2024. szeptember 12., csütörtök

Alba Longa etruszk urnájának magyarul elolvasható hieroglifikus mondatai

Merike Jooseph hívta fel a figyelmemet az 1. ábrán látható etruszk temetkezési urnára (1). Ezúton is köszönöm! Az urna tele van a magyar hieroglif írás jeleivel írt rövid mondatokkal (2. ábra), amelyeket azonnal el tudtam olvasni (2). A jelen cikkben ezek olvasatát adom közre.  


1. ábra. Az Alba Longa-i halotti urna (Vatikán Múzeum), balra az urna hieroglifikus mondatai, lentről felfele: Lyukó sar ten/Tin/Tinia (mai magyarsággal: Lyukó úr az isten), svasztika (az Éden négy szent folyójának felidézése négy darab "folyó" hieroglifával), Ég ügy "égi folyó",  Dana sar ég sar "Dana úr az ég ura"




2. ábra. Az urnát borító hieroglifák egy része (az olvasatukat alább mutatom be)





3. ábra. Az urna kiemelt, központi helyen lévő mondata: Lyukó sar ten/Tin/Tinia





4. ábra. A "folyó" hieroglifákból összeállított svasztika az Éden egy forrásból négyfelé induló szent folyóit ábrázolja 





5. ábra. Az urna Ég ügy "égi folyó" mondatjele az Istennel azonosnak gondolt Tejútra utal





6/a. ábra. Az urna világmodelljének képszerkezete egy Föld hieroglifa, amelynek negyedei elolvashatóak




6/b. Az urna legvalószínűbb nézetének olvasata Dana sar ég sar (mai magyarsággal: Dana úr az ég ura




6/c. ábra. Az urna egy másik, szintén lehetséges nézetének olvasata: Bél az ég ura 




Párhuzamok

Az etruszk urna jelhasználatának párhuzamai keletre, egy végső soron kőkori és nagy területeken elterjedt kultúrára mutatnak (3). Lehetséges, hogy az etruszkok származásának két magyarázata (az anatóliai és a kárpát-medencei eredeztetés) lényegét tekintve ugyanannak az őskultúrának a két irányból történő érkezéséről tanúskodik.  

A lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció. A 3. ábrán látható lyuk hieroglifa a tető szellőzőnyílását jelzi. Ennek közepébe egy fizikai lyukat mélyített az urna alkotója. A "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció magyar etnikumjelző, mert ez a körbe zárt pont alakú jel csak a magyar hieroglif írásban jelent lyukat, vagy Lyukót (Lucát). 



7. ábra. A Szergej Botalov kötetében 2009-ben közölt kazahsztáni ogur-szabír jelvény (e cikk szerzőjének fotógrafikája) azonosítja egymással a lyuk/Lyukó jelet, a fizikai lyukat és a Napot



8. ábra. A hun lyuk/Lyukó hieroglifa (Noin Ula) közepén lévő fizikai lyuk azt valószínűsíti, hogy ez a jel a hunoknál nem a Nap, hanem a lyuk/Lyukó szójele volt (vagyis a hunok magyarul beszéltek), az ábra két oldalán a székely írás "ly" betűjének két változata látható, a tojást tojó madarak a lyuk életet adó szerepét illusztrálják


Az Orion csillagkép további ábrázolásai. Sólyom Ferenc ajánlotta a figyelmembe egy bolgár szerző cikkét, aki egy bolgár tamgát vetett össze az etruszk urna központi jelével. 

Erről a jelről Nimród tamga néven legkorábban 1991-ben, az Ómagyar Kultúra füzetsorozatában írtam s később ezt több hasonló cikk követte. Ezekben megemlítettem a jel Bolse Anyikovo-i ezüsttálon lévő obi-ugor (vagy inkább szabír?) és egy 1200 körüli magyar ezüstdénáron lévő változatát is. Azóta kiásták Zalaváron is ezt a jelet, ahol Bakay Kornél szerint XI. századi maradványokat datálnak vissza a karoling korba. Hampel József is közölt már egy középkorinak feltételezett, a zágrábi múzeumban őrzött bori gyűrűt hasonló jellel. Azaz nem bolgár, hanem nemzetközileg elterjedt, ám a sztyeppi rokonnépekre jellemző jelről van szó. A különféle jelváltozatok még szélesebb körben el vannak terjedve. Ez a Nimród tamga három különálló jelből áll, azaz nem azonosítható pontosan az etruszk ten/Tin/Tinia jellel, amelyik egyetlen összefüggő vonal. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy ez az etruszk jel is összefügg az Orion csillagkép (az isten égi megjelenésének) ábrázolásával. Az Orion csillagképet ugyanis több sztyeppi nép, de még a sumér is az istenükkel azonosította. 

Jankovics Marcell ismertetett egy lapp mítoszt, amiben az Orion csillagképpel azonosított atya és a két fia egy előlük menekülő csillagszarvasra vadászik. Sokat mond, hogy a közép-amerikai indiánok is vadásznak tartják az Oriont. Ez a monda azonos a csodaszarvas mondával, amelynek főszereplője Nimród és a két fia: Hunor és Magor. Vagyis az eurázsiai és amerikai mítoszok főhőse a krónikáinkban már csak Nimród néven emlegetett fiúisten. Megerősíti ezt a sumér-etruszk-magyar-bolgár közös istenképzetet az is, hogy az említett bolgár cikkben bemutatott egyik ábrázolás középső jele pontosan megegyezik a magyar hieroglif írás ten jelével (9. ábra). Úgy tűnik, hogy e jelben megpróbálták grafikailag összehozni a fát ábrázoló ten jelet az Oriont ábrázoló Nimród tamgával, lévén az Isten egyszerre azonos az égig érő fával és az Orion csillagképpel is. 



9. ábra. A Sudikovo (Cserna Gora, Bulgária) lelőhelyről előkerült bolgár tamgaváltozat középső jele azonos a magyar hieroglif írás ten "isten, élet" jelével



Jegyzetek

(1) Etruszk kunyhó alakú urna, Kr. e. 900-850. Ez az urna egykor egy 16 év körüli egyén, valószínűleg egy fiatal nő hamvasztott maradványait tartalmazta, akit rituálisan és szimbolikusan egy „házban” helyeztek el, hogy felidézze személyi lényét és a társadalmi csoporton belüli pozícióját, amelyhez tartozott. A kunyhó tetejét sűrű faragott geometrikus kialakítás díszíti (szvasztika, meanderek és szögletes motívumok).

Ezek az urnatípusok jellemzőek voltak az etruszk-latium vaskor korai fázisaira (I.e. kilencedik-nyolcadik század). Általában olyan tárgykészlet kísérte őket, amelyek közé tartozhatnak edények, miniatürizált fegyverek és díszek, amelyeket egy akkor eltemetett nagy vázába helyeztek. Ugyanakkor modellt is képvisel ezeknek az ősi lakásoknak a valódi építészetének megismerésére, mely egy fa oszlopokból álló szerkezetből épült, vattle- és dörzsfalú.

Az urna egy igen jelentős latiumi nekropoliszból származik, amely a mitikus Alba Longa, a latin kultúra hegemóniai központja és bölcsője és Róma anyavárosa az ősi hagyomány szerint. (Vatikáni Múzeumok)

Hozzátehetem, hogy Róma első királyai etruszkok voltak és a latinok sok mindent az etruszkoktól vettek át. Például a latin anyaistennő neve Juno, ami az etruszk Uni átvétele. Ez viszont a magyar Enéh testvére (vö. anyag, ünő!). Ezért az sem meglepő, ha az etruszk főisten, Tin/Tinia neve meg a magyar isten szó második szótagjával azonosítható. Az etruszk isteni triász harmadik tagja, a fiúisten pedig, akit Hercle (Heraklész) néven ismernek, a károknál a Magor nevet viseli, aki ősapánkként szerepel a magyar krónikákban. Ebből is az következik, hogy az etruszkok és a magyarok eredete valamiképpen közös gyökerekből indult. Ez a közös őshaza és őstörténet azonban okoz néhány meglepetést. 

Mario Alinei szerint a magyar nyelv legközelebbi rokona az etruszk, amit ez az urnaszöveg alá is támaszt. Otto von Sadovszky ugyanezt mondja a penut indiánok nyelvéről s az amerikai indiánok népi jelrendszerével írt szövegek ezt megerősítik (9. ábra). A két nyelvész álláspontja nem mond ellent egymásnak, csak a nyelvtörténeti, őstörténeti és írástörténeti kép pontosítását jelenti. A kis területű és lakosságú őshazák helyett a Bibliában említett, a nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv és őskultúra viszonyait kell tisztázni. Ezt az újabb képet a legjobb nyelvészeti, régészeti, népzenei és genetikai eredmények már fel is vázolták. A döntő érvvel, a több ezer éves nyelvemlékek sorával, pillanatnyilag csak  a rovológia tud szolgálni.  


10. ábra. A hopi tál tulipán alakú Óg úr isten vagy Ogur isten mondatjele (az ábra két oldalán), középen pedig, fentről lefele az írásemlék Isten (ős ten) és Óg úr ligatúráit alkotó őstenÓg és sar (úr) szójelei (a székely írás "us", "nt/tn", "o/ó" és "s" jeleinek párhuzamai), amelyek a hopi edényen az ogur isten mondatot alkotják


(2) Az urna magyar hieroglif írása nem azonos sem a latin, sem a görög, sem a későbbi etruszk írással. Az 53 év kutatómunkával felfedezett és a Magyar hieroglif írás c. kötetben közreadott ősi írásrendszer már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Amerikáig és az akkor még egységesebb ősvallás céljait szolgálta. Szójeleinek szűkössége és a korlátozott célok miatt csupán néhány ősvallási kötődésű képszerű jelmondat leírására volt képes. A jelen cikkben tárgyalt etruszk urna ennek az ősvallási jelhasználatnak a tökéletes illusztrációja. E szójelkészletet napjainkig használják a magyar hímes tojásokon, hímzéseken, fazekasedényeken. Egy hieroglifikus mondat megtalálható az államcímerben, de akad hasonló a korai templomainkban is. Talán 4-6 ezer éve ebből a hieroglif írásból keletkezett a máig ismert székely írás, amelyet jobbára már alfabetikus rendszerben használnak.



11. ábra. Rézkori ten "isten, élet" szójel Szombathelyről (Szabó Géza nyomán)


(3) Juhász Zoltán írja: "Az iteratív rangkorrelációs algoritmus összesen 19 korreláló zenei-genetikai szövetséget tárt fel. Egy-egy ilyen szövetégben a zenei és genetikai típusok súlyvektorai hasonlóak, így a csoport jól jellemezhető ezen súlyvektorok átlagával: egy 50 elemű vektorral, melynek elemei a megfelelő kultúra/népesség átlagos súlyát mutatják a szövetséghez tartozó típusok súlyvektoraiban. Dolgozatunkban a 19-ből azt a 4 szövetséget mutatjuk be, amelyeket a magyar népzene őstörténete szempontjából a legfontosabbnak tartunk.
Első példánkban egy Belső-Ázsia területén és az amerikai indiánoknál legerősebb szövetség földrajzi megoszlását látjuk (1. számú szövetség). A csökkenő súlyvektor értékek jól mutatják a szövetség tagjainak együttes terjedését Kelet-Európa és a Kárpát-medence felé. A szövetséget alkotó genetikai és zenei típusok éppen a Kárpát-medencéig mutathatók ki egyre csökkenő súllyal, de Nyugat-Európában a súlyuk már elenyésző. A genetikai összetevők – az A, C és D haplocsoportok – kimagasló súlya a szibériai és Belső-ázsiai népekben (mongol, burját, jakut, jukagir stb.), ideértve a neolit és bronzkori temetők népességeit is: Serovo, Baraba1 (Kr.e. 8000, 4000–1800), Altai bronzkor, Baraba2 (Kr.e.1800–1000), Qin, Xiongnu (röv: SER, BB1, ABA, BB2, QIN, XIO, 0.33átfedés0.43), kétségtelenné teszi, hogy a szövetség zenei tagjainak forrásvidéke is Belső-Ázsia.
Az A, C és D haplocsoportok az amerikai indiánoknál még a fentieknél is meghatározóbbak (NAW, NAC, NAS, 0.5átfedés0.75); ez lehet a magyarázata a meglepően szoros rokonságnak Belső-Ázsia bizonyos népzenéi, a magyar és az indián népzenék között. A zenei elemzés kimutatta, hogy a szóban forgó zenei típusok jellemzően valamely félhang nélküli pentaton skálán mozgó, oktávnyi, vagy még nagyobb hangterjedelmű, ereszkedő, gyakran szabályos kvintváltó dallamtípusok. A magyar népzenében ezek fontosságára már Kodály és Szabolcsi is rámutatott, ősiségüket Volga-Káma vidéki mari és csuvas párhuzamokkal igazolva. Most látjuk, hogy ezek a típusok a Volga-Káma vidékre is és hozzánk is a belső-ázsiai forrásvidékről kerülhettek a népvándorlás különböző hullámaival, olyan népességek révén, melyekben a „szibériai” A, C és D haplocsoportok jelentős súlyt képviseltek. Fontos megjegyezni, hogy a Kárpát-medencében jelen ismereteink szerint a korai avarságban képviselték a legnagyobb súlyt az A, C és D haplocsoportok, így nem zárhatjuk ki, hogy a szövetség mondott zenei típusai – melyek a magyar népzenében kb. 20% súlyt képviselnek – már az avarok megjelenése óta jelen vannak."
A Szabó Zoltán által népzenénk forrásvidékeként megjelölt neolit és bronzkori Belső Ázsiába azonban a paleolit időszakban délről érkeztek az etnokulturális hatások, közte a magyar hieroglif írás használata is.   

A sokat ekézett Horváth István álláspontját így idézi a most megbukott Zsirai Miklós: "látnoki hévvel hitte és hirdette, hogy a magyarság a világ legrégebbi népe, a magyar nyelv a világ legősibb nyelve, s az idegen nyelvekben: a héberben, a görögben, a latinban vagy akár a finnben is hemzsegnek a magyarból való tulajdonnevek és közszók." 

A Horváth István álláspontját igazoló tényeket Zsirai is észrevehette volna, ha célja nem a közönség félrevezetése. A magyarból az idegen nyelvekbe került közszókat a meglepően konzervatív vallásos szókészletben lehet leginkább kimutatni. Erről a Közszavak és istennevek cím alatt számoltam be. 

Egyébként az a vita, hogy melyik a világ legrégibb nemzete, már az ókorban eldőlt. Plinius közölte, hogy az egyiptomiak és a szkíták versenyét a szkíták nyerték. A szkítákat pedig az őseink között üdvözölhetjük a genetikai eredmények és a szkíta hieroglifikus nyelvemlékek alapján is. 

Horváth István nézetét alátámasztani látszik az utóbbi 40 000 évből fennmaradt kb. 2-300 elolvasott hieroglifikus nyelvemlékünk. E rövid, magyarul megszólaló szövegek a Bibliában említett, nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv emlékei. 

Hasonlót olvashatunk Bakay Kornél művében is: „A magyar nyelv az ősnyelvek közé tartozik, amely - feltehetően - már az afrikai elvándorlás korában elkülönült a többi nyelvtől, hordozói tehát már a felsőpaleolitikum idején eljuthattak mind a Kárpát-medence, mind a Fekete-tenger feletti sztyepp és erdős sztyepp, valamint Közép- és Belső-Ázsia területére”. (Bakay K.  Őstörténetünk régészeti forrásai III. Bp. 2005). „Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való – nem túl mély – rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (az V-IV. évezredben) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszer csak – valami csoda folytán – az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász- vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül még a nagy Hóman Bálintot sem. A valós helyzet azonban más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit (karavánnyelv vagy közlekedő nyelv, úgynevezett lingua franca)” (Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.)

„A népek sohasem költöztek el hazájukból kedvtelésből vagy kalandvágyból, nem hagyták el könnyedén őseik temetőit és földjét. A magyarok sem tettek így soha. Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a hunok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor cigányok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság!” (Bakay/2003.)

A különböző tudományterületek egy irányba mutató eredményei miatt a finnugristák lépésről lépésre visszavonulnak és egyre inkább átadják a terepet kezdettől létező kritikusaiknak. Így igazolódnak Horváth István nézetei. 



Irodalom

Juhász Zoltán: Zenei őstípusok és a magyar népzene őstörténete (naputonline.hu)

Kásler Miklós és társai: Az Árpád-dinasztia filogenetikai eredetének meghatározása Harmadik Béla Y kromoszóma szekvenálása alapján, European Journal of Human Genetics, 2020. július 7. 

Szabó Géza: Korai írásemlékek és régészeti–történeti hátterük a Kárpát-medencében, Magyarságkutató Intézet Kiadványai 7., 2019.

IYI – Хилядолетната история на най-българския знак по нашите земи – от Неолита до ден-днешен (prarodinata.blog.bg)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése