2026. január 26., hétfő

Tordos - Vincsa idol magyarul elolvasható mondatjele ten hieroglifával


1. ábra. Vincsa idol a Szár, ragyog, jó ten (mai magyarsággal: Urunk, a ragyogó, jóságos Ten) mondattal 


A jelen cikkben tárgyalt, magyarul elolvasható szöveget hordozó lelet Vincsa lelőhelyhez kötődik. Ez a kultúra egyik „névadó” lelőhelye Szerbiában (1).  

A lelet képét a tárgy jelentősége miatt évtizedek óta rendszeresen újraközlik, de a megfelelő elolvasására nem került sor, mert a kutatók nem ismerik a magyar hieroglif írást. A lelet felbukkan többek között Marija Gimbutas műveiben (The Language of the Goddess, The Civilization of the Goddess), a neolitikus Európáról szóló régészeti összefoglalókban, egyetemi jegyzetekben a Vinča-kultúra bemutatásánál, vagy a Belgrádi Nemzeti Múzeum múzeumi katalógusaiban is. 

Ez a nagyon korai (kb. 7000 éves) lelet azt bizonyítja, hogy a neolitikus emberek komplex szimbolikus gondolkodással rendelkeztek. Már ez a lehetőség is sok vitát indított el az ősi európai vallásosság kezdeteit illetően. Amihez hozzátehetjük, hogy a Tordos-Vincsa kultúra lakossága a kor színvonalán tudott írni-olvasni is. Az olvasók hangulatát fokozhatja, hogy a Winn által felsorolt 210 Vincsa jelből 49 azonos a magyar jelkészlet jeleivel (2. ábra). Ezen az idolon is magyarazonos jeleket találunk (2), ez teszi lehetővé az elolvasásukat. Jelenlegi tudásunk szerint ez a korabeli jelhasználat azt jelenti, hogy a kb. 50 - 200 ősvallási szójel segítségével rövid hieroglifikus szövegeket (ősvallási fohászokat) tudtak rögzíteni. Erre példa e most tárgyalt idol jelmontázsa is.



2. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt jelei (TV) és a magyar jelkészlet (m) közötti egyezések



Jegyzetek

(1) A google AI által adott tájékoztatás szerint a szakirodalom a Tordos-Vincsa kultúrát alapvetően egyetlen, összefüggő régészeti műveltségnek tekinti, amelynek azonban a magyar kultúrát nem tisztelő szerzők miatt két "névadó" lelőhelye is van: az erdélyi Tordos (Turdaș) és/vagy a szerbiai Vincsa (Vinča). 

3. ábra. A neolitikus Tordos-Vincsa kultúra térképe 


Ennek megfelelően a Vincsa kultúra 3. ábrán látható térképe magában foglalja a Maros völgyi, Tordos környéki területeket is. A kultúra Torma Zsófia általi korábbi felfedezése (Roska Márton adta ki a teljesebb ismertetést) miatt szabályszerűbb a Tordos-, esetleg a Tordos-Vincsa kultúra elnevezés használata.

(2) A Nemetz Tiborral 1993-ban elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján a jelek hasonlósága az írásrendszerek genetikus kapcsolatának köszönhető. Ez a genetikai kapcsolat teszi lehetővé az elolvasást. 



Irodalom

Marija Gimbutas (1989): The Language of the Goddess, The Civilization of the Goddess, Thames & Hudson, London 

Roska Márton (1941): A Torma Zsófia-gyüjtemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. Minerva Irodalmi Nyomda- és Műintézet. R. T. Kolozsvár

Shan, M., Winn, S. (1988). Pre-Script in Southeast Europe: The Sign System of the Vinca Culture, (magyarul: Írás előtti korszak Délkelet-Európában: A vinca kultúra jelrendszere)

Torma Zsófia (1879): Neolith kőkorszakbeli telepek Hunyadmegyében. Erdélyi Múzeum. VI. évfolyam.







Varga Géza




Az egyik legszebb és legjobban felszerelt őrségi szállás, a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján tekinthető meg a




2026. január 15., csütörtök

Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján

Bevezető

2026. január 14-én tartottam előadást Budapesten a szabír - szarmata - magyar azonosságot alátámasztó érvekről. Ennek keretében felsoroltam a nikolsburgi ábécében lévő tprus (tapar ős "szabír ős, szabír isten") mondatjel addig megismert változatait is. Ez a mondatjel emlékműve az akadémikus áltudománnyal vívott közel 3 évtizedes vitában elért győzelmünknek. Amiről persze a nagyközönség lényegében mit sem tud. Az akadémikus oldal vereségeiről, lépésről lépésre történő folyamatos hátrálásáról ugyanis a tájba simuló média nem szeret tájékoztatni. 

A világosi fegyverletételt követően meghatározóvá erőltetett finnugrista alapozású történelemszemlélet fő célkitűzése a szkíta-hun-magyar azonosság letagadása. Ennek érdekében a székely írás szkíta-hun eredetét is tagadja a régészeti leleteken lévő, magyarul elolvasható szkíta és hun írásemlékek dacára. Talán ezért nem ismerte fel a jeleinket a szkíta tárgyakon Fehér Bence (pedig azokon sorra olvashatók magyar mondatok, mint pl. a Ragyogó úr) és ugyanezért nem beszélt a szkíta-hun-avar és honfoglalás kori leleteken lévő szójeleinkről a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz sem. Annak ellenére, hogy Veit Gailel tollából hiteles forrásunk, a népi, uralmi és vallási jelkészletünkben pedig seregnyi példánk van a szó- és mondatjeleinkről. Közéjük tartozik a magyar államcímer is, amelyben az árpádsávok Él isten nevét, a hármas halmon álló kettős kereszt meg az Egy országa mondatot rögzíti.

Az akadémikus szerzők a székely írás föníciai-arameus-szogd-ótürk eredeztetését támogatták, persze minden komolyan vehető alátámasztás és az eredeztetést kizáró súlyos okok figyelembe vétele nélkül. E prekoncepciójuk érdekében a magyar jelkincs szó- és mondatjeleit eleve letagadták és napjainkig elhallgatják. Ennek elrettentő példája az MTA rováskorpusz, amelyben Vásáry István szerkesztő leírja, hogy a kínaihoz hasonló képjeleink nincsenek. Annak ellenére írta ezt, hogy a kötetük megjelenése előtt elküldtem nekik a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, amelynek egyik táblázatában 50 magyar-kínai szójelpárhuzamot mutatok be. 

Történelemhamisítási szándékot jeleznek a tprus mondatjel eleve elvetélt magyarázati kísérletei is. Ez alá a jelünk alá ugyanis az 1400-as évek végén keletkezett Nikolsburgi ábécében a tprus jelnevet írták, ami túl hosszú ahhoz, hogy betűként magyarázni lehetne. Márpedig a székely írásban, ha valóban sémi eredetű, elvileg nem lehetne sem szó-, sem mondatjel, mert a sémi írásokban csak mássalhangzójelek, azaz csak betűk vannak. Miközben a szójeleinknek egy sor párhuzama van a sémi írásokat megelőző jel- és írásrendszerekből (pl. a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelkészletben 20, a sumér írásban huszonvalahány, az amerikai indiánok népi jelkészletében is 23 magyarazonos jel van). A finnugrista agymosáson átesettek alapállásából "érthető", hogy ezek kutatását nem nézték jó szemmel és az erről beszámoló cikkeket ma sem hajlandó közölni sem a Nyelvtudományi Közlemények, sem a Magyar Nyelv, sem az Ethnographia, sem a Valóság. 

A tprus jel magyarázatára íróasztal mellett kiagyalt ostobaságokat - amelyket a hozzá nem értő "szakirodalom" habozás nélkül közzétett, mint azt Máté Zsolt dolgozata esetében is láttuk - végignézni sem érdemes, mert sehová sem vezetnek.  

Csak a könnyebb megértés kedvéért említem meg, hogy magyarázták már a magyarban valójában nem is létező bilabiális tremulans (a Tprügy falunév és a tprüsszentés kezdőhangjának) jeleként is.  Ennek az ötletnek az lenne az érdeme, hogy jelnévként magyarázták volna a tprus-t, de ezzel együtt is csak egy tévedés volt. Eleink egy nem létező hangra nem találtak fel külön jelet.

A népnevünk és az ősünk/istenünk jelölésére azonban megalkották a szabír ős mondatjelet. Ha az óperzsa ékírásban külön jele lehetett Ahuramazdának, akkor valami hasonlóra joggal gondolunk a székely írás esetében is. S ez az istent idéző jelünk az előzetes várakozásoknak megfelelően nem is nagyon lehetett másféle, mint amilyen a tprus jel. Berze Nagy János az Égigérő fa c. kötetében a magyar népmesék elemzése révén arra a következtetésre jutott, hogy a magyar néphitben szereplő égig érő fa azonos az istennel. A szibériai mítoszok meg azt is rögzítik, hogy az égig érő fa ágai az égbolt súlya alatt meggörbülnek. S a nikolsburgi tprus mondatjel éppen ilennyek ábrázolja az Istennel (a szabír-magyarok ősével) azonos égig érő fát.

Hasonló álláspontot fejtettünk ki az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal egymástól függetlenül, de - az ősvallási tartalmat illetően - alapvetően mégis egybehangzóan.  

A kötetünk hatására Máté Zsolt tollából megjelent egy másik magyarázat is a Nyelvtudományi Közleményekben. Eszerint a tprus jelünk nem a többihez hasonló jelnév (aminek egy ábécében, vagy jelsorban lennie kellene), hanem csak egy latin nyelvű megjegyzés. Ez arra vonatkozna, hogy milyen régi alakja volt korábban a ten jelnek. Máté Zsolt azonban egy kisiskolás hibára, a nikolsburgi ábécé általa tévesen feltételezett, balról jobbra irányuló sorvezetésére építette az elméletét, holott az a valóságban jobbról balra halad. Ezért a ten jel után a nikolsburgi jelsorban nem a tprus következik, azaz nem vonatkozhat rá a temporius "korábban" megjegyzés (2. ábra). A tprus rövidítésből egyébként is hiányzik a szükséges "m". 

Máté Zsolt dolgozatának hibáját az azt közlő Nyelvtudományi Közlemények szerkesztősége nem vette észre. Ráadásul a szerkesztőség - a Zsirai-féle finnugrista hagyományt követve - évekig nem volt hajlandó közölni a helyreigazító cikkemet, inkább magyarázat nélkül visszadta a kéziratot. E késlekedésnek köszönhetően aztán időközben Sándor Klára és Róna-Tas András is lyukra futott, mert Máté Zsolt álláspontját átvéve kihagyták a saját dolgozataikban újraközölt nikolsburgi ábécéből a tprus jelet. A történetről A temporius-téveszme diadalútja c. dolgozatomban számoltam be. 

A vita egyik - a finnugrista alapozású "tudományra" jellemző - fejleményeként Sándor Klára a forrás "kijavítására" (azaz meghamisítására, félreértelmezésére) tett javaslatot. Javasolta, hogy a tprus mondatjel helyét kijelölő korabeli korrektúrajelet (2. ábra) tegyük át egy olyan helyre, ami megfelelne Máté Zsolt dolgozatának. Végül a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban beismerték Máté Zsolt magyarázatának hibás voltát. A tprus mondatjel jelentőségének kifejtéséről azonban elfeledkeztek, ezért az rám maradt. 

A tprus (tapar ős "szabír ős") hieroglifa (ősvallási kötődésű mondatjel) a magyarság korábbi nevét, a szabírt azonosítja és a 12 000 éves Göbekli Tepétől a mai Őrségig több lelőhelyen felbukkan. A jelek előfordulási helyei kirajzolják szabír eleink vándorlási útvonalát Göbekli Tepétől, a 7-8 ezer éves Halaf kultúrától és az ókori Szubartutól (Kr. e. III. és I. évezred) a Kárpát-medencéig, sőt Amerikáig. A jelen cikkben ilyen szabír ős mondatjeleket mutatok be, esetenként kitérve a mondatjel párhuzamaira, összetevőire és kapcsolataira is. Az előfordulások összessége a szabír népnévvel és identitással összefüggő etnokulturális folyamatról tanúskodik. E cikkben a mondatjel előfordulásait kísérlem meg hasznosítani az ős- és írástörténeti kérdések megválaszolása érdekében. 


A mondatjel jellemzői

Az emberiség legkorábbi, a kőkori ősvallás céljait szolgáló jelrendszerének gyökerei még Afrikában alakultak ki, akár száz-, vagy kétszázezer évvel ezelőtt. Mivel a legkorábbi írásemlékeket - mint a Genevieve von Petzinger által közölt 10 - 40 ezer éves rövid szövegeket, de a későbbi korokból fennmaradtakat is - többségében székelyazonos jelekkel írták. Ezek magyar szövegeket rögzítenek és a magyar jelhasználat adatai alapján lehet őket megfejteni. Ezért ezt az írást magyar hieroglif írásnak neveztem el. Az írásrendszer leírását 2017-ben adtam közre. 

A Homo sapiens sapiens vándorlásaival ez az ősi jelhasználat eljutott a Közel-Keletre, onnan pedig Eurázsia különböző területeire, sőt Ausztráliába és Amerikába is. A jelkészlet idővel gyarapodott, a jelek változtak és ez lehetőséget ad a folyamat időbeli rétegzésére. Egy ilyen réteg (időben és térben követhető etnokulturális folyamat) felvázolására ad lehetőséget a jelen cikkben tárgyalt szabír ős ten mondatjel, amely a magyarság régi nevét is rögzíti. 

Bíborbanszületett Konstantin szerint a szabír (nála szavartü aszfalü) a magyarság régi neve, vagyis e mondatjel előfordulásai alapján véleményt lehet formálni a magyar őstörténetről is. Jogunk van ezt gondolni, mert a magyar nép napjainkig használja ezt a mondatjelet (1. ábra). Az akadémikus tudomány emberei a szabír népnevet általában csak a népvándorlás kori szabírokra szeretik érteni, vagy arra sem és előszeretettel feledkeznek meg az ókori szabírokról. A szerzők némelyike azt sugallja, mintha nem lenne kapcsolat az ókori és a későbbi szabírok között, vagy az nem lenne bizonyítható. Pedig Szubartu és környezetének egykori szabír (másik nevén hurrita) lakossága használta a szabír ős ten mondatjelet (3. ábra), amelynek pontos megfelelője szerepel a nikolsburgi ábécében. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás pedig azt bizonyította be 1993-ban, hogy a jeleknek ez az egyezése nem a véletlennek, hanem a jelkészlet genetikus kapcsolatának köszönhető. Erről is szeretnének elfeledkezni a kritikusaim, pedig ez a jelek összetartozásának kétségtelen hitelű bizonyítéka.

Ha e mondatjel elterjedését követjük, akkor végigmehetünk az úton, amelyiken a magyar kultúra kialakult és végighaladt. Alább e történelmi útvonalra teszek javaslatot a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján, törekedve elsősorban az írástörténeti adatok figyelembe vételére. Ezekre az jellemző, hogy 20-50 jelünk azonos az említett és a hasonló kultúrák által használt jelkészletek jeleihez. Például a Halaf kultúra jelei közül eddig 32 darabot sikerült megismernem és mindegyik magyarazonos. Ezeken túl a régészeti, genetikai, nyelvészeti és történeti adatok figyelembe vételére is törekedtem. A cikk terjedelmi korlátai miatt azonban ezek megemlítésére csak ritkán volt lehetőségem. Esetenként a linkeken elérhető, vagy az irodalomjegyzékben szereplő cikkek bővebben is kifejtik a tudnivalókat. A részletesebb történeti magyarázat iránt érdeklődőknek ajánlom Bíró József szabír-magyar őstörténetünkról írt köteteit.

A magyar hieroglif írás, amelynek egyik legérdekesebb jele a szabír ős ten mondatjel, a világ eddig ismert legkorábbi, a kőkorból ránk maradt írásrendszere. Ez az írás képszerű szójeleket használt, amelyekből nagyobb képszerkezeteket, az ősvallás számára fontos ábrázolásokat alkotott és velük fohászokat rögzített. Ez a képszerűség okozza azt a félreértést, hogy ezek elolvasásával nem kell foglalkozni, hiszen ezek csak díszítések. Pedig az ősvallási jelhasználat egyik célja a közönség megnyerése volt, amihez szép írásemlékekre volt szükség. Ez oda vezetett, hogy a szójelekből képeket alkottak (1. ábra). A történelmünkből fakadó kivételes szerencse, hogy e régi mondatjeleket el tudjuk olvasni. E jelek hasonlósága az írás- és jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhető (végső soron szinte minden írásrendszer a kőkori ősvallás jelképrendszeréből fejlődött ki).  Ez ad lehetőséget az elolvasásukra és az őstörténeti hasznosításukra.



1. ábra. Egy 1667-ben festett nyárádszentmártoni mennyezetkazetta részlete a szabír isten mondatjellel (az Isten "ős ten" olvasatú tulipán szélső szirmai alkotják a tapar ős jel legfelső ágpárját)



E szabír ős ten mondatjelre is igaz, amit a hieroglifikus írásemlékeinknél sorozatosan tapasztalhatunk, hogy alkotói az ősvallási cél, a nagyobb hatás szolgálatában törekedtek képszerű, szemet gyönyörködtető, esetenként szimmetrikus írásemlékek megalkotására. Ezért a tudományos hasznosítás akadálya és az alapvető íráselméleti tájékozatlanság jele az, amikor Fehér Bence, Sándor Klára, vagy más kutató a hieroglifikus írásemlékeket azzal az ürüggyel hagyja figyelmen kívül, hogy azok díszesek (1).  

A mondatjel montázsszerű előfordulásai minden esetben és mindenütt a magyar hieroglif írás szójeleiből állnak. Ezek az összetevők a ten "élet, isten", a tapar "szabír", az ős, az ég, a Lyukó és a ragyogó hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek). Hasznos segítséget jelentenek a mondatjel értelmének, valamint keletkezési és alkalmazási körülményeinek tisztázásakor. Közülük alapvető az Istennel azonos égig érő fát ábrázoló ten és szabír ős szójel, amelyek egymás alakváltozatai lehetnek (a 2. ábra harmadik sorában ten és tprus jelnévvel jelölve). E két jel felismerhető az égbolt súlya alatt meggörbülő ágairól (amelyről szibériai mítoszok számolnak be). Ezek határozzák meg a mondatjel alapvető, szabír ős/isten olvasatát. A többi szójel hozzájuk csatlakozhat, vagy el is maradhat mellőlük. A mondatjel egyes előfordulásaihoz eltérő jelentésváltozat is tartozhat, amelyeket alább, az egyes ábrákhoz kapcsolódva mutatok be. 

- A jelentésbeli változatosság egyik oka, hogy a nikolsburgi ábécé us "ős" jele a népi jelhasználatban és a hettita hieroglif írásban "isten" jelentésű. 

- Másrészt a grafikai forma és a jelentés nem minden esetben felel meg egymásnak, ugyanis egy grafikailag rövid jel is jelölhet hosszú szöveget és fordítva. Például a nikolsburgi ábécé tprus jelnevében szerepel az us "ős" szó, miközben e nikolsburgi jelformából az ős szójel hiányzik. 

E látszólagos rendetlenség magától értetődő sajátossága a természetes eredetű, kialakuló és hosszú történettel rendelkező írásrendszereknek. Például a sumér szójeleknek gyakran van több jelentése. Az égigérő fa pedig akkor is az isten jelképes ábrázolása, ha a fa rajzát nem egészítik ki további szójelekkel. 

A nyitó képen a tulipán elolvasható isten (ős + ten) alakban, amit az énlakai bilingvis alapján be lehet látni. 





2. ábra. A nikolsburgi ábécé (fent) és az ábécé tprus mondatjele (lent) a kettős kereszt alakú korrektúrajelekkel, a jelölés annyira egyértelmű, hogy még Máté Zsolt kedvéért sem helyezhetjük a tprus jelet máshová


A mondatjel magyarázatai

Az akadémikus rovológia álláspontját a szójeleink létének letagadására irányuló törekvés határozta meg, bár a kutatók tudomással bírtak a Veit Gailel által ránk hagyott feljegyzésről, miszerint a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. Legutóbb, a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban Vásáry István jelentette ki, hogy a magyarságnak a kínai szójelekhez hasonló jelei nincsenek. Annak ellenére írta ezt, hogy előzőleg a Magyar hieroglif írás c. kötet egyik táblázatában 50 db. kínaival egyező szójelünket küldtem el neki és szerzőtársainak. A rovológiai szakterületen valójában nem is létező "tudományos konszenzus" feltehetően a prekoncepciói védelme miatt nem akar foglalkozni a szójeleinkkel. A világforradalom jelenlegi állásában aligha tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük: ez az akadémikus tudományosság nem hajlandó igazat mondani a magyar írástörténet kezdeteiről.

A nyest.hu internetes folyóirat, amelyik a fejlécében a magabiztos Nyelv és Tudomány kifejezést viseli (ennek ellenére alaposan melléfogott és a helyzet értékelésére képtelennek bizonyult), a következőkről tájékoztat: "A rejtélyes betű mellett latin betűkkel a tpru (a Nikolsburgi ábécében), illetve tprus (Telegdinél) felirat szerepel." Ez ugyan nem igaz, mert a tprus nem betű, hanem mondatjel, valamint a nyest.hu felcserélte a jelneveket is (a Nikolsburgi ábécében tprus a jelnév), de eltekinthetünk ezektől a bakiktól. Ezek csupán azt jelzik, hogy az akadémikus "tudomány" az alapfogalmakkal sincs tisztában. "Sokféle elképzelés született arról, hogy mit is jelöl. Egyes vélekedések szerint ez egy sajátos beszédhang, az úgynevezett bilabiális tremuláns jele. ... Ezzel az elképzeléssel az a fő probléma, hogy ismereteink szerint a magyarban sosem volt ilyen hang: bár egyes vélemények szerint bizonyos hangutánzó jellegű szavakban lehetett hasonló (ptrüsszentés, ptrücsük).

Más elképzelések (Szekeres István - VG) a betűt a tipró szóval hozzák összefüggésbe. A legvadabb elképzelés szerint a Telegdinél előforduló, bogárra emlékeztető jel az óegyiptomi skarabeus jelével függ össze: ennek olvasata chpr(w), s mivel ez az egyiptomiaknál a Napisten jelképe is volt, nyilván a székely rovásírásban is a Napisten jele. (Arról azonban nem esik szó, hogy hogyan is hangzott.)"   

A nyest.hu szerzője által "legvadabb elképzelés"-nek nevezett felismerés (a tprus jel egyiptomi kapcsolata) az 1993-ban kiadott Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkben jelent meg Simon Péter tollából, aki akkor az ELTE tanszékvezető professzora volt. Hogy a nyest.hu szerzője miért éppen ezt az álláspontot gondolta legvadabbnak, azt elmulasztotta kifejteni, ezért csak találgatni tudom. (2) 

Nyilván ellenkezett azzal a magyar- és tudományellenes finnugrista prekoncepcióval, amely a honfoglalás előtt élt magyarságot rövid őstörténettel rendelkező, kultúra nélküli, menekülő csordaként kívánta bemutatni. E szerint az akadémikus irányelv szerint a magyarságnak és így az írásunknak sem lehetett kapcsolata egyik déli magaskultúrával sem. Az ELTÉ-ről és a hasonló ellenségképzőkről kibocsátott szerzők különösen ugranak a sumér-magyar kapcsolatok emlegetése esetén, de - mint látjuk - az egyiptomi-magyar kapcsolatok felmutatása is megkapja tőlük a "legvadabb" jelzőt. 

A rovológiai kutatások ugyan kimutatták ennek az akadémikus nézetnek a megalapozatlanságát, de ezek a szerzők ezt elengedik a fülük mellett. A tprus jel változatai a magyar népi hieroglifikus emlékektől (2. ábra) az amerikai indiánok népművészetéig (4. ábra) számos helyen megtalálhatók. Legkorábbi előfordulásaik Egyiptomtól az Indus völgyéig húzódnak és többnyire a neolitikus forradalom termékének látszanak. A jelek genetikai rokonságát a Nemetz Tibor által elvégzett valószínűségszámítás bizonyította. Ám ez a felismerés - a "tudományos konszenzus" konok cenzúrája miatt - nem jutott el sem a nyest.hu, sem az MTA rováskorpuszának dolgozataiba. Értelmes párbeszédre a módszertani-etikai hiányosságaik miatt nem képesek, ezért marad számukra a jelzőosztogatás és a cenzúra. 

"Máté Zsolt megoldása egyszerű, de nagyon szellemes." - állítja a nyest.hu, ez esetben is csak egy jelzővel "érvelve". - "Ő azt feltételezte, hogy a trpu(s) nem a betű hangértékét jelöli, hanem rövidítés. Ennek lehetséges feloldása temperius vagy temporius, azaz 'korábban'. ... A Nikolsburgi ábécében a tprus-szal jelölt betű az nt jele után áll, és arra is hasonlít, de annál kicsit bonyolultabb: a függőleges vonalat az nt esetében egy, a tprus-szal jelöltnél három vonal metszi. Az ábécé e része tehát úgy értelmezendő, hogy az nt-nek van egy „mai”, egyszerűbb jele, illetve egy korábbi, bonyolultabb jele." Az idézettekből nyilvánvaló, hogy a nyest.hu szerzőjének gyakorlata lehet a jelzőosztogatás terén, ám a rovológiában gyakorlatlan. Nem tűnt fel neki, hogy a Nikolsburgi ábécé jobbról balra tartó sorvezetése miatt "a tprus-szal jelölt betű" nem "az nt jele után áll". Az sem tűnt fel neki, hogy a tprus nem is betű, hiszen nem egyetlen hangot jelöl. 

A három ágpárral rendelkező bonyolultabb jelforma legkorábbi (11 000 éves) előfordulása Göbekli Tepéről ismert és további 5 - 6 000 éves változatai jelennek meg a Termékeny félhold területén. Ezért a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, mintha mégis lehetne úgy érvelni, ahogyan azt Máté Zsolt tette. Azaz hogy a ten jel régebben (latinul: temporius) úgy nézett ki, mint a nikolsburgi tprus jel. Ez persze mégsem lenne tényszerű, hiszen a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelkészletben lévő ten jelváltozatok mindegyik ismert tprus-előfordulásnál korábbiak. S persze az is nyilvánvaló, hogy e régi előfordulásokat a magyar királyi udvar tudósai még nem ismerhették. Máté Zsolt érvelése és következtetése akkor is hibás, ha a két jel alakjának hasonlóságát felismerte.


3. ábra. A nikolsburgi ábécé javított változata, amelyben a jelneveket az olvashatóság kedvéért Jakubovich Emil és Németh Gyula nyomán írógéppel írtam le, a tprus mondatjelet pedig a korabeli korrektúrajeleknek megfelelően a helyére tettem (beszúrtam a harmadik sorba), amit Friedrich Klára hamisításnak minősített



4. ábra. Göbekli Tepe 12 000 éves írásemléke a "jelből növő fa" ábrázolási konvenció  megvalósítása, az olvasata: Lyukó szabír ős "Lyukó a szabírok őse", jobb oldalon lent a megfelelő székely jelek: a "ly" (lyuk/Lyukó) és a "tprus" (szabír ős)




5. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor szár, ten, sar(ok) és ég hieroglifái a középső sorban, valamint a székely írás megfelelő ("sz", "nt/tn", "s" és "g") rovásjelei alattuk



6. ábra. A Nemesnádudvar-Karasica-csatorna lelőhelyen talált bronzkori kocsimodell keskenyebbik oldalán a szabír ős mondatjellel





7. ábra. A Grand Gulch körzetből való anaszazi sziklarajz jeleinek olvasata: Lyukó szár nagy ragyogó szabír ős, mai magyarsággal: Lyukó úr a nagy, ragyogó szabír ős





8. ábra. Hopi kerámia égig érő fájának hieroglifái (balra) és azok párhuzamai a magyar népművészetben (harmadik oszlop) és a székely írásban (jobbra), az olvasat lentről felfele: Égi szabír ősünk Üdő (napisten)





9. ábra. Sloan kanyon, Nebraska, az olvasat: Szabír ős ten Lyukó




. ábra. A perui Tacna déli részén lévő sivatagban a Quilcas de Miculla nevű lelőhely egyik sziklavésete a Zsendülő szabír ős mondatjellel




. ábra. Andrea Milanesi tette közzé a közösségi portálon a fenti, szabír (ős) ten olvasatú amerikai indián idolt, amely a környei avar szíjvég mondatjelének párhuzama



10. ábra. Hissar-i edény (Észak-Irán) Kr. e. 4500 tájáról az Istennel azonos égig érő fa jellegzetes ábrázolásával és a ragyogj, ragyog, ragyogtál hieroglifák vízszintes vonalaival






11. ábra. A Vei etruszk városban fennmaradt Apolló szobor lábainál az Ak szabír ős ten ügy (mai magyarsággal: Ak szabír isten a folyó) mondat olvasható




12. ábra. Vincsa idol Isten hieroglifával Pristina lelőhelyről (Kr. e. 4500 - 4000), az ábra bal felső sarkában az idol Isten hieroglifája, a jobb felső sarkában a székely írás ős és ten szójele látható



A fenti vincsa idol Isten hieroglifájában szereplő ten szójel a szabír ős ten mondatjelben is előfordul, a tapar ős ten "szabír isten" jel kivonata, vagy változata.



13. ábra. Vincsa ten hieroglifa (Winn nyomán)




14. ábra. Késő neolitikus cseréptárgy a Kárpát-Balkán térségből, ismeretlen lelőhelyről, felső részén a székely írás ten "élet" jelének megfelelőjével, a székely tprus "szabír ős ten" mondatjel egyszerűbb változatával, vagy kivonatával






15. ábra. Asszír életfa ábrázolás






16. ábra. Asszír világmodell részlete






17. ábra. Az egyiptomi heper hieroglifa





18. ábra. Egyiptomi világfa ábrázolás a Nagada kultúrából, az olvasata lentről felfele a magyar hieroglifák segítségével: Égi szabír ős



19. ábra. Kínai "következő nemzedék" mondatjel, az eredeti olvasata a magyar hieroglifák segítségével: Égi szabír




20. ábra. Az Asko Parpola által közzétett indusvölgyi cseréptáblán a szabír ős olvasatú világfának mutatnak be egy áldozatot az "u" (ushu "réz", vagy üst) olvasatú edénnyel









21. ábra. A szabír ős mondatjel előfordulása Anatóliában, Myra város színházának romjai között




22. ábra. A Nesactiumi situla szabír ős mondatjele







24. ábra. Orosi hun jelvény (V. szd.)




25. ábra. Ogur-szabír jelvény Szergej Botalov nyomán






26. ábra. Longobárd korong a Lyukó a szabír ős mondattal






27. ábra. Bojnai idol a szabír ős jellel





28. ábra. Avar nagyszíjvég a zamárdi temetőből




29. ábra. Avar szíjvég Zalavárról a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelének párhuzamával (fotógrafika Szőke Béla Miklós nyomán)





. ábra. Pécskai avar szíjvég Gáll Erwin és Florin Marginean nyomán a szabír ős mondatjellel, az ábra jobb szélén a nikolsburgi székely ábécé tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjele 




. ábra. Szabír ős ten olvasatú környei avar szíjvég (Salamon - Erdélyi 1971 nyomán), középen fentről lefele a ten "élet, isten" szójel és a tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjel, amivel a szerzők által közölt képet kiegészítettem





ábra. Az Érsekújvár 373-as sírban fellelt avar szíjvég az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció  képszerkezete szabír ős alakban olvasható el (fotógrafika a Szücsi Frigyes által közöltek nyomán), az ábra jobb oldalán a részletszövegek felbontása és megfeleltetése a székely írás ős, ten és "n" (nagy), valamint "r" (ragyogó), ten "élet, isten", "n" (nagy) rovásjeleinek 


Az ... ábrán látható érsekújvári avar szíjvég jelmontázsának tetején lévő hierogifák olvasata: Nagyon nagy ős Ten (mai magyarsággal: Nagyon nagy Isten). A szíjvég jelmontázsának közepén és alján ismétlődő szakaszok egy istenidéző szertartási szövegkönyv vázlatát rögzítik, az olvasat: Ragyogj! Nagyon nagy Ten. Ragyogtál. 





30. ábra. Honfoglalás kori szíjvég a szabír ős mondatjellel





31. ábra. ábra. Kései bizánci cserépedény (Stalać, Belgrádtól délre) fényképe, a képszerű mondatjel a tapar, az ős és a ten szójelekből áll (Vesna Bikić nyomán)




ábra. A Nagyon nagy tapar szár (mai magyarsággal: Nagyon nagy szabír úr) mondatjel az Érsekújvári kódex iniciáléjában






32. ábra. Keleti, sztyeppi motívum




33. ábra. Egy 1667-ben festett nyárádszentmártoni mennyezetkazetta részlete a szabír isten mondatjellel 









35. ábra. Veleméri rajzos sindü a szabír ős mondatjel hiányos változatával





36. ábra. Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester másolt tálja az égig érő fa hasadékában karácsonykor újjászülető napisten szabír ős jellel idézett ábrázolásával





37. ábra. A dobronaki hímes tojás olvasata: Ragyogó Egy (is)ten a szabírok őse 




38. ábra. Korondi gyertyatartó Szabír ős magas köve mondatjellel




Jegyzet

(1) Sándor Klára a karcagi csatkarika hieroglifikus szövegét annak díszességére és szimmetrikus voltára való hivatkozással utasítja a partvonalon kívülre. Fehér Bence pedig ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (Fehér/2022/122). Ezek a vélemények az írás fogalmának nem ismeréséről árulkodnak.

(2) Pócs Éva és társai azt kísérelték meg elterjeszteni akadémikus berkekben, hogy a magyar ősvallás emlegetése is eleve tudománytalan, mert a magyarságnak ősvallása nem volt, legfeljebb népi hiedelmekről lehet beszélni. 

Magyar ősvallás c. dolgozatában a szerző így fogalmaz: "az ősvallás teljes rendszere nem, legfeljebb egyes elemei rekonstruálhatók" (1. oldal). Mondja ezt akkor, amikor a hieroglifikus írásemlékeink alapján egy, a kőkortól napjainkig ívelő, a magyarsághoz köthető, a népek nagy körére ható, magasan fejlett ősvallási elmélet-, szertartás- és jelrendszer képe az eltelt időhöz képest elég jól megrajzolható.  

Pócs Éva szerint "írott emlékek híján minden következtetés bizonytalan és feltételes" (im. 2. oldal). Pedig - a legújabb kutatásokra alapozott ismereteink szerint - éppen a magyar ősvallás alkotta meg az emberiség első írásrendszerét és hagyta ránk a több százra, vagy több ezerre menő, magyarul elolvasható írásemlékek sorát. Amit "persze" a fejét homokba dugó akadémikus kutatás a szakmai és etikai hiányosságai miatt képtelen és nem is törekszik elolvasni. Püspöki Nagy Péter (1984) és Sándor Klára (1996) joggal írták le, hogy még a tudományosság igényével készült dolgozatok is csak arról árulkodnak, hogy a szerzőjüknek fogalma sincs sem az íráselméletről, sem az írástörténetről, (e körben - VG) minden alapvető kérdés tisztázatlan. 

A "tudományos konszenzus" előbb jelzőosztogatással elhatárolódik a hieroglifikus írásemlékeink tárgyalásától, majd széttárja a karját azzal, hogy nincsenek írott emlékeink. Csak egy történelemhamisító szándék feltételrendszerében érthető e "tudós" kör merev tartózkodása az ősvallási kötődésű népi szójeleink létének tárgyalásától. Hiszen pl. a hímes tojásainkon lévő hieroglifikus feliratok sora is megcáfolja a magyar- és tudományellenes prekoncepcióikat (... ábra).

Pócs Éva szerint "Nemigen maradt fenn tisztán kereszténység előtti „pogány eleme” az ősvallásnak: ennek minden tényét a keresztény mitológiai alakjaiból, szellemvilágából, túlvilágra vonatkozó nézeteiből vagy az istenítélet, divináció, mágia, látomások sok nem keresztény mozzanattal is rendelkező, de alapvetően keresztény (vagy azzá vált) eszméiből és rítusaiból kell megfejtenünk."  Miközben a tények e feltett átadási folyamat ellenkezőjéről tanúskodnak. Hiszen az ismert székely írás a kőkori magyar ősvallás jelrendszerének egyenes leszármazottja, amit nem kell a kereszténység felől megfejtenünk és onnan nem is kaphattunk. 

A magyar hieroglif írás folyamatos, napjainkig való fennmaradásáról és hieroglifának esetenkénti kereszténnyé válásáról seregnyi alkalmazás, például az énlakai bilingvis is tanúskodik. E keresztény környezetben létrejött énlakai írásemlékben fennmaradt a kőkori eredetű ős szójelünk is. A nikolsburgi ábécében is szereplő us "ős" jelnek többek között szkíta, szarmata, hun, avar, honfoglaló, sumér, hettita, sőt 15 000 éves Mas d' Azil-i megfelelői is vannak. E hieroglifikus írásemlékek eredetileg is magyar jellegét a jelkészletek rokonsága, az akrofónia rekonstrukciója, a Nemetz Tibor segítségével elvégzett valószínűségszámítás és a magyar nyelvű olvasatok sora támasztja alá. Azaz nem a kereszténység hatott a magyar ősvallásra, hanem a magyar ősvallásban évezredek óta ismert ős hieroglifát vette át a kereszténység és használja azt mandorlaként napjainkig. 

A szerző tudatában van nézeteinek identitásromboló vonatkozásaival, ám ez nem sarkallja alaposabb, például írástörténeti kutatásokra, hanem inkább panaszkodik: "Nehezíti e kutatások eredményeinek felhasználását az is, hogy ezek sokszor a nemzeti identitástudatot is szolgáló ideológiai töltetet is kaptak." (Pócs/2011)

A jelen dolgozat számára lényeges, hogy - miközben az államcímerünkben legalább ezer éve szerepel és a hímes tojásainkon is rendszeresen megjelenik az elolvasható világfa - Pócs Éva (2011/2) ezt a világfát nem találja, hiányzónak tekinti: "A magyar néphitből teljesen hiányzó motívumok esetén – mint a világfa, ... – mintegy a kutatói konstrukcióhoz hozzáerőltetett, más rendszerekből kiragadott, táltosattribútumként magyarázott adatok tanúi lehetünk." 

Másutt (Pócs/1993/5) ezt állítja a szerző a cikkünk témáját képező, sokszorosan dokumentálható világfáról: "A világfa igen elterjedt kozmogonikus elképzelés, az obi-ugor és közép-ázsiai mitológiákban valószínűleg iráni eredetű, és feltételezhető az ősmagyarság világképében is, de semmiféle korabeli nyelvészeti vagy régészeti bizonyítékunk nincs e képzet meglétére." Miközben a szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglaló magyar régészeti leletekről magyarul elolvasható világfák sora ismert s e hagyomány folyamatosan tovább él és napjainkig követhető.

A tavaly eredménytelenül lezajlott világfa vita elsősorban azt dokumentálja, hogy az akadémikus tudomány legjobb szakemberei együttesen sem képesek a pócsévai és a hozzá hasonló, tudottan politikai vonatkozású támadások kivédésére és a tények felmutatására. A magyar jeltörténet megismerésétől, meg a nyílt tudomány elveinek alkalmazásától való, az ismételten lebukott zsiraimiklósista kritikaelhárítás  szellemét és módszereit felhasználó tudatos elhatárolódás a történelemhamisítást meg a magyar identitás rombolását szolgálja.



Irodalom 

Bakay Kornél (2005): Őstörténetünk régészeti forrásai III., László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest

Berze Nagy János (1958): Az égigérő fa, magyar mitológiai tanulmányok, Pécs 

Bíró József (2000): A szabír-magyarok őstörténete (második, átdolgozott kiadás), Offset Nyomdaipari KFT


Fehér Bence (2022): Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete (academia.edu)

Manfred Bundschuh (2024) Irodalmi kivonat Simo Parpola: Az asszír életfa: A zsidó monoteizmus és a görög filozófia eredetének nyomon követése (academia.edu)

PÓCS Éva: Magyar ősvallás. In Bellinger, Gerhard J. (szerk.): Nagy valláskalauz. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993, 286–290.

Pócs Éva (2011): Samanizmus és a magyar ősvallás, Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, augusztus

Salamon Ágnes - Erdély István (1971): Das Völkerwanderungszeitliche Gräberfeld von Környe, Budapest, Akadémiai Kiadó

Saak Tarontsi (2024): A hurri életfa mint történeti-eredeti alap az urartui szent fa értékes szimbólumához, ARURAT Örmény Tudományos Akadémia, kaukázusi, kisázsiai, anatóliai és a Near Eastern Studies 

R. D. Barnett (1974): Urartu hieroglif írása, Güterbock

Simo Parpola (1993): The Assyrian Tree of Life: Tracing the Origins of Jewish Mysticism and Greek Philosophy. In: Journal of Near Eastern Studies, 52(3): 161–208.


Takács Boglárka (2013): Simo Parpola egyedi nézetei, Az asszírok találták fel a nyugati kultúrát? Nyelv és tudomány, július 4.


Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 


Varga Géza (2018): Az énlakai Egy Isten mondatjel 



Varga Géza (2024): Világfa vita

Varga Géza (2024): Zsirai Miklós bukása és a világfa vita







Varga Géza




Az egyik legszebb és legjobban felszerelt őrségi szállás, a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján tekinthető meg a