2018. január 6., szombat

Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről

Az index.hu-n megjelent egy riport Amit az ember nem ért, attól fél címmel Hanula Zsolt tollából. A cikk szerint "a közösségi oldalakon arról értekeznek, hogy ... úgy általában a tudósok az emberiség ellenségei. Hogyan jutottunk idáig, és mit lehetne tenni a tudományellenesség, az áltudományok hódítása ellen?" 

Ez a kérdés "persze" egy eleve ellenséges (a jogos kritika ellen irányuló) és valótlan indítás, amire ezektől a szereplőktől - a jelek szerint és sajnos - nem várhatunk tisztességes választ. Sem a cikkírónak, sem az elnök úrnak nem jutott ugyanis az eszébe az a lehetőség, hogy az MTA is képviselheti az áltudományt. Amint az sem jutott az eszükbe, hogy meg kellene kérdezni erről a másik oldal véleményét, vagy meg kellene nézni a konkrét kifogásokat is. 

Éppen az elnök úr által emlegetett Róna-Tas András professzor úr előadása kínál egy aktuális példát, amely alapján e fenti kérdésre a riportnál pontosabb választ adhatunk (mert ők leragadtak a jelzőosztogatásnál). Sem a riporter, sem az elnök úr nem jutott el ama felismerésig, hogy ha az akadémikus "tudomány" nem térne ki a párbeszéd elől és abbahagyná a téveszmék tudományként való eladását, akkor nagyobb lenne az irányukban megmutatkozó tisztelet is. 

Az indító kérdés szándékosan téves feltételezésre épít, mert a közvélemény és a közösségi oldalak álláspontja nem az, hogy a tudósok általában az emberiség ellenségei. Szó sincs erről. A tudósokat tisztelet és szeretet övezi minden szinten. Tudós alatt azonban tudóst "okos és becsületes embert" értve és nem a tudományos címek, rangok és beosztások bitorlóit. A magyar értelmiség legjobbjai részéről csak azokat a hazudozókat kíséri undor és megvetés, akik a tudomány köpenyét magukra terítve félrevezetik a nemzetet, miközben elzárkóznak a tudományos igényű vitától és a nyilvánosság előtti megmérettetéstől.

Az előzményekhez tartozik, hogy az MTA matematikus elnöke máig nem válaszolt az alábbi levelemre, amelyben a székely írás eredetének tisztázása végett egy 1993-ban elvégzett (a "véletlen egyezés vagy a rokonság jele" számszerűsítését megoldó) valószínűségszámításunk ellenőrzését kértem tőle. Válasz helyett inkább tudományos teljesítményként hivatkozik Róna-Tas András előadására, amelyben pedig az előadó azt állította, hogy a székely jelek csak véletlenül hasonlítanak az általam azonosított magyar hieroglif írás jeleire (a népi, uralmi és vallási jelkészletünk hieroglifáira). Azaz nem hajlandó az ellenőrzésre, amelyik könnyen tisztába tehetné a gyermeket, hanem inkább - érdemtelenül - az akadémikus áltudománynak a székely írás leírását és eredetét illető téveszméjét reklámozza. A professzor úr hivatkozása a véletlenre egyébként sem jelent többet annál, mint hogy nem tudja az egyezések okát - s ezt Lovász László elnök úr is pontosan tudja. 



1. ábra. Róna-Tas András professzor úrnak az MTA dísztermében tartott előadásán hozzászólóként elmondtam, hogy az 1500-as években Veit Gailel által említett szó- és mondatjeleinket (a székely jelek előzményeit) sikerült azonosítanom 


Az MTA elnöke által válasz nélkül hagyott levél 

Lovász László matematikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének

Tisztelt elnök úr!

Örömmel hallottam a televízióban, amikor arról beszélt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem politizál. Rokonszenvezek az álláspontjával, mégis kénytelen vagyok emlékeztetni arra, hogy mulasztással is el lehet követni a „politizálás” cselekményét. Az Ön által vezetett intézmény ugyanis évtizedek óta egy szélsőségesen magyar- és tudományellenes kultúrpolitikai irányzatot képvisel az írástudomány és még néhány más tudományág (őstörténet, nyelvészet) terén. Meghatározó akadémiai személyiségek tudatosan zárkóznak el a tények elől, hogy fenntarthassanak egy áltudományos nézetrendszert, miszerint a magyar kultúra (közte a jelkészletünk is) szinte teljes mértékben idegenektől lett átvéve. Több, mint négy évtizede kutatom a székely írás eredetét, ezért az írástudomány terén bizonyítani tudom az ellenkezőjét. Giordano Brunóval szólván: Amit mindenki tud, az téves.

Most készül az akadémia berkeiben egy rováskorpusz, amiben – borítékolhatóan – téveszméket fognak előadni, ha a kritikához való viszonyukon (amit most a jelzőosztogatás, az elzárkózás és a cenzúra jellemez) semmit sem változtatnak. A jelen levelemet azért írom, mert célszerű lenne megakadályozni az MTA újabb arcpirító kudarcát és további nemzedékek tudatos, politikai célú félrevezetését. Azaz a készülő rováskorpusz lehetne jobb is, ha a „szakértők” vállalkoznának a tudományos igényű vitára, vagy a körültekintésre.



2. ábra. Lovász László úr, az MTA elnöke


Az akadémikusok – tisztelet a kivételnek – nem szoktak örvendeni annak, ha a kívülállók belekotyognak a dolgukba. Róna-Tas András professzor úr például azt írta egyszer, hogy a tudománynak nem feladata a dilettánsok által felvetett kérdések megválaszolása. Általában pedig azt szokták mondani, hogy az akadémikus tudománynak kialakult egy saját értékelési rendszere s a tudományos kérdéseket azon belül, a kialakított eljárások szerint szokta eldönteni. Azaz előbb szerezzen tudományos rangot az, aki részt akar venni a vitában. Ez a gyakorlat azonban ellenkezik a tudományos bizonyítás elvével. Az ugyanis nem címekre, rangokra és beosztásra való hivatkozáson, nem is az akadémikusok körében tartott szavazáson, hanem tudományos igényű módszeren és érvelésen, vagyis a tudáson alapszik. Az akadémikus „tudomány” azonban szinte semmit sem tud a székely írásról (mint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is megírta már) – ezért változásra, a kívülállókkal való párbeszédre lenne szükség.



3. ábra. Róna-Tas András professzor úr előad az MTA dísztermében, nagyon rokonszenvesen értéknek nevezve a rovásírást és figyelmeztetve arra, hogy a rovásírás nem tekinthető egy változás nélküli örök rendszernek


A legkisebb fiam nemrég végzett a Műegyetemen, ahol az Ön munkássága tananyag, s a gyermek a legnagyobb elismeréssel beszélt róla. Én ezt nem tudom áttekinteni sem, de őszintén örülök annak, hogy végre egy egzakt tudomány képviselője került az MTA élére. A matematika ugyanis elhozhatja az évtizedek óta várt rendszerváltást az írástan területén is. A székely írás leírásakor ugyanis a véletlen eltérő értékelése jelenti a legfőbb akadályt (valójában csak ürügy a dogmák fenntartásához). A társadalomtudományok képviselői azt tekintik véletlennek, aminek nem tudják megadni a magyarázatát, miközben a matematikai valószínűség-számítás jól használható lenne annak eldöntésére, hogy mi véletlen és mi nem.

A kérdés legutóbb Róna-Tas András professzor úrnak a székely írásról tartott előadásán, az MTA dísztermében került a terítékre. Hozzászólóként megkérdeztem, miért nem beszélünk a székely írás szó- és mondatjeleiről, amelyekről hiteles feljegyzésünk van az 1500-as évekből s amelyeket sikerült azonosítanom a népi, uralmi és vallási jelhasználatban. A professzor úr olyasféle választ adott, hogy ez csak véletlen hasonlóság lehet. A kérdés azért érdekes, mert valóban vannak szó- és mondatjeleink (ezeket a Magyar hieroglif írás c. kötetemben mutatom be), azaz a székely írás kb. 100 jelét nem az arameus írás 18 jeléből kell levezetni, mint azzal az akadémikus „tudomány” száz éve eredménytelenül próbálkozik.

A különböző írásrendszereket meglepően sok azonos alakú jel köti össze s ezek a jelek egyúttal megtalálhatók a székely írásban is. 1992-ben e különös jelenség megértése végett végeztünk el egy valószínűség-számítást Nemetz Tibor matematikussal. Ennek az lett az eredménye, hogy a távoli írásrendszerek hasonló jeleinek nem a véletlen egyezés, hanem a genetikai kapcsolat adja a magyarázatát. A világ írásrendszerei nem poligenezis, hanem monogenezis útján, egyetlen ősi jelkészletből (az ősvallás jelkészletéből) alakultak ki még a kőkorban. Bár ezt az eredményt 1993-ban közreadtam a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetemben, az akadémikus „tudomány” az említett tekintélytisztelet miatt úgy tesz, mintha ez a felismerés nem is létezne s tovább hirdeti az alátámasztást nélkülöző téveszméit a székely írás eredetéről.

Álláspontom szerint a vita eldöntésére az lenne a megfelelő megoldás, ha az MTA az Ön felügyelete mellett ellenőrizné a számításainkat. Kérem, legyen szíves, segítsen ebben! A megismételt valószínűség-számítás ki fogja mutatni a távoli írásrendszerek rokonságát s ebben a székely-azonos jelek összekötő szerepét. Ez esetben a sohasem bizonyított arameus eredeztetés-elméletet el lehet helyezni a tudománytörténeti furcsaságok közé és neki lehet állni a székely írás eredetének szemellenzőmentes kutatásához. Így az MTA preferált álláspontja politikamentessé válhat a székely írás történetét és leírását illetően is.

Mellékelem a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetemet, amelyben a valószínűség-számításunk ismertetését közreadtam.

Budapest, 2017. 02. 08.

A figyelmét megköszönve üdvözli:
Varga Géza írástörténész  

***

A fenti levélre e sorok írásáig nem kaptam választ az elnök úrtól, pedig a valószínűségszámítás segítségével könnyen ellenőrizhette volna, hogy az írástörténet kategóriában az MTA professzorai sorolandók-e az áltudomány kategóriába, vagy sem. 


Talán felrémlett az elnök úr előtt a lehetőség, hogy a valószínűségszámítás ismételt elvégzése esetén újra bebizonyosodna és szélesebb körben válna nyilvánvalóvá, hogy száz éve téveszméket hirdetnek a székely írás eredetéről? Úgy döntött, hogy erre mégsem vállalkozik egy dilettáns (és a tudományos igazság) kedvéért? 


Kétségtelen, hogy az akadémikus áltudomány tévedéseinek beismerésénél kockázatmentesebb az index készségesen együttműködő riporterével közösen jelzőket osztogatni egy hozzászólásra lehetőséget sem kínáló cikkben. Ez az eljárás azonban lehetetlenné teszi az akadémia iránti tisztelet erősödését.








Róna-Tas András előadása a székely rovásírásról

A professzor úr az MTA dísztermében tartott előadásában előbb ismertette az írás fogalmát. Szerinte az írás a nyelv rögzítésére való. Ezzel vitába kell szállnunk, mert az írás a gondolat rögzítése jelekkel, azaz van olyan írás is, amelyik nem rögzít nyelvet. 


Megemlítette a szó- szótagoló rendszereket és a képírást is, de arról nem beszélt, hogy a székely írásnak és a magyar jelkészletnek is vannak ilyen jelei. Bemutatta az etruszk, a germán és az ótürk írást, amelyekről nagyon helyesen azt állította, hogy ezek csak messziről hasonlóak a székely íráshoz. Az eltérések illusztrálására az X alakú jel példáját használta fel, amelyik jelforma mind a négy írásban (a fentiekben és a rovásírásban is) előfordul, de mindegyik írásban más hangot jelöl. 


Arról azonban nem beszélt a professzor úr, hogy ezek az eltérések az egykori közös szójeles írás utóéletében (hasadása után) is keletkezhettek. Az eredetileg egységes szójelet előbb különböző nyelvekre lefordították, azaz a szójel alakja azonos maradt, de a jelölt szó hangalakja nyelvenként eltérő lett. Aztán a különböző nyelvekben lezajlott akrofóniának köszönhetően más és más betű keletkezett az azonos alakú jelből s így jött létre a professzor úr által illusztrált helyzet. Ezt a folyamatot 1993-ban Szekeres Istvánnal együtt leírtuk és közreadtuk a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkben, de az eltelt idő nem volt elegendő ahhoz, hogy az akadémikus "tudomány" tudomásul vegye ezt az eredményt és változtasson a hibás (írásrendszereket rokonító) módszerén. Ez az egyik oka annak, hogy máig képtelenek a székely írás megfelelő eredeztetésére és rokonítására.


Róna-Tas András professzor úr szerint a különböző lineáris írásrendszerek hasonló jeleinek összevetése zsákutcához vezet. Ez azonban csak az általa alkalmazott (a jelformákra, a jelek egykori szóértékére és az akrofónia folyamatára nem figyelő) hibás akadémikus módszerre igaz. Ők joggal érezhetik magukat zsákutcában.




5. ábra. A germán és az ótürk írás székely rovásjelekkel formailag egyező  jelei


Álláspontunk szerint a jelformák azonossága az írásrendszerek ősi rokonságának (az írás monogenezisének, egy forrásból való kialakulásának) a jele, amit meg kell érteni, fel kell tárni és egy korrekt elemzésben kötelező hasznosítani. Mivel azonban az akadémikus áltudomány nem rendelkezik megfelelő módszerrel (érdemi vizsgálat nélkül, minden ok nélkül zsákutcának nevezve a jelformát is figyelembe vevő helyes módszert), soha nem is lesz, az eltérő elvek miatt nem lehet képes a székely írás valódi rokonsági rendszerének feltárására és megértésére. 



6. ábra. A sumer ha "hal" szójel (balra), a székely írás "h" (hal) jelének két változata (középen) és az ótürk írás "b" (balik "hal") jele (jobbra) illusztrálja a "h" betűnk rokonsági kapcsolatait: ugyanaz a halat ábrázoló jelforma azért jelöli a székely írásban a "h" hangot, az ótürkben pedig a "b"-t, mert törökül balik-nak mondják a halat


A jel ugyanis két dologból: formából és jelentésből áll. Semmi köze a tudományhoz egy olyan "íráselemzésnek", amelyik a formát minden komolyan vehető magyarázat nélkül figyelmen kívül hagyja, vagy alábecsüli. Ha a rovásbetűink képjelekből alakultak ki, akkor meg kell kísérelni e képi tartalmak feltárását (vagy meg kell ismerni a körön kívüliek által  már feltárt eredményeket), mert az segít az írásjelek jelentésének és származásának tisztázásakor. A jelforma felhasználása nélkül készített eredeztetések - sajnos - akkor sem mindig vehetők komolyan, ha szép épületben ismertetik őket. 



7. ábra. Szergej Botalov által közölt kazahsztáni ogur/szabír csat a magyar hieroglifákkal írt Nagyságos Dana mondattal és egy hasonló veret Kölked Feketekapu lelőhelyről, ezek a jellegzetes tárgyak az Al-Duna menti hun településeken készültek s az óbalkáni hun írás hieroglifikus változatának jeleit hordozzák, a kereszt a hun szokásoknak megfelelve antropomorf, Erdélyben ma is használják a Dana verjen meg! mondást 


A jelformák vizsgálata helyett Róna-Tas András professzor úr az írásrendszerek szerkezetének vizsgálatát ajánlja, de azt maga sem végzi el jól, mert elhallgatja a szó- és mondatjeleink létét, sőt a tprus (tapar us "szabír ős") mondatjelet a nikolsburgi ábécé ismertetésekor ki is hagyja a jelsorból. Példának felhozza három korai ábécénk alapján a székely írás egyszerű és összetett jeleit, ez utóbbiak közül az "ncs", az "ny" és a "gy" jelét elemezve. Megállapítja, hogy ezek valójában ligatúrák (jel összevonások), ezért nem lehetnek régi jelek, hanem valamikor később alakultak ki. 

A "c" és a "zs" jele is másodlagos a professzor úr szerint, hiszen ezek a hangok csak később jelentek meg a magyar nyelvben. Ehhez hozzátehetjük, hogy "c" formája kőkori eredetű, mert - többek között - szerepel az amerikai indián jelek között is. Az ősvallás "eget tartó fa" ábrázolási konvenciójából alakult ki, akár csak a "g" (ég) jelünk is, amelynek pontos megfelelőjét találjuk a kínai lolo írás "égbolt" jelében. Nem véletlen, hanem a közös eredet (egy egykori jelhasadás) származéka, hogy a "c" és a "g" megközelítőleg azonos helyen jelennek meg a latinos jelsorrendet követő ábécékben (8. ábra). 





8. ábra. Perui dombormű a "c" rovásbetű fejen viselt megfelelőjével (ez a hieroglifa az Istennel azonos eget tartó fa lineáris ábrázolása, ami arra utal, hogy a jelet viselő személy maga az Isten, vagy az Isten képviselője), jobbra lent a székely írás "c" és "g" betűi, amelyek jelhasadás útján 
ebből az ábrázolási konvencióból keletkeztek



A "zs" (zsenge) jelünknek pontos párhuzamát találta meg Szekeres István a kínai írás sen "fiatal növényi hajtás" szójelében (9. ábra). 

Az említett és bemutatott kínai és indián párhuzamok nem intézhetők el egy akadémikus legyintéssel és nem tekinthetők véletlen egyezésnek. Az indián népi jelkészlet elemi jeleivel a székely írásnak 23 jele egyeztethető és további 5-10 rovásjelünk is azonosítható indián népi ligatúrákkal. A régi kínai írásjelekkel is 50 székely jel egyezik. Ha a professzor úr az írás poligenezis útján való (több központú) keletkezéséről alkotott akadémikus téveszme bűvöletében nem hajlandó figyelembe venni ezeket a korai és távoli jelpárhuzamokat, akkor az általa előadottaknak nem sok köze van a valódi tudományos igényességhez.





9. ábra. A kínai sen "fiatal növényi hajtás" szójel egy Csou kori kínai éremről (balra), valamint a székely írás "zs" (zsenge) jele (jobbra), a jelentés és a hangalak rokon, a szintén hasonló jelforma pedig ezekkel egyezően egy fiatal (kevés ággal rendelkező) növényt ábrázol 


A professzor úr említi egyrészt az "i" és a "j" betűt, másrészt az "u" és a "v" betűket is, megemlítve hogy ezek a jelek a latin írásban is későn váltak el egymástól, párhuzamosan alakultak ki a két írásrendszerben. Ez azonban nem igaz. Mindez csak egy alátámasztást nélkülöző akadémikus feltételezés, amit néhány adat cáfolni látszik. 

Például az "i" és "j" rovásbetűink a latin írásnál korábbi párhuzammal rendelkeznek (amelyhez jobban hasonlítanak, mint a latin i), ezért nincs lehetőség annak akadémikus sejtetésére, hogy a székely jelek a latin írással egyidejűek lennének (10. ábra).




10. ábra. Hettita (luviai) hieroglif  "i" betű (balra) és a székely írás "i" és "j" betűje (középen és jobbra)


Az "u" és "v" betűink esetében sikerült megérteni a jelforma eredetét és változásait (l. a Magyar hieroglif írás 286. oldalát!), ezért tudjuk, hogy a székely "u" (ushu "réz") és "v" (vas) grafikai alakzatai korábbi jelformát képviselnek a latinnál (11. ábra). A hurrita ushu "réz" és a magyar vaske "vas" szavak egyaránt egy magyar őskő értelmű és hangalakú összetétellel (az isteni őstől származó meteorvas nevével) lehetnek rokonságban. Azaz egyrészt a székely jelformák a latinnál korábbi állapotot tükröznek, másrészt a latin cuprum "réz" és ferrum "vas" szavakból nem lehet levezetni, vagy megközelíteni sem az "u" és "v" akrofóniáját (azt a folyamatot, amikor egy szójelből betű keletkezik). Ezek a körülmények cáfolják a professzor úr megalapozatlan hipotézisét: a székely írás nem egyidejűleg változott a latinnal, hanem jóval korábbi annál.


11. ábra. Ismeretlen jelentésű urartui hieroglifa, amely az állatbőr alakjába öntött fém félkészöntvény, az ókorban fizetőeszközként használt keftiu rajza (fent), a székely írás "u" (hurrita ushu "réz") és "v" (régi magyar vaske "vas") jele (középen), valamint a latin U és V betűk (lent) - fentről lefelé egyre modernebbek, időrendi sorrendet alkotnak, amelyben nyilvánvaló a jelforma folyamatos egyszerűsödése
  

Az előadó megállapítja, hogy a XVI. századi rovásírásunk már egy fejlemény, amelyről lebontva a fentebb tárgyalt gyarapodást, eljutunk egy korábbi, XIV. századi írásállapothoz. Ennek az a feltűnő sajátossága, hogy nincs külön jele a hosszú és a rövid magánhangzóknak, pedig a magyar nyelvben ezek megkülönböztetése fontos. Az előadó szerint ekkor csak a hosszú magánhangzókat írták ki (ebben igaza van, függetlenül attól, hogy az i/j-vel és u/v-vel kapcsolatban általa mondottak nem támaszthatók alá). 

Nem fogadható el a "gy" ligatúraként való magyarázata sem (12. ábra). A kettős keresztet inkább az Egy szójelének gondoljuk, olyan képszerű ábrázolások alapján, mint amilyen pl. az énlakai Egy Isten ligatúra, vagy a címerünk Egy országa olvasatú, hármas halmon álló kettős keresztje. Ezeknek sumer, kínai, hun, avar és hettita előzményei vannak, ezért a kettős keresztet nem tarthatjuk késeinek. 




12. ábra. Az énlakai Egy Isten mondatjel


A professzor úr elmondja, hogy a 800-as években, a glagolita írás létrehozása előtt létezett egy óbalkáni rovásírás, amelyről Hrabar szerzetes 920-ból fennmaradt munkája számol be. Az előadó a székely írás öt magánhangzóját erre az óbalkáni írásra vezeti vissza, azt pedig a görög írásra. A glagolitában is megjelennek ezek a jelek, méghozzá ugyanabból a forrásból. Ebből azonban tévesen következtet arra, hogy a székely írásnak léteznie kellett egy olyan korai változatának, amelyből ezek a magánhangzók még hiányoztak.

A görögből ugyanis nem származhatott a körbe zárt kereszt alakú glagolita "f" betű, mert ez a jel a görögben a "th" jele. Meg kellene indokolni, mi okozta azt, hogy a glagolita írásban nem a görög "th" hangalakot vették át, hanem a székely "f"-et. Kézenfekvő arra gondolni, hogy a szláv írás megalkotói a galagolita "f" betűt a hun utód székelyek/magyarok "f" betűje alapján alkották meg. A professzor úr azonban átlép e felett a kérdés felett, talán mert ez önmagában is cáfolja a székely írás honfoglalás-kori eredetéről alkotott akadémikus álláspontot. 


Hrabar arról is beszámol (de ezt a professzor úr nem említi), hogy a szláv írás megalkotása előtt az avarok és a magyarok már a saját nyelvükön, a saját írásukkal írt szent könyveket használtak a templomaikban tartott keresztény szertartásokon. Ez a magyar bibliafordítás feltehetően azonos azzal, amelyet Quardusat szerzetes készített 523-ban a szabírhunok (azaz a magyarok) számára. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy egy ilyen hosszú szöveget a magánhangzók és az "f" jelölése nélkül írtak volna meg hun utód eleink. Azaz Konstantin és Cirill találhatott olyan "f" betűt a magyar nyelvű keresztény iratokban, amilyet végül beépített a glagolita írásba is.


A professzor úr érthetően nem említette, hogy a székely írásnak mikor volt magánhangzókat nélkülöző állapota. Ugyanis néhány adat: a hun "a" (anya) jel és a hettita "i"-vel való hasonlóság arra utal, hogy nem a 800-as években tettünk szert ezekre a jelekre, hanem jóval korábban. S az sem biztos, hogy ezeket mástól vettük át (10. és 12. ábra). Az ellenkezőjét azonban (hogy a saját írásunkat, többnyire természetes fejlődéssel mi alakítottuk ki) több megfontolás és adat is igazolja.


Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a hettita (újabban luviai) hieroglif írás "i" betűje lényegében azonos a székely írás "i/j" betűivel (10. ábra). Ez a hasonlóság nem áll magában, mert a székely írásnak 19 jele formailag, ezen belül 12 jel pedig tartalmilag is azonos, vagy hasonló a hettita hieroglif írás valamelyik jeléhez. Ugyanez a helyzet a kevéssé ismert urartui hieroglif írással is (ahol azonban  a jelek jelentését nem ismerjük). 

A hunok írása is tartalmaz magánhangzót. A mojgrádi hun kincsleletből előkerült a székely "a" betű rekesztechnikával készült díszes változata. A budapesti hun(?) jelvény "a" betűje is a korai görög és a kár írás "a" betűjével azonos (ezeknek egy lába van) és nem a latin A-val (amelyiknek két lába van). Van tehát okunk arra, hogy a magánhangzóinkat, vagy azok egy részét a IX. századnál jóval korábbinak tartsuk (13. ábra). 





13. ábra. A mojgrádi kincs (balra) és a budapesti hun(?) jelvény (jobbra) "a" (anya) jele


Az óbalkáni írás gondolata azonban használható az előadó gondolatmenetéből, ha ezt az írást az Al-Duna mindkét partján honos, magyarul beszélő hunok írásának gondoljuk. Attila halála után e tájon jórészt keresztény hunok éltek, akik jelentős szellemi hatást gyakoroltak a környezetükre a Kárpát-medencétől az Urálig. Tudjuk azt is, hogy a szlávok a magyarul beszélő és a székely írás előzményét használó hunok és avarok segédcsapatai, szolganépei voltak, akikről könnyű azt gondolni, hogy átvették uraik írását, vagy annak néhány jelét. Ez a hun hatás adja a magyarázatát annak, hogy a körbe zárt kereszt alakú jelet miért kezdték el "th" helyett az "f" jeleként használni a Krímtől Karinthiáig (miért lett Theodorból Fedor és Theodosziából Feodoszija). A VIII. században és előtte ez a hun utód népek területe, ahol a székely írás honfoglalás előtti állapotát használták (amelynek volt "f" betűje). Cirill is ezen a tájon találkozott a magyarok királyával. 

Ez a hun eredet megmagyarázná azt is, hogy az 1500-as évek magyar értelmisége miért nevezte hun-szkíta írásnak a rovásírásunkat, egyúttal megvilágítaná a székelyek hun eredettudatának gyökereit is. Mi (magyarok és székelyek) az írásunkkal egyetemben hun eredetűek, azaz hunok vagyunk.


Róna-Tas András is felhozza a székely "f" esetét, amelyet szintén ebből az óbalkáni írásból származtat. Nem említi, hogy ezt a kínai kapcsolattal rendelkező jelet használták a hunok is (14. ábra). Mint elmondja, a kutatók felfigyeltek arra, hogy ez a jel nem származtatható minden további nélkül a görög írásból, mert ott ez a "th" jele. Már pedig ezt a jelet a magyar honfoglalás előtt egy-két évtizeddel már "f"-nek ejtették. Emlékeztet rá, hogy a szláv Fedor a Theodorból, a Foma a Thomas-ból, a krími Feodoszija város neve pedig a  Theodosia névből alakult ki. Vagyis a székely írás "f" betűjét csak ebből a körből vehettük át a professzor úr fonák gondolatmenete szerint, mert ezen a tájon lett a görög "th"-ból "f" betű. Úgy gondolja, hogy  a székely írás ilyen előzmények felhasználásával az erdélyi Gyulák udvarában alakult ki. 




14. ábra. A III-V. századi európai ékszer (fent balra), a szilágysomlyói hun kincs (fent jobbra) és egy schwechati avar ékszer képszerkezete (lent) - mindegyik a Föld szakrális középpontjának jelképe, a székely "f" betű előképe


Hozzátehetjük az "f" betűről a professzor úr által mondottakhoz, hogy a magyar nyelv rögzítésére használt óbalkáni hun írás léte feledésre ítéli az "f" betűnk származtatásáról közel száz éve hangoztatott akadémikus elképzelést, miszerint ezt a jelünket a glagolitából vettük volna át. Az akrofónia rekonstrukciójának köszönhetően tudjuk, hogy az "f" rovásbetű a magyar Föld szójeléből alakult ki (lásd a Magyar hieroglif írás Föld c. fejezetét!). A körbe zárt kereszt alakú jel a kínaiban is, meg az asztrológusok jelrendszerében is "föld" jelentésű. Megértettük a körbe zárt kereszt alakú jel képi tartalmát is: a világ szakrális középpontjából négy irányba ömlő szent folyók rajza ez. Ebből következően a glagolita írásban ez a jel lehet avarhun (azaz magyar) eredetű, de fordítva nem történhetett (ugyanis a szláv nyelvekben a zemlja "föld" nem "f" hanggal kezdődik, amint a görögben sem, míg a magyarban igen). 

Az erdélyi Gyulák udvarában pedig nem kellett kialakulnia a rovásírásunknak, mert azt már évezredek óta használták a magyarul beszélő hunok (lásd erről A székelység eredete c. kötetet!). Az persze lehetséges, hogy az erdélyi Gyulák közrejátszottak e hun eredetű írás fennmaradásában. 


E gondolatébresztő előadás után kaptunk lehetőséget a kérdések feltevésére, ami már nem került bele a közzétett videóba. Ennek során megkérdezhettem a professzor urat, hogy miért nem beszélünk a székely írás szó- és mondatjeleiről, amelyek létéről forrásunk van (1. ábra). Ezek a szójelek hasonlítanak a székely jelekre és sikerült őket azonosítanom a magyar népi, uralmi és vallási jelkészletben. A professzor úr erre azt válaszolta, hogy ezek csak véletlen hasonlóságok. 


S éppen ez a válasz volt az, ami miatt az MTA matematikus elnökének, aki az előadást az első sorban üldögélve végighallgatta, reagálnia illett volna a levelemre. Róna-Tas András professzor úr ugyanis egy finnugrista nyelvészeti megközelítés alapján állva azt tartja véletlennek, aminek nem ismerjük, vagy nem akarjuk elismerni az okát. Ezzel szemben a matematikai véletlen fogalma egzaktabb és pontosan meg is határozható, számszerűsíthető egy valószínűségszámítással. Ha Lovász László elnök úr a szívén viselné a székely írás eredetével kapcsolatos igazságot, akkor könnyedén ellenőrizhette, vagy ellenőriztethette volna, hogy véletlenül egyeznek-e a fazekasedényeinken, meg a hímes tojásainkon lévő képszerű hieroglifák a székely jelekkel. 


Mivel nem tette, a riportban oly bőséggel osztogatott áltudományos jelző visszahull az MTA szépen faragott homlokzatára.





15. ábra. A kötet, amely közel ötven év kutatási eredményeit foglalja össze a székely írás eredetéről és előzményéről



Hol is van az eb elhantolva?

Sem az elnök úr, sem a professzor úr nem lehet büszke a teljesítményére.


A riportban Lovász László elnök úr kijelentette: „Az MTA mint testület mondhatja, hogy ez meg ez áltudomány – lehet, hogy kellene is mondani (...) A magam részéről támogatom, hogy az Akadémia tegyen ilyen irányú lépéseket.” Nos, ez is egy téves álláspont, nem több szimpla cím- és rangkórságnál, indokolatlan önbizalomnál. Ugyanis nem egy intézmény, esetleg próféta dolga kijelölni a tudomány és az áltudomány határait, hanem azt a tudományos vita szabályai szerint, tudományos igényű érveléssel kell eldönteni minden felmerülő esetben. Vagyis a tudományos fokozat nem garantálja a tévedhetetlenséget. Sem az akadémiai tagság, sem az MTA közgyűlésének szavazása nem pótolhatja a tudományos igényű érvelést és alátámasztást. Sajnálatos, ha ezt az elnök úr nem tudja.


A fenti levelemmel lehetőséget kínáltam az elnök úrnak, hogy egzakt matematikai eljárással eldöntse, hogy ki vagy mi képviseli az áltudományt a székely írás szakterületén - azonban mindeddig nem élt a lehetőséggel. A levelemre semmilyen választ nem kaptam. Ezzel szemben e riportban azt állította, hogy "Ott van például Róna-Tas András előadása a székely rovásírásról, ami őszintén elmondja, mi az, amit tudunk, mi az, amit nem tudunk, és nagyon jól helyreteszi ezt az egész kérdést."  Az elnök úr azonban téved. A professzor úr imponáló tudással rendelkezik, azonban ennek ellenére sincs abban a helyzetben, hogy jól leírja a rovásírásunkat.


Az elnöki vállveregetéssel szemben az előadó egyáltalán nem "tette helyére ezt az egész kérdést", inkább az akadémikus "tudomány" súlyos tévedéseiről tett tanúbizonyságot az MTA dísztermében. E téveszmék máig megakadályozzák a székely írás tudományos igényű leírását és félrevezetik a nemzetet. Nem menti a helyzetet, hogy ezt a hallgatóság soraiban nem sokan vehették észre.


Pedig az előadás során több zökkenő is jelezte, hogy valami nincs rendben azzal a képpel, amit Róna-Tas András festett a székely írásról. Ilyen volt az is, hogy nem tulajdonított  jelentőséget a jelformának. Pedig a jel két dologból áll: jelformából és jelentésből s ha a formáról lemond, akkor a jel feléről mondott le. Miközben a kérdések megválaszolásához így is kevés kiinduló adattal rendelkezünk. A jelforma ugyanis őrzi az eredeti képi tartalom maradékát és ezáltal hozzásegíthet a jelentés jobb megértéséhez, az akrofónia rekonstrukciójához.


A forma jelentőségének letagadására azért kényszerült a professzor úr, mert nem tudja megmagyarázni azt, hogy egy jelforma miért jelöl eltérő hangalakot a különböző írásokban. Az akadémikus "tudomány" nem tárta fel, vagy nem hajlandó elismerni az írásrendszerek rokonságának mikéntjét. A székely írást csak alfabetikus írásrendszerként, a rokon írásrendszerek kapcsolatát pedig ábécék kapcsolataként hajlandó tárgyalni. Pedig a székely írásnak vannak szó- és mondatjelei is, pl. az "us" (ős), vagy a "tprus" (tapar us "szabír ős"). A rokon írásrendszerek pedig nem egy hangot jelölő betűkből álló ábécét, hanem kőkori eredetű szójel-készleteket vettek át egymástól, vagy az őseiktől s ez indokolná az akadémikus írásrendszer-rokonítási eljárás korszerűsítését. 


A professzor úr nem említette, hogy a székely írásnak vannak szó- és mondatjelei - bár ezekről egyértelmű forrással rendelkezünk. Ezek nélkül azonban nem lehet jól leírni a székely írás szerkezetét, nem lehet elolvasni a karcagi csatkarikát, a budapesti hun jelvényt, a berekböszörményi gyűrűt és a szentgyörgyvölgyi tehénszobrot, nem lehet tisztázni a székely írás történetét sem. De akkor miért is jött össze ez az értelmiségi publikum ebben a szép teremben? Amikor a hozzászólásomban megemlítettem, hogy a szójeleinket sikerült azonosítanom s a többségük megfeleltethető egy-egy székely rovásjelnek, akkor a professzor úr a szójeleink megszemlélése nélkül is azt válaszolta (persze tévesen), hogy azok csak véletlen hasonlóságok. 


S ezzel érkezett el az igazság pillanata. Kiterjesztett szárnyú láthatatlan madárként átsuhant a termen egy felismerés: a professzor úr  még nem olvasta és nem dolgozta fel magában a Nemetz Tibor matematikussal végzett valószínűségszámításunk eredményét. E számításnak az lett az eredménye, hogy a hasonlóság a jelek világában is a rokonság jele. Azóta ez az írástudomány legújabb álláspontja, amit azonban még nem sokan ismernek az akadémikus "szakértők" közül sem (ez is a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben jelent meg) (4. ábra). Azaz a professzor úr nyilvánosan tévedett egy jó nagyot s butaságot adott elő a Tudomány csarnokában. 


Ilyenkor mindig a drága édesanyám jut az eszembe, aki a fejemet simogatva akár arra is inthetett volna gyermekkoromban, hogy Olvass, édes fiam,mert egyébként nem lesz belőled okos ember!


Az első sorban mindezt végighallgató elnök úr matematikus létére tudta, hogy a véletlen matematikai úton ellenőrizhető és számszerűsíthető, amiből azt is tudnia kellett, hogy a professzor úrnak nem lehet helyes fogalma arról, amiről beszél. A válasz nélkül hagyott levelemben is éppen erre (a nyelvészeti és matematika véletlen-fogalom eltérésére) hívtam fel a nagybecsű figyelmét. Mégsem szólt rá sem akkor, sem később a közönséget a díszteremben, kamera előtt félrevezető Róna-Tas András professzor úrra. 


Ezért aztán az elnök úr nincs abban a szakmai és erkölcsi helyzetben, hogy a szép palotájából kifelé mutogasson, amikor a tudománytalanságra kíván rábökni. Akárhány dilettáns közösségi portálon többet és igazabbat tudnak a székely írásról, mint az MTA.


Varga Géza


A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




További cikkek

A székely írás eredeztetése





veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése