2024. április 20., szombat

M M Kazanszkij magyar mondatokat mutat fel Kelet-Európából

M. M. Kazanszkij közöl az academia.edu-n néhány hieroglifikus mondatot az elolvasásuk, vagy az olvashatóság jelzése nélkül az Udila sz ornitomorfnüm dekorom epokhi velikovo pereszelenyija narodov iz Szambüjszkovo-Natangüjszkovo nekropola Tengen-Usakovo 1 c. dolgozatában. A magyar hieroglif írás alapján kapott olvasattal kiegészítem az általa közreadottakat.



1/a. ábra. Bülüm-Kudinyetovo 19. kurgán madárábrázolás a Ragyogyj, ragyogj magas kő, nagyságos Lyukó úr mondattal



1/b. ábra.  M. M. kazanszkij képtáblája 


A megjelenése, a jelhasználata és a magyar olvasata alapján jellegzetes hun tárgyról van szó (1/a. ábra). A magyarul beszélő hunok ugyanis a székely írás előzményével, a magyar hieroglif írással írt több tucatnyi hasonló nyelvemléket hagytak ránk (erről legkorábban: Varga/1996, újabban: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás). Ezek alapján világos, hogy a M. M. Kazanszkij által közzétett hieroglifikus írásemlék beleiilik az ismert hun hieroglifikus írásemlékek sorába. Javasolni kellene a kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállítás kiállítandó értékei közé.

A "tudományos konszenzus" legismertebb képviselői: Benkő Elek (1994), Róna-Tas András és Sándor Klára (1996), valamint a nyomukban Ráduly János és mások is, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenését követően feladták a százötven éven át hirdetett, ám sohasem bizonyított ótürk eredeztetést. Valamennyire is épkézláb újabb elméletet azonban azóta sem dolgoztak ki. Benkő Elek és Sándor Klára a 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz szerzőiként adathiányra hivatkozva elzárkóztak a székely írás eredeztetését illető fejtegetésektől, azaz három évtizede a "nem tudjuk" álláspontjára helyezkednek. Pedig M. M. Kazanszkij cikke is azt illusztrálja, hogy lenne elegendő adat. A "tudományos konszenzus" azonban a szakmai és etikai hiányosságai miatt nem hajlandó a hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) nyelvemlékeinkkel foglalkozni sem (1). 

E tekintetben tanulságos eredményt hozott az a verseny, ami a rováskorpuszok kiadását tekintve a közelmúltban lezajlott a "tudományos konszenzus" két szekértábora között. A Magyar Tudományos Akadémia és a konkurrenciájaként létrejött Magyarságkutató Intézet a nyelvemlékeinkkel kapcsolatos tudománytörténeti jelentőségű katasztrófa (2) után egyaránt kötelességének érezte egy rováskorpusz kiadását. 

Elsőként Fehér Bence adta ki A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye c. kötetét.

Ezt követően jelent meg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által kiadott rováskorpusz: A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötetet Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István írtaköszöntőjét Fodor Pál, a BTK címzetes főigazgatója jegyezte.

Sajnos, egyik kötet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A két korpuszban szereplő adatmennyiség tragikusan hiányos. Szerzői tudatosan - a figyelmeztetésem dacára - kihagyták műveikből a régészeti leleteken, a magyar népi, uralmi és vallási jelkészletben létező hieroglifikus (ősvallási kötődéső szójeleket alkalmazó) írásemlékeket. Például egyikük sem foglalkozott a magyar címerben hun-avar kori hagyományt követően vagy ezer éve meglévő kettős kereszttel és hármas halommal. Pedig ennek Egy országa "Isten országa" olvasatával minden magyar embernek tisztában kellene lennie. Ha az identitás nemzetmegtartó erő, akkor a legfontosabb elolvasható jelképeinket: a hunok, avarok, honfoglalók által ránk hagyott nyelvemlékeket ismerni kell.

A szójeleket nem ismerő szerzők eddig is képtelenek voltak helyesen elolvasni pl. a székelyderzsi rovásírásos téglátEz lehetett az egyik oka annak, hogy az MTA rováskorpusz "futottak még" rovatába került a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék és nem említették meg a szójelekkel kitűnően elolvasható karcagi csatkarikát sem. A berekböszörményi gyűrű Árpád kori feliratáról sem emlékeztek meg benne, a több száz hasonló hieroglifikus (ősvallási jelentőségű szójeleket alkalmazó) nyelvemlékünkkel együtt. 

A szójelek felismerése nélkül Fehér Bence ugyanúgy kudarcot vallott a jánoshidai avar tűtartó, az udvardi avar tűtartó, az Aquincum-Szőlő utcai avar kulacs és a zamárdi avar szíjvég jeleinek olvasatával. 

Azonos hibának mindkét oldalon azonos az eredménye is. Az esetleg évtizedek óta ismert, székely jelekkel írt írásemlékeknek náluk nincs helyes olvasata, ezért az akadémikus rovológia nem tudja betölteni a feladatát. Száz és ezerszámra hevernek a múzeumok polcain a szójelekkel írt nyelvemlékek, amelyek eldöntik a szkíta-hun-avar-honfoglaló népesség identitását és nyelvét - ez a "tudós" társaság azonban nem tudja hasznosítani őket. Előre jelezhetően továbbra is kudarcot fog vallani minden újabb próbálkozásuk, ha továbbra is betűzve szeretnék elolvasni a szójeleinket. Ez a hibás módszer nem vezethet eredményre, ezért a "tudományos konszenzus" számára aligha van más út, mint a tanulás, a munka és a becsület. Legalább kísérleti jelleggel meg kellene próbálkozniuk vele!

Kitűnő lehetőséget kínál erre a kínai-magyar közös szervezésben jelenleg készülő kínai kiállítás. A hun régészeti anyag ugyanis zsúfolva van hieroglifákkal, elolvasható nyelvemlékekkel. Ha ezeken (az eddigi félsikerű kiállítások mintájára) a kiállított nyelvemlékek mellé nem teszik oda az olvasatukat, akkor az évszázadokra emlékezetes kudarca lesz a szervezőknek és szép hazánknak. 

 

Jegyzetek

(1) Eddig a leginformatívabb tájékoztatást Fehér Bencétől, a Magyarságkutató Intézet írástörténészétől és a Nemzeti Régészeti Intézettől kaptam arról, hogy miért nem hajlandók tárgyalni sem a hieroglifikus szövegeinket. Fehér Bence képzelt piedesztálról mennydörög és a saját korlátairól tesz bizonyságot, amikor ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (122. oldal). Ezzel a nézetével (a jelek díszességének túlértékelésével) egyezően nyilatkozott az MTA rováskorpusz egyik szerzője, Sándor Klára is az énlakai Egy Isten mondatjelet illetően. Azt mondta ugyanis egy személyes beszélgetésünkben, hogy a mondatjelet nem olvassa el, mert az díszítés. Ezzel a megközelítéssel két alapvető probléma is akad. 

Egyrészt az, hogy díszes írás, vagy díszítés is lehet elolvasható, amit többek között az egyiptomi hieroglif írás is bizonyít. Azaz teljesen érdektelen, hogy díszes-e a mondatjel, vagy sem - ha elolvasható. Az elolvasását viszont - a jelek szerint - sem ő, sem Fehér Bence nem kísérelték meg a szükséges szellemi frissesség hiánya miatt.

Másrészt az a figyelmen kívül nem hagyható tény, hogy az énlakai unitárius templomban van egy bilingvisünk, amelyik elolvashatóvá tesz egy díszes mondatjelet. S ha ez esetben belátható a díszes jelek elolvashatósága, akkor az érvényes tanulságot jelent több száz további esetben is. Vagyis az értelmes korpuszkészítők előtt egy új forráscsoport nyílik meg. Az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta kulcsfontosságú bilingvis, ahol az ismert rovásszöveg alfabetikus, a kazetták sarkaiban lévő képszerű Egy Isten mondatjel pedig szójelekből áll. 

A kétféle írással írt azonos szöveg a figyelmes kutató számára lehetővé teszi a szójelekből alkotott, virághoz hasonló mondatjel elolvasását (azért hasonlít virághoz, mert az ősvallás a gyakran tulipánnal jelképezett égig érő fát azonosította az Istennel). Annál is inkább elolvasható ez a virág, mert a nikolsburgi ábécében szerepel az "us" (ős), valamint az "nt/tn" (ten) szójel, a kettős keresztet pedig az alfabetikus énlakai szövegben is az Egy szójeleként kell elolvasni. Csak össze kell rakni ezeket az ismert szójeleket egy virág alakjába. 

Arról, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei vannak, Veit Gailel feljegyzése tanúskodik az 1500-as évekből. E fontos forrást az MTA rováskorpusza is közölte, ám egyik vitatkozó fél sem volt kellően felkészült a hasznosításához. Nem kellett volna tehát eltúlzottan sok elmeél az énlakai mondatjel elolvasásához (6. ábra), Fehér Bencének azonban könnyebb volt a jelzőosztogatás, amire analfabéták is képesek.  

(2) Az Országos Széchenyi Könyvtár által 2009-ben rendezett nyelvemlék-kiállításon ugyanis (összhangban az MTA és a Soros Alapítvány között kötött szerződéssel?) a javaslatom dacára nem mutatták be a rovásírásos nyelvemlékeinket. Az erről a kiállítás megnyitójára írt cikkeim hatására - legalább az érintett szakmai körökben - nyilvánvalóvá vált e helyzet tarthatatlansága és belekezdtek a mulasztásaik pótlásába. 


Irodalom 

M. M. Kazanszkij: Udila sz ornitomorfnüm dekorom epokhi velikovo pereszelenyija narodov iz Szambüjszkovo-Natangüjszkovo nekropola Tengen-Usakovo 1Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Moszkva, 2024. 

Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteményeI. kötet, Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékekA Magyarságkutató Intézet Kiadványai 12., Budapest, 2020.

Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliségÍrástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1996.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Az MTA rováskorpusza

Varga Géza: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás  

Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt legkorábbi nyelvemlékeink (academia.edu)

Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról