sietve kijelentette, hogy a dunaharaszti jel pontos megfelelője Farzoios alán király olbiai aranypénzén látható tamgának, s ebből tévesen határozták meg a lelet korát is. Nem vették észre, hogy a felületes rajzi azonosítás miatt elmosódott a lényeg: a két ligatúra egyetlen szójele sem azonos.
Bár a nemzetközi régészetből Vitalie Bârcă a tiszta formai jegyek alapján maga is belátta, hogy a dunaharaszti szimbólum hozzárendelése Farzoios királyhoz valószínűtlen, olvasatot ő sem tudott adni. A fősodratú akadémikus "tudomány" nem foglalkozik kellő mélységben a magyar írástörténet kezdeteivel. Sőt a tankönyveink szerint a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar nyelvtörténeti korban definició szerint nem is volt írás- és nyelvemlék sem. Ez az egyetemeken oktatott téveszme aztán azt is megakadályozza (a finnugrista prekoncepcó fő törekvésével összhangban), hogy az egzisztenciális biztonságára is figyelő hazai kutató megkísérelje a tamgák elolvasását.
Jegyzetek
(1) Annak, hogy a szarmata régészeti leleteken látható jelek valóban tamgák – vagyis tulajdonjegyek, nemzetségi vagy uralkodói szimbólumok –, a legfőbb bizonyítéka a kontextusuk, az analógiáik és a történeti forrásokkal való egybeesésük lenne, ám e téren nincs minden rendben. A régészek és történészek a következő megfontolások alapján nevezik ezeket tamgáknak:
- Kétnyelvű és feliratos emlékművek (Epigráfiai "bizonyítékok"). A legközvetlenebb bizonyítékot a Boszporoszi Királyság (a mai Krím-félsziget és környezete) területén talált kősztéléket tekintik. Ezen a területen a görög kultúra és a szarmata elit keveredett. Olyan hivatalos, görög nyelvű felirattal ellátott kőtáblák maradtak fenn, amelyekre a szarmata származású boszporoszi uralkodók (például II. Reszkuporisz vagy Szauronmatész) neve mellé a saját, egyedi uralkodói jelüket is rávésték. Azt persze, hogy ez a jel tamga-e, csak feltételezni lehet. A görög szöveg pontosan megnevezi a királyt, a mellette álló absztrakt ábrát azonban minden bizonyíték nélkül az ő személyes/uralkodói pecsétjének (tamgájának) tekintik. Ez persze lehetséges, de azt sem lehet kizárni, hogy itt csak az ő jelmondata jelenik meg. Azaz szó sincs bizonyosságról, hiszen fel sem merült, hogy el kellene olvasni a mondatjelet.
- Pénzérmék (Numizmatikai bizonyítékok). Bizonyos szarmata uralkodók – mint például a Krisztus utáni 1. században élt Farzoiosz vagy Iniszmeosz királyok – Olbia városában saját pénzt verettek.Ezeken a vereteken a király portréja vagy neve mellett egy-egy jellegzetes, geometrikus szimbólum látható.Amikor pontosan ugyanezeket a bonyolult jeleket megtalálják távoli szarmata sírokban (például a magyarországi dunaharaszti szarmata sír aranylemezén), az egyértelművé teszi, hogy a jel az uralkodóhoz vagy annak klánjához köthető politikai-nemzetségi szimbólum.
- Használati kontextus és elhelyezkedés. A jelek feltételezett funkciója megegyezni látszik azzal, ahogyan a későbbi nomád népek (például a mongolok vagy a török törzsek) a tamgákat használták: Megjelennek személyes tárgyakon: fegyvereken, lószerszámokon, övvereteken, edényeken és tükrök hátoldalán. Ez a tulajdonos kilétét vagy az adott klánhoz való tartozást is kifejezhette. Feltűnnek közösségi tereken is: sziklákon, határköveken vagy sírköveken, ahol jelezhették egy-egy csoport vadászterületét vagy temetkezési helyét.
- Fejlődési és generációs mintázatok. A tamgák kutatása során megfigyelhető, hogy az alaptípusok szinte azonosak, de apróbb módosítások (vonalak, pontok, plusz hurkok) jelennek meg rajtuk. Ez a nomád heraldika klasszikus szabálya: a fiúörökös átveszi az apa vagy a nemzetség tamgáját, de egy apró vonással kiegészíti azt, hogy jelezze a saját családágát. Ameddig ezen "apró vonásoknak" a jelentését nem ismerik a kutatók, mindez lehet félreértés is. A leírt alkalmazás pedig lehet másodlagosan kialakult szokás is.
- Néprajzi folytonosság. Egy lehetséges magyarázat szerint a Kaukázusban élő oszétek és más kaukázusi népek, sőt a magyarok is a modern korig úgy használták a nemzetségi bélyegeiket (tamgáikat) az állatok megbélyegzésére vagy tulajdonjelzésre, mint ahogyan a régészek a szarmata leleteken látható ábrákat rekonstruálták. Ám a szarmata leletek rekonstrukciójáról mindaddig aligha beszélhetünk, amíg azokat nem tudják elolvasni. Ha a mai gyakorlatot azonosítják a szarmata gyakorlattal, akkor ez a modern jelenség puszta visszavetítése is lehet.
A szarmata tamgák létezését az írott forrásokkal összeköthető uralkodói ábrázolások és a leletek egyértelmű tulajdonjelző funkciója bizonyítja.
E szarmata, valamint a vélük azonos jelhasználatú és szerkezetű hun-magyar "tamgák" jellemzően elolvasható hieroglifikus mondatjelek, amelyek világos ősvallási tartalmaz fejeznek ki, egy ősvallási fohászt rögzítenek. Ezzel lehetett párhuzamos, vagy időben ebből alakulhatott ki az ősvallási fohász nemzetség-, birtok- vagy tulajdonjegyként való felhasználása is. E szarmata tamgák leírásakor nem elégedhetünk meg a tamga szó alkalmazásával. A teljesebb leírás kedvéért célszerű megkísérelni a hieroglifikus nyelvemlék elolvasását is.
Irodalom
Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria (2006): Szarmata nemzetségjelek a Kárpát-medencében. Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi kötet a 65 éves Tomka Péter tiszteletére Győr, 175–186.
Mészáros Boglárka - Olgyay János (2025): A pesti oldal új urai
Michel M. Kazanski (2026): Some tamgas of the 4th-century Bosporan nobility and the northwestwrn Black sea region
Varga Géza (2020): A szarmata jogar csúcsdísze egy kőből rakott hieroglifikus égbolt-modell
Varga Géza (2026): Boszporuszi szarmata szövegek olvasata
