2018. november 28., szerda

Az indián-magyar kapcsolatokról szól a vita a Magyar Őstörténet csoportban


Az indián-magyar etnokulturális kapcsolatok kerültek szóba a Magyar Őstörténet fészbuk csoportban, alaposan megosztva a résztvevőket. A téma érdekes, a vita színvonala azonban itt is lehangoló volt. 



1. ábra. Amerikai indián edény (balra) és egy őrségi párja (jobbra) mindegyiken az Orion csillagképet ábrázoló atya hieroglifa, amelyből a székely írás "ty" betűje (középen) keletkezett az akrofónia során, e párhuzamból (és a sumer, kínai stb. társaikból) nyilvánvaló, hogy kőkori eleink az Orion csillagképet isteni ősünk égi megjelenésének tekintették


A netes viták általános jellemzője, hogy a kérdés érdeméhez a résztvevők el sem jutnak. Ez esetben is ez történt. Ugyanis mindig vannak olyanok a beszélgetőtársak között, akikkel nem lehet értő módon megbeszélni a pro és kontra felhozható érveket, mert azokról fogalmuk sincs. A témához tartozó tények nem is érdeklik őket és a tudományos igényű vita helyett csak mocskolódásra készek - de arra csípőből és fölényesen. Valójában ez lehet a természetes, amire általában számíthatunk az átlagos közbarom hozzászólók esetében. Mindig vannak, akik döntőbírói szerepben hiszik magukat, bár a vita tárgyát képező felismeréseket nem ismerik, sőt nem hajlandók dolgozni (olvasni, tanulni és gondolkozni) sem a helyes válasz érdekében. Ilyenek vagyunk és ilyenek az emberek nem csak a neten, hanem sok más helyen is? Sajnos, úgy tűnik, igen. A net csak alkalmat kínál arra, hogy erről naponta meggyőződhessünk. Mondhatnánk: magára vessen, aki ennél többet vár egy netes csoporttól, vagy bárhol másutt. Ám van egy bökkenő: a magukat tudományosnak gondoló, "szakmabeliek" által alakított csoportok is pontosan ugyanígy viselkednek (tisztelet a kivételnek!). 

Ezért aztán ez az alábbi párbeszéd is csak egy látlelet. Érdemi munka (tudományos kutatás, vagy köznevelés) helyett egy teszt, amelyik megmutatja, mit ér a hazai "értelmiség" és hogyan pazarlódik el a jobb sorsra érdemes tenni akarás, információ és technikai lehetőség. Mégsem felesleges e jelenségre (a közönség jó részének erkölcsi-szakmai bukására) odafigyelni, hiszen többet tudunk meg magunkról és a környezetünkről s arról, hogy ki, vagy mi akadályozza az előrelépést a magyar őstörténet és írástörténet kutatásában. Mert ez lenne a cél: annak megállapítása, miért alakult ki ez a különleges helyzet, aminek köszönhetően a magyarországi őstörténet-kutatás meghatározó vonulata gyűlöli, letagadja, meghamisítja, sőt le is reszeli a magyar kultúra emlékeit.

Lehet azt mondani e jelenségre, hogy a vitakultúra és általában a tudományos módszertanok elterjedtségének/ismeretének alacsony szintje okozza? Igen, lehet, de ez csak az érem egyik oldala. Ugyanis az adja a felmérés érdekességét, hogy a szakképzettek, a magukat a Tudomány képviselőinek gondolók között is ugyanezt a jelenséget tapasztalhatjuk. Úgy szólnak le minősíthetetlen stílusban egy-egy felfedezést, hogy sem azt, sem a kérdés irodalmát és tényeit nem ismerik, sőt nem is hajlandók megismerni. Ráadásul esetünkben (a székely írás eredeztetése tárgyában) nincs is tudományos álláspont (az akadémikus áltudomány képviselői átadták a terepet és bevallották, hogy fogalmuk sincs a székely írás eredetéről), csak erről azok a nagyhangú hozzászólók, akik magukat a Tudomány képviselőinek hiszik, a vonatkozó szakirodalom olvasatlanul hagyása miatt még nem értesültek. 

Ez tehát egy teszt, aminek korábban (a több helyen, például a Keleti Kultúra rovatban is tapasztaltak alapján) a Gyöngy disznók előtt nevet adtam. Ez az elnevezés persze nem tekintendő az olvashatók és az olvasók értékelésének. Megfigyelhetjük e teszt alkalmazása során a magyarországi értelmiség dühödt reakcióját egy számára szokatlan eredményt hozó felfedezés olvastán, miközben mit sem számít, hogy az a felfedezés jól alá van-e támasztva. E különös jelenséggel már Szabó István Mihály akadémikus is foglalkozott és hasonlóképpen elkedvetlenítő megállapításra jutott az újdonságok tudományos világban történő fogadtatásával kapcsolatban. A teszt alkalmazása segíthet leírni a vitapartnerek magatartásának jellemzőit és okait. Ilyen jellegzetesség például az, ha valaki egy el sem olvasott munkáról alkot és ad közre túlságosan is határozott véleményt.

A hasonló magatartási minták és vélemények alapján csoportokba sorolhatjuk az értetlenkedőket végzettség, életkor, vallás, pártállás, foglalkozás, családi állapot, hajszín, nem, nemzetiség és sok egyéb szempont szerint is. A teszteléssel töltendő évtizedek - reményeim szerint - pontosabb leírással szolgálnak majd az egyes társadalmi csoportok és egyének újdonság-fogadó hajlandóságáról. A tízmillió dolláros nyerő kérdésre, hogy mi az oka az egyik, vagy a másik magatartásformának és álláspontnak, ezek alapján kísérelhetjük majd meg a válaszadást. Az előzetes, ám bizonyításra szoruló feltevésünk szerint ez jórészt a tudatosan ellenségképző egyetemi oktatás eredménye lehet a társadalomtudományos területeken, amely nem a magyar nemzeti kultúra, hanem a mindenkori megszállóink megközelítését és érdekét fejezi ki.

A borjú például elbődül az új kapu láttán. A dologban az a szórakoztató és árulkodó, hogy - a műszakiakkal ellentétben - hajlamos ugyanezt tenni a hazai nyelvész, régész és történész társadalom jelentős része is. 

Mondhatná a nyájas olvasó azt is, hogy ez azért van, mert ők értenek a felmerülő témákhoz, de - sajnos - az ő esetükben sincs szó rovológiai (magyar írástani) hozzáértésről. Meg kell csak nézni, hogy a nyelvész-, régész- és történésztársadalom illusztris képviselői milyen alátámasztást nélkülöző, egymásnak és önmaguknak is ellentmondó, tudományos módszert nélkülöző téveszméket adtak közre tudományosként számon tartott folyóiratokban s mennyire bezárkóznak a saját - e tekintetben értéktelen - köreikbe. Folyamatosan arról adnak tanúbizonyságot a dolgozataik, hogy szerzőjük és az azt közreadó szerkesztőség az elemi rovológiai ismeretekkel sincs tisztában. Máté Zsolt például nem figyelt fel arra, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése jobbról balra halad és következtetését a balról jobbra írásirányra építette. Ezt a hibáját Róna-Tas András és Sándor Klára sem vette észre és felhasználták Máté Zsolt orbitális melléfogásra épített következtetését a saját dolgozataikhoz. S amikor a figyelmeztetésemet végre megértik és rájönnek a tévedésükre, akkor is csak a forrást, a nikolsburgi ábécét minősítik hibásnak és olyan - minden alapot nélkülöző - "forráskritikát" eszközölnek rajta, hogy az hozzáigazítható legyen a téveszméikhez. Vagy ott van Horváth Iván, aki azt próbálta meg lenyomni a torkunkon, hogy a székely írást csak a humanisták találták ki. Száz éven át az ótürk eredeztetést reklámozták, aztán 1996-ban, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk hatására ezt elvetették (Róna-Tas András és Sándor Klára is), hogy legutóbb Sándor Klára ismét azt mondja (de "persze" bármiféle bizonyítás, vagy tudományos fejlemény nélkül) egy interjúban, hogy a székely írás valószínűleg mégis csak az ótürk írásból származik. Zsupos Zoltán meg - néhány közös jel alapján - a germán rúnákból vezetné le a székely írást, de "persze" nem méri fel, hogy a többi írásban ehhez képest több, vagy kevesebb hasonló jel szerepel-e. Az akadémikus "tudománynak" bizony fogalma sincs erről a kérdésről és reményünk sem lehet arra, hogy a székely írás eredetének belátható időn belül valamilyen komolyan vehető elméletét előadják. Ugyanis a valóság (a székely írásnak a magyar hieroglifákból való leszármazása) ellenkezik a sémi írásokat ősforrásnak tekintő prekoncepciójukkal, amivel nem akarnak és nem is mernek leszámolni. Ez lenne az a Tudomány, amelyik "jobban tudja"? Ugyan kérem! 

Dokumentálható jelenség, hogy a jellemzően szakképzettek is köztahó módjára viselkednek időnként, a "tudósok" és az analfabéták egy gyékényen árulnak (tisztelet a kivételnek!). Ez a szomorú egyenlőség annak köszönhetően vált általánossá, hogy az egyetemeinken a magyar írástörténetről (amely az írásaim legfontosabb, visszatérő témája) zömmel ostobaságokat adnak elő tudomány gyanánt, mellékelve hozzá a másként gondolkodók, vagy általában a gondolkodók iránti megvetést és gyűlöletet. S ez utóbbi ragály köszön vissza a most végzett tesztben is.

A net korlátlan lehetőséget kínál a tesztelésre és az idők során egyre gyarapszik a vonatkozó adatbázis. Az elemzéshez  a tanulmányaimat használom fel. Ilyen dolgozat a Szent Korona mervi eredeztetése (e témával a Keleti Kultúra csoport tagjait teszteltem sikeresen), valamint a magyar-indián írástani kapcsolatokat leíró cikkeim is (ezek a Magyar Őstörténet csoportban kerültek szóba). A gyöngyöket meg sem rágó, nem olvasó közönség szolgáltatja a teszteredményeket (a magatartási mintákat és a véleményeket). Szándékaim szerint mindössze azt fejezi ki a gondolatébresztő Gyöngy disznók előtt cím, hogy az emberek különbözőképpen reagálnak az új felismerésekre s néha kifejezetten alkalmatlanok a felfedezések befogadására és értékelésére. Azonban a "disznó" jelzővel való bármilyen azonosság és annak vélelme is csak a véletlen műve lehet. Kérem ezért, hogy senki ne tekintse magára, vagy másra jellemző jelzőnek! A felfedezések láttán feltörő ostoba értetlenség és gyűlölködés, amit a Gyöngy disznók előtt kifejezés jelöl, csak egy ismert magatartási forma (kortünet, vagy természeti adottság?), ami általánosan jellemző a tudományos felismerések közismertté válási folyamatának bevezető szakaszára, ám nem vonatkoztatom konkrét személyekre. A teszt címe mindössze azt fejezi ki, hogy a tudományos felfedezések eleinte falra hányt borsónak bizonyulnak és az újdonságok közreadása a szellemi kincsekkel való pazarlásszámba megy. Ám ez egy elkerülhetetlen, természetes folyamat, a megismerés velejárója lehet, amit teljesen kiküszöbölni aligha leszünk képesek, mert mindig lesznek munkára és tanulásra lusta, értetlen emberek. A tesztelés eredményeképpen remélhetőleg többet fogunk megtudni magáról a folyamatról és talán a megoldáshoz is közelebb jutunk egyszer.

Az emberek többsége nem alkalmas tudományos igényű párbeszédre. Ez nem számít új felismerésnek, hiszen a tudományos vitakultúra elsősorban a tudósoknak való. Újdonságnak csak azt gondolom, hogy a szakképzettek, a potenciálisan tudósnak tekinthetők többsége sem bizonyul alkalmasnak a tudományos vitára, amiben ludas az egyetemi oktatás is. E téren nem mutatkozik szignifikáns eltérés, ugyanolyan esendőek a szakképzettek is, akár egy köztahó. S ez nem valamiféle saját vélemény, hanem tudományos értékelés. Veres Péter kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy a kutatóknak is csak 4%-a kreatív. A többi úgy viselkedik, ahogyan azt a tesztelés során tapasztaljuk?

A mások között a magyar-indián etnokulturális kapcsolatokról folyó vitáról, amelyben Szigeti András megemlítette a nevemet, a fészbuk hivatalból értesített, így tudtam bekapcsolódni és ennek köszönhetően rögzíthettem a vitázó felek nyilvánosan elhangzott álláspontját. Kiderült, hogy ez esetben is a Gyöngy disznók előtt teszt egyik példájával találkoztunk.

E - kidolgozás alatt álló - teszt alkalmazásának igénye az elmúlt évtizedekben merült fel, ugyanis feltűnő, szakterület-függő eltérés mutatkozik az írástani felfedezéseim fogadtatásakor. A diplomás hallgatóság szakirányától függően nyitott, vagy elutasító a fogadtatás. A műszakiak tartoznak a nyitott kategóriába, a régészek, nyelvészek, történészek és a tahók pedig a másikba (az "és" kapcsolat elválaszt). Jellemzője ez utóbbi csoportnak, hogy úgy nyilvánítanak véleményt a felfedezéseimről, vagy akár a személyemről is, hogy az írásaimat nem olvasták, engem nem ismernek, sőt valójában a téma sem érdekli őket. Csak a levegőben érzik, egyetemen tanulták, vagy az anyatejjel szívták magukba, hogy bizonyos felfedezéseket "illik" leszólni. Ilyen például az indián-magyar etnokulturális kapcsolatok kérdése is, amiről a vita kibontakozott. Tehát az alábbi párbeszédbe csöppentem bele a Magyar őstörténet csoportban.

Szigeti András: Nem foglalkoztam részletesen a Tayos barlanggal és nem is nyilvánítottam véleményt. Csak az ellen tiltakoztam, hogy valaki kapásból lehurrogja ezt a témát. Egyébként figyelmedbe ajánlom Géza Varga munkásságát, aki nagyon is kimutatta a magyar hieroglif írás (a székely rovásírás elődjének) jelein keresztül a kulturális kapcsolatot a magyarok és az amerikai őslakosok között - ez már bizonyított tény.

Simon Zoltan: Hu, de jó hogy dolgoztam es nem. neztem meg még mit. küldtél. Varga Gézara akartal engem vezetni???? Hahahahahahahahahahaahhahagaahhaghagaag Bizonyits magadnak sokat vele. Pedig néha értelemesen beszéltél. :D Szia asszem többet nem vitatkozok veled. felesleges.

Varga Géza: Már rutinom van a "Gyöngy disznók előtt" teszt alkalmazásában s az a tapasztalatom, hogy azok szoktak - minden kérdés nélkül - jelzőosztogatással és gúnyolódással reagálni a felfedezéseimre, akik azokat el sem olvasták, meg sem értették, vagyis akik tökéletesen hozzá nem értők a témához. S nem is gondolnak arra az ártatlanok, hogy ezzel csak magukat járatják le.

Simon Zoltan: Nem, Géza barátom, nekem nem a munkáddal van a bajom, nem olvasom. Nekem az emberekhez való kapcsolatod nem tetszik. Nem sok jót olvastam tőled eddig. Láttam embereket gyalázni munkádba. Nem így kell ezt. Ha igazad is lenne, se érdekelne, mert nekem egy ember többet jelent. Tisztelet a legfontosabb. Most tetszik ahogy írsz, de nem jellemző. Alázat tisztelet bármilyen helyzetbe. Amúgy itt van Jónás Péter, nézd meg őt. Maximális tisztelettel áll mindenkihez. Egy tökéletes példa. Azt is tiszteli akinek más a véleménye.

Varga Géza: Kedves Zoltán! Én úgy gondolom, hogy nem tudsz példát felhozni a munkáimból, amikor indokolatlanul tiszteletlen lettem volna, vagy hogy bármilyen környezetben alpári lettem volna. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy ha leadok a Magyar Nemzeti Múzeumba egy régészeti leletet, amit előzőleg öt régész, majd őket követve a múzeum főigazgatója is hun korinak minősített s azon magyar nyelvű rovásszöveg van, ám azt a múzeumban barbár módon lereszelték - akkor jogom van neheztelni érte. Sőt az kötelező is, mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Te pedig rosszul teszed, ha a nyugalmad kedvéért(?) a leletrongálókat és általában a történelemhamisítókat véded. Nem jár minden álláspontnak és magatartásnak egyformán a tisztelet. Azt én értem, hogy az emberek békességre vágynak, de ezt nem lehet olyan áron tenni, hogy közben a hiénák szabadon garázdálkodnak és a magyar kultúra legfontosabb emlékeit éppen az a múzeum teszi tönkre és tagadja le gúnyolódva, amelyiknek a becsületében bízva a gondjaira bíztam. A béke csak becsületes embereknek jár. Aki inkább elnézi a bűnöket is, csak ne kelljen állást foglalnia a bűnözőkkel szemben, sőt azt kívánja, hogy a megalázott, megrabolt ember panasza a kényelmét se zavarja, az cinkos (Arany János szerint). A bűnözőknek nem a véleménye más, hanem a létjogosultsága (ami ugyanis nem jár nekik), ezért velük szemben nem illik polkorrektnek lenni, hanem fel kell lépni velük szemben mindaddig, amíg a bűn fennáll. De ez a magatartási követelmény - a netes tapasztalataim szerint - mintha csak a becsületes, értelmes és magyar nevű férfiak számára lenne előírás.

A fenti párbeszédből a teszt számára két dolog fontos. 

Az egyik, hogy létezik olyan vitatkozó fél, aki nem ismeri a témát, sőt azt nem is hajlandó megismerni, tudományos igényű kritikára sem képes, ám ez nem akadályozza meg őt a piaci jelzőosztogatásban, gúnyolódásban és ítéletalkotásban. 

Értelmesebb olvasóimnak talán nem kell ecsetelnem, hogy ez egy módszertelen és nem praktikus eljárás, hiszen előbb tanulni, kutatni és olvasni kell, el kell mélyülni a kérdés szakirodalmában s csak azt követően lehet illendő és eredményes egy hozzászólás rovológiai kérdésekhez is, meg bármi máshoz is.  

A másik tanulság az, hogy az ilyen "kritikus" nem a tudományos igényű kritikát gyakorolja, hanem - esetünkben - a következő véleményt nyilvánította: 

- "Hahahahahahahahahahaahhahagaahhaghagaag". -

A gyengébbek és a szakképzett közbarmok kedvéért elmondjuk, hogy a tudományos igényű kritika több a szimpla elbődülésnél. A helyes eljárás keretében el kell olvasni, meg kell érteni a bírálandó olvasmányt és ugyanazokra a kiinduló adatokra, vagy újabbakat is felhasználva egy jobb választ kell adni az ott tárgyalt kérdésre (ami nyilvánvalóan nem megy a bírálandó dolgozat elolvasása, a kérdés alapos tanulmányozása és ismerete nélkül). 


Irodalom

Magyar hieroglif írás

Indián-magyar jelpárhuzamokkal foglalkozó cikkek








További blogbejegyzések





A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson

2018. november 26., hétfő

Miért nem tettem eddig büntető feljelentést a Magyar Nemzeti Múzeum ellen?


A Magyar Nemzeti Múzeumban letétbe helyezett budapesti hun(?) jelvény barbár lereszelésének és a letéti szerződésben előírt tudományos leírás elmaradásának (a leírás komolytalanságának) ügyét néhányan jogi úton gondolták megoldhatónak. Ez az érdekes gondolat felmerült a Varga Benedek főigazgató úrral és munkatársaival folytatott személyes beszélgetésen is, ahol éppen a múzeum képviselői vetették azt fel. Ugyanis – amikor a lelet lereszelését és tudományos leírásának hiányát kifogásoltam – a muzeológusok gúnyosan azt javasolták, hogy forduljak a bírósághoz. Nyilván volt egy elképzelésük a bíróságokon folytatott bűnpalástoló munka várható eredményéről. Erre akkor azt válaszoltam, hogy most nem a jogászok, hanem a régészek és a múzeum becsületéről van szó. 




1. ábra. Ebben a szép épületben ismeretlen lenne a becsület fogalma is, meg a latin M betű is, valamint következmények nélkül lehet leletet rongálni és hazudozni?


Többen azt is tanácsolták, hogy azonnal szerezzem vissza a leletet a múzeumtól. Az emberi gondolkodásban ez a visszaszerzés jobban otthon lehet, mint egy tudományos cél beteljesítése. A cél ugyanis a tudományos közvélemény tájékoztatása lenne erről a rovásszövegről, hogy az betölthesse a szerepét a múlt leírásában. Másodlagos cél lehet, jobb híján, a hazai "tudományos" közállapotok dokumentálása. A tárgy, a kapott tájékoztatás szerint, ma is ki van állítva a múzeumban és sohasem gondoltam a visszaszerzésére – hiszen múzeumban a helye. Egyszer ugyan maga a múzeum is felszólított, hogy vigyem haza a tárgyat, mert az érdektelen és nincs helye a kiállításukon. Ez az ostobaság később felbukkant a múzeum által tájékoztatott wikipédia-szerkesztők gondolataiban is, akik erre hivatkozva ki is törölték a tárgy szócikkét. Megváltozott volna a múzeum alapító okiratában (nyilván) szereplő köznevelési és tájékoztatási cél?

A muzeológusok múló rosszullétén szerencsére hamar túlléptünk, mert bebizonyosodott, hogy mégis csak régészeti korú leletről van szó, amelynek múzeumban a helye. Persze egy becsületesebb múzeumban lenne jó helyen, de a világforradalom jelenlegi állásában – úgy tűnik – be kell érnünk a Magyar Nemzeti Múzeummal. A visszaszerzés ötlete és a jogi eljárás valami miatt mégis elsőként jelenik meg a fészbukos hozzászólásokban is.

Törőcsik Erika:

"Elnézést, ha vmit félreértettem, de ha Ön tulajdonosként rongált tárgyat kapott vissza, akkor Ön miért nem tette/teszi meg az említett feljelentést?"

Varga Géza:

"Én vagyok a tulajdonos, az igaz, de a rongálás és a leírás hiányosságai miatt előbb szakmai vonalon szeretnék eredményt elérni. Minden múzeumnak van szakmai felettese, ráadásul a közvélemény is állást tud foglalni az M betű létéről, vagy hiányáról. Egyelőre az államtitkár úr azt írta, hogy a vascsonk a múzeumtól kapott tájékoztatás szerint a rozsdásodás miatt esett le és veszett el. Ez persze nem igaz, mert lereszelték, amit a vascsonk maradékán lévő, a friss (tehát nem rozsdás) fémfelületen látható reszelőnyomok bizonyítanak (egyébként is meg kellett volna őrizni a letört vasmaradványt egy boldogabb korban bekövetkező fémvizsgálat számára). Ezt megírtam az államtitkárnak is, meg a múzeumnak is, mellékelve a friss fémfelületen látható reszelőnyomok fényképét, de nem válaszolnak. Pedig egy etikus világban illene válaszolni egy letevőnek, aki értékes írásemlékkel gazdagította a múzeumot. 




2. ábra. A vascsonk maradékának friss fémfelületén nyoma sincs rozsdának, de jól látszanak a reszelőnyomok


A rendőrség, ügyészség és bíróság legalább annyira "tisztességes", mint a múzeum és a hatalom, ezért tőlük nem várhatunk semmiféle igazságszolgáltatást. Nem is a bűnösök valamiféle megbüntetése a célom (persze az lenne a törvényből következő eljárás), hanem a lelet pontos és tudományos igényű leírása. Ez utóbbit szeretném elérni és nem valamiféle aljas jogi eljárásba akarok belebonyolódni, aminek a végén az elfogult bíró a komolytalan tanúvallomások alapján (szemrebbenés nélkül hazudtak eddig is és ez várható tőlük ezután is) velem fizettetné meg a perköltséget valamilyen ürüggyel. Csak fárasztanám magamat és nem is élek már tíz évig, amíg ez a per tartana.

Egyébként pedig nem kaptam és nem is kértem vissza a leletet, mert a szerződésünk szerint ki kell állítaniuk s most ki van állítva, ha jól tudom. Érdemes lenne megnézni a leletet a múzeumban, ezzel is támogatva a tudományos célkitűzést.

A gazságszolgáltatási eljárásnál ugyanis sokkal fontosabb a közvélemény felvilágosítása és támogatása. Ez azonnali politikai nyomást is jelenthetne s például rábírhatná az államtitkár és főigazgató urakat egy igazságra épített válaszlevél megírására.

Például azt szeretném bebizonyítani, hogy a mellékelt leletrészleten nincs latin M betű. Ez egy "tudományos" igényű és jelentőségű kérdés, amiben a magyar értelmiség írni-olvasni tudó és egyúttal becsületes része segíteni is tud. Az eljárás egyszerű: ránéz és – esetleg jelzőkkel fűszerezve - kimondja, hogy szerinte van-e ott M betű, vagy sincs (3. ábra). A következő kérdés pedig az, hogy ha nincs ott M betű, akkor mi is van oda írva?




3. ábra. Ezt a feje tetejére állított szövegrészletet vélte rontott M betűnek Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr a magyar muzeológia nagyobb dicsőségére


Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr ugyanis a szerződésünk alapján írt „tudományos igényű” tanulmányában azt állítja, hogy itt egy rontott latin M betű látható. Bár az eddig történtek cáfolják a reményeimet, mégis bízom abban, hogy a magyar Tudomány, a kulturális kormányzat segítségével képes ezen orbitális tévedés kijavítására mindenféle bírósági eljárás, vagy forradalom nélkül is. Kénytelen vagyok ebben bízni, mert az előre láthatóan elfogult bíró esetleg azt állapítaná meg, hogy a múzeumnak joga van saját véleményt nyilvánítani egy tudományos kérdésben, a perköltség pedig, amit nekem kellene ezért a bölcsességért kifizetnem, lehetne vagy 500 000 Ft is. Több ügyvéd is megjósolta már, hogy a hazai bíróságokon egy magánember nem lehet sikeres a Magyar Nemzeti Múzeum ellenében, függetlenül attól, hogy egyébként igaza van-e. Az sem számít, hogy bármelyik nem debil általános iskolás tudja: nincs itt semmiféle M betű.

Azaz a netes megosztás és a támogatás hasznosabb lehet, mint egy peres eljárásban való megaláztatásom. Például fel lehetne hívni a szakmai kérdésre Kásler Miklós miniszter úr figyelmét s ezt te is megteheted, amint bárki más is. Én már megpróbáltam, de az államtitkár válaszolt helyette és a múzeumból származó valótlanság megismétlésével fizetett ki.

Köszönöm a figyelmedet!"


Irodalom

Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia

A székely rovásírás eredete

Magyar hieroglif írás

Ideológiai terror a magyar egyetemeken

Kinek a kulturális diktatúrája? - hozzászólás a Szakács Árpád által indított vitához







További blogbejegyzések





A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson