2026. július 30., csütörtök

Hieroglifákkal díszített körösrévi tányér Harangozó Imre nyomán

Bevezetés

Harangozó Imre néprajzkutató tette közzé a közösségi médiában pontosabb leírás nélkül az 1. ábrán látható körösrévi tányér fényképét (1). Az egyszerű tányér rendkívüli jelentőségű forrása a magyar írás- és őstörténet kutatásának, ezért a bemutatását köszönjük!


1. ábra. A Harangozó Imre által bemutatott körösrévi tányér




Azt a megjegyzést fűzte a képhez, hogy "Amit itt látsz, az nem díszítés. Csak az Isten tenyeréből kiesett ember díszít." Amivel jórészt egyet lehet érteni. Ezek valóban a magyar hieroglif írás képszerű szójeleiből épített elolvasható ligatúrák, amelyek gondolatot, világnézetet közvetítenek. Szó sincs mondanivaló nélküli puszta díszítésről. Az írást a kőkorban megalkotó eleink születéstől a halálig az ősvallásban éltek és e világnézet határozta meg minden, vagy majdnem minden gondolatukat. Egyetemeik ugyan nem voltak, de helyette például az edényeik szolgálták a köznevelést a legfontosabb ősvallási üzenetek közvetítésével. 

Ez a tányér azonban arra is bizonyíték, hogy e hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) nem csak gondolatot rögzítenek, hanem egyúttal díszítenek is. Az írásemlék szépsége és az elolvashatósága az ősvallási közegben nem kizárja, hanem feltételezi egymást. A szép üzenet ugyanis egyúttal hihetőbb is, ami által jobban betölti a nevelési feladatát. Ennek megértése azonban pillanatnyilag mintha nem férne bele az akadémikus "tudomány" képviselőinek írásról alkotott elképzeléseibe (2). 



A körösrévi világfa

Harangozó Imre másik mondatával sem tudok teljes mértékben azonosulni. Azt írja ugyanis, hogy "középen az nem fa, hanem inkább tengely". 

- A mondat első fele nem igaz, mert a mondatjel legfeltűnőbb eleme a ten "isten, élet" szójel, ami a világfát azonosító jelek egyike. Az ágai azért hajlanak vissza ennyire feltűnően, mert - szibériai mítoszok szerint, amelyekről Berze Nagy János számolt be - ez a fa tartja felettünk az eget és az égbolt terhe alatt az ágai meggörbülnek. A körösrévi világfa fölötti ív ennek megfelelően az égboltot ábrázolja. A hettita hieroglif írásban ilyen ív az "égbolt" és a "nagy" szójele, a székely írásban pedig az "n" betű, ami a nagy hieroglifából alakult ki (2. és 3. ábra). 

- Harangozó Imre mondatának második fele azonban telitalálat, hiszen a ten jelnév felismerhető a tengely szó tövében. A világfa a sarok hegyén áll, amit a fa alatt a sar "sarok, úr" hieroglifa ábrázol. A világfa az Istennel azonosított Tejútnak felel meg, amely a hiedelmekben az északi saroktól a Sarkcsillagig húzódik. A kozmosz tengelyeként szolgál, körülötte fordul meg a világegyetem. 



2. ábra. A Harangozó Imre által közölt körösrévi tányér közepén lévő világfa-ábrázolás, az ovasata:  Nagyságos Lyukó ten sar magas kő, mai magyarsággal: Nagyságos Lyukó úr(is)ten a magas kő)



Harangozó Imre tévedése (egy világfa-ábrázolás fel nem ismerése) a 2024-ben eredménytelenül lezajlott világfa vitát idézi az emlékezetünkbe, amelyet Pócs Éva cikke robbantott ki. Szerinte ugyanis a honfoglalóknak nem volt világfa-képzetük, amit honfoglalás kori világfának tartanak, arról nem bizonyítható a világfa-volta és nem is értelmezhető. Természetesen téved, mert a honfoglalóknak volt világfája és az - az elolvashatósága miatt - jól értelmezhető. A húsznál is több tudós hozzászóló között azonban egy sem akadt, aki a világfa megfelelő meghatározását meg tudta volna adni. A legjobbak is természetes faábrázolást vártak, miközben a világfa jelszerű (szójelekből összeállított mondatjel), mint e körösrévi tányér közepén is. A 40 000 éves előzményekkel rendelkező, magyar szójelekkel írt és magyarul elolvasható világfa Pócs Éva megalapozatlan fanyalgásával ellentétben nyilvánvalóan a magyarsághoz köthető. Nem volt szükségünk arra, hogy ezt az elolvasható világfát másoktól vegyük át, sőt azt elterjesztettük a Pireneusoktól Amerikáig. 



A körösrévi tányér jelei

Ezen a tányéron a magyar népi jelkészlet (a magyar hieroglif írás) jelei vannak, amelyek lényegében a székely írásjelekkel azonosak. A két jelkészlet csak néhány jel esetében tér el számot tevően egymástól (3. ábra). A jelkészlet párhuzamai a jelhasználat kialakulásáról és elterjedéséről, meg a magyarság írástörténeti téren az emberi kultúra fejlődéséhez adott hozzájárulásáról, valamint a magyar őstörténetről kínálnak fel más úton meg nem szerezhető adatokat (3. ábra). 



3. ábra. A körösrévi tányér szójeleinek és ligatúráinak, valamint a székely írás rovásjeleinek összehasonlító táblázata



A jelkészletbeli eltérések közé tartozik például az ország jelentésű hármas halom, amelyik megtalálható a magyar hieroglif írásban, de nem került be a székely írásba. A jelek és a jeltörténeti összefüggések taglalása szétfeszítené a jelen cikk korlátait, de a leírás megtalálható a Magyar hieroglif írás c. kötetben. 

A körösrévi jelformák (szó- és mondatjelek) esetenként archaikusabbak és díszesebbek a székely írás jeleinél, de általában jól azonosíthatók és elolvashatók. 

A legnagyobb grafikai eltérést az Él, élő hieroglifa változatai és a székely írásban neki megfelelő "l" betű szintén változatos formái között tapasztaltam, ám a történelmi előzmények (például a 7-8 ezer évvel ezelőtti Halaf jelhasználatban és másutt előforduló változatok) ismeretében ez is áthidalható. Az elmúlt évezredekben érthetően nagy tisztelete lett Él istennek, aki a magyarok istenének élő jelzőjéből önállósult. Ez a jelenség (hogy a magyar Isten jelzőiből idegen istenek neve alakul ki s ezeknek külön jele van a székely írásban) több más esetben is megfigyelhető. Az Él, élő fogalom azonban egy képírásban nem volt közvetlenül megjeleníthető, ezért az életet adó vizet, az eső és a folyók rajzát tették meg az Él istennév jelének. Ez került be a magyar államcímerbe is árpádsávokként. Az eső, a folyók és a víz sokféle ábrázolási lehetősége magyarázza meg az Él, élő szó és a székely írás "l" betűjének formagazdagságát, ami a körösrévi tányéron is meglepetést okozhat a székely írás ismerőinek. E tányéron a pontok némely csoportja az esőt ábrázolja, amellyel egykor Él isten nevét rögzítették. 

A népi és a székely jelkészlet szemantikai eltérésének lényege az, hogy a székely betűknek a népi hieroglifikus jelhasználatban szó- és mondatjelek felelnek meg. E szójelek közül vagy negyvenet az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett   műhelymunkában a 90-es években azonosítottunk, ami lehetővé teszi a fenti tányér szójeleinek elolvasását. Persze a hieroglifikus írásemlékekben a jelek nem sorokat, hanem képeket alkotnak, ezért megfejtés közben a mondat alkotása intelligenciát és kreativitást igényel s az eredmény több, jelentését tekintve egymáshoz közelálló mondat is lehet. Ez a szabadság az emberiség kőkori eredetű, kialakuló írásrendszere és annak mai, népművészetté vált leszármazottja esetében érthető. Nem megbocsátani, hanem elismerni kell a megoldások szellemességét. Egyúttal egy hallatlanul izgalmas és szép tudományos feladatot is jelent a megértése.


A körösrévi Jóma ligatúra párhuzamai

Jóma egy kőkori isten, akinek tisztelete a nyelvi maradványok alapján Eurázsiában és Amerikában is elterjedt volt. Ilyen nyelvi nyom pl. a magyar ima, a finn jumala "isten" és a penut yomi "sámándoktor" szó. Történeti forrás a Kr. e. évezredekben élt japán Jimmu tenno és az özönvíz előtti korszakban uralkodott iráni Jima emlékezete. Jeltörténeti nyomnak tekinthetők a Jóma ligatúra előfordulásai. A Jóma ligatúra megtalálható e körösrévi tányéron (4. ábra) és a magyar hieroglif írásban, de csak az összetevői: a "j" (jó) és "m" (magas) jelek jutottak el a székely írásba (3. ábra). A Jóma ligatúra el van terjedve Eurázsia középső és észak-keleti területein, valamint Amerikában is. Az amerikai indiánok népi jelkészletének ez a leggyakrabban előforduló jele (6. ábra). 



4. ábra. Az istennel azonosított Tejutat jelképező, égig csapó hullámtarajt ábrázoló körösrévi Jóma "jó magas, jó mágus, magasba vezető folyó" ligatúra




5. ábra. A tagar ékszer egy Jóma ligatúra



A Tagar egy szkíta kultúra, amelyik a Kr. e. VIII–II. században, a mai oroszországi Hakaszföld és a Jenyiszej folyó felső folyása (a Minuszinszki-medence) területén virágzott. Jellegzetes bronzművességéről, fegyverzetéről és szarvasábrázolásairól ismert. A sztyeppei vándorlások során sokféle nomád nép (szkíta, hun, avar) fordult meg ezen a területen.  A dél-szibériai, altáji térséget sokan a magyarok korábbi, kelet-európai vagy ázsiai tartózkodási helyeivel azonosítják. 

A tagar műveltség néhány évszázaddal korábbi előzménye a Szejma-Turbino kultúra (valójában egy fémkutató és -kereskedő útvonal telephelyei kb. Kr. e. 2100–1700 között).  A Szejma-Turbino jelenség fektette le a szibériai fémművesség alapjait, amely évszázadokkal később a Tagar kultúrában érte el művészi csúcspontját. Ez a Szejma-Turbino kultúra - a szabír ős mondatjel és a magyar hieroglif írás elterjedése alapján - szabir/hurri területekről hozta a bronzművesség, a lótartás és a jelhasználat tudományát. Ez a lovas közösség az Altáj és a Szaján-hegység vidékéről indult ki. Itt a szabír/hurri területekről hozottakat továbbfejlesztve rendkívül sikeres bronzművességet alakított ki az altáji ónlelőhelyekre támaszkodva és azt elterjesztette Szibériában, meg Kínában. Ónt és kész fegyvereket szállítottak egy hatalmas kereskedelmi hálózaton keresztül Nyugat-Szibérián át a Volga és Káma folyók vidékéig, sőt Skandináviáig. 

A legújabb nyelvészeti-genetikai modellek (pl. Jaakko Häkkinen, illetve hazai részről Török Tibor és Németh Endre kutatásai) szerint ez a hálózat lehetett az a közvetítő közeg, amely a proto-uráli nyelvet és az Y-kromoszóma N-L1026-os genetikai vonalát elterjesztette Kelet-Európában. A szállított jellemzők listáját ki kell egészítenem  a magyar hieroglif írás jeleivel, mert a jelekre sem a nyelvészek, sem a genetikusok nem figyelnek. 

I. Jaakko Häkkinen finn nyelvész volt az egyik első, aki a modern nyelvtörténeti korosításokat és a Szejma-Turbino bronzkori hálózatot közvetlenül összekapcsolta a korai uráli nyelv terjedésével.  Häkkinen történeti-összehasonlító nyelvészeti módszerekkel felülvizsgálta a korábbi finn és magyar őshaza-elméleteket. Megállapította, hogy a proto-uráli alapnyelv felbomlása jóval későbben (Kr. e. 2000 körül) és sokkal keletebbre (Nyugat-Szibéria/Altáj régió) történt, mint azt korábban sejtették. Tanulmányában kimutatta, hogy ez az időpont egybeesik a Szejma-Turbino transzkulturális jelenséggel (Kr. e. 2100–1700) és az uráli nyelvek korai ágai ezen a folyóvízi, fémműves kereskedelmi hálózaton keresztül terjedtek el Kelet-Európa felé.

Török Tibor ebben a mérföldkőnek számító tanulmányában összevetette a legújabb nemzetközi nyelvészeti (pl. Grünthal et al. 2022) és őskori genomadatokat (pl. Maróti et al. 2022). Támogatja azt a modellt, amely az uráli őshazát Nyugat-Szibériában helyezi el, és kifejti, hogy a korai uráli csoportok a Szejma-Turbino jelenséggel terjedtek el nyugat felé a folyóvölgyek mentén. A cikk részletesen leírja, hogy a Szejma-Turbino hálózat fémkereskedői hozták magukkal azt a kelet-szibériai genetikai komponenst és az Y-kromoszóma N-L1026-os vonalát, amely később a Mezhovskaya-kultúra népességével keveredve létrehozta az ugor (és ezen belül a proto-magyar) közösségek genetikai és nyelvi magját.

Németh Endre és Fehér Tibor 2021-ben megjelent dolgozatukban részletesen levezetik az Y-kromoszóma N-L1026-os (és az abból leágazó, kifejezetten magyarnak vagy obi-ugornak tekinthető N-Z1936 / N-B539) haplocsoportok mutációalapú kronológiáját. Bemutatják, hogy a marker elterjedési ideje (kb. 4100–4500 évvel ezelőtt keletkezett az ősapa) tökéletesen egybevág a Szejma-Turbino bronzkori transzkulturális hálózat működésével. Kifejtik a paradoxont is, miszerint a Szejma-Turbino multikulturális jelenség volt, amely nem minden pontján hordozta az N-vonalat, de Nyugat-Szibéria felől ez a hálózat volt a legfőbb genetikai és nyelvi közvetítő csatorna Európa felé.

Németh Endre és Fehér Tibor és munkatársaik 2024 / 2026-os közlése szerint a Nyugat-Szibériában (Tobol és Irtis folyók vidéke, Bitija és Kokonovka lelőhelyek) feltárt vaskori régészeti kultúrák (Szargatka, Gorohovo) archeogenetikai mintái igazolják, hogy az N-L1026-os és N-B539-es markerek folyamatosan jelen voltak a térségben. Ez megerősíti, hogy a korábban, a Szejma-Turbino időszakában Kelet-Szibéria felől beáramló népesség adta az alapot a későbbi ugor/ősmagyar csoportok apai vonalaihoz.





6. ábra. Azték tál Jóma ligatúrákkal (középen), a tál jelei: a lyuk/Lyukó hieroglifa és a Jóma ligatúra (jobbra, fentről lefelé), valamint az azték jelek megfelelői a magyar jelkészletben: a székely írás "ly" betűje és Jóma ligatúra egy hímes tojásról (jobbra)





7. ábra. A Györgyi Erzsébet által közölt magyar hímes tojás (középen), a Jóma ligatúra a tojásról (balra fent), a Zsen ten "zsendülő, feltámadó isten" ligatúra a tojásról (balra lent), valamint a székely "j" (jó "folyó") és "m" (magas) jelek (jobbra fent), továbbá a "zs" (zsenge) és ten "isten" jelek (jobbra lent) 





A körösrévi ten ligatúra párhuzamai

A ten "isten" ligatúra igen sok párhuzammal rendelkezik és messze földön elterjedt. A hasonló egyezéseket az "tudományos konszenzus" korábban rendre véletlennek minősítette. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás óta azonban tudjuk, hogy a tudományban a véletlen szó alkalmazása illetlenség, mert véletlen nincs is. Azt szokták véletlennek tekinteni, aminek az okát nem ismerik, vagy amiről nem akarnak beszélni. A körösrévi tányér szövegében a Lyukó ten sar (mai magyarsággal: Lyukó ten úr) mondatrészben olvasható (3. és 8. ábra). Előfordul buzsáki hímzésen, hímes tojáson, a kunbábonyi avar csat Lyukó ten országa mondatában és másutt is (7. és 9 - 19. ábra). 



8. ábra. A körösvölgyi tányér ten "isten, élet" hieroglifája




9. ábra. Buzsáki hímzés elolvasható részlete Él, ten és Jóma hieroglifákkal (fotógrafika)






10. ábra. A kunbábonyi avar kagán csatja a Lyukó ten országa "Lyukó isten országa" mondattal


A 10. ábrán lévő avar csaton a Ten és a Lyukó hieroglifa egymáshoz való helyzete azonos a körösrévi tányéron lévővel, ami a hieroglifikus jelhasználat és az avarok szerves, folyamatos továbbélését bizonyítja.



11. ábra. Az Alba Longa-i halotti urna (Vatikán Múzeum), balra az urna hieroglifikus mondatai, lentről felfele: Lyukó sar ten/Tin/Tinia (mai magyarsággal: Lyukó úr az isten), svasztika (az Éden négy szent folyójának felidézése négy darab jó "folyó" hieroglifával), Ég ügy "égi folyó",  Dana sar ég sar "Dana úr az ég ura"




12. ábra. A világfával azonos isten hun-szarmata korú szimmetrikus mondatjele a krími Boszporuszból, az olvasata: Lyukó ten Jó Dana (mai magyarsággal: Lyukó ten a jóságos "folyóval azonos" Dana "isten"), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "j" (jó "folyó"), "d" (Dana), "ly" (lyuk, Lyukó) és ten "isten, élet" jelei láthatók 





13. ábra. Szarmata vagy hun(?) hatást tükröző római katonai csat részlete az I-II. századból (középen), a csat Nagy Óg és Szár ten "Úr ten" olvasatú ligatúrái (balra), valamint a megfelelő székely jelek (jobbra, fentról lefelé): "o/ó" (Óg "ég?"), "n" (nagy), "sz" (szár "növényi szár, úr"), valamint a "nt/tn" (Ten) 




14. ábra. A romániai Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula (középen) a szójelekkel írt Ragyogj, ragyogj, ragyogj ős ten nagyúr! (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj Isten nagyúr!) mondattal,  balra a hun nagy, szár "úr", ten, ős szójelek,  jobbra a megfelelő székely "n", "sz", ten és ős rovásjelek, a tulipán alakú,klasszikus szerkezetű világfa "eget tartó" pozícióban jelenik meg






15. ábra. Az aquincumi (hun/szarmata készítésű, germán tulajdonba került) fibula Óg ten földje "Óg isten földje" mondata az eget tartó világfát ábrázolja (részlet, fotógrafika), az ábra jobb szélén az aquincumi hieroglifáknak megfelelő székely "o/ó" (Óg "ég"), ten "isten, élet" és "f" (Föld) rovásjelek 





16. ábra.  Az Istennel azonos világfát ábrázoló  "Lyukó isten országa" hieroglifikus mondat egy meroving bogláron





17. ábra. A bojnai avar idol eget tartó világfával azonos istent idéző jeleinek olvasata: Dana ten ragyogó sar (mai magyarsággal: Dana isten a ragyogó úr), az ábra jobb szélén a bojnai hieroglifák székely megfelelői: a "d" (Dana), "nt/tn" (ten "élet, isten"), "r" (ragyogó) és "s" (sar "úr") rovásjelek (lentről felfele)




18. ábra. A belgrádi neolit fejen lévő jelek egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlatát rögzítik: Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Nagyon nagy Él (is)ten. Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál., az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "r" (ragyogj, ragyog, ragyogtál), "n" (nagy), "l" (Él) és ten "élet, isten" jele látható 





19. ábra. Nagyságos Dana ten olvasatú, most az északi soson - bannock törzsek területén lévő, de talán inkább a penut nez perce törzs által alkotott mondatjel a Briggs-patak Kanaka-zúgójától, az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "n" (nagy), "d" (Dana) és ten "élet, isten" jelei láthatók




Hieroglifák-e a körösrévi hieroglifák?

Meg kellett szoknom, hogy az írásemlékek bemutatásakor a kötözködők értetlenkedése miatt állandóan ki kellett térnem az alapfogalmak tisztázására is. Ilyen feladattá vált a hieroglifa szó értelmezése is, mert e szónak a magyar íráskultúrával kapcsolatos használata sokak világképébe nem fér bele. Az ellentmondás magyarázata prózai: még a szakképzettek sem ismerik kellőképpen a jelentését.

E körösrévi szójelek a kőkori ősvallás jelei voltak és máig ősvallási kötődésű szövegeket rögzítenek, ezért a megnevezésükre a legmegfelelőbb szakkifejezés a hieroglifa. Ez egy "szent véset" jelentésű görög szó. Régészek, történészek is akadtak már, a nagyközönségről nem is beszélve, akik kiakadtak a hieroglifa szó használatán, mert - tévesen - az egyiptomi hieroglif írásra gondoltak. 

Ezt ama általános rovológiai műveletlenségnek köszönhetjük, amiről I. J. Gelb, Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is beszámolt már, méltán a legalacsonyabb szintre téve, pontosabban nem létezőnek minősítve a "szakma" magyar írástörténetet illető tudását. Írástörténészeket ugyanis nem képezünk, az egyetemeken egyébként tanított szemellenzős rovológiát pedig - sajnos - könnyű téveszmeterjesztésnek elkönyvelni. A "szakma" még a magyarul elérhető írástani szakirodalmat sem olvassa, vagy érti meg. A világosi fegyverletétel óta a fősodratú tudományt - tudatosan, vagy a tájba simulás követelményének engedve - a "Merjünk kicsik lenni" és a "Mindent másoktól vettünk át" szelleme határozza meg. Nem kíváncsiak az e magyar- és tudományellenes téveszméket cáfoló tényekre, például e körösrévi tányér olvasatára és írástani összefüggéseire. 

Ez a "szakma", amelyik mintha nem ismerné az alapvető írástani szakkifejezéseket sem, lépten-nyomon elárulja elképesztő rovológiai tájékozatlanságát. Nincs rá sem törvény, sem tudományos ok, a régészeink mégis a legnagyobb természetességgel minősítik az elolvasható magyar szójeleket geometrikus díszítésnek, vagy valami hasonlónak. S el sem pirulnak, a szégyentől el sem süllyednek, amikor ezt a magyar nemzeti írás emlékeiről írják. 

Legutóbb még rám is szólt egy neves régész a közösségi médiában a kiskunlacházi idolról folytatott beszélgetés során (a nevét takarja jótékony lepel), hogy Magyarországon nincsenek hieroglifák. Pedig az ősvallási kötődésű, képszerű szójeleinkre a hieroglifa a megfelelő megnevezés és ez a világ írástörténészei által szokásosan használt szakkifejezés. A körösrévi tányéron is ősvallási kötődésű képszerű szójelek és mondatjelek, azaz magyar népi hieroglifák vannak. Ezeket a 2017-ben közzétett magyar hieroglif írás szójeleivel lehet elolvasni. Az olvasatok pedig egyértelművé teszik a jelek és a szövegek ősvallási kötődését, azaz a hieroglifa szó használatának jogosságát. 

Tudományos igényű ellenvéleményt senki sem fogalmazott meg és ilyesmire nem is számítok. S nem csak azért, mert nem nagyon lehet fogást találni rajta. Ez a "szakma" nem ér rá és nem akar ezzel foglalkozni, nem érdekli a saját szakterületén az új forráscsoport segítségével elérhető eredmény és mintha büszke is lenne rá, hogy nem ért a rovológiához. Marad a szinten aluli jelzőosztogatás, amivel legalább Zsirai Miklós óta élnek is.



Jegyzetek

(1)  A körösrévi népi kerámia (más néven révi fehér kerámia) a magyar nyelvterület egyik legkülönlegesebb és legarchaikusabb fazekas hagyománya, amely a Sebes-Körös völgyében található Rév (románul Vadu Crișului) községhez kötődik. Egyediségét egyrészt a világviszonylatban is ritka, teljes mélységében hófehérre égő agyag adja, amelyet a környékbeli bányákban (Kerebik, Pozsorita) akár 10 méter mélyről ásnak ki a mesterek. Másrészt a körösrévi fazekasok által használt jelkészlet archaikussága is figyelemre méltó.

(2) Például a Magyarságkutató Intézet kiadványaiban hibás olvasatok tömegét - a jelek szerint érdemi lektorálás nélkül - közreadó Fehér Bence szerint "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (122. oldal). Amivel csak újabb példáját adja annak, mennyivel könnyebb jelzőt osztogatni, mint megérteni az írás fogalmát. 



Irodalom 

Berze Nagy János (1958): Égigérő fa, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megye, Pécs

Häkkinen, Jaakko (2009): Kantauralin ajoitus ja paikannus: perustelut puntarissa. Suomalais-Ugrilaisen Seuran Aikakauskirja (Journal de la Société Finno-Ougrienne), Vol. 2009 / No. 92, pp. 9–56.

Németh, Endre – Fehér, Tibor (2021): Párhuzamok és paradoxonok az uráli nyelvű népek genetikai és nyelvi családfájában. Anthropologiai Közlemények, 62, pp. 63–85. DOI: 10.20330/AnthropKozl.2021.62.63

Németh Endre - Fehér Tibor és munkatársaik (2024 / 2026): Magyar markerek nyomában az Irtis mentén, Anthropologiai Közlemények, MTA kiadványok. 

Sándor Klára (1996): A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum

Török Tibor (2023): Integrating Linguistic, Archaeological and Genetic Perspectives Unfold the Origin of Ugrians. Genes, 14(7), 1345. DOI: 10.3390/genes14071345

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

Varga Géza (2026): Az árpádsávok eredete

Varga Géza (2026): Halaf jelhasználat

Varga Géza (2026): Kiskunlacházi idol aranyos hieroglifákkal 

Varga Géza (é. n.): A világfa vita

dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)