Ötezer éves elolvasható dzsiroft turul a Turul-dinasztia szülőföldjén

- A Five-Thousand-Year-Old Readable Jiroft Turul in the Homeland of the Turul Dynasty -

Inagaki Hajime, a japán Miho Museum kutatója és korábbi kurátora, kiemelkedő tanulmányokat írt Az állatminták szimbolikája a délkelet-iráni bronzkori kőtárgyakban: Szent szimbólumok az ókori Nyugat-Ázsiából és Nyugat-Közép-Ázsiából cím alatt a délkelet-iráni Dzsiroft-műveltség Kr. e. III. évezredi kő- és kloritedényeinek ikonográfiájáról és szimbolikájáról. E sorozat 3. részében közli egy turulmadár (1) képét (1. ábra). E turulmadárnak párhuzama is található a tágabb környezet kultúráiban (2. és 3. ábra), amelyek szintén elolvashatók a magyar hieroglif írás jeleivel. Ez arra utal, hogy az elolvasható turul egy olyan ősi kulturális közösség hagyatéka, amelyik használta a magyar jeleket s azokkal magyar mondatokat rögzített. Számunkra, magyarok számára ez azért különösen érdekes, mert a jelkészletünk és a mitológiánk tanúsága szerint közünk van az e tájra jellemző jelkincshez és e turulhoz. Vagy mi is merítettünk e kulturkincsből, vagy részt vettünk a megteremtésében. (2)

1. ábra. A Dzsiroft-kultúra Lyukó "a napisten neve" jelekkel meghintett turulja a székely írás ős hieroglifájának alakját vette fel, a csőre a nagy hieroglifának felel meg, az olvasata: Nagyságos Lyukó ős, az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "n" (nagy), "ly (Lyukó) és ős jele

Az 1. ábrán látható turul a magyar Emese álma mítoszt idézi. Emese ősanyánkat ugyanis egy turul ejtette teherbe és tőle származnak az árpádházi uralkodóink. Nem tekinthetünk el attól a körülménytől sem, hogy a genetikai eredmények alapján a szomszédos BMAC kultúrában alakult ki a turul dinasztaként emlegetett Árpádház genomja. A közeli Indus-völgyi kultúrában pedig megtaláljuk a magyar államcímer mindhárom szójelét (az árpádsávokat, a kettős keresztet és a hármas halmot), 40 székelyazonos szójel között (5. ábra). Megtalálható e tájon a szabír ős mondatjel is, ami a magyarság régi - Bíborbanszületett Konstantin által említett - nevét tartalmazza. Ugyanezek a szójelek megtalálhatók a szíriai 7-8 ezer éves Halaf-kultúra jelei között is, amelynek mind a 32 jele magyarazonos. Ezek az összefüggések a magyar kultúra 5-10 ezer évvel ezelőtti keleti gyökereiről árulkodnak. Azért nem vették és veszik észre ezekeket az írástörténeti összefüggéseket, mert cáfolják a világosi fegyverletétel után dominánssá vált és vagy másfél évszázadon át akadémikus tételként előadott finnugrista prekoncepciókat. E tévképzetek megalapozatlansága a genetikai, régészeti és írástörténeti kutatások következtében éppen napjainkban bizonyosodik be. A megszállók kedvéért kialakított történelemhamisítást  megdöntő érvek egyike e dzsiroft turulmadár.

2. ábra. Turulmadarat ábrázoló Indus-völgyi jelmontázs Ioannis Kenanidis és Evangelosz C. Papakitszosz nyomán, valamint az alkotóelemeinek megfelelő székely jelek (alatta)

A 2. ábrán látható jelmontázs egy istenidéző szertartás szövegkönyve. Az olvasata: Ragyogj! Ak ügy égi ős. Ragyogtál. Istenidéző szertartási kézikönyv vázlata olvasható az 531 táján a szabírhunok számára készített Szent koronán is.

3. ábra. XI. századi szeldzsuk tál ős hieroglifát viselő turullal (középen, fotógrafika), balra (fentről lefele) a turul ragyogó, Lyukó, sar, ős, ten hieroglifái, jobbra a hieroglifáknak megfelelő székely "r", "ly", "s", ős és ten jelek

A fenti turulábrázolásokon egy sor olyan magyarazonos jel van, amelyik ábrázolja a világfát. A közelmúltban eredménytelenül lezajlott világfa vita csődje is indokolná az e jelhasználatra vonatkozó kutatási  eredmények hasznosítását.

Az alábbi fejezetekben a közös jelek elterjedtsége alapján megpróbáltam meghatározni azt a szabír-hurri kultúrterületet, amely kiinduló forrása lehet a jelhasználatunknak, de ez a kísérlet a jeleink általános elterjedtsége miatt egyelőre nem adott végleges eredményt. Lehetséges, hogy a 7-8 ezer éves Halaf-kultúra jelkészlete van legközelebb a keresett ősi kultúrához, de ez még nem tekinthető befejezettnek. Genevieve von Petzinger kutatásaira tekintettel a végső forrás akár 100 000 évnél régebbi is lehet. Csak az nyilvánvaló az alábbi párhuzamok alapján, hogy szinte mindenütt meghatározó a székelyazonos jelek tömege. Minél korábbi egy kultúra, vagy minél korábbi rétegeire figyelünk egy kultúrának, annál több párhuzamot találunk. Ez azt jelentheti, hogy e régi kultúrák gyökerei egy magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő őskultúrából vették a jeleiket s ami ezzel egyet jelent: a világnézetük, vallásuk és állameszméjük alapjait.

A Dzsiroft-kultúra 

A Dzsiroft-kultúra egy rendkívül fejlett kora bronzkori kultúra volt, amely a Kr. e. III. évezredben (kb. Kr. e. 3000–1800 között) virágzott a mai délkelet-Iránban, Kerman tartományban, a Halil-folyó völgyében. A kultúrát csak a 2000-es évek elején fedezték fel, miután a térségben pusztító árvizek ősi sírokat mostak ki a földből, és a helyiek tömegesen kezdték el illegálisan értékesíteni az elképesztő szépségű régészeti leleteket. A hivatalos ásatásokat később Youssef Madjidzadeh iráni régész vezette.

Jiroft legfőbb védjegye a puha, sötétzöldes klorit kőből (más néven steatit vagy zsírkő) faragott luxusedények és használati tárgyak tömege. Az edények felületét finom, domborműves faragások díszítik. Kedvelt motívumaik a kiterjesztett szárnyú sasmadarak, a lehajló ágú pálmafák, a kígyók, a leopárdok, valamint a mitológiai hibrid lények (például skorpióemberek, bikaembereket ábrázoló alakok). Sokan a faragott mélyedéseket színes drágakövekkel (például lazurit, karneol, türkiz) és fehér mészkővel rakták ki, ami rendkívüli gazdagságról tanúskodik.

Jiroft nem nomád törzsek szövetsége, hanem egy hatalmas, szervezett városi civilizáció volt. A kultúra fő központjában, Konar Sandal lelőhelyén két hatalmas domb (Konar Sandal Észak és Dél) található. Itt tárták fel a világ egyik legnagyobb és legősibb vályogtégla zikkurátját (piramisszerű platform-építményét), amelynek alapja meghaladta a több száz métert, és a vallási-adminisztratív élet központja volt. Az ásatások során bonyolult bronzbaltákat, tőröket, réztárgyakat és finom aranyékszereket találtak, ami magas szintű kohászati tudást bizonyít.

Földrajzi elhelyezkedése miatt Jirofthoz kötődik a bronzkori világ legfontosabb közvetítő és kereskedelmi hálózata. Ez azért különösen érdekes a számunkra, mert az uráli nyelvcsalád a bronzkori Szejma-Turbino kultúra (egy fémkereskedelmi és érckutató útvonal) telephelyei mentén alakultak ki. E kultúra - a szabír ős mondatjel elterjedése alapján - a Szíriától és Anatólia déli részeitől Elámig őshonos és onnan Egyiptomig, meg az Indus-völgyig eljutó szabír-hurri népesség műve volt. Az általuk használt magyar, vagy magyarral rokon nyelvből alakulhattak ki az uráli nyelvek. 

A Dzsiroft-kultúra kapcsolatban állt a kor összes nagy civilizációjával: Keleten az Indus-völgyi civilizációval (Harappa), ahonnan karneolt és elefántcsontot importáltak. Északon a BMAC (Baktria–Margiana) kultúrával, ahonnan a becses lapis lazuli (lazúrkő) érkezett. Nyugaton Mezopotámiával (Sumer és Elám). A Jiroftban faragott kloritedények státuszszimbólumnak számítottak, így azok eljutottak Ur, Uruk, Mari és Szúza királyi sírjaiba és templomaiba is.

Jiroft saját, fejlett közigazgatással rendelkezett, amit a Konar Sandalban talált agyagtáblák bizonyítanak. Két párhuzamos írásrendszert használtak: a lineáris elámit (amely a gazdasági kapcsolatokat rögzíthette) és egy teljesen egyedi, máig megfejtetlen geometrikus írást, amely a kultúra saját szellemi terméke.

A dzsirofti kultúra felfedezése alapjaiban változtatta meg az ókori Közel-Kelet történetét. Bebizonyította, hogy a Közel-Kelet bronzkori fejlődése nem korlátozódott kizárólag a Tigris és az Eufrátesz völgyére (Mezopotámiára), hanem tőlük keletre, az iráni fennsíkon egy velük egyenrangú, gazdag és spirituálisan rendkívül összetett civilizáció virágzott. 

A Dzsiroft-kultúra (Kr. e. III. évezred, délkelet-Irán, Halil Rud-völgy) az ókori Kelet egyik legizgalmasabb régészeti felfedezése. Kőfaragványaik, különösen a puha klorit kőből készült edényeik, egy karakteres hitvilágot és szimbólumrendszert tárnak elénk. Tárgyaikon kiemelt helyet foglalnak el a mitológiai jelentőségű faábrázolások és ragadozó madarak. 

A fa a Dzsiroft-művészetben a világfát, vagy életfát képviseli, amely összeköti a földet az égbolttal. Tekintve, hogy szép hazánkban nemrég zajlott le eredménytelenül a világfa vita, időszerű és indokolt lenne e faábrázolások kutatása és főleg megértése, mert e nélkül a magyar őskutatás és néprajz védtelenül áll a Pócs Éva félék oktalan támadásai előtt. (3) Youssef Madjidzadeh régész szerint a sas-ábrázolások szoros kapcsolatban állnak a későbbi mezopotámiai Etana-mítosszal, ahol a sas segíti felrepülni a királyt az égbe. 

A szabír-hurri Dzsiroft-kultúra testvérei

A jelhasználatuk és a feltételezhető szabír-hurri nyelv alapján Göbekli Tepe, Aratta, Halaf és Tepe Jahjá a Dzsiroft-kultúrával, vagy részeivel azonos.

- Göbekli Tepe az onnan előkerült három hieroglifikus írásemlék alapján magyar jelekkel írt magyar mondatokat hagyott ránk. A szabír ős mondatjel előfordulása alapján szabír-hurri lakossága lehetett, amit a Szubartuhoz való földrajzi közelsége is alátámaszt.

- Aratta négy nagy sumér eposzban szerepel (ezek az Enmerkar és Aratta ura, Enmerkar és Enszuhkesdana, valamint két Lugalbanda-történet). Nehezen megközelíthető, hét hegyláncon túl fekvő, hegyvidéki országként van leírva. Uruk királya, Enmerkar azért indít expedíciót vagy küld követeket Arattába, mert Urukban nincsenek nemesfémek, kloritkő és drágakövek (lapis lazuli), és ezeket kéri Aratta urától, hogy felépíthesse a sumér istenek templomait. A mítosz szerint Inanna istennő (a szerelem és háború úrnője) eredetileg Arattában lakott, de később elhagyta őket, és áttette a székhelyét Uruk városába, mert a sumér király jobban a kedvére tett. Tehát a szövegekben Sumér és Aratta két különálló világ, ahol Sumér a civilizáció és az isteni kegy új központja, míg Aratta a nyersanyagokban gazdag, de végül behódoló hegyi királyság.

Bár a szövegek nem mondják ki, több modern kutató (köztük a Dzsiroftot feltáró Youssef Madjidzadeh) abból indult ki, hogy a sumérek a saját szent történeteikben feltűnően nagy tisztelettel adóznak e távoli országnak.

A sumér papok és építészek Arattából kértek mesterembereket a legszentebb templomaik (például az eridui zikkurát) felépítéséhez. Ebből arra következtetnek, hogy a sumér vallási és építészeti kultúra magva Arattából származhatott.

A sumér és a későbbi bibliai özönvíz-történetek (ahol a bárka az Ararát hegyén köt ki) arra utalnak, hogy a mezopotámiai civilizáció azután kezdődött, hogy az emberek lejöttek a hegyekből a síkságra. Ezért sok kutató szerint a sumérek kollektív emlékezetében a hegyvidéki Aratta (legyen az az iráni fennsíkon Dzsiroft vagy északon az Örmény-felföldön az Ararát) a vízözön utáni újjászületés helyszíneként élt. A Biblia is arra emlékezik, hogy Noé utódainak egy része az Édentől keletre - azaz esetleg Irán területén, Dzsiroftban - telepedett le. Ezért érthető, ha az Éden területét és a tőle keletre lévő Dzsiroftot egyaránt az Aratta névvel illették. 

A szabír-hurri területeket nevezhették Arattának, amit a Dzsirofttól nyugatra lévő Ararát nevével is azonosítanak. Ám, ha az Aratta nevet magyarul Úr atya értelemmel magyarázzuk, akkor megengedhetővé válik, hogy nem egyetlen hegyről, hanem egy ősképzetről van szó, amelyet az egész terület lakossága követett.

- Tepe Yahjá azért fontos a számunkra, mert Makkay Jánosnak köszönhetően korábban már lehetőségünk volt megismerni a 6000 éves jelkészletét és megállapíthattuk, hogy 20 székelyazonos jelet használtak már a sumérek feltűnése előtt ezer évvel. Különösen érdekessé teszi e kultúrát az, hogy egyesek a suméreket innen (a szabír-hurri területekről) származtatják. 

Tepe Jahjá és a Dzsiroft-kultúra közötti kapcsolat a bronzkori régészet egyik fontos alapvetése. A két lelőhely földrajzilag rendkívül közel fekszik egymáshoz. Tepe Jahjá mindössze kb. 75-90 kilométerre nyugat-délnyugatra található Dzsiroft városától és a Halil Rud-völgytől –, így elkerülhetetlen volt a szoros gazdasági, kulturális és politikai összefonódásuk.

Tepe Jahjá hírnevét az ókori világban és a modern régészetben is az adta, hogy a helyszínen egyértelmű kloritkő-megmunkáló műhelyeket tártak fel. Míg Dzsiroft (Konar Sandal) a térség monumentális királyi és vallási központja volt hatalmas zikkurátjával, addig Tepe Jahjá egyfajta termelő- és bányászközpontként működött. Az itt bányászott zsírkövet és a belőle faragott puha kloritedényeket Dzsiroft kereskedelmi hálózatán keresztül exportálták Mezopotámiába, az Indus-völgybe és a Perzsa-öbölbe.

A Tepe Jahjá IVB rétegében talált faragványok motívumkincse azonos a Dzsiroft-völgyben talált edényekével. Ha a Tepe Jahjá-i jelkészletet 20 magyarazonos jel jellemzi, akkor az alátámasztja az 1. ábrán lévő dzsirofti turul azonosítását és magyar kötődését (4. ábra).

4. ábra. A Tepe Jahjá-i és a magyar jelkészlet megfelelései

A két helyszínt összeköti az írásbeliség és az adminisztráció megjelenése is. Tepe Jahjá IVC régészeti fázisában (Kr. e. 3100–2800 körül) jelentős számú proto-elámi gazdasági agyagtáblát és pecsétnyomót találtak. Ez a korai írásos kultúra közvetlen előképe vagy párhuzama a Dzsiroftban talált vonalas elámi feliratoknak. A régészek szerint Tepe Jahjá fontos adminisztratív megállóhely volt azon a kereskedelmi útvonalon, amely Elám fővárosát, Szúzát összekötötte a keleti Dzsiroft-medencével.

Tepe Jahjá és Dzsiroft egyazon civilizációs szövet részét képezték. Tepe Jahjá volt az a hely, ahol a kőfaragók ténylegesen dolgoztak és kitermelték a javakat, Dzsiroft pedig az a szakrális és politikai központ, ahol a javak koncentrálódtak, ahonnan a hatalmat és a használt szimbólumok alkalmazását koordinálták.

Dzsiroft szomszédai 

Dzsiroft (a szabír-hurri lakosságú terület képviselője) nem egy elszigetelt oázis volt, hanem a bronzkori világ egyik legnagyobb kereskedelmi és kulturális csomópontja. Edényeik és motívumaik elképesztő távolságokra jutottak el. Jelkészletük erősen kötődik a magyar hieroglif írás jelkészletéhez. 

- Sumér: Dzsiroftot sokan a sumér eposzokban említett mesés, gazdag keleti országgal, Arattával azonosítják, amely a sumér eposzokban Uruk gazdag, mítikus vetélytársa, a szent kövek és Inanna istennő eredeti hazája. Arattát a modern kutatók a sumér kulturális és vallási gyökerek egyik lehetséges bölcsőjének (őshazájának) tekintik. A Dzsiroftban faragott luxus kloritedények eljutottak a sumér templomokba és uralkodói sírokba is (pl. Ur városába). A dzsirofti magyarazonos jelek létét magyarázza, hogy a legkorábbi sumér jelek között is húsznál több magyarazonos jelet találunk (4. ábra). Ezeket nem csak formai, hanem több esetben a jelentést és a hangalakot illető tartalmi kapcsolat is fűzi a magyar jelkészlethez. Simo Parpola a sumért az uráli nyelvek közé sorolta. 

5. ábra. A korai sumér írásjelek és a magyar jelkészlet egyezései

- Elám keletre feküdt a dzsirofti kultúra területétől és rendkívül szoros kulturális, nyelvi és gazdasági szálak fűzték őket egymáshoz. Elám a mai délnyugat-Irán (Huzesztán és Fársz tartományok) területén helyezkedett el, központjai Szúza és Ansan városok voltak, közvetlenül Mezopotámia szomszédságában. A felfedező régész, Youssef Madjidzadeh javaslata szerint Dzsiroft egy önálló, független bronzkori civilizáció, amely földrajzilag és kulturálisan mintegy hídként (köztes láncszemként) állt a nyugati Elám és a keleti Indus-völgyi civilizáció között.

Bár politikailag külön álltak, az írásbeliség terén mutatható ki a legizgalmasabb összefonódás. A Dzsiroftban (Konar Sandal) talált agyagtáblákon olyan feliratok is szerepelnek, amelyek a lineáris elámi írás korai változatának tűnnek. Több kutató is felvetette, hogy az elámi írásbeliség és nyelv valójában Dzsiroftból (keletről) származhatott, és onnan terjedt el nyugat felé, Szúza irányába. Ha ez igaz, akkor Dzsiroft az elámi kultúra egyik legősibb gyökere vagy bölcsője lehetett. 

Bár mindkét nép ragozó nyelvet beszélhetett és zikkurátokat épített, Jean Perrot francia régész (aki Szúzát és Dzsiroftot is kutatta) kiemelte: Dzsiroft lakóinak művészete, ikonográfiája és kloritedényei egy teljesen egyedi világképet tükröznek, amely jól megkülönböztethető mind a sumérektől, mind a klasszikus elámiaktól. 

- Az Indus-völgyi civilizáció (Harappa / Meluhha): Dzsiroft szoros kapcsolatban állt a tőle keletre, a mai Pakisztán területén virágzó Indus-kultúrával. Konar Sandal (Dzsiroft központja) ásatásain olyan fehér márvány pecsétnyomókat és feliratokat találtak, amelyek az indus-völgyi írásjeleket és motívumokat hordozzák. Jiroft kloritot szállított keletre, az Indus-völgy pedig karneolt és más drágaköveket adott cserébe. Dzsirofthoz hasonlóan az Indus-völgyi kultúrában is találunk magyar hieroglifákat: negyvennél is több magyarazonos szójelet használtak, közte a magyar államcímer mindhárom szójelét (5. ábra). 

6. ábra. Az Indus-völgyi műveltség jelkészletének magyarral rokon jelei (Ioannis Kenanidis - Evangelosz C. Papakitszosz nyomán)

- A BMAC (Baktria–Margiana Régészeti Komplexum): Északi irányban, a mai Türkmenisztán és Üzbegisztán területén lévő Oxus-civilizációval is élénk volt a cserekereskedelem. A mitológiai hibrid lények (oroszlántestű, emberfejű vagy sárkányszerű lények) közös motívumkincset alkotnak a két régió között. A BMAC kultúra nem csak arról nevezetes, hogy itt született meg az Árpádház genomja, hanem arról is, hogy jelhasználata szoros kapcsolatban van a magyar jelhasználattal. Például előfordul itt a Ten "isten" jelünk megfelelője (a szabír ős mondatjel kivonata) is.

- Hatti és hettita

A hettiták a hattiaktól vették át a mitológiájukat és a jeleiket is. Magyar kötődésükre jellemző a kb. 20 magyarazonos jel és a napisten Estan neve. Ez utóbbi azért különösen érdekes, mert a magyar isten szó, amely kétségtelenül azonosítható a hatti és hettita Estannal, az ős és a ten szavaink összetétele. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a Kr. e. 3000 táján kihalt hatti nép két magyar szóból alkotta meg az Estan nevet. 

7. ábra. Hettita (luvi) és magyar jelpárhuzamok

Jegyzetek

(1) A turul az ősvallás egyik fontos szereplője a csodaszarvas, a világmodell, a világfa és az istenábrázolások mellett. A turult azon az alapon lehet megkülönböztetni a többi ragadozómadártól, hogy - a "szent témához szent jel illik" elv alapján - székely rovásjelek megfelelői (a kőkori ősvallás jelképei) vannak a turulon. 

(2) Az akadémikus történeti nyelvészet a sumér, az elámi, a hurri, a hatti, az indus-völgyi (tamil?) és az urartui nyelveket többnyire egymástól független nyelvcsaládokba sorolja, vagy rokontalan szigetnyelvnek tekinti és módszertanilag nem tartja bizonyítottnak a finnugor nyelvcsaládba tartozó magyar nyelvvel való genetikai rokonságukat. 

Amihez azt tehetjük hozzá, hogy új forráscsoport feltárása indokolja új magyarázatok megszületését. S ilyen új forráscsoport a magyar hieroglif írással írt rövid, magyarul elolvasható szövegek és a magyarazonos szójelek tömege a korszak és a táj írásemlékei között. Ezekre eddig nem figyelt fel a szakma, pedig jelentős adatcsoportról van szó.  Amíg e rövid hieroglifikus szövegek feltűnő magyar kapcsolataira nincs jobb magyarázat, addig ez a kor nincs jól leírva.

Az akadémikus "tudomány" módszerei egyébként sem minden esetben érdemesek a megkülönböztetett tiszteletünkre, sőt kifejezetten hibás és káros dogma és gyakorlat is akad a portájukon. 

Ennek köszönhetően Simo Parpola, Angela Marcantonio, Otto von Sadovszky, Csőke Sándor és Matrácz László a szokásos tudományos módszereket alkalmazva homlokegyenest más megállapításokra jutott. 

- Simo Parpola a hosszú évtizedekig rokontalan szigetnyelvként elkönyvelt sumért az ugor nyelvek közé sorolva megjegyezte, hogy az eddigi kutatásnak e rokonság azért nem tűnt fel, mert senkit sem érdekeltek a tények. Máskor, például a budapesti késő középkori jelvény esetében barbár módon lereszelték a tévesen hunnak vélt és magyar szöveget hordozó tárgy felületét, letagadva róla az átvételkor még elismert rovásszöveg létét. Az akadémikus tudomány érdektelensége és az ilyen és hasonló, súlyos módszertani hibái indokolják a kutatás folytatását és az újabb szempontok figyelembe vételét. 

- Marácz László, a Hollandiában élő és kutató magyar nyelvész, egyetemi docens (University of Amsterdam) a finnugor nyelvrokonság elméletének ismert kritikusa. Több munkájában – például az 1995-ben megjelent Magyar fordulat című könyvében – bírálta a hazai akadémiai nyelvészet finnugor dogmáit, és a magyar nyelv ősnyelvi jellegét, illetve alternatív (például a Czuczor–Fogarasi szótár alapjaira épülő) megközelítéseit támogatja.

- Angela Marcantonio (1951–2018) a római Sapienza Egyetem (Università degli Studi di Roma „La Sapienza”) történeti és uráli nyelvészet professzora volt. 

Fő műve a 2002-ben megjelent The Uralic Language Family: Facts, Myths and Statistics (Az uráli nyelvcsalád: Tények, mítoszok és statisztika), amelyben módszertani szempontból vizsgálta felül a finnugrisztikát. Arra a következtetésre jutott, hogy a történeti nyelvészet szigorú szabályai szerint hiányoznak a megdönthetetlen tudományos bizonyítékok amellett, hogy az uráli nyelvek valóban egyetlen közös alapnyelvből származó nyelvcsaládot alkotnának. 

Külön kötetet szentelt a magyar kérdésnek A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete (2006) címmel. Érvelése szerint a magyar és a többi finnugor nyelv közötti strukturális és szókincsbeli egyezések nem elegendőek a rokonság bizonyítására, és úgy vélte, hogy a finnugor modellt a 19. században politikai-ideológiai hatások is alakították. 

Későbbi kutatásaiban (például a 2021-es posztumusz kiadású munkáiban) erősen foglalkoztatta a magyar és a török nyelvek kapcsolata. Felvetette, hogy a magyar nyelvben található nagyszámú türk elemet a hivatalos akadémiai nyelvészet hajlamos volt egyszerűen „jövevényszónak” minősíteni, miközben a magyar nyelv valójában sokkal közelebbi strukturális és történeti szálakkal kötődhet a türk világhoz, mint az urálihoz. 

Mivel Marcantonio nem kívülálló műkedvelőként, hanem elismert nyugat-európai egyetemi katedráról, a hivatalos összehasonlító nyelvészet eszköztárával kritizálta az uráli elméletet, munkássága heves vitákat váltott ki a hazai akadémiai körökben. A finnugor elmélet bírálói között ugyanakkor a mai napig az egyik legfontosabb nemzetközi referenciapontnak számít.

Tehát az akadémikus érvelés, miszerint ők képviselnék a tudományos igényű módszertant, nem több közönséges blöffnél. Hibás a fősodratú nyelvészetnek az ősnyelv kérdéséről alkotott megalapozatlan prekoncepciója is. A "nyelvtudomány" jelenlegi álláspontja szerint ugyanis egyetlen közös, néhány ezer évvel ezelőtti globális ősnyelv (mint a bábeli) létezése nyelvészetileg nem igazolható, mivel a nyelvek diverzifikációja sokkal régebbi folyamat. Abban persze egyetérthetünk, hogy egy kőkori őskultúra lehet a magyarazonos jelenségek hátterében. Talán e kőkori eredetű magyarazonos jelenségek egyikét tisztelhetjük a Dzsiroft-kultúra elolvasható turuljában is.

Az akadémikus "nyelvtudomány" nem épít kellően régi nyelvemlékekre ahhoz, hogy az e tárgyban adott megállapításait megbízhatónak lehessen tekinteni. Már a 12 000 éves Göbekli Tepe írásemlékeit sem tudja elolvasni, nem beszélve a régebbi, akár 40 000 éves hieroglifikus írásemlékekről, mint amilyenek pl. Marbellán és a Stádel-barlangban, vagy Amerikában is előkerültek. A magyar hieroglif írás segítségével azonban mindezek megérthetők és elolvashatók. Nem tekinthető az akadémikus "tudomány" módszertani értékének, hogy a füle botját sem mozgatja, amikor a magyar hieroglifikus írásemlékekről van szó. Sőt cenzúrát alkalmaz a témával szemben csak azért, mert cáfolja a megalapozatlan prekoncepciókat s persze nem is értenek hozzá.

Ott van az a megfontolás is, amivel Csúcs Sándor - olvasván az ezt tárgyaló dolgozatomat - a nyomomban már egyetértett. Azzal ugyanis, hogy ha a Homo sapiens sapiens egyetlen családból alakult ki és terjedt el a világon, akkor kezdetben egyetlen nyelve és kultúrája volt. Ez aztán széthasadhatott különféle nyelvekre és kultúrákra, de az eredeti ősnyelvnek sok maradéka lehet (van is) s ezek bárhol felbukkanhatnak. Ezért a távoli nyelvekben (és hozzátehetjük: írásokban) felbukkanó azonosságokat nem véletlennek kell tekinteni (miként erre van példa az akadémikus tudomány képviselőinél, pedig véletlen nincs is), hanem az ősrokonság maradékának. Ezért indokolt a szétszórt magyar nyomok figyelembe vétele, mert talán így rekonstruálható az ősnyelv.

A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás azt bizonyította, hogy a világ írás- és jelrendszerei egyetlen közös kőkori ősből alakultak ki. S ugyanez lehet a helyzet a nyelvekkel is. 

A matematikusok már leírták, hogy a tudományban a véletlen szó használata illetlenség, mert véletlen nincs is. Azt szokás véletlennek nevezni, aminek az okát nem ismerik, vagy amiről nem akarnak beszélni. E megállapítás fényében a nyelvészek által a távoli nyelvekben felbukkanó hasonló szavakra, vagy más nyelvi jelenségekre alkalmazott véletlen szó árulkodó módszertani hiba. Nincs semmi okunk arra, hogy hasraessünk az akadémikus áltudomány súlyos hibákkal terhelt módszertanra alapozott téves megállapításai előtt.

A fentiekben felmutatott nyelvi és írástörténeti jelenségek magyarázatot követelnek és a tudomány nem mehet el mellettük szemlesütve, mert feladata nem egy politikai célú prekoncepció védelme, hanem a kíváncsiságunk kielégítése.

(3) A kutatás megszervezése, a helyzet átértékelése a kulturális területen tevékenykedő hatóságok, intézmények és műhelyek feladata lenne. A világfa vita első fordulóit szervező szerkesztőségek közül a Mandinert már elsöpörte az éppen aktuális kormányváltás, de az Ethnographia és a Valóság szerkesztőségén még múlhat a nemzet becsülete - ha tesznek valamit a megmentése érdekében. 

Irodalom

Inagaki Hajime: Az állatminták szimbolikája a délkelet-iráni bronzkori kőtárgyakban: Szent szimbólumok az ókori Nyugat-Ázsiából és Nyugat-Közép-Ázsiából

Ioannis Kenanidis - Evangelosz C. Papakitszosz (2025): An Estimate of the Indus Valley Language Phonology, Journal of Research in Humanities and Social Sciences, augusztus, Quest Journals DOI: 10.35629/9467-1308171194 

Varga Géza (2019): Hiteles turulábrázolások 

Varga Géza (2019): Csúcs Sándor és a nyelvtudomány megtermékenyült

Varga Géza (2021): A németországi Stadel-barlang 38-42 000 éves oroszlánemberének jelei 

Varga Géza (2021): Istenidéző szertartás szövegkönyve a Szent Koronán 

Varga Géza (2021): Genevieve von Petzinger kőkori szövegeinek magyar olvasata

Varga Géza (2022): XI. századi szeldzsuk tál "ős" hieroglifát viselő turulmadárral  

Pócs Éva (2023):  A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó 

Varga Géza (2024): A Pócs Éva cikkére reagáló akadémikus henger szakmai erőtlensége 

Varga Géza (2024): Hoppál Mihály álláspontja kapcsán a világfa a csodaszarvas és a rovológia rendszerszerű összefüggéséről

Varga Géza (2024): Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák 

Varga Géza (2025): Göbekli Tepe írásemlékeinek olvasata

Varga Géza (2025): A marbellai Dana zsen ligatúra az istennel azonos világfát ábrázolja

Varga Géza (2026): Az Indus-völgyi és a magyar jelformák összehasonlítása

Varga Géza (2026): Hieroglifikus és antropomorf istenábrázolások 

Varga Géza (2026): Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján

Varga Géza (2026): Halaf jelhasználat

Varga Géza (é. n.): Világfa vita

Varga Géza (é. n.): Világmodellek

Varga Géza (é. n.): Amerikai indián népi írásemlékek elolvasása a magyar hieroglif írás segítségével

Varga Géza (é. n.): Istenidéző szertartások szövegkönyve

 

Varga Géza

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján található 

a díjmentesen meglátogatható 

A Saak Tarontsi által közölt urartui övek hieroglifái

Saak Tarontsi tette közzé az academia.edu-n a Social Divisions, Ritual Ceremonies, and Working Processes in the Iconography of Urartian Ritual-Worshipping Belts (Társadalmi tagozódás, rituális szertartások és munkafolyamatok az urartui rituális-kultikus övek ikonográfiájában) c. cikkét. Alább néhány, a Kr. e. IX-VI. századból származó, feltehetően isteneket, vagy papokat ábrázoló képet közlök e cikkből. A képeken ugyanis néhány ismerős szójelet találtam, amelyek a kőkori eredetű magyar hieroglif írásból (a jobbára alfabetikus székely írás szójeleket alkalmazó, sajátos jelhasználati szabályokkal rendelkező előzményéből) ismertek. Az ábrák bal oldalán kiemeltem a képből az urartui hieroglifákat (1), a jobb oldalon pedig a megfelelő székely jeleket mutatom be. A jelen cikkben e jelek olvasatait adom közre. 

1/a. ábra. Mindkét istenalak ruházatán a sar "sarok, úr" és ég hieroglifából alkotott ligatúra található, az olvasat: Ég sar (mai magyarsággal: Ég ura), az ábra jobb szélén a székely írás "g" (ég) és "s" (sar "sarok, úr") jele látható

1/b. ábra. A kínai neolitikus tál (balra fent), a gátéri avar madár (balra lent) és a csúcshegyi honfoglalás kori pecsétgyűrű (jobbra), mindegyiken elolvasható az ég szár (mai magyarsággal az ég ura) mondat

Az Ég ura mondat elterjedten használatos volt a hieroglifikus szövegek között. Legkorábbi ismert előfordulása egy kínai neolitikus tálon található, de felbukkan a mondat a gátéri avar korongon és a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrűn is (1/b. ábra). A mondat leírásakor az ég és az úr szójelét egyaránt két változatban is lejegyezték. Ezeket a szavakat ugyanis több szójellel le lehetett írni. Az ég szót egyaránt jelölte az ég és az Óg, az úr szót pedig a sar és a szár hieroglifa is.

2. ábra. A bal oldali istenalak öve a ragyogó szójele, a ruházatán az esőt ábrázoló Él hieroglifa, a jobb oldali alakon a magas kő mondat, az olvasat: Ragyog Él magas köve

3. ábra. Mindhárom istenalak ruházatán az esőt ábrázoló Él hieroglifa olvasható, öveik a ragyogó szót rögzítik, az olvasat:  Ragyogó Él

4. ábra. Mindkét istenalak ruházatán a pontok esőt, a vonalak folyókat ábrázolnak és egyaránt Él isten nevét jelölik, az övek a ragyogó szójelei, Lyukó napisten kör alakú jelképét adják át egymásnak, az olvasat: Lyukó Él ragyog 

5. ábra. Mindkét istenalak öve a ragyogó szót, a ruháikon lévő, esőt ábrázoló pontsorok pedig Él isten nevét rögzítik s feltehetően ugyanígy kell értékelnünk a kép alatt és felett lévő pontsorokat is, az edényen a Ragyogó Ak sar (mai magyarsággal Ragyogó Ak úr) mondat olvasható 

6. ábra. A kép felső és alsó részén lévő, Lyukó hieroglifákból álló sorok a Lyukó Él istennevet rögzítik, az istenalakok öve a ragyogó, a bal oldali isten ruházatán lévő kereszt a dana "isten" szójele, az olvasat: Lyukó Él ragyogó dana (mai magyarsággal: Lyukó Él ragyogó isten), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "ly" (Lyukó), "l" (Él, élő), "r" (ragyogó) és "d" (dana) jele látható

7. ábra. Mindkét istenalak öve a ragyogó szójele, a ruházatukon a szár "növényi szár, úr" jel látható és a Lyukó hieroglifát adják át egymásnak, ezek együttesen a Lyukó ragyogó szár (mai magyarsággal: Lyukó ragyogó úr) szöveget rögzítik

Összegzés

A Saak Tarontsi által bemutatott jelenetekben kétségtelen a kőkor óta a Pireneusoktól Amerikáig elterjedt magyar hieroglifák használata. E kőkori szent jelek közül negyvenet 2017-ben közöltem a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A fenti urartui jelhasználat azt a széles körben tapasztalt gyakorlatot idézi, amikor az ősvallási elmélet számára fontos rajzot hieroglifákból építi fel, vagy hieroglifákkal látja el. Ezért vannak jelek sok helyen a csodaszarvason, a világfán, a világmodellen, a turulon és az antropomorf istenábrázolásokon is. A fentebb tárgyalt képeken a hieroglifikus isten- és faábrázolások urartui példái fordulnak elő, amelyek beleillenek az elolvasható ősvallási ábrázolások 40 000 év példáival illusztrált sorába. 

Saak Tarontsi korábban már rámutatott a hurri-urartui világfa kultúrákat összekötő jelentőségére, ami számunkra a szabír/hurri népesség magyar kapcsolatai miatt érdekes. Az általa bemutatott hurri világfák magyar szójelekkel elolvashatóak és korábbiak az asszír világfánál.  

Ez utóbbi körülménynak különös jelentősége van, mert Simo Parpola finn asszíriológus „Az asszír életfa” (The Assyrian Tree of Life) című, 1993-ban megjelent korszakalkotó és egyben rendkívül vitatott tanulmányában azt az elméletet fogalmazta meg, hogy az ókori asszír szent fa (világfa/életfa) közvetlen előképe a zsidó kabbala életfájának (a szefirák rendszerének), és rajta keresztül a nyugati monoteizmus, valamint a görög filozófia gyökerei is az asszír misztikába nyúlnak vissza. Amihez hozzátehetjük, hogy Asszíria korábbi hurri területeken alakult ki és egy sor kulturális vívmányt vett át az elődeitől, például a magyar hieroglifákból alkotott világfákat is.

E kérdés jelentőségét Takács Boglárka és Pócs Éva is felismerhették és megpróbálták csípőből letagadni a honfoglalás kori világfa létezését és megkísérelték megakadályozni, hogy a világfa jelenség magyar vonatkozásait a szakma és a közönség megismerje. Simo Parpola cikke nyomán ugyanis felemlett előttük a lehetőség, hogy az európai kultúrát (ők ide számították a zsidót is) a magyar világfa kultusz alapozta meg. Ezt elhárítandó tisztelték meg a hazai akadémikus irodalmat azzal a téveszmével, hogy a honfoglalóknak nem volt saját világfa-képzetük. 

A cikkeik nyomán kialakult világfa vita az akadémikus "tudomány" csődjét eredményezte, mert a húsznál is több tudós hozzászóló egyike sem ismerte eléggé a székely írást. Nem tudták, hogy a világfa nem természethű, hanem jelszerű, ezért Pócs Éva megalapozatlan rágalmait nem tudták elhárítani, a többszáz példányban ismert elolvasható honfoglalás kori és egyéb világfát nem tudták felmutatni. 

Ezeken az urartui képeken három olyan szójel is előfordul, amelyek a világfát ábrázolják. Ilyen a szár, az ég és a dana hieroglifa. E képek bemutatása hasznos lehet, mert a szakma és a nagyközönség előtt is világossá válik, hogy a magyarságnak nem kellett a honfoglalást követően idegen népektől átvenni a világfa-képzetet, mert azzal már évezredekkel a honfoglalás előtt is rendelkezett. Tekintve, hogy e világszerte elterjedt világfa-ábrázolások kivétel nélkül magyar hieroglifákkal azonosak, vagy azokból vannak összeállítva, kézenfekvő a következtetés, hogy a magyar kultúra alkotásairól van szó, amelyeket más népek is átvettek. 

Az urartui öveken látható jelenetek istenek cselekedeteit tárják elénk. Lehetséges, hogy e képek nem magukat az isteneket, csak az egyházi szertartásokon istenek szerepét játszó halandókat (uralkodókat, papokat, művészeket) mutatnak be. Színházi előadások pillanatképei ezek, amelyekben a mitológia eseményeit adták elő. A szereplőket (pontosabban a szerepeiket) a rajtuk és a környezetükben található hieroglifák alapján azonosítani tudjuk. E képek alapján az ég, a hegyek, a forrás, a Nap, az eső, meg a folyók, az égbe vezető útnak tekintett világoszlop (a Tejut) kötődik az istenekhez. A leggyakrabban felbukkanó isten neve a hieroglifák alapján Él. (2)

Használták az Ég ura kifejezést. A ragyogó szójel gyakori előfordulása a Tejút hasadékában karácsonykor felkelő Nap, a napisten újjászületésének megünneplésére utal. 

 

Jegyzetek

(1) Az urartui hieroglif írás egy kevéssé dokumentált, vitatott és máig jórészt megfejtetlen írásrendszer, amelyet az ókori Urartu Királyságban (Kr. e. IX–VI. század) használtak az Örmény-felföldön, a mai Törökország, Örményország és Irán területén. Bár az urartui állam hivatalos dokumentumait, királyi évkönyveit és monumentális feliratait az asszíroktól átvett ékírással rögzítették, a mindennapi életben, a gazdasági nyilvántartásokban és bizonyos tárgyakon egy piktografikus (hieroglifikus) jelrendszer is felbukkan. A fennmaradt emlékek többnyire egyszerű rajzos szimbólumok, pecsétek és edényekre karcolt jelek. Nagyon kevés és rendkívül rövid felirat áll a kutatók rendelkezésére, ami megnehezíti az írásrendszer nyelvének és működésének pontos azonosítását. A leggyakoribb leletek olyan agyagedények (pithoszok) és bronztárgyak, amelyeken a hieroglif jelek valószínűleg űrmértéket, súlyt vagy a tulajdonos nevét jelölik (például az aqarqi és terusi mértékegységek esetében). A Saak Tarontsi által bemutatott, övekről származó fenti képek jól jellemzik ezt a helyzetet: a róluk összegyűjtött jelek értékelése, osztályozása és olvasata nem könnyű.

A leghíresebb leletcsoport, az altintepei ásatások során előkerült hieroglifák szoros formai egyezést mutatnak a luvi írásként is ismert anatóliai hieroglifákkal. Egyes tudósok szerint az urartuiak közvetlenül ebből a szomszédos írásrendszerből kölcsönöztek jeleket. Más elméletek szerint egy Urartu területén őshonos, független képírásról van szó, amely a térségben korábban használt sziklarajzokból (petrogifákból) fejlődhetett ki.

Mivel Urartu elitje a hurri nyelvvel rokon urartui nyelvet beszélte, a fősodorbeli kutatás szerint a jelek mögött is ez a nyelv áll. Ugyanakkor bizonyos örmény kutatók (például Artak Movsziszjan) az írásjeleket az örmény nyelv egy korai formájával próbálták megmagyarázni.

A régészeti kutatások egy része (például R. D. Barnett vizsgálatai az altıntepei leleteknél) megállapította, hogy a bizonyos helyeken előforduló képszerű jelek rokoníthatók az anatóliai/luviai (hettita) hieroglif írással, amelyeket alkalmanként idegen kifejezések, mértékegységek (pl. aqarqi, ṭerusi) jelölésére használtak. 

Az urartui közigazgatásban használt pecséteken gyakran szerepelnek ékírásos szövegek, amelyeket időnként hieroglif jelekkel vagy lineáris jelölésekkel egészítettek ki. Ezek részben az asszír kultúra hatását mutatják, de tartalmaznak helyi, önálló szimbólumokat és istenségekre utaló jelképeket is (például a napisten szárnyas korongját vagy a szent fa motívumot).

A magukat fősodratúnak kikáltók értékelései szerint önálló, teljes értékű fonetikus urartui hieroglif írásmód létezése nem bizonyított meggyőzően; a szórványos jelek inkább csak piktografikus jellegűek vagy az anatóliai hieroglifák átvételei. 

7. ábra. A Barnett által közölt urartui hieroglifák és a székely írás jeleinek egyezései (VG)

Ez a fanyalgás azonban csak abból fakad, hogy - miképpen azt I. J. Gelb megállapította - írástudomány valójában nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. Hozzátehetem: esetünkben is csak arról van szó, hogy az akadémikus "tudománynak" fogalma sincs az írás eredetéről és olyasmit vár el a kezdetek írásától, ami nem lenne elvárható. A "szakma" azért ennyire tájékozatlan, mert az egyetemeken az írás kezdeteiről tanítottaknak nem sok köze van a tényekhez. 

A kőkori kezdeteket képviselő és a Pireneusoktól Amerikáig elterjedt magyar hieroglif írás, amelynek jeleivel rokon e néhány urartui hieroglifa, sohasem volt "önálló, teljes értékű és fonetikus". Ilyen, puszta ismerethiányról árulkodó, eltúlzott elvárások nem is támaszthatók vele szemben, amikor talán egyetlen írás sem felel meg e magas követelményeknek. Hiszen az alapfogalmakat sem definiáltuk előzőleg: például, hogy milyen írás számít teljes értékűnek. És persze azt is tisztázni kellene, hogy az ősvallást szolgáló kőkori írásnak meg kell-e felelnie egy mai adóbevallás igényeinek.

Az emberiség eddig ismert legkorábbi írása még a kőkorban alakult ki és csak kb. 40-50 képszerű szójele volt. A feladata mindössze az ősvallás legfontosabb fogalmainak és fohászainak rögzítése, képeinek magyarázata volt. Ezt olyan képszerű szó- és mondatjelekkel tette meg, amelyek hangalakja és értelme ma is megközelíthető. A szójelek persze nem képesek pontosan rögzíteni a szó hangalakját, tehát akár jogosnak is tekinthetjük a kifogást, miszerint nem teljes értékű ez az írás. Ez azonban nem ok arra, hogy legyintsünk és továbblépjünk. Nem mondhatunk le a kezdetek írásának megismeréséről. Nem írhatjuk elő, hogy milyen írást áshatnak ki a régészek, mert azt kell elolvasnunk, amit ránk hagytak az elődök. 

A jeleket nem rendezték sorokba, hanem ősvallási jelentőségű képek kialakítására használták fel őket. Nem lehet kizárni, hogy ilyen írás lehetett az urartui hieroglif írás is. Nincs tudományos oka annak, hogy a modernebb korok fejlettebb írásainak vívmányait kérje számon bárki egy, a vallásos jelleg miatt rendkívül hagyományőrző ősi jelrendszeren. 

Egyes helyi (örmény), vagy alternatív írástörténeti elméletek joggal tételeznek fel önálló hieroglif írást. Persze az önállóság fogalma még definiálandó, lévén minden természetes úton kialakult írás végső soron ugyanannak a kőkori ősvallási jelkészletnek a leszármazottja.

Számunkra fontos, hogy az urartui és hettita hieroglifák, meg a székely rovásírás (magyar hieroglif írás) között jelentős számú formai párhuzam létezik (7. ábra). E párhuzamok a Nemetz Tibor által elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján csak a jelrendszerek genetikus kapcsolatával (a kőkori ősvallási jelrendszer szerepével) magyarázhatók. E matematikai úton felismert genetikai kapcsolatra az ismert források alapján magyarázatot is adhatunk. Emlékezetes, hogy Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). 

A szabír ős mondatjel alapján kibontakozik előttünk a szabír nép és kultúrája által bejárt terület története. Göbekli Tepén azonosítható a legkorábbi szabír ős mondatjel. Később előfordul olyan területeken is, amelyeket a neolitikus forradalom és a bronzkészítés kezdetei kapcsán emlegetni szokás: Egyiptomtól az Indus-völgyéig, a Kárpát-Balkán térségtől és Etrúriától a sztyeppéig. Mindezeken a területeken feltűnően sok székelyazonos jelet találunk. Például Kínában 50, a sztyeppén és Szibériában 30-40, a Kárpát-Balkán térségben 49 jel mutat az egykori kulturális azonosságra.  

A genetikusok egyes eredményei is alátámasztják ezt a képet. Például a magyarságot vagy 4000 éve vezető Árpádház genomja a BMAC kultúra idején és területén alakult ki, az Indus forrásvidékének közelében. Miközben a magyar államcímer mindhárom hieroglifája előfordul az Indus-völgyi kultúra jelei között (és a Halaf kultúra jelei között is). Ebből következően a vezető rétegünk és az állameszménk is abból a déli magaskultúrából származik, amely kötődik Urartuhoz is. A bronzkori BMAC (kb. Kr. e. 2300 – 1600) és a vaskori Urartu (kb. Kr. e. IX. század – VI. század) területei között fekvő Iráni-fennsík közvetítő szerepet játszottak a Közel-Kelet és Közép-Ázsia között. Ezek voltak a szabírok alapította Elam (vö. magyar állam!) vagy a korai méd/mada, a magyar etnogenezisben is szerepet játszó szarmatákat "úr magyarokat" kibocsátó területek.

A jelenség hátterében feltűnik a szíriai 7-8 ezer éves Halaf kultúra és jelkészlete (az általam eddig megismert 32 halaf jel mindegyike székelyazonos). E kultúrát általában szabírnak tekintik. Simo Parpola a sumérek őseiként azonosítja őket, miközben a suméreket az uráli nyelvek közé sorolja (a legkorábbi sumér jelek között is találunk húsznál több székelyazonos jelet). Azaz a Halaf-műveltség nyelve és kultúrája a sumérnél is közelebbi rokona lehet a magyar nyelvnek és kultúrának. 

8. ábra. Halaf és magyar jelek összehasonlító táblázata a fentebb vizsgált urartui övek jeleinek megfelelőivel

A szabírok másik neve a hurri s az urartuiak is hurri nyelven beszéltek, amely nyelv beépült a jórészt hurri eredetű örmények nyelvébe. Az örmény-magyar etnokulturális rokonság egyik jele az, hogy a fenti képek hieroglifáit el lehet olvasni a magyar hieroglif írás segítségével. Jó példa ugyanerre a nyelvi, írástörténeti és mitológiai kapcsolatra a magyar vas (a nyelvészek szerint egykor vaske) szó és az örmény waske "vas" szó azonossága is. Az M alakú (az Ararát kétcsúcsú hegyét, a vasból elképzelt világoszlop tövét ábrázoló) vas hieroglifa egyaránt megtalálható a halaf, az urartui és a magyar jelkészletben is. E példa alapján az urartui - örmény - magyar kulturális azonosság időpontjának a kezdetét legkésőbb az újkőkorra kell tenni. 

9. ábra. Szentes Jaksorpart újkőkori arcos edényén a világoszloppal azonos Él isten arca jelenik meg, a jelmontázs központi jele az M alakú vaske "őskő, vas" hieroglifa

A 9. ábra bal felső sarkában a Ragyogó vaske Él (mai magyarsággal Ragyogó őskő Él) mondat, a bal alsó sarokban pedig a Nagyon nagy ügy sar (mai magyarsággal: Nagyon nagy folyó ura) mondat van kiemelve. Az ábra jobb oldalán fentről lefele az edény hieroglifáinak megfelelő székely "r" (ragyog), "v" (vas, vaske, őskő), "l" (Él, élő), "n" (nagy), "ü" (ügy "folyó"), "s" (sar "sarok, úr") jelek láthatók. Az "l" (Él, élő) jel felett látható a véle rokon árpádsávos címer.

Ezek fényében okunk van arra gondolni, hogy az urartui hieroglifikus szövegek elolvasását alapos okkal kíséreltük meg a magyar hieroglif írás segítségével. 

(2) Az Él istennév a magyarok istenének élő jelzőjével azonos, a zsidóknál Él és Elohim, az iszlámban pedig Allah alakban ismert istennév. S e példa nem egyedi, mert a magyarok istenének jelzői, sőt magyar közszavak más népeknél sorra istennévként jelennek meg. E körülmény aláhúzza Simo Parpola asszír világfa kapcsán kifejtett felismerését és továbbgondolásra késztet, miközben a lomtárba utasítja Takács Boglárka és Pócs Éva tudományos alapot nélkülöző magyar- és tudományellenes téveszméit.

Irodalom

Barnett, Richard David (1974): The Hieroglyphic Writing of Urartu, Anatolian Studies Presented to Hans Gustav Güterbock on the Occasion of His 65th Birthday, Szerkesztők: K. Bittel, Ph. H. J. Houwink ten Cate, E. Reiner. Nederlands Historisch-Archaeologisch Instituut, Isztambul. 43–55. oldal

L. Nagy Péter, Olasz Judit, Neparáczki Endre, Nicholas Rouse, Karan Kapuria, Samantha Cano, Huijie Chen, Julie Di Cristofaro, Goran Runfeldt, Natalia Ekomazova, Maróti Zoltán, Jeney János, Szergej Litvinov, Murat Dzhaubermezov, Lilya Gabidullina, Szentirmay Zoltán, Szabados György, Dragana Zgonjanin, Jacques Chiaroni, Doron M.Behar, Elza Husznutdinova, Peter A. Underhill és Kásler Miklós (2021): Az Árpád-ház filogenetikai eredetinek meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján, Európai Humángenetikai Folyóirat

Manfred Bundschuh (2024) Irodalmi kivonat Simo Parpola: Az asszír életfa: A zsidó monoteizmus és a görög filozófia eredetének nyomon követése (academia.edu) 

Pócs Éva: Egy magyar táltos és egy honfoglalás kori samanizmus. Kérdések és feltevések. Ethnographia, 128. 2017. 1–47. 

Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció, in Bárdos Dániel – Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú

tudomány. Áltudományok és összeesküvéselméletek szorításában, Budapest, 2023. Typotex Kiadó, 283–324. o

Pócs Éva: Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról2023. (academia.edu)

Saak Tarontsi (2024): A hurri életfa mint történeti-eredeti alap az urartui szent fa értékes szimbólumához, ARURAT Örmény Tudományos Akadémia, kaukázusi, kisázsiai, anatóliai és a Near Eastern Studies 

Simo Parpola (1993): The Assyrian Tree of Life (Az asszír életfa), Tracing the Origins of Jewish Mysticism and Greek Philosophy. In: Journal of Near Eastern Studies (Közel-keleti tanulmányok folyóirata), 52(3): 161–208.

Simo Parpola (2007): Sumér: Egy uráli nyelv (I), L. Kogan és munkatársai (szerk.), Az Ókori Közel-Kelet. Az 53. Rencontre Assyriologique Internationale anyagai, köt. I. kötet, 2. rész (Bábel és Biblia 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.

Takács Boglárka (2013): Simo Parpola egyedi nézetei, Az asszírok találták fel a nyugati kultúrát? Nyelv és tudomány, július 4.

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

Varga Géza (2018): Sumér-magyar jelpárhuzamok

Varga Géza (2017): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása 

Varga Géza (2019): Hiteles turulábrázolások 

Varga Géza (2020): Gátéri avar madár a hieroglifikus "Ég ura" mondattal

Varga Géza (2020): A csúcshegyi honfoglalás kori gyűrű az "Ég ura" mondattal

Varga Géza (2021): Hatezer éves magyar mondat Kínában, a merovingoknál, az avaroknál és a honfoglalóknál

Varga Géza (2022): Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?

Varga Géza (2023): A legkorábbi magyar nyelvemlékek

Varga Géza (2024): Hoppál Mihály álláspontja kapcsán a világfa a csodaszarvas és a rovológia rendszerszerű összefüggéséről 

Varga Géza (2026): Hieroglifikus és antropomorf istenábrázolások 

Varga Géza (2026): Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján

Varga Géza (é. n.): A világfa vita

Varga Géza (é. n.): Világmodellek