A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagy. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 28., csütörtök

Kora-bronzkori idol Tordasról "Ragyogj nagyságos zsenge" mondattal

A tordasi (Erdély) idol a 7000-3500 közötti időszakból, feltehetően a korai bronzkorból való. A fej körül lévő, ragyogj olvasatú sugarak arra utalnak, hogy a nőalak a napistennel azonos. A mellén a magyar hieroglif írás "eget tartó fa" ábrázolási konvenciójának egyfajta megvalósítását találjuk a nagy és a zsenge szójelekből összeállítva. E jelmontázs olvasata a szobrocska készítésekor Ra nagy zsen lehetett, mai magyarsággal ezt Ragyogj nagyságos zsengének mondhatnánk. A Katolikus Lexikonban van zsengeáldozat szócikk s ennek a szertartásnak a kő-, vagy bronzkori előzményeivel függhet össze az idol jelmontázsa. 


1. ábra. A tordasi idol


Az idol mellén lévő és "eget tartó fa" ábrázolási konvenciót képező két jel azonosítható a székely írás "n" (nagy) és "zs" (zsenge) jelével. A belőlük alkotott képszerkezet arra utalhat, hogy ezt a nőalakot azonosították az eget tartó fával (a Tejúttal). Mindegyik elemi jel megtalálható a székely írás előzményét jelentő magyar hieroglif írásban, sőt harmadikként az idol feje körüli sugarak megfelelője is megtalálható a ragyogj szójelben. A fej a hajkoronával egyetemben nyilvánvalóan a Napot idézi.




2. ábra. A tordasi idol Nagyságos zsenge jelmontázsa 



Az elemi jeleknek az ábrázolási konvencióban (a képszerkezetben) elfoglalt helye azt tanúsítja, hogy a nagy hieroglifa az égi hegyet, a zsenge pedig az eget tartó fát ábrázolja.




3. ábra. A székely írás "n" (nagy) és "zs" (zsenge) jele, a nagy jel a rovástechnológia miatt fordult függőleges helyzetbe, mert vízszintes jelet nem lehet, vagy nehéz egy fapálcába róni



4. ábra. A hettita (luviai) hieroglif írás "nagy" és a kínai írás sen "fiatal növény" szójele, arról tanúskodnak, hogy már a kőkorban létezett egy Eurázsiában általánosan ismert jelszótár, amelynek jeleit megtaláljuk a tordasi idolon és a székely írásban is


5. ábra. A debreceni csigatészta-csináló borda napjelképe










A veleméri műemléktemplom, amelynek két tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető


Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!



Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra



Édes fiam! Ha egy biztonságos helyet keresel nyaralás céljára, ahol a török idők óta nem járt felfegyverzett iszlámhitű, akkor Velemért ajánlom, abban a békés, erdőkkel koszorúzott, termálstrandokkal és tavakkal körülvett gyönyörű völgyben! www.csinyalohaz.hu www.cserepmadar.hu

2018. június 26., kedd

Zempléni honfoglalás-kori szíjvég jelekkel

A magyar hieroglif írás jelei megtalálhatók a honfoglalók tárgyain is, bár ez az írástani alapismeretek szerény volta miatt (a lényegében nem is létező) szakemberek számára sem köztudott. Azaz valójában nem kérdés, hogy Árpád magyar népe ismerte-e az írást. Igen, természetesen ismerte. Ez eddig azért nem volt nyilvánvaló, mert a hazai akadémikus tudomány nem törekedett és az ismert, bevallott (Sándor Klára/1996) szakmai hiányosságai miatt ma sem képes a honfoglalók hieroglifikus jeleinek megértésére és felmérésére. A finnugrista prekoncepcióba csak egy műveletlen horda képe illik bele, ezért ezt a munkát, a honfoglalók jeleinek feltárását, az akadémikus "tudomány" helyett végezzük el. Talán e szégyenletes törekvésnek és állapotnak köszönhető, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum vagy nyolc éve nem képes a szerződésben vállalt kötelességének teljesítésére, a budapesti hun(?) jelvény jeleinek tudományos igényű leírására.

A honfoglalóknak két írása is volt. 

A hieroglifikus (szójeles) írásunkat az ünnepélyesebb, vallásos jellegű írásemlékeken alkalmazták, a modernebb rendszerűt a hétköznapokban. A régészeti leleteken csak a hieroglifikus írásunk jelei találhatók meg, mert ezek képviselték a hagyományt és az ősvallást. A másik, vegyes rendszerű, de feltehetően inkább betűző írásunkat, a székely írás korabeli változatát a köznapi használatban fába rótták vagy könyvekbe írták (ezekről a Honfoglalók könyvtárai cím alatt számoltam be). Sajnos, sem a fa, sem a papír vagy pergamen nem időálló íráshordozó, ezért egyelőre csak a fémbe írt hieroglifikus jeleinket leltározhatjuk. 



1. ábra. A zempléni szíjvég, valamint jeleinek a székely írásban meglévő párhuzamai


A zempléni szíjvég írásemléke három hieroglifából áll. 

A középső jel a világoszlopot ábrázolja, egymásra rakott nagy szójelekkel. A nagy szójel eredetileg hegyet ábrázolt, ebből következően a világoszlop az ősvallási elképzelések szerint hegyek sorából áll. A székelyeknél kimutatott elképzelés szerint az égbe a havasok csúcsán való lépésekkel lehet eljutni. A zempléni szíjvég ezt az elképzelést illusztrálja. Ebből a nagy szójelünkből alakult ki a székely írás "n" betűje.

A szíjvég jobb oldalán a magas, a bal oldalán pedig a szójel szójel egyfajta változata látható.  Ezekből alakult ki a székely írás "m" és "harmadik k" betűje. 

A három jel olvasata: magas nagy kő, esetleg (a nagy jel többszörözése miatt) magas, nagyon nagy kő lehet.


Irodalom

Varga Géza: Honfoglaló tartalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás









Amennyiben látni szeretné, milyen az, amikor egy szállásgazda pandémia idején 10 méterről integet, akkor - ha javasolhatom - előbb kattintson a fenti címre és nézze meg az alábbi videót is, mert a legvégén valóban integetni fogunk!
Cserépmadár szállás imázsvideó




2018. június 14., csütörtök

Egy acoma madár ismerős jelei


Az acoma nemzet magas sziklafennsíkra épített különös településéhez aligha van fogható a világon. A fantasztikus környezet, a szívet-lelket melengető épületek és emberek mellett szinte már természetes, hogy a székely rovásírás elődjének, a magyar hieroglif írásnak a párhuzamaival találkozunk az acoma edényeken. Hol, ha nem itt? Ebben a cikkben egy különösen szép madaras edény jeleit soroljuk fel és próbáljuk meg elolvasni, vagy inkább csak értelmezni.



1. ábra. A székely írást ismerő olvasó azonnal kiszúrja a rombusz alakú "ek" (kebel?) jelünk megfelelőjét a madár mellén, ha gondosabban nézi meg az edényt, akkor egy sor további jelet is találhat, mert ezek az ábrázolások nem csak díszíteni akartak, hanem közöltek is valamit a környezettel



2. ábra. Az acoma pueblo




3. ábra. Egy szép épület a fennsíkon




4. ábra. A madár felett az égbolt ívét ábrázolja ez az acoma jel (balra), amely a magyar hieroglif írás nagy szójelével egyeztethető (népi változata az őriszentpéteri tálról jobbra), ma is mondjuk, hogy Nagy ég! - amiből valószínű, hogy az ég állandó jelzője a nagy lehetett és ez a jelek világában is nyomot hagyhatott



 

5. ábra. Az acoma jel és a székely ős szójel


 

6. ábra. A rombusz alakú acoma jel és a székely "ek" (kebel?) jel





7. ábra. Az acoma kacskaringó és a székely "j" ( "jó, folyó, az Isten neve/állandó jelzője") jel




8. ábra. Az acoma madár fején nem egy tarajt látunk, hanem a székely "m" (magas) rokonát, érdekes, hogy a magántulajdonban lévő Árpád-kori gyűrűn egy hasonló jel szintén madár társaságában látható





9. ábra. A székely "ny" betű és acoma megfelelője




10. ábra. A "nagy" szójel eredetileg egy domború hátú hegyet ábrázolt és csak a rovástechnológia hatására fordult el 90 fokkal (valószínűbb azonban, hogy a madár farkában lévő két azonos jel nem két nagy, hanem egyetlen magas hieroglifa)




11. ábra. Acoma és magyar virág, mindegyik a Napot idézi


A szöveg eleje a madár feje felett lévő hatalmas boltív a "nagy" szójel lehet, amely az ég boltozatát ábrázolja. Ebből nyilvánvaló, hogy az ív alatti madár egy isten zoomorf alakja, vagy képviselője - ugyanis tudjuk a mitológiából és az ábrázolási konvenciókból, hogy az eget a Tejúttal (égig érő fával) azonos isten tartja a fejünk felett.

A madár fejével majdnem érintkező taréjszerű jel a magas, magasságos szójele. Az elolvasásával azonban óvatosnak kell lennünk, mert a kőkorban ebből feltehetően csak az első szótag létezett, ezért a legjobb esetben is mindössze a ma szótagot tudjuk elolvasni, ami persze jelenthetett "magasságos"-t is. 


12. ábra. Az acoma madár feje a "magas" jellel együtt emlékeztet az indiánok egész Amerikában leggyakrabban használt elolvasható isten-jelképére, a Jóma ligatúrára, jobb oldalon egy perui Nazca edény Jóma ligatúrával


A madár feje és csőre annyira görbe, hogy kedvünk lenne egy kacskaringó alakú  "folyó" jelet látni benne. Ez esetben a képi tartalom alapján a magasba vezető folyóval azonos isten nevét látjuk. Azonban nem vagyunk elég merészek ehhez az olvasathoz. Ha nem lennénk ennyire bátortalanok és visszafogottak, akkor a "magas" jellel (annak a tövével) együtt a Jóma istennevet adnák s ez esetben indokolt is lenne a megtisztelő (fejen és égboltot alátámasztó) elhelyezése. 

A madár mellén lévő "ek" (kebel, kobak, kéreg?) jel megfejtése nem befejezett, amint a mellette lévő "ny" (nyugat?) jelé sem - ezért erre nem vállalkozunk. 

A madár farkán lévő és magas jelek értelmezhetőknek tűnnek, amint a madár alatti ős és Nap jelek is. 

Az egy, vagy több mondatnyi értelmes szöveg összeállítását az olvasóra bízom. Különösen akkor lehet rá jobb esélye nálam, ha bátor és ráadásul ismer néhány acoma táltost is. Ez esetben kérem hívja fel a 06(20)534-2780-as telefonszámon a szerzőt, akinek a neve alább olvasható.


Irodalom


Varga Géza: Rovology in English


Varga Géza: Indián tartalom













A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető



A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele



Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!




Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra

2018. február 15., csütörtök

Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?

Az alábbi rövid hír járja be napjainkban a közösségi portálokat egy Bulgáriában talált 8 ezer éves, jelekkel teli agyagtábláról. Több ismerősömtől is megkaptam a cikket, mert tudták, hogy ez az én asztalom. Néhány hónapja jelent meg ugyanis a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelyben éppen ilyen írásemlékekkel foglalkozom. 

A bolgár szerzővel értek egyet: ez az emberiség első írása. Sajnos nem ismerem a bolgár olvasatot és a tábla egyik oldaláról nincs pontos képem. Könnyen lehetséges, hogy nem ugyanarra az eredményre jutottunk, amint az is lehetséges, hogy a bolgár megfejtő nem azonosította a jeleket a székely írás jeleivel sem. Sajnos, a székely írást a szakemberek közül is kevesen ismerik, a magyar hieroglif írást meg még annyian sem. Az idő azonban nekünk, az írástudomány haladása érdekében dolgozik.

A hír az alábbi:

"A jó állapotban fennmaradt, 10-szer 3,5 centiméteres cserépdarab mindkét oldalán bonyolult szöveg olvasható - közölték bolgár régészek, akik szerdán, február 14-én, a régészek napján mutatták be a tavaly októberi felfedezést."


1. ábra. A Szliveni múzeum új íráslelete

"Tanya Kaneva archeológus szerint egyértelműen nem képírásról, hanem írásjelekről van szó, amelyek naptári és rituális eseményekről tájékoztatták a korabeli embert. Ez a legrégibb írásos emlék Bulgáriában, valószínűleg egész Európában és talán a legrégibb az egész világon - mondta.



A folyóparton, ahol a Kr. e. 6. évezredből származó cserépdarabot találták, egy ősi település létezhetett az újkőkorban. A régészeti lelőhelyen már 36 ősi emléket is találtak, köztük ékszereket, szövőszéket, halászhálót, kultikus szobrot és más cserépfigurákat.

A különleges és értékes leletet a szliveni helytörténeti múzeumban helyezik el, amelynek honlapja (http://museum.sliven.net/) ugyancsak beszámol a felfedezésről."

A fenti hírhez hozzátehetjük, hogy a tábla képen látható oldalán a székely írás (pontosabban a magyar hieroglif írás) "n" (nagy) és Ak (patak, Heraklész) jelei láthatók (2. és 3. ábra) zavarbaejtően sok példányban. Ezek együttesen a nagy Ak (nagyságos patak/Heraklész) mondatot rögzítik. Vagyis ezen a tájon is az égi folyóval azonos istent tisztelték.




2. ábra. A szliveni, a székely és az ótürk  írás Ak hieroglifája




3. ábra. A szliveni, a székely és az ótürk "n" (nagy) jel


Hasonló szövegeket más korokból és területekről is ismerünk (4. és 5. ábra).


4. ábra. A hun eredetű lomovátovói kultúra nagy Ak (nagyságos patak/Heraklész) jelvénye



5. ábra. Szárazdi avar veret az Ak országa (Heraklész országa) mondattal




6. ábra. A szliveni tábla hátoldala, sajnos a fénykép felbontása nem elegendő az elolvasásához


Varga Géza







További cikkek

Alán amulett a "nagyságos Bél a magas kő" mondattal
A Hazanéző 2018/1-2. száma
Alán amulett "nagy ős" olvasattal
A regölyi kétfejű sas hieroglifái
Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Alán amulett Föld hieroglifával
Alán amulett a jó Isten jelképével
Alán amulett a Lyukó országa mondattal
A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról
Szabírok, kazárok és Csaba királyfi
Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával
"Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban
Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel
II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével
Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal
Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?
Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás
Veleméri rajzos sindük
Az égig érő fa ábrázolásai
Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán
Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban
Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival
A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor
"Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün
Rovológia-és-kulinária
Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben
Magyar hieroglif írás és területfejlesztés
Az őriszentpéteri tál jelei
Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről
A braziliai Ingá-kő jelei
Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén?
Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel
Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval
Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása
A frankfurti botrány
"Kultúrpolitika" és rovásírás
Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás?
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene
Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei
Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel
A marajó indiánok magyar-azonos jelei
A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák
Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra
Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról
Indián-magyar kulturális kapcsolatok
Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága
Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája
A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei
A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell
A kácsi Lyukaskő hieroglifái
A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?
Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával
"Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban
Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából
Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét?
A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim
Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün
A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei
A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei
Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája
Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból
X jeles veleméri rajzos sindü
Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege
Veleméri világmodell
Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban
A budapesti hun(?) jelvény tájolása
Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében
Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között
Sumer-magyar jelpárhuzamok
Indián-magyar jelpárhuzamok
Hieroglifikus-birtokjeleink
A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor
Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról
Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései
Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?
Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre
Elolvasható-kőkori-írásemlékek
Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok
Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje?
Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége?
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?
Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé
Az énlakai Egy Isten mondatjel
A székely írás "us" (ős) jele
Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?
Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával
A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai
A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum
Czibor-Imre-világmodellje
Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén
Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
"Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen
A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat
Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak
A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvenció
Mikor keresztény a kereszt és mikor az ősvallás jelképe?
Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban
Pécsi avar szíjvég hieroglifikus felirattal
Mitől beavató korona a Szent Korona?
A Tolna megyei hun kori súly rovásfelirata
Az 523-as, Quardusat-féle magyar bibliafordítás
A hieroglifikus feliratot hordozó berekböszörményi gyűrű
Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről
A Magyar Nemzeti Múzeumból irányítja valaki a wikipédiás rovásüldözést?
A hun jelvény rendeltetése
A budapesti hun jelvény kora
A budapesti hun jelvény jelei
A budapesti hun jelvény vascsapjának rögzítése
Múzeumi mese a reszelőnyomot hagyó folyadékról
A budapesti hun jelvényről Rezi Kató Gáborral 2010 09 08-án folytatott megbeszélés leírása
Akadémikus reszelő
A temporius-téveszme diadalútja
Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt
Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: a Hun vót, hun nem vót formula
Varga Géza írástörténész életrajza
A székely írás harmadik k jele
A székely írás eredeztetése



A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson