Varga Géza írástörténész

2026. szeptember 19., szombat

A szentgericei unitárius templom istenidéző szertartási szövegkönyve

Szentgerice már beírta nevét a székely írás előzményeit firtató kutatás történetébe. Egyrészt az unitárius templom egyik festett mennyezetkazettáján lévő elolvasható hieroglifikus világmodellel, amelyik a karcagi csatkarikán lévő rovásszöveg előképe. Másrészt az erdőben talált középkori töredék ezüstgyűrű hieroglifáival (ősvallási kötődésű szójeleivel). Ez a szentgericei jelkincs - a történetével és a kapcsolataival - segít megismerni a magyar jelhasználat eddig nem nagyon ismert évezredeit.

1. ábra. Az istenidéző szertartási szövegkönyv-vázlat olvasata: Ragyogj, ragyogj! Egy Él/élő magas köve. Ragyogtál, ragyogtál., az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "r" (ragyogj, ragyogtál), "m" (magas), "l" (Él, élő) jele, az árpádsávok, a székely "harmadik k" (kő) és a "gy" (Egy) rovásjel látható

Istenidéző szertartás szövegkönyve

A jelen cikk megírásával örömmel térünk vissza e településre. Feltűnt ugyanis, hogy az egyik mennyezetkazetta sarkaiban a tulipánszerű jel szélső szirmai kétszer át vannak húzva (1. és 2. ábra). E vonalak a magyar hieroglif írás ragyogj, ragyogtál szójelei (a székely írás "r" betűi) s azt jelzik, hogy a tulipánszerű jelkompozíció egy istenidéző szertartás szövegvázlata. Az istenidéző szövegvázlatok első és utolsó szakaszára ugyanis jellemző e ferde vonalak alkalmazása. Mert a szertartás első szakaszában hivogatják az Istent a Ragyogj! Ragyogj!, az utolsóban pedig búcsúztatják a Ragyogtál Ragyogtál szavakkal. Mindegyik esetben a ferde vonal jelöli a használt szavakat - legfeljebb a jelek dőlése eltérő a két szakasz esetében.

Ha a kezdő és befejező szakasz között ott van az Isten neve, jelképe, vagy ábrázolása, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy egy istenidéző szertartás szövegkönyvével van dolgunk. Esetünkben a tulipán sziromlevelein olvasható magas kő mondatjel megfelel e követelménynek, mert a magas kő (a Tejút) az ősvallás szerint azonos az Istennel (1. ábra). A világfával azonos Istent jelöli a virág kettős kereszt alakú szára is, mert a világfát ábrázoló Egy szójel az Isten neve, vagy jelzője (1).

Alig észrevehetően, de a jelmontázsban szerepel az Él, élő hieroglifa is. Míg a tulipánok szélső sziromlevelein egyformán, szabályszerűen van elhelyezve a ragyogj, ragyogtál szavakat jelölő két-két párhuzamos vonal, addig a magas és a kő hieroglifák szabálytalanul vannak megszórva pontokkal (3. ábra). E pontzuhatag az eső ábrázolása, amivel az Él istennevet vagy az Isten élő jelzőjét rögzítették eleink legalább a Halaf kultúra kora óta, tehát vagy 7-8 ezer éven át. A jel változata ma is megtalálható a magyar államcímerben folyókat idéző árpádsávokként és a székely írás "l" betűjeként (1. és 2/c. ábra).

2/a. ábra. A szentgericei istenidéző jelmontázs középső jeleinek olvasata: Él/élő magas köve

2/b. ábra. Az apahidai hun tarsolylemez központi eleme a Lyukó magas köve mondatjel

2/c. ábra. Halaf cserépdarab ismétlődő Dana ős mondatjelekkel (világmodellekkel), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "d" (Dana) és ős jelei, az esőt ábrázoló pontozott terület az Él, élő hieroglifa, az olvasat: Dana ős Él

2/d. ábra. Mezőhegyesi avar amulett két oldala Él hieroglifákkal, az árpádsávok megfelelőjével

2/e. ábra. Tamási-Csikólegelő késő rézkori cserépedényén szintén pontok és vonalak jelzik Él isten tiszteletét

3. ábra. A szentgericei unitárius templom mennyezetkazettája

Jegyzetek

(1) A kettős kereszt alakú fa ábrázolását megtaláljuk a hunoknál és a hun eredetű vezetőréteggel rendelkező bolgároknál is (4. ábra). Például a kubánvidéki hun kettős kereszten madarak ülnek - ami így fának minősül (5. ábra). Ebből következően a kettős kereszt alakú fa gondolata hun eredetű a magyarságnál és a bolgároknál, amivel így rendelkezniük kellett a honfoglaló magyaroknak is.

Ezt támasztja alá e szentgericei kettős kereszt szárú tulipán is, lévén a tulipán az Istennel azonos világfa jelképe. Hasonlóképpen kettős kereszt szárú tulipán van az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkaiban is. Úgy tűnik tehát ezen összefüggések alapján, hogy a magyar népi jelhasználat mögött felismerhető gondolati tartalom azonos és igen régi gyökerű sztyeppi hagyományt képez.

Ez azért fontos, mert a Pócs Éva felvetése nyomán kirobbant és húsznál is több tudós részvételével lezajlott vita érdemét segít eldönteni. Az volt ugyanis a kérdés, hogy rendelkeztek-e a honfoglaló magyarok saját világfa-képzettel, vagy sem. Pócs Éva szerint nem. Állítása szerint, amit a néprajzosok későbbi korokból kimutattak, azt a honfoglalást követően vettük át más népektől. A tudós résztvevők hozzászólásai ellenére a vita eredménytelenül zárult, mert nem tudják, hogy a világfa nem természethű, hanem jelszerű, azaz elolvasható. Ez pedig segít megérteni az összefüggéseket a hieroglifáinkat ismerők számára. Az akadémikus "tudomány" azonban nem ismeri eléggé a székely írást, annak előzményéről, a magyar hieroglif írásról pedig tárgyalni sem hajlandó. Ezért aztán törvényszerűen fognak megismétlődni a hasonló kudarcok.

4. ábra. A XIII - XV. századi trapezicai gyűrű Lyukó a zsendülő Egy isten alakban elolvasható hieroglifikus jelmontázsa a kettős kereszt alakú szárral rendelkező világfa illusztrációja