Szarmata tartalom

Alább a szarmata tárgyak magyarul elolvasható hieroglifikus szövegeit mutatom be, amelyek összegereblyézése egyre időszerűbb, mert a genetikusok éppen most erősítik meg, hogy a szkíták magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélhettek. Mivel Hérodotosz szerint a médek (azaz a szarmaták) a szkíta nyelv egy nyelvjárását használták, a kettő együtt a szarmata hieroglifikus szövegek magyar olvasatát hitelesíti. 



1. ábra. Néhány szép szarmata jel (fent) és párhuzama a székely írásban (lent)


A szarmaták lehetséges írástörténeti szerepe

Különösen érdekessé teszi ezt az írástörténeti kérdést (a szarmata hieroglifikus szövegek olvasatát és etnokulturális kapcsolatrendszerét), hogy Szergej Botalov szerint a korai hun leleteket rendszerszerűen szokták szarmatának minősíteni a régészek. Történész körökben meg az terjed, hogy szarmata név alatt gyakran hun csoportok jöttek be Európába. Az egész kérdéskör szorosan kapcsolódik a magyar őstörténet kutatásának legnagyobb kérdéséhez (ami tulajdonképpen csak egy, a világosi fegyverletétel "tudományos" hozadékával összefüggő álprobléma), hogy ugyanis a hunok magyarul beszéltek-e, vagy sem. 

Volt egy személyes megfigyelésem is, ami a szarmata jelekre terelte a figyelmemet. Az egyik hangoztatott vélemény szerint a legkorábbi germán rúnák Kelet-Európában bukkantak fel, még a hunok bevonulása előtt. Arról azonban nem szól a szakmai szóbeszéd, hogy ott és akkor honnan vették jeleiket a germánok, minek köszönhető a germán jelkészlet székely és ótürk rokonsága. 




2. ábra. A székely, az ótürk és a germán jelkészlet formailag azonosítható elemei 


A 2. ábrán látható táblázatban a hangalakok (és a táblázatban nem közölt jelsorrend) eltérése annak köszönhető, hogy ezek az írásrendszerek még akkor voltak kapcsolatban egymással, amikor ismert volt a jelek szóértéke. Azaz szójeleket vettek át a közös ősforrásból s az akrofónia mindegyik írásrendszer esetében eltérő nyelvi környezetben zajlott le. Ezért a hal alakú jel a székely írásban "h" betű, az ótürk írásban azonban a "b" hangot jelöli, mert a törökök baliknak mondják a halat.

Mivel a germán jelek jó része hasonlít a hunok által is használt magyar hieroglif írás jeleire, kézenfekvően vetődött fel a gondolat, hogy a magyarul beszélő és magyar jeleket használó hunoktól kapták őket, ám amikor a germánok Kelet-Európában használni kezdték ezt a sztyeppi jelkészletet, akkor - ahogyan azt fentebb említettük - még nem voltak ott a hunok. A germán rúnaábécé születésének megértéséhez tehát szükség volt egy közvetítő, vagy korábban is rováshasználó népre, amelyiktől a germánok átvehették a hun jeleket. Nos, ez a nép lehet a szarmata is. A hun hatást közvetítő szarmaták ugyanis már a hunok előtt megjelentek Kelet-Európában és ott találkozván a germánokkal, átadhatták nekik a hun-szarmata közös jelkészletet. Ez persze csak egy hipotézis, amit még alaposabban meg kell vizsgálni. (1)

Amikor a közös hun-szarmata jelkészlet eredetét vizsgáljuk, akkor a három alábbi alapvető lehetőség közül kell választanunk: 

- A szarmata jelek származhatnak a hunoktól. Ez tűnik kézenfekvőnek, mert tudjuk, hogy a sztyeppére vándorolt szarmaták erős hun hatás alá kerültek. (Ennek ellene szól, hogy korábban meg erős szkíta hatás alatt álltak a szarmaták, sőt a szkítákkal rokon nyelven beszéltek - s a szkíták ugyanúgy használták a magyar hieroglif írást, amint a hunok is.) 




3. ábra. Magyar-indián összehasonlító jeltábla, ebben a táblázatban csak elemi szójelek szerepelnek, a ligatúrák ezen felül, további egyezéseket jelentenek


- A hun jelek szarmata eredeztetése ellen szól, hogy a genetikusok szerint a hunok őseinek egy része Kr. e. 5000 táján átvándorolt Amerikába és - hozzátehetem - ők lehettek azok, akik ott a magyar hieroglif írás kb. 30 jelét elterjesztették, amelyek ma is használatban vannak az indiánok népi jelkészletében. Elvileg feltehető, hogy ezek a hun-indián közös jelek egy még korábbi bevándorlási hullámmal kerültek az Újvilágba. Ennek azonban határt szab a Jóma ligatúra elterjedtsége, amelyet a magyarok, a szkíták, a hunok, a japánok és az amerikai indiánok használnak. Azaz nincs bizonyíték a Jóma ligatúra szkítákat és hunokat megelőző eurázsiai használatára, ezért a korábbi Amerikába kerülését sincs okunk feltételezni.  



4/a. ábra. A magyarszombatfai tál négy sarkán a Jóma ten (mai magyarsággal Jóma isten) mondatjel olvasható, ami az első japán császár, Jimmu tenno - feltehetően hun eredetű - nevével azonosítható



4/b. ábra. Az alucsajdengi hun korona tetején egy világmodell van, amelynek sarkaiban megtalálható a Jóma ligatúra




4/c. ábra. A japán jomon kerámia egy térbeli világmodell, amelynek négy sarkán megtaláljuk a Jóma ligatúrát (az előtte lévő, ívelt jellel együtt az olvasata mai magyarsággal: Nagyságos Jóma)



4/d. ábra. Acoma agyagedény hasán nyolcszor (a sarkokon és az oldalfelezőkön eltérő színezéssel) ismétlődik a magyar jelekkel Ragyogó Jóma alakban elolvasható mondat

- A harmadik lehetőség az lenne, hogy a közös hun-szarmata jelkészletet a hunok is, meg a szarmaták is egy közös ősi forrásból örökölték. Ez lehetséges, azonban az ősforrás azonosítása további kutatást igényel.


A sztyeppi népek eredete a genetika felől nézve

A friss eredményeket a genetika szolgáltatja. Horváth Csaba Barnabás ugyanis ezt írja a Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz?  c. cikkében: "A genetikai, régészeti és nyelvészeti adatok alapján ... kirajzolódó végkövetkeztetés, hogy az uráli nyelvcsalád terjeszkedését valójában a Jamna, az Afanaszjevo, a zsinegdíszes kerámia, és az Andronovo kultúrák alkotta demográfiai komplexum vitte végbe. E kultúrák (megjelenésre egybehangzóan europid jellegű) népességeinek egymásból származását az Y-DNS haplocsoportjainak elterjedési mintázatai mellett az elmúlt években régészeti csontleletekből vett DNS minták elemzésével is sikerült megerősíteni. A komplexumot alapvetően az R1a-M417 és az R1b-Z2106 haplocsoportok jelenléte határozza meg. A leszármazási láncolat a következő: A komplexum kiindulópontját a Duna és az Urál-folyó közti sztyeppéket Kr. e. 3300-2600 közt uraló kora-bronzkori földművelő és pásztorkodó Jamna kultúra adta. Ebből ágazott le Kr. e. 3000 körül a kelet felé a sztyeppövezetben egészen az Altaj-hegység vidékéig elvándorló, és ott megtelepedő nomád pásztorkodó Afanaszjevo kultúra, valamint nagyjából ugyanekkor a Jamna kultúra területéről észak-északnyugati irányba egy legyező ágaihoz hasonlóan kiterjedő, a Skandináviától és Észak-Németországtól Lengyelországon át a Volgáig kiterjedő lombos- és vegyes erdőségeket benépesítő bronzkori földművelők zsinegdíszes kerámia kultúrája. Kr. e. 2000 körül aztán ez utóbbiból vált le, és rajzott ki keletdélkelet felé a közép-ázsiai sztyeppéket a Volgától az Altajig és a Pamírig benépesítő sztyeppi nomád Andronovo kultúra, amely itt az Afanaszjevo kultúra népességét is magába olvasztotta. Ráadásul e demográfiai komplexum ágai szétválásának időpontjai pontosan egyeznek az uráli nyelvcsalád nagy ágai szétválásának nyelvészek által következtetett időpontjaival: Kr. e. 3000, a zsinegdíszes és az Afanaszjevo kultúráknak a Jamnából való kiválása megegyezik a finnugor és a szamojéd nyelvek egymástól való szétválásának nyelvészek által becsült időpontjáéval, és az Andronovo kulrúrának a zsinegdíszesből való kiválása Kr. e. 2000 körül megegyezik a finn-permi és az ugor ág egymástól való különválásáéval. Ily módon az a meglepő forgatókönyv rajzolódik ki, miszerint a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppék Jamna kultúrája képviselte volna az uráli ősnyelvet, az ebből kelet-felé kiszakadó és az Altaj környékén megtelepedő Afanaszjevo kultúra a szamojédot, a zsinegdíszes kerámia formájában az észak-európai alföld germánok és szlávok előtti földművelő népessége a finnugor ősnyelvet, majd az ugor kiválása után a finnpermit, az innen keletre szakadó közép-ázsiai sztyeppi nomád Andronovo kultúra pedig a magyart is magába foglaló ugor nyelveket. A későbbiekben kimutatható e kultúrák népessége egy részének kirajzása a tőlük közvetlenül északra elterülő tajga- és tundraövezetbe, ahol ma az északi finnugor és szamojéd népek élnek, az Uráltól nyugatra élő finnugor népek körében pedig ma is jelentős arányban van jelen az R1a-M417 haplocsoport. ... 

... a felvázolt forgatókönyvön kívül csak egyetlen másik lehetséges opció maradt az uráli nyelvcsalád eredetére: a Kr. e. 2100 körül Kelet-Szibéria felől a Szejma-Turbino kultúrával a tajgaövezetben érkezett bevándorlási hullám, és általában az NTAT, valamint az N-L666 haplocsoportokat szokás hozzá kötni. ...  A Szejma-Turbino forgatókönyvet viszont kizárni látszik, hogy a Szejma-Turbino sírok csak nagyjából a Kazany-Nyizsnyij-Novgorod-Petrozavodszk vonalig terjedtek el ki, ettől nyugatabbra és délnyugatabbra nem, és a nagyobb népmozgást jelző szibériai és kelet-ázsiai autoszomális genetikai típusok elterjedésében is ugyanez a vonal jelez éles határt. ... 

... a zsinegdíszes kultúra aligha lehetett más, mint finnugor. Ez ... azt is jelenti ugyanakkor, hogy az uráli nyelven beszélő legészakibb, ma is többségében az N haplocsoporhoz tartozó népei eredetileg más, vélhetően paleoszibériai nyelveken beszéltek, és csak átvétel útján vették fel jelenlegi finnugor és szamojéd nyelveiket ...

Önmagában annak lehetősége, hogy az uráli nyelvcsalád őshazája valamilyen formában valahol Kelet-Európában lehet, már többször is felmerült többek között Kalevi Wiik, Pusztay János, Ago Künnap és László Gyula részéről is, de a genetikai adatok jelenlegi feldolgozottságára volt szükség egyrészt ahhoz, hogy ez ennyire konkrétan beazonosítható legyen, másrészt ahhoz, hogy világossá váljon, hogy a belső-ázsiai Afanaszjevo és Andronovo kultúrák is ezzel egy népességet alkottak. 

... a Kaszpi-Aral-Balhas vonaltól északra élő területeket nem, vagy csak kis mértékben érintette az iranizáció, és az ott élő szkíták közt egészen a török nyelvek megjelenéséig megőrizhették többségi helyzetüket az ugor nyelvek. Ha pedig ez így történt, akkor a magyar nyelv leginkább ezek kései túlélő leszármazottja lehet. 

A genetika ugyan alkalmatlan a nyelvek és az identitás azonosítására, mert a gének ezeket nem rögzítik, a jelen cikkben előadott körülmények mégis megengedik annak valószínűsítését, hogy a germánok a szarmaták által benépesített területen vették át a magyar jeleket. Ha ugyanis a szkíták ugor (értsd: magyar, vagy magyarral rokon) nyelven beszéltek, akkor a méd/szarmata népesség nyelve is hasonló volt a Hérodotosz által ránk hagyott híradás alapján (lásd ezt alább!). 

Horváth Csaba Barnabás azt írja a tanulmányában, hogy a hunok török nyelvűek lehettek, ezt azonban többek között a magyarul megszólaló hun hieroglifikus írásemlékek is cáfolják (4. ábra). Ugyanakkor nincs olyan bizonyíték, ami a hunok török nyelvét alátámasztaná, sőt az ismert hun szavak és az ótürk nyelvek szabályairól tudottak a hun és a török nyelv azonosítását kizárják. 


Méd-szarmata történelem

„Sarmatae, Medorum (ut ferunt) suboles”, azaz magyarul: "a szarmaták, mint hírlik, a médektől erednek" - írja Plinius (VI. 7,19). A méd név – Bibliában szereplő – eredeti formája Madaj. 

Cserép József egyetemi tanár szerint maga a szarmata szó is magyar: sarj+méd, vagyis méd-sarj, aminthogy a méd nyelv szakasztott mása a magyarnak. 

Cserép Józsefnek a szarmata népnevet illető fenti álláspontját alátámasztani látszik, hogy a hieroglifikus szövegekben szár-nak, vagy sar-nak elolvasható két jelet (az egyik a székely írás "sz", a másik az "s" betűjével rokonítható) az értelmes mai magyar olvasat kedvéért egyaránt "úr" értelemben és hangalakkal kell szerepeltetni az olvasatban. Ismert, hogy az akkádban a sar "király", a sumerben pedig "növényzet" jelentésű. A magyarban ezeknek felel meg az úr és a szár szó. Az összefüggés eredete nyilvánvaló: az ősvallás az égig érő fát azonosította az Istennel, ezért a szár nem csak növényi szárat jelent, hanem ebből a szóból alakult ki az Isten úr jelzője is, ami a honfoglalás korában uru-nak hangzott (ezért lehet a szarmata népnévnek szauromata változata) és "király" jelentést is hordozott. Azzal összefüggésben, hogy kezdetben egy magára valamit adó uralkodó dinasztia, később pedig a királyi hatalom isteni eredetűnek számított, miközben az Istent azonosnak gondolták az égig érő fával (a Tejúttal). Cserép József a sarj szavunkat vetette össze a szarmata tövével, de a származás tövét is figyelembe vehette volna. A származás tövében feltehetően azért szerepel a szár szavunk, mert egykor csak az égig érő fával azonos Istentől való származás volt fontos. 

A fentiekből következően a szarmata népnév úr mada "királyi méd" (királyi magyar?) jelentésű.

Aradi Éva írja George Rawlinsonra hivatkozva, hogy Berosszosz káld történetíró szerint a madák (vagyis a médek) Kr. e. 2000-ben elfoglalták Babilont és létrehozták a 224 évig fennálló királyságukat. Hérodotosz szerint a médek Kr. e. 850-ben jelentek meg, ám ekkor már hosszú időre visszatekintő történelemmel rendelkeztek. Ezzel összevethető adat, hogy a magyar krónikák is Babilonból vezetik le a királylistáinkat.

A szarmatákat korábbi lakóhelyükről, Médiából a szkíták mozdították ki Kr. e. 640 táján, és a Dontól keletre jelöltek ki számukra új lakóhelyet. Ott átvették a szkíta életmódot, majd Kr. e. 300 táján fellázadtak uraik ellen s attól kezdve önállóan éltek. (2)

A szarmata név a Kr. e. II. században átszállott a Közép-Ázsiából akkor felbukkanó  alán (ászi, roxolán, aorsz) csoportokra, akik közé beolvadhattak. Az alánok felbukkannak a magyar krónikák korai időkről írt fejezeteiben is. Ezek szerint egy alán csoport részévé vált a magyar népnek valahol a Kaukázus táján. Egy másik csoportjuk betelepedett a magyar Alföldre s ott lett az alföldi magyar parasztság egyik ősévé.

Strabó (Kr. e. 64- Kr. u. 20) a pártus birodalom megalakulását így írja le: "A Kaspi-tenger körüli dákok egyesültek a médekkel és megalkották a Pártus birodalmat". Ez a daha-méd egyesülés jogosnak mutatja a párthus-magyar rokonság kérdésének folyamatos felvetődését és életszerűnek a párthus hieroglifikus szövegek magyar olvasatát.

A méd nyelvről az innen elérhető rövid hieroglifikus szövegeken kívül semmilyen emlék nem maradt fenn, leszámítva a Hérodotosz által említett törzsneveket, illetve néhány személynevet. Ezeken felül az óperzsa nyelvben idegen elemként meghatározott szókincs egy része is utalhat még a méd nyelvre, ezek méd nyelvbe sorolása azonban inkább csak találgatás. Ezért indokolatlannak tűnik a modern nyelvészetben hangoztatott nézet a médek iráni nyelvéről. Különösen indokolatlan ez az irániasítás, ha Hérodotosz híradását figyelembe vesszük. Ő a szarmatákról leírta, hogy szkíta nyelven beszélnek, de a szavakat hibásan ejtik ki, amely valószínűleg valami nyelvjárás meglétét tükrözte. Mivel a szkíták - a hieroglifikus írásemlékeik és más adatok tanúsága szerint - magyar, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek, Hérodotosz híradása a médek/szarmaták nyelvének magyarságát, vagy magyarral való rokonságát valószínűsíti. 

Egyes tudósok szerint az úgynevezett lineáris elámi írás szolgált a méd nyelv leírására, amit azonban még nem fejtettek meg. 

Krónikáinkban Attila címei közt a fentiekkel összefüggésben szerepelhet a médek királya titulus. (3) 

Benkő István idézi Kiss Bálintnak, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának a véleményét, aki a magyar népnév eredetét Médiára vezeti vissza: „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” 

Benkő István említi Romsics Ignác nyomán, hogy a honfoglaló magyarokra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat először az olasz Carmela Guglielmino és munkatársai végeztek. Legfontosabb megállapításuknak az tűnik, hogy a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak”. 

A többek által a magyarok őshazájának tekintett nyugat-szibériai, szargatkai kultúra a Kr. e. V-III. század között állt fenn s ezt a kultúrával foglalkozó kutatók többsége ugornak véli. Keletkezésének időpontja összefüggésbe hozható a Méd Birodalom bukásával, vagyis a médek egy része ekkor északra vándorolt. A Kr. e. III. század után a terület hun befolyás alá került. A hun főhatalom Kr. e. III. és Kr. u. III. század között állt fenn, majd a hunokkal a szargatkai kultúra népességének egy része is nyugatra vonult. Erről a következőket írja V. A. Mogilnyikov: „A szárgátkai kultúra az i. sz. III. század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság ... nomád állattenyésztést folytató része ... a hunok soknemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált.”



Kaukázusi szarmata jelvény a hieroglifikus "Jó úr magas köve" mondattal




















A filipovkai szarmata szarvas jelei (előkészületben)




Egy kimmérai boszporuszi szarmata tükör jelei (előkészületben)




Egy szarmata ligatúra (előkészületben)


Egy gorgippiai szarmata csat (előkészületben)


Szarmata függő svasztikával (előkészületben)


Jegyzet

(1) A germán rúnák legkorábbi irodalmi említése a Kr. e. 300 és Kr. e. 200 közötti időkből való. A legkorábbi rúnaszövegek azonban csak 150 tájáról ismertek. A területen tartózkodtak a szarmaták, akik ugyanúgy használták a magyar hieroglif írás jeleit, mint az állítólag később megjelenő hunok. Ezért kézenfekvő (de - természetesen - további ellenőrzést kíván) az a feltevés, hogy a germán rúnák származhatnak a szarmatáktól, vagy a szarmata-hun jelek ősforrásából is.

A hun-székely jelekhez hasonló hieroglifákat már korábban is használtak a szkíták, az urartuiak és a hattiak/hettiták, vagy a Tordos-Vincsa kultúra népessége, ami azt jelenti, hogy a germán írásba került magyar-azonos jelek mindezen kultúrák jelkészletéből (vagy ezek fába rótt, de elveszett rokonságából) is származhatnak.

Tudjuk, persze, hogy a székely írás 20-50 jelének megfelelői már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. Vagyis elvileg szinte bárhonnan származhatnak a germán jelek. Közben számolnunk kell azzal is, hogy a fa íráshordozók nyom nélkül elpusztulhattak s nem maradt ránk semmi a korai sztyeppi népek némelyikének íráskultúrájából. Ezért - a tartós íráshordozón megmaradt írásemlékek alapján - nagyon alaposan fel kell mérni az egyes nemzeti jelkészleteket, hogy azok finom etnospecifikus eltéréseit érzékelni és hasznosítani tudjuk.

(2) Diodorus Siculus Bibliothéké című műve szerint (II. könyv 43. fejezet. Az angol kiadás: Diodorus of Sicily in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, 1967.,  The Loeb Classical Library. 28-29. o.) A szkíták egy kolóniát hoztak létére, melynek népét „Médiából szállították el a Tanaiszhoz, mely nép a szauromata nevet kapta. Sok évvel később ez a nép megerősödött, végigpusztította Szkítia nagy részét, mindenkit elpusztítottak, akit legyőztek és a földet sivataggá változtatták." Horváth Gábor fordítása.

(3) Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Túróczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza: „…Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum…”, azaz „… Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya …”. Ez több dolgot is jelenthet. Egyrészt a szarmatákat az eredeti nevükön médeknek nevezték. Másrészt a hunok etnokulturális és politikai kapcsolatban lehettek a szarmatákkal, vagy Attila korában még emlékeztek erre a kapcsolatra. A magyar krónikák megbízhatóságának, a hun-magyar azonosságnak a jele, hogy a médek és a hunok kapcsolatának emlékét megőrizték.

Sztrabón szerint még az I. században is létezett méd dinasztia (Strabón: Geógraphika. XI. könyv, XIII., 1.). 

Az I. század 33. évének pünkösdjén médek is voltak Jeruzsálemben a pártusok, elamiták és más nemzetiségű személyek mellett.

(4) Moravcsik Gyula a hunok vezető rétegét tekinti török nyelvűnek, mert a fennmaradt hun személynevek a vezetők nevei közül kerültek ki. A hunokat azonban már akkor is töröknek tartották, amikor a hun személynevek törökös magyarázatát még meg sem kísérelték. Egy időben ugyanis szokás volt minden nomád népet töröknek tekinteni, vagy legalábbis bennük valamilyen török komponenst feltételezni. A hun nyelvemlékek azonban a vezetők törökségét sem igazolják.

Például maga a hun népnév sem lehet török eredetű, mert a népnév legrégebbi alakjában a szókezdetben a ch hang szerepel, azt pedig már a XI. században élt Kasgari is felismerte, hogy a török nyelvek hangrendszereire különösen jellemző a zöngétlen veláris és laringális spiránsok hiánya. A tarchan és tarqan, a chan és qan, a qatun és chatun szóalakok – lévén a törökben is idegen eredetű méltóságnevek – nem bizonyítják ennek az ellenkezőjét. 

Ha azt a felfogást valljuk, hogy a hunok török nyelvűek voltak, akkor nyelvüknek mindenképpen valamilyen, az őstörök hangállapothoz közel eső nyelvi alakot kellene képviselnie. A reánk maradt hun szóanyagban azonban nagyon sok névnek kifejezetten nem-törökös a hangalakja. Például a „halotti tor” értelmű strava a szókezdet mássalhangzó-torlódása miatt török nyelvűek számára kiejthetetlen volt. Mássalhangzó kapcsolattal ugyanis török szó nem kezdődik. Márpedig a hun személynevek között több ilyen is fennmaradt, mint például Szkottasz neve is. Ha ezek idegen eredetűek voltak, a kiejtésüket török nyelvűek számára csak valami magánhangzó-előtét tette volna lehetővé.

Mivel sem az őstörökben, sem az ótörökben semmiféle szó sem kezdődhetett l, r és v hangokkal, nem lehetett török személynév Laudaricus, vagy Rougasz neve sem és nem lehetett török a Jordanesnél megőrzött var szó sem. Ez utóbbi a hun főváros: Varacsán "Vara hun", másutt Hunnivár (vagy hunni Var "hun nyelven Vár") nevében fordul elő.

Az ótörökben szókezdetben nem találkozunk d, g, n és m hangokkal (illetőleg az m-mel csak a b helyén). Ezért nem lehetett török Dengizich, Gordasz, Muagerisz és a sokat emlegetett medosz sem.

Jellemző sajátossága a török nyelveknek a kettős mássalhangzók hiánya, ezért nem török név az Attilasz, a Szkottasz és az Ellák sem.

Ami a Jordanesnél fennmaradt Ellák nevet illeti, ez Németh Gyulát a baskir Ilek személynévre emlékeztette, amely szerinte az ujgur ilig „fejedelem” szóval függhet össze. Azt azonban elfelejti megmagyarázni, hogy miként felelhet meg a török „i”-nek a hunban az „e” hang (ilyesféle hangfejlődésre ugyanis a török nyelvben nincs példa), továbbá nem fejti ki a szóbelseji „l” kettőződésének okát sem. 

S a sor még folytatható. A felhozott érvek miatt a hunok vezető rétegének nyelvéről csak bizonyos negatív megállapításokat engedhetünk meg magunknak, miszerint nem lehettek török, mongol, vagy iráni nyelvűek. (Moór/1963/64) 

Magyar nyelvűek azonban lehettek a hunok. A hun és (a szegedi genetikusok: Török Tibor és Neparáczki Endre által) hun eredetűnek mondott karosi honfoglalás kori leleteken lévő hieroglifikus szövegek magyar olvasata ezt alá is húzza. 

Ebből következően a szarmatáknak két okuk is volt a magyar nyelv alkalmazására. Egyrészt a - genetika újabb feltételezése alapján magyarral rokon nyelvű - szkítákkal való, Hérodotosz által említett nyelvi azonosság, vagy rokonság. Másrészt az általánosan elismert, nagy jelentőségű hun hatás, ami a sztyeppén érte a szarmatákat.



Irodalom

Aradi Éva: A Méd Birodalom történetének új szempontjai, Kelet Kapuja, 2019., január - március. 

Horváth Csaba Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN 2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p. 

Varga Géza: Andronovo edény az "Ak laka" mondattal

Moór Elemér: A hunok származásának kérdése, fő tekintettel a nyelvi forrásanyagra, Magyar Nyelv, Akadémiai Kiadó, 1963.

Benkő István: Médek - magyarok


Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. I. köt. 10.
Romsics Ignác: A magyarok őstörténetéről, Magyar Tudomány 

Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf., 1969. 

Varga Géza: Szkíta tartalom

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: Párthus tartalom

Varga Géza: Indián tartalom








A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz)  a kertjében lévő tóka tündérrózsái és a levelein napozó békák érdekes látnivalót kínálnak öregnek és fiatalnak 


A veleméri Szentháromság-templom, amelynek két rovológiai nevezetessége is megtekinthető




Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! 

Aligha talál jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!



A veleméri Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) mellett lassan befejeződik a százhúsz éves pajta felújítása



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése