2021. december 29., szerda

Bronzkori aranyboglár világmodellje Nagyosztró (Ostrovu Mare) lelőhelyről

A romániai Nagyosztró (Ostrovu Mare) település a Traján-út mentén fekszik s egyebek mellett egy középső bronzkori kincsleletről is nevezetes. Ez a középső bronzkor (a Kr. e. III. évezred végétől) nagyjából egybeesik a minoszi kultúra aranykorának kezdetével és a preszkíta Jamnaja kultúra első korszakának végévelE kincsleletben egy sor kerek aranyboglár van, amelyeken jelekből alkotott világmodellek találhatók. A jelen cikkben ezek közül azt mutatom be, amelyikben a legtöbb jel szerepel (1. ábra). A hasonló világmodellek már a neolitikumtól kezdődően igen széles körben elterjedtek és gyakoriak

A világmodell a teremtett és rendezett világ jelekből alkotott térképe. A felhasznált jelek Eurázsiában és Amerikában is a magyar hieroglif írás szójelei. Annyira általános és elterjedt ez a jelenség (a magyar jelek szereplése a világmodellekben), hogy általános érvénnyel is megfogalmazható: a székely írás a neolitikus világmodellek jelkészletéből származik. Ez az alábbi, romániai példány is megfelel e szokásnak. Jeleinek elolvasásával ismétlődő sorokból álló imához, egy bronzkori magyar nyelvemlékhez jutunk. 



1. ábra. A romániai Nagyosztró (Ostrovu Mare) lelőhelyről előkerült középső bronzkori aranyboglár a teremtett és rendezett világot ábrázolja szójelek segítségével (fotógrafika)



A világmodellek közepén szabály szerint az Isten valamilyen jele szerepel. E tárgyon ez a székely írás "ly" betűjének párhuzama, de ebben a korban még nem betű, hanem a magyar hieroglif írás lyuk, Lyukó szójele. Rendszeresen használták ezt a szójelet a hunok és az avarok is az Isten megnevezésére. Ez az istennév bukkan fel a honfoglalás kori bodrog-alsóbűi rovásemlékben is, ám ott már vegyes jelhasználattal írva (a szótő a lyuk szójellel, a ragozás pedig betűvel).  

A világmodellek sarkain szokásosan az égbe vezető út valamilyen elolvasható rajza található. A most tárgyalt boglár sarkain két jel is van, ami e követelménynek megfelel. A "folyó" hieroglifa a Tejút folyó jellegét, a szár "úr" hieroglifa pedig az égig érő fával való azonosságát hangsúlyozza. 

A világmodellek peremén gyakran előfordul, hogy az isten jelzőiből alkotott sor keretezi a tárgyat. Esetünkben ez a ragyogj/ragyog/ragyogott hieroglifa, más írásemlékeken általában a , vagy a nagy szójel található a peremen. 



2. ábra. A Nagyosztró (Ostrovu Mare) lelőhelyen előkerült középső bronzkori világmodell sugár irányban elolvasható Lyukó jó szár ragyog (mai magyarsággal: Lyukó jóságor úr ragyog) mondata


A világmodell sugár irányban olvasható mondatai körben, egymás után olvasva egy négysoros imádságot adnak. Ezzel függhet össze, hogy a legrégebbi magyar népdalok (amelyek némelyikének az ujgur népzenében hasonló dallamú imádságok felelnek meg) négy sorból állnak. 

A sugár irányban olvasható mondat (2. ábra) szimmetrikus, mert a szimmetriát a tökéletesség jelének gondolhatták, ami méltó az Istenhez, akiről a mondat szól. Ebből következően a mondatban szereplő két hieroglifából feltehetően elegendő az egyik elolvasása. 

Bzonytalan, hogy a világmodell peremén körbefutó, ragyogó szójelekből alkotott sorból hányat kell hozzáolvasni a sugár irányú mondathoz. Amennyiben többet, akkor egy istenidéző szertartás szövegkönyvének részeként is értelmezhetőek.



Irodalom

2021. december 28., kedd

Hun fibula a "Ragyogj isten nagyúr" mondattal

A 300-as években a Kárpátok és az Al-Duna közötti térséget hódoltató és benépesítő hunok régészeti leleteit eddig senki sem nézte át a magyar jelekkel írt magyar nyelvemlékek felkutatása végett. Pedig egyre inkább megérik rá a helyzet. A romániai kutatásnak köszönhetően a hun leletek szép kötetekbe gyűjtve, kiállításokba rendezve tekinthetők át, csak el kell őket olvasni. 



1. ábra. A romániai Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula (középen) a szójelekkel írt Ragyogj, ragyogj, ragyogj ős ten nagyúr! (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj Isten nagyúr!) mondattal,  balra a hun nagy, szár "úr", ten, ős szójelek,  jobbra a megfelelő székely "n", "sz", ten és ős jelek (fotógrafika)

A "tudományos konszenzus" azonban vitákkal van elfoglalva, nem ér rá hun kori magyar nyelvemlékekkel bíbelődni. Vásáry István (az előző átkosokat képviselő MTA részéről) arra figyelmezteti Fehér Bencét (a jelenlegi átkost képviselő MKI rovológusát), hogy ha választ akar kapni a jánoshidai tűtartó általa adott, magyar nyelvű olvasatára, akkor azt a szokásos "tudományos fórumokon" kellene előterjesztenie. Nem mellesleg a jánoshidai tűtartó Fehér Bence általi olvasata hibás, mert szójeleket nem lehet betűzve elolvasni. 

Az eddigiek alapján e téren csak néhány dolog látszik biztosnak:

- A székely írás szakterületén az akadémikus tudománynak nincsenek a szó eredeti értelmében vehető tudományos fórumai, mert az alapfogalmakkal sincsenek tisztában. A jobb közösségi portálokon többet tudnak a székely írásról, mint az MTA vagy az MKI legismertebb rovológusai.

- Vásáry István azért akarja az általa meghatározott, szakmailag és etikailag ismételten leszerepelt körben tartani a vitát, nehogy kiderüljön a hunok (avarok) magyarsága és a székely írás hun eredete.

- Sem az MTA, sem az MKI nem hajlandó tudomásul venni a székely szójelek (magyar hieroglifák) létét, ami pedig (mint azt a jelen cikkben bemutatott hun fibula magyar szövege is tanúsítja) elengedhetetlen lenne az előrelépéshez.

- Az MTA "tudományos fórumai" az évszázados gyakorlatuknak megfelelően csak kirekesztésre és jelzőosztogatásra képesek, amikor a hun-magyar (avar-magyar) írástörténeti kapcsolatokra terelődik a szó. Pedig az egyetemeken elméletice oktatott tudományos módszertanokban nyoma sincs annak, hogy a hun és avar nyelvemlékek felbukkanására kötelező lenne cenzúrával, vagy elbődüléssel válaszolni. 

Az akadémikus áltudomány helyett eddig is a körön kívüli értelmiség végezte a kutatómunkát az elmúlt évtizedekben s lényegében ez a helyzet ma is. 

Egy korábbi cikkemben már bemutattam a gheraseni hun diadém magyar mondatait, amelyeket ugyanennek a hun nemzetnek köszönhetünk. 






2021. december 26., vasárnap

A gheraseni hun diadém magyar mondatai

Szergej Botalov orosz régész írta, hogy a szakmában szokás a korai hun tárgyakat szarmatának, a késeieket meg germánnak minősíteni. Azt már én teszem hozzá, hogy akad néhány olyan hun tárgy is, amit nem lehet idegeneknek ajándékozni, annyira jellegzetesen hun stílust képviselnek. Ez utóbbiak közé tartoznak a polichróm hun diadémok (1), amelyekből egyet a jelen cikkben mutatok be (1. ábra). Nem csak a szépsége miatt érdemes a figyelmünkre ez a gheraseni (Románia, Bodza megyei) példány, hanem a rajta elolvasható hieroglifikus mondatok miatt is. E mondatok a magyar hieroglif írás szójeleivel vannak "írva" és magyarul szólalnak meg. Megszokhattuk már ezt a hun ékszereken lévő hieroglifikus mondatok esetében. A IV. század végén előrenyomuló hunok belakták az Al-Duna vidékét és ott évszázadokon át, Attila halála után is előfordultak, sőt virágzó telepeket alkottak. Az Erdélyben megtelepült korai székelyek mondái ezekre a Kárpátoktól délre lévő hun népességre hivatkozhatnak, mint Csaba királyfi népére, amelyik egyszer már hívó szavukra a segítségükre sietett. 



1/a. ábra. A gheraseni hun diadém a Magasságos Khuár köve, valamint a Ragyogj, ragyogj, ragyogj Lyukó ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál mondatokkal (fotógrafika, részleges rekonstrukció)




1/b. ábra. A kercsi hun diadém a gheraseni párhuzama, amelyen a Nagyságos Khuar ősúr ten mondat olvasható


Ez a balkáni hun közösség használhatta azt az írást, amelyet Róna-Tas András professzor úr a székely írás ősének gondolt és óbalkáni írásnak nevezett. Az Al-Duna két partján, e hun területeken élt később az a blaknak nevezett népesség is, akiktől Kézai a székely írást származtatja. Talán feltételezhetjük, hogy e hun és blak csoportok ugyanannak az eredetileg a keleti sztyeppén élő hun népességnek a nyugatra vándorolt, újra egymásra talált részei, akik hasonló, vagy azonos identitással és íráskultúrával rendelkeztek. 

A gheraseni hun diadémon két hieroglifikus mondat olvasható, amelyeket az alábbi fejezetekben mutatok be.


Lyukó magasságos Khuar köve

A "magas kő" ábrázolási konvenció több hun írásemléken szerepel, mert a hun vallásos gondolkozás központi alakja a magas kőnek nevezett világoszloppal azonos isten. Ennek az istennek több neve és jelzője is volt: Bél, Lyukó, Khuar, Dana, Ak stb. Az alábbi ábrák e magas kő olvasatú hieroglifák előfordulásaiból mutatnak be néhányat (2. ábra).

 

2/a. ábra. A gheraseni hun diadém központi gondolatát kifejező hieroglifák egy képet alkotnak, amely a magas kő nevű világoszlop (Tejút) csúcsán, a Sarkcsillagnál trónoló Lyukó napistent ábrázolja, a mondat olvasata: Lyukó magasságos Khuár köve (mai magyarsággal talán Lyukó magasságos úr köve)



2/b. ábra. Az Éhman Gábor által talált telki hun kincslelet egyik darabjának az olvasata hasonló: Ragyogó magasságos Khuar köve (Khuar a kaukázusi hunok istenének neve, a mai Úr szónak felelhet meg)




2/c. ábra. A szamarai honfoglalás előtti magyar ezüstveret Magas kő olvasatú, ezüstből formázott világoszlopára vésőszerű eszközzel beütögetett Bél ragyogó égi köve mondat







2/e. ábra. Vrapi avar lelet a Magasságos sar ős ten köve (mai magyarsággal Magasságos Úristen köve) mondattal




2/f. ábra. A csornai hun szíjvég részlete a Magas Ak kő (mai magyarsággal Magasságos Heraklész köve) mondattal



2/g. ábra. Alucsajdengi (Kína) hun jelvény a Jóságos Lyukó magas köve mondattal




Ragyogj, ragyogj Lyukó ragyogtál, ragyogtál


3/a. ábra. A gheraseni hun diadém istenidéző szertartási szövegkönyve, az olvasata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Lyukó ... ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál


A 3/a. ábrán olvasható hun mondat sajátossága, hogy a mondatban szinte vég nélkül ismétlődő függőleges egyenes alakú hieroglifákat olvashatnánk a székely "sz" alapján szár "úr" szónak, vagy a székely "kis r" alapján ragyogj/ragyogtál alakban is. Az első mellett szóló érvek:

- A székely "kis r"-nek van függőleges, vagy majdnem függőleges változata is Kájoninál és Thelegdinél.

- A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban, amelyet a székely írással 20 azonos, vagy hasonló alakú jel köt össze, a szótagjel egy függőleges egyenes. 

- Az istenidéző szertartások ismert szövegkönyveiben a "kis r"-nek megfelelő hieroglifa a legkülönbözőbb helyzetekben fordul elő, nincs okunk ahhoz, hogy közülük bármelyiket egyedül elfogadhatónak tekintsünk.

- A szár "úr" főnevünknek nincs felszólító és múlt idejű alakja, míg a ragyogj/ragyogtál (tehát a "kis r"-nek megfelelő forma) megfelel e követelménynek.



3/b. ábra. A Szent Korona Krisztus-zománcának istenidéző szertartási szövegkönyve igazolja a gheraseni diadém és a Szent Korona végső soron hun ősvallási és szertartási gyökereinek azonosságát, az olvasata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj Uram! A Föld ura Lyukó. Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál Uram!


Kovrat bolgárnak (keveréknek) titulált birodalmában, az akkor onogur nevet viselő magyar nép vezetése alatt több népcsoport is élt, például a csatlakozott bulakok. Érdemes megemlíteni, hogy Jordanes szerint az onogurok az igazi hunok utódai. Hozzátehetjük: ezt a nevet (hungarian stb. formában) máig alkalmazza ránk a külföld. Kovrat halála után, a kazárok támadása miatt az Onogur Bolgár Birodalom öt részre szakadt és a lakossága többfelé vándorolt. Kovrat feltételezett sírjában több ezüstedényt és egyéb tárgyat találtak, amelyeken magyar szójeleket és mondatokat olvashattunk el









3/c. ábra. Az Al-Duna mentén élő hunok által készített veret Kölked-Feketekapu lelőhelyről a magyar hieroglif írás néhány jelével, a két központi hieroglifa olvasata: Nagyságos Dana (mai magyarsággal: Nagy Isten), a Dana istent jelképező kereszt nem véletlenül antropomorf

A bulakok (akiknek a neve később szabályosan blakra egyszerűsödött) részt vettek az Eszperih vezette bolgár csoport háborúiban és a Duna meg a Kárpátok közti síkság megszállásában is. Egy 1222-ből származó oklevél Erdély déli határvidékén, az Olt völgyében említi a „terra Blacorum”-ot, a ’blakok földjét’. E síkságon korábban a hunok, később pedig a vélük a sztyeppén régen együtt élő, a hun kultúrát képviselő blakok egyaránt használták a magyar hieroglif írást. Erdélyben szintén évezredek óta ismert volt ez a jelkészlet. Ebből az erdélyi-óbalkáni jelhasználatból valóban keletkezhetett a székely írás, ám a "blak írás" megnevezés félrevezető lenne, mert az írást a hunokkal rokon, vagy a hatásuk alá került népek mindegyike alkalmazta, a szarmatáktól az alánokon át a párthusokig. Azaz pontosabb hun-magyar írásról beszélni. Annál is inkább, mert egyetlen blak nyelvű (kérdés, volt-e önálló blak nyelv?) hieroglifikus szöveg sem került elő, kivétel nélkül mindegyik magyarul, azaz a hunok nyelvén szólal meg. 

A gheraseni hun diadém nyilvánvaló rokonságban van a magyar Szent Koronával. Összeköti őket készítési idejük (a diadém 300 körül, a Szent Korona 531 táján készülhetett), valamint az a tény is, hogy mindkettőt a hunok számára alkották meg. Bár időközben meghatározóvá vált a kereszténység (legalább a Szent Koronát készító hun közösségek számára), a közös ősvallási, világnézeti alapozásnak is meggyőző dokumentumai maradtak ránk e két tárgyon (ilyen a magyar hieroglif írás használata és az istenidéző szertartási szövegköny léte mindkét ékszeren). 


Jegyzet

(1) Hun diadémok. A steppei viselet sajátos darabjai előkelő helyet foglalnak el a hun–alán mozgalom régészeti bizonyítékai között. Az erősebb bronzlemez alapon, szélein visszahajtott arany vagy aranyozott ezüst, 3–5 cm széles lemezabroncsok hossza csak kivételesen haladja meg a 30 cm-t. Általában 3-4 sűrűn rendezett sorban különböző nagyságú kerek, csepp, háromszög, rombusz vagy szabálytalan formájú rekeszekben domború, máskor laposra csiszolt, többnyire vörös gránátkövek (ritkábban más kő vagy színes üveg) ékítik. Járulékos elemként egy csoportjuknál a kövek közét granuláció tölti ki, a lemezek széleit, illetve az egyes mezőket filigránszalagok vagy préselt szegélydísz keretezi. Bőr vagy textil fejfedő (párta, fátyol) homlokrészére erősítve viselték. Feltételezhető, hogy a közrendű nőknél pusztuló anyagból készült (kivarrott?) párták voltak divatban, egyes leletegyüttesekben bőrre varrt aranyozott gyöngyök (Pokrovsk), selyemmel fedett vászonra erősített félgömbös aranylemezkék (Batyr-tó [Kazahsztán] mellett) igazolják az egyszerűbb változat meglétét. Ismerünk 3 darabból összeállított (Kanattas [Oroszország]), egy lemezből készült, de a középrészt hangsúlyozó mezőkre osztott „ál-háromrészes” (pl. Berezovka, Csorna, Verhnee Pogromnoe) és tagolatlan példányokat (pl. Marfovka, Carev/Leninsk [Oroszország]). Az utóbbiak sajátos változatánál a keskeny, egy sor rekesszel díszített alapot a hun üstök díszítésére emlékeztető gomba alakú vagy kétfelé ívelő bővítmény (fríz) egészíti ki (Verhne Jablocnoe [Oroszország], Stara Igren’, Melitopol’ [Ukrajna]). A középrészt esetenként a többinél nagyobb kövek, máskor külön felmagasodó díszítmény emeli ki (pl. Kercs-Mithridates-hegy: a legszebb darab; Sipovo 2. kurgán: az egyetlen bronzdiadém, amelyet nem igazi rekeszek, hanem üvegberakások díszítenek). A leletegyüttesek (Jedrzychowice [Lengyelország], Sipovo, Melitopol’ stb.), az egyéb tárgytípusokon is megtalálható technika és díszítés („polikróm stílus”), valamint stratigráfiai megfigyelés (Dulceanca [Románia], ahol 3–4. századi gót telepbe beásott sírban fordult elő) a hun uralom korára keltezik. A hun diadémok eredete vitatott, egyesek a meotisi szkíta és a bosporusi viseletből, mások a szkíta kori Ázsiából és a hiung-nu kori Kazaksztánból igyekeztek levezetni. Valószínű, hogy a Duna-vidékiek stílusa Volgán túli területek iráni–barbár hagyományaiban gyökerezik. Az ismert hun diadémok száma kb. 25 (egyes töredékek meghatározása nem bizonyított). Elterjedési területük kirajzolja a hun birodalom előkelő steppei családjainak biztonságos lakóhelyeit: jelentős számuk származik Kazaksztánból és a Volgától keletre lévő sávból, zömük mégis a Fekete-tenger északi partvidékét kísérő füves pusztákon került elő. A román alföldön már kevesebb található (Buhaeni, Gheraseni), Magyarországon egyetlen biztos sírleletből ismerjük (Csorna). Itt figyelték meg először in situ, női sírban a koponyán, viseleti módját azóta több lelet igazolta (Sipovo, Gheraseni [Románia] torzított koponyával, Berezovka, Kara-Agac [Kazahsztán]). Többségük bizonyosan nők sírjából származik, az ünnepélyes-reprezentatív női viselet része volt. Feldarabolt és másodlagosan felhasznált töredékéről is tudunk (Jedrzychowice, Dulceanca). A germánok nem vették át, a hun uralom bukása után legalábbis ebben a sajátos formában viselete megszűnik.
(Kovrig, Das Diadem von Csorna 107–145; Bóna, Das Hunnenreich 147–149.)


Irodalom 


Rodica Oanta-Marghitu (szerkesztő) Aurul si Argintul Antic al Romaniei catalog de expozitie, Editura Conphys, 2014.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.



Varga Géza: Hun és avar tartalom

2021. december 24., péntek

A mojgrádi kincs késő bronzkori idoljának szimmetrikus "Jóságos Lyukó ten" mondata

Hampel Józsefhez, a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és régiségtárának igazgatójához 1911-ben vagy 1912 elején állított be Mauthner László régiségkereskedő egy minden addigit felülmúló gazdagságú lelettel, a legalább 467 darabból álló, két és fél kilogrammnál súlyosabb mojgrádi aranykinccsel.  A felajánlott üzlet Hampel általi elutasítására az a legvalószínűbb magyarázat, hogy a régiségtár rendkívül óvatos igazgatója egyszerűen megijedt a mojgrádi kincsben található, addig még soha, semmilyen őskori együttesben nem látott, idegennek tetsző formák és darabok sokaságától. Ezt követően a mojgrádi kincs múzeumtól múzeumig vándorolt, míg végül 1912 második felében Posta Béla, a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum Régiségtárának igazgatója megvásárolta gyűjteménye számára. Bár Hampel tartózkodása indokolt volt (sem a lelőhely, sem a kor nem bizonyos, a különféle korú tárgyakat a műkereskedő nyilvánvalóan több lelőhelyről szedte össze) mégis veszteség érte a Magyar Nemzeti Múzeumot, mert a kolozsvári anyag a trianoni rabló békével Romániához került és legszebb darabjai pillanatnyilag Bukarestben találhatók. E veszteséget próbálom meg csökkenteni a kincslelethez tartozó egyik idol jeleinek leírásával és ezáltal a közkincs jelleg fokozásával. Az idolon ugyanis a magyar hieroglif írás szójeleivel írt rövid üzenetet rögzítettek a bronzkori Erdélyben élő eleink.

Makkay János régész mintegy száz évvel később vette kezébe az ügyet és azt állapította meg, hogy ez lehetett a hazánkban valaha talált egyik legnagyobb aranykincslelet. Szerinte a falubeli Elek családnál megmaradt tárgyakat végül eladták hamis találási hellyel, mojgrádi kincsként a kolozsvári Nemzeti Múzeumnak, ahonnan a legszebb darabok Bukarestbe kerültek. Makkay János a kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a leletek egyik része a rézkorból, a Kr. e. III. évezredből származik, másik része a csontokkal együtt a VI. századból, a népvándorlás korából. Az 1985-ben kiadott könyvében ezt írja: 

„Arra kell tehát következtetnünk, hogy Tiszaszőlősön egy egészen ritka véletlennel állunk szemben. I.e. 2300 körül a földbe rejtettek egy csaknem csupa aranytárgyból álló rézkori kincset, és pontosan annak a helyén temettek el három évezred múltán egy népvándorlás kori fejedelmet, és a kettőt együtt találták meg 1839-ben.”


1. ábra. A mojgrádi kincs késő bronzkori idolja a szimmetrikus Jóságos Lyukó ten mondattal (fotógrafika)

A mojgrádi idol kétségtelenül istennőt ábrázol, mert a két kör jelzi a melleit. Az a körülmény pedig, hogy e melleket a magyar hieroglif írás lyuk, Lyukó hieroglifájával jelölte (azaz a lyuk, Lyukó jel egybeesik egy fizikai lyukkal), etnikumjelző körülmény, mert ezt a jelformát csak a magyar hieroglif írás köti a lyuk jelentéshez. A sumérban nem azonos, csak hasonló: "kút, forrás", de az egyiptomiban "napisten", a kínaiban pedig a "Nap" jelentés kötődik hozzá.  Ebből ugyanaz következik, mint amit a genetikai kapcsolat is kimutatott, hogy a rézkori szkítákat(?) és a magyarokat származási kapcsolat fűzi egybe (1). Most, e mojgrádi idolnak köszönhetően ehhez a kulturális, nyelvi és identitásbeli kapcsolatot is hozzátehetjük. Természetesen jó lenne ehhez pontosan ismerni a lelőhelyet, jó lenne, ha a lelet mellett előkerült csontok megőrződtek volna, amelyekből a géneket ellenőrizni lehetne és persze, ha a "lyuk jelben fizikai lyuk" ábrázolási konvenció elterjedését (a korai magyar nyelvterületet) több lelet alapján pontosabban is meg tudnánk határozni. 



2. ábra. A mojgrádi ten "isten" hieroglifa, a székely írás ten "nt/tn" szójelének bronzkori változata



3. ábra. A mojgrádi lyuk, Lyukó hieroglifa, a székely írás "ly" betűjének előzménye




4. ábra. A mojgrádi kincs jó hieroglifája, a székely írás "j" betűjének előzménye



Jegyzet
(1) Nem az én dolgom ennek észrevétele, de a tiszaszöllősi kincs földbe kerülésének időpontja (Kr. e. 2300) éppen megegyezik a preszkíta Jamnaja kultúra első korszakának végével. A Jamnaja kultúra fennmaradt kőoszlopán (a Kemosovszkij idolon) már találtunk olyan jelhasználatot, amely a magyar hieroglif írás ismeretére utal s a magyar népművészetben is megmaradt. Ezért okunk van annak feltételezésére, hogy a jelen cikkben elemzett tárgy magyarul beszélő eleink alkotása, akik a Kr. e. III. évezredben is itthon voltak a Kárpát-medencében. 

Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció



2021. december 23., csütörtök

Mikeszásza római kori aranygyűrűje ligatúrával

A debreceni Déri Múzeumban 2017-ben tartott Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából c. kiállításon bemutatott leletek között több is akadt, amelyiken rovológiai érdekességeket is találhattunk. Ez a mikeszászi gyűrű az egyik. Rápillatván azonnal érteni véljük, amit látunk (az "eget tartó fa" képszerkezet egyfajta előfordulása ez) s csak alaposabban utánagondolva derül ki, hogy a jel nem is annyira egyszerű. Kétségtelen, hogy középen és alul az égig érő fa látható, felette pedig az égbolt, ám ezt többféleképpen is elemeire lehet bontani. Előfordulása segít megérteni a magyar hieroglif írás jeleinek változatait, a jelformák fejlődését és talán ezek segítségével valamikor pontosabban lehet majd időhöz kötni a székely írás modern, jobbára betűző változatának kialakulását is.



1. ábra. Mikeszásza (Szeben megye) római kori aranygyűrűje, kérdés, hogy az ég jel feltűnően szabályos, ovális alakú keretét értékelhetjük-e a lyuk/Lyukó jeleként, a kettőt együtt pedig az ős ég jeleként



2. ábra. Mikeszásza római kori aranygyűrűjének ligatúrája, az Y alakú fa által tartott égbolt rajza, talán az ég szójelének változata volt





3. ábra.  Az Y alakú fa által tartott égbolt rajza az egyik késő bronzkoti ottlakai aranykorongról, az olvasata: Óg ten (mai magyarsággal: égisten)




4. ábra. A székely "g" (ég) szintén az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció egyik előfordulása




5. ábra. A székely írás "t" betűje Bél Mátyás ábécéjéből, az eredetileg Y alakú ten jelváltozatból egyszerűsödhetett le ilyenre




6. ábra. A kölkedi avar boglár ős ten (Isten) szavában így néz ki a ten jel, figyelemre méltó, hogy a ten jel közepén megjelenik az Y alakú "t" rovásbetű





7. ábra. A székely írásnak a Tejút hasadékában kelő napistent jelképező ős szójele, a keret a lyuk/Lyukó szójel, a belsejében pedig a szár "úr" hieroglifa jelzi az Istent


A ligatúra helyesnek tűnő feloldásához az ottlakai aranykorong hasonló jelpárosának a megértése vezethet el (3. ábra). Ezek az ottlakai jelek világossá teszik, hogy az égbolt az "o/ó" (Óg) hieroglifával állítható párhuzamba, az Y alakú fa pedig a "t" rovásbetűvel, aminek a ten hieroglifa lehetett az előképe. Az ottlakai két jel tehát az Óg ten (mai magyarsággal Óg isten, vagy égisten) alakot rögzíti. Ennek mikeszászi változata már csak az ég szójele lehet. Ez az ég szójel idővel tovább egyszerűsödött és kialakult belőle a székely írás "g" betűje (4. ábra).

Az ottlakai és a mikeszászi jelpár hasonlósága és székely írással mutatkozó kapcsolata arra utal, hogy a lakosság és az íráskultúrája a szkíta időktől folyamatos, azaz a székely népnév nem véletlenül emlékeztet a szkíta népnévre. 


Irodalom

Rodica Oanta-Marghitu (szerkesztő): Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából kiállítási katalógus, Déri Múzeum - Muzeul National de Istorie a Romaniei, Debrecen, 2017.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

2021. december 21., kedd

Párthus teve a "Lyukó az ország ura" mondattal

Egy párthus teveábrázolás jeleit mutatom be és olvasom el ebben a cikkben, jeleként annak, hogy a régészeti tárgyakon jelek sora hordoz rövid elolvasható üzeneteket, amelyek felhasználhatók a nyelv és az identitás azonosítására. Az alább látható tevén a magyar hieroglif írás jeleit látjuk, amelyek a magyar nyelv szavait rögzítik. A lelet értékeléséhez tudni kell, hogy a tevét feltehetően a bronzkori BMAC kultúrában háziasították, ahol a magyar hieroglif írásjelei is használatban voltak s ahol az Árpád ház genomja is kialakult.

A párthus tevének (a középső nyílás dombjával együtt) három púpja van, ami a púpok jelszerűségére utal, mert a természetben a tevének legfeljebb két púpja van. A három púp (hármas halom) az ország szójele, amely ma is szerepel a magyar államcímerben. A hármas halmot használták a hunok és az avarok is. A Párthus Birodalmat megalapító Arszak "ország, uraság" nevében éppen ez a párthus szó maradt ránk. A sumér írásban a hármas halom a kur/hur "ország, hegy" szójele. Mivel ez a gyök nem csak a sumér kur/hur, a párthus Arszak, hanem a magyar orom, ország szóban is felismerhető, amint a jelforma is megtalálható mindhárom nép jelkészletében, ezért joggal gondoljuk, hogy ez egy nemzetközi jelszótár ismert szójele volt és maradt hasonló jelformával és hangalakkal.

Feltűnően szabályos kör alakú a teve szeme is, ami szintén jelszerűségre utal s ami miatt ezt - a hasonló sztyeppi jelhasználat alapján - a lyuk, Lyukó szójeleként értékelhetjük. E két jel együtt Lyukó országa alakban olvasható el. 

A mondat - a sar "úr" hieroglifával kiegészítve - megismétlődik a teve nyeregtakaróján, ahol így a Lyukó ország sar (mai magyarsággal a Lyukó az ország ura) hieroglifikus mondatot olvashatjuk (1. ábra).



1/a. ábra. Párthus teve a Lyukó az ország ura mondattal





1/b. ábra. Párthus teve a két ország hieroglifával






2. ábra. Kínai (Tang kori) teveábrázolás egy nyugati tevegelővel, a két púp között ülő ember süvege a harmadik halom, a hasonló kínai tevés ábrázolásokon általában a Tarim medencében élő emberek láthatók 




3. ábra. A párthus Lyukó ország sar (mai magyarsággal: Lyukó az ország ura) mondat





4. ábra. A párthus teve elemi hieroglifái a magyar párhuzamaikkal