A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amulett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amulett. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 1., péntek

Alán amulett a "nagyságos Bél a magas kő" mondattal

Az alán amulettek egyik legérdekesebbje ez a különös fémtárgy. Antropomorf (mert feje, szeme és szája is van), de mintha fogalma sem lett volna a készítőjének arról, hogy milyen is egy ember alakja. A már tárgyalt, elolvasható alán amulettek alapján tudjuk, hogy az amulettek készítői nem az emberábrázolás pontosságára, hanem egy ősvallási tétel felidézésére, hieroglifákkal való rögzítésére törekedtek. Ezért esetenként a testrészek helyére szójeleket tettek, az alak antropomorf vonásai éppen csak felidézték a jelekkel megnevezett Istent. 


1/a. ábra. Az amulett (középen, az amulett szójelei (balra fent) és a megfelelő székely betűk (jobbra fent)


Ez az amulett a magyar hieroglif írás X alakú Bél szójelét, a magyar isteni triász fiú tagjának a nevét viseli magán (a székely írásban ebből a jelből alakult ki a formailag hasonló "b" betű). Nyilván Őt (a keresztény magyar krónikák Nimródját) kívánták megidézni az amulettel. Nyitray Szabolcs említi is az egyik, Mubaraz Helilovval közösen írt könyvében, hogy a Kaukázusban élő hunok egyikét Bél-nek hívták. A veleméri rajzos sindükön és tejesköcsögökön is szerepel az X alakú rontáselhárító jel. 

Azaz lenne okunk azt gondolni, hogy ezek az alán amulettek valójában magyar amulettek - de ennek eldöntése maradjon a régészek dolga. Gondolhatjuk azt is, hogy az alánok - a magyarul beszélő szkíták és hunok hatására - magyar jeleket használtak és magyar isteneket imádtak. 



1/b. ábra. A nagyságos Bél a magas kő mondatként elolvasható alán amulett (fotógrafika)


A Bél hieroglifa az Ószövetségben is említett, egy forrásból négy irányba induló szent folyók, az isteni középpontból szétáradó élet jelképe. Ezért tették az X alakú jelet a nemzőszerv helyére.



2. ábra. Az amulett nagy hieroglifája



3. ábra. Az amulett Bél hieroglifája



4. ábra. Az isten fején a magas kő, a Tejúttal azonos világoszlop egyfajta ábrázolása látható


A magas kő ábrázolása azt jelzi az Isten fején, hogy Bél azonos a fejünk felett az eget tartó Tejúttal (égig érő fával).



A magyar hieroglif írásban a magas kő ábrázolásából alakult ki két szójel, az önálló magas (balra) és a kő (jobbra) hieroglifa, amelyekből a székely írás "m" és "harmadik k", meg "csíki ö" betűi lettek az akrofónia és egy (a kő szójelet érintő) jelhasadás következményeképpen



5. ábra. A hun csat íve az égboltot, a csatnyelv pedig az eget alátámasztó világoszlopot szimbolizálja - ezért tették rá Bél isten X alakú jelét



6. ábra. Hun csak a lépcsős toronytemplom (a magas kő) rajzával



7. ábra. A XIX. század végén, vagy a XX. század elején készített veleméri rajzos sindü Bél isten jelével, vihar esetére óvó-védő szerepet szántak neki




 8. ábra Rovásírásos hun(?) leletek magyarországi és morvaországi lelőhelyekről a Tejútra utaló Ak a nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Heraklész a nagyon nagy folyó) mondattal, középen a magas kő (a világoszlop) rajzával








A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett




Irodalom



Varga Géza



Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!





Alán amulett "nagy ős" olvasattal

Ebben a cikkben mutatom be azt az alán amulettet, ami ráterelte a figyelmemet e fontos emlékcsoportra. Azért fontosak, mert a segítségükkel tisztázható, hogy az antropomorf alán amulettek (és ezek kiszombori, honfoglalás-kori párhuzamai) miért dermedtek torz pózba és némelyikük testrészei helyén miért vannak szójelek. Nos, azért, mert ezekkel az elolvasható amulettekkel az ősvallás egy-egy elméleti tételét rögzítették és illusztrálták. Egyúttal az ősvallás istenének az oltalmába is ajánlották a viselőjét, kifejezvén a világnézeti hovatartozását is. A jeltörténeti párhuzamok alapján ezeknek az amuletteknek az eredete (elterjedtsége) és jelentése is tisztázható valamelyest.




1. ábra. Az alán amulett olvasata: nagy ős, jobbra fent az alán jelek székely megfelelői: az "n" és az "us" ős 


A minden bizonnyal hegyet, talán a jégből, vagy üvegből elképzelt égi hegyet ábrázoló alán nagy hieroglifa még a talpán áll, a székely "n" betű azonban már az "élére van állítva" (1. ábra). A székely "n" a rovástechnológia igényeinek megfelelve fordult el 90 fokkal, mert vízszintes jelet nem lehetne könnyen pálcába róni.


 
2. ábra. Az alán nagy szójel (középen) egy nagy hegyet ábrázol, balra fent a hettita (luviai) hieroglif írás "nagy" szójele, jobbra fent a ni szótagjele


A bemutatott leletek és jelformák alapján kétségtelen a hettita, alán és székely jelkészlet genetikus kapcsolata. Sőt nem csak a jelformák rokonsága egyértelmű, hanem az "n" hanghoz kötődő hangalakjuk és a jelentésük is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Tejúttal (égig érő fával) azonos isteni ős antropomorf ábrázolására való törekvés azonos kulturális hagyományból ered. Tehát a magyar őshagyomány szervesen kötődik az 5-6 ezer évvel ezelőtti anatóliai hagyományhoz. A székely "n" pontos (formai és tartalmi) párhuzama megtalálható az ótürk írásban is, ez azonban az ótürk írásban magyar eredetű lehet, mert a török nyelvekben az ulu jelenti a nagy-ot, amiből az "n" rovásbetű nem vezethető le. 

Mindezek az összefüggések megkérdőjelezik az alán amulett alánságát, de ennek eldöntése maradjon a régészek dolga.




3. ábra. Anatóliai antropomorf idol Kr. e. 3500 tájáról (balra fent), alán amulett részlete (középen) és a hettita hieroglif írás "isten" jele (jobbra fent) 


A 3. ábrán látható anatóliai idol azt bizonyítja, hogy ezen a tájon (Anatóliától az Urálig és a Kárpát-medencéig) ősidők óta élt az igény az Istennel azonosított Tejút (az égig érő fa) hasadékának antropomorf ábrázolására. Ez összefügg Berze Nagy János magyar népmesék alapján tett megállapításával, miszerint a magyar néphit az égig érő fát azonosnak tartja az Istennel. A fenti alán amulett ezt a legalább 5-6 ezer éves és Eurázsia nagy részén (vagy inkább egészén) elterjedt mítoszt és a hozzá kötődő ábrázolási, jelhasználati hagyományt is dokumentálja. Érthetővé teszi a székely "us" jel ős jelentését és felmérhetővé a jel kialakulásának korszakát és területét is. 

Emlékeztetnünk kell azonban arra is, hogy a székely jelek párhuzamai (közöttük az "us" jel párhuzama is) megtalálható a 15-20 ezer éves Mas d' Azil-i jelek között a Pireneusokban, valamint a feltehetően 12 ezer évvel ezelőtt Amerikába vándorolt indiánok jelkészletében is. Azaz a jelen cikk adataira - bármilyen csábító lenne is - nem lehet a székely jelek 5-6000 évvel ezelőtti anatóliai eredeztetését alapozni, mert a jeleink már évezredekkel korábban el voltak terjedve szinte az egész világon.

Az "us" (ős/isten) jelünk antropomorf ábrázolásának divatja valóban ezen az úton terjedhetett el. Azonban az amerikai változatok ez esetben is arra intenek, hogy a kezdetek korát a fenti példákból sejthető 5-6 ezer évnél jóval megelőző időkbe, a kőkor mélyébe kell tennünk. Amiből az írásunk kőkori eredete és ősvallási alapozása nyilvánvaló. Bővebben erről a Magyar hieroglif írás c. kötetemben olvashat az olvasó.



 Varga Géza







A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető



A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele



Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!




Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra


2018. május 29., kedd

Alán amulett Föld hieroglifával

Az 1. ábrán látható alán amulett készítője nem a természethűségre, hanem a szent jel használatára törekedett, ezért az antropomorf alak törzse helyére egy Föld hieroglifát tett. 

E Föld jel egy ligatúra. Egyik eleme a kör, ami a horizontot, vagy a Napot is jelölheti. A fogazottsága lépcsőre is utalhat. 

A ligatúra másik eleme az X alakú Bél hieroglifa, az Éden négy szent folyójának térképe. Ezek a folyók a teremtő erőt, az élet lehetőségét és az isteni rendet viszik szét a világ tájaira. Bél az isteni triász fiúistene. A hímtag azt jelzi, hogy ő a nép ősatyja (a magyar krónikákban fennmaradt magyar mitológia Nimródja).



1. ábra. Alán amulett Föld hieroglifával



2. ábra. Az alán Föld jel és a székely írás "f" (Föld) jele



3. ábra. Az alán Bél jel és a székely írás "b" (Bél) betűje






A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy bűbájos őrségi szállás) egyik kerti pihenőhelye



A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) tókájának részlete




Kötetlen biológiaóra a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy kedves őrségi szállás) dombja alatti égerláp-rekvizitumban






A veleméri Cserépmadár szállás (egy őrségi szálláshely) borospincéjéből kialakított fürdőszoba-előtér

2018. május 28., hétfő

Alán amulett a jóságos Lyukó Isten jelképével

A jelen cikksorozatban bemutatott alán amulettek között kivételes jelentőségű az e cikkben tárgyalt példány, mert a lábait szemlélő számára kétségtelenné válhat, hogy az alán(?) szobrocska szójelekből van összeállítva. 

1/a. ábra. A jóságos Lyukó isten amulett (középen), az amulett szójelei (balra fent) és a párhuzamos székely betűk

Az alán amulettek jellemzője, hogy különös, torz tartásban ábrázolják a fennvalót. Ennek a torz tartásnak két magyarázata is lehetséges. Az egyik szerint azért ilyen különös a tartása ezeknek az alakoknak, mert jelekből vannak összerakva (ezt vallja e sorok írója is). A székely írásjelek ismerői könnyen azonosíthatják is e jeleket. 

Azonban a többi szobrocska alapján felmerülhet a kétely a székely jeleket nem ismerők körében, hogy nem csupán a táncoló, transzban lévő sámán ábrázolását látjuk-e? 

Nos, ezt a dilemmát oldja meg ez az alán amulett. A szobrocska lábai ugyanis a jó hieroglifával azonosíthatók. Első pillantásra úgy tűnhet, mintha az egyik lába letörött volna, de - jobban megszemlélve - erről szó sincs. Az amulett felülete ép, törésnek semmi nyoma. Ez az antropomorf alak azért ilyen, mert a lábai helyére egy szabályos jó hieroglifát (a székely írás "j" betűjének elődjét) tette az alkotója.

Ezért aztán okunk van annak feltételezésére, hogy ha az alak egyik testrészét feláldozták az olvashatóság kedvéért (a láb helyére jelet tettek), akkor a többi testrész is lehet elolvasható.  


1/b. ábra. A jóságos Lyukó Istent ábrázoló alán(?) amulett, az ágyék táján kidomborodó Lyukó jel az élet forrását jelképezi



2. ábra. A szobor lába a kacskaringó alakú jó hieroglifa


3. ábra. A Diringer által közölt csukcs "jó" szójel



4. ábra. Szkíta szarvas a jóságos Lyukó mondattal (Kazahsztán, Kr. e. VI-IV. század), jobbra lent a szkíta szarvas jeleinek székely párhuzamai, a székely írás "j" és "ly" betűi, a szarv elülső, előre nyúló nyúlványa a Tejútra utaló ügy "folyó" jel s ez ismétlődik meg a szarv végén is



5. ábra. Az alán amulett ágyékán lévő Lyukó jel az élet forrásának a jelképe, az Éden négy szent folyójának az Istennel azonos közös forrását is ezzel a jellel szokták jelölni a világmodelleken



6. ábra. Az amulett Isten hieroglifája megdöbbentő telitalálat, az Isten szó nem csak elolvasható (mint a 7. ábrán lévő énlakai mondatjel felső részén), hanem az alakja meg is jelenik előttünk



7. ábra. Az énlakai unitárius templom Egy isten mondatjelének teteje ugyanabból az "us" (ős) és "nt/tn" (Ten) jelekből áll, mint amit az alán szobrocska 6. ábrán látható felső részén sejtünk 


A fenti összefüggések alapján a székely írás előzményét használták a szkíták, a hunok és az avarok is. Ez az ősvallási célokra használt jelkészlet szójeleket alkalmazott és általánosan el volt terjedve a sztyeppén is, meg azon túl is. Az alán(?) amulett jelhasználata ennek az általános alkalmazásnak egy szelete. Úgy tűnik, hogy az alán(?) amulettek jelhasználata egy olyan hun-szkíta jelhasználat szerves része, amelynek a székely írás az egyenes örököse. Igazat kell adnunk azoknak a magyar forrásoknak, amelyek a székelyek írásáról szólván hun-szkíta írásnak nevezték azt.



A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház (egy százéves parasztházból kialakított igazi őrségi szálláshely) várja Önt! 


További cikkek





A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 






A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson




A veleméri Cserépmadár szálláson a fürdőszobák előteréből van egy ma már nem működő kijárat az udvar felé is az egykori borospince maradékaként (csak szellőztetésre, benapozásra használjuk), ennek az őrségi szállásnak a pincéje autentikából megbukott, mert egyetlen boroshordót sem tartottunk meg benne, az alapos korszerűsítésnek (például az elektromos padlófűtésnek) köszönhetően azonban kitűnően használható fürdőszoba lett belőle