2026. július 30., csütörtök

Hieroglifákkal díszített körösrévi tányér Harangozó Imre nyomán

Bevezetés

Harangozó Imre tette közzé a közösségi médiában leírás nélkül az 1. ábrán látható körösrévi tányér fényképét (1). Azt a megjegyzést fűzte hozzá, hogy "Amit itt látsz, az nem díszítés. Csak az Isten tenyeréből kiesett ember díszít." Amivel jórészt egyet lehet érteni, mert ezek valóban a magyar hieroglif írás képszerű szójeleiből épített ligatúrák, amelyek elolvashatók. Szó sincs puszta, mondanivaló nélküli díszítésről. Az írást a kőkorban megalkotó eleink születéstől a halálig mindenestül az ősvallásban éltek és ez a világnézet határozta meg minden, vagy majdnem minden gondolatukat. Egyetemeik ugyan nem voltak, de helyette például az edényeik szolgálták a köznevelést a legfontosabb ősvallási üzenetek közvetítésével. Ez a tányér azonban arra is bizonyíték, hogy e hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) nem csak szöveget rögzítenek, hanem egyúttal díszítenek is. A szépség és az elolvashatóság ebben az ősvallási közegben nem kizárja egymást, hanem feltételezi. A szép üzenet ugyanis egyúttal hihetőbb is, ami által jobban betölti a nevelési feladatát. Ennek megértése azonban pillanatnyilag mintha nem férne bele az akadémikus "tudomány" egyes képviselőinek írásról alkotott elképzeléseibe (2). 


1. ábra. A Harangozó Imre által bemutatott körösrévi tányér




A körösrévi világfa

Harangozó Imre másik mondatával sem tudok teljes mértékben azonosulni. Azt írja ugyanis, hogy "középen az nem fa, hanem inkább tengely". 

- A mondat első fele nem igaz, mert a mondatjel legfeltűnőbb eleme a ten "isten, élet" szójel, ami a világfát azonosító jelek egyike. Az ágai azért hajlanak vissza ennyire feltűnően, mert - szibériai mítoszok szerint, amelyekről Berze Nagy János számolt be - ez a fa tartja felettünk az eget és az égbolt terhe alatt az ágai meggörbülnek. A fa fölötti ív ennek megfelelően, valóban az égboltot ábrázolja. A hettita hieroglif írásban ilyen az "égbolt" és a "nagy" szójele, a székely írásban pedig az "n" betű, ami a nagy hieroglifából alakult ki (2. ábra). 

- Harangozó Imre mondatának második fele azonban telitalálat, hiszen a ten jelnév felismerhető a tengely szó tövében is. A világfa a sarok hegyén áll, amit a fa alatt a sar "sarok, úr" hieroglifa ábrázol. A fa az Istennel azonosított Tejútnak felel meg, amely a hiedelmekben az északi saroktól a Sarkcsillagig húzódik. A kozmosz tengelyeként szolgál, körülötte fordul meg a világegyetem. 



2. ábra. A Harangozó Imre által közölt körösrévi tányér közepén lévő világfa-ábrázolás, az ovasata:  Nagyságos Lyukó ten sar magas kő, mai magyarsággal: Nagyságos Lyukó úr(is)ten a magas kő)





A körösrévi tányér jelei

A magyar népi jelkészlet ugyanazokat a jeleket tartalmazza, mint a székely írás, a jelkészletük csak néhány jel esetében tér el lényegesen egymástól (3. ábra). A jelkészlet párhuzamai a jelhasználat kialakulásáról és elterjedéséről, meg a magyarság írástörténeti téren az emberi kultúra fejlődéséhez adott hozzájárulásáról, valamint a magyar őstörténetről kínálnak fel más úton meg nem szerezhető adatokat. 



3. ábra. A körösrévi tányér szójeleinek és ligatúráinak, valamint a székely írás rovásjeleinek összehasonlító táblázata



A jelkészletbeli eltérések közé tartozik például az ország jelentésű hármas halom, amelyik megtalálható a magyar hieroglif írásban, de nem került be a székely írásba. 

A Jóma ligatúra megtalálható e körösrévi tányéron (3. ábra) és a magyar hieroglif írásban, de csak az összetevői: a "j" (jó) és "m" (magas) jelek jutottak el a székely írásba. A Jóma ligatúra el van terjedve Eurázsia középső és észak-keleti területein, valamint Amerikában is. Az amerikai indiánok népi jelkészletének ez a leggyakrabban előforduló jele. Ezen összefüggések leírása és magyarázata szétfeszítené e cikk korlátait, de ez megtalálható a Magyar hieroglif írás c. kötetben.


3. ábra. Az istennel azonosított Tejutat jelképező, égig csapó hullámtarajt ábrázoló körösrévi Jóma "jó magas, jó mágus, magasba vezető folyó" ligatúra




4. ábra. A tagar ékszer egy Jóma ligatúra






5. ábra. Azték tál Jóma ligatúrákkal (középen), a tál jelei: a lyuk/Lyukó hieroglifa és a Jóma ligatúra (jobbra, fentről lefelé), valamint az azték jelek megfelelői a magyar jelkészletben: a székely írás "ly" betűje és Jóma ligatúra egy hímes tojásról (jobbra)





6. ábra. A Györgyi Erzsébet által közölt magyar hímes tojás (középen), a Jóma ligatúra a tojásról (balra fent), a Zsen ten "zsendülő, feltámadó isten" ligatúra a tojásról (balra lent), valamint a székely "j" (jó "folyó") és "m" (magas) jelek (jobbra fent), továbbá a "zs" (zsenge) és ten "isten" jelek (jobbra lent) 



E körösrévi szójelek a kőkori ősvallás jelei voltak és máig ősvallási kötődésű szövegeket rögzítenek, ezért a megnevezésükre a megfelelő szakkifejezés a hieroglifa. Ez egy "szent véset" jelentésű görög szó. Régészek, történészek is akadtak már, a nagyközönségről nem is beszélve, akik kiakadtak a hieroglifa szó használatán, mert - tévesen - az egyiptomi hieroglif írásra gondoltak. 

Ezt ama általános rovológiai műveletlenségnek köszönhetjük, amiről I. J. Gelb, Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is beszámolt már, méltán a legalacsonyabb szintre téve, pontosabban nem létezőnek minősítve a "szakma" magyar írástörténetet illető tudását. Írástörténészeket ugyanis nem képezünk, az egyetemeken tanított írástant pedig - sajnos - könnyű téveszmeterjesztésnek elkönyvelni. A "szakma" még a magyarul elérhető írástani szakirodalmat sem olvassa, vagy érti meg. A világosi fegyverletétel óta a fősodratú tudományt - tudatosan, vagy a tájba simulás követelményének engedve - a "Merjünk kicsik lenni" és a "Mindent másoktól vettünk át" szelleme határozza meg. Nem kíváncsiak az e magyar- és tudományellenes téveszméket cáfoló tényekre, például e körösrévi tányér olvasatára és írástani összefüggéseire. 

Ez a "szakma", amelyik mintha nem ismerné az alapvető írástani szakkifejezéseket sem, lépten-nyomon elárulja elképesztő tájékozatlanságát rovológiai téren. Mintha kötelező lenne, a régészeink olyan természetességgel minősítik az elolvasható magyar jeleket geometrikus díszítésnek, vagy valami hasonlónak. Legutóbb még rám is szólt egy neves régész a közösségi médiában a kiskunlacházi idolról folytatott beszélgetés során (a nevét takarja jótékony lepel), hogy Magyarországon nincsenek hieroglifák. Pedig az ősvallási kötődésű, képszerű szójeleinkre a hieroglifa szó a megfelelő megnevezés és ez az írástörténészek által szokásosan használt szakkifejezés. Ezen a körösrévi tányéron is ősvallási kötődésű képszerű szójelek és mondatjelek, azaz magyar népi hieroglifák vannak. Ezeket a 2017-ben közzétett magyar hieroglif írás szójeleivel lehet elolvasni. Az olvasatok pedig egyértelművé teszik a jelek és a szövegek ősvallási kötődését. Tudományos igényű ellenvéleményt senki sem fogalmazott meg és ilyesmire nem is számítok. Ez a "szakma" nem ér rá és nem akar ezzel foglalkozni, nem érdekli őket a saját szakmájuk terén az új forráscsoport segítségével elérhető eredmény és nem is értenek a rovológiához. Marad a szinten aluli jelzőosztogatás, amivel legalább Zsirai Miklós óta élnek is.

A jelek esetenként archaikusabbak és díszesebbek, de általában jól azonosíthatók és elolvashatók. A legnagyobb grafikai eltérést az Él, élő hieroglifa változatai és a székely írásban néki megfelelő "l" betű szintén változatos formái között tapasztaltam. A népi és a székely jelkészlet szemantikai eltérésének lényege az, hogy a székely betűknek a népi jelhasználatban szó- és mondatjelek felelnek meg. Ezek közül vagy negyvenet az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett   műhelymunkában a 90-es években azonosítottunk, ami lehetővé teszi a fenti tányér szójeleinek azonosítását. Persze ezekben az írásemlékben a jelek nem sorokat, hanem képeket alkotnak, ezért a mondat alkotása további kreativitást igényel s az eredmény több, jelentését tekintve egymáshoz közelálló mondat is lehet. Ez a szabadság az emberiség kőkori eredetű, kialakuló írásrendszere és annak mai, népművészetté vált leszármazottja esetében érthető és megbocsátható. 



Jegyzetek

(1)  A körösrévi népi kerámia (más néven révi fehér kerámia) a magyar nyelvterület egyik legkülönlegesebb és legarchaikusabb fazekas hagyománya, amely a Sebes-Körös völgyében található Rév (románul Vadu Crișului) községhez kötődik. Egyediségét egyrészt a világviszonylatban is ritka, teljes mélységében hófehérre égő agyag adja, amelyet a környékbeli bányákban (Kerebik, Pozsorita) akár 10 méter mélyről ásnak ki a mesterek. Másrészt a körösrévi fazekasok által használt jelkészlet archaikussága figyelemre méltó.

(2) Például a Magyarságkutató Intézet kiadványaiban hibás olvasatok tömegét - a jelek szerint érdemi lektorálás nélkül - közreadó Fehér Bence szerint "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (122. oldal). Amivel csak újabb példáját adja annak, mennyivel könnyebb jelzőt osztogatni, mint megérteni az írás fogalmát. 



Irodalom 

Berze Nagy János (1958): Égigérő fa, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megye, Pécs

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)