A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Quardusat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Quardusat. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 19., kedd

Lovász László MTA elnök garanciát szeretne arra, hogy az akadémia függetlensége nem csorbul

Azt írja az infostart, hogy a "jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a jövő évi költségvetési tervezetet és az MTA-törvény módosításait a Magyar Tudományos Akadémia. A rendkívüli elnökségi ülésen elfogadott határozat szerint a testület ragaszkodik a függetlenségéhez és a kutatás szabadságához. Az MTA elnöke azután hívta össze a tanácskozást, hogy a kormány tervei szerint az innovációs tárca koordinálná az állami intézmények kutatásra fordítható pénzeinek az elosztását. Ez alapján az akadémia éves költségvetésének mintegy fele, mintegy 28 milliárd forint kerülne a minisztérium kezelésébe. Az ülésen Palkovics László tárcavezető az egységes koordináció szükségességével indokolta a módosítást. Lovász László MTA elnök ezt nem vitatta, de azt mondta: szeretnének garanciát arra, hogy az akadémia függetlensége a jövőben sem csorbul. A tárgyalások hétfőn folytatódnak." 

A qubit.hu is említést tett a dicsőséges nagyurak kiakadásáról.

Palkovics László tárcavezető szerint az új költségvetési tervezet célja, hogy a magyar tudós közösség állapodjon meg abban, mely területeket tartja fontosnak, de legyenek olyanok, amelyek valamilyen módon a közösség érdekeit szolgálják. 




1. ábra. Finnugrista naplemente?


Nyilván sok dologban egyetértünk az elnök úrral, de ebben a most felmerült kérdésben bizonytalan vagyok. Félő, hogy nem vagyunk igazán egy oldalon. Az MTA és az általa valamiképpen képviselt és meghatározott akadémikus "tudomány" tevékenységében ugyanis mintha csorbulna a közösség érdekeinek szolgálata (a rovológiai téveszmék terjesztését, a forrás meghamisítását és az írásemlék megrongálását ugyanis aligha tekinthetjük a nemzet érdekében állónak). S ezt illik jelezni feléjük, ha maguktól nem akarják tudni.

Az lenne persze a szerencsés, ha szép hazánkban csupa boldog intézményvezető létezne s az MTA elnöke is közéjük tartozhatna. Ez azonban - mint tudjuk - csak egy gyermeteg ábránd, mert a világforradalom jelenlegi állapotában nem lehet mindenki felhőtlenül boldog. Néha valakiknek meg is kell szívniuk, hogy a világ kerek legyen. S nyilván akkor fordul jó irányba a világ, ha azok szívják meg, akik miatt a világ eddig nem volt igazán kerek. Ezért én ezt a pénzmegvonást hajlamos vagyok derék dolognak minősíteni és ünnepelni.



2. ábra. Mi akadályozta meg eddig - a szakmai impotenciáján kívül - az akadémikus "tudományt" abban, hogy észrevegye a hun írás tényeit, például ezt a nagy ügy szár "nagy folyó úr" mondatot?


Nem ismerem igazán az akadémiát. Talán túlzás is ismeretségről beszélni, bár az szemet szúrt, hogy Hunfalvy képe ma is főhelyen lóg a székházukban. A kapcsolatunk laza s a minősítése azon áll, vagy bukik, hogy az MTA és az általa szimbolizált akadémikus "tudomány" segíti-e, vagy hátráltatja a magyar írástörténet kezdeteinek tisztázását. Nos, bevallhatom, nem vagyok igazán elégedett az akadémikus "tudomány" által az utóbbi száz évben e téren előadottakkal. A nagy mellényű képviselőik tudománytalannál tudománytalanabb téveszmékkel állhattak elő a székely írás eredeztetése terén - s nem történt semmi. Mindezt szabadon megtehették, sőt időnként busásan díjazták is az önellentmondó és komolyan vehető alátámasztást nélkülöző agyalmányaikat. 

Száz éven át hirdették az akadémikus áltudomány papjai a székely írás sohasem bizonyított ótürk eredetét, míg az első kötetünk, a Bronzkori magyar írásbeliség megjelenése után Róna-Tas Andrástól Sándor Kláráig és így tovább minden ismert kutató bevallotta, hogy a székely írás eredete ismeretlen, számukra "minden alapvető kérdés tisztázatlan".

Időközben felismertem ugyan a magyar hieroglif írás létét (azt, hogy a székely jelek a magyar népi jelkincsből alakultak ki), de erre Róna-Tas András professzor úr volt szíves azt kinyilatkoztatni az MTA dísztermében, hogy véletlen egyezésről lehet szó (ő ugyanis nem hajlandó ismerni az e tárgyban elvégzett valószínűségszámításunk eredményét, amely kizárja a véletlent). 

Az MTA most tiltakozó matematikus elnökének adtam egy lehetőséget arra, hogy ezt a valószínűségszámítást újra elvégezze és helyére tegye a székely írás akadémikus eredeztetését. Nem élt vele. A tudományos igényű előrelépés matematikai igazolása helyett inkább a tudományos fokozatok és beosztások vak tiszteletét, a további bekötött szemű botorkálást választotta. Sőt, még vállon is veregette az MTA dísztermében téveszméket terjesztő professzor urat. Vagyis az MTA - e példa alapján - alkalmatlannak tűnik a legegyszerűbb tudományos bizonyítások megértésére és elvégzésére is, ha az ellenkezik a prekoncepcióikkal(?). Az indokolatlan akadémikus gőg még a levelemre adott válaszban is megakadályozhatta az elnök urat. Fontosabbnak ítélhette a téveszme és a rosszul értelmezett mundérbecsület fenntartását a tudomány haladásánál és a nemzet ez általi szolgálatánál? 

Amikor az a kérdés, hogy továbbra is dönteni kell-e hozzájuk a közpénzt, akkor én nemmel szavaznék - amennyiben bárki megkérdezné a véleményemet.



3. ábra. A rovásundorukon túl ugyan mi akadályozta meg az akadémikus "tudományt" abban, hogy észrevegyék: a fa ágai közé oda van írva a magyar hieroglif írás szójeleivel a jóságos ős mondat?


Pedig az MTA elnökeinek és elnökségeinek - ahogyan azt egy hozzám hasonló átlagpolgár elképzeli - jó keretet kellett volna teremtenie az írástörténeti kutatás számára is. Azonban nem ez történt. Nem volt itt semmiféle becsületes szabályrendszer, semmiféle tudományos minőségbiztosítás. Csak a Haynau óta divatos magyar- és tudományellenes prekoncepció kiszolgálása és a másként gondolkodók gyalázása folyt majdnem minden akadémikus csapból. Az elnök úr legfőbb gondja legutóbb is a tudománytalan jelző kiosztásának intézményesítése volt, pedig az MTA-nak sohasem volt és most sincs tévedhetetlen pápája (amint módszere sem a székely írás eredeztetésére).



4. ábra. Az akadémikus áltudomány miért terjeszti folyamatosan az ősgeszta mesét, miért hallgat a honfoglalók könyvtárairól és a IX. században az egyházi szertartásokon használt avar és magyar szent könyvekről?


Azt is jó lenne tudni, mit ért Lovász László elnök úr az MTA függetlensége alatt? Mitől akar továbbra is független lenni az akadémia? A társtudományok eredményeitől? A magyar értelmiség véleményétől? A hun hagyománytól, a tényektől és a becsülettől? A Nemetz Tibor matematikus segítségével elvégzett valószínűség-számításunk eredményétől, amely bizonyítja a hun és a magyar jelkincs rokonságát? Ezek a korántsem méltányolható függetlenségi törekvések nem képezhetnek igazi okot a korábbi apanázs fenntartására. 



5. ábra. Az elnök úr azt a Róna-Tas Andrást tekinti a mérce felső fokának, aki a nikolsburgi ábécé jeleinek felsorolásakor a kisiskolás bakira alapozott Máté Zsolt-féle tévedést elfogadván kihagyta a jelsorból a "tprus" (tapar us "szabír ős") jelet, a hun-magyar azonosság bizonyítékát (MZs nem tudta, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése jobbról balra halad)
  

Bevallom, nem vagyok igazán bánatos, sőt ünneplem a kormányzat régóta esedékes döntését, mert a kevesebb pénzből remélhetőleg nem fog olyan hatékonysággal működni az akadémikus reszelő, mint eddig. 

A Magyar Nemzeti Múzeum és az ELTE mikor kerül sorra?




6. ábra. Ami összetartozik, az egymás mellé is kerül: az akadémikus áltudomány által tagadott énlakai Egy Isten mondatjel és az MTA által gáncsolt Petőfi-temetés


Abból a szép Duna-parti épületből nem kellene ezt a társaságot az indokolatlanul nagy mellényével együtt egyszer s mindenkorra elzavarni? Nincs semmi ok arra, hogy Széchenyi István álmát a továbbiakban is zavartalanul megcsúfolják. Ezt a magyar- és tudományellenes tevékenységüket nem lehetne áthelyezni egy garázsba, vagy deszkabódéba, esetleg végleg abbahagyatni velük?


***



„Mára a tudomány, jelentős hanyatlása következett be. Az akadémikusok sincsenek megvédve hibás prognózisoktól. Nálunk az Akadémia a rendszerváltás előtt nagy részben azonosult a kommunista ideológiával. A rendszerváltás után a helyzet semmiben sem változott, a kommunista ideológia helyére a tudományos igényesség nélküli, a kritikus szemlélet elvetése, a kutatási források megszerzése vált dominánssá, akár külföldi támogatások begyűjtése céljából is."








További blogbejegyzések

A Hazanéző 2018/1-2. száma
Alán amulett "nagy ős" olvasattal
A regölyi kétfejű sas hieroglifái
Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Alán amulett Föld hieroglifával
Alán amulett a jó Isten jelképével
Alán amulett a Lyukó országa mondattal
A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról
Szabírok, kazárok és Csaba királyfi
Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával
"Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban
Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel
II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével
Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal
Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?
Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás
Veleméri rajzos sindük
Az égig érő fa ábrázolásai
Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán
Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban
Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival
A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor
"Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün
Rovológia-és-kulinária
Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben
Magyar hieroglif írás és területfejlesztés
Az őriszentpéteri tál jelei
Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről
A braziliai Ingá-kő jelei
Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén?
Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel
Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval
Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása
A frankfurti botrány
"Kultúrpolitika" és rovásírás
Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás?
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene
Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei
Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel
A marajó indiánok magyar-azonos jelei
A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák
Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra
Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról
Indián-magyar kulturális kapcsolatok
Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága
Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája
A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei
A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell
A kácsi Lyukaskő hieroglifái
A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?
Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával
"Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban
Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából
Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét?
A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim
Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün
A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei
A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei
Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája
Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból
X jeles veleméri rajzos sindü
Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege
Veleméri világmodell
Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban
A budapesti hun(?) jelvény tájolása
Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében
Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között
Sumer-magyar jelpárhuzamok
Indián-magyar jelpárhuzamok
Hieroglifikus-birtokjeleink
A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor
Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról
Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései
Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?
Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre
Elolvasható-kőkori-írásemlékek
Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok
Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje?
Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége?
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?
Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé
Az énlakai Egy Isten mondatjel
A székely írás "us" (ős) jele
Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?
Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával
A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai
A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum
Czibor-Imre-világmodellje
Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén
Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
"Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen
A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat
Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak



A veleméri Szentháromság-templom, amelynek két  tanulságos rovológiai nevezetessége is van



Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet.  Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!




Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra




2018. április 15., vasárnap

98 Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről

Püspöki Nagy Péter felmutat egy forrást az avarok írásáról, amit - csupán feltételezve, de helyesen - a székely írással azonosít. Írásának ezt a részletét alább megismételjük, elolvasható hieroglifikus és vegyes rendszerű avar-magyar szövegeket mellékelve hozzá. (1) 



1. ábra. A kunbábonyi avar kagán övcsatján az "ország" jelentésű hármas halom alatt az égig érő fa "Ten" ábrázolása látható, az olvasata: Ten országa (mai magyarsággal: isten országa)


A szó- és mondatjeleket alkalmazó avar-magyar hieroglifikus írás persze alkalmatlan lenne bibliafordítás céljára, de a léte azt valószínűsíti, hogy ugyanezeket a jeleket használták betűző íráshasználattal is. Annál is inkább feltételezhetjük ugyanezen jeleknek a szójelként és egyúttal betűként való használatát, mert efféle vegyes rendszerű jelhasználatot felmutató írásemléket többet is ismerünk. Például ilyen a Bodrog-alsóbűi fúvókatöredék is, amelyik a honfoglalás korából származik, de egy korábban is ott élő (kézenfekvően avar) lakosság hagyatéka lehet. Vagyis ekkor (az avar korban, vagy előtte) már lezajlott az akrofónia és megszületett a később székely írásnak nevezett betűző jelhasználat is. Ez megegyezik a hagyományban megőrződött állásponttal, miszerint a székely írás a hunoktól maradt ránk (a magyar hagyomány az avarokat is hunokként említi).



2. ábra. Ugyanezt az Isten országa mondatot a csempeszkopácsi templom kapubélletében ilyen alakban olvashatjuk el, azt bizonyítja ez a párhuzam, hogy az avarok írása az Árpád-féle honfoglalás után is tovább élt - ahogyan azt Püspöki Nagy Péter feltételezte


A forrásban említett avar bibliafordítás minden valószínűség szerint a Kaukázustól északra, Quardusat szerzetesnek köszönhetően a magyarul beszélő szabírhunok számára készült. Ez a szabírhun bibliafordítás Baján avarjaival együtt került be a Kárpát-medencébe, mert Baján még a sztyeppén hódoltatta a szintén magyarul beszélő és a heftalita Hun Birodalomból korábban kivándorló (Iránba, majd a Kaukázus északi előterébe települő) szabírokat. Ők hozhatták magukkal a fent említett bibliafordítás mellett a mervi oázisban 531 táján készített Szent Koronát is.




3. ábra. Csomor Lajos ötvös szerint a Gizella-kincs turulos fibuláját az avarok készítették, amit a rajta lévő hieroglifikus szövegek megerősítenek











4. ábra. A pécsi avar szíjvégen elolvasható a hieroglifikus Lyukó, a nagyságos, ragyogó király szár (úr) mondat, a fej felett lévő kerek Lyukó "napisten" jel oldalt még nincs kiemelve, a kép bal oldalán a székely jelpárhuzamok és a zalavári avar "király" hieroglifa





5. ábra. A Nagy Károly avar hadjáratának hadizsákmányából származó Conques-i Szent Fides-szobor koronáján lévő Ten "isten" jel és a rajta lévő további hieroglifák, az olvasat: Lyukó ten az Ak ügy, a sarok ügy (mai magyarsággal: Lyukó isten a Heraklész-folyó, a sarok-folyó)



6. ábra. A Tolna-megyei hun kori súly betűző felirata tiszta alfabetikus szöveg már az avar kor előtti időkből, a "harmadik k" segítségével az olvasat kb. Keszi Dénesné, vagy Kész a Dionision 



7. ábra. A honfoglalás-kori Bodrog-alsóbűi fúvókatöredéken vegyes rendszerű  jelhasználattal találkozunk: a Lyukónak szó töve a lyuk szójellel, a végződése pedig betűzve van leírva





8. ábra. A feltehetően hun-avar korú morvaországi (fent) és Dél-dunántúli (lent) leletek hieroglifikus szövegének olvasata: Ak, a nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Heraklész, a nagyon nagy folyó), a Dél-dunántúli lelet alsó részén egy sarok jel is megmaradt (az istennel azonosított égi folyó, a Tejút, az északi sarkon állt a mitológiai világkép szerint)








10. ábra. A Vukovár környéki fémtükör és a székely írás párhuzamos jelei (kivétel a képszerű magyar szár jel, amely egy magyarszombatfai tányér népi jelváltozata)



A fentiek alapján a hunok és az avarok használták a székely írás elődjét, a szó- és mondatjeleket alkalmazó magyar hieroglif írást és az ebből kialakított, ma székely írásnak nevezett betűző írásunkat is. A székelyek szó- és mondatjeleiről hiteles forrásunk is fennmaradt Veit Gailel pozsonyi honfitársunknak köszönhetően s ezek a szó- és mondatjelek, például az "us" (ős), a ten "isten, élet" és a "tprus" (tapar us "szabír ős") ma is kimutathatóak a székely írásemlékekben. 

A betűző írásunkkal bibliafordítás is készült a számukra, míg Anonymus a Volgán átkelő honfoglalókról szólván (nyilván egyidejű) évkönyveket említ. Mindezek alapján kétségtelen, hogy a hun-avar kor és a honfoglalás kora a magyar írástörténet kiemelkedő fontosságú időszaka volt. A honfoglalók saját könyvtárakkal rendelkezve vonultak be a Kárpát-medencébe, ahol a magyarul beszélő avarok is magyar nyelvű könyveket használtak az egyházi szertartásokon. 

A hun-avar-honfoglaló nép ötvösei a világ talán legszebb írásemlékeit állították elő, amelyeket ma is el lehet olvasni a magyar hieroglif írás segítségével.







Jegyzetek

(1) Az avarok által használt, végső soron kőkori eredetű írás az ősvallás jelkészlete volt, amit az ősmagyar korban használtak a szkíták, a szarmaták, a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok is. Az ősvallási kötődésű szójelek (hieroglifák) segítségével a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv szavait és mondatait rögzítette. Már a paleolitikumban elterjedt a Pireneusoktól Amerikáig. A jelhasználatra jellemző az elolvashatóság és a díszítő célzat egysége. A vallási nézetek szolgálatában törekedtek a jelek szimmetrikus és/vagy képeket alkotó elhelyezésére. Az eddig megismert kb. 40 hieroglifa és az elolvasott 2-300 hieroglifikus nyelvemlék alapján csak rövid ősvallási vonatkozású mondatok leírására volt alkalmas. Legkorábbi elolvasott írásemléke pillanatnyilag a Stádel barlangban előkerült, 40 000 éves oroszlánfejű idolon látható. E kőkori szójel-készletnek a jelsorrendjét a jelek ősvallási jelentősége határozta meg, első helyekre az isteni triász: Anat (ünő, nő "anya"), Bél (pel, pi "fiú"), Dana (Du, Ten "isten, élet") jelei kerültek (a "c" csak egy későbbi beszúrás a jelsorrendbe). Ez a jelsorrend az ismeretlen előidőkben (talán 4-5 ezer évvel ezelőtt?) történt akrofónia során megőrződött a kialakult modern ábécék jelsorrendjében is. 


Irodalom




A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Amennyiben javasolhatom, szállásfoglalás végett hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

2018. január 9., kedd

Az 523-as, Quardusat-féle magyar bibliafordítás

Előrebocsátandók

Előre kell bocsátanom, hogy Szilágyi Sándor kitűnő észrevételének és segítségének köszönhetően (amelyért itt is köszönetet mondok) bizonytalanná vált a jelen cikkben foglalt állítás, mert lehetséges, hogy nem létezett olyan hun bibliafordítás, mint amiről beszámoltam. A cikket alább változatlanul olvashatja az olvasó, ám kérem, hogy olvassa el a hozzászólásokat is, hogy teljesebb képet alkothasson a kérdésről. Maradtak ugyanis tisztázandó kérdések.

Szilágyi Sándor azt írja, hogy a Timon által megnevezett forrásban nem esik szó a hun nyelvre fordított Bibliáról. Az általa adott linken azonban nem találtam a forrást (lehetséges persze, hogy csak én voltam ügyetlen). Elképzelhetőnek gondolom azt is, hogy a forrásnak több szövegváltozata van s ezek mindegyikét ellenőrizni kellene, hátha valamelyikben mégis csak megemlítik Quardusat bibliafordítását és Timon nem hazudott, hanem csak pontatlanul hivatkozott (amire persze semmi garancia sincs). 

Másodikként említem, hogy Dobrovits Mihály a 2011-ben készített dolgozatában tényként hivatkozik a Quardusat féle bibliafordításra, pontos hivatkozást is adva a forráshoz. Dobrovits munkáját az academia.edu küldte meg s az alábbi képeken mutatom be a cikk címét és a vonatkozó részletét. Mivel a forrást nem tudom elolvasni, nem tudom eldönteni, hogy Szilágyi Sándornak, vagy Dobrovits Mihálynak van-e igaza s melyikük téved.


Azaz Dobrovits Mihály szerint missziós tevékenységet is folytattak a helyi "hunok" között. Még néhány írást is készítettek a nyelvükön (Pseudo-Zacharias/ Brooks II, 145-146.)


Dobrovits Mihály munkájának címe és részlete

Van aztán egy további, ezzel öszefüggőnek látszó adat, a Konstantin legendában állítólag szereplő avar és magyar szertartási könyvekről, amelyeknek szintén utána kell járni. Ha ugyanis ezek valóban léteztek, akkor ezeket valamikor le is kellett fordítani s kézenfekvően gondolunk a Quardusathoz kötődő információk ellenőrzésére. A kaukázusi szabírhunok számára lefordított Biblia ugyanis az avaroknál és a magyaroknál bukkanhatott fel leginkább (persze erre az esetleges hamisítók is gondolhattak). Vagyis lehetséges, hogy ez az avar és magyar könyv ugyanannak a hamisítási, megtévesztési akciónak egy másik eleme. Ha így van (de erről egyelőre még nem lehetünk meggyőződve), akkor ezt a másik feltehető(?) hamisítási történetet is tanulságos lenne tisztázni és közzétenni. 

Anonymusról is tudja a történettudomány, hogy a honfoglalók Volgán való átkelését tárgyalván, több évkönyvünket említi. Amire Kristó válasza az volt, hogy a könyv többes számát nem tudja megmagyarázni (az ugyanis cáfolja az ősgeszta meséjét - VG). A megfelelő magyarázat az lenne, hogy a Turáni-alföldről érkező honfoglalók olyan tájat hagytak maguk után, amelynek gazdag városaiban a források szerint könyvtárak is voltak. Ezért azt kell kézenfekvőnek gondolnunk, hogy az avar és magyar honfoglalók könyveket is hoztak magukkal, amelyek között (gondolva a szabírok nesztoriánus kereszténységére és a hun püspökségekre) lehetett Biblia is. Ez persze csak egy lehetőség mindaddig, amíg forrást nem találunk rá. Mindezek az összefüggések arra intenek, hogy alaposan járjunk utána a Quardusat-féle bibliafordításról eddig tudottaknak. 

Azt eddig is tudtuk, hogy a régészeket, nyelvészeket, történészeket felső fokon képezték ki a hazudozásra s az sem kétséges, hogy e sorhoz bátran hozzátehetjük a titkosszolgákat és a papokat is (tisztelet közülük a tiszteletre méltóaknak!). Csak az meglepő egy ilyen lehetséges hamisítási eljárásban, hogy ez esetben kivételesen a magyar őskultúra dicsőségének öregbítése lehetett a cél. Vagy csak egy eszköz volt ez is az egyházpolitika bűvterében? 

Úgy vélem, el kell olvasni a megnevezett forrásokat, meg kell ismerni a felbukkanó személyek életútját és minden lehetséges forrást, ami közelebb vihet bennünket a megoldáshoz. Nem a dicső múlt kulisszáinak összetákolása vagy fenntartása a cél, hanem a múlt tényeinek megismerése. A források utáni nyomozást a felmerülő további kérdések megválaszolása érdekében az erőmhöz képest folytatom és azok eredményét egyszer át fogom vezetni a cikken is. Addig kérem az olvasó türelmét és - ha tud segíteni - akkor a segítségét is az érdekes és tanulságos kérdés megoldásához!


Következzen tehát az eredeti cikk bevezetője

Nem titok, mégis kevesen tudnak az első magyar bibliafordításról. Több oka is van ennek a szégyennek. Az első mindjárt, hogy ez a bibliafordítás a szabírhunok számára készült, a haynauista-hunfalvista akadémikus történettudomány pedig nem siet azonosítani a magyarokat az akkortájt szabír és hun néven emlegetett őseinkkel.



A szabír korszak rövid jellemzése

A magyar őstörténetet nem lehet gatyába rázni eleinknek és a szabíroknak az azonosítása nélkül. Van is néhány ezzel kapcsolatos ismeret, ami a szabír kérdés tisztázását indokolja és segíti.

- Például tudjuk, hogy a Szent Koronát a szabírhunok számára készítették a mervi oázisban 531 táján, amikor ez a táj a hunoknak adózott.

- Tudjuk, hogy a szabírok nyomot hagytak a Kárpát-medence földrajzi neveiben, például Zalaszabar, vagy a római kori Savaria nevében s ez utóbbi helyen (az Iseum területén) magyarul elolvasható hieroglifikus feliratot is hátrahagytak.

- Tudjuk, hogy Csaba királyfi, aki 108 évig élt (Attila halálától Baján bevonulásáig) a hun birodalom összeomlása után önállósuló szabír dinasztia perszonifikálódott jelképe.

- Tudjuk azt is, hogy a székely írásban fennmaradt tprus hieroglifa a tapar us (szabír ős) mondatjele, azaz szabír voltunk egyik írásos bizonyítéka.

- Van persze klasszikus történeti forrásunk is, például a Bíborbanszületett által hátrahagyott feljegyzés szerint a magyarok régi neve a szavartü aszfalü, azaz a heftalita (fehér) szabír. Jordanes meg azt írja a szabírokról, hogy ők az igazi hunok utódai, akik egyszer már jártak a Kárpát-medencében.

- A becses történeti források közé sorolandók a magyar krónikák is, amelyek a hun-magyar azonosság talaján állnak. Közülük a Tarih-i Üngürüsz említést tesz az Irán és Bizánc háborúja idején Iránnak kölcsönadott 20 000 lovasról, amely más történeti forrásból is ismert. E segédnép vezetője a Zabergán "szabír kán" nevet viselte. S ez az Iránnak segítséget nyújtó nép adta később a magyar királyok sorát. Ezzel összefügg, hogy két iráni császár, Kavád és fia, Khoszró Anósirván szerepel a magyar krónikák királylistájában is Keve és Keár néven.

- A szabírokat említő történeti forrásokat újabban a nyest.hu cikke foglalta össze, "persze" az akadémikus áltudomány szellemének megfelelően gondosan elkerülve a fent említett magyar és írástörténeti szempontokat.

- Figyelmet érdemlő építészeti kapcsolataink is vannak, amelyek arról tanúskodnak, hogy a korai templomaink mintáját a Kaukázusból hozhattuk, vagy az építészeti ízlésünk nyomát ott hagytuk a Kaukázusban is.

Van tehát adat, amit figyelembe kell vennünk, amikor a Quardusat-féle bibliafordítást és annak körülményeit tárgyaljuk.


A bibliafordítás növekvő ismertsége

Mindig is ismert volt ez a bibliafordítás, de nem jutott el csak az értelmiség szük rétegéhez. Szerencsére, a könyvkiadás monopóliumának megszűnése és az internet segít ezen az információhiányon. Czakó Gábor például ezt írja erről a bibliafordításról a neten:

Dr. Tempfli Imre teológus-tanár (Königstein) írja Mit adott a kereszténység a magyarságnak c. tanulmányában (http://church.lutheran.hu/utitars/gyulekez/mitad1.htm), hogy „523-ban az egyik örmény püspök, Quardusat (Theoklétosz) és papjai hét évig hirdették az evangéliumot itt, a hunok földjén – a Kaukázustól északra, Cz. G. – lakó népek (onogurok, ogurok, szabirok, bolgárok, kuturgurok, fehér-ogurok és fehér-hunok) között. Sőt még a Szentírást is lefordították hun nyelvre. Munkájukat egy másik örmény püspök, Maq (Makariosz) folytatta, és olyan sikerrel, hogy egy korabeli görög utazó, Koszmasz Indikopleusztész, aki bejárta ezt a vidéket, ezt írta 547-ben kiadott művében, a Keresztény Topográfiában: a hunok földjén nagyon sok templom, keresztény hívő és szerzetes, valamint több püspök van. Őt igazolja az a tény, hogy I. Jusztinianosz bizánci császár (527-565) idejében a kazárok uralma alá került hunoknak és onoguroknak szervezett missziós püspökségeik voltak, és a püspökeik a magyar törzseknek is hirdették az evangéliumot.” Eszerint a VI. században az örmények valóban térítették a „hunokat”, s nyilván a nyelvüket is jól megtanulták, ha lefordították rá a Bibliát. 

A forrásként emlegetett Tempfli Imre ezt így adja elő:



"A VI. századi örmény krónikákból az derül ki, hogy 523-ban az egyik örmény püspök, Quardusat (Theoklétosz) és papjai hét évig hirdették az evangéliumot itt, a hunok földjén lakó népek (onogurok, ogurok, szabirok, bolgárok, kuturgurok, fehér-ogurok és fehér-hunok) között. Sőt még a Szentírást is lefordították hun nyelvre. Munkájukat egy másik örmény püspök, Maq(Makariosz) folytatta, és olyan sikerrel, hogy egy korabeli görög utazó, Koszmasz Indikopleusztész, aki bejárta ezt a vidéket, azt írta 547-ben kiadott mûvében, a Keresztény Topográfiában: a hunok földjén nagyon sok templom, keresztény hívő és szerzetes, valamint több püspök van. Őt igazolja az a tény, hogy I. Jusztinianosz bizánci császár (527-565) idejében a kazárok uralma alá került hunoknak és onoguroknak szervezett missziós püspökségeik voltak, és a püspökeik a magyar törzseknek is hirdették az evangéliumot.[ 2 ] Egyes történészek szerint ennek a térítésnek a lecsapódása lenne a magyar rovásírás, amely tulajdonképpen a türk-kazár rovásírás görög betûkkel kiegészített változata.[ 3 ]" 

Tempfli Imre előadása két forrás megnevezésével több a Czakó Gáborénál:

[ 2 ] Vö. Róna-Tas András, Magyarság és kereszténység, in: Vigília 1999/11, 808-820, itt: 814.
[ 3 ] Vö. Györffy György, Bizánc szerepe a magyarok megtérésében, in: Kortárs 1975, II, 1788-1792.

Amiből nyilvánvaló, hogy a dolog (az 500-as években készült bibliafordítás) komolyan tárgyalandó ötlet. Természetesen el lehet vitatkozgatni azon, hogy valóban a magyarok számára készült-e ez a bibliafordítás és hogy milyen írással jegyezhették le a szent szöveget a hunok számára. Túl sokat azonban aligha érdemes ezen gondolkoznunk, mert a források világosak, amint a magyar hagyomány is egységes: a hunok (szabírhunok) és a magyarok azonosak, az írás pedig aligha lehet más, mint a székely írás korabeli változata. 

Az 1. ábrán az 531 táján a mervi oázisban a szabír néven Irán északi vidékeire telepedő és 7 törzsre osztott magyarság vezetője, Zabergán "szabír kán" számára készített Szent Korona egyik Krisztus-ábrázolása látható. A Krisztus kezében lévő könyv kétségkívül egy biblia lehet s nincs okunk kételkedni abban, hogy ha néhány évvel korábban készült egy bibliafordítás a szabírok számára, akkor azt rajzolták (zománcozták) rá a Szent Koronára is.

   
1. ábra. Az 531 táján a szabírhunok számára készített Szent Korona Krisztus-zománcán lévő kötet a legnagyobb valószínűség szerint az első magyar bibliafordítást ábrázolja


Schmidt Irén így említi ezt a bibliafordítást az Ősi gyökér folyóiratban 2011-ben megjelent A magyarok és elődeik istenképe, találkozásuk a kereszténységgel a római térítés előtt Remeteségek és szerzetesi közösségek a Pálos rend megalakulása előtt Magyarországon  c. cikkében:

"A magyarság az Uraltól a Kárpát-medencébe tartó útján – hun, onogur, turk-bolgár, kazár és avar kötelékben – Bizánc missziós püspökségei révén már igen korán, a VI-VII. századtól kezdve találkozott a kereszténységgel. Pseudo-Zachariás rhétor (1125-1192) 569. évi művéből tudjuk, hogy az Arran-i Quardusat, később pedig a (szír?) Makarios püspök vezetésével folyt a hunok, szabírok, onogurok, bolgárok tömeges megkeresztelése 523 és 555 között. A hunoknak a dorosi gót metropolita alá helyezett püspökségei voltak, és készült egy hun nyelvű biblia is. (49)"

A hivatkozása: (49) P. Zakarias: „Memoria saecculorum…” c. műve alapján Timkó, 1971: 378 ill. L.G. Gmyria 1995: 5. fejezet 56-57. old.; Moravcsik 1938a: 197-209 alatt megadja a püspökjegyzéket is! L. G. Gmyria dagesztáni szerző kifejezetten magyar néven/hangzósítással (Kardos és Makar) hozza a püspököket!






  

A Magyar hieroglif írás c. kötetben jelent meg 

"A kutrigur-utrigur testvérnépről fennmaradt, hogy van írásuk; a szabírokról pedig, hogy Quardusat hun nyelvű bibliafordítást készített a számukra.


Azt sajnos nem tudjuk meg a forrásokból, hogy ez az ogur/szabír írás mennyire azonos az e fejezetben bemutatott hieroglifikus írással. Valószínű, hogy eleink ugyanezeket a jeleket használták a bibliafordításhoz is, de nem az itt látható hieroglifikus, hanem a modernebb betűző írásmód szerint. Vagyis ekkor már létezett a mai székely írásnak megfelelő – jobbára alfabetikus – rendszer. Nem valószínű, hogy ezt a betűző íráshasználatot ekkor (a bibliafordítás kedvéért) alakították volna ki. Például a hettita „i” alakja emlékeztet a székely „i” és „j” betűre, ami a betűírás sztyeppi megjelenését a sztyepp benépesedésével egyidejűnek mutatja. A görög mítoszok alapján ez Héraklészhez kötődik; azaz legkorábban kb. 45 000 évvel ezelőtt, legkésőbb Kr. e. 3000 táján történhetett (valójában több hullámban zajlott le).

Zakariás rétor, Mütiléne püspöke i. sz. 500 táján írt egy egyháztörténetet, mely a 450-től 491-ig terjedő korszak eseményeit tárgyalja. Az eredeti mű elveszett, de egy ismeretlen szír szerző által 569-ben készített munka megőrizte számunkra az adatait. E szerint Quardusat püspök égi figyelmeztetésre (hogy menjenek a hitetlen népek földjére s azok fiait kereszteljék meg, részükre papokat szenteljenek és szentségeket szolgáltassanak ki) először három, majd újabb négy pappal együtt a Kaukázuson túl lakó hunokhoz ment, s közülük sokakat megkeresztelt és tanítványaivá tett, hét éven át közöttük élt s a Szentírást hun nyelvre fordította. Mindezeket a szerző magától Quardusat püspöktől hallotta, tehát a tudósítás történelmi hitelessége nem vonható kétségbe. Az idézett mű csak „hunok”-ról szól. Másutt azonban felsorolja azokat a hun népcsoportokat, melyeket ismer; közöttük első helyen az onogurokat és a szabírokat említve."

Hozzátehetjük, hogy ha Zakariás rétor az 500 táján írt munkájában 491-ig tárgyalja az eseményeket, akkor a bennünket érdeklő bibliafordításról szóló tájékoztatást a Pseudo-Zakariásnak nevezett ismeretlen szír szerző toldhatta hozzá az íráshoz. 


Milyen írással írták a Quardusat-féle bibliafordítást?

Nincs közvetlen adatunk arról, hogy milyen írással írhatták le ezt a bibliafordítást, azonban, ha áttekintjük a kor számításba vehető írásemlékeit és a hunok által hátrahagyott jeleket, valamint figyelembe vesszük a további körülményeket, például a hunok magyar nyelvének követelményeit, akkor kialakíthatunk erről is egy képet. A magyar nyelv hangkészletének rögzítéséhez szükség volt az alfabetikus írásra, sőt annak is a minél teljesebb betűkészlettel rendelkező változatára, ezért a székely írás elődje ekkor már a jelenlegihez hasonló szerkezettel kialakulhatott. Elsősorban betűző írásra számíthatunk, azonban időnként - kiegészítő jelleggel - alkalmazhattak szótagjeleket, valamint olyan szó- és mondatjeleket, mint a tprus (tapar us "szabír ős") és a Ten hieroglifák.




4. ábra. A szombathelyi Iseum területén hiteles ásatáson talált vakolatdarabokon ilyen elolvasható írásemlékek kerültek elő, ezek azonban hieroglifák, azaz szójelek, amelyek legfeljebb a használatos jelformák tekintetében segítenek 



5. ábra. Ten jel a római korból (egy hosszúhetényi sisak orrvédőjén helyezték el)



6. ábra. A Ten jel megjelenik a hun kapcsolódású lomovátovói kultúra egyik plakettjén is, szintén az orra helyezve, amelynek jeleit egyébként Isten alakban el lehet olvasni



A honfoglalók könyvtárai

A finnugrista áltörténészek száz éven át próbálták elhitetni a magyarsággal, hogy Árpád vezetése alatt egy műveletlen, űzött horda menekült be a Kárpát-medencébe. Sokáig azt is tagadták, hogy saját írása lett volna. Horváth Iván, az ELTE egykori tanszékvezetőjének elképesztő ötlete szerint a székely írást (amelynek létét nem sikerült letagadniuk) a humanisták találták volna ki. 






7. ábra. Az afrászijábi IX-X. századi tálra a magyar hieroglif írás szójeleivel azt írta a fazekas, hogy ez Jóma szár, Jóma szár ... földje (mai magyarsággal: Jóma úr, Jóma úr ... földje)


Nos, nem ez volt a helyzet. A honfoglalók eredetileg a sztyepp leggazdagabb és legműveltebb térségének urai voltak a Turáni-alföldön (korábban a heftalita Hun Birodalom területe volt ez) és ennek megfelelő gazdagsággal, meg kultúrával rendelkeztek. A vagyonuk a Selyem út középső szakaszának ellenőrzéséből fakadt. E terület városaiban és palotáiban könyvtárakról számolnak be a források. A régészeti leleteknek köszönhetően azt is sejtjük, hogy milyen volt az írás, vagy az egyik írás, amit ezekben a könyvtárakban használhattak (3. és 7. ábra). Ezért egyáltalán nem meglepő pl. a régészek azon megállapítása, hogy Árpád honfoglalói az akkori Európa legfejlettebb ekéjét hozták magukkal. Az is beleillik ebbe a képbe, hogy a honfoglalók genetikája a hun területekre mutat, onnan származik. Árpáddal és korábban Baján vezetésével tehát egy büszke, erős és gazdag magyar nép foglalta vissza ősei örökségét egymást követő hullámokban. 

A bevonulók szekerein ott voltak a könyvtárak is, a könyvek között az  első bibliafordítással. 




Timkó Imre vonatkozó állításai

"Különösen az örmények hittérítő tevékenysége volt jelentős. Nekik köszönheti a magyarság egy része megismerkedését a kereszténységgel, talán első ,nemzeti nyelvű' szeritirás- és zsoltárfordítását is. Egy bizonyos Quardusat (görög nevén Theoklétos) nevezetű örmény püspök tevékenységéről megközelítően pontos adatokkal rendelkezünk." (507. oldal)

"Szent Jeromos a IV. század végén írott egyik levelében bizonyosan a valóságnak megfelelően állítja, hogy a "hunok tanulják a zsoltárokat"." Más görög történeti feljegyzések alátámasztják ennek a híradásnak igaz voltát, mert a bízáncí misszíós tevékenység igen korán kiterjedt a hunokra és a keleti egyház egyházszervező gyakorlata szerint, hamarosan lefordítják az evangéliumot és a zsoltárokat hun nyelvre."  (510. oldal)

"Malalas és Ephesios görög történetíróktól értesülünk arról, hogy .Justinianos császársága idején (527-565) különösen nagy lendületet vett a hun (onogur) törzsek megtérítése. Már a császár uralkodásának első évében (527) a hunok királya Gordas (Ungorda, Garda, Gordias) megjelent Bizáncban és elfogadta a keresztséget A feljegyzések megemlékeznek arról is, hogy a hunok "rhéx"-e a békét biztosító szerződések megkötése után gazdag ajándékokkal és misszionáriusok kíséretében tért vissza országába és népét is a keresztény hitre térni megparancsolta. Fivére, Muageris (Mogyer, Magyar) azonban a pogány papok támogatásával lázadást szított ellene és a felkelők megölték a királyt. Bizánc - a szövetség értelmében - bosszút állt a láz adókon, akik menekülésre kényszerültek. A császár a megmaradt keresztény hunok számára püspökséget szervezett. Ekkor bizonyosan sor került a Biblia és a zsoltárok hun (volgai bolgár) nyelvre fordítására és feltételezhető, hogy bizánci szokás szerint a nép nyelvének használatára a liturgiában is." (511. oldal)

"Ami a hun - és onogur püspökséget illeti, rendelkezésünkre áll egy ugyan a VIII. századból származó, püspök-jegyzék," amelyadorisi gót 51I metropólia alá tartozó Ilüspökségek névjegyzékét sorolja fel. A jegyzék azt az állapotot tünteti fel, ahogyan a püspökségek a VI. században (Justinianos császár uralkodása idején) még a kazár betörés előtt megvoltak. A kazárok uralomra jutása után ugyanis Bizánc kénytelen volt a Fekete-tenger környékén a misszíós-püspökségeket újjászervezni. A Püspökjegyzék tanúsága szerint tehát létezett "hun"-ok és "onogur"-ok püspöksége, amelyek a térítés eredményességét és a kereszténység fejlődő továbbfolytatását bizonyítják a bolgártörök jellegű, és hun rokonságet képviselő ogur-onogur-magyarság körében is."  (512. oldal)

"Talán az örmények közelében élő magyarság volt az, amelyet Theoklétos (Quardusat) örmény püspök eredményesen térített meg Krisztus hitére. A jelentős térítésről egy Zachariás nevezetű történésztől értesülünk, akit az irodalom, - mint forrást - "Pseudo-Zachariás" néven említ, mert Egyháztörténete csak egy szír változatban maradt ránk. 14 A szír forrás felsorolja azokat a törzseket, amelyeket az örmény püspöknek sikerült a katechumenátusnak megnyernie és sokakat kőzülük később meg is keresztelt. A törzsek között szerepelnek az "onogurok", az "ogurok", "sabartok", "bolgárok", "kuturgurok" a "fehér-ogurok" és a "fehér-hunok". Mindezeket a törzseket összefoglalóan hunok-nak nevezi a szír forrás. 15 A felsorolás után értesít bennünket arról, hogy elkészítették a Szeritírás hun nyelvű fordítását is, Fel kell tételezni, hogy ez a fordítás örmény eredetiből készült és ami nyelvét illeti, éppen úgy lehetett török-tatár jellegű hun, vagy protobolgár, mint finn-ugor jellegű ősmagyar. A fordítás elveszett és a híradáson kívül más biztos támpontunk nincsen a tényre vonatkozóan. Csak azt tudjuk, hogy Quardusat utóda, Makarios püspök még 14 évig térített és keresztelt a hunok között. 16"  (512. oldal)

Timkó jegyzetei: 

14 Zacharias: Historia Ecclesiastica. VII.c.3. Ed. E W. Broogs. 

15 Zachrariás rétor művét 569-ben írta. Egy évszázad múlva, amikor híradását a szír szerzö átveszi, Makarios missziója még folyamatban van.  

16 E. W. Broogs közli az eredeti szír szöveget: p.145-147. A törzsek neveinek görög átírása: Lásd: p.214-218. cf, Papp György l.c., p.38-39. adja a görög átírás latím megfelelőjét.

A fentiekben feltűnik egy lehetséges ellentmondás. Két szerzőről van ugyanis szó: Zachariásról és Pseudo-Zachariásról. Zachariás volt az eredeti szerző, akinek munkáját később (egy évszázad múlva) folytatta Pseudo Zachariás. A Quardusatról szóló híradás az időrend miatt csak a Pseudo Zacharias által írt kiegészítésben szerepelhet. Ezért némileg zavaró Timkónak az a meghatározása, hogy "eredeti szír" forrást emleget, holott Zachariás eredeti munkája elveszett, csak Pseudo Zacharias másolata és kiegészítése maradt fent. Ez persze érthető úgy is, hogy Timkó - jobb híján - a szír másolatot tekinti eredetinek s ez esetben nincs ellentmondás. 


Irodalom

Timkó Imre: A vándorló magyarság és a kereszténység, Vigilia, 1970/8. A tartalomjegyzékben az alábbi címen: A vándorló magyarság kapcsolatai a keleti kereszténységgel a honfoglalás előtt (V-IX. század)  

Varga Géza



A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nyaralás céljára a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház, egy igazi őrségi parasztház vendégszeretetét veszi igénybe 




A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


 Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!