2021. január 31., vasárnap

Nyugat-szibériai cserépedény a hieroglifikus Ragyogó úr mondattal

A mandiner.hu közölt egy Alekszandr Zelenkov orosz régésszel készített interjút Kovács Gergő tollából. A riportalany Türk Attila régész munkatársa. Az interjúban az Urál menti régészeti kultúrákról esett szó, amelyekben remélhetőleg megtalálják a magyarság elődeit. Erre valóban lehetőség mutatkozik, különösen, ha a jövőben felhasználják ehhez a leleteken lévő írásjeleket is, amelyek egyedül bizonyíthatják a megtalált régészeti kultúra népessége által használt nyelvet. A cikkben bemutattak egy cseréptöredéket (1. ábra),  amelynek nyakán két jelből alkotott elolvasható sorminta látható (2. ábra). Ezek a székely írás "kis r" és "zászlós s" betűivel azonosíthatók (3. és 4. ábra). Elolvasni azonban nem egyetlen hangot jelölő betűként kell őket, mert úgy nem adnak értelmes olvasatot, hanem szójelként s akkor egy magyar mondathoz jutunk. Ezekről a magyar szójelekről a Magyar hieroglif írás c. kötetben számoltam be. 



1/a. ábra. A Mandiner által bemutatott szibériai kora középkori kerámia jelei (balra) és jeleinek székely párhuzama (jobbra)



1/b. ábra. A Mandiner által bemutatott szibériai kora középkori kerámia



A korábbi írástörténeti kutatásaim során (amelyekről tucatnyi könyvben és vagy 2500 cikkben írtam korábban) már tisztázódott, hogy a "kis r" rovásbetű  napisten jeléből alakult ki. A korabeli hieroglifikus (ősvallási jelentőségű szójeleket alkalmazó) előfordulásokban jelentheti napisten nevét, vagy a ragyogó, ragyogj, ragyogtál szavakat is. Ez a változatosság nem ellentmondás, vagy hiba, mert a korai írások (például a sumér) ismert jellemzője, hogy egyetlen jelformához több jelentés is tartozhat. 

A "zászlós s" betű egy eredeti sar "sarok, úr" szójel maradéka, amelyet ma úr-nak fordíthatunk. 



2. ábra. A szibériai kerámia jelei



A két szójel együtt a Rá sar (mai magyarsággal a Rá úr), vagy a Ragyogó sar (mai magyarsággal Ragyogó úr) alakban olvasható el. Ez az úr a sarok ura, vagyis azonos az Északi saroktól a Sarkcsillagig ívelő Tejúttal (égig érő fával), a világegyetem forgástengelyével. 



3. ábra. A székely írás "kis r" betűje




4. ábra. A székely írás "zászlós s" betűje


Mindkét szibériai szójel ismert a honfoglalás kori letekről is. A szibériai sar szójelnek például akad megfelelője a honfoglalás kori karosi tarsolylemezen is. Ez a karcsú hieroglifa idővel kettéhasadt és két székely jel is kialakult belőle (5. ábra). 

A Rá/ragyogó szójel jóval kisebb a sar "sarok, úr" hieroglifánál, ami pontosan megfelel a székely jelhasználatnak is. A "kis r" ugyanis a székely szövegekben rendszerint és általában kisebb a többi jelnél (nyilván arra emlékeztek így a használói, hogy a "kis r" csupán egy kivonat a "nagy R"-ből).



5. ábra. A karosi honfoglalás kori tarsolylemez sar/szár hieroglifája (balra), amelyből jelhasadás útján keletkezett a szár (jobbra fent) és a sar (jobbra lent) hieroglifa, majd azokból a székely írás "sz" és "s" betűi


Az edényeken olvasható jelek a kőkortól napjainkig ívelő ősvallási szokás szerint a Teremtőre és a Teremtésre emlékeztetnek. A fent bemutatott szibériai jelek mondanivalója e szabálynak megfelel, mert a Teremtő istenről szólal meg.



Irodalom

Új felfedezés tisztázhatja a honfoglaló magyarság eredetét — orosz régész a Mandinernek (mandiner.hu)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás



2021. január 29., péntek

Jóságos ragyogó úr a nagyon nagy Óg ten mondat a Zamárdi avar temetőből

Zamárdi avar temetőjét Bakay Kornél kezdte el ásatni. Később mások vették át ezt a munkát és közel 2500 további sír is előkerült azóta (alább elemzett cikkében Garam Éva csak Bárdos Editet nevezi meg ásató régészként). A zamárdi leletek közül eddig is közöltem már elolvasható hieroglifikus szövegeket. El kell ismernem, hogy ez az írástörténeti kutatásom nem tartozik az államilag és szakmailag magas szinten támogatottak közé. Zamárdi polgármestere és az ásató régésznő például nem voltak hajlandók e munkámhoz semmilyen segítséget adni (jobb fényképeket kértem a leletekről, cserébe a grafikáimat ajánlottam fel). A támogatás hiánya persze nem akadályozta meg, csupán késleltette és nehezítette a munkámat (1). 


1/a. ábra. Zamárdi avar temetőjének tausírozott övverete, felső részén a Nagyon nagy Óg ten (mai magyarsággal: Nagyon nagy Óg isten), alul a Ragyogó jó sar (mai magyarsággal: Ragyogó jóságos úr) mondattal (középen), bal oldalon fentről lefelé az avar nagy, Óg, ten, sar "úr", ragyogó és  hieroglifák, jobb oldalon pedig a hieroglifáknak megfelelő székely "n", "o/ó", ten, "s" "r" és "j" rovásjelek (kis részek vonatkozásában kiegészített rajzi rekonstrukció)


Az övveret jelmontázsai

E zamárdi avar leletek magyarul szólaltak meg, mert az avarok magyarul beszéltek, az ötvöseik pedig magyar hieroglifákat illesztettek az ékszereikbe és a jelvényeikbe. E hieroglifákból alakultak ki a székely rovásjelek. Jól tudta az 1500-as évek magyar értelmisége, hogy a székelyek írása hun-szkíta írás. Nem szükséges e korábban kialakult képet módosítani a jelen cikkben sem, amelyben a Zamárdi avar temetőből egy újabb magyarul elolvasható tárgyat mutatok be (1. ábra). Az újdonság mindössze abban áll, hogy most egy tausírozott, azaz fémberakásos (2) avar leletet ismertetek, ahol a tausírozásnak jelentőséget tulajdonít a régész szakma (de erről majd alább szólok bővebben). 

Megfigyeltük már korábban is, hogy e hun-avar-honfoglalás kori hieroglifikus írásemlékek nem alkotnak hosszú, összefüggő szöveget, inkább csak rövid, ősvallási szlogennek tűnő mondatokból állnak. A szójeleket úgy csoportosítják, hogy azok lehetőleg ősvallási jelentőségű képeket (ábrázolási konvenciókat) alkossanak. Törekedtek a szokásos szimmetrikus íráskép kialakítására, amit ez az írásemlék és a pécsi (szajki) párhuzama (2. ábra) is illusztrál. 



1/b. ábra. A zamárdi avar övveret jelmontázsának felső része egy "eget tartó fa" ábrázolási konvenció, amelyben az Istennel azonos égig érő fát a Ten, az eget pedig a Nagyon nagy és az Óg  hieroglifák jelképezik
  

1/c. ábra. A zamárdi avar övveret jelmontázsának alsó része szintén egy "eget tartó fa" (pontosabban: "eget tartó folyó") ábrázolási konvenció, ám itt az Istent az égig csapó hullámtarajt ábrázóló  "folyó" szójel jelképezi, az eget pedig a sar "sarok, úr" hieroglifa


A felső jelmontázsban (1/b. ábra) az eget a fát ábrázoló ten "isten" hieroglifa támasztja alá, azaz isteni ősünk az égig érő fa képében jelenik meg. 

Az alsó jelmontázsban (1/c. ábra) ezt a szójel helyettesíti. ami az Isten állandó jelzője (egyúttal "folyó" jelentést is hordozott). Mindjárt két szójelet is felhasznált hozzá az ötvös, hogy belőlük egy ten "isten" jel is kialakuljon. Itt tehát az Isten folyó képében jelenik meg. 

Az avar jelmontázsok elemi szójeleit és azok székely megfelelőit az 1/a. ábra mutatja be. 

Ez az övveret kitűnően illusztrálja a magyar hieroglif írás meghökkentő jellegzetességeit. Ezeket a sajátosságokat meg kell értenünk és el kell fogadnunk annak ellenére, hogy az általunk ismert latin írás gyakorlatától ez meglehetősen távol áll. Ez az avar írás sokkal archaikusabb a latinnál, ezért egy teljesen más világ tárul elénk, ha belemélyedünk a részleteibe. Nem az a dolgunk, hogy bíráljuk eleinket, amiért nem olyan írás maradt ránk a leleteken, aminek az elolvasása a számunkra kézenfekvő lenne. Az utókornak kell felnőnie a feladathoz és megértenie a ránk maradt hagyatékot. Emlékeznünk kell Veres Péter véleményére, aki a szakirodalom alapján azt írta, hogy a kutatóknak is csak 4%-a kreatív. Amihez mindössze azt tehetjük hozzá, hogy a hieroglifikus írásemlékeinkkel kapcsolatos értetlenkedés ezt az adatot alátámasztja. Sándor Klára és sok más "szakértő" ezért (a szimmetrikusság és a képszerűség miatt) nem képes/hajlandó elolvasni a karcagi csatkarika szövegét, bár többen elismerik, hogy jelei a székely jelekkel azonosak.


A germán hatás kérdése

A régészek a stílusuk és a technológiájuk alapján szeretik e tausírozott leleteket germánnak minősíteni. Nos, ez mostantól nem fog nekik menni (ha okosak és becsületesek lesznek), mert a magyar nyelvet a szöveg alapján azonosítani lehet. Volt már egy tausírozott lelet, amit a pécsi zsibvásáron vásárolt meg egy jószemű hazánkfia s amelyen szintén magyar mondatot olvashattam el (2. ábra). Persze az sem okozott semmilyen változást a régészeti szakirodalomban, mert a fent említett kettős feltétel egyelőre még túl szigorúnak bizonyult. Ha a "tudományos konszenzus" eldöntötte, hogy lehetőleg minél több avar tárgyat a germánoknak kell ajándékozni, akkor ettől a szándékuktól holmi nyelvemlékek miatt nem hagyják magukat eltéríteni (3).



2. ábra. A pécsi (szajki) tausírozott avar szíjvég a Lyukó a nagy ragyogó király úr mondattal


Garam Éva dolgozatának közölt célja "a) a Zamárdi temető fonatdíszes fémtárgyainak forma, minta és funkció szerinti csoportosítása; b) a fonatminta változásának nyomon követése a temető kora- és közép avar kori időszakában (6. század vége–7. század vége); c) a változatos mintacsokor ismertsége és használata határainak körvonalazása". Elképesztő, hogy e rokonszenves célkitűzését úgy vélte teljesítettnek, vagy megközelítettnek, hogy - a jelek szerint - közben fel sem merült benne a vizsgált jelek magyar (rovás)jelekkel való azonosságának, vagy rokonságának a kérdése. Mint írja: "a vizsgálathoz kidolgozott és ismert alapot ad a germán II. állatstílus, fogazott szalagfonatos mintával díszített övdíszeinek, ékszereinek köre. E területen a zamárdi temető leletei darabszámban és kvalitásban is kiemelkedőek".

Garam Éva szerint "A zamárdi 1061. sír legközelebbi párhuzama a közép-Tisza-vidéki Tiszagyenda Lakhatom, későgepida–kora avar kori temető leggazdagabb lovas-harcos bolygatatlan sírjából ismert (Kocsis 2007, 6–8). ... A tiszagyendai harcos fegyvere és övdíszei germán eredetűek, a lóval történt temetés és a lószerszám (kora avar kori rojtmintás veretekkel) azonban a harcos avar kapcsolataira utal". Azaz a szerző érzékelte a fegyverek vélt germán eredeztetése és a lóval való hun-avar-magyar temetkezés ellentmondását, de azt érdemi magyarázat nélkül hagyta. Ezt az ellentmondást a tausírozott tárgyakról elolvasható magyar mondatok most feloldják. "Természetesen" e feloldást a régészeti szakirodalom ugyanúgy tudományos igényű válasz nélkül hagyja és elhallgatja majd, amint azt az eddigiekkel is tette volt. A "tudományos konszenzus" számára nem a felmerülő kérdések megválaszolása lenne igazán fontos, hanem a közönség félrevezetésére kitalált prekoncepciók vak követése?



3. ábra. Meroving korong a négyszer ismétlődő, sugár irányban elhelyezett hieroglifikus Lyukó isten országa mondattal



A szerző szerint "A technika és minta (tausírozás, fogazás, zoomorfizált fonatminta), illetve a hasonlóan készített és díszített, hosszan lógó veretes övű női viselet egyaránt a meroving kultúrkörből eredeztethető." Arról szót sem ejt, hogy a meroving sírok úgy néznek ki, mint a hun sírok, hogy a meroving ékszereken is hieroglifikus magyar mondatok olvashatók (3. ábra) s hogy a merovingok a hun királyfi hírébe keveredett Savaria-i Szent Márton tiszteletét terjesztették el Nyugat-Európában. 

A kölkedi avar leleteket több alkalommal említi a párhuzamok között: "A témakörbe tartozó korai tausírozott szalagfonattal díszített tárgy viszonylag ritka, elsősorban a környei, kölkedi temetőket, illetve a közép-Tiszavidéki tiszagyendai temetőt emelhetjük ki."  Erre azért érdemes felfigyelni, mert a kölkedi leleteket is germán eredetűnek nyilvánították már, annak ellenére, hogy a kölkedi aranybogláron is magyar mondatok olvashatók (4. ábra). 

Tekintve, hogy a párhuzamok valóban kézzel foghatóak és létezőek (3. és 4. ábra), ám a hieroglifikus szövegek magyarul szólalnak meg, a magyarázatot kell a feje tetejéről a talpára állítani. A germánokra gyakorolt hun-avar-magyar hatás a leleteken fennmaradt hieroglifikus szövegek alapján könnyebben bizonyítható.  



4. ábra. A kölkedi aranyboglár (balra), a sugár irányban elhelyezett, négyszer is megjelenő hieroglifikus Nagy ten úr földje (vagy inkább - ha a középső függőleges jel be van keretezve - Nagy isten földje) mondata (középen) és a hieroglifáknak megfelelő székely "n", ten, "sz"/ős és "f" jelek (jobbra)


Jegyzetek

(1) Igen dicséretes módon Zamárdi önkormányzata kiadott egy könyvet az avar temető leleteiről, amelyben azonban akad egy korunkra sajnálatos módon jellemző ellentmondás. A polgármester a bevezetőben úgy beszél a temetőről, mint amelyben az őseink nyugszanak. Az ásató régésznő ezzel szemben germánokat emlegetett ugyanabban a kötetben. De mindketten egyformán távolságot tartanak a temetőben nyugvók és a tárgyaikat készítő ötvösök nyelvét tisztázni kívánó "dilettánstól". 

Úgy gondolhatják, hogy ezzel megakadályozzák a tények nyilvánosságra kerülését? Vagy hogy így megőrzik a hivataluk és a személyük méltóságát? Mindkét reményük megalapozatlan ábránd. Jobb  helyeken ugyanis ilyesmire csak tudás és becsületes munka esetén kínálkozik esély. 

(2) A tausírozás, vagy fémberakás során az alap fémfelületbe (esetünkben ez egy vaslemez) mélyedést vésnek, amit egy más színű (pl. arany, vagy réz) fémszalaggal töltenek ki. 


Irodalom

Garam Éva: Tausírozott, fogazott és poncolt szalagfonatos ötvöstárgyak a zamárdi avar kori temetőben

Balogh Csilla: "Eltűntek, mint az avarok..." Avar kori temető Zamárdi-Rétiföldeken, Zamárdi Város Önkormányzata, Budapest-Zamárdi, 2018.

Varga Géza: Pécsi avar szíjvég hieroglifikus felirattal

Varga Géza: A zamárdi avar temető rézüstjének fenékbélyege

Varga Géza: A Zamárdi avar temető hajfonatkorongja a hieroglifikus "Nagyságos Lyukó ősúr" mondattal

Varga Géza: A kölkedi avar boglár magyar hieroglifái

Varga Géza: Zamárdi avar csat a hieroglifikus "Bél úr magas köve" mondattal

Varga Géza: Hieroglifikus mondatok meroving és frank tárgyakon

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje

Varga Géza: Magyar hieroglif írás





2021. január 28., csütörtök

Lovast ábrázoló óbolgár amulett a Nagyon nagy Lyukó ős mondattal

A hunok használták a székely írás előzményét, a szójeleket alkalmazó magyar hieroglif írást. Ezzel az írással írt rövid szövegek fennmaradtak a hun eredetű bolgároknál is. Ebben a cikkben egy lovast ábrázoló óbolgár amulett jeleit olvassuk el, amelyek a Nagyon nagy Lyukó ős mondatot rögzítik (1. ábra). 


1. ábra. Lovast ábrázoló óbolgár amulett a Nagyon nagy Lyukó ős mondattal (középen), az óbolgár nagy, Lyukó és ős hieroglifák (lentről felfele, balra), valamint a hieroglifáknak megfelelő székely "n" és "ly" betűk, valamint az "us" (ős) szójel (jobbra) 


Jel állaton és antropomorf alakon

Az 1. ábrán látható ábrázolás feltűnő sajátossága, hogy a ló és lovasa egyaránt jelekkel azonosul. Testtartásuk természetellenes pózba torzult a hieroglifákkal való minél nagyobb megfelelés érdekében. Ismerünk hasonló ábrázolásokat például a kiszombori honfoglalás kori sámánábrázolásokon (2. ábra),  vagy sztyeppi alán amuletteken (3. ábra). Jellegzetes hun ábrázolási hagyományról van szó (4. és 5. ábra), amit a környezetüket és utódaikat képező népek is átvettek, vagy megörököltek tőlük.



2. ábra. A kiszombori honfoglalás kori tarsolyveret sámánábrázolása a hieroglifikus Úristen mondatot rögzíti, amihez a karok és a lábak megfelelő pózban tartását használja fel



3. ábra. Nagy ős mondatként olvasható alán amulett  (középen), alán nagy és ős hieroglifák (fentről lefele, balra), a hieroglifáknak megfelelő székely "n" betű, valamint az "us" (ős) szójel
 

A 3. ábrán látható alán amulett az óbolgár lovas amuletthez hasonlóan a lábtartással fejezi ki a nagy és a karok tartásával az ős szójelét. Nyilvánvalóan azonos (hun eredetű) jelhasználatról és kulturális közegről van szó.


A nagyon nagy kifejezés



4. ábra. A kercsi hun ékszer mindkét oldalán a Lyukó szár (mai magyarsággal a Lyukó ős), középen a Nagyon nagy Üdő mondat olvasható, ebből a jelkompozícióból a Nagyon nagy kifejezés szövegszerkesztési módját vette át az óbolgár lovastalizmán


5. ábra. A hun kötődésű lomovátovói kultúra lovat ábrázoló jelvénye a hieroglifikus Nagyon nagy mondattal



2021. január 26., kedd

A Mala Perescsepinói kincs magyar szójelei

Szentpéteri József írja a Mala Perescsepinói (poltavai) kincsről az Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről. Mala Perescsepino, 1912 - az úgynevezett "poltavai kincs" tulajdonjelei c. dolgozatában: 

"1912. június 12-én (szerdán) Fodor Gyerkacs bojtárfiú lába alatt beszakadt a föld Oroszországban, a Poltavai Kormányzóság Konsztantinográdi kerület Malaja Perescsepina községének határában, a falu szélén. Az első aranyedény megtalálása után barátja, Ivan Madzsar segítségével még több tárgyat előkotort, majd híre kelt a dolognak, és másnap a falu apraja-nagyja elkezdte a szakszerűnek éppen nem mondható rablóásatást. ...

Ezután azonban már az archeológusok is észbe kaptak, és a Cári Régészeti Bizottság képviselője, N. Makarenko is elkezdett vizsgálódni. Az eredmény ismert: összesen mintegy 800 tárgy(töredék) került múzeumba, és mindmáig ez a kelet-európai népvándorlás korának leggazdagabb kincslelete (hogy csak a durva számszaki adatokat említsük: súlyát tekintve mintegy 25 kg arany- és 50 kg ezüsttárgy alkotja az Ermitázs teljes mértékben még azóta sem feldolgozott leletanyagát). Mindenesetre ma már ott tartunk, hogy ez a temetkezés Kuvrat kán, az egykori Magna Bulgária leggazdagabb uralkodójával azonosítható. Erre nemcsak az a körülmény utal, hogy a beszakadt föld alapján egy üreg lehetett a felszín alatt, hanem az is, hogy ez a hallatlan menynyiségű melléklet (eredetileg kb. félezer darab tárgy) el sem fért volna egy kisméretű gödörben. S hogy nem csupán kincsleletről van szó, ahogyan ezt a pompás leletegyüttest sokáig számon tartották, ahhoz legyen elégséges kiindulópont az a csupán szóban elhangzott adat, hogy Ivan Madzsar jó fél évszázad múltán határozottan csontokra (is) emlékezett, amelyek végül nem kerültek be a hivatalos feljegyzésekbe, tudományos feldolgozásokba."



1. ábra. A Poltava mellett, Mala Perescsepinón megtalált kincs egyik lelete az Ős úr mondattal (középen), a lelet ős és sar "úr" hieroglifái (balra, fentről lefele) és a hieroglifáknak megfelelő székely ős szójel és "s" betű (jobbra) (fotógrafika)


A kincslelet 1. ábrán látható darabjának jó párhuzama akad a Keszthely-kultúra leletei között (2. ábra).


 
A kincsleletet Kovrat/Kürt bolgár uralkodó hagyatékának (ha csontok is voltak az üregben, akkor a sírjának) tekintik a benne talált három pecsétgyűrű szövege alapján (3. ábra). A wikipedia vonatkozó szócikke azonban Langó Péter nemrég megjelent kötetére hivatkozva azt állítja, hogy a gyűrűkön lévő feliratoknak más olvasata is lehetséges. Olekszij V. Komar ukrán régész szerint a lelet és köre valójában a VII. század második felére keltezhető korai kazár időszak hagyatéka

Kovrat/Kürt onogur-bolgár uralkodó volt a Dulo nemzetségből a VII. században. Őt tekintik az onogur-bolgár birodalom alapítójának. Az onogur név hungarian, venger stb. változatait ma is népnévként használják ránk az idegen népek. A Dulo nemzetség neve kétségtelenül azonos a magyar krónikákban említett Dula alán fejedelem nevével és a magyar gyula címmel is. Kovrat/Kürt a 630 táján lezajlott sikeres lázadása (a szabírok avarellenes függetlenségi harca) következtében Bizáncra támaszkodva megalakította a Fekete-tengertől északra eső területen az onogur-bolgár birodalmat (Jordanes az onogur és a szabír népnevet felváltva használja ugyanazon hun-utód népre). Egyesek szerint a lázadás egybekapcsolható a szintén ez időben zajlott pannóniai lázadással is, amelynak célja a megürült kagáni szék betöltése volt. 

Kovrat/Kürt Bizáncban nevelkedett, ahol patríciusi rangra emelkedett és meg is keresztelkedett. Negyedik fia, Kuber, Pannoniába vándorolt és az avar kagán fennhatóságát elismerve ott telepedett le. Kuber neve azonosítható Csaba királyfi nevével és a szabír népnévvel (a Csaba név nem egyetlen személy neve, hanem az Attila halálától Baján fellépéséig uralkodó szabír dinasztia uralkodóinak és örököseiknek méltóságneve). Egyesek Kovrat nevét sejtik a horvát (croat) népnév mögött is.

Szabó Károlyra hivatkozva írja a Pallas Lexikon, hogy a Kovrat nevet Kurtnak kellhet ejteni, azonosítható lehet továbbá a Kürt törzsnevünkkel, meg a kuturgur népnévvel is.

A bolgárokat hun eredetű, vagy hunok vezette keveréknépnek tekintik. A hunok a hieroglifikus emlékeik alapján magyarul beszéltek, az emlegetett óbolgár (bolgár-török) nyelv létezéséről ugyanakkor gyakorlatilag nincs biztos adatunk. 

A korai kazárok azonosak a szabír (és onogur) nevet viselő magyarokkal, ezért nevezik őket szabírnak is, meg kazárnak is egyes források. Ezért mondják el a muszlim források az "igazi kazárok" nyelvéről, hogy az nem hasonlít sem az iráni, sem a török, sem semmilyen más nép nyelvére. 

Bármelyik magyarázat helyes (akár bolgár, akár kazár leletről van szó), mindegyik esetben természetes magyar hieroglifikus szöveg felbukkanása a leleteken. A fentiek alapján ezért nem is meglepő az 1. ábrán látható Mala Perescsepinói lelet magyar hieroglifákkal írt Ős úr mondata (1. ábra) és annak párhuzama a Keszthely-kultúra anyagában (2. ábra).

3. ábra. A Mala Perescsepinói kincslelet három pecsétgyűrűje, amelyeken esetleg Kovrat neve olvasható el, vagy valami más
 


Irodalom

Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről. Mala Perescsepino, 1912 - az úgynevezett "poltavai kincs" tulajdonjelei

Langó Péter: Turulok és Árpádok, 2017.



2021. január 24., vasárnap

A Keszthely-kultúra öntvényének Ragyogó Nap úr mondata


A Keszthely-kultúra népességének etnikai összetételéről sorra születnek a legkülönfélébb, megapozatlannál megalapozatlanabb "tudós" kitalációk, amelyek közös jellemzője, hogy szerzőiknek nem tűntek fel a kultúra leletanyagán előforduló magyar jelek (1. ábra). Ugyanakkor rendszeresen panaszkodnak az írott források hiányára is. Szántó Imre például így fogalmaz: "az avar uralom utolsó 120 éves időszakára vonatkozólag teljességgel hiányoznak az írott források." 



1/a. ábra. A Keszthely-kultúra VII. századi övverete (középen). Rá/ragyogó, Nap, lyuk/Lyukó és sar "úr" hieroglifái (balra), valamint a nekik megfelelő mai székely "r", "ly" és "s" betűk (jobbra), a mai magyar népi jelhasználatban megtalálható a sugaras Nap hieroglifa is (egy hasonló napjelképet éppen az alsópáhoki Czibor Imre fazekas által másolt tálon lehet látni)




1/b. ábra. Hasonló alakú ligatúrák: a Szent Korona pártáján lévő Krisztus zománc térdéről, az olvasata Jó úr  (balra) és a Keszthely-kultúra veretéről, az olvasata Lyukó úr (jobbra), a különleges ligatúrák nagyfokú hasonlósága arra utal, hogy a Keszthely-kultúrának köze van ahhoz a kultúrkörhöz (a szabírok által uralt mervi oázishoz), amelyben a Szent Korona született


Straub Péter például a következőket írja: 

"Az elmúlt száz évben számos elképzelés született, tucatnyi etnikumot kapcsolatba hozva a Keszthely-kultúra eredetével. A kutatásnak először kronológiai problémákkal kellett megküzdenie. A század első harmadáig, a hazai régészetben 4. századi késő római, szarmata vagy hun emlékként meghatározott leletkört a külföldi szakirodalom következetesen az 5-6. századra keltezte, majd sokáig a kultúra szélsőségesen - kései - avar, illetve szlávként való értelmezése jelentett gátat. Változás a hatvanas évektől következett be, mikor is egyre inkább előtérbe került a leletanyag és az írott források részletes elemzése. Ennek következtében a Keszthelykultúra magyarázataként évekig kontinuus római népesség (KISS 1968)/ illetve különböző nyugati germán népcsoportok Dunántúlra kerülése/maradása képezte a legkézenfekvőbb magyarázatot.

Meghatározó fordulópontnak a fenékpuszta-horreumi temető rendkívül gazdag, italolangobard jellegű leletanyagának publikálása tekinthető, ami által a kultúra új megvilágításba került. A régészeti anyag germán és bizánci kapcsolataira Bóna István adott történeti magyarázatot, Sirmium 582. évi és Singidunum 584. évi bizánci, valamint Forum lulii 7. század eleji, langobard forrással adatolt avar ostromával és lakosaik hadifogolyként való áttelepítésével. Ez több mint negyedszázada meghatározó a Keszthely-kultúra értelmezésében (BÓNA 1970, 257, 122. j ), mellyel napjaink összefoglalásai is egyetértenek (BÁLINT 1995, 282-287, 289-292; MÜLLER 1996a, 99), ami így jelenleg a legelfogadottabb magyarázatát adja a főként bizánciként számon tartott kultúrának, míg a germán kapcsolatok kevésbé tűnnek kidolgozottnak." 

Szántó Imre így jellemzi a kultúra és kutatásának helyzetét: 

"Az avar foglalástól a magyar honfoglalásig terjedő kornak egyik fontos központja Keszthely és környéke. A múlt század végétől a Lipp Vilmos által feltárt keszthelyi és Keszthely-környéki nagy temetők alapján a hazai és külföldi régészeti szakirodalomban már több mint 70 éve gyakran emlegetett fogalom a Keszthely-kultúra. Hatalmas kiterjedésű temetőket tártak fel Keszthelyen, Felsődobogón, Alsópáhokon, kisebbeket a szomszédos Gyenesdiáson, továbbá Raposkán, Lesencetomajon, Lesenceistvándon és Balatonberényben."

Elmondja, hogy a Keszthely-kultúra fogalmát Alföldi András kapcsolta az avarokhoz és ama veretes övgarnitúrát, amelybe az 1. ábrán látható lelet is tartozik, a kutrigurok hagyatékának tartotta. Ehhez Szántó Imre szükségesnek tartotta hozzáfűzni, hogy a bizánci övcsatok vásári áruként jutottak el Bizáncból az avar területekre. Azt már én teszem hozzá, mert a szójeleket a szakemberek nem olvasták el, hogy e "bizánci" árukészlet jó részét az Al-Duna két partján élő, magyarul beszélő hunok készítették, akik a termékeiket ellátták a magyar hieroglif írás jeleivel is (2. ábra).   


2. ábra. Hódmezővásárhelyen feltárt "sucidava típusú" csat a Nagyságos Dana mondattal


Szántó Béla ismerteti Szőke Béla véleményét, aki szerint ez a leletanyag közvetlen kaukázusi és pontusi kapcsolatokat árul el, bár  teszi hozzá - az etnikai hátterét akkor még nem tudták meghatározni. 

Fentebb már említettük, hogy Alföldi András a Keszthely-kultúra griffes-indás avar övvereteit a kutrigurok hagyatékának ítélte. Mivel a kutrigur/kuturgur név "kétogur" jelentésű (tehát a két + Óg + úr magyar szavakat találjuk benne), az 1. és a 2. ábrán bemutatott vereten pedig egy-egy magyar mondatot olvashatunk, nincs okunk kételkedni Alföldi András álláspontjában, sőt megerősíthetjük és kiegészíthetjük azt az etnikum meghatározásával. A Keszthely-kultúra leletanyaga a rendelkezésünkre álló kevés hieroglifikus szöveg és egyéb nyelvi anyag alapján magyar emlék. 

Egyezik e véleményünk Győrffy György álláspontjával is (amit Szántó Béla említ), miszerint a griffes-indás avar leletanyag a magyarság hagyatéka. Valóban az, de ők még nem tudták hieroglifikus nyelvemlékekkel alátámasztani a sejtésüket. Ma már magyar ilyenekkel is rendelkezünk.



3. ábra. Egy meroving korongba sugár irányban beépített hieroglifikus mondat, az olvasata: Lyukó isten országa


Szántó Imre azonban - az előző átkos tovább élő magyar- és tudományellenes szellemiségének engedelmeskedve - nem tisztáz, hanem zavart kelt. Mint írja "az újabb kutatás olyan keverék népességet ért Keszthely-kultúra alatt, amelyben az avar és germán elemek mellett a római hagyomány nyomai és a szlávok hagyatéka is felismerhető". 

Az olvasó hiába várja e téveszme mellé a latin, szláv vagy germán nyelvemlékeket, mert olyannal nem tud szolgálni az "újabb kutatás". Ha komolyan lehet venni a szerző fentebb idézett álláspontját arról, hogy "az avar uralom utolsó 120 éves időszakára vonatkozólag teljességgel hiányoznak az írott források", akkor a kérdéses időszak nyelvi viszonyairól csak a magyarul megszólaló hieroglifikus írásemlékek tanúskodnak, amelyeket ő még nem ismert és nem olvasott el.  

A zalavári, glagolitának minősített jelekről sem tudhatott a szerző, amint az olvasatukról meg én nem értesültem. Ezek - a zalavári ásatás divatja szerint - lehetnek visszadatált jelek is, amelyek nem tartoznak a Keszthely-kultúra időszakába. Lehetnek távolról (a karinthiai Mosburgból, vagy máshonnan) érkező vásári termékek is, amelyeket nem a Keszthelyi-kultúra népessége állított elő. Ugyanakkor a szintén Zalavárott előkerült ezüstjelvény Úristen mondatjele jól elolvasható a magyar hieroglif írás segítségével.



4. ábra. Zalavár-várszigeti ezüstjelvény az Úristen mondatjellel (középen), a zalavári szár "úr", ős és ten hieroglifák (balra, lentről felfelé) és a nekik megfelelő magyar szár és "sz", ős, valamint ten jelek (jobbra)



Keszthely neve a latin castellum szóból származhat és a település folyamatosan lakott voltáról tanúskodik. Pusztán a városnév eredete alapján azonban aligha lehet a Keszhely-kultúra, vagy akár csak Keszthely város lakosságát latinnak minősíteni. Ha ez a településnév erős érv lenne, akkor ilyen alapon a mai Keszthely lakosságát is latinnak ítélhetnénk. Ám ehhez nem eléggé alapos a városnévre alapozható gondolatmenet. Fontos adat, de sem a jelenkori, sem a Keszthely-kultúra kori lakosság nyelvi viszonyairól nem közöl döntő fontosságú ismeretet.


5. ábra. Meroving ezüstgyűrű, köriratában a szójele ismétlődik, középen az Úristen ligatúra látható, együttes olvasatuk: Jóságos úristen


Szokás meroving és longobárd hatást emlegetni, ami alatt a Kárpát-medencére gyakorolt germán kulturális befolyást értenek. Holott ennek éppen az ellenkezője történt. Attila halálát követően a hunok által vezetett germán törzsek katonai, gazdasági és kulturális befolyása alá került Európa jelentős része. Attila véréből származó, vagy általa nevelt hunok alakították az új Európát. Ahogyan Attila szellemi örökösei adták az angolszász és a skót királyokat, meg Itália uralkodóit, azonképpen a merovig és frank uralkodók is a hun ízlést képviselték és a Savaria-i Szent Márton hun királyfi tiszteletét terjesztették el Franciaországban. Évszázadokon át olyan ékszereket viseltek és készítettek Nyugat-Európában, amelyeken a magyar hieroglif írással írt magyar mondatok olvashatók. Miképpen a Keszthely-kultúra és az avarok tárgyain is. 

Michelangelo Naddeo Varese-i olasz íráskutató a longobárdok leszármazottai által lakott Lombardiáról azt tartotta, hogy a longobárdok oda avar vezetéssel érkeztek. Az avarok az Alpokon keresztül Aachen-be vezető hágót kívánták ellenőrizni Varese-ből. Ennek nyoma maradt a vidék jelhasználatában, amit nekem is bemutatott. Ott ugyanis lépten-nyomon magyar jelekbe lehet botlani a város ma álló épületein is. Lakóhelyének, Varese-nek a nevét is a magyar város szóból magyarázta.   
 
Azaz nincs okunk komolyan venni az avarokra gyakorolt germán hatásról terjesztett áltudományos fantazmagóriát. A kölkedi avar boglár példája szerint kell eljárnunk, ha ezt a tövig tudománytalan  "germán hatásosdi" játékot meg akarjuk érteni és a feje tetejéről a talpára akarjuk állítani. Ugyanis a kölkedi avar bogláron a magyar hieroglif írással írt magyar mondatok olvashatók. Szó sincs germán hatásról, amit csupán a kölkedi boglár félremagyarázott stílusa alapján, a rajta lévő magyar írásjeleket fel nem ismerve és el nem olvasva feltételeztek egyesek. A Keszthely környéki "avar kori" és általában az avar hieroglifikus írásemlékek semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy itt egy egységes, vagy túlnyomóan magyar nyelvű avar kultúra emlékeivel állunk szemben. Az előkerült magyar nyelvemlékek - természetesen - nem zárják ki, hogy az avaron kívül más népek képviselői is éltek Keszthely környékén és a Kárpát-medencében. Ám ez mindaddig csupán egy "polkorrekt" (nem tudományos igényű, csupán a szerző udvariasságát, vagy elvtelen hazudozását eláruló) feltételezés, amíg ezt alátámasztó, jól elolvasott nyelvemlékek nem kerülnek elő azokon a további nyelveken.



6. ábra. A kölkedi avar boglárt a stílusa alapján germán terméknek minősítették, bár magyar mondatok vannak rajta, amelyek olvasata a fentről harmadik jeltől függően: Nagyságos Isten földje vagy Nagyságos ten úr földje


Segítséget jelenthet a találgatásokban, hogy a Malaja Perescsepino-i kincslelet egyik magyarul elolvasható darabja (7. ábra) hasonlít a Keszthely-kultúra most tárgyalt darabjára (1/a. ábra). Sőt az egyik ligatúra sajátos alakja, amely előfordulni látszik Malaja Perescsepina-i és a Keszthely-kultúra leletén is,  mintha a Szent Koronáról is ismerős lenne (1/b. ábra). Lenne tehát ok a korai magyar jelkincs sztyeppi rokonságának kutatását célzó intézményes munka elkezdésére.



7. ábra. A Malaja Perescsepina-i kincslelet egyik hasonló (magyarul szintén elolvasható) darabja az Ős sar (mai magyarsággal: Ős úr) mondatot rögzíti


Irodalom

Straub Péter: A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újabb alternetívája, Zalai Múzeum 9., 1999.

Szántó Imre: Megjegyzések a Balaton környéki "avarkori" települések folytonosságának kérdéséhez 

Varga Géza: A jelhasználat megerősíti a Szent Márton hun királyfi voltáról írt középkori híradást

Varga Géza: A kölkedi avar boglár magyar hieroglifái

Varga Géza: Uturgurok és kuturgurok

Varga Géza: Ezüstjelvény a hieroglifikus "Úristen" mondatjellel Zalavár Várszigetről

Varga Géza: A Malaja Perescsepinai kincs etnikai hovatartozásáról néhány szójel alapján

Varga Géza: Hunok a brit trónon

Varga Géza: Magyar hieroglif írás




2021. január 22., péntek

Lovast ábrázoló óbolgár amulett a hieroglifikus Lyukó dana mondattal

Az egyébként kitűnő Révész László régészt már másodszor kapom rajta, hogy - rovológiai tájékozottság hiányában - képtelen korszerű leírását adni az általa kiásott, vagy ismertetett régészeti leleteknek. Ami nem válik a nagyobb dicsőségére, lévén éppen ez a leírás az egyik legfontosabb dolga. Az sem menti igazán, hogy e rovológiai tekintetben a "tudományos konszenzus" többi képviselője sem sokkal különb nála. (1)



1. ábra. Lovast ábrázoló óbolgár amulett a hieroglifikus Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten) mondattal


A szerző első balesete a karosi honfoglalás kori leletekhez fűződik. Ezeket ő ásta ki, majd ismertette is egy szép kötetben. Előbb valami olyasmit írt róluk, hogy a honfoglalók vezetői nyugszanak Karoson. Később aztán, amikor a szegedi genetikusok (Török Tibor és Neparáczki Endre) kimutatták, hogy Karoson a Hun Birodalom területéről származó honfoglalók nyugszanak, a régész visszakozott. Ekkor már azt írta, hogy a karosi sírokban csak a mindenhonnan összeverbuvált, a magyarság egészére nem jellemző katonai elit képviselői nyugodhatnak. A botrányos az volt, hogy sem ő, sem a genetikusok nem vették észre a karosi tarsolylemezen magyar hieroglifákkal olvasható magyar mondatot. Persze ez csak annak olvasható, aki tud írni-olvasni ezzel az írással.

A második balesete a Honfoglalás kori áttört állatalakos hajfonatkorongok a Kárpát-medencében c. dolgozatában tárul elénk. Ebből olvasok most el egy óbolgár talizmánt (1. ábra). A cikkében közölt hajfonatkorongok egyike tucatnyi példányban előkerült már, de a "szakemberek" általi elolvasására még szintén nem került sor. Nemrég közöltem az egyik változat olvasatát (2. ábra). 


2. ábra. Sok példányban és változatban (például Kunpeszéren és Eger-Szépasszonyvölgyben is) előkerült honfoglalás kori hajfonatkorong, amelynek több példányát közli Révész László, ám az elolvasható jeleiről szót sem ejt, az olvasat: Nagyságos úristen a ragyogó ősünk 



E most elemzett tanulmányában Révész László így töpreng némelyik lelet értelmezésén: 

"Végezetül nem kerülhetjük meg a kérdést: megfejthető-e számunkra az, hogy mit ábrázoltak valójában a mitikus állatalakot és palmettát megjelenítő hajfonatkorongok? E kérdésre már született határozott válasz. Fodor István szerint a bashalmi korongpár esetében „Nem kétséges, hogy az életfa és a táltos ló megjelenítése ez. A táltos e csodalény lovon fut fel a felső szellemek birodalmába az életfa levelei-ágai közt.” (FODOR 1996, 189) E lelet kapcsán azonban Dienes István jóval körültekintőbben fogalmazott. Az ugyan számára sem volt kétséges, hogy a fém varkocskorongon életfa előtt ábrázolt mesés állatftgura látható (DIENES 1975, 94–95), utóbbi mibenlétét illetően azonban óvatosan foglalt állást: „Sokkal inkább mesés-csodás lények ezek, mintsem fajtájukra nézve meghatározható állatok, semmiképpen sem olyan lovak (se nem táltos lovak vagy lovon ülő táltosok), mint amilyenek a szaltovói műveltség korongjain feltűnnek.” (DIENES 1978, 109) Véleményem szerint Dienes István figyelmeztetését mindenképpen tanácsos megszívlelnünk. Főképpen azért, mert a magyarság honfoglalás előtti, valamint 10. századi epikus hagyományainak csak elenyésző töredékei maradtak ránk. Ahhoz mindenképpen kevés, hogy konkrét tárgyakon megjelenő, eleve nehezen értelmezhető ábrázolásokat valamely mitikus elemhez kapcsolhassunk. Nem ismerjük az ábrázolt állatalak mibenlétét, nem tudjuk igazolni, hogy az állattal együtt megjelenő (mögötte álló?, hátából kinövő?) növényi motívum valóban az életfát ábrázolja-e. Ebből következik, hogy — mivel a szimbólum mindkét eleme ismeretlen — együttes jelentésüket, s főként azt, hogy készítőik, viselőik számára valójában mit jelentettek, nem tudjuk megnyugtatóan megfejteni. Nagy ívű hipotézisekkel kísérletezni lehet ugyan, ezek érvényessége és valóságtartalma azonban, legalábbis egyelőre, erősen megkérdőjelezhető."

A kérdései és találgatásai hasonlóképpen felvethetők a dolgozatában felmutatott majd mindegyik leletnél. Hiába szerepelnek rajtuk a magyar hieroglif írás jelei, a szerző egyformán szótlan marad azok jeleit illetően. Nem sopánkodik feltűnően a jelentés titokzatossága miatt, ám úgy tesz, mintha azok a gondolatot rögzítő szójelek nem is léteznének.


3. ábra A rakamazi turulos korong feltehetően ugyanabban a műhelyben készült, mint a karosi tarsolylemez, a lelet hieroglifikus Jóságos úristen mondatát is tartalmazó fényképével el lehet dicsekedni egy régészeti áttekintésben, ám a szójelek elolvasása és tárgyalása tiltva lehet egy hithű finnugrista számára


Imponáló, bár féloldalas a szerző szakirodalmi tájékozottsága, ugyanis a rovológiai irodalmat aligha forgatta sűrűn. A rovásírásunkat gyűlölő "tudományos konszenzus" mintha egyetértene abban, hogy kívülállóktól általában, a rovásírásról pedig különösen szalonképtelen dolog olvasni is, idézni is. E köldöknéző szabályt ugyan sehol sem foglalták törvénybe, ám az akadémikus áltudomány képviselői mégis szigorúan betartják azt. A több évszázados megszállásaink idején kialakult áltudományos magatartás jellemzője ez a karótnyelt hozzáállás. Amivel persze vitorlát bontottak az erősödő  kritikus szelek számára is. Hiszen a rovológiai előrelépés nem a rovásgyűlölő "szakma", hanem a kívülállók munkájának köszönhető s ahhoz mérten egyre feltűnőbb a lemaradásuk. Például a székely írás eredetét illetően évszázados hazudozáson kapott "szakma" az erősödő kritika miatt volt kénytelen lomtárba utalni a korábbi nézetét, míg a "dilettáns" nézetek igaza egyre-másra igazolódik. (2)

Ugyanakkor tetszetős a szerző "polkorrekt" hivatkozási rendszere (a hivatkozásosdi a kritikusaim első szempontja, amikor le akarnak hülyézni). Azonban ez a lenyűgözően szakszerű hivatkozási eljárása is csak pótcselekvés, ha azokat a jeleket észre sem veszi, amelyek a fent idézett kérdéseire segítenének választ adni. 

Az óbolgár leleteken lévő magyar jelek a közös hun múltunkkal magyarázhatók, mert a magyarul beszélő hunok (avarok, honfoglalók) egyaránt használták e jeleket. Inkább az a kérdés merül fel ezek láttán, hogy milyen nyelven beszélhettek az óbolgárok? Létezett-e egyáltalán a sokat emlegetett bolgár-török nyelv, amelyből alig van, vagy talán nincs is mutatvány? Mindössze néhány szó az, amit ismerni vélünk ebből az állítólagos óbolgár nyelvből, ám azokhoz is bizonytalan hitelű megfejtések útján jutottak a tudós szerzők. Jobbára semmit sem bizonyító vándorszavakról, nevekről van szó. Van, aki a csuvassal, más a kazányi tatárral, megint más az iráni nyelvekkel rokonítja a talán nem is létező bolgár-török nyelvet. Csak az biztos, hogy a magyarul beszélő hunok közé tartoztak, akik vélünk együtt használták a magyar hieroglif írást, amit a magyar nyelv rögzítésére alakítottak ki az eleink.



4. ábra. Szalacsi X. századi gyűrű a szimmetrikus Dana úr mondattal, Szalacs a karosi kör sószállító útvonalának ellenőrző pontja volt, vagyis ugyanannak a jelhasználó kultúrának egy további emléke maradt fent a gyűrűn is


Jegyzetek

(1) I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter nyomdokát követve Sándor Klára 1996-ban megírta az Erdélyi Múzeum hasábjain, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé. Minden alapvető kérdés tisztázatlan. 

Amihez csak azt tehetjük hozzá, hogy - sajnos - igaza van.

(2) Például a székely írás kőkori eredetét illető nézetemet is visszaigazolta előbb Varga Csaba, majd Genevieve von Petzinger.


5. ábra. A karosi tarsolylemez hieroglifikus Dana úr magas köve mondata, amit Révész László nem létezőnek tekint



Irodalom

Révész László: Honfoglalás kori áttört állatalakos hajfonatkorongok a Kárpát-medencében,  Avarok pusztái. Tanulmányok Lőrinczy Gábor 60. születésnapjára. Szerk.: Anders A. – Balogh Cs. – Türk A. Opitz Archaeologica 6. Budapest, 2012, 401–420. 

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)

Varga Géza: A G Petzinger által közölt európai barlangi jelek azonosak a székely jelekkel

Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése

Varga Géza: A szalacsi X. századi gyűrű kétpólusú világmodellje

Varga Géza: Kunpeszéri honfoglalás kori korong a "Nagyságos úristen a ragyogó ősünk" mondattal

Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére

Varga Géza: Magyar hieroglif írás