2018. szeptember 19., szerda

Kinek a kulturális diktatúrája? - hozzászólás a Szakács Árpád által indított vitához


Szakács Árpád, a Magyar Idők újságírója adott interjút az Echo tévében. Az általa indított sajtóvitához szólunk hozzá néhány keresetlen szóval.


Szakács Árpád, mint a nemzeti irodalom támogatója, már tavaly könnyűnek találtatott a szememben

Szakács Árpád vagy három évig volt az egyébként igen rokonszenves Anima könyvnagyker nullszaldós kereskedelmi igazgatója. A könyvterjesztővel kötött szerződésünk alapján arra számítottam, hogy a feladatai közé tartozik a könyveim terjesztése is. Ez alatt az idő alatt azonban nem jutott öt perce annak megbeszélésére, hogy mit is tehetnénk közösen az írástörténettel foglalkozó tucatnyi kötetem terjesztése érdekében. Tarthattam volna előadást, indíthattunk volna internetes kampányt, felrakhattunk volna videókat a you tube-ra, tehettünk volna plakátokat az eladóterekbe, könyveket a kirakatba, vagy bármi hasznosat megtárgyalhattunk volna, ha lett volna ideje, ötlete és akarata a kereskedelmi igazgató úrnak - de nem volt. Mindössze annyit mondott, hogy az ő dolguk csak az, hogy ha bejön a vevő és kéri a könyvemet, akkor odaadják neki. Nos, nekem ennél egy kicsivel magasabbak voltak az elvárásaim.

A könyvkereskedelemben az a szokás, hogy a bevétel fele a kereskedőé, a másik fele meg a szerző, a kiadó és a nyomda között osztódik fel. Arra gondoltam, hogy ha beviszek egy könyvterjesztőhöz egy kötetet, amiből nekik nagyobb bevételük van, mint nekem, akkor tehetünk közös lépéseket az értékesítés terén is. Talán érdemes nekik is megkockáztatniuk egy-egy telefont és megszervezni valamit, ami előre viheti a terjesztést, egyúttal a tudományos haladást, meg a nemzeti identitás erősítését is. Nem sikerült ténylegesen szóba sem elegyednem Szakács Árpáddal és semmi érdemit sem tett azon könyveim terjesztése (és a saját hasznuk) érdekében, amely könyvek a magyar írás- és őstörténet évezredeiről, sőt évtízezredeiről mondanak valami máshol meg nem tudható fontosat. Aki meghallgatta az előadásaimat, vagy a tárlatvezetésemet a veleméri Sindümúzeumban, netán elolvasta a nemrégen megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetemet, az - remélem - megbizonyosodott felőle, hogy alappal mondom, amit mondok.

Csak Szakács Árpád úr érdeklődését nem sikerült felkeltenem - pedig talán illett volna odafigyelnie. Loholtam mellette a könyvespolcaik között, míg ő a munkáját végezte, hogy egy-egy mondatot, pláne a beszélgetésünk időpontját kicsikarhassam tőle, de nem ereszkedett le a témához, nem is ígért semmit. Ezért nekem Szakács Árpád úrnak a nemzeti kultúráért (vagy pénzosztás megreformálásáért?) közzétett vitaindító gondolatmenete nem tűnik igazán hitelesnek, bár minden szava igaz. Amikor azonban tehetett volna valamit a nemzeti kultúráért, akkor tökéletesen érzéketlennek bizonyult.


Igaza van-e Prőhle Gergelynek?

S hogy nem minden alap nélkül vártam el a köteteim támogatását, azt váratlan helyről, az Élet és Irodalom lapjairól erősítették meg nemrég, ahol ugyanis a nyelvészet rovatban a hét könyveként mutatták be a legújabbat. A kutatásra fordított időt is számításba véve, dolgoztam a könyvért közel ötven évet s ennek eredménye tűnhetett fel az Írók Boltjában, ahol a hét könyveiről a listát összeállították. Itt is köszönetet mondok érte. Ha a kereskedelmi igazgatók nincsenek is mindig a helyzet magaslatán, a könyvem - a jelek szerint - teszi a dolgát.

Az a tény azonban, hogy a könyvre a ballib oldalon figyeltek fel, mintha Pröhle Gergelyt igazolná valamelyest. Tudjuk, persze, hogy nincs igaza, hiszen minden valóban jó szerző csak nemzeti lehet. S most ne menjünk bele abba, hogy mit jelent a jobboldal és mit jelent nemzetinek lenni, mert nekem egyik oldal sem eléggé nemzeti. Amíg ártatlan magzatok tízezreit lehet lemészárolni büntetlenül és a Regnum Marianum templom nincs helyreállítva, addig Rákosi győzött.

Visszakanyarodva a témánkhoz, nem is annyira a könyvekkel van baj a nemzeti oldalon, mert azokat a szerzőik egyedül is tökéletesre csiszolhatják, hanem a kutatás, könyvkiadás, könyvkereskedelem értékelésének és támogatásának rendszerével. Ez alkalmatlan emberekre van bízva, amint az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás botrányos megszervezése és lebonyolítása is volt.

Az állítólagos nemzeti oldalon nincs igazán példa sem a rovológiai kutatás megszervezésére, sem a kutatási eredmények értékének fel- és elismerésére. Ez a szakterület "odafent" ugyanolyan szalonképtelen lehet ma is, mint volt az előző átkosban (amivel persze lényegében ugyanazt mondom, mint amit Szakács Árpád is mond).

Még a Magyar Idők szerkesztősége sem mutatkozik jobbnak számomra és az írástani kutatási eredmények számára a ballib lapokénál. Időnként ugyanolyan ostobaságokat közöl a magyar őstörténetről és ugyanolyan határozottan utasítja vissza az írástani cikkeim közlését, mint ahogyan az MTA is elzárkózott a kutatási eredmények megvitatása elől (tartva a rovológiai téveszméik lelepleződésétől?).

A Magyar Nemzeti Múzeumban pedig az ott általam letétbe helyezett rovásemlék felületét barbár módon lereszelték és letagadták róla az átvételi elismervényen még szereplő rovásszöveget. Az államtitkártól is hiába kértem segítséget, meg sem hallgatott, inkább a leletpusztító múzeum valótlanságainak adott teret a válaszlevelében.

Ha a Szakács Árpád keltette vitának és a mögötte sejthető rokonszenves kormányzati szándéknak sikerülne megváltoztatnia az eddigi végtelenül inkorrekt rendszert, akkor vajon mennyivel lesz jobb a magyar írástani kutatás és a rovológiai irodalom támogatottsága? Félő, hogy semmivel sem, mert ez a szakterület továbbra is a gyűlölt és/vagy lenézett kategóriában maradhat, függetlenül attól, hogy fontos részét képezi-e a nemzeti kultúrának, vagy sem. Éppen Szakács Árpád példája alapján sejthető ez.


Pröhle Gergely a támogatható nemzeti műveket hiányolja?

Pröhle Gergely szerint a jobboldalon nem terem olyan mű, ami támogatásra érdemes lenne. Könnyű leütni ezt a labdát, mert tudjuk, hogy ez nem igaz, bár totálisnak tűnő ballib diktatúra érvényesül a könykiadás, a könyvterjesztés, sőt a "tudományos élet" terén is. Ha minden nemzeti jellegű kezdeményt azonnal és habozás nélkül eltaposnak is, a szerzők áldozatkészsége folytán mégis teremnek kitűnő munkák.

Nos, az És-től kapott elismerés felhatalmaz arra, hogy a saját könyvem példáját hozzam fel. Ha a ballib egyik vezérhajója is elismeri az életen át, a nemzeti írásunk kutatása terén önzetlenül végzett munkám tudományos jelentőségét, akkor ezt az állítólag nemzeti kulturális kormányzatnak is észre kellett volna már vennie. A könyvem kinyomtatásához is adhattak volna támogatást (de nem kaptunk), amint a hieroglifikus írásunk bemutatásához sem hajlandó társulni sem az OSZK, sem az MTA.

Azonban még nincs veszve minden, mert a kulturális hatalom (a Magyar Idők és Szakács Árpád segítségével) kiköszörülheti a csorbát. Az újonnan felfedezett ősírásunkat és a dolgozatomat be lehet mutatni a világnak, a könyvet le is lehet fordítani angolra, kormányzati támogatással el lehet küldeni a világ nagyobb könyvtárainak, alapítható egy Írástani Kutató Intézet, ahol majd a munkát tanult elmék folytathatják stb.

A nagyérdemű a következő években tapasztalni fogja, hogy ez a sajtóvita a pénz körül forog-e s hogy érdekel-e érdemben bárkit is, változik-e valamit, jobbra fordul-e a nemzeti írástani kutatás és könyvkiadás, ismeretterjesztés sorsa.


Levél a Magyar Idők szerkesztőségének


Tisztelt Magyar Idők szerkesztősége, Gajdics Ottó főszerkesztő úrVillányi Károly, Szikszai Péter és Tábori Gabriella főszerkesztő-helyettesek!

Üdvözlöm a Szakács Árpád nevével fémjelzett kultúrharcukat, ami már régen időszerű volt! A saját megjegyzéseimet az alábbi blogbejegyzésben tettem közzé, amit ajánlok a megtisztelő figyelmükbe:
Kinek a kulturális diktatúrája? - hozzászólás a Szakács Árpád által indított vitához
A kérdésem mindezek után az, hogy időszerűnek érzik-e és támogatják-e a rendszerváltást a székely írás megítélésében, kutatásában és oktatásában (a hozzá kapcsolódó köznevelésben)? A téma a nemzeti kultúra ballib által megvetett és háttérbe szorított zászlóshajója: a magyar írástörténet. Tudjuk és többször megállapították már, hogy ez a tudományterület az akadémikus „tudomány” lenézett mostohagyermeke. Ha írnak, vagy mondanak róla valamit a közpénzen tartott „nagyok”, akkor azt csak azért teszik, hogy hazudjanak és a szemünkbe köpjenek - hogy a budapesti hun(?) jelvény rovásírásos felületének muzeológusok általi barbár lereszelését bővebben ne is értékeljem http://vargagezairastortenesz.blogspot.com/2017/12/a-budapesti-hun-jelveny-jelei.html .
Az Önök figyelmére és támogatására alkalmat ad a Magyar hieroglif írás c. kötetem  http://csinyalohaz.hu/index.php/cikkek/255-magyar-hieroglif-iras , amelyet az És a hét nyelvészeti könyvének minősített. Igazat adnának a most leváltott Pröhle Gergelynek azzal, hogy a nemzeti sajtó képviselőiként nem hajlandók észrevenni a könyvemet és a közel ötven éves írástani kutatásom eredményét?
A szíves figyelmüket és a támogatásukat kérem a magyar hieroglif írás, a magyarság kőkori eredetű harmadik írásának bemutatásához (ezzel az írásunkkal vannak írva a hímes tojásaink, az archaikus „díszítésű” cserépedényeink és festett ládáink is). Van e felfedezésnek olyan tudományos jelentősége, ami miatt megérdemli a nyilvánosságot és az állítólagos nemzeti sajtó figyelmét is.
A legújabb zsengém e tárgyban: 

- Szarmata szarvas "Nagyon jó ős" szerepben


Üdvözlettel:







veleméri Csinyálóház egy különleges szépségű őrségi szállás egy önálló épületben (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) szép természeti környezetben, patak és erdő között




További blogbejegyzések

A tóka részlete



Ne fogadjon el utángyártott, vagy gyanús csomagolású őrségi szállást! Valódi, rovológus által vezetett őrségi szállás csak nálunk!




A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház kertjében felállított Onogesius-szobor Hankó Péter szobrászművész alkotása


Tavasszal el kellene döntenünk, hová is menjünk majd nyaralni? Bevallani sem merjük magunknak, hogy szeretnénk egy jó ajánlatot kapni, amiben nem csak szállás, hanem kulturális csemege is van? Szeretne a szép szállás mellé valamiféle értelmiségi-vonzó, de nem túl drága szolgáltatást kapni? Ha Önnek a szállás mellé a veleméri Onogesius-szobor megtekintésére támadna kedve, akkor ajánlhatjuk magunkat! Ez az ajánlatunk nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk ajánlott őrségi szálláson nem csak az Onogesius-szobor megtekintésére, hanem a magyar hieroglif írásról folytatott eszmecserére, a Sindümúzeumban díjtalan tárlatlátogatásra is van lehetőség az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés, a múzeum meg a szobormegtekintés is) teljesen ingyenes. Ha Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a hun-magyar romantika mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az Onogesius, az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Másutt meg mutatóba sincs. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot az őrségi szállás lefoglalása végett!




A veleméri Cserépmadár szállás konyhája egykor egy őrségi parasztcsaládot szolgált disznóöléskor is, karácsonykor is, tollfosztáskor is, meg a mindennapokban is

2 megjegyzés: