Bevezető
A The Netizen News közölte a hírt: Vijay Kumar régész új megvilágításba helyezi az ősi indiai civilizációt, miután 4500 éves, emberi arcú rézszigonyokat fedezett fel. Amihez azt tehetem hozzá, hogy a rézszigonyokon szójelek is vannak, amelyek a több évtizedes folyamatos kutatásaim eredményeképpen 2017-ben közzétett magyar hieroglif írás szójeleivel azonosíthatók. A megtalált arcok egy szabír ős mondatjelen találhatók (1. ábra). Ez alátámasztja a nikolsburgi ábécé tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelének Simon Péterrel közösen adott értelmezését. Az emberi arc az életfával (Tejúttal) azonosított szabír ős arca. A jel és az arc irányultsága ellentétes. Az arc a lándzsa hegye felé néz. Ezzel ellentétes, hogy a jeleket a lándzsát kézben tartó személy látja megfelelő állásban. A "feje tetejére állított jelek" szokása más hieroglifikus írásemléken is kimutatható. A jelenség összefügghet a bustrofedon sorvezetéssel.
1. ábra. Az OPC kultúra emberi arcot hordozó rézlándzsája egy elolvasható írásemlék, az olvasat: Ragyogó, nagy szabír (ős) úr
Az összefüggő felfedezések
Vijay Kumar régész 4500 éves rézszigonyokat talált Indiában, melyeket emberi arcok díszítenek. Ezek az antik tárgyak a Kr. e. 2500 körüli időkből származnak. Az okker színű kerámia (OCP) kultúra, amelynek leleteiről van szó, nagyrészt a Gangesz-völgyben virágzott a nyugati Jalandhartól a keleti Ayodhyáig. A Kr. e. 5000 és Kr. e. 1700 között létezett OCP kultúra különbözik a Harappa civilizációtól. A leletek között különféle rézfegyverek találhatók, például lándzsák, kardok, balták és vésők, valamint a ritka, antropomorf szigonyok, amelyek a kultúra védjegyei. E tárgyak a kor fejlett fémmegmunkálását mutatják be, ahogyan az OCP népe a rézöntés egyedi technikáját alkalmazta, majd kalapácsolással precízen megformálta, így tartós szerszámokat és éles szélű fegyvereket hoztak létre. Az OCP tárgyak nemcsak funkcionálisak voltak; mély szimbolikus és kulturális jelentőséggel bírtak. A kultúrához tartozó falvak közül sokban biztonságos fegyverraktárakat őriztek, amelyek súlya néha 100 és 250 kilogramm között mozgott. E fegyverekből álló kincs a hasonló harappai fémgyűjteményekhez képest is páratlan. Az OCP kultúra rézmegmunkálási technikája, amelyhez a rezet Rádzsasztán és Uttarakhand bányáiból szerezték be, egyedülálló, és más ősi civilizációkban nem ismert a megfelelője. E felfedezés rávilágít India ősi társadalmainak szakértelmére és technológiai fejlettségére, ami történelmi jelentőségű fordulópontot jelent a globális régészeti képben. Ez a felfedezés fényt derít az OCP kultúra összetett kulturális gyakorlataira, spirituális hiedelmeire és figyelemre méltó technológiai eredményeire, mély betekintést nyújtva India ősi múltjába.
A fentieket ki kell egészíteni a magyar írástörténeti kapcsolat leírásával és azzal, amit a szabírok történetéről az írástörténeti összefüggések alapján elmondhatunk. Úgy tűnik, hogy a neolitikus forradalom és a bronzkori innováció a szabírokhoz kötődik. Ők terjesztették el a mezőgazdasági fejlesztéseket és a fémmegmunkálás felfedezéseit. Ezzel függ össze a magyar és az indiai jelek sok párhuzama. Ugyanis az Indus-völgyi jeleket legalább 40 párhuzam köti a magyar jelkészlethez, amire az eddigieknál nagyobb figyelmet kell fordítani, mert megfelelő magyarázat nélkül nem lehet jó leírást adni a kőkorszak végéről és a fémkorszakok elejéről.
A rézlándzsa jelei
A lelet India írástörténetére, a székely írás előzményeire és párhuzamaira, Indiának a magyarul beszélő szabír/hurri népességgel való kőkori és bronzkori kapcsolatára is fényt vet. Bíborbanszületett Konstantin feljegyzése szerint a szabír (nála szavartü aszfalü) a magyarok régi neve. Jordanes pedig azt hagyta ránk, hogy a szabírok az igazi hunok utódai. Ezek a rövid feljegyzések megadják a kapcsolatok keresésének irányát. A jeleknek köszönhetően új forráscsoportot is kapunk, amelynek segítségével ezt a kutatást elvégezhetjük. Felbukkant a hieroglifikus Ragyogó ország mondat is Indiában, amelynek a párhuzamát megtaláltam a hunoknál, az avaroknál és egy Árpád kori magyar érmén is. Ezek egyúttal a Szentkatolnai Bálint Gábor által kutatott tamil-magyar nyelvi kapcsolatokra is ráterelik a figyelmet. Az eddig nem ismert hieroglifikus szövegek által új forráscsoportot és pontosabb magyarázatot kaphatnak az ő gondolatai is.
A szabír ős mondatjel a Gangesz völgyi rézlándzsa hieroglifikus szövegének legfeltűnőbb és legjelentősebb eleme. Ennek - Simo Parpola közlésének köszönhetően - már korábban megtaláltuk a megfelelőjét az Indus-völgyi jelek között. Ez az Indus-völgyi előfordulás egy jelenet, amelyben valaki áldozatot mutat be a szabír ős olvasatú fának. Ez a két indiai előfordulás kiegészíti egymást és kétségtelenné teszi, hogy a szabír ős mondatjel az égig érő fával (Tejúttal) azonosított Isten jelképe.
A szerző bemutat egy Yaudheya érmet is, amelyen megtalálható a ten "élet, isten" hieroglifa, a szabír ős mondatjel ismert kivonata is.
A rézszigony mondatjelének olvasata a nikolsburgi ábécében megadott tprus (tapar ős "szabír ős") jel olvasatán alapul, amely grafikailag szűkebb, a hangalakját és jelentését tekintve azonban bővebb. Ez azt jelenti, hogy a nikolsburgi tprus jelnévnek a tapar ős "szabír ős" feloldás felel meg, ám maga a jelforma - a rézlándzsa mondatjeléhez hasonlóan - nem tartalmazza az ős jelet. Ugyanis egy rövid grafikai forma is rögzíthet hosszabb hangalakot.
A szabír ős mondatjel párhuzamait elemezve a jel hangalakja és jelentése szabír, szabír ős és szabír isten is lehet. Hasonló körben mozognak a grafikai formák is. Ez egy szokásos helyzet, a szójeles írásokban a szójelnek változhat a grafikai alakja és gyakran több jelentése is van.
2. ábra. A rézlándzsa jelei és azok magyar párhuzamai
A rézszigony további jelei a fegyverhez illő kerek mondattá alakítják a mondanivalót. A képszerű mondatszerkezet megfelel a hieroglifikus szövegek esetében megszokottnak. Az ősvallás hieroglifikus jelmontázsai képszerűek, lehetőleg szimmetrikusak voltak, mert ezzel szolgálták legjobban az ősvallási célokat.
Irodalom
