2021. szeptember 22., szerda

A székely írás emlékei c. kötet borítója

Az akadémikus tudomány régi adósságának törlesztését kísérelte meg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, amikor több éves munka eredményeként közreadott egy rováskorpuszt (1. ábra). A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötetet Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István írtaköszöntőjét Fodor Pál, a BTK címzetes főigazgatója jegyzi. 

Az abtk.hu ismertetője szerint a 928 oldalas könyv magába foglalja a székely írásról szóló történeti tudósításokat, a székely írás feliratos, kéziratos és nyomtatott emlékeit, a székely írásról szóló korai értekezéseket és a bizonytalan jellegű vagy tévesen meghatározott emlékeket, illetve a hamisítványokat. Az olvasó tájékozódását a bevezető, a székely írás történeti kontextusát megvilágító összegzés, bibliográfia, képjegyzék, valamint személy- és helynévmutató segíti. 

Hozzátehetem, hogy amint az várható volt, a nemes célkitűzést nem sikerülhetett maradéktalanul elérni, mert az akadémikus "tudomány" közel évszázada szabotálja a székely írás kutatását. Ezért a most megjelent mű sem dokumentálhat sokkal többet annál, mint hogy legjobb szakembereinek nagyjából fogalmuk sincs a nemzeti írásunkról. Kézenfekvő: amit a kezükbe sem voltak hajlandók venni, vagy amivel mintha csak azért foglalkoztak volna egyesek, hogy politikai alapozású prekoncepciók szorításában valótlanságot mondjanak róla, azt kellőképpen nem is ismerhetik. 

A szerzők önkritikájával ér fel, hogy nem a székely írás leírására, csupán egy korpusz, azaz leltár összeállítására vállalkoztak. Ez az, amire I. J. Gelb azt mondta, hogy még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. Ám egy leltár is lehet hibás, például az esetünkben megállapítható tendenciózus leltárhiány miatt. Amíg ugyanis nincs megfelelő leírása a székely írásnak, addig azt sem lehet tudni, hogy mi tartozik a leltárba és mi nem. 

A szerzők a sémi kultúrprioritás védelme érdekében(?) úgy állítják be a székely írást, mintha az kizárólag alfabetikus volna. Ennek érdekében megpróbálták kirekeszteni a korpuszból a szó- és mondatjeles írásemlékeket. Ez nem sikerülhetett igazán, hiszen a székely írás irodalmában már szerepelt például Veit Gailel híradása arról, hogy a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei is s ezt közlik ebben a korpuszban is. 

Ezért nem található meg a kötetben a szójeleket alkalmazó Karcag-orgondaszentmiklósi Árpád kori csatkarika, az énlakai Egy isten mondatjel, a tusnádi Úristen mondatjel és a budapesti késő-középkori jelvény Északi sarok mondata. Nem szerepel a kötetben egyetlen honfoglalás kori írásemlék, például a rakamazi turulos korong Jóságos úristen mondata sem. Nem képviseltetik magukat az egyre sokasodó számú avar írásemlékek, például hiányzik a Zamárdi avar temető szíjvégén szereplő Ősi, ragyogó folyó ura, a nagyon nagy úr jelsorozat is. Hiányoznak a kötetből a hun régészeti emlékekről ismert, jól olvasható, magyarul megszólaló nyelvemlékek is, például a telki kincslelet Lyukó ragyog az égen mondata. vagy az apahidai turulok nyakán olvasható Ragyogó ország mondat. Ezért került a bizonytalan emlékek csoportjába a Bodrog alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék a rajta lévő Nagyon nagy Lyukónak szöveggel egyetemben és a Szertő tetői rovásemlék is. A szójelek létének el nem ismerése miatt nincs megfelelő olvasata többek között a székelyderzsi rovásírásos téglának és a moldvabányai feliratnak sem.  

Az egyik szerző, Sándor Klára 1996-ban azt fogalmazhatta meg, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé, minden alapvető kérdés tisztázatlan. Mivel az azóta eltelt időben a kutatást nem az MTA végezte, hanem azok a dilettánsok, akiket és akiknek eredményeit a kötetből megpróbálták a legnagyobb gondossággal kirekeszteni, a közreadott mű Igazolja Sándor Klára fenti álláspontját.

A jelen cikk egy sorozat első eleme, amely sorozat célja a korpusz érdemeinek és hibáinak felmutatása.