Bevezető
A The Netizen News közölte a hírt: Vijay Kumar régész új megvilágításba helyezi az ősi indiai civilizációt, miután 4500 éves, emberi arcú rézszigonyokat fedezett fel a Gangesz-völgyi OCP kultúra leletei között. Amihez azt tehetem hozzá, hogy a rézszigonyokon szójelek is vannak, amelyek a 2017-ben közzétett magyar hieroglif írás szójeleivel azonosíthatók és elolvashatók. A megtalált arc egy szabír ős mondatjelen van (1. ábra). Ez alátámasztja a nikolsburgi ábécé tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelének Simon Péterrel közösen adott értelmezését. Az életfával (Tejúttal) azonosított szabír ős arcát látjuk.
1. ábra. Az OPC kultúra emberi arcot hordozó rézszigonya egy elolvasható írásemlék, az olvasat mai magyarsággal: Ragyogó, nagy szabír (ős) úr
Az OCP kultúra a Kr. e. 5000 és Kr. e. 1700 között virágzott. Tárgyai a kor fejlett fémmegmunkálását mutatják be, ahogyan az OCP népe a rézöntés egyedi technikáját alkalmazta, majd kalapácsolással megformálva tartós szerszámokat és éles fegyvereket hozott létre. Az OCP tárgyak nemcsak funkcionálisak voltak; mély szimbolikus és kulturális jelentőséggel is bírtak. E rézszigonyok abból az időből származnak, amikor a közeli BMAC kultúra területén kialakult az Árpád-ház genomja. A rézszigonyok elolvasható jelei a magyar őstörténet korai szakaszainak megértését is segítik.
Indiai - magyar kulturális párhuzamok
A magyar és az indiai jelkészlet kapcsolatát 40 Indus-völgyi jelpárhuzam (8. ábra), valamint a szabír ős mondatjel köti össze (3. ábra). Ez utóbbi korábban is ismert volt az Indus-völgyből, de most a Gangesz vidékén is előkerült. A szabír népnevet rögzítő hieroglifa előfordulásai Itáliától a Kárpát-Balkán térségen és Anatólián át Egyiptomig, Asszíriáig, Indiáig, a hunokig, sőt Amerikáig követhetők. Felbukkanása alapján a neolitikus forradalom, meg a bronzkori innováció a presumér szabírokhoz kötődik. Ők terjesztették el a mezőgazdasági fejlesztéseket és a fémmegmunkálást Eurázsiában.
A szabír népnevet megörökítő rézszigonyok India írástörténetére, a székely írás előzményeire és párhuzamaira, Indiának a magyarul beszélő szabír/hurri népességgel való kőkori és bronzkori kapcsolatára vetnek fényt. Bíborbanszületett Konstantin feljegyzése szerint a szabír (nála szavartü aszfalü) a magyarok régi neve. Jordanes pedig azt hagyta ránk, hogy a szabírok az igazi hunok utódai.
A szabír ős mondatjel e Gangesz völgyi rézlándzsa hieroglifikus szövegének legfeltűnőbb és legjelentősebb eleme (1. és 3. ábra). Simo Parpola közlésének köszönhetően már korábban is találtunk hasonló mondatjelet az Indus-völgyi kultúra emlékén. Ez az Indus-völgyi előfordulás egy jelenet, amelyben egy emberalak áldozatot mutat be a szabír ős olvasatú fának. E két indiai előfordulás kiegészíti egymást és kétségtelenné teszi, hogy a szabír ős mondatjel az égig érő fával (Tejúttal) azonosított Isten jelképe.
Felbukkant a hieroglifikus Ragyogó ország mondat is Indiában, amelynek a párhuzamát megtaláltuk a hunoknál, az avaroknál és egy Árpád kori magyar érmen is. Ez a leletsorozat azt az utat jelzi, amelyen az Árpád ház genomja eljutott a BMAC kultúra (és India) felől a hunokhoz, majd a Kárpát-medencébe.
Ezek egyúttal a Szentkatolnai Bálint Gábor által kutatott tamil-magyar nyelvi kapcsolatokra is ráterelik a figyelmet.
A szerző bemutat egy Yaudheya érmet is, amelyen megtalálható a ten "élet, isten" hieroglifa, a szabír ős mondatjel kivonata (2. ábra). Ez a Ten "élet, isten" szójel ugyanúgy jelzi az etnokulturális folyamat elterjedését, miképpen a szabír ős jel is etnikumjelző.
3. ábra. A rézlándzsa jelei és azok magyar párhuzamai
4. ábra. A kercaszomori kovácsolt szabír ős jel, ahol az ős hieroglifa is szerepel a ligatúrában, az ábra bal felső sarkában lentről felfele a székely írás tprus (tapar us "szabír ős"), valamint ős hieroglifája
A felfedezés értékelése
A szabír ős mondatjel felbukkanása a Gangesz völgyében előre várhatóan megosztja a szakma és a közönség véleményét. Sőt, pillanatnyilag nem is lehet igazi megosztottságról beszélni, hiszen rajtam kívül egyelőre senki sem gondolja, hogy e szabír ős mondatjelnek és a 40 Indus-völgyi magyarazonos jelpárhuzamnak jelentősége lenne a magyar őstörténet kutatásában. (1) Rovológiai téren annyira esendő a "szakma" tudása, hogy nem számíthatunk ettől eltérő, érdemi fogadtatásra.
A tanult kutatóknak a csontjaiba ivódott a Róna-Tas András által közreadott téveszme, miszerint a magyar őstörténetet a tudományosság igényével csak az Urál környékén lehet kutatni. Ez "persze" akkor sem volt igaz, amikor azt a professzor úr megfogalmazta, azóta pedig a tanítványa, Sándor Klára (2023) is elhatárolódott tőle. A társtudományok eredményei alapján világos, hogy sem a genetikánk, sem a nyelvünk (a kultúránk) nem az Urál környékén született, ezért szükségszerű, hogy ezek gyökereit a távolabbi korokban és területeken is keressük. A hieroglifikus írásemlékek pedig olyan új forráscsoportot jelentenek, amire alapozva új elképzelés is kifejthető.
Indiai - magyar genetikai kapcsolatok
A genetikai adatok közül cikkünk számára a legérdekesebb az Árpádház genetikai kapcsolatrendszere, mert az India szomszédságába, a BMAC kultúra tájaira vezet.
Neparáczki Endre (2022) szerint "Az Árpád-házi uralkodók az R1a csoportba tartoznak, amely i.e. 3500 környékén két nagyobb ágra vált szét: az egyik európai elterjedést mutat, míg a másik ázsiai elterjedést mutat. Az Árpádok ez utóbbi, ázsiai alágba tartoznak. A fán egyre feljebb haladva egyre vékonyabb ágakról beszélünk, azaz egyre specifikusabb csoportot határozhatunk meg. Az Árpádok az R1a ázsiai ágán belül, a körülbelül i.e. 2500 évvel ezelőtt kialakult úgynevezett preszkíta ágba tartoznak. ... az ázsiai hunok genetikájáról rendelkezésre álló eddigi információink alapján, ha az archaikus mintákat is figyelembe vesszük, az úgynevezett BMAC kultúra tagjaiban jelenhetett meg az a férfi csoport, amiről tudjuk, hogy a vaskorig hozzájárult előbb az ázsiai szkíták, majd az ázsiai hunok genetikai összetevőjéhez. Ez a vonal az európai hunok megjelenésével juthatott a Volga–Káma vidékére, ahonnan az Árpád-házzal bizonyítottan megjelent a Kárpát-medencében."
Egy Bernert Zsolt és társai nevével fémjelzett és az Árpádház genomjával foglalkozó cikk megemlíti Indiát "A friss kutatási adatokból ... annyit tudhattunk meg, hogy III. Béla király az Indiától Skandináviáig, Lengyelországtól az Altájig terjedő hatalmas földrajzi sávban kifejezetten gyakori R1a haplocsoporthoz tartozik. Ez genetikai szempontból fontos, de nem meglepő eredmény. Az Árpádok apai vonalú eredetének – történelmileg is értelmezhető – térképezésében azonban nem lehet megkerülni a jóval mélyebb alcsoportbontást az R1a haplocsoporton belül. Az alcsoportok esetében általában már van egy hozzávetőleges képünk arról, hogy azok mely régiókra jellemzők. Például az R1a-M458 alcsoport a nyugati szlávokban, az R1a-Z284 Skandináviában, az R1a-Z280 a keleti szlávokban és a finnugor népekben, az R1a-Z93 pedig Indiában, az Altáj vidékén, egyes türk és indo-iráni népekben gyakori. ... A mérések (futások) 80,6%-ában a Z93... volt a legesélyesebb alcsoport."
Az R1a-Z93 alcsoport előfordulásai Indiában, a BMAC kultúra területén és a hun területeken a leggyakoribbak (5/a. ábra). Az R1A haplotípus egyértelműen kötődik Indiához (5/b. ábra). A Bernert Zsolték cikkéből vett idézetben szereplő etnikum-megjelöléseket nem kell komolyan venni, hiszen a szerzők semmit sem tudnak a hieroglifikus nyelvemlékekről.
5/a. ábra. Térkép az Árpád ház R1a-Z93 genomjának elterjedtségéről
5/b. ábra. Az R1a haplotípus elterjedtsége Eurázsiában
5/c. ábra. Az Árpádházra jellemző genetikai markerek útja Neparáczki Endre nyomán
Az Indus-völgy közel esik a BMAC kultúra területéhez (6. ábra) s azzal kereskedelmi útvonal köti össze (7. ábra).
6. ábra. Az Indus-völgyi civilizáció területe közel esik a BMAC kultúra területéhez, ahol az Árpádház genomja kialakult
7. ábra. Az Indus-völgyi civilizáció területét ismert és rövid útvonal köti a BMAC civilizáció területéhez, az Amu Darja völgyéhez
Indiai - magyar írástörténeti kapcsolatok
8. ábra. Magyarazonos jelek az Indus-völgyi kultúra jelei között
A nagyszámú Indus-völgyi magyarazonos jel között előfordul a korábbi népnevünket rögzítő szabír ős mondatjel, valamint az államcímerünkben napjainkig szereplő hármas halom, kettős kereszt és árpádsáv is. Az Árpádok ősei az Árpádház genomjának születésekor olyan környezetben voltak, amelyben használatban volt a székely írás korabeli változata, meg a magyar uralmi jelkészlet. A jelek ősvallási kötődése miatt ez a világnézet és az identitás azonosságát is jelenti. Az Árpádház e jeleket mindvégig megőrizte, sőt ez a jelkészlet a népi, uralmi és vallási jelhasználatban napjainkig él. A világnézet meg a jelhasználat öröklődésének köszönhetően az Árpád-házi érmeinken is kimutathatók a több évezredes jelek.
Jegyzetek
(1) Tóth Csabától, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának vezetőjétől kérdeztem a Veleméren 2026. május 1-én tartott előadását követően a véleményét általában az indiai érmeken lévő magyarazonos jelekről. A fejét rázta, mondván, hogy Indiának, az indiai érmeknek semmi köze a magyar őstörténethez és a magyar érmekhez. Ez egy várható válasz volt, mert a tapasztalataim alapján 100 megkérdezett szakember közül 101-nek ez lenne a véleménye.
Annak ellenére mondják ezt, hogy a Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján ezek a párhuzamok nem a véletlen egyezésnek, hanem a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetőek. Ám az Árpád kori érmeken lévő magyar hieroglifikus szövegeket a hazai szakértők nem kutatták, nem tudják azokat elolvasni, a jeleket sem képesek azonosítani, sőt az indiai és magyar érmeken lévő hieroglifikus szövegekről nem is tudnak.
A finnugrista prekoncepciókon nevelkedett "szakma" rovológiai tájékozottsága annyira alacsony szintű, az egyetemeken beléjük nevelt kritikaelhárító dilettásgyűlölet pedig olyan kidolgozott, hogy az megakadályozza a tálcán elébük rakott eredmények megértését és hasznosítását is. Miközben írástörténészeket nem képezünk, ezért ezen a szakterületen mindannyian autodidakták vagyunk, vagyis nem létezik az a piedesztál, amelynek magasából a "szakma" tévképzeteket alkot és esetenként jelzőket osztogat. Semmi okunk sincs komolyan venni a "szakértők" rovológiai kinyilatkoztatásait.
Püspöki Nagy Péter 1977-ben írta: „A rovásírással foglalkozó irodalmunkról bátran elmondhatjuk, hogy már egy kisebb könyvtárat is megtölthetne, a szerzők mégsem jutottak el annak felismeréséig, hogy egy írásrendszerrel foglalkozó műnek az általános írástan és írástörténet tételeinek kielégítő ismeretében kell létrejönnie. Ha… vizsgálódásainkat csak a tudományosság igényével készült tanulmányokra, vagy a teljes egy-két kötetre korlátozzuk, sem vigasztalódhatunk. Még ezek a válogatott művek is csupán szerzőik nagyfokú tájékozatlanságára vetnek fényt az írástan (az általános íráselmélet és írástörténet) területén”.
Sándor Klára álláspontja sem kedvezőbb: "A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek, hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni." (Sándor/1996)
10. ábra. II András pénzének előlapja (ÉH 132), közülük balra fent kiemelve a Lyukó nagy, ragyogó országa mondat, alatta az érem további hieroglifikus mondatai, jobbra az érem hieroglifáinak megfelelő magyar jelek (székely rovásjelek és a heraldikában megőrződött, hármas halom alakú ország képjel)
Irodalom
Szentkatolnai Bálint Gábor: A magyar nyelv Dél-Indiában; Szentkatolnai Bálint Gábor tamil-magyar szóegyeztető szótárát mai magyar nyelvezetre igazította és az ismertető fejezeteket írta Tharan-Trieb Marianne; Fríg, Pilisszentiván, 2008.
