1.) Milyen helyen vagyunk, mit jelent a sindü szó?
A veleméri Sindümúzeum nevében szereplő sindü szó a zsindely "fazsindely" unokatestvére. Ám a sindü szó itt Veleméren "tetőcserép" jelentésű, amelynek a Dunántúlon van még sindő, sindöl alakú megfelelője is. A Dunától északra, vagy keletre ez a szó tudtommal nem ismert. Ha a múzeumba belépőknek az az első kérdése, hogy mi az a sindü, akkor én abból tudom, hogy ők nem dunántúli családot képviselnek. A zsindely az osztrák sindel átvétele és el van terjedve mindenütt, ahol magyarul beszélünk, mert az osztrák megszállás kiterjedt az egész magyar nyelvterületre. Az osztrák sindel a latin scindul "hasíték, tetőcserép" szóból származik. A veleméri sindü azonban közvetlen átvétel a latin scindulból. S azért ismerik csak a Dunántúlon a sindü szót, mert a római megszállás csak a Dunántúlra terjedt ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Dunántúl nyelvi hagyománya legalább részben a római kor óta folyamatos, tehát ez alapján a szarmaták, a szabírok és az avarok magyarul beszélhettek. A fazekasközpontok folyamatos működése miatt ugyanis a római kori szakkifejezések fennmaradtak napjainkig. A kitűnő minőségű veleméri tűzálló agyagnak köszönhetően e tájon évezredeken át volt fazekasság, ami kedvezett a szakszókincs megmaradásának.
2.) Ezek a sindük milyen korból származnak, és mennyiben tekinthetők helyi emlékanyagnak?
Vannak évszámos cserepeim is, amelyeken a legkorábbi az 1899-es év. A legtöbb az 1930-as évekből maradt fenn. Néhány feliratos sindün szerepel Velemér neve is. Van a múzeumban két eredeti sindüvető láda is, amelyben ezeket itt sokszorosították. A rajzos sindük képi hagyománya azonban kereszténység előtti korokból származik, az ősvallás üzenetét és jelhasználatát őrzi. A sindük tehát az előállításukkal és a mondanivalójukkal egyetemben eredeti helyi emléknek tekinthetők.
Nagy Zoltán néprajzkutató véleménye szerint az 1885. július 17-én Körmenden tomboló nagy tűzvész következményeként tértek át a környéken is a zsupszalma, a nád és a fazsindely helyett a sindü (az agyagból házilag égetett tetőcserép) használatára.
Volt a szomszédos Szentgyörgyvölgyön egy tetőátrakással is foglalkozó kőműves, aki említett egy korbecslésre alkalmas esetet. Dolgozott ugyanis egy szentgyörgyvölgyi cserépkészlettel, amelyik már a harmadik házat szolgálta ki. Mivel egy szokásos gerendaház kb. 100 évig bírja (ennyi idő kell ahhoz, hogy a fűre rakott legalsó tölgyfagerendák megadják magukat), ebből következően ő 200 - 300 évesre becsülte ezt a cserépkészletet. E nagy időt, a téli fagyok ismétlődő kártételét csak a jól kiégetett cserepek bírják ki. A közeli osztrák műemlékeken a mai napig használják a 400 - 500 éves tetőcserepeket is. Vagyis az igen régi sindühasználat nem eleve elképzelhetetlen.
Néhai idősb Kolossa Elek kedves szomszédom tájékoztatása szerint az ő öregapja részt vett a veleméri műemléktemplom legelső állapotmentésében. Akkor azt állapította meg, hogy a templom eredeti, csak nyomokban fennmaradt héjalása fazsindellyel készült. Ez azért érdekes szempont, mert cserépfedés már évszázadokkal korábban is volt Magyarországon és feltehető (Mátyás király palotái esetében tudjuk is), hogy a jelentősebb épületeken korábban is alkalmazták azt. Némi joggal gondolunk arra, hogy egy több évezredes fazekasközpontban legalább a templomra készítettek tetőcserepet. Például a szomszédos Szentgyörgyvölgy 1787-ben épült református templomában a padlótéglákat agyagból égették ki. Azaz a helyi fazekasok felhasználása a templomépítés során nem állhatott messze a lakosságtól. A feltehetően döntő eltérés csak az, hogy a szentgyörgyvölgyi református templom építését a református lakosság szívesen támogatta, míg az osztrák katonaság által erőszakkal elfoglalt és katolikussá tett veleméri templom esetében erre aligha került sor.
Mivel e sindüket a veleméri fazekasok készítették, kétségkívül helyi emlékanyagot képeznek. A legöregebb velemériek és környékbeliek még emlékeznek arra, hogy minden család elkészítette a saját házát fedő sindüt. Még arra is emlékeztek, hogy egy új házra a tetőcserepek elkészítése egy éves kemény munkát jelentett egy családnak. Persze ilyenkor segítettek nekik a baráti családok, akikkel e téren több évszázados hagyomány kapcsolta őket össze. Akit meghívtak egy-egy paszutára (keresztelő ünnepségre), azok egy életen át segítették az újszülöttet minden munkájában, például a házépítésben is.
2. ábra. Veleméri rajzos sindü a szabír ős mondatjel grafikailag hiányos (az ős jelet nélkülöző) változatával
A legértékesebb helyi hagyományt a sindükön lévő hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) őrzik. Ezek alapos elemzésére egy élet is kevés, tudós intézetek sora kellene hozzá. Korábban, amikor még sindüket (agyagból égetett tetőcserepeket) nem készítettek, más tárgyakon jelenhettek meg ugyanezek a jelek. Például a szabír ős mondatjel Veleméren tetőcserépen maradt ránk, a közeli Kercaszomoron meg egy kovácsoltvas ajtósarkon. S hogy ez a jel valóban kötődhetett a szabírsághoz, azt a közeli Zalaszabar esete is tanúsítja. A Zalaszabar tőszomszédságában lévő (a szabír időkben talán hozzá is tartozó) zalavári Várszigeten ugyanis előkerült egy szabír ős mondatjel. Ez a két adat (a településnév és a hieroglifa) ugyanazt a származásra vonatkozó emlékezetet tanúsítja, mint amit a veleméri és a kercaszomori jelek is. Találtak hasonló hieroglifát a közeli szlavóniai Bojna területén is.
3. ábra. Kercaszomori ajtósarok a szabír ős mondatjellel, balra fent lentről felfele a székely írás tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjele és ős szójele
E szabír ős mondatjel megmaradása azt jelzi, hogy a velemériek (az őrségiek és általában a magyarok) a szabírok etnokulturális utódai. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). Az Attila halála után élt Jordanes szerint az igazi hunok utódai a szabírok. Ezek azt jelentik, hogy az őrségiek ennek a szabír (hun, avar, magyar) népcsoportnak a képviselői. Ezt megerősíti, hogy a környéken másutt is felbukkan ez a szabír ős mondatjel (3. ábra).
3.) Önben hogyan ébredt fel az érdeklődés a rovásírás, illetve a rovológia iránt?
1970-ben egy betegség miatt volt néhány hónap szabad időm. Gondoltam, írok egy krimit gyógyulás közben, ám hamar beláttam, hogy ahhoz tehetségesnek kellene lennem, miközben legfeljebb csak szorgalmas vagyok. Ezért inkább egy tudományos ismeretterjesztő kötet írására tértem át. A téma azonnal adódott, mert éreztem egy furcsa ellentmondást. Azt ugyanis, hogy az ókoriak azokat a népeket tekintették barbárnak, akik nem írtak és nem olvastak. Nekünk saját írásunk van s mégis barbárként emlegetik az őseinket. Ez érthetően felkeltette az érdeklődésemet és a finnugrista magyarázatokat elolvasva nyilvánvalóvá vált előttem, hogy itt valami nincs rendben. Át akarnak verni bennünket. Annyira érdekes volt a kérdés, hogy nem tudtam abbahagyni a kutatást. Tucatnyi könyvet és vagy 2500 cikket írtam e tárgyban. Máig nem értem a végére, mert rengeteg feltárandó részletkérdés maradt megválaszolatlan. Izgalmasabb, mint egy krimi.
4.) Amikor rovásírásról beszélünk, pontosan miről beszélünk? Mit ért azon, hogy ez a jelhasználat az ősi világban széles körben elterjedt volt?
Ez két kérdés, amelyek szegről-végről összefüggenek. Egyrészt az írásunk elnevezéséről (és meghatározásáról) van szó, másrészt az elterjedtségéről.
- A rovásírás elnevezést a finnugristák találták ki a korábban használatos szkíta-hun írás kifejezés helyett. A hagyomány szerint mi a szkíták és a hunok utódai vagyunk s ezt fejezte ki az írásunk elnevezése is. A szkíta-hun-magyar azonosságot tagadó finnugrizmus ezt nem tűrhette, ezért a szkíta-hun azonosságunk emlékét is ki akarták törölni a szóhasználatból. Inkább bevezették a rovásírás elnevezést, ami a rovástechnológiára utalt. Ezzel viszont az a baj, hogy a ránk maradt írásemlékek nem a rovástechnológiát képviselik.
A tudományos szakirodalomban jobb híján a székely írás elnevezés jön mostanában divatba, de ezzel sincs minden rendben. Ugyanis a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz szerzői ezt úgy értelmezik, mintha a rovásírásunkat csak a török eredetű székelyek használták volna. Ez "természesen" ugyanúgy nem igaz, mint a többi finnugrista alapozású történeti következtetés sem. Mert a székelyek nem török eredetűek és a rovásírásunk elődjét, a magyar hieroglif írást a szkíták, szarmaták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok egyaránt használták.
Ám a szerzők e finnugrista prekoncepciójukra alapozva mindent kihagytak a rováskorpuszból, ami a korábbi szójeles írásunk, a magyar hieroglif írás körébe tartozik. Pedig a korpusznak az lenne a feladata, hogy minden adatot összeszedjen és bemutasson. A korpusznak ez a tendenciózus eljárása nyilvánvalóan meghamisítja a kultúrtörténetünket, mert a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék, meg a karcagi csatkarika és egy sereg további írásemlék, például a veleméri rajzos sindük ugyan nem köthetők a székelyekhez, mégis léteznek és elolvashatók (4. ábra). A rováskorpusz szerzői ezt a dilemmát úgy oldották meg, hogy a karcagi csatkarikát, a berekböszörményi gyűrűt és a veleméri sindüket sok más társukkal egyetemben meg sem említették.
- A "rovásírás" (a jobbára alfabetikus székely írás és előzménye, a szójeleket használó magyar hieroglif írás) eredetileg a kőkori ősvallás jelrendszere volt. Ugyanis minden vallás három részből: elméletből, szertartásból és jelekből áll, miközben ősvallás már a kőkorban is létezett. Legkorábbi kb. 30 db. jele Genevieve von Petzinger kutatási eredményei alapján még Afrikában alakult ki, vagy 200 000 - 100 000 évvel ezelőtt. Onnan kb. 100 000 évvel ezelőtt átkerült a Közel-Keletre (az Éden területére), ahol egy kb. 50 jelből álló gazdagabb jelkészlete alakult ki. Például itt született meg a körbe zárt kereszt alakú Föld hieroglifa (az Éden térképe), amit aztán a világ minden tájára elvittek a szétrajzó népek. Ám még ez a gazdagabb szójelkészlet sem volt alkalmas regények írására, mert célja csupán néhány ősvallási fohász leírása volt. Ezt tapasztaljuk a ma ismert néhány száz hieroglifikus írásemlék esetében is. Az Éden területéről a jégkorszak végén kivándorló csoportok magukkal vitték az ősvallást és a jeleit is Eurázsia, Ausztrália és Amerika tájaira. Ezért akadunk a világ szinte minden részében a székely írás jeleinek megfelelőire. A kínai írásban 50, az Indus-völgyi írásban 40, a Tordos-Vincsa kultúra jelei között 49, a 15 ezer éves Mas D' Azil-i jelek, a sumér, a hettita (luviai), a bübloszi pszeudohieroglifikus jelek, a szkíta jelek és a Tepe Yahyai jelek között 20, vagy annál több hasonló jelet találunk. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján e párhuzamok nem a véletlen egyezésnek, hanem a jelrendszerek genetikus kapcsolatának köszönhetők.
Az új területeken idővel fejlettebb, korszerűbb írások alakultak ki, amelyekbe a régi jelek beépültek. Ezért találunk a világ számos írásrendszerében, például a sumér írásban, az Indus-völgyi írásban, a kínai írásban vagy az amerikai indiánok népi jelei között is oly sok magyarazonos jelet.
5.) Kik kutatják ma a rovológia területét, és mi a rovológia helyzete az akadémiai körökben?
- Róna-Tas András. Nyelvész, orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia évtizedeken át meghatározó hatású tagja. Németh Gyula tanítványa. Kutatásai során az eurázsiai írásrendszerek és a magyarság korai műveltségének kapcsolatát vizsgálja.
Korábban a székely rovásírást az ótürk írások leszármazottjának tartotta. A Bronzkori magyar írásbeliség c. könyvünk 1993-as megjelenése után kijelentette, hogy a székely rovásírás eredete egy rejtély. Az MTA székházában tartott legutóbbi előadásában ama feltételezésének adott hangot, hogy a székely írás egy óbalkáni írás leszármazottja. Ám a Balkánon hunok és avarok által használt magyar hieroglif írást nem nevezte meg.
Téved, amikor azt állítja, hogy a jelek formai hasonlítgatásával nem érdemes foglalkozni, mert az csak zsákutcába vezet. Valójában az a jelenség feldolgozhatatlan a számukra, hogy pl. a székely írás halat formázó "h" jelének megfelelő ótürk jel a "b" hangot rögzíti. A finnugrista alapozású prekoncepció szerint, ha mi az ótürkből vettük át a jeleinket egy kész ábécé formájában, akkor a hal alakú jelnek nálunk is a "b" hangot illene jelölnie. Mivel nem ezt teszi, levonja következtetésként a téveszmét, hogy a jelformával nem érdemes foglalkozni. Ezzel azonban a jelekről megszerezhető tudnivalók felét kidobja az ablakon. A hal formájú jelek ugyanis - a sumér ha "hal" szójel alapján - halat ábrázolnak és halat is jelentenek. Egy ilyen szójelből keletkezett az akrofónia során a magyar "h" betű és az ótürk "b" is (mert a törökök a halat balik-nak mondják). Ez azt jelenti, hogy mind a magyar, mint a török írás egy valaha volt szójeles írás leszármazottja és még szójeles korukban voltak egymással kapcsolatban. Ezt az elvet és ezt a példát 1993-ban közreadtuk már Szekeres Istvánnal s arról Róna-Tas András is tudhat. Ám ezt a felismerést nem érvényesíti a következtetéseiben, talán mert ellenkezik a finnugrista prekoncepciókkal, amely szerint nekünk nem lehet semmi közünk a sumérekhez. Hiszen "mint tudjuk, a sumér rokontalan szigetnyelv". Róna-Tas András fogalmazta meg, hogy a magyar őstörténetet a tudományosság igényével kutatni csak az általa megadott földrajzi szélességi és hosszúsági fokok között (lényegében az Urál vidékén) lehet. Ebből a téveszméből fakadt minden, az írásunkkal kapcsolatos további, például a fent említett, a jelformák értéktelenségéről alkotott téveszméje is. A tudományok fejlődése időközben a tudománytörténet szemétdombjára utasította az Urál vidéki őshazáról alkotott finnugrista prekoncepciókat. Ma már nyilvánvaló, hogy sem a genetikánknak, sem a kultúránknak nem szülőföldje az Urál vidéke. Simo Parpola időközben a sumért az uráli nyelvek közé, azaz a magyar rokonságába sorolta. Ez igazolja a székely írás és a sumér írás rokonságát kimutató kutatási eredményeinket is (5. ábra).
Róna-Tas András fogalmazta meg azt az elvet is, hogy a tudománynak nem feladata a dilettánsok ötleteire való válaszolgatás. Ez az első pillantásra igaznak tetsző álláspont azonban csak akkor használható, ha a tudomány tud, a dilettánsok meg nem tudnak. Amikor azonban a "tudományos konszenzus" téved, vagy hazudik s a tudományos igényű kutatási eredményeket a körön kívüliek szolgáltatják, akkor ez az elv nem több egy bűnjelnél. A tudomány egyetlen célja ugyanis a kíváncsiságunk kielégítése s e célnak minden mást alá kell rendelni. Ha e célhoz a dilettánsok ötletei vezetnek el, akkor azokra is figyelni kell.
- Máté Zsolt nyelvész rovológiai munkássága elsősorban a székely írás egyik legfontosabb forrása, a nikolsburgi ábécé elvetélt magyarázatához kötődik. Hírhedt téveszméje a nikolsburgi jelsor végén található, korábban is félremagyarázott „tprus” jelnév újabb félreértelmezése. Tanulmányában - tévesen - amellett érvelt, hogy a kérdéses jel nem egy ősi rovásjel, hanem a latin temporius "korábban" szó rövidítése, a ten jel korábbi alakja, amely csak egyfajta szerkesztői megjegyzésként került az ábécé mellé.
Elképzelésének kudarcát az okozta, hogy gondolatmenetét balról jobbra tartó sorvezetésre építette, miközben a nikolsburgi ábécé jelei jobbról balra követik egymást. Abban sem volt igaza, hogy a tprus jelet az ábécé mellé tették volna, mert az általa figyelmen kívül hagyott korabeli korrektúrajelek világosan megmutatják, hová is kell beszúrni a másolás során véletlenül kihagyott jelet.
Bár elméletét a "temporius"-olvasatról kezdettől vitattam, hosszú évekbe telt, mire az akadémikus "tudomány" tudatáig eljutott a felismerés. A Nyelvtudományi Közlemények, ahol Máté Zsolt kisiskolás hibára épített írása megjelent, évekig nem közölte a helyreigazító cikkemet, majd érdeklődésemre minden megjegyzés nélkül visszaadta azt. Végül én adtam ki egy tanulmánykötetben a cikkemet. Addig azonban a mátézsolti gondolat elvégezte a maga pusztítását az akadémikus szerzők (Róna-Tas András és Sándor Klára) munkáiban. Hivatkozott és figyelembe vett állásponttá vált, bár arra nem volt méltó. A fent említett szerzők azért nem voltak képesek hitelesen bemutatni a nikolsburgi ábécét, mert Máté Zsolt téveszméjét komolyan vették és a tprus jelet kihagyták a nikolsburgi ábécé jelei közül. Pedig a szakirodalomban a nagy elődök, pl. Németh Gyula és Jakubovich Emil ezt már hitelesen meg tudták tenni. (Olyan értelemben voltak hitelesek, hogy nem tagadták ki a jelsorból a tprus jelet, de megfelelő magyarázatot ők sem tudtak adni erre a mondatjelünkre). Máté Zsoltnak, Róna-Tas Andrásnak és Sándor Klárának csupán követni kellett volna az elődöket, ami a jelsort illeti.
Ám a tprus jelnév túl hosszú volt ahhoz, hogy az elképzeléseiknek jobban megfelelő betűnek tekintsék és ezért szerettek volna kitalálni valamit, amivel e fontos írásemlékünket eltakaríthatják a magyar- és tudományellenes prekoncepciók érvényesítésének útjából. Ám a sánta kutya szindróma erősebb volt náluk.
- Benkő Elek Széchenyi-díjas régész, történész, az MTA rendes tagja, akinek rovológiai (rovásírás-kutatási) munkássága alapvető jelentőségű a székely írás hiteles emlékeinek feltárásában és dokumentálásában. Régészként elsősorban a leletek fizikai valóságára, azok kontextusára és hitelességére helyezi a hangsúlyt, e téren nélkülözhetetlen és értékes szolgálatot tesz. Régészeti munkássága során számos középkori templomban (pl. Székelydálya, Vargyas, Siménfalva) azonosított és dokumentált korábban ismeretlen rovásfeliratokat.
Sándor Klárával és Vásáry Istvánnal társszerzője a 2021-ben megjelent A székely írás emlékei című kötetnek, az MTA rováskorpuszának. Ez a mű a létező írásemlékek finnugrista prekoncepciót kiszolgáló tendenciózus válogatása. Tévesen köti a székely írásnak elkeresztelt szkíta-hun írást kizárólag a székelyekhez.
A "rovásírás" helyett következetesen a "székely írás" elnevezést használja, mivel ez a megnevezés felel meg némelyik középkori híradásnak és a székelység írásmegőrző szerepének. A hieroglifikus írásemlékek az egész magyar nyelvterületen, sőt azon túl is el vannak terjedve, erről azonban szót sem ejtenek a rováskorpuszban (6. ábra).
- Janurik Tamás elsősorban nyelvészként, finnugristaként és a romológia szakértőjeként ismert, de munkássága érinti a rovológiát (rovásírás-kutatást) is, különösen a korai írásrendszerek és nyelvemlékek elemzése révén. Finnugrisztikai háttere miatt gyakran ütközteti nézeteit az alternatív elméletek képviselőivel. Ennek során feltehetően az MTA által meghirdetett dilettánsellenes kultúrharc céljait követi. A "tudományos konszenzus" irányadói ugyanis úgy ítélték, hogy a prekoncepcióik védelmében szükség van a dilettánsok nézeteivel való leszámolásra. E cél szolgálatában semmitmondó cikkek sora születik meg az akadémikus "tudomány" képviselőnek tollából. Ezekben az érdemi tudományos kérdések megtárgyalását gondosan kikerülik. Többnyire huszadrangú támákat vetnek fel, például, hogy a kívülállók gyakran maguk tördelik a cikkeiket s ennek során a szövegben helyezik el az ábrákat, pedig azt a cikk végén kellene közreadni stb.
Janurik Tamás szervezett az academia.edu felületén egy rovásírással kapcsolatos vitát. Ebben Zelliger Erzsébettel közösen fejtették ki véleményüket a Lyukó-témakörrel kapcsolatban.
Janurik Tamás egy tudományos igényű szempontot említett e vitában, amikor felhozta, hogy lyuk szavunk a nyelvészeti kutatások alapján nem is olyan régen még "l" hanggal kezdődött, azaz luk alakú volt. Ez persze nem cáfolta az én álláspontomat, csupán annak meg nem értéséről árulkodott. Ugyanis én magam is felvetettem, hogy ez a lyuk, Lyukó jelnevünk valamiképpen kapcsolatban van a Luca napi hiedelmekkel, amelyek gyökere szintén a kőkori naptiszteletre vezethető vissza. Miközben a nyelvtudomány írásos forrásai nem érnek le az idő ilyen mélységeibe.
A lyuk, Lyukó jelnevet indokolt szerepeltetni a magyarázatokban, mert valamiképpen említeni kell, el kell nevezni az eredeti szójelet. Ugyanis a székely írásnak van "ly" önálló rovásbetűje s ez világosan megkülönböztethető az "l" rovásbetűnktől. A "ly" rovásbetűnk az egyiptomi Rá napisten jelével azonos alakú, azaz a jelhasználók tudatosan használtak egy több ezer éves szójelet. Az akrofónia rekonstrukciójakor meg kellett találnunk mindkét eredeti szójelet. Az "l" az élő, a "ly" pedig a lyuk, Lyukó szójeléből keletkezett. Ezek egymástól független grafikai formák.
A magyar nyelvben csak a lyuk, Lyukó szavak kezdődnek "ly" hanggal, amivel Janurik Tamás is egyetértett. A "ly" rovásjelünk akrofóniája ebből a lyuk, Lyukó szóból indult ki egyelőre ismeretlen időpontban. Janurik Tamás nem értékelte a hieroglifikus írásemlékeinket s az akrofónia időpontjára sem tett észrevételt, ám a Zsirai Miklós féle finnugrista hagyományoknak megfelelően kiosztotta rám a sarlatán jelzőt.
A hieroglifának a lyuk szóval való szemantikai azonosítását alátámasztja, hogy a jel előfordulásainak egyik csoportjában a lyuk jel közepén van egy fizikai lyuk is. Ebből következően a "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció magyar etnikumhatározó (7. ábra) és a korabeli jelhasználat szintén "lyuk, Lyukó" jelentést tulajdonított e hieroglifának. Az egyiptomi hieroglif írásban ugyanez a jel Rá napisten jele, a kínai írásban pedig "Nap" jelentésű. A sumér változat "kút, forrás" jelentése a magyar "lyuk, Lyukó" jelentés rokona, ami megfelel annak, hogy Simo Parpola a sumér nyelvet is urálinak, azaz a magyar nyelv rokonának minősítette.
- Sándor Klára nyelvész, kultúrtörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora, az akadémikus rovológia (rovásírás-kutatás) egyik meghatározó alakja, Róna-Tas András tanítványa. Rokonszenves őszinteséggel adta közre azt a véleményét, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást.
Következetesen használja a székely írás terminust a "rovásírás" helyett, ami egyfajta előrelépés e téren. Logikus érvelése szerint a "rovás" csupán az írás technológiájára utal (fába rovás), míg a "székely írás" egy konkrét, történetileg kialakult és a székely közösséghez köthető ábécét jelöl.
Benkő Elekkel és Vásáry Istvánnal közösen jegyzett műve a téma eddigi legterjedelmesebb, ám súlyos elvi hibákkal terhelt korpusza.
A rováskorpuszban kitér a nikolsburgi tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjel ismertetésére is, amellyel korábban is foglalkozott és beismeri, hogy Máté Zsolt ezzel kapcsolatos álláspontja téves.
Kezdetben a székely írás ótürk eredeztetését vallotta, majd - a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk elolvasása után - ezzel felhagyott. Az MTA rováskorpuszában Benkő Elekkel egyetemben - adathiányra hivatkozva - eltekintettek az eredeztetés kifejtésétől. Adathiány azonban nincs, csupán a "szakma" nem hajlandó felhagyni a szójeleink tagadását illető prekoncepciójával és figyelmen kívül hagyja a hieroglifikus írásemlékeink sorát.
Sándor Klára hangsúlyozza, hogy a székely írás mai formájára és fennmaradására nagy hatással volt a 15-16. századi humanizmus. Igaza van, amikor rámutat, hogy a székely írás nem egy "változatlan ősi kincs". Abban azonban téved, hogy az írásunk a középkor folyamán alakult volna ki, valószínűleg keleti (türk) előzményekből, a latin betűs írásbeliség logikája mentén formálódván tovább.
Álláspontjával szemben az írásunk a középkor folyamán csak változott, de nem türk, hanem magyar (szkíta, szarmata, hun és avar) hieroglifikus előzményekből alakult ki. A székely írás azért hasonlít (a jelsorrendet és némely jelformát tekintve) a latinra, mert a latin végső soron a kőkori ősvallás jelrendszerének, azaz a magyar hieroglif írásnak a leszármazottja.
Sándor Klára kutatja a székely írás "reneszánszát", amikor a humanista tudósok (pl. Thelegdi János) kezdték el elméleti szinten rendszerezni és tankönyvesíteni az írást.
Sándor Klára foglalkozik a rovásírás modernkori politikai és ideológiai használatával is. A 2014-ben megjelent könyvében részletesen elemzi, hogyan vált az írás a nemzeti identitáskeresés és a modern mítoszteremtés eszközévé.
Fontosabb művei:
A székely írás emlékei (2021) – Társszerzőként.
A székely írás nyomában (2014) – Átfogó monográfia.
Nyelvrokonság és hunhagyomány (2011) – A rovásírás és az eredetmítoszok kapcsolata.
Sándor Klára munkássága az akadémikus áltudomány sajátos, érdekes és szórakoztató jelensége, amely azonban nem alkalmas arra, hogy abból a székely írást megismerjük.
- Zelliger Erzsébet nyelvész, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense, akinek rovológiai (rovásírással foglalkozó) munkássága elsősorban a rovásírásos emlékek nyelvtörténeti és paleográfiai elemzésére összpontosul. A Hiller István miniszter nevéhez köthető rovológiai rendteremtési igény kapcsán kapta azt a megbízatását az ELTÉ-n, hogy vezessen egy rovológiai előadássorozatot. Azon tudósok egyike, aki a miniszteri útmutatást követően hajlandó volt rovásírásos nyelvemlékekről is szót ejteni.
Szakértőként közreműködik rovásírásos leletek nyelvi vizsgálatában. Sokat levon következtetéseinek értékéből, hogy ismételten nem ismeri fel a rovásjeleinket (a bodrog-alsóbűi lyuk/Lyukó szójelet "f", a székelyderzsi Ten szójelet pedig "zs" ) betűként értelmezi. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a téves olvasatok alapján nyelvtörténeti következtetéseket vonjon le pl. a "zs" hangunk megjelenéséről és elterjedéséről (2).
Ő végezte a kiskundorozsmai íjmarkolatlemezek feliratainak nyelvtörténeti elemzését.
Munkatársa a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rovásírással kapcsolatos vállalkozásainak. Joggal kifogásolta a bodrog-alsóbűi rovásemlék kihagyását az MTA rováskorpuszából, mivel azt fontos nyelvemléknek tartja. Helyesen elolvasnia azonban neki sem sikerült ezt az ismert nyelvemlékünket, mert a szójelekkel ő sem tud mit kezdeni. Ezzel kapcsolatos munkássága kimerül a Vékony Gábor által adott tudatosan hamis olvasat (3) nyelvészeti bakugrásokkal való megmagyarázási kísérleteiben.
A rovásírást a magyar őstörténet és a korai nyelvemlékek szerves részeként kezeli.
- Vásáry István. Széchenyi-díjas orientalista és turkológus a magyar akadémikus rovásírásleírás egyik hivatásos alakja. Munkássága során a székely írást csak az ótürk írásrendszerek leszármazottjaként hajlandó tárgyalni. Tudományos igényű kutatási eredményei nem ismertek (I. J. Gelb szerint az írásemlékek leírása és leltározása a nagy kérdések kikerülése mellett még nem tudomány).
Rovásíráshoz köthető semmitmondó tanulmánya 1974-ből A magyar rovásírás. A kutatás története és helyzete címmel megjelent munkája. Ebben kijelölte a további kutatás irányát: a székely írás betűit egyenként, összehasonlító módszerrel kell rokonítani a különböző török rovásrendszerekkel. Álláspontja szerint a türk írás periférikus rendszereit kell vizsgálni, amelyek közvetlen átadói lehettek a magyar írásnak. Hozzátehetjük: ezt a munkát turkológusként elvégezhette volna. Ma már az is világos, hogy egy ilyen kutatás nem igazolta volna a székely írás általa képviselt ótürk eredetét. Talán éppen ennek felismerése akadályozta meg a munka elvégzésében.
Benkő Elekkel és Sándor Klárával 2021-ben közösen jelentette meg a székely írás eddigi legteljesebb corpusát (A székely írás emlékei – Corpus Monumentorum Alphabeto Siculico Exaratorum). A kötetet bírálta Fehér Bence, Zelliger Erzsébet és e sorok írója is. Ez a 928 oldalas monográfia a téma jelenlegi legvastagabb műve, amely azonban csak a prekoncepcióiknak megfelelően kiválogatott emléket sorolja fel, ám a szójelek betűként való kezelése miatt azoknak az olvasatát sem tudja helyesen megadni. (1)
Vásáry István jegyzi a Magyar Néprajzi Lexikon és a Korai Magyar Történeti Lexikon "rovásírás" szócikkeit is, amelyekben összefoglalja az írás történetéről és a kutatás állásáról általa vélt téveszméket.
- Szelp Szabolcs A Unicode-szabványosítás során Michael Eversonnal közösen dolgozta ki azt a beadványt, amelynek köszönhetően a székely–magyar rovásírás 2015-ben bekerült a nemzetközi Unicode-szabványba (8.0-s verzió) Old Hungarian néven. Munkájuk célja egy olyan technikai háttér megteremtése volt, amely lehetővé teszi a rovásjelek egységes és stabil használatát a modern digitális eszközökön. A szabvány létrehozásakor hozzá nem értők között tartott népszavazással többségi alapon döntöttek tudományos kérdésekben. Ennek köszönhetően az így létrejött szabványhoz tartozó történeti leírás ugyanolyan téves, miképpen az Old Hungarian elnevezés is.
A Nikolsburgi ábécé szerzőségét és keletkezési idejét vizsgálta. Kutatásai alapján az ábécé másolója Philip de Penczicz morva nemes, a bejegyzés idejét pedig az 1490–1526 közötti időszakra tette.
Szakmai egyeztetések: Aktív résztvevője volt a rovásírás egységesítését célzó konferenciáknak (pl. Solti értekezlet), ahol a szabványosítás technikai és elvi alapjairól tartott előadásokat. Helyesen járt el, amikor ellenezte a modern igények (pl. idegen betűk mint a Q, W, X) erőltetett vagy ligatúraszerű beépítését a karakterkészletbe, ha azoknak nincs hiteles történeti alapjuk.
- Fehér Bence. Ókortörténész és klasszika-filológus, a Magyarságkutató Intézet (MKI) Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója. Munkássága a rovásírás területén a történeti emlékek szisztematikus gyűjtésére és tudományos elemzésére fókuszál. Legjelentősebb műve a 2020-ban megjelent A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye I. kötet, amely az 1599 előtti korai emlékeket és a későbbi feliratos emlékeket rendszerezi. Ebben egy egyedi szám-jel rendszert vezetett be a feliratok leírására.
Ferenczi Gáborral közösen szerkesztette az Ősi írásaink című kötetet, amely a rovásírás legújabb kutatási eredményeit és oktatási lehetőségeit tárgyalja. E kötetben kifejti, hogy szerinte "eddigi ismereteink szerint a 13–16. században ez az írásmód gyakorlatilag kizárólag a Székelyföld sajátja" (Fehér/2020/15). Ez "természetesen" tévedés. Csak azért állíthatja ezt, mert az ennek ellentmondó írásemlékeket, például az Árpád kori berekböszörményi gyűrű feliratát sem ő, sem a szaktársai következetesen nem hajlandók megemlíteni sem. Annak ellenére teszi ezt, hogy személyesen adtam át neki a gyűrűt ismertető Magyar hieroglif írás c. kötetet.
A Kárpát-medencei szkíta írásemlékek felsorolásakor nem volt hajlandó észrevenni, hogy a szkíta jelek egyeztethetők a székely rovásjelekkel.
Sorra írja le az avar kori írásemlékeinket, ha azokat nem ötvös készítette. Ezeket a jeleket már azonosítja a székely jelekkel. Az olvasatukkal azonban kivétel nélkül csődöt mond, mert alfabetikusan kívánja elolvasni a szójeles szövegeket s az nem sikerülhet. A szójeles olvasatokról nem vesz tudomást, számára a szójeleink annak ellenére sem léteznek, hogy 1934-ben Németh Gyula, 2021-ben pedig az MTA rováskorpusza ismerteti hiteles emlékként Veit Gailel 1500-as évekből származó feljegyzését arról, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak.
- Ferenczi Gábor. A Magyarságkutató Intézetben (MKI) Fehér Bencével együttműködő nyelvész. Szerkesztője és szerzője az Ősi írásaink (2020) és az Ősi írásaink II. (2022) című tanulmányköteteknek, amelyek a Kárpát-medencei írástörténeti emlékeket dolgozzák fel. Ebben a békés-povádzugi XI. századi mondatjelről csupán Vékony Gábor álláspontját tudja megismételni, miszerint "vagy tamga a jel, vagy török nyelvű szöveg, melynek „lőj” lehet a magyar olvasata. A jeleket a korábbi Kárpát-medencei, tehát a nagyszentmiklósi-szarvasi típusú rovásírás kései emlékének tartja" (Ferenczi/2020/134) Holott a ligatúra elemei jól azonosíthatók a magyar hieroglif írás szójeleivel s azok segítségével el is olvashatók (8. ábra).
- Hosszú Gábor A műszaki tudományok doktora, aki az írásbeliség történetét informatikai és matematikai modellekkel közelíti meg. Jelentős szerepet vállalt a rovásírás Unicode nemzetközi szabványosításában.
A rovológia az akadémikus "tudomány" megvetett és lenézett szakterülete. Szinte csak akkor foglalkoznak vele, ha hazudni akarnak róla valamit.
6.) A székely rovásírás formailag mely más írásrendszerekkel mutat hasonlóságot?
Lényegében mindegyik lineáris írással, mert a jelformák az egykor közös ősvallás számára fontos képekből alakultak ki és így közös az eredetük.
A Tordos-Vincsa kultúra jeleivel 49, a sumérrel, a hettita (luviai) hieroglif írással, a Mas d' Azil-i jelekkel, a Tepe Yahyai jelekkel 20-20, a kínai írással 50, az Indus-völgyi írással 40, az amerikai indiánok népi jelkészletével is kb. 40 jelünk egyezik.
8.) Mit nevezünk „eget tartó” vagy „égig érő” fának, és milyen szimbolikus jelentése van ennek a magyar hagyományban?
Berze Nagy János Égigérő fa c. kötetét ajánlom, meg a három kötetes Mitológiai Enciklopédiát. Saját meghatározásom A világfa meghatározása és ismérvei c. cikkben olvashatók.
9.) Hogyan kapcsolódik az égig érő fa a Tejúthoz, és melyek a legfontosabb ábrázolási formák, amelyek alapján Ön világfaként azonosít egy motívumot?
A világfát a vallások azonosították az Istennel és a Tejúttal. Például a keresztény mandorla, amelyben Krisztus születik a jelképes ábrázolásokon, a Tejút hasadékának rajza.
Azokat a szójeleket és ábrázolási konvenciókat, amelyek alapján a világfát azonosítom, felsoroltam a Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák és a Világfát tartalmazó ábrázolási konvenciók c. cikkeimben. Alább egy-egy példa a világfával kapcsolatos ábrázolási konvenciókra.
Eget tartó fa (berzétemonostori avar szíjvég, jobbra lentről felfele a Sar ős ten magas kő hieroglifák, amelyek olvasata mai magyarsággal: Úristen magas köve)
Napos-Holdas világfa (Berekböszörményi Árpád kori gyűrű, a közép olvasata: Egy, a köriraté: Nagy szár "úr" az ég)
Hegyen álló fa (Anarcsi honfoglalás kori korong, jobbra a székely írás sar, Egy, ten és ős szójelei, az olvasatuk mai magyarsággal: Urunk Egy isten)
Magas kő és Világfa (Magyargyerőmonostori kályhacsempe, jobbra lent a székely írás ős, jó, magas és kő szójelei)
Ak ügy “Héraklész folyó” (magyarországi honfoglalás kori szíjvég, az olvasat: Ak szár ügy, mai magyarsággal: Ak úr folyó )
Világmodell sarkán lévő fa (halomi honfoglalás kori világmodell)
Nap a világfa csúcsán (hopi tál napos csúcsú világfája)
Faábrázolás hasadékkal (Trapezicai bolgár gyűrű a XIII. századból, az olvasata: Lyukó a zsendülő Egy isten
Isten olvasatú fa (Kelet-Európa, Pletnyeva nyomán, jobbra a székely írás ős és ten hieroglifája)
Vilàgfa ágai legörbülnek (Dobronaki hímes tojás, a jobb oldali jelek: Ragyogó Egy ten szabír ős)
Jelből növő fa (A Childerik kincs egyik darabja, az olvasat: Jóságos Egy földje)
Tulipán alakú fa (IX. századi magyarországi lelet, az olvasat: Ragyogó úristen)
Az égi szár (Gátéri avar korong, az olvasat: Ég szár, mai magyarsággal: Ég ura)
A “zsen ten” mondatjel (magyar hímstojás, az olvasat: zsen ten, mai magyarsággal: Zsendülő "feltámadó" isten)
Antropomorf világfa ( Altáj, a Khovd-völgy egyik sziklarajzának részlete Kr. e. 2500 tájáról, az olvasat: Zsendülő Dana szár, mai magyarsággal: Zsendülő Dana úr)
10.) Miből következtethetünk arra, hogy ezek a jelek nem pusztán díszítőelemek, hanem szertartási vagy vallási jelentőségű képi rendszerek voltak? Van erre közvetlen leleti vagy írásos bizonyíték?
Ha el lehet olvasni, akkor írás, ha nem lehet elolvasni, akkor nem tartozik a kutatási feladataim körébe. Az elolvashatóság szempontjából érdektelen, hogy egy írás díszes-e, vagy sem. Az ősvallás számára azonban fontos volt, hogy szövegeinek mondanivalóját a grafikai kialakítás szépsége (például szimmetriája) is hitelesítse. Ezért törekedtek arra, hogy az írásemlékek szépek is legyenek.
11.) Ön szerint ezek az ábrázolások egyszerű díszítőmotívumok, vagy egy következetes jelrendszer részei? Miből lehet ezt megkülönböztetni?
A kettő nem zárja ki egymást. Egy díszítés is lehet elolvasható és egy írás is lehet díszes. Értelmetlen azzal foglalkozni, hogy a szöveg díszes-e, vagy sem. Az a valódi kérdés, hogy el tudjuk-e olvasni, vagy sem.
12.) Mennyit tudhatunk biztosan arról, hogy a korabeli készítők milyen jelentést tulajdonítottak ezeknek a motívumoknak, ha nem maradt fenn hozzájuk közvetlen korabeli magyarázat?
Amennyit az akrofóniarekonstrukció során megismert szójelek segítségével kapott olvasatokból megtudhatunk.
Korabeli közvetlen magyarázatot jelentenek a szóírások hasonló alakú jelei. Jogunk van ezeket figyelembe venni, mert az elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint lényegében az ismert írásrendszerek mindegyike rokona egymásnak, egy közös ősírásból (a kőkori ősvallás jelrendszeréből) származnak.
13.) A kritikusok szerint könnyen beleláthatunk utólagos jelentéseket több száz vagy ezer éves tárgyakba. Milyen bizonyítékok vagy ismétlődő mintázatok alapján állítható, hogy ezek nem pusztán modern értelmezések?
Ha ismerjük egy írás jeleit, akkor azzal el tudjuk olvasni a véle írt szövegeket az időbeli és a földrajzi távolságtól függetlenül. Amennyiben egy ausztrálnégernek joga van latin betűkkel írt újságot olvasnia Amerikában, akkor én is megtehetem azt, hogy több ezer éves, távoli területeken előkerült szövegeket olvasok el az ismert magyar hieroglifákkal.
Ám olyan kritikussal még nem volt szerencsém találkozni, aki tudományos igényű kritikát tudott volna írni az eredményeimről. Mert ahhoz meg kellene ismernie a munkásságomat, ám az ahhoz szükséges időt és munkát nem szánják rá a feladatra. Marad nekik a fanyalgás és a jelzőosztogatás, lehetőleg névtelenül.
Az akrofóniarekonstrukciók (bizonyítékok és mintázatok) le vannak írva a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A kritikusaim jellemzően kézbe sem vették ezt a könyvet.
14.) A kutatói diskurzus egyik máig vitatott kérdése, hogy léteztek-e szójelek, illetve hieroglif jellegű elemek a magyar hagyományban. Ön mire alapozza azt az állítást, hogy igen, és miben tér el ez attól az akadémiai állásponttól, amely a rovásírást többnyire alfabetikus írásnak tekinti?
Németh Gyula 1934-ben említi, hogy Veit Gailel 1500-as évekből fennmaradt feljegyzése szerint a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. A 2021-ben Vásáry István, Benkő Elek és Sándor Klára által írt rováskorpusz megismételte ezt. A forrás hitelességét senki sem kérdőjelezte meg, csak nem veszik figyelembe őket, ami nem az én hibám. A "kutatói diskurzus" résztvevőinek tudását jellemzi, hogy ez a forrás nem közismert.
Bél Mátyás beszél a szkíták hieroglifáiról. Neki még szabad volt használnia ezt a szakkifejezést. Engem ugyanezért kitiltottak az MVSZ konferenciájának előadói közül, mert az ott alkalmazott szakértők tudásszintjéből csak ennyire futotta.
A bizonyítékok közé tartozik a nikolsburgi ábécé ten és ős szójele (az isten szavunk összetevői), valamint a tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjele. Ezek egyrészt szó- és mondatjelek, másrészt hieroglifák, mert vallásos jeletőségűek. Az akrofóniarekonstrukció során meghatározott jelnevek ősvallási kötődésűek, amit a hieroglifa szó fejez ki a legpontosabban.
Vannak a székely írásnak olyan emlékei (a karcagi csatkarika, a bodrog-alsóbűi, a székelyderzsi rovásemlék stb.), amelyeket az akadémikus "tudomány" eddig azért nem tudott kifogástalanul elolvasni, mert mindegyikben vannak szójelek. Ha ezeket a szójeleket szójelekként hasznosítjuk, akkor az olvasatok ráncai kisímulnak, a szöveg rendbe jön.
Ilyen bizonyíték az is, hogy a hímes tojások, vagy a fazekasok jelei sohasem egy betűt jelentenek, hanem szót, vagy mondatot. S ezek a népi jelek megfeleltethetők a székely írás jeleinek.
Az énlakai bilingvis világosan bizonyítja, hogy ugyanaz a szöveg leírható betűkkel is, meg szójelekkel is - tehát van szójeles írásunk.
A világ szójeles írásaiban a magyarazonos jelek szavakat jelentenek. Amiből következően az akrofónia kora előtt a mi rovásbetűink is szavakat jelöltek. Ezeket a szavakat a 90-es években elvégzett akrofóniarekonstrukció során megismertük s a rekonstrukcó helyességét a mintegy 200 elolvasott hieroglifikus szöveg logikus és egybehangzó volta, rendszer jellege és az ősvallási rendszerhez való illeszkedése igazolja.
A hieroglifa "szent véset" jelentésű görög szó. Azaz vallásos jelentőségű szójelről van szó. Az írástörténészek több írás jeleit nevezik hieroglifának, például a hettita (luviai) hieroglif írásét is, meg másokét is. A székely írás jeleinek párhuzamai azokban az írásokban is megtalálhatók. Például a hettita (luviai) írásban is ott van vagy 20 jelünk megfelelője. S ha ezek a közös jelek ott hieroglifák, akkor itthon is azok. A jeleink vallásos kötődését, azaz hieroglifa voltát az eddig elolvasott kb. 200 szöveg igazolja.
A hieroglifa szó elnevezés kérdése is. Úgy gondolom, hogy ha a világ más írástörténészeinek szabad használnia a hieroglifa szót, akkor azt az én esetemben sem kifogásolhatja senki csupán azért, mert nem ismeri sem a szakkifejezéseket, sem a nemzeti írásunkat.
15.) Ha a világfa a magyar népművészetben nem pusztán díszítőmotívum, hanem egy ősi kozmológiai tudás hordozója, akkor mit árul el rólunk az, hogy ezt a jelentést ma már alig tudjuk olvasni?
A feledés természetes dolog, amint az is, hogy a régi értékeket érdemes a feledéstől megmenteni. Magára valamit adó értelmiséginek és nemzetnek illene ismernie a saját írását.
16.) Ön szerint hol húzódik a határ a tudományos értelmezés és a belelátás között, és ezt hogyan lehet hitelesen vizsgálni?
Az intelligens ember képes felismerni a világ dolgai közötti törvényszerű összefüggéseket.
Amikor egy kritikusnak kétségei vannak valamilyen kutatási eredménnyel kapcsolatban, akkor veheti a fáradságot és végigmehet a gondolatmeneten, ellenőrizheti, megismerheti a bizonyítékait. Azaz a tudományos igényű kritika legfontosabb feltétele az, hogy előbb meg kell ismerni a bírálandó művet s csak azt követően lehet róla értékelést adni. Ha ezt az egyszerű feltételt nem tartják be, akkor nem (tudományos igényű) kritikusról, hanem csak kötekedőről és értetlenkedőről beszélünk.
A kutatási eredmények többnyire valamilyen módszerhez kötődnek s aki ismeri a szükséges módszert, az ellenőrizni is tudja az elvégzett munkát, a kutatási eredményt. Ám aki a módszert sem ismeri, az aligha gondol ilyesmire. Az ellenőrzés munkával jár, amire a kritikusok általában nem kaphatók. Ezért sokaknak az ellenőrzés munkájánál egyszerűbb a jelzőosztogatás, könnyebb azt gondolniuk, hogy ez, vagy az csak belelátás. Vagyis érdemes megkülönböztetni egymástól a borjú elbődülését, a finnugrista jelzőosztogatást és a tudományos igényű kritikát.
17.) Mit jelenthet ma, a 21. század emberének az égig érő fa képe: csupán a múlt emléke, vagy olyan szellemi-kulturális örökség, amely ma is képes kapcsolatot teremteni ember, természet és transzcendencia között?
Transzcendentális nincs, a világ elvileg, a lehetőségeinkkel arányosan megismerhető. A szép történetek és a jelek azonban segítenek bennünket együtt élni a világgal.
18.) Önnek van személyes, meghatározó élménye a fával vagy a világfa képzetével kapcsolatban?
Igen. Ez valójában inkább az Orion csillagképpel (Nimród ősatya égi megjelenésével, a "ty" rovásjel ihletőjével) kapcsolatos, amelyik ott van a Tejút mellett. Ez az ősvallási mitológiában kötődik az égig érő fához. Ugyanis a Tejúton (a fán) menekül előtte a csillagszarvas, amelyre a fiaival (Hunorral és Magorral, a Gemini "Ikrek" csillagképpel) vadászik. Amikor e történet egyik részletéről olvastam egy tanulmányban, azt is megtudtam, hogy karácsony táján estefelé a keleti égbolton látható az Orion. Ezt éppen karácsony táján olvastam estefelé és az íróasztalom melletti ablak a keleti égboltra nyílt. Kinéztem és azonnal megpillantottam az Atyát, aki az íróasztalon végzett munkámat szemlélte.
Hasonlóképpen nagy jelentőségű esemény volt, amikor a veleméri házunk megvásárlása után a pajta tetején világfát ábrázoló csodaszép rajzos sindüket találtam (2. ábra).
Jegyzetek
(1) Ez a kötet a Hiller István kultuszminiszter nevéhez köthető rendteremtési igény egyik termékének minősíthető. A minisztert az Országos Széchenyi Könyvtárban rendezett nyelvemlék-kiállítás rovológiai kudarcáról írt néhány cikkem késztethette cselekvésre. Akkortájt ugyanis az volt a "szakma" álláspontja, hogy a rovásírás nem elég régi ahhoz, hogy nyelvemléknek lehessen tekinteni. Ez "persze" nem volt igaz, hiszen pl. a szentgyörgyvölgyi tehénszobor 7500 éves. A rovológiai tények azonban nem akadályozták meg a történelemhamisító kiállítás szervezőit abban, hogy a kiállítást a "kezdetektől" szóval hirdessék meg. A színfalak mögött zajló botrányt (az OSZK érdemes főigazgatójának menesztését) követően az MTA, az MKI és az ELTE is hajlandó volt rovásírásos nyelvemlékeket tárgyalni. Igaz, ezek egyikét sem tudják helyesen elolvasni, mert a bennük lévő szójeleket is betűként próbálják hasznosítani, ami nem sikerülhet.
(2) Zelliger Erzsébet a székelyderzsi rovásírásos téglán előforduló ten jelünkkel nem tud mit kezdeni, mert a szójeleink és az ősvallásunk déli magaskultúrákban előforduló rokonságával a "szakma" - Róna-Tas András fentebb említett tudományellenes korlátainak megfelelően - évtizedek óta nem hajlandó érdemben foglalkozni.
A szakirodalomban e székelyderzsi jelet általában hibásan "zs"-nek olvassák, hogy a derzsi szót a további nehézségek ellenére is feltételezhessék. Pedig ez a jelforma egyértelműen a ten szójele. A nikolsburgi ábécé ezt "nt" jelként őrizte meg, ami egy kicsit jobb magyarázat, de ez is már csak egy kései, tudományoskodó értelmezés. Volt már példa a székelyderzsi jel ennek megfelelő "nt"-ként való értékelésére is a szakirodalomban, ám Zelliger Erzsébet nem ezt a helyesebb utat követte.
A "zs" betűnek nézett ten szójelünk eredeti hangalakját az énlakai bilingvis adja meg. Ez alapján ez a ten szójele, az Isten "ős Ten" régi neve. Ez rokonítható az etruszk Tin főisten nevével, a magyar teng és tenyész szavak "élet" jelentésű tövével, a sumér tin "élet" szóval, a török tengri "ég, isten", a kínai tien "ég, isten", meg a japán tenno "istencsászár" szóval is.
A ten jelünk megfelelője egy Alba Longa-i etruszk halotti urnán is előfordul az isten jelét megillető központi helyen (9. ábra). A hasonló párhuzamos emlékek megismerését azonban (Mario Alinei kutatási eredményei dacára) a "tudományos konszenzus" prekoncepciói évtizedek óta tiltják, ezért azt a rovológiai téren valójában nem is létező "szakma" nem is ismeri.
Zelliger Erzsébet számára a jelek szerint nem maradt kényelmesebb megoldás, mint a legálisan ismerhető, egyetlen hangot jelölő rovásbetűink közül való választás. Mivel a ten szójelünk legjobban a "zs" rovásbetűre hasonlít, ezért ezt a ten jelünket a továbbiakban "zs" betűként magyarázta. A hibát bárki ellenőrizheti, azonban erre senkinek nem volt szeme. Zelliger Erzsébet ma is szaktekintélynek számít az akadémikus "tudomány" berkeiben.
9. ábra. Az Alba Longa-i halotti urna (Vatikán Múzeum), balra az urna hieroglifikus mondatai, lentről felfele: Lyukó sar ten/Tin/Tinia (mai magyarsággal: Lyukó úr az isten), svasztika (az Éden négy szent folyójának felidézése négy darab jó "folyó" hieroglifával), Ég ügy "égi folyó", Dana sar ég sar "Dana úr az ég ura"
(3) Vékony Gábor a legtöbb szakképzettséget szerzett rováskutató, ám ez csak azt bizonyítja, hogy a szakképzettség nem azonos a valódi tudományos tekintéllyel. Vezetője lett az általam is alapított Ómagyar Kultúra rovás szakosztályának és ennek keretében ismételten alkalmam nyílt megbeszélni vele a kérdéses témákat. Egy ilyen beszélgetésünk során elismerte, hogy tudja, miszerint a bodrog-alsóbűi, általa "f"-nek olvasott jel közepén nincs ott a szükséges X, ezért az valójában a "ly" rovásbetű egyik változatával azonosítható. Ennek következetes végiggondolására azonban nem volt hajlandó. Amikor erre rákérdeztem, akkor sarkon fordult és válasz nélkül otthagyott.
Az akadémikus "tudomány" képviselői (például Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet) azóta is ezt az "f" rovásbetűre építő vékonygábori hamis magyarázatot próbálják meg igazolni. "Persze" tökéletesen módszertelenül és minden tudományos igényű eredmény nélkül. Az alsó két szójelet (a nagyon nagy szavakat) figyelembe sem veszik, a felső sor jobbról első szavát pedig az ott szereplő Lyukónak helyett fúnék-ként magyarázzák.
Irodalom
