A magyar őstörténet kezdetei a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján

Bevezető

2026 január 14-én tartottam előadást Budapesten a szabír - szarmata - magyar azonosságot alátámasztó érvekről. Ennek keretében felsoroltam a nikolsburgi ábécében lévő tprus (tapar ős "szabír ős, szabír isten") jel addig megismert változatait. A jelen cikkben az előadáson látott szabír ős képeket ismétlem meg, hozzáfűzve a hozzáfűzendőket. 

A szabír ős mondatjel egy népnevet rögzít, a hozzá tartozó világnézettel és istenképzettel egyetemben. Ha e mondatjel elterjedését követjük, akkor végig tudunk menni azon az úton, amelyiken a magyarság, meg a magyar kultúra kialakult és végighaladt. Alább e történelmi útvonalra teszek javaslatot a szabír ős mondatjel előfordulásai alapján, figyelembe véve a régészeti, genetikai, nyelvészeti és történeti adatokat is. 

E magyar hieroglif írás a világ eddig ismert legkorábbi, a kőkorból ránk maradt írásrendszere, amely képszerű jeleket használt, azokból képszerkezeteket rakott össze. E díszes, képszerű jelmontázsokkal az ősvallás számára fontos ábrázolásokat alkotott és fohászokat rögzített. A történelmünkből fakadó kivételes szerencse, hogy e régi mondatjeleket a székely írás és annak elődje, a magyar hieroglif írás segítségével el tudjuk olvasni. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint a jelek hasonlósága az írás- és jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhető (végső soron szinte minden írásrendszer a kőkori ősvallás jelképrendszeréből alakult ki).  

Címlap ábra. Egy 1667-ben festett nyárádszentmártoni mennyezetkazetta részlete a szabír isten mondatjellel 

A mondatjel formai és jelentésváltozatai

E mondatjelre is igaz, amit a hieroglifikus írásemlékeinknél sorozatosan tapasztalhatunk, hogy alkotói az ősvallási cél, a nagyobb hatás szolgálatában törekedtek képszerű és szép írásemlékek megalkotására. Ezért alapvető szakmai tájékozatlanság jele az, amikor Fehér Bence, Sándor Klára, vagy más kutató a hieroglifikus írásemlékeket azért hagyják figyelmen kívül, mert azok díszesek (1).  

A mondatjel jelmontázsszerű előfordulásai minden esetben a magyar hieroglif írás szójeleiből állnak. Ezek az összetevők a ten "élet, isten", a tapar "szabír", az ős, az ég, a Lyukó és a ragyogó hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek). Közülük alapvető az Istennel azonos égig érő fát ábrázoló ten és szabír ős szójel, amelyek egymás alakváltozatai (a 2. ábra harmadik sorában ten és tprus jelnévvel jelölve). E két jel felismerhető az égbolt súlya alatt meggörbülő ágaikról (amelyről szibériai mítoszok számolnak be). Ezek határozzák meg a mondatjel alapvető, szabír ős/isten olvasatát. A többi szójel ezekhez csatlakozhat, vagy el is maradhat. A mondatjel egyes előfordulásaihoz eltérő jelentésváltozat is tartozhat, amelyeket alább, az egyes ábrákhoz kapcsolódva mutatok be. 

- Egyrészt azért e változatosság, mert a nikolsburgi ábécé us "ős" jele a népi jelhasználatban és a hettita hieroglif írásban is "isten" jelentésű. 

- Másrészt a grafikai forma és a jelentés nem minden esetben felel meg egymásnak, ugyanis egy grafikailag rövid jel is jelölhet hosszú szöveget. Például a nikolsburgi ábécé tprus jelnevében szerepel az us "ős" szó, miközben e nikolsburgi jelformából az ős szójel hiányzik. 

E látszólagos rendetlenség magától értetődő sajátossága a természetes eredetű, kialakuló és hosszú történettel rendelkező írásrendszereknek. Az égigérő fa akkor is az isten jelképes ábrázolása, ha a fa rajzát nem egészítik ki további szójelekkel. 

A nyitó képen a tulipán elolvasható isten (ős + ten) alakban, amit az énlakai bilingvis alapján be lehet látni. 

1. ábra. A nikolsburgi ábécé (fent) és az ábécé tprus mondatjelet ábrázoló részlete a kettőskereszt alakú korrektúrajelekkel (lent)

A mondatjel magyarázatai

Az akadémikus rovológia értékeléseit - bár tudomással bír a Veit Gailel által ránk hagyott feljegyzésről, miszerint a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak - a szójeleink létének letagadására irányuló törekvés határozza meg. Legutóbb, a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban Vásáry István jelentette ki, hogy a magyarságnak a kínai szójelekhez hasonló jelei nincsenek. Annak ellenére írta ezt, hogy előzőleg a Magyar hieroglif írás c. kötetben 50 kínaival egyező szójelünket küldtem el neki és szerzőtársainak egy táblázatban. A "tudományos konszenzus" feltehetően a prekoncepciói védelme miatt nem hajlandó foglalkozni a szójeleinkkel.

A nyest.hu internetes folyóirat, amelyik a fejlécében a magabiztos Nyelv és Tudomány kifejezést viseli (ennek ellenére alaposan melléfogott és a helyzet értékelésére képtelennek bizonyult), a következőkről tájékoztat: "A rejtélyes betű mellett latin betűkkel a tpru (a Nikolsburgi ábécében), illetve tprus (Telegdinél) felirat szerepel." Ez ugyan nem igaz, mert a nyest.hu felcserélte a jelneveket (a Nikolsburgi ábécében tprus a jelnév), de eltekinthetünk ettől a bakitól. "Sokféle elképzelés született arról, hogy mit is jelöl. Egyes vélekedések szerint ez egy sajátos beszédhang, az úgynevezett bilabiális tremuláns jele. ... Ezzel az elképzeléssel az a fő probléma, hogy ismereteink szerint a magyarban sosem volt ilyen hang: bár egyes vélemények szerint bizonyos hangutánzó jellegű szavakban lehetett hasonló (ptrüsszentés, ptrücsük).

Más elképzelések (Szekeres István - VG) a betűt a tipró szóval hozzák összefüggésbe. A legvadabb elképzelés szerint a Telegdinél előforduló, bogárra emlékeztető jel az óegyiptomi skarabeus jelével függ össze: ennek olvasata chpr(w), s mivel ez az egyiptomiaknál a Napisten jelképe is volt, nyilván a székely rovásírásban is a Napisten jele. (Arról azonban nem esik szó, hogy hogyan is hangzott.)"   

A nyest.hu szerzője által "legvadabb elképzelés"-nek nevezett felismerés (a tprus jel egyiptomi kapcsolata) az 1993-ban kiadott Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkben jelent meg Simon Péter tollából, aki akkor az ELTE tanszékvezető professzora volt. Hogy a nyest.hu szerzője miért éppen ezt az álláspontot gondolta legvadabbnak, azt elmulasztotta kifejteni, ezért csak találgatni tudom. (2) 

Nyilván ellenkezett azzal a magyar- és tudományellenes finnugrista prekoncepcióval, amely a honfoglalás előtt élt magyarságot rövid őstörténettel rendelkező, kultúra nélküli csordaként kívánta bemutatni. E szerint az akadémikus irányelv szerint a magyarságnak és így az írásunknak sem lehetett kapcsolata egyik déli magaskultúrával sem. Az ELTÉ-ről és a hasonló ellenségképzőkről kibocsátott szerzők különösen ugranak a sumér-magyar kapcsolatok emlegetése esetén, de - mint látjuk - az egyiptomi-magyar kapcsolatok felmutatása is megkapja tőlük a "legvadabb" jelzőt. 

A rovológiai kutatások ugyan kimutatták ennek az akadémikus nézetnek a megalapozatlanságát, de ezek elengedik a fülük mellett. A tprus jel változatai a magyar népi hieroglifikus emlékektől (2. ábra) az amerikai indiánok népművészetéig (4. ábra) számos helyen megtalálhatók s ezek genetikai rokonságát a Nemetz Tibor által elvégzett valószínűségszámítás bizonyította. Ám ez a felismerés - a "tudományos konszenzus" konok cenzúrája miatt - nem jutott el sem a nyest.hu, sem az MTA rováskorpuszának dolgozataiba. Értelmes párbeszédre a szakmai és etikai alultápláltságuk miatt nem képesek, marad számukra a jelzőosztogatás. 

"Máté Zsolt megoldása egyszerű, de nagyon szellemes." - állítja a nyest.hu, ez esetben is csak egy jelzővel "érvelve". - "Ő azt feltételezte, hogy a trpu(s) nem a betű hangértékét jelöli, hanem rövidítés. Ennek lehetséges feloldása temperius vagy temporius, azaz 'korábban'. ... A Nikolsburgi ábécében a tprus-szal jelölt betű az nt jele után áll, és arra is hasonlít, de annál kicsit bonyolultabb: a függőleges vonalat az nt esetében egy, a tprus-szal jelöltnél három vonal metszi. Az ábécé e része tehát úgy értelmezendő, hogy az nt-nek van egy „mai”, egyszerűbb jele, illetve egy korábbi, bonyolultabb jele." Az idézettekből nyilvánvaló, hogy a nyest.hu szerzőjének gyakorlata lehet a jelzőosztogatás terén, de nem tűnt fel neki, hogy a Nikolsburgi ábécé jobbról balra tartó sorvezetése miatt "a tprus-szal jelölt betű" nem "az nt jele után áll". Az sem tűnt fel neki, hogy a tprus nem is betű, hiszen nem egyetlen hangot jelöl.

2. ábra. A nikolsburgi ábécé javított változata, amelyben a jelneveket az olvashatóság kedvéért Jakubovich Emil és Németh Gyula nyomán írógéppel írtam le, a tprus mondatjelet pedig a korabeli korrektúrajeleknek megfelelően a helyére tettem (beszúrtam a harmadik sorba), amit Friedrich Klára hamisításnak minősített

3. ábra.

Anaszazi sziklarajz jeleinek olvasata: Lyukó szár nagy ragyogó szabír ős, mai magyarsággal: Lyukó úr a nagy, ragyogó szabír ős

Sloan kanyon, Nebraska, az olvasat: Szabír Lyukó

Jegyzet

(1) Sándor Klára a karcagi csatkarika hieroglifikus szövegét annak díszességére és szimmetrikus voltára való hivatkozással utasítja a partvonalon kívülre. Fehér Bence pedig ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (Fehér/2022/122). Ezek a vélemények az írás fogalmának nem ismeréséről árulkodnak.

(2) Pócs Éva és társai azt kísérelték meg elterjeszteni akadémikus berkekben, hogy a magyar ősvallás emlegetése is eleve tudománytalan, mert a magyarságnak ősvallása nem volt, legfeljebb népi hiedelmekről lehet beszélni. 

Magyar ősvallás c. dolgozatában a szerző így fogalmaz: "az ősvallás teljes rendszere nem, legfeljebb egyes elemei rekonstruálhatók" (1. oldal). Mondja ezt akkor, amikor a hieroglifikus írásemlékeink alapján egy, a kőkortól napjainkig ívelő, a magyarsághoz köthető, a népek nagy körére ható, magasan fejlett ősvallási elmélet-, szertartás- és jelrendszer képe világosan megrajzolható.  

Pócs Éva szerint "írott emlékek híján minden következtetés bizonytalan és feltételes" (im. 2. oldal). Pedig - a legújabb kutatásokra alapozott ismereteink szerint - éppen a magyar ősvallás alkotta meg az emberiség első írásrendszerét és hagyta ránk a több százra, vagy több ezerre menő, magyarul elolvasható írásemlékek sorát. Amit "persze" a fejét homokba dugó akadémikus kutatás a szakmai és etikai hiányosságai miatt képtelen és nem is törekszik elolvasni. Püspöki Nagy Péter (1984) és Sándor Klára (1996) joggal írták le, hogy még a tudományosság igényével készült dolgozatok is csak arról árulkodnak, hogy a szerzőjüknek fogalma sincs sem az íráselméletről, sem az írástörténetről, (e körben - VG) minden alapvető kérdés tisztázatlan. 

A "tudományos konszenzus" előbb jelzőosztogatással elhatárolódik a hieroglifikus írásemlékeink tárgyalásától, majd széttárja a karját azzal, hogy nincsenek írott emlékeink. Csak egy történelemhamisító szándék feltételrendszerében érthető e "tudós" kör merev tartózkodása az ősvallási kötődésű népi szójeleink létének tárgyalásától. Hiszen pl. a hímes tojásainkon lévő hieroglifikus feliratok sora is megcáfolja a magyar- és tudományellenes prekoncepcióikat (... ábra).

Pócs Éva szerint "Nemigen maradt fenn tisztán kereszténység előtti „pogány eleme” az ősvallásnak: ennek minden tényét a keresztény mitológiai alakjaiból, szellemvilágából, túlvilágra vonatkozó nézeteiből vagy az istenítélet, divináció, mágia, látomások sok nem keresztény mozzanattal is rendelkező, de alapvetően keresztény (vagy azzá vált) eszméiből és rítusaiból kell megfejtenünk."  Miközben a tények e feltett átadási folyamat ellenkezőjéről tanúskodnak. Hiszen az ismert székely írás a kőkori magyar ősvallás jelrendszerének egyenes leszármazottja, amit nem kell a kereszténység felől megfejtenünk. 

A magyar hieroglif írás folyamatos, napjainkig való fennmaradásáról és hieroglifának esetenkénti kereszténnyé válásáról seregnyi alkalmazás, például az énlakai bilingvis is tanúskodik. E keresztény környezetben létrejött énlakai írásemlékben fennmaradt a kőkori eredetű ős szójelünk is. A nikolsburgi ábécében is szereplő us "ős" jelnek többek között szkíta, szarmata, hun, avar, honfoglaló, sumér, hettita, sőt 15 000 éves Mas d' Azil-i megfelelői is vannak. E hieroglifikus írásemlékek eredetileg is magyar jellegét a jelkészletek rokonsága, az akrofónia rekonstrukciója, a Nemetz Tibor segítségével elvégzett valószínűségszámítás és a magyar nyelvű olvasatok sora támasztja alá. Azaz nem a kereszténység hatott a magyar ősvallásra, hanem a magyar ősvallásban évezredek óta ismert ős hieroglifát vette át a kereszténység és használja azt mandorlaként napjainkig. 

A szerző tudatában van nézeteinek identitásromboló vonatkozásaival, ám ez nem sarkallja alaposabb, például írástörténeti kutatásokra, hanem inkább panaszkodik: "Nehezíti e kutatások eredményeinek felhasználását az is, hogy ezek sokszor a nemzeti identitástudatot is szolgáló ideológiai töltetet is kaptak." (Pócs/2011)

A jelen dolgozat számára lényeges, hogy - miközben az államcímerünkben legalább ezer éve szerepel és a hímes tojásainkon is rendszeresen megjelenik az elolvasható világfa - Pócs Éva (2011/2) ezt a világfát nem találja, hiányzónak tekinti: "A magyar néphitből teljesen hiányzó motívumok esetén – mint a világfa, ... – mintegy a kutatói konstrukcióhoz hozzáerőltetett, más rendszerekből kiragadott, táltosattribútumként magyarázott adatok tanúi lehetünk." 

Másutt (Pócs/1993/5) ezt állítja a szerző a cikkünk témáját képező, sokszorosan dokumentálható világfáról: "A világfa igen elterjedt kozmogonikus elképzelés, az obi-ugor és közép-ázsiai mitológiákban valószínűleg iráni eredetű, és feltételezhető az ősmagyarság világképében is, de semmiféle korabeli nyelvészeti vagy régészeti bizonyítékunk nincs e képzet meglétére." Miközben a szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglaló magyar régészeti leletekről magyarul elolvasható világfák sora ismert s e hagyomány folyamatosan tovább él és napjainkig követhető.

A tavaly eredménytelenül lezajlott világfa vita elsősorban azt dokumentálja, hogy az akadémikus tudomány legjobb szakemberei együttesen sem képesek a pócsévai és a hozzá hasonló, tudottan politikai vonatkozású támadások kivédésére és a tények felmutatására. A magyar jeltörténet megismerésétől, meg a nyílt tudomány elveinek alkalmazásától való, az ismételten lebukott zsiraimiklósista kritikaelhárítás  szellemét és módszereit felhasználó tudatos elhatárolódás a történelemhamisítást meg a magyar identitás rombolását szolgálja.

Irodalom 

Fehér Bence (2022): Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete (academia.edu)

PÓCS Éva: Magyar ősvallás. In Bellinger, Gerhard J. (szerk.): Nagy valláskalauz. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993, 286–290.

Pócs Éva (2011): Samanizmus és a magyar ősvallás, Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, augusztus

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

Varga Géza (2018): Az énlakai Egy Isten mondatjel 

Varga Géza (2018): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása

Varga Géza (2024): Világfa vita

Varga Géza (2024): Zsirai Miklós bukása és a világfa vita