2018. január 24., szerda

Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban

"Nagyon sokatmondó, ha a lehetséges hun rokonság hallatán valaki dührohamot kap." – mondja Török Tibor szegedi genetikus a hvg.huszámára adott riportban s ez jól jellemzi a hun-magyar azonosság kérdésében sohasem csitult vita jelenlegi fordulóját, az akadémikus „tudomány” kritikához nem szokott képviselőinek magatartását. Pedig ehhez a kritikához hozzá kell edződniük, ha a nézeteik nem helytállóak.  

A Mandinerben jelent meg egy riport Szentgyörgyi Rudolffal, aki azon nyelvészek közé tartozik, akik csóválják a fejüket a szegedi genetikusok legújabb megállapításán. Ezek a derék genetikusok ugyanis voltak olyan merészek és nyelvészeti jóváhagyás nélkül végezték a dolgukat a saját szakmájuk szabályai szerint és előadták a tudományuk legújabb megállapítását arról, miszerint mi magyarok a hunok utódai vagyunk.  Ezzel az a nyelvészek baja, hogy alátámasztja a magyar hagyományt a hun-magyar azonosságról és cáfolja a sohasem bizonyított finnugrász álláspontot, amely Világos óta legfőbb törekvésének tekinti a magyar hun-hagyomány cáfolatát. Teszi mindezt átlátszó politikai okból: a történelmi jog alapján ugyanis azé egy terület, aki azt elsőként birtokolta. S a jelenleg a Kárpát-medencét birtokló, vagy megszerezni vágyó nemzetek közül senkinek sincs korábbi pedigréje a magyarságnál (ha azonosak vagyunk a hunokkal). Ebből következik a finnugrizmus "tudományos" alapvetése a hun-magyar kérdésben.

Mivel ez a politikai szempont kívül esik a nyelv- és történettudomány területén, ezért a finnugrisztika nem meri bevallani ezt a nemzetellenes törekvését, hanem áltudományos érvekkel, közönséges elhallgatásokkal és jelzőosztogatással próbálja meg eltaposni a hagyományt alátámasztó nagyszerű, új tudományos eredményt. Jellemző példája e törekvéseknek a budapesti hun jelvény esete, amelynek jeleket hordozó felületét a Magyar Nemzeti Múzeumban Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes úr vezetése idején barbár módon lereszelték, majd a megmaradt - magyar szöveget rögzítő - rovásjeleket Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr letagadta róla.

Néhány korábbi írás a kérdés megvilágítására:

A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel Ph.D. értekezés Szerző: Neparáczki Endre Témavezető: Dr. Török Tibor Társ-témavezető: Dr. Pálfi György

Genetika: mégis a hunoktól származunk, és az avarok beszéltek először magyarul (nlcafe). A cím második felével nem érthetünk egyet, mert a hunok is magyarul beszéltek (a hunok és az avarok ugyanannak a magyarul beszélő sztyeppi népességnek a két megjelenése voltak). 

Mielőtt a Mandiner cikkének elemzésébe és cáfolatába kezdenék, elmesélem azt a két esetet, amikor Szentgyörgyi Rudolffal volt szerencsém összeakadni. 




1. ábra. Szentgyörgyi Rudolf itt volt fényképét a kérésére eltávolítottam s a helyére Onogesius hun vezér veleméri szobrának fényképét tettem


Eltérő nézetek a karcagi csatkarika kapcsán

Történt, hogy a Magyar Nyelv szerkesztőségének elküldtem a karcagi csatkarikáról írt zsengémet. Nem annyira a közlésében, mint inkább a tudományos közvélemény érdeklődésének felkeltésében és az előrelépésben  reménykedtem. Sejtettem persze, hogy ezzel a társasággal sikert nem érhetek el. Mégis, becsületbeli ügynek tekintettem a tanulmányom elküldését. A magyar írástudomány fejlődése érdekében akkor is kötelességem felhívni a figyelmüket a karcagi csatkarika hieroglifikus olvasatára, ha az falra hányt borsónak bizonyul. 

A karcagi csatkarikáról írt tanulmányom itt olvasható. A szerkesztőségtől az alábbi - a finnugrista szabványnak megfelelő - levelet kaptam válaszképpen:

Tisztelt Varga Géza!

Tisztelettel tájékoztatom, hogy kéziratát a szerkesztőbizottság közlésre nem fogadta be.
Döntését a bizottság a tanulmány tudomány-módszertani hiányosságai, illetve a jó szándékú feltevés bizonyíthatatlanságának vélelme mellett elsősorban azzal indokolja, hogy a tanulmány közzététele olyan – a nyelvészetet közvetlenül nem érintő – vitát indíthat el, melyet a Magyar Nyelv nem tud felvállalni.

Szíves üdvözlettel: Szentgyörgyi Rudolf szerkesztőségi titkár

***

A levélre az alábbi választ küldtem a szerkesztőségnek. A párbeszédünk ezzel meg is szakadt, mert a felajánlott vitára a szerkesztőség nem vállalkozott. Mint az számomra nem sokkal később az ELTÉ-n tartott előadásából kiderült, azért nem vállalkozhattak rá, mert Szentgyörgyi Rudolf úr még csak ezt követően kezdte el a székely írással való ismerkedést s - amint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára véleménye, valamint a Magyar Nyelvben olvasható cikkek alapján feltételeztem - lényegében ez lehet a helyzet a szerkesztőség és az akadémikus "tudomány" többi tagjának tudásszintjével is.

(A jelen cikkemet néhány ponton helyesbítenem kellett. A napokban kaptam ugyanis egy udvarias levelet Szentgyörgyi Rudolf úrtól, amelyben kérte a fényképe eltávolítását e cikkből és egyúttal arról is tájékoztatott, hogy az "inkriminált" írásom elutasítását nem ő fogalmazta meg, hanem a Magyar Nyelv szerkesztőbizottsága. Mint szerkesztőségi titkárnak, neki volt feladata a hozzám történő továbbítása. Szentgyörgyi Rudolf úr álláspontja szerint a valóságnak nem felel meg, hogy az ő személyes kritikájaként értékelem és tálalom az általa aláírt levélben szereplő álláspontot. A levélben megfogalmazott kérését teljesítettem és ezúton hozom nyilvánosságra az általa mondottakat, kérve az olvasóimat, hogy ne tekintsék Szentgyörgyi Rudolf úr személyes kritikájának az általa aláírt fenti levélben foglaltakat. 

Az olvasónak jogában áll azt gondolni, hogy Szentgyörgyi Rudolf úr magánemberként egyetért a karcagi csatkarika általam adott olvasatával, valamint a hun-magyar azonosságnak is híve és csak hosszas lelki tusakodás után írta alá ezt a levelet - de persze e cikkemben ezt nem állíthatom, mert nincs rá sem ok, sem adat. Az általam felajánlott szakmai vita elől a Magyar Nyelv szerkesztősége hátrált meg. 


A jelen cikk és levélváltás egyik eredménye, hogy Szentgyörgyi Rudolf úr a javaslatomra továbbította a kérésemet a szerkesztőbizottsághoz. Köszönöm! Ez a kérésem így hangzott: 

"Amennyiben Ön is, meg a szerkesztőbizottság is hajlandó egy szakmai beszélgetésre, akkor örömmel állok a rendelkezésükre. Ezúton is ismételten felajánlom közlésre a karcagi csatkarikáról írt cikkemet és szívesen írnék a Magyar Nyelvnek a székely írás eredetével és a ránk maradt hun írásemlékekkel foglalkozó cikkeket is. Kérem, legyen szíves ezt az ajánlatomat továbbítani a szerkesztőbizottságnak!"


A labda a szerkesztőbizottság térfelén pattog. A szerkesztőbizottság tagjai: BÉKÉSI IMRE, GERSTNER KÁROLY, HOFFMANN ISTVÁN, HONTI LÁSZLÓ, KIEFER FERENC, KISS JENŐ, NYOMÁRKAY ISTVÁN, SIPTÁR PÉTER és SZATHMÁRI ISTVÁN.)

***

Tisztelt Szentgyörgyi Rudolf úr!

Köszönöm a válaszát, amelyet elfogadni nem tudok (bár kétségtelen, hogy a közlésről Önök döntenek).

1. Nem részletezte, hogy mit ért a tanulmányom tudomány-módszertani hiányosságai alatt.

– Amennyiben a hivatkozások vagy jelölések eltéréseit (amelyek nem érintik a cikk érdemét, azonban segítik az olvasót), akkor azon lehetne segíteni.

– A székely írás eredetének kutatásával kapcsolatos módszertanról a 4 évtizedes munkásságomnak köszönhetően én tudok többet (például a világon elsőként én alkalmaztam a valószínűség-számítást írásjelek és írásrendszerek rokonságának vizsgálatára), az ezzel kapcsolatos érvelésük nemcsak felszínes, hanem indokolatlan és téves is. Ezért kötődik az én nevemhez felfedezések sora, többek között a karcagi csatkarika szójelekkel történő elolvasása is. Miközben az akadémikus tudományéhoz meg a kudarcok sora vagy a néma csend kötődik. Éppen ezért én nem térnék ki semmilyen megbeszélés, vita vagy konferencia elől (ahol a kérdéseket a tudományos haladás érdekében tisztázhatnánk), ha azt Önök vállalnák. Azonban – úgy tűnik – minden ilyesfajta megmérettetés elől kitérnek, mert az Önök „szakértői” az alapfogalmakkal sincsenek tisztában (Püspöki Nagy Péter 1984.; Sándor Klára 1996.).

2. Érdektelen a tanulmányom értékelésekor, hogy az jószándékú-e, avagy sem. Nem érzelmi kérdésekkel foglalkozom benne, hanem írástörténetiekkel. A tudományos kérdéseket nem illik érzelmi alapon megírni vagy értékelni.

3. A feltevésem bizonyított. Aminek belátásához elegendő megismerni az érvelésem rendszerét, a párhuzamok sorát, a székely írás eredetével és kapcsolataival, használatának módozataival összefüggő felismeréseket, például a módszertani megközelítés utóbbi évtizedekben történt megváltozását.

4. A tanulmányomban foglaltak cáfolatához – a tudományos bizonyítás szabályai szerint – nem elegendő néhány alátámasztást nélkülöző jelző kiosztása (mint azt Ön tette). Egyrészt ki kellene mutatnia a konkrét hibáimat – ha ilyenek lennének –, s azok hibás voltát tudományos igényességgel bizonyítaniuk kellene. Másrészt egy jobb olvasatot kellene kidolgozniuk ugyanarra a karcagi csatkarikára (amire a szükséges szakismeret hiányában nem képesek és nem is vállalkoznak).

5. Ha a nyelvészek magukat a székely rovásírással kapcsolatos kérdésekben szakértőknek gondolják (s többnyire ez a helyzet), akkor nem illik meghátrálniuk a cikkem kapcsán esetleg elinduló szakmai vita elől sem. Egyébként is meg kellene magyarázniuk, hogy miért lenne rossz egy tudományos vita, amely lehetőséget adna egy több évtizedes adósság törlesztésére, a diktatúrák korában megrekedt magyar írástudomány előrelépésére? A tudományos szerkesztőségek – amennyire én gondolom – örülni szoktak (vagy örülniük kellene) egy-egy felfedezésnek, ha annak közreadását követően a tudományterület több más szakértője is megszólalhat és elmondhatja a véleményét.

6. Más a helyzet, ha a kései időpontban, idegenektől átvett vagy a humanisták által kitalált székely írás alátámasztást nélkülöző dogmáját kívánják minden áron megvédeni. Ebben az esetben azonban nem én, hanem Önök tértek le a tudományos igényű eljárás ösvényéről.

Mindent összevetve azt javaslom, hogy a haladás érdekében szíveskedjenek a tekintélyelvű jelzőosztogatáson túlmenő, tudományos értékű választ adni a tanulmányomra, vagy vállalkozzanak egy nyilvános vitára!

Üdvözli: Varga Géza írástörténész

***


Ugyan milyen alapon hivatkozik a vélt módszertani felsőbbrendűségére az az akadémikus áltudomány, amelyik azóta sem tud mit kezdeni a karcagi csatkarika feliratával és a székely írással összefüggő további lényeges kérdésekre sem tudott komolyan vehető választ adni az utóbbi száz évben? S vinnyogva lekushadó kutyaként takarodik el, ha egy dilettáns tudományos igényű párbeszédre szólítja fel?

***

Eltérő nézetek az ELTE előadássorozatán


Az ELTE előadássorozatot szervezett a székely írásról, amelyre hallgatóként az utca embere is betérhetett és egy-egy kérdést is intézhetett az előadókhoz. A sorozat szervezője Szentgyörgyi Rudolf adjunktus úr volt. Ő azzal kezdte a bevezetőt, hogy maga is csak most, ennek az előadás-sorozatnak a kedvéért kezdett el ismerkedni a székely írással. Ha másból nem sejtettem volna, akkor ebből kiderülhetett, hogy a korábbi levelét, amelyben a tanulmányomnak a Magyar Nyelv szerkesztőbizottsága által vélt tudomány-módszertani hiányosságait emlegette, nem kell komolyan venni. Ez a módszertan csak a finnugrista dogmák betartásának kényszerét jelentheti. A szakirodalomban megjelentek alapján az adjunktus úrnak vagy a Magyar Nyelv szerkesztőbizottságának a levél írásakor aligha voltak helyes fogalmai arról, milyen módszerek alkalmasak a székely írás eredetének tisztázásához, mely eljárások vezethetnek el a karcagi csatkarika, vagy más hieroglifikus írásemlékeink elolvasásához. Ha azóta ezzel sikerült tisztába jönniük (amit kétlek), akkor azt az én könyveimből, vagy Szekeres István könyvéből tanulhatták el.

A módszertanra való hivatkozásukat a szerkesztőbizottság ettől függetlenül jogosnak gondolhatta a levél írásakor, hiszen őket az egyetemen arra taníthatják, hogy a tudóst a módszer ismerete különbözteti meg a dilettánstól. Amiben csak általános esetben van igazuk. Róna-Tas András előadása és a temporius-téveszme a bizonyság rá, hogy a székely írás eredetének kérdése ez alól kivételt képez. Ezen a területen botrányos a téveszméik és a módszereik tudományellenes volta. Persze Szentgyörgyi Rudolf adjunktus úrnak és a szerkesztőbizottság tagjainak papírja van a szakképzettségükről, valamint ehhez illő beosztással is rendelkeznek. Ebből aztán a megfelelő eljárások ismerete nélkül is nyilvánvaló lehet bárki számára, hogy ők lehetnek a tudományos módszer birtokában, ezért joguk van olyan pózt felvenni, mintha értenék azt, amiről a lekezelő levelüket írták. 

Az előadás-sorozat kezdetén Szentgyörgyi Rudolf úr - bár maga is csak most ismerkedett a szakterület irodalmával - bemutatta a jelenlévőknek a székely írással foglalkozó szerzők köteteit. Köztük az én két munkámat is felmutatta a tudománytalan dolgozatok példájaként. Nos, ő nagyjából akkor születhetett, amikor én az általa "tudós" kötetként bemutatott dolgozatok hibáit már fel tudtam mérni.  


Eltérő nézetek a hun-magyar azonosság kérdéskörében

Ezt a cikket is a módszertan emlegetésével kezdi a Mandiner cikkírója: "a nyelvészeknek ... alapvető módszertani gondjaik vannak a genetikai eredmények és a nyelvrokonság összekapcsolásával". A fentiekből gondoljuk, hogy ez a gyakran alkalmazott fordulat Szentgyörgyi Rudolf nyelvész úrtól származhat. Ugyanúgy erőtlen ez a megközelítés (a nem létező, vagy semmit sem érő módszertanuk emlegetése), amint a karcagi csatkarika esetében is az volt.

A nyelvész újra meg is ismétli ezt a mindent vivőnek gondolt érvet: "Az egész vizsgálat nagyon bizonytalan módszertani alapokon áll. Én nem vagyok genetikus, a nyelvészet oldaláról fogom a kérdést megközelíteni. A nyelvész pontosan tudja, hogy nincs semmiféle összefüggés a genetika és a nyelv között."  


Nos, ha a nyelvész csak ezt tudja, akkor nem tud eleget. Mi ugyanis azt tapasztaljuk, hogy az ember az anyanyelvét többnyire a szüleitől tanulja s ebből következőleg a genetika és a nyelv legalább valamelyest, bizonyos korlátok között mégis csak összefüggenek egymással. S hogy a nyelvészek sem gondolkoztak másként még a közelmúltban sem (a genetikára, az obi-ugorok és a magyarok eltérő antropológiájára terelődő figyelem megerősödéséig),  azt a magyarság vándorútjáról közreadott térképek elég jól illusztrálják (2. ábra). Itt bizony nincs külön útja a nyelvünk és a testünk vándorlásának, ezért Szentgyörgyi Rudolf úrnak lehetne kisebb is a nyelvészeti önbizalma. Ha az olvasó a térképre néz, akkor azt gondolhatja, hogy valami nincs rendben ezzel a "semmiféle összefüggés" mesével. 




2. ábra. Ligeti Lajos (aki rendszerint összefoglalta korának "tudományos" álláspontját) még olyan térképet adott közre a magyarság vándorlásáról, amelyiken a magyar genetika és a magyar nyelv azonos úton közelítette meg a Kárpát-medencét, ugyanis akkor még az akadémikus nyelvészek nem számoltak komolyan a magyar nép nyelvváltásának lehetőségével  (ma sem a nyelvváltásról való elmélkedés, hanem az igazmondás elkezdése lenne időszerű)



3. ábra. Ha komolyan lehetne venni azt, amit Szentgyörgyi Rudolf adjunktus úr mondott (hogy nincs semmiféle összefüggés a genetika és a nyelv között), akkor ehhez hasonló térképeket kellene szerkeszteni, feltüntetve külön a nyelv és külön a genetika útját



Ha a nyelvészek komolyan gondolják, hogy a testünk lehet hun eredetű (mert ebbe aligha köthetnek bele, lévén ez a genetikusok asztala), ám a nyelvünk északról származik, akkor a 3. ábrán látható térképhez hasonlókkal kellene szolgálniuk. Ez persze nem lehetséges, mert nincs semmi, ami a magyar nyelv finnugor származtatását lehetővé tenné (hacsak nem fogadjuk el a hunok finnugorságát). Finnugor ősnép, ősnyelv és őshaza sohasem létezett, ezzel szemben a hunok, az avarok és a honfoglalók is magyarul beszéltek, sőt talán a Kárpát-medencében talált őslakosok egy része is magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélt. Aki a magyar őshazát kis alapterületűnek képzeli, az sohasem fogja azt megtalálni. 

Azt mondja Szentgyörgyi Rudolf adjunktus úr, hogy "a hunokról való ismereteink is igencsak hézagosak". Ebben igazat mondott, de persze csak a saját tudását jellemezte jól. Ha valaki nem hajlandó idejekorán megismerni a székely írást, azt pedig öregedő fejjel sem tudja, hogy a hunok használták a székely írás elődjét, akkor annak - hivatkozzon akárhányszor is a tudományos módszertanra - valóban nem mértékadó a tudása a hun-magyar kérdésben. 




4. ábra. Az apahidai hun turulok nyakán elolvasható a magyar hieroglif írás jeleivel írt Ragyogó ország mondat


Azt is állítja az adjunktus úr, hogy "a betűvetés elsajátítása feltehetően ugyancsak e törökségi kapcsolatoknak köszönhető, és bár a korban használt írásrendszerünkön (írásos emlékek híján) vitatkozhatunk, az tudható, hogy a betű és az ír szavunk török eredetű"Állításával szemben a magyarul beszélő hunok adhatták át az írás ismeretét az őket a hatalomban követő, a hunoktól az adminisztráció csínját-bínját átvevő türköknek. Erre bizonyítékul szolgál az "n" rovásbetű esete is. Ez a betűnk azon kevés jel (összesen kettő van) közé tartozik, amelyeknek a formája és a hangalakja is pontosan azonos az ótürk és a székely írásban. Szekeres István e jelnek a formai megfelelőjét megtalálta a kínai írásban, én meg a hettita (luviai) hieroglif írásban. Mind a hettita, mind a kínai jel "nagy" jelentésű. Azaz létezett egy Eurázsia-szerte ismert szójel, amelynek "nagy" volt a jelentése és amelyből az ótürk és a székely "n" betű kialakult az akrofónia során. Ez az átadó nyelv azonban nem lehetett a török, mert törökül az ulu jelent nagyot, amiből az "n" betű nem származhatott, szemben a magyar nagy szóval, amelyből az "n" betű szabályosan levezethető. S mivel a török adminisztráció majdnem mindent a hunoktól vett át, a hunok aligha beszélhettek más nyelven, mint magyarul, az ótürk "n" betű aligha származhatott máshonnan, mint a hunok magyar nyelvének rögzítésére készült írásból. 





5. ábra. A hettita "nagy" szójel Diringertől (balra) a székely írás "n" betűje (jobbra) ez utóbbival azonos az ótürk "n" is, a negyedfordulatra a rovástechnológia bevezetése miatt kényszerültek eleink, ugyanis nem lehet vízszintes jelet róni egy fapálcába


Persze Szentgyörgyi Rudolf adjunktus úr erről a tudományos módszerről, amivel a betűk eredetét nyelvhez és néphez lehet kötni, semmit sem tud, vagy a tudását eddig nem árulta el. Az akadémikus áltudomány csak betűírásként hajlandó tárgyalni a szó- szótagoló székely írást és nem hajlandó vitát sem nyitni a Veit Gailel által az 1500-as évekből hátrahagyott forrással igazolhatóan létező szó- és mondatjeleinkről. Ettől azonban még továbbra is emlegetheti a módszertant, mert az ő beosztásaikban a jelek szerint minden következmény nélkül lehet blöffölni, vagy ez talán ajánlott is. Hiszen aki elolvasta a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, ahol egy sor magyarul elolvasható hun írásemléket mutatok be, az jól tudja, hogy az adjunktus úr állításával szemben igenis vannak magyar jelekkel írt írásos emlékeink a hun korból. Persze azok elolvasásához Szentgyörgyi Rudolf úrnak és tudományának, a Magyar Nyelv szerkesztőbizottságának, még el kellene sajátítani az ehhez szükséges módszertant is. 




Ami pedig az ismert hun szavakat és azok magyarral való egyezését illeti, Szentgyörgyi Rudolf nyelvész úr igencsak el van maradva a tudomány mai állásához képest. Szerinte csak egyetlen hun szó ismert, de persze ez esetben is téved. Ott van például Onogesius vezér neve, ami Hun Győző jelentésű és ma is, magyarul is megértjük. Ucsiraltu is megemlít néhány magyarul érthető hun szót, mint a kicsi, vagy a tuki "tudós" stb. S az irodalomban akad még néhány további hun szó is, például a vatni "vadon".  Aztán a nyelvész úrnak ismernie kellene a hun főváros két nevét is: Hunnivár és Varacsán. Mindegyikben ott van a vár szó, amit a magyar ember nyelvészeti végzettség nélkül is megért. A budapesti hun(?) jelvényről is illene tudnia annak, aki a sajtón keresztül a széles nagyközönséget kívánja tájékoztatni a hunok nyelvéről (6. ábra). A hun írásemlékek sorát lehetne tovább is folytatni. Mübaraz Helilov és Nyitray Szabolcs írt egy könyvet nemrég Hunok a kaukázusban címmel. Ennek 20. oldalán említést tesz egy előkelő hun fiatalemberről, akit Bélnek hívtak s akiről a források 454-ben emlékeznek meg, mint aki a szaszanida Jazdagird (Jezdigerd) szolgálatában állt. Az ő neve is egy érthető magyar szó. A kutatásaim szerint az isteni triász fiú tagjának is Bél volt a neve, amit a magyar hieroglif írás Bél jele jelölt, amiből a székely írás X alakú "b" betűje alakult ki az akrofónia során. Ha az akadémikus áltudomány gondot fordítana rá, akkor nyilván még több hun-magyar szót is azonosítani lehetett volna. A nem akarásnak azonban nyögés a vége. Ugyancsak a Helilov-Nyitray szerzőpár egyik kötetében lehet olvasni a hun Khuar istennévről (amiben álláspontom szerint az Úr jelző hun kori elődjét tisztelhetjük) s ez az adat a nyelvészeti szakirodalomban sem ismeretlen. 



7. ábra. A székely és a hun jelek összehasonlító táblázata, megjelent A székelység eredete c. kötetben


Mindezen hiányosságai miatt a Szentgyörgyi Rudolf adjunktus úrral készített riport mondanivalójának semmi köze a tudományossághoz.






  




További cikkek

A székely írás eredeztetése



A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése