A Magyar Nemzeti Múzeumban a napokban nyílt meg egy tarsolylemezeket bemutató, teljességre törekvő kiállítás. Valóban soha nem látott bemutató ez, mert most először tekinthető meg együtt az összes honfoglalás kori tarsolylemez, amelyet eddig feltártak és restauráltak. A kiállítás szenzációját jelenti két, Pátyon előkerült új tarsolylemez, amelyek a szakmai és nagyközönség számára egyaránt először lesznek lathatóak. E cikkben az egyiken olvasható magyar hieroglifikus mondatjelünket mutatom be (1. ábra).
A tarsolylemezek jellegzetes, 10. századi magyar rangjelző tárgyak, amelyek a korabeli magyar ötvösművészet kiemelkedő darabjai - írja róluk a múzeum ismertetője. Arról azonban nem nyilatkozik az ismertető, hogy miképpen képes ez a tarsolylemez a rang jelzésére (1). Pedig a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában megtalálható a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelynek segítségével ez tisztázható lenne - ha a múzeológusok törekednének a szemantika tisztázására.
Ami a darabszámot illeti, a kiállításrendezők valóban törekedtek a hazai leletek teljes körű bemutatására. Ugyanez nem mondható el a honfoglalás kori eleink jelhasználatát, világnézetét és nyelvét rögzítő elolvasható ábrázolásokról. A tarsolylemezeken ugyanis van egy sor hieroglifikus nyelvemlék, ám a kiállításon egy szó sem esik róluk. Ez tulajdonképpen nem is okoz meglepetést abban a múzeumban, ahol a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott budapesti késő-középkori jelvény jeleket hordozó felületét barbár módon lereszelték, majd a maradék rovásjeleket letagadták róla (2).
1. ábra. A pátyi honfoglalás kori temető 170. sírjából előkerült tarsolylemez (középen), a Lyukó úristen magas köve mondatjele (balra) és a mondatjelet alkotó magas, kő, ős, ten, sar "úr" és Lyukó hieroglifáknak megfelelő székely "m", "harmadik k", ős, ten, "s" és "ly" írásjelek (jobbra, fentről lefele)
A magyarországi kiállítások rendezői az utóbbi évtizedekben hozzászoktattak bennünket ahhoz, hogy az előző átkosokból örökölt rovásundor és hozzá nem értés ünnepet ülhet a magyar íráskultúra megalázását jelentő alkalmakon. Ez a szégyenletes sorozat az OSZK-ban megrendezett nyelvemlék-kiállítással kezdődött, ahol a rendezők tudatosan és bevallottan elhatárolódtak a rovásírással írt nyelvemlékeink kiállításától, hivatkozván arra, hogy az MTA csak a latin betűseket rendelte meg tőlük. Folytatódott a Természettudományi Múzeumban megrendezett Attila-kiállítással, majd a székesfehérvári Árpádház-kiállítással. Ez utóbbiakon kiállították ugyan a hieroglifikus nyelvemlékek némelyikét, ám - szakmai és etikai hiányosságok miatt - egy szót sem ejtettek azok elolvasható voltáról. A Néprajzi Múzeum földbetaposott cipősdobozra emlékeztető új épületében megnyílt kiállítás sem különb. Csak itt nem régészeti, hanem néprajzi tárgyakon vannak az elolvasatlanul maradt hieroglifikus szövegek. Ugyanezt tapasztaljuk ezen a most megnyílt tarsolylemez-kiállításon is. Egy sor hieroglifikus mondatot hordoznak ezek az ötvösremekek (pl. 1-3. ábra), a múzeológusok azonban nem tartották említésre érdemesnek őket.
2. ábra. A karosi tarsolylemez (fent), a hieroglifikus Dana sar magas köve (mai magyarsággal Dana úr magas köve) mondatjel és hieroglifái (alatta), valamint a hieroglifák székely megfelelői (lent), ez utóbbiak balról jobbra: "d", "s" (sar am. úr), "m" és végül Felsősófalva Kodárostető elveszett rovásírásos kövének kő(?) jele
3. ábra. A tiszabezdédi tarsolylemez (középen) és az égigérő fát jelképező, Dana ős nagy sar a zsenge (mai magyarsággal: Dana ős nagyúr a zsenge) olvasatú mondatjele (balra), valamint az elemi hieroglifáknak megfelelő székely "d", ős, "sz", "n", "s" és "zs" rovásjelek (jobbra, fentről lefele)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése