2021. november 27., szombat

A nagybaracska-kisbaracskai török kori övcsatrész hieroglifikus mondatai

Bevezető

A napokban kaptam néhány levelet Wicker Erika régésztől, mellékelve hozzá egy törött ezüsttárgy Kiss Béla által készített fényképét.

Kedves Géza!

Lenne egy kérésem-kérdésem. Nemrég került a kezembe ez a török kori övkapocsrész, ami Magyarországon analógia nélküli, hasonlót csak Koszovóban találtam, vélhetően ez a példány is onnan származik. Nagyon furcsa a centrális díszítése, nagyon idegen a törökös díszítésektől. Írástörténetileg lehet-e valamit látni a centrális díszítésében? Nagyon szeretném, ha sikerülne megfejtenie ezt a centrális díszítést. Biztos vagyok benne, hogy szinte mindig, mindenhol fontos tartalmat hordoznak a díszítések, akár írástörténetileg, akár szimbólumokat illetően. Nem véletlenül díszítették úgy a tárgyakat, ahogy.

Köszönettel: Wicker Erika

Természetesen örömmel és azonnal nekiláttam a tárgy jeleinek értelmezéséhez és elolvasásához, mert az az első pillantásra is felmérhető volt, hogy a különös lelet tele van hintve a magyar hieroglif írás jeleivel.


1. ábra. A nagybaracska - kisbaracskai török kori ezüst övcsatrész (Kiss Béla fényképének részlete) 



A lelet leírása

Wicker Erika régésztől származó leírás szerint a tárgy egy Nagybaracska kisbaracskai részén fémkeresővel talált, ezüstötvözetből készült övkapocsrész. A pereme karélyos, a közepén pontosan meg nem határozható vésett minta van. A hossza 7.5 cm. A csat kampós részének elvesztése után a maradékot csüngővé alakították át. Magyarországi megfelelője nem ismert, Belgrád, Eszék és Novo Brod (Koszovó) területéről azonban előkerültek párhuzamos darabok. A jelen cikkben tárgyalt övkapocsrész a Baja és az országhatár között a Duna mentén húzódó országút mellett került elő. A tulajdonosa (utazó, kereskedő, vagy katona), aki elveszíthette, ezen az úton közlekedett valamikor a XVI–XVII. században


A magyar hieroglif írás

Mivel az alábbi olvasatom mindennel ellenkezik, amit az egyetemeken az írás, meg a székely írás jellegéről, eredetéről és kapcsolatairól tanítanak, kénytelen vagyok rövid magyarázattal szolgálni. A székely írás eredetét 50 éven át kutatván fedeztem fel, hogy a székely rovásjelek egy képszerű szó- és mondatjeleket alkalmazó, ősvallási kötődésű (azaz hieroglifikus) kőkori írás leszármazottai. Eredeti állapotában ez az ősírás (a magyar hieroglif írás) az ősvallási céljának megfelelően csak néhány vallásos jelentőségű szó és mondat leírására volt alkalmas. A szójelek nem rögzítették a szó pontos alakját, ezért idővel kialakult egy vegyes jelhasználaton alapuló eljárás is a ragok rögzítésére (ilyen pl. a Bodrog-alsóbűi honfoglalás kori rovásszöveg is). Ez a nagybaracskai lelet szójeleket tartalmaz, csak az égi szó jelöléséhez használt vegyes rendszerű ligatúrában jelenik meg egy "i" betű. A magyar hieroglifák nem rendezett sorokban, hanem rövid magyarázatként vannak beszúrva a jellemzően képszerű, vagy szoborszerű írásemlékeken. Nem alkotnak összefüggő, hosszabb szöveget, inkább az ábrázolt kép mondanivalóját erősítik az akkortájt ismert jelmondatok ismételgetésével. A képszerű jelek gyakran alkotnak ábrázolási konvenciókat (az ősvallás fontosabb tételeit illusztráló képeket). Mindezek bővebb, tankönyvszerű leírását a Magyar hieroglif írás c. kötetben találja meg az olvasó. 

Az alábbi fejezetekben két kérdésre válaszolok, amelyek felmerülhetnek az olvasóban, majd a jelekből alkotott képszerkezet részeit elemzem és olvasom el, végül egy jeltáblázatot adok.  


2. ábra. a Porecs városában lévő Euphrasius-bazilikában megmaradt VII. századi püspöki szék az Istennel azonos világoszlopra utaló Magas kő hieroglifikus mondattal, azt bizonyítja, hogy ez a magyar jelpár (ábrázolási konvenció) már ezer évvel a baracskai övcsatrész készítése előtt is jelen volt a Balkánon


Magyar jelek egy balkáni eredetű tárgyon?

Ez az ősírás, amit magyar hieroglif írásnak neveztem el, már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, sőt Ausztráliáig (1) s ez alól a széles körű ismertség alól nem képez kivételt a Balkán sem. Például a Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt 210 jeléből 49 azonosítható magyar jelekkel (3. ábra). A Nemetz Tibor által elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint a jelhasonlóságok nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetők. Azaz a baracskai övcsatrész jelei egy nemzetközi jelszótár elemei, amely - a jelenlegi tudásunk alapján - eredetileg a magyar nyelv ősvallási szókészletének rögzítésére jött létre valamikor a történelem előtti időkben, akár 50-60 000 évvel ezelőtt. Természetesen, e jelen cikkben tárgyalandó, feltehetően balkáni eredetű ezüsttárgy jeleinek a magyarázatát nem feltétlenül kell a kőkorban keresnünk, később is adódhatott alkalom az írásjelek átadására.

Róna-Tas András professzor úr az MTA dísztermében tartott előadásában felvetette, hogy a székely írás előzménye egy óbalkáni írás lehetett: "Erről az óbalkáni ábécéről írásos forrás is megemlékezik. A feketeruhás szerzetes, Hrabar, a Bátor, 921 előtt könyvet írt a szlávok írásáról (О писмєньхъ), és ebben megemlíti, hogy a szláv írás létrehozása előtt a Balkánon „vonásokkal és rovásokkal” (чрътами и рѣзами) írtak. ... Van még egy bizonyíték arra, hogy rovásírásunk a honfoglalás idején, éspedig dél felől gazdagodott. A  mássalhangzók  között  az  /f/  hang  jelének  eredete  régóta  vizsgálat  tárgya. A kutatók között az alapkérdésben egyezés van, ez az ógörög théta jele: θ ... Ennek a théta betűnek az olvasata a 9. században a Balkánon már /f/ volt, s így a szláv Fedor név nem más, mint a görög Theodor(os) óegyházi szlávba átkerült változata, ahogy a Foma a görög Thomasból származik. A Krímben található Feodoszija város régi görög neve Theodosija volt. Ez az <f> betű is abból az óbalkáni ábécéből került a mi rovásírásunkba, ahonnan a magánhangzók jeleit átvettük.

Azt már csak én teszem hozzá, hogy a baracskai ezüsttárgyon nem egy ábécé egyetlen hangot jelölő betűi találhatók, hanem - többnyire - szójelek. Fontos szempont az is, hogy e nyelvi változások ("th" helyett "f" olvasása) olyan területekre mutattak (a Balkántól a Krímig), ahol Attila halála után hun, vagy hun-utód népek  is éltek, akik a régészeti leleteik alapján használták a székely jelek szójel-előzményeit, tehát a Föld jelet (az "f" betű előzményét) is, amelyből a glagolita "f" kialakulhatott. Ezért - a létező írásemlékek alapján - kézenfekvő arra gondolni, hogy a hun kultúrát ismerő népcsoportok ősvallási célokat szolgáló jelhasználata az Adriától a Krím félszigetig, vagy azon túl is fennmaradhatott például a népművészetben (4. ábra). 


3. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt jelkészletének egyezései a magyar (többnyire székely) jelekkel


Magyar jelek egy talán török eredetű tárgyon?

Nem akarom mindenáron a törököknek, vagy más népnek ajándékozni ezt a nagybaracskai írásemléket, mert kézenfekvően gondolunk magyar, vagy magyar hatás alatt dolgozó készítőre. Azt azonban jeleznem kell, hogy a lelet török, vagy más eredetét annak ellenére sem lehet teljesen kizárni, hogy a jelek magyarul megérthetőek, vagy el is olvashatók (2). A sztyeppén az ismert nyelvemlékeik alapján magyarul beszélő, a genetikai kapcsolataik alapján a magyarsággal rokon szkíták, szarmaták, hunok és avarok által használt magyar jelkészletet a török népek is a sajátjukként használták. Sőt ez a hieroglifikus írás a mai napig létezik a különféle török és más népek népi jelhasználatában is (4. ábra). Ez a hieroglifikus török népi jelkészlet azonban nem az ismert ótürk írásokkal, hanem a székely írással rokonítható, mert a jellegzetes ótürk jelek nem találhatók meg benne. Miközben a székely jelek olyannyira azonosak a rokonnépek népi hieroglifáival, hogy esetenként olvasatot is lehetővé tesznek, mint ebben a nagybaracskai esetben is.


 

4/a. ábra. A bakui múzeum világmodelles tányérja, aminek képét Joó Katalin szívességének köszönhetem  (balra)  és a balatonújlaki honfoglalás kori világmodell (jobbra), a világmodellek alatt a hieroglifáik, a legalsó sorban pedig a nekik megfelelő magyar népi Nap hieroglifa, a székely írás "ly" betűje (a magyar hieroglif írás Lyukó szójele), valamint az "us" (ős) szójel



4/b. ábra. A török eredetűnek mondott Torontál megyei XV. századi ezüstcsésze fenékrajza a Tejutat ábrázolja, az égi folyóban ismétlődő ügy "folyó" hieroglifák (a székely írás "ü" betűjének megfelelői) magyar, magyar eredetű, vagy magyarral rokon jelhasználatot valószínűsítenek


Az övcsatrész képszerkezete

A hunok és rokonnépeik csatja tele van hintve jelekkel és ezek segítségével fejezi ki, vagy pontosítja tulajdonosuk világnézetét, sőt megidézi az égieket is (5/c. ábra). Mint azt látni fogjuk, ezt szolgálta ez a nagybaracskai csat is, ami nem csak övcsat volt, hanem egyúttal jelvény és amulett is. 

A nagybaracskai övcsatrész képszerkezete szilvamag alakú karélyos peremű keretből és benne egy fa rajzából áll. Ez az ezüstbe komponált kép a Tejút hasadékában karácsonykor kelő napistent idézi. A székely írás "us" (ős) szójelének  gazdagabban és további hieroglifák segítségével megrajzolt változata. A jel megfelelője megtalálható többek között a sumér és a kínai írásban is. A keresztény templomokban ennek párhuzama a mandorla, amelyben vagy Mária szerepel a kisdeddel, vagy Jézus Krisztus - a fény istenére, a napisten születésére utalva.

A keret és a fa együtt az ős szójele (5/a és 5/b ábra), amely egy kőkori ligatúra, azaz jelekből alkotott összetétel. A keret azonos a lyuk/Lyukó, a benne lévő fa pedig a szár "úr" hieroglifával.



5/a. ábra. A baracskai övcsatrész az ős szójele, a Tejút hasadékában karácsonykor kelő, égig érő faként ábrázolt  Istent idézi, a fát gazdagon részletezve, képszerűen ábrázolja és elolvasható szójelekből állítja össze (kiegészített rajz, fotógrafika)



5/b. ábra. A székely írás "us" (ős) hieroglifája a Tejút hasadékában kelő napistent már csak egy függőleges vonallal, a székely írás "sz" (szár "úr") jelének lineáris változatával jelzi



 5/c. ábra. Avar csat a zamárdi temetőből (balra) és egy fotógrafika a csat jeleinek kiemelésével (jobbra), legfelül a Magas szár kő (mai magyarsággal Magasságos úr köve) mondat olvasható, amelynek mindhárom hieroglifája megtalálható a nagybaracskai csat fennmaradt töredékén is



5/d. ábra. Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester másolt edényén az égig érő fa hasadékában kél a Nap, a mondatjel olvasata mai magyarsággal: Magasságos időisten köve, ebből a mondatból a magas, az ős és a hieroglifák előfordulnak a nagybaracskai övcsatrészen is



A képszerkezet kerete a lyuk/Lyukó jel


6. ábra. A székely írás "ly" (lyuk, Lyukó) jele a Bodrog-alsóbűi honfoglalás kori rovásszövegből


A karélyos keret két sorra, a sorok pedig további elemekre bonthatók. A keret külső sorában a két szójellel írt Nagy ég mondat ismétlődik (7. ábra). Az ég boltozatát ábrázoló nagy szójelek sora okozza a keret karélyosságát. 



7. ábra. A karélyos keretben ismétlődő Nagy ég mondat



A keret belső sora ferde vonalakból áll (8. ábra), amelyek gyakran megtalálhatók jellegzetes hármas tagolódású jelmontázsokban: istenidéző szertartások szövegkönyvében (9. ábra). A több példányban ismert istenidéző szövegkönyvek első és utolsó részében ilyen ferde vonalak szerepelnek, míg a középső rész az Istenre utaló  kép és/vagy szöveg (esetünkben a szár "úr" alakban elolvasható faábrázolás). Az első részben hívogatják az Istent (ragyogj, ragyogj!), a középső az epiphania dokumentálása az Isten lerajzolásával és leírásával, a harmadik részben pedig búcsúztatják az Istent (ragyogott, ragyogott!). 

Ezek alapján a keret egyik oldala Nagy ég! Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... , míg a másik oldala Nagy ég! Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál ... alakban olvasható el.

 

8. ábra. A keret belső sorában ferde vonalak ismétlődnek, amelyek a ragyogj, ragyog, ragyogott hieroglifa (a székely írás "kis r" betűjének) megfelelői, azonos az ősvallási istenidéző szertartás szövegkönyvének részletével



9. ábra. Az Árkosy P. család gyűrűje az istenidéző szertartás három jelcsoportjával, az első és utolsó jelcsoportot itt is ferde vonalak alkotják, az Istent pedig egy fára, vagy virágcsokorra emlékeztető, jelekből álló montázs képviseli, amelyikben ugyanúgy megtalálható a magas és a hieroglifa, amint a nagybaracskai töredéken is


A képszerkezet közepén lévő fa a szár "úr" hieroglifa

A székely írás "sz" betűje a szár "úr" hieroglifából alakult ki, amelynek volt egy - a fa ágait is jelölő - képszerűbb formája is. A jel egyszerűbb, lineáris változata csupán egy függőleges vonal. A nagybaracskai fa a szár hieroglifa képszerűbb változatai közé tartozik. 



10/a. ábra. A baracskai övcsatrész az Istent egy Lyukó szár (mai magyarsággal: Lyukó úr) olvasatú "jelből növő fa" ábrázolási konvencióval mutatja be


10/b. ábra. A csempeszkopácsi Árpád kori templom freskórészlete egy Atyaisten olvasatú "jelből növő fa" ábrázolási konvenció


A fa csúcsán lévő "magas kő" ábrázolási konvenció

A "magas kő" ábrázolási konvenció Eurázsiában és Amerikában is elterjedt hagyomány. Az ezüstből formált nagybaracskai változat azt dokumentálja, hogy a leleten lévő jelkészlet és montázstechnika több évezredes sztyeppi íráshagyományból sarjadt. Egy kínai neolitikus Banpo tál hasonló előfordulása kétségtelenné teszi, hogy a nagybaracskai jelhasználat végső soron rokona a kínai írás szintén montázstechnikára épülő jelhasználatának (11/d. ábra). 



11/a. ábra. Az égig érő fa csúcsán a Magas égi kő  mondat olvasható, ami a világoszlop (a Tejút) neve lehetett (ez egy képszerűbb ábrázolás)



11/b. ábra. A karcagi csatkarikán így jelenik meg a Magas égi kő mondat (ez egy jelszerűbb ábrázolás)



11/c. ábra. A gjunovkai szkíta nyeregdísz az eget tartó fát ábrázolja, amelynek jelszerű részeit piros színnel emelték ki, a fa csúcsa itt is a Magas égi kő olvasatú mondatjel, akár a nagybaracskai fa esetében




11/d. ábra. A kínai neolitikus tál szárnyas napistenének fején lévő jelhármas olvasata: Magas sar kő (mai magyarsággal: Magasságos úr/sarok köve), a nagybaracskai nyelvemlékkel közös a "magas kő" ábrázolási konvenció alkalmazása, valamint az is, hogy ezt az ábrázolás csúcsán helyezték el




A fa közepe a Magas kő és a Jó úr ragyog mondat


12/a. ábra. A középső három jel adja a Jó úr ragyog mondatot (jobbról balra), a két szélső "pontok és vonal" elem pedig a magas és a hieroglifa, amelyek egy másik mondatot alkothatnak



12/b. ábra. Kalotaszegi kályhacsempe az égig érő fa ábrázolásával és a Jó ős mondattal, párhuzamos jelenség mindkét fa esetében a hieroglifa alkalmazása, sőt a nagybaracskai ezüsttárgy képszerkezete az ős szójelét is tartalmazza



A fa lombja a Nagy ég és a Lyukó a magas kő mondat



13. ábra. A fa lombját a Nagy ég és a Lyukó a magas kő mondatok ismétlődése alkotja

A 13. ábrán első pillantásra kétszer is megjelenik a Nagy ég mondat, ám a két mondat nem pontosan azonos. Az elsőben lévő ég szójel a székely írás "g" (ég) jelével jól azonosítható. A másodikban lévő, feltehetően égi olvasatú jelnek pedig a székely "e" betű lehet a leszármazottja (3). Ez illusztrálja a glagolita "e" betű hun-székely eredetét is. (4). 

Ezeket figyelembe véve a 13. ábrán látható jelmontázs olvasata: Nagy ég! Nagy égi magas kő Lyukó.  

A nagybaracska-kisbaracskai írásemlék váratlan ajándékot jelent az írástörténészek és a nyelvészek számára. Újabb emléke került elő a magyar hieroglif írásban a ragozás betűvel való jelölésének, azaz a szójeles írásból a betűző írásmódra való áttérésnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ezüstcsat készítésekor történt volna meg ez az írástörténeti jelentőségű lépés, mert a különböző típusú írásemlékek évezredeken át fennmaradhatnak egymás mellett. Csupán annak bizonyítéka ez a vegyes rendszerű ligatúra (a társaival együtt), hogy ez az átmenet a magyar jelhasználatban történt meg.  

 


14. ábra. A nagybaracskai és a székely írásjelek összehasonlító táblázata


Jegyzetek

(1) Geneviev von Petzinger bejárta a Föld kontinenseinek barlangjait s az ott talált 10-40 000 éves jeleket nemrég tette közzé. Például az ausztráliai barlangokban 17 jelet talált, amelyekből 10 egyeztethető magyar jelekkel. A Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunk meg azt igazolta, hogy a jelhasonlóságok nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetők. Ez a tény aligha magyarázható mással, mint az ismert írásrendszerek majd mindegyikének egyetlen közös ősírásból való származásával. Azaz a legkorábbi írást nem 5000 évvel ezelőtt, az állam és a könyvelés, hanem 50 000 éve az ősvallás igénye hívta életre. Ez a kőkori ősírás közel azonos volt a székely írás szójeleket alkalmazó ősével és ennek köszönhető a szinte mindenütt felbukkanó párhuzamok serege. 

Eddigi tudásunk (az elvégzett akrofónia-rekonstrukciók) alapján e legkorábbi szójeleket a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv szavainak rögzítésére alkották meg. Ez - ha igaz - azt jelenti, hogy a Bibliában emlegetett, a nyelvek összezavarodását megelőzően használt egységes nyelv azonos, vagy rokon volt a magyarral. Természetesen, ezt az érdekes kérdést jó lenne még alaposabban, több oldalról is ellenőrizni. Erre olyan írás- és nyelvrendszer lenne alkalmas, amelyben megtalálható az a 20-50 jel, amit a világ különböző tájain és a székely írásban is megtalálunk s amelynek ismert a jelentése és a hangalakja is. Elsősorban a kínai írás és az amerikai indiánok népi jelkészlete lenne alkalmas egy effajta ellenőrzésre a hozzá tartozó kínai és indián nyelvi adatok segítségével. Talán a török népek jelkészlete is alkalmas lehet erre, ha a jelekhez tartozó eredeti jelentés és nyelvi anyag megőrződött. 

(2) A szójelek nem jelölik a szó pontos hangalakját, ezért az olvasat esetenként megenged további lehetőségeket, vagy pontosítást. Amiképpen pl. a sumér szójeleknek is több olvasata volt, a magyar hieroglif írás esetében is feltételezhetjük, hogy egy jelhez több különböző jelentés és hangalak társulhatott. Erre mutat példát a keret belső vonalában sorakozó, kis ferde vonal alakú ragyogj, ragyog, ragyogtál hieroglifa is. 

A magyar hieroglif írás szójeleinek jelentését a képszerű szójeleket alkalmazó írások (hettita, sumér, kínai) alapján feltártuk. A szójelekhez tartozó hangalakból pedig legalább egy hangot ismerünk a székely írás alapján.  

Ez azonban nem értékelhető úgy, hogy a szójelek bármelyik nyelven megszólaltathatók, mert ez csak egy elvi lehetőség, amelyik mögött egyelőre nincs bizonyítás. Ezzel a lehetséges felvetéssel szemben az a természetes, hogy csak olyan írással lehet elolvasni ezt a nagybaracskai írásemléket, amelyikben ezek a szójelek megtalálhatók. A szkíta, hun, avar stb. hieroglifikus nyelvemlékeket - az eddigi tudásunk alapján - csak a magyar hieroglif írással lehet elolvasni. Őszinte örömmel és érdeklődéssel fogadnék minden olyan kezdeményezést, amelyik megkísérelné ezek elolvasását bármely másik írással és nyelven. Nem zárható ki, hogy egy meginduló kutatás néhány évtized alatt a kínai írás, az indiánok népi jelkészlete, esetleg a török népek népi jelkészlete alapján olyan eredményre vezet, amely majd gyarapítani fogja a tudásunkat a régmúlt jelhasználatáról. 

(3) Esetleg lehetne a "p" betű megfelelője, ennek az azonosításnak azonban két akadálya is van. A "p" akrofóniája nincs megnyugtatóan rekonstruálva és nem ismerjük a "p" jelforma képi tartalmát sem. Ezek hiányában nem tudjuk megmondani, miért görbült meg a "p" egyenes fővonala. 

(4) Az időbeli közelség miatt érdemes felfigyelni rá, hogy Thelegdi "ngi" ligatúrája emlékeztet a nagybaracskai "második ég" jelre. Ez esetben egy lehetséges magyarázat (mert más eset, például a ten jel félreértése is hasonlóra utal), hogy 1598-ban, Thelegdi művének írásakor már nem volt világos a hagyományban megőrződött ősi szójeles ligatúrák értelme és képi tartalma. A régi jeleket megpróbálták betűzve elolvasni, vagy a jelnév írásakor rövidítettek és ez eredményezhette a némileg eltérő olvasatot. Az ég szójelben megjelenő égbolt íve adhatta a Thelegdinél megjelenő "n" hangot. Ez akkor a legvalószínűbb, ha Thelegdi ngi ligatúrája nem csupán az égi szó, hanem a teljes Nagy égi mondat röviditése.

A klasszikus görög írásnak ugyanakkor van egy, a nagybaracskai "második ég" jellel azonos jele, amit Jensen közöl művének 443. oldalán. A hangérték megadása nélkül mutatja meg, sőt az általam összevetett nagybaracskai ég jelek mindkét változatát ugyanabban a rubrikában adja meg, mint ugyanazon jel két alakváltozatát. Amiben egyetérthetünk, mert mindkét jelnek köze van az ég szójeléhez.

A glagolita írásban az "e" hang jeleként szerepel ez a "második ég" jel. A glagolita írást általában a görög írásból származtatják, azonban a glagolita "f" betűt (aminek a megfelelője a görögben a "th" jele) már kénytelenek voltunk a magyar Föld szójelből levezetni, mert a görögből nem lehet az "f" hangalakot megmagyarázni. Ennek megfelelően ezt a glagolita "e" betűt is könnyebb végső soron a hun-magyar írás égi ligatúrájából származtatni. 

A glagolita írás és a székely írás kapcsolata lehetséges, mert a későbbi szláv írást 860 körül megalkotó Cirill ezt megelőzőleg találkozott magyarokkal, akiknek akkor már volt írása, amit a hunok és az avarok is használtak. Csak az átadás eddig ok nélkül feltételezett magyar-szláv iránya ellenkezett a történeti tényekkel. Ezért ezt az irányt célszerű a feje tetejéről a talpára állítanunk és hozzáigazítanunk az "e" betű esetében is a valósághoz. 

A két hasonló görög jelhez (amelyek megfelelője nem csak Jensen táblázatában, hanem a nagybaracskai ezüstleleten is egymás mellett látható) Jensen nem mert hangalakot hozzáírni. Ám azok jól magyarázhatók a magyar ég szójelből és az égi ligatúra alapján. Egy jelhasadásról lehet szó, amire már láttunk példát a székely írás történetében. Az ég/égi hieroglifából keletkezett a székely írás "g" és "e" betűje is, majd az utóbbi került át a glagolita írásba, szintén az "e" hang jeleként. 


Irodalom

Genevieve von Petzinger: Why are these 32 symbols found in caves all over Europe (youtube video)

Hans Jensen: Die Schrift in vergangenheit und gegenwart, VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften Berlin, 1969.

Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse: a rovásírás (video)

Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse: a rovásírás, Keletkutatás, Budapest, 2017. tavasz. 5-16. oldal.

Shan M. M. Winn: Pre-writing in southeastern Europe: The sign system of the Vinca culture ca 4000 B. C., Westerns Publishers, Canada, Calgary, Alberta, 1981.




Varga Géza: Ausztrál őslakos nyelvek magyarral rokon szavai és jelei

Varga Géza: "Lyukó a folyó istene", magyarul olvasható ázsiai hun mondat Külső Mongóliából E S Bogdanov nyomán

Varga Géza: A balatonújlaki és bakui világmodellek párhuzamossága a hun-magyar azonosság bizonyítéka

Varga Géza: Elolvasható avar püspöki szék Porecsből

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak

Varga Géza: Kérdés és felelet a "magas kő" ábrázolási konvenció kapcsán


Varga Géza: Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között

Varga Géza: 6500 éves jelhasználat az Árkosy P család gyűrűjén

Varga Géza: Szkíta tartalom

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: Honfoglaló tartalom






2021. november 21., vasárnap

A jelsorrend cáfolja a finnugrista ideát a székely írásra gyakorolt latin hatásról

Az alábbi cikkem 2017-ben jelent meg a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A székely írás jelsorrendjének eredetét tisztázom benne. (a) A kérdéssel már korábban is foglalkoztam A székely rovásírás eredete c. kötetben.

Azért van szükség a vonatkozó fejezet ismételt közreadására, mert a Magyarságkutató Intézet tevékenységét és eredményeit súlyos ellentmondás terheli, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. (b) 

Egyik oldalról az Intézet kitűnő régészei, például Makoldi Miklós elmondják, hogy a magyarság több ezer éves. A Kásler Miklós, Török Tibor, Neparáczki Endre nevével fémjelezhető genetikai kutatások pedig meghatározták azokat a területeket is az Édentől keletre és a Selyemút mentén, ahol eleink évezredekkel ezelőtt éltek és ahol - ezt már csak én teszem hozzá - a jelkultúránk nyomot hagyott. 

Ugyanakkor a Magyarságkutató Intézet által szervezett írástörténeti konferenciákon a latin írásnak a székely írásra gyakorolt hatásáról fantáziálnak, mert még munkál a rovológiai szakterület új eredményeinek áttekintésére képtelen előadókban az évszázados finnugrista dogma arról, hogy a magyarság minden kulturális vívmányát idegenektől vette át. (c) Egyelőre még ez a természetes a "tudományos konszenzus" számára, ezért meg sem fordul az előadók fejében a tények (az írások közötti valódi összefüggések széles horizontú) vizsgálata.

Több más szemponttal egyetemben a írásunk jelsorrendjének körülményei is azt bizonyítják, hogy a székely jelsorrendet az ősvallás jelképeinek fontossági sorrendje határozta meg. Azaz nem a latin írás hatásának köszönhető ez a "latinos" jelsorrend. 

Azért gondoltam hasznosnak a fejezet kiemelését a kötetből és önálló közreadását a neten, mert a jelek szerint az Intézet rovológusaira nem gyakorolt megfelelő hatást, talán nem is tudnak róla. Az pedig fel sem merült bennük, hogy ilyen szempontokat is lehet vizsgálni, évezredekkel korábbi írásrendszerekkel is össze lehet hasonlítani a székely írást. 

A kutatók az előző átkosból fennmaradt beidegződéseknek megfelelve a magyar őstörténetet kimondatlanul is csak néhány száz évesre becsülik és az Uráltól a Kárpát-medencéig tartó vándorlással azonosítják. Ennek megfelelően minden kultúrjavunkat idegenből próbálják meg származtatni és az eszükbe sem jut a székely írás teljes, főleg korai történetének feltárása. Így azonban az ellenkezője lehet igaz annak, amit a nagyérdemű közönségnek előadnak a Magyarságkutató Intézet konferenciáján. Valójában nem a latin írás hatott a székely írásra, hanem a székely írás őséből alakult ki közvetve, vagy közvetlenül a latin írás. Ezt bizonyítja a jelsorrend elemzése is.

Jellemzően fel sem merült az előadókban a kérdés, miért is alakulhatott ki éppen ez a jelsorrend, pedig azt a széķely írás adatai alapján már tudjuk. Választ azonban nem is tudnának adni rá, amíg a szójeleink létét és a jelek ősvallási kötődését képtelenek tudomásul venni.


JELSORREND

A székely írás eredeti jelsorát a Nikolsburgi ábécé őrizte meg (1. ábra). Ez a sorrend jelentős történeti értéket képvisel, ami a kazár, az ugariti és a csukcs jelsorrenddel való összevetése esetén válik nyilvánvalóvá. A jelsorok egyezései és eltérései ugyanis elvileg megmutathatják, hogy milyen sorrendben keletkeztek, melyik őrzi az eredeti rendező elvet és melyik az átvétel.

A későbbi székely ábécék a latin írás jelsorrendjének megfelelően mutatják be a székely jeleket – ezért az eredeti székely jelsorrendről már nem adnak megfelelő tájékoztatást.



1. ábra. A nikolsburgi ábécé jelsorrendje; az elején az „a”, „b” és „d” az isteni triász (anya, fiú és atya) jelei, a végén (a „tprus” és „us”) az ősvallás gyakran használt istenjelképei


A nikolsburgi „ábécé” (valójában vegyes, a betűkön kívül mondat-, szó- és szótagjeleket, valamint az „ámen” írásmutatványt is tartalmazó összetett írásemlék) több ezer éves jelsorrendet őrzött meg. Jelsora még egymástól el nem különítve sorolja fel a betűket és a többhang-értékű jeleket. Ez az ősi sorrend az ugariti ékírás és a kazár írás jelsorának közeli rokona; a legkorábbi ismert, latinos jellegű jelsornak felel meg; egy végső soron kőkori eredetű hagyomány képviselője.

Tudjuk, hogy a székely jelnevek többnyire istennevekből vagy istenek jelzőiből származnak; sorrendjüket azok ősvallási tartalma és rangsora határozta meg.

Az első helyekre az isteni triász (az Anyaistennő, Bél fiúisten és Dana isten) hieroglifái kerültek. Ez az elhelyezés később módosult (a „c” és néhány további jel közéjük került), de még jól felismerhető az eredeti rendező elv. (1)

Ugyanez figyelhető meg a csukcs szójelek sorrendjében is, ahol szintén az isteni triász tagjai kerültek a jelsor elejére (2. ábra).

A történelmi jelsorrendet az ismert székely írásemlékek közül csak a nikolsburgi „ábécé” őrzi, minden további jelbemutatás (azaz későbbi ábécé) – az újabb korok tudományos ízlésének megfelelve – a latin ábécé sorrendjét követi.


2. ábra. A csukcs szójelek táblázata Diringer nyomán; az első három szójel az isteni triász („atya”, „anya” és „fiú”) hieroglifája, a 9. hieroglifa a „jó” szójele, amely megjelenik a 21–23. sorszám alatti (ehető halakat jelentő) ligatúrákban is


Thelegdi leírja az 1598-ban kelt Rudimentában, hogy a székely írásnak a betűkön kívül szótagjelei is vannak, s ezeket típus szerint elkülönítve adja elő. Megemlít egy harmadik jelcsoportot (a capita dictionumokat) is, amelyekről szó- vagy mondatjel voltuk belátható.

A Rudimenta azonban az eredeti (vegyes) székely jelsorrendet már megbontja és a különböző típusú jeleket (betűket, szótagjeleket és a capita dictionumokat "szó- és mondatjeleket") külön listákban közli. Ebben a fentebb ismertetett két ábécé (a nikolsburgi emlék és Thelegdi jelsora) alapvetően eltér egymástól.

A későbbi székely ábécék – Thelegdi példáját követve – nem az eredeti sorrendben, hanem típus szerint csoportosítva, azon belül a latin jelsorrendnek, a kor tudományoskodó, ám ennek ellenére tévedéseket eredményező (mert az ősi jellemzőket egyre jobban elfedő) hajlamának megfelelve közlik a jeleket.


3. ábra. Az ugariti ékírás ábécéje egy agyagtáblán; a hurriták által használt eredeti lineáris írásjelek az ékírásos technológia bevezetésekor a felismerhetetlenségig megváltoztak, de az eredeti jelsorrend megmaradt


A székely jelsorrend párhuzamai (4. ábra) alapján felmerülhet a kérdés, hogy a latin írás hatására alakult-e ki a székely jelsorrend? Amire nemleges választ kell adnunk.



4. ábra. A székely jelsorrend és párhuzamai


– A latin jelsor az (SZ, Z) sorban véget ér, de a székelyben és a ka-zárban még ezt követően is vannak rokonnak tűnő, T hangot tartalmazó jelek. (A régi írásoknak több jele volt, az új latin írásnak kevesebb van.)

– A (TY, ty, H) sorban a latin írást csak a H betű képviseli, miköz-ben mindegyik másik jelsorban van T vagy TH. A magyarságnak a latin ábécé kialakulását megelőzően kellett e jelsor birtokába jutnia, amikor itt még T hanghoz kötődő jel is volt.

– A (Zs, S) sorban az ugariti írásban Z van, a latin írásban pedig S szerepel. Ez azt jelenti, hogy a székely írás őséből kialakulhatott az ugariti írás Z betűje meg a latin írás S betűje is; de ezen írások egyike sem lehetett a székely írás őse.

– A (T, nT) sorban csak a székelyben, az ugaritiben és a kazárban van két T, a latinban mindössze egy T van. Vagyis a székely írás a latinnál régebbi jelsor képviselője.

– Az (U, V, ö, ü) sorban csak a székely, az ugariti és a kazár írásban van több magánhangzó. Ez egy kb. 4000 éves hagyomány, amihez képest a latin jelsorrend kései és egyszerűsített.


A fenti cikkhez és a jelen utánközléséhez írt jegyzetek

(a) Ebből a Magyar hieroglif írás c. kötetből vagy 4-5 példányt ajándékoztam a Magyarságkutató Intézetnek, az elsőt még a megalakulását közvetlenül megelőzően a bábáskodással foglalkozó illetékeseknek. Nyilván senki sem szánt időt rá és nem olvasták el, ezért adnak elő rendületlenül olyan előadásokat az Intézet konferenciáin, mint amelyekben pl. a latin írás székelyre gyakorolt hatásáról beszélnek. Ilyen hatás azonban nem létezett, mert a székely írás (előzménye, a magyar hieroglif írás) évezredekkel, vagy inkább évtízezredekkel korábbi a latinnál. Az ellenségképzőként működő egyetemeken ennek ellenére olyan rég levitézlett dogmákat vernek a "szakképzettek" fejébe, amin csak kreatív elmék képesek átlátni. 

Aki veszi magának a fáradságot, az könnyen meggyőződhet róla, hogy az írást nem az 5000 éves könyvelés, hanem az 50 000 éves ősvallás igényei hívták életre. "Persze" ezeket a szakképzetteket még olyan professzorok taníthatták, akik szerint a magyar ősvallás kifejezésnek a használata is eleve tudománytalan. Tőlük a székely írás származásának jó leírása nem várható. 

Mi azonban Nemetz Tibor segítségével valószínűségszámítással tisztáztuk, hogy a világ írásrendszerei monogenezis útján keletkeztek. Azaz lényegében minden írásrendszer rokona minden másik írásrendszernek s közöttük az összekötő kapcsot jórészt a székelyazonos jelek képezik, mert az ősírás (az ősvallás jelképrendszere) nagyon hasonló volt a székely íráshoz. Az sem köztudott a szakképzettek körében, hogy a székely írásnak ma is vannak szójelei (például a ten, az ős és a tapar ős a nikolsburgi ábécében, meg az énlakai Egy isten mondatjel az unitárius templom mennyezetén). A hímes tojások és a fazekasok jelkészlete, de a heraldika és a vallásos jelkészlet is sok szójelünket őrzi, ám mindezekről a Magyarságkutató Intézet előadói mit sem látszanak tudni. A szójeleinknek, pl. az "a", meg az "u" és "v" betűk akrofóniájának az ismerete pedig szükséges lenne ahhoz, hogy a székely írásra gyakorolt latin hatás kérdését tisztázhassák és ne téveszméket hangoztassanak tudomány helyett a széles közönség előtt.

(b) A Kásler Miklós és társai által a genetika segítségével tisztázott észak-afganisztáni terület, ahol az Árpád-ház genomja 4500 évvel ezelőtt kialakult, hurrita népek lakhelye, vagy ahhoz közeli volt az ókorban. Mivel a hurriták az ókor legkorábbi lovat hasznosító népei közé tartoztak, a kapcsolataik kézenfekvően mutatnak a sztyeppre (az Árpád-ház genomját szülő Afganisztán felé), ahova a hurriták jó része kivándorolt az asszír fenyegetés elől Götz László szerint. Az asszírok csak a Kr. e. XIV. századtól jelentettek fenyegetést korábbi uraik, a hurrik számára. A Szovjetúnióban kiadott 10 kötetes Világtörténet azt írja a hurritákról, hogy ez a népnév a legtöbb kutató szerint a szabírok másik neve, amit - hozzátehetjük - mi is viseltünk szavartü aszfalü alakban. A hurrita (harri) népnév harcost jelent, azaz a magyarban ma is hasonló alakú a szó, de - mint azt alább látni fogjuk - talán nem ez az egyetlen egyeztethető szó a két nyelvben. 

Ez a hurrita kapcsolat két ok miatt is fontos e rovásírásunkkal foglalkozó cikkben.

- Egyrészt azért, mert a Kr. e. 1400 tájáról ismert ugariti ékírásos ábécé, az első ismert latinos jelsorrendű ábécé, eredetileg a hurriták lineáris írása volt (3. ábra). A környezet jel- és írásrendszerei (Tepe Yahja, bübloszi pszeudohieroglifikus írás, ugariti hieroglif írás, sumér képírás stb.), valamint a régészeti leleteiken olvashatók alapján világos, hogy az ugariti ábécé jelei egykor hasonlóak lehettek a székely írás jeleihez. Az ugaritiak által később használatba vett ékírásos technológia ugyan a lineáris jelformákat a felismerhetetlenségig megváltoztatta, ám a jelsorrend egy fennmaradt agyagtáblán napjainkig megőrződött. Így világos, hogy ez a kb. 4000 éves jelsorrend annak a vélünk etnokulturális rokonságban lévő hurrita/szabír népnek, vagy közös őseinknek a vívmánya lehet, amelynek Szubartuként emlegetett területein, vagy ahhoz közel az Árpád-ház genomja kialakult.

- Másrészt az eddigi tudásunk alapján a székely írás és a latin írás "u" és "v" betűjének kialakulása is kötődik a hurritákhoz. E két jelünk rendszeresen emlegetett érve azoknak, akik azt állítják, hogy a latin írás hatott a székelyre. Ezek azért hasonlítanak egymásra, mert eredetileg mindkettő egy lenyúzott állatbőrt ábrázol. Korábban az állatbőröket fizetőeszközként használták, majd a fémkorszakokban ilyen alakba öntötték a fém félkészöntvényeket, amelyek szintén pénzként voltak használatosak. Ennek megfelelően az "u" betű a hurrita ushu "réz", a "v" betű pedig a vaske "vas" szavunkból alakulhatott ki az akrofónia során. E jelnevek végső soron a magyar őskő összetételből származhatnak, vagy azzal rokoníthatók. Így hívhatták az ősatya által ajándékozott meteorvasat. Az örmények (akiknek etnogenezisében a hurriták is résztvettek) ma is waske-nek mondják a vasat. 




5. ábra. Ismeretlen jelentésű urartui hieroglifa, amely egy állatbőrt, vagy az állatbőr alakjába öntött fém félkészöntvényt ábrázol (fent), Urartu lakosságának alaprétegét a hurriták jelentették, a székely írás "u" és "v" rovásbetűje (a második sorban) és a latin u és v betű (lent)


Ezek az "u" és "v" jelek korábban egy teljes állatbőr alakját ábrázolták, idővel azonban egyre inkább kopott az ábra és végül már csak egy alig felismerhető kivonattá vált mindkét jel (5. ábra). A jelváltozás ismert folyamata azonban világosan megmutatja, hogy a magyar jelek formája régebbi (összetettebb), a latin "u" és "v" azonban egyszerűbb a magyar jelváltozatoknál. Ebből is az következik, hogy nem az újabb alakokat mutató latin írás hatott a székelyre, hanem fordítva. (lásd a Magyar hieroglif írás c. kötet 286. oldalán!)

(c) A székely és a latin írás között több párhuzamos jelenséget figyelhetünk meg, ezek közül az egyik a jelsorrend rokonsága, "latinossága". A Magyarságkutató Intézet Ősi írásaink a Kárpát-medencében c. konferenciasorozatának 2021 nov. 18-i eseményén Szentgyörgyi Rudolf, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója „Az ómagyar kori székely és a latin betűs írás lehetséges kapcsolatai” témakörében arra a kérdésre kereste a választ, hogy a latin betűs írásbeliség hatott-e a rovásírásra, s ha igen, milyen mértékben. Számos jel utal ugyanis arra, hogy ómagyar kori rovásemlékeink készítői latinul (illetve latin betűkkel) is tudtak írni és olvasni. Ugyanakkor erre vonatkozó közvetlen adatok csak a korszak végéről ragadhatók meg. A korszak egészének vizsgálatához a latin és a rovásírásos emlékek fonéma–graféma megfeleltetéseit hívta segítségül. Végső következtetésként megállapította, hogy egyes fonémák lejegyzését befolyásolhatta a latin betűs írásbeliség hatása, ugyanakkor rovásírásunk rendszere autonóm.

A létező párhuzamokból nem az következik, hogy a latin írás hatott a székely írásra, hanem csak az, hogy a két írásrendszer genetikus kapcsolatban van egymással. Ez a lehetőség azonban nem merült fel az eddigi tudós elemzésekben. Az átadás irányát további aprómunkával, például a jelsorrend eredetének tisztázásával lehet kideríteni. 

Csak a "merjünk kicsik lenni" szellemében alkotott finnugrista őstörténeti kép által lenyűgözött szerzőknek jutott az eszébe, hogy a latin írás hathatott a székely írásra, miközben az ellenkezője fel sem merült a dolgozataikban. Pedig már az ókorban is tisztázott dolog volt, hogy a szkíták a legrégibb nemzete a világnak, öregebbek az egyiptomiaknál is. Ma már azt is tudjuk, hogy a szkítákhoz genetikai kapocs fűz bennünket s hogy a szkíták használták a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást

Szentgyörgyi Rudolf érthető óvatossággal fogalmaz a konferencián, ám éppen a helyes megoldás (a székely írás előzményének hatása a latin írásra) maradt ki az általa elképzelhetőnek gondolt írástörténeti lehetőségek közül. Ez persze az ómagyar kor előtt történt, ezért menthető az eredeti kapcsolat említés nélkül hagyása. 

Az elődök álláspontjának puszta ismételgetése azonban ma már nem elegendő. A korábbi szerzők (Róna-Tas András, Sándor Klára stb.) túlhaladottak. Eddig is bebizonyosodott, hogy alátámasztást nélkülöző téveszméket hirdetnek a tisztázott rovológiai öszefüggések helyett. 

Róna-Tas András a székely jelek és a népi hieroglifáink egyezéseit az MTA dísztermében nagy hallgatóság előtt tartott előadása után, a hozzászólásomra válaszolván, véletlennek minősítette, holott a tudományban illetlenség a véletlen szó használata. A matematikának (pl. Lovász Lászlónak, az MTA volt elnökének) az a véleménye, hogy véletlen az, aminek nem ismerjük az okát, vagy amiről nem akarunk beszélni. 

Sándor Klára elfogadta Máté Zsolt kisiskolás hibára épített magyarázatát a nikolsburgi ábécében lévő "tprus" jel jelentéséről. Én hívtam fel Sándor Klára figyelmét arra, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése jobbról balra halad, ami kizárja Máté Zsolt hipotézisének elfogadhatóságát. Sándor Klára tehetségéből azonban, ezt megértve is, csupán az 1400-as évekből származó nikolsburgi ábécé átszabására (meghamisítására) futotta, hogy a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelünket letagadhassa az égről.

Ez olyan jól sikerült nekik egy átmeneti időre, hogy Róna-Tas András a nikolsburgi ábécé bemutatásakor már nem is közölte a "tprus" jelünket. Ezzel feltéve az i-re a pontot és bizonyítva, hogy a megalapozatlan gondolatmenetük a székely írás meghamisításához vezet, a tömegek félrevetését eredményezi. Miközben - mint azt fentebb említettem - egyes genetikai, írástörténeti és nyelvi összefüggések a szabírok (hurriták) felé mutatnak.

Nem gondolom szerencsésnek a fenti szerzők által felvetett, érdemtelen ötlet (a székely írásra gyakorolt latin hatás) egyoldalú ismételgetését a Magyarságkutató Intézet rovológiai konferenciáin, mert nem a székely írás jobb megismerését, hanem a konferencia szervezőinek és előadóinak lejáratódását eredményezi. Azt bizonyítja be, hogy az Intézetben nincs komolyan vehető tapasztalat e fontos tárgykörben.  


6. ábra. Az afganisztáni istennő-idol Kr. e. 2000 tájáról az égig érő fával (a karácsonykor a Napot szülő Tejúttal) azonosítja az anyaistennőt, a székely írás "a" betűjének előképe éppen azon a területen bukkan fel, ahol a genetikusok megállapítása szerint az Árpád-ház genomja kialakult


Az "a" betű története alkalmas annak bemutatására, miképpen viszonyul egymáshoz a latin és a székely írás az archaikus jellegüket és a korukat tekintve. Említettem már, hogy a jelsorrendet eredetileg a szójelek ősvallási jelentősége határozta meg. Ábécénk első betűje a magyar anya szóból alakulhatott ki s Enéh, a magyar ősvallás anyaistennője ezzel az anya (vö. ünő!) szóval rokon nevet visel. E név rokonságába tartozik az etruszk Uni anyaistennő neve is, amiből a latin Juno kialakult. A latin Juno név szójeléből azonban nem keletkezhetett "a" betű. Ebből következően a latin ábécé nem latin eredetű, amit persze eddig is tudtunk. A 6. ábrán lévő afganisztáni anyaistennő-idol azonban megengedi, hogy a székely írás "a" betűjét s végső soron a véle rokon latin "a" betűt is a Kr. e. évezredekből, a mai Afganisztán területéről, vagy azzal összefüggően eredeztessük.

(1) A székely írás jelsora az „a" (anya) jelével kezdődik, ami egy eredeti anyajogú társadalomra utal. A csukcs jelsor elején már az atya jele áll, a sorrendcsere a miénkhez képest újítás lehet. A székely „a” és a csukcs „anya” hieroglifa ugyanazon jelforma variációi. A csukcs atya jel a székely „ty” rokona; a csukcs „fiú” jel pedig formáját tekintve a székely „gy” (Egy) jelnek, a fiúisten másik jelképének felel meg. Ezek és a további összefüggések igazolják a két (székely és csukcs) jelsor, meg a jelek közös eredetét.


Irodalom

Thelegdi János: Rudimenta 1598.

L. Nagy Péter, Olasz Judit, Neparáczki Endre, Nicholas Rouse, Karan Kapuria, Samantha Cano, Huijie Chen, Julie Di Cristofaro, Goran Runfeldt, Natalia Ekomasova, Maróti Zoltán, Jeney János, Szergej Litvinov, Murat Dzhaubermezov, Lilya Gabidullina, Szentirmay Zoltán, Szabados György, Dragana Zgonjanin, Jacques Chiaroni, Doron M. Behar, Elza Khusnutdinova, Peter A. Underhill és Kásler Miklós: Az Árpád-dinasztia filogenetikai eredetének meghatározása Harmadik Béla Y kromoszóma szekvenálása alapján

Varga Géza: A székely rovásírás eredete - az özönvíz káoszából kiemelkedő istenek hagyatéka, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 2005.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje