A székely írás nikolsburgi ábécéjének van egy jele, amelyik megoldhatatlan rejtélyt jelent az akadémikus tudomány számára. Ez a világfát ábrázoló "tprus" (tapar ős "szabír ős") mondatjel. Sehogyan sem illeszkedik az akadémikus prekoncepcióhoz, amelyik hallani sem akar a szó- és mondatjeleinkről, a magyar ősvallásról, valamint a magyarság és az ókori magaskultúrák kapcsolatáról. Ezzel a mondatjellel a Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal 1993-ban közösen írt Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben foglalkoztunk első ízben. A közleményünk szakmai vitát eredményezett, amelyben mintegy 30 év után sikerült valamivel jobb belátásra bírni az akadémikus "tudomány" néhány képviselőjét (1). Újabban a világfa vita keretében újabb tagadók bukkantak fel, akik mit sem tudnak az előző vitáról és a tanulságairól. Az eredeti temporius vita fejezetei ugyan nyomtatásban is megjelentek, ám nem volt sajtóvisszhangja és így a tanulság nem jutott el az újabb tudós vita résztvevőihez. Ez a most előkerült kercaszomori mondatjel tudományos értelemben a végső döfést jelenti a világfára és a "tprus" mondatjelre vonatkozó, kezdettől több sebből vérző akadémikus álláspont számára. Ugyanis nyilvánvalóvá teszi a több ezer éves folyamatot, amelynek során e világfát ábrázoló tapar ős mondatjel változatai használatban voltak és maradtak a magyarságnál. Ha a világfa vita tudós résztvevői értesültek volna a temporius téveszme diadalmenetéről, akkor a világfa vita talán ki sem alakul.
1. ábra. A kercaszomori Pongrácz család által kiállított vasalaton a szabír ős mondatjelet két példányban is kialakította a kovács, az ábra bal felső sarkában fentről lefele a székely írás ős és "tprus" (tapar ős "szabír ős") szójele látható
2025. augusztusában, az őrségi falvak kulturális seregszemléjeként szervezett szattai ünnepen fényképeztem az alábbi kovácsmunkát (1. ábra). Akkor nem jegyeztem fel, hogy melyik falu pultján volt kiállítva. Farkas Zoltánné Ágota veleméri polgármester asszony tájékoztatott róla, hogy a kercaszomori Pongrácz család állította ki a vasalatot. Egy ajtó sarka lehetett valaha, amikor minden falunak volt saját kovácsa. Azt még jó lenne tudni, hogy melyik kovács készítette, mikor és hol. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy egy őrségi, vagy őrségközeli kovács, talán a kercaszomori Pongrácz család egyik tagjának munkája ez. Igaz, hogy az ilyen apróbb vasárut messziről is lehet szállítani. Például olyan helyről, mint Torockó, ahol a fél falu ebből élt és negyed Magyarországot látták el hasonló kovácstermékekkel. A szattai falunapon lefényképeztem a kercaszomori vasat és csak napokkal később vettem észre a rajta lévő hieroglifákat (ősvallási kötődésű szójeleket). E magyar hieroglifák miatt kizárható az, hogy külföldi áruról lenne szó, sőt e jelek éppen az Őrségben és az egykor Magyarországhoz tartozó környékén (pl. mai délszláv területeken) tűnnek őshonosnak legalább a hun-avar kor óta.
A vasból formált ős és tapar hieroglifák jellegzetes világfa ábrázolások. Azon világfát ábrázoló hieroglifák közé tartoznak, amelyekről a világfát fel lehet ismerni. A véle kapcsolatos ősvallási nézetek ismeretéről tanúskodik a két jelből álló képszerkezet is. A Tejút hasadékát ábrázoló ős jel ugyanis a fa csúcsán van, mert az ősvallási képzetekben a napisten palotája a Sarkcsillagnál, a Tejút felső végénél található. A két faábrázolás szimmetrikus elhelyezése a szkítáknál és az amerikai indiánoknál is tapasztalható, szimmetrikus írásemlék előállítására való törekvés példája. Ezek az ősvallási nézetek, meg a nekik megfelelő ábrázolási konvenciók (2) és jelhasználati módok hosszú évezredek óta folyamatosan kimutathatók a magyarság eleinként, vagy rokonaiként számon tartható népeknél.
Nincs ok és lehetőség arra, hogy - Pócs Évához hasonlóan - a honfoglaló magyarok esetében a hasonló (írásjelekből összeállított, ezért elolvasható) világfa ábrázolások ismeretét kétségbe vonjuk. Nem csak a több száz honfoglalás kori világfa ábrázolás, hanem a világfa ábrázolások sorozatában kimutatható gondolati, jelhasználati és nyelvi folyamatosság is kizárja a Pócs Éva által felvetett magyar- és tudományellenes ötlet komolyan vehetőségét. A világfa vitában az ügy tudományos érdemét tekintve eredménytelenül hozzászóló tudósok számára döntő érvet szolgáltatott volna ez a kercaszomori kovácsolt világfa ábrázolás az itt bemutatott párhuzamaival egyetemben - ha az akadémikus "tudomány" képviselői ezt ismerték volna és a nyílt tudomány elveit szolgálva érdeklődést mutatnának a rovológiai tények iránt.
Két székely (3) hieroglifa, a nikolsburgi ábécé "tprus" (tapar ős "szabír ős"), valamint ős szójele van itt vasba kovácsolva az égig érő fa ábrázolása érdekében (1. ábra).
A nikolsburgi "tprus" jel sajátossága, hogy a jelnévben szerepel ugyan az us "ős" szó, ám a nikolsburgi grafikai képben nyoma sincs a hozzá tartozó szilvamag alakú jelnek (8. ábra). Az ellentmondást feloldandó azt feltételeztem, hogy a "tprus" (tapar ős) jelnév egy korábbi ligatúra neve, ám a ligatúra grafikai alakja időközben leegyszerűsödött és lekopott róla az ős szójel rajza. E feltételezésemet igazolta egy szerbiai cserépedény (4. ábra), egy longobárd ékszer (5. ábra) és egy avar szíjvég (8. és 10. ábra) után ez a kercaszomori kovácsmunka (1. ábra) is. A tapar és az ős szójelek egykor valóban ligatúrát alkottak s annak lekopott maradékát őrízzük a nikolsburgi ábécében. Mindkét jelet megtalálni a veleméri rajzos sindükön is hasonló környezetben, az égig érő fa (világfa, életfa) ábrázolásain (2. és 3. ábra). A hun és avar kori jelhasználat tanulságait is figyelembe véve nyilvánvaló, hogy az őrségi jelkészlet a hun-avar-magyar etnokulturális összefüggés újabb rovológiai bizonyítéka. A legkorábbi jelváltozatok és párhuzamok az idő még mélyebb kútjaiba vezetnek.
2. ábra. A világfát ábrázoló tapar "szabír", vagy tapar ős "szabír ős" olvasatú jel egy veleméri rajzos sindün, amelyiknek grafikai képéből hiányzik az ős hieroglifa (veleméri Sindümúzeum)
A 2. és 3. ábrán látható veleméri rajzos sindük ős és tapar "szabír" hieroglifái alátámasztják azt, hogy az Őrségben nyomokban szinte napjainkig megmaradt a hun és avar kori jelhasználat (4).
Időszerű e veleméri sindüjelnek és párhuzamainak a tárgyalása. Ugyanis a Néprajzi Múzeumban Bulcsu László néprajzkutató a múzeum számára átadott kilenc veleméri rajzos sindü feldolgozásával mostanában kezdte el a sindürajzolatok kutatását, népi szójeleink értelmének tisztázását. Kitűnő lehetőséget ad ez arra, hogy az akadémikus tudomány a tényeknek megfelelő álláspontot alakítson ki a népi jelhasználatban napjainkig megmaradt szójeleinkről.
3. ábra. Veleméri rajzos sindü és a grafikai rekonstrukciója az égig érő fa tetején lévő ős szójellel (veleméri Sindümúzeum)
A 3. ábrán látható veleméri sindün ugyanúgy a világfa csúcsán van az ős szójelünk, mint a kercaszomori vasalaton is. Csak az alattuk lévő fa ábrázolása eltérő. Ez a felcserélhetőség értő jelhasználatra utal. Az őrségiek több ezer éves szójelek ismeretét és használatát őrizték meg a számunkra. Néhai idősb. Kolossa Elek veleméri adatközlőmnek köszönhetően fennmaradt, hogy a múlt század első felében élt veleméri Antal József szerint a 3. ábrán látható sindün az "Isten valamicsodája" van s az védte meg a tetőit az 1928-as nagy vihar idején. E jel a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban "Isten" jelentésű, a vámfalusi és észak-erdélyi fazekasok pedig "Isten szeme" mintaként tartják nyilván. Azaz a magyar nép egy több ezer éves szójel használatát és jelentését őrizte meg napjainkig (5).
A magyar népi jelhasználat megértése hozzásegítheti a néprajztudományt több más kérdés megválaszolásához, például a magyar tulipántisztelet eredeztetésén túl a birtokjeleink értelmének tisztázásához is. Érthetővé válik az is, hogy miért hasonlítanak a népi birtokjelek a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelekhez. E kérdést a Magyar Néprajzi Lexikon vetette fel, ám választ csak a Magyar hieroglif írás c. kötetben és a jelen cikkben is bemutatott népi hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) létének tudomásul vétele adhat. A nemrég eredménytelenül záródott világfa vita végére is csak akkor tehetjük fel a pontot, ha felmutatjuk a veleméri sindükön és a kercaszomori kovácsmunkán egyaránt felismerhető szójeleket.
4. ábra. Szabír ős ten mondatjel egy XV. századi sztalacsi edényen Vesna Bikic nyomán, a Tejutat idéző, eget tartó világfa (tapar "szabír" szójel) felett ott van a Tejút hasadékát ábrázoló ős hieroglifa, a fát pedig körülöleli egy ten szójel
E "tprus" ligatúrának párhuzamai bukkantak fel a veleméri rajzos sindükön, a mai délszláv területeken, meg egy hun eredetű, vagy hun hatásra készített longobárd korongon. Továbbá a közelben van Zalaszabar, meg az ókori Savaria utódaként létező Szombathely is. Mindezek fényében tekinthetjük e kercaszomori kovácsjeleket a magyarság és a magyar kultúra szabírhun eredetéről tanúskodó leletsorozat részének is.
5. ábra. Itáliai longobárd korong a magyar hieroglifákkal írt Lyukó a szabírok őse mondat jeleivel (balra) és a nekik megfelelő székely "ly" (lyuk/Lyukó), "tprus" (tapar us "szabír ős"), valamint "us" (ős) jelek (jobbra)
A "tprus" jellel többször foglalkoztam már, de téma volt ez az akadémikus kutatók írásaiban is. Ezekben az ismert kutatók sorra bizonyították be saját magukról és a köreikről, hogy alkalmatlanok bármiféle rovológiai kutatásra és leírásra, mert céljuk nem a rovológiai valóság feltárása, hanem egy prekoncepció (a "mindent másoktól vettünk át" meg a "semmi közünk a hunokhoz" elv) képviselete. A kudarcukat felemás módon kénytelenek voltak beismerni a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban a "tprus" mondatjel magyarázatakor. Az nyilvánvaló e történetből, hogy a nyílt tudomány napvilága nem ragyog még be minden ház ablakán. A történelemhamisításra és a parasztvakításra azonban - tisztelet a kivételnek! - mintha mindig készen állnának.
6. ábra. Bojna 3. idol (balra), valamint a mondatjelét alkotó hieroglifák megfelelői: a székely "n" (nagy), "s" (sar "úr"), a három ágpárral rendelkező, istennel azonos égig érő fát ábrázoló "tprus" (tapar ős "szabír ős") és "l" (él) rovásjel (jobbra, lentről felfele)
A jelpár őrségi felbukkanásának és (e kovácstárgy esetében már helyesen) a mindkét szójelet feltüntető alakváltozatnak jelentősége van. Zalaszabar és Savaria vidékén igazolja Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár adatát, miszerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). Nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy a székely írás nem csak a székelyek sajátja, hanem el volt terjedve, sőt (például a fazekasjelek között és a hímes tojásokon) napjainkig használatban van az egész magyar nyelvterületen. Ebből következően nem szükséges a székelyeket minden komolyan vehető alap nélkül egy elmagyarosodott török népcsoportnak beállítani. Ezt tette az 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz, a székely írást idegenektől származtatva, ám szót sem ejtve a magyarul elolvasható hun és avar szövegekről, meg a népi hieroglifáinkról. Ez nem csak azért történt így, mert a neves szerzőknek fogalma sincs arról, hogy eszik-e, vagy isszák a hieroglifikus írásemlékeinket, hanem az akadémikus érdeklődés, a szójeleink kutatására vonatkozó engedély hiánya miatt is (6).
7. ábra. A közeli Dobronakról származó hímes tojás jeleinek olvasata: Ragyogó Egy ten a szabír (ős), az ábra jobb oldalán fentről lefele a székely írás tprus mondatjele, ten szójele és "gy", meg "r" betűje
Jegyzet
(1) Az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Kutatóközpontja által kiadott Nyelvtudományi Közlemények c. folyóiratában Máté Zsolt tisztelte meg egy kritikával (2001). A cikkhez fűzött irodalomjegyzékét - amelyben a kötetünk három szerzőjének neve is szerepel - a szakirodalomban szokatlan módon - a következő mondattal zárja: "A tudomány az idézett szerzők nem mindegyikét tartja egyaránt mértékadónak". Ebből az tűnik ki, hogy Máté Zsolt saját magát gondolja alkalmasnak a "tudomány" álláspontjának megfogalmazására. Ha Sándor Klára 1996-os értékelését tekintjük alapnak, miszerint a tudomány nem ismeri a székely írást, minden alapvető kérdés tisztázatlan, akkor igazat adhatunk Máté Zsoltnak, mert ő valóban a "tudományos" álláspont képviselője.
A "tprus" mondatjelről hármunk által adott értékelést így ismerteti:
8. ábra. A Szekeres István által a kínai ku-wen írás jelei között jól azonosított, de tévesen magyarázott kínai "ivadékok, utódok, következő nemzedék" jel
"Szekeres István a tprus rovásjel párhuzamait az ’utód’, ’utána megy’ és rokon értelmű értelmezésekben találja. Hangtani magyarázatként a magyar tipró szóból eredezteti, az ellenséget eltiprásig üldöző követőre utalva."
Szekeres István valóban talált egy világfát ábrázoló kínai jelet, amelyik a nikolsburgi tprus jelünk - formáját tekintve - közeli megfelelője (8. ábra). A kínai jelpárhuzamot szerencsésen azonosította, ám a hozzá fűzött hangtani magyarázata - az ősvallási vonatkozások figyelmen kívül hagyása miatt - téves. Nem az ellenség üldözéséről és eltiprásáról van szó, bármennyire csábító is a tpr hangok felbukkanása. A kínai jel "utód, következő nemzedék" jelentése segít hozzá a helyes értelmezéshez. Az ősvallási képzetek szerint ugyanis a születendő gyermekek lelke az égig érő fa ágain vár a sorára. Ez teszi érthetővé, hogy a "következő nemzedék" jele miért az Istennel azonos égig érő fa, vagy világfa rajza.
9. ábra. A Simon Péter által azonosított óegyiptomi heper "Nap, napjárás, keletkező fény" jel
"Simon Péter egészen messze vezető következtetésekre jut. Szerinte a tpru – talán – az óegyiptomi skarabeus jel megfelelője, amelynek hangértéke chpr/w/, ami nagy egyezést mutat. Vagyis a székely jel is a Napisten, a felkelő Nap jelképe lenne, és annak hangértéke – tpru – magánhangzók közbeiktatásával a felkelő Nap nevének a székelyek ősei által használt változata volt. – Hogy ez a név hogy hangozhatott, arról a szerző már nem szól. Nagyjából ennyi a jelértelmezés története." - írja Máté Zsolt.
Ezzel szemben Simon Péter említi az egyiptológusok által a múlt század második felében lejegyzett chpr/w/ hangalakot, ami az első hang kivételével megegyezik a XVI. században lejegyett magyar tpru(s) hangértékkel (Simon/1993/52). Helyesen azonosítja ezt a jelet a napisten és a felkelő Nap jelképeként. A Nap ugyanis karácsonykor az égigérő fa (Tejút) hasadékában kel, amit a régiek a napisten évenkénti újjászületéseként, feltámadásaként értelmeztek.
Ehhez még kapcsolódik az us-nak mondott jelértelmezés bokra is, amelyet Szekeres az ős szavunkkal, Varga Géza az életfa virágával azonosít. - írja Máté Zsolt.
Ezzel szemben a ligatúra egyik összetevőjét, az us "ős" jelentését én fejtettem ki alaposan (Varga/1993/136): "Bíró József említi, hogy a Wallis Budge Hieroglyphic Dictionary szerint az us/su szó jelentése "ős". A rovásjel grafikai formája, hangalakja és fogalomjelentése egyaránt felbukkan Anatóliában és Mezopotámiában. Formája és jelentése a hettita hieroglif írás "Isten" jelében, valamint a sumér napisten jelében, hangalakja meg a ... protohatti Estan istennév ... és a sumér istin "egy" szó első szótagjában ismerhető fel." Azaz pontosan azonosítottam az us szó hangalakját, formáját, jelentését és ősvallási kötődését is az ókori párhuzamokban. Lényeges, hogy ezek együtt egy virágszerű ábrázolást alkotnak, mert ez a képeket alkotó jelhasználat jellemzője a hieroglifikus írásemlékeknek. Az akadémikus magyarázatok rendre fennakadnak a hieroglifikus szövegek díszességén és erre hivatkozva zárkóznak el a nyelvemlékek tárgyalásától, holott nincs olyan szabály, hogy egy írásjel, vagy írásemlék nem lehet egyúttal díszes is.
Ha valaminek ennyiféle – és eltérő – magyarázata van, az óhatatlanul felkelti a kutató gyanúját: Vajon nem a kiindulás hibás-e". - írja Máté Zsolt.
Valójában az álláspontjaink alapvetően nem térnek el egymástól, a kis eltérések pedig érthetőek az időbeli és földrajzi távolságok, vagy az ősvallási gondolati rendszerek sokoldalúsága miatt. A három magyarázat valójában ugyanannak az istennel azonos világfa-tiszteletnek a három oldala. Mindhármunk magyarázata kötődik az ősvallás napisten-tiszteletéhez.
Máté Zsolt azért vélte eltérőnek a magyarázatainkat, mert téves a jeleink és az írás eredeztetését illető akadémikus alapállás, amit a magáévá tett. Őket azzal oltották be a fnnugrista szalonokban, hogy nekünk saját írásunk nem lehetett, ezért a jeleinket valahonnan - az átadóként kijelölt ótürk írásból - kellett átvennünk. Erről árulkodik a megjegyzése is: "Telegdi leírása oly világos ... róla igazán felesleges feltételezni, hogy óegyiptomi kaballisztikus jeleket őrzött volna meg." Ha ez az egyiptomi jellel kapcsolatos véleménye, akkor mit mond a kínai párhuzamról? Azt is őrizgetnie kellett volna Thelegdinek? Miközben a sumér, meg a hettita jelpárhuzamokat sem kellene kihagyni az őrizgetésből. Máté Zsoltnak meg sem fordul a fejében, hogy a dolog fordítva is történhetett. Nem kellett óegyiptomi és egyéb kabalisztikus jeleket megőriznünk, mert már volt ugyanolyan saját jelünk. Vagyis az egyiptomi, a sumér és a kínai jelpárhuzamok egyaránt származhatnak a kőkori magyar ősvallás jelkészletéből. Ezt a lehetőséget támasztja alá az ókori magaskultúrákat jóval megelőző jelek között (például a Mas d' Azil-i, vagy az indián népi jelkészletekben) lévő székelyazonos jelek és a legváratlanabb helyeken és korokban felbukkanó, magyarul elolvasható hieroglifikus szövegek nagy száma. E széles körű elterjedtség kizárja azt, hogy bármelyik ismert ókori írás jeleit őrizgetnie kellett volna Thelegdinek. Ezek bizony az őseinktől örökölt saját jelek.
A "tudományos konszenzus" szerint az írás poligenezissel, több, egymástól független központban alakult ki. Ha ez valóban így történt volna, akkor Máté Zsolt joggal tarthatná egymástól eltérőnek, akár egymást kizárónak is pl. a kínai és az egyiptomi jelpárhuzamokra alapozott magyarázatokat. Hiszen akkor választásra kényszerülne: vagy az egyik, vagy a másik írásrendszerből kellene eredeztetnie a magyar jelet. S egyszerre valóban nem származhatna két helyről a "tprus" mondatjel. Azonban ez a mondatjel s véle a székely jelek jó része mégis csak ott van a világ számos pontján, például a hopi, vagy az anaszazi sziklarajzok és fazekasedények jelei között is. A feladvány megoldása az, hogy az összes ókori írásban, meg az amerikai indiánoknál is meglévő, közös székelyazonos jelkincs a kőkori magyar ősvallás jelkészletéből származik. Ezt kell feltennünk, mert csak ezzel az eredeztetéssel lehet megmagyarázni a mindenütt feltárt rovológiai párhuzamokat.
A Nemetz Tibor által elvégzett matematikai valószínűség számítás szerint az írásrendszerek egyetlen ősi jelrendszerből, monogenezissel alakultak ki. Azaz a "tprus" jelről hármunk által adott, a felületes szemlélő számára eltérőként értékelhető magyarázataink nem ellentétesek egymással, csupán sokkal korábbi időszakba helyezik a magyar jelkészlet eredetét. Nem az a valódi kérdés, hogy melyik ókori írásból eredeztethető a székely írás, hanem az, hogy a magyar írás melyik ősi változatából származtathatók az egyes ókori írásrendszerek. Ez a kézenfekvő megoldás azonban - a finnugrista agymosásnak és a rovológiai kutatás elhanyagolásának köszönhetően - fel sem merülhetett Máté Zsoltban.
A "tprus" jelnév feloldásaként Máté Zsolt a következő téves magyarázattal állt elő: "Rejtélyes betűcsoportunk lehetséges olvasata ... temperius vagy temporius. ... Jelentése: ’korábban’, a tempus szó adverbium gradus comparativusa. A Nikolsburgi ábécében a tprus előtti jel az ent, vagyis olvasatunk szerint a szerző azt jegyezte meg, hogy az ent jelet ’korábban’ (temperius) három cikk-cakkos áthúzással jelölt függőleges rovásként írták, később pedig eggyel." Magyarázatának több hibája is van. Közülük végzetes az, hogy állításával ellentétben a "tprus" jel előtt nem az "ent" (helyesen: Ten) van, mert a nikolsburgi ábécé sorvezetése nem balról jobbra halad, hanem jobbról balra. Ezért a "tprus" nem lehet a latin temporius "korábban" rövidítése, ami az egész konstrukciója alól kirántja a szőnyeget. A két jel kapcsolatát egyébként támogatja, hogy a "tprus" és a Ten jelek alakja hasonló, ugyanis mindegyik az égig érő fa rajza. Közülük a legkorábbi ismert változat a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek között előforduló Ten jel, amit persze a nikolsburgi ábécé szerzője nem ismerhetett, de ugyanígy nem ismerte a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobron megjelenő jelváltozatot (13. ábra), meg a kb. hatezer éves közel-keleti, vagy a kőkori eredetű indián előfordulásokat sem.
A történet folytatását A temporius-téveszme diadalútja c. cikkben írtam meg. Máté Zsolt dolgozatának hatására Róna-Tas András és Sándor Klára is kihagyta a nikolsburgi ábécé jeleinek bemutatásakor a "tprus" jelet, azaz megtévesztő adatokat közölt a nikolsburgi rovásábécéről, amelyeket pedig korábban jobb minőségben is publikáltak már. Harmadik figyelmeztetésemre aztán Sándor Klára észrevette Máté Zsolt hibáját, ám azt a nikolsburgi kézirat "forráskritizálásával" próbálta meg orvosolni, azt feltételezvén, hogy a szerzője tévesztett a "tprus" mondatjel helyét meghatározó korrektúrajel használatakor. Azaz szerinte inkább meg kell változtatni az 1400-as évekből való forrást, csak Máté Zsolt tévedését ne kelljen beismerni. Végül a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban ez a beismerés felemás módon mégis megtörtént. Addig azonban nem jutottak el, hogy elismerjék: az us (ős) egy "székely" szójel, a "tprus" (tapar ős "szabír ős") pedig egy "székely" mondatjel. A rövid kercaszomori kovácsoltvas szöveg azonban kikényszeríti ennek megfogalmazását. A "tprus" tehát nem egyszerű értelmező megjegyzés a középkori latinitás megszokott, hétköznapi rövidítéses kézírásával, hanem a szabír ős napisten magyar jelneve.
(2) A világfát bemutató ábrázolási konvenciók különböző típusai a hun-magyar ősvalláshoz kötődnek. A fa különféle jellegzetességei, helyzete és a világfát ábrázoló egyedi hieroglifák azonosítják a világfát. A leggyakoribb, ide tartozó ábrázolási konvenciókat a Világfát tartalmazó ábrázolási konvenciók c. cikkben soroltam fel. Ezek közül a kercaszomori kovácsoltvas mondatjelben a következők ismerhetők fel:
- Eget tartó fa: A fa fő funkciója az égbolt tartása, amely szorosan kapcsolódik a kozmikus rendhez és a világmindenség hierarchiájához. E képzet ismeretére utal, hogy a kercaszomori kovácsolt fa ágai az égbolt terhe alatt meghajolnak.
- Isten olvasatú fa: Ez az ábrázolási konvenció a fát az Istennel azonosítja. A világfa ábrázolásokban szójelekkel írt Isten (ős + ten) összetétel tulipánszerű. A kercaszomori kovácsolt világfa éppen e jelekből áll.
- A Tejút hasadékában kelő napistent idéző ős hieroglifa jól felismerhető, a kovácsoltvasba mélyített ős hieroglifa pontosan azonos a nikolsburgi ábécében lévő székely megfelelőjével.
- A fát ábrázoló tapar hieroglifa a ten rokona, vagy grafikailag gazdagabb alakváltozata. E jellegzetes faábrázolás esetenként ten-nek olvasandó (például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor esetében). A különféle jelváltozatok és előfordulások alapján a jel a tapar ten vagy tapar ős szöveget is jelölhette.
- Napos csúcsú fa: A fa csúcsán gyakran jelenik meg a Nap, vagy annak valamilyen jelképe. A kercaszomori kovácsoltvas mondatjelben a sugaras napábrázolást helyettesíti az ős hieroglifa. Az ős hieroglifa közepén lévő függőleges vonal (a szár "úr" szójel) ugyanis a Tejút hasadékában karácsonykor kelő napistent jelöli.
(3) Az írásunk ma használatos elnevezése megtévesztő, mert az eredetileg hun-szkíta írásként emlegetett nemzeti írásunkat csak a finnugrizmus keresztelte át székely írásnak, azt állítván, hogy ezt az írást csak a székelyek használták. A jelen cikkben felsorolt írásemlékek alapján nyilvánvaló, hogy nem csak a székelyek használták ezt az írásrendszert, hanem az egész magyarság és a rokonai, szomszédai is. Ezt a székely írás megnevezést mégis megtarthatjuk annak elismeréseképpen, hogy a székelység őrizte meg leginkább az írásrendszer modern, betűző változatát (ám vegyes, részben betűző a Bodrog-alsóbűi honfoglalás kori rovásfelirat is). E cikkben a korábbi, hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket használó) írásváltozat példáit tárgyalom. A magyar hieroglif írás már a kőkor óta el van terjedve a Pireneusoktól Amerikáig.
(4) Az őrségi jelkincsben létezik a tapar "szabír" (2. ábra), vagy Ten hieroglifa (11. ábra), amely időnként a Szabír ten, vagy Szabír ős mondatot jelölhette s az összetevők csak később rögzültek külön jelként. Létezik az ős (3. ábra) hieroglifa is, amelyik idővel és néha társult az előbbihez (1., 4., 5. és 8. ábra). Ezek párhuzamát a hun és avar leleteken is ki lehet mutatni, hasonló ősvallási környezetben.
- Az avar kori bojnai idolok egyikén megtaláljuk a tapar hieroglifát (6. ábra). A feltehetően egy hun tiszt által ránk hagyott alsóhetényi római kori orrvédő a tapar hieroglifából leegyszerűsödött ten "élet, isten" jel alakját őrzi. Ugyanez a ten jel látható a kercsi hun diadémon és a Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun mondatjelben is.
- Az ős hieroglifa szerepel a Sarata Monteoru-i hun mondatjelben is.
Egy zamárdi avar szíjvég a kercaszomori kovácsjel közeli megfelelője, mert szintén a teljes tapar ős mondatjel megtalálható rajta (8. és 10. ábra).
(5) A "tudományos konszenzust" csak lépésről lépésre lehet rávenni a rovológiai tények elismerésére. A 2009-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban rendezett nyelvemlék kiállítás kapcsán írt cikkeim hatására az akadémikus szerzők legjobbjai (Róna-Tas András, Zelliger Erzsébet és Fehér Bence) elismerik, hogy a rovásírással írt szövegek is lehetnek nyelvemlékek. "Persze" a szójeleink létének és az ez ügyben végzett munkám elismeréséig még nem jutottak el. A kercaszomori kovácsolt mondatjel erre most lehetőséget kínál. Tőlük azonban az eddigiek alapján csak az várható, hogy megpróbálják e kercaszomori írásemléket is agyonhallgatni, amint az általam szójelekkel elolvasott karcagi csatkarikát is minden tudományos igényű ok nélkül kihagyták az MTA rováskorpuszából.
(6) A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján az ilyen fokú jelhasonlóság (pl. a hettita/luviai és a magyar jelkészletet 20 formai és azon belül 12 tartalmi megfeleltethetőség köti össze) nem a véletlennek, hanem az írásrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhető.
10. ábra. A zamárdi avar szíjvég felső része egy tapar us "szabír ős" olvasatú mondatjel (fotógrafika középen), balra a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős) mondatjele, amelynek tetejéről már lekopott az "us" (ős) szójel, ám az emléke megmaradt a jelnévben, jobbra pedig a székely írás "us" (ős) szójele
11. ábra. Karosi honfoglalás kori szíjvég a Lyukó a szabírok őse hieroglifikus mondattal (középen), a Lyukó szójel és a szabír ős mondatjel (balra, fentről lefelé), valamint a székely írás "ly" rovásbetűje és "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjele (jobbra)
12. ábra. Hissar-i edény (Észak-Irán) Kr. e. 4500 tájáról az Istennel azonos égig érő fa jellegzetes ábrázolásával (középen), a székely írás tprus (tapar us "szabír ős") jele (jobbra) és a fentebb már részben bemutatott zamárdi avar szíjvég teljes képe (balra)
13. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor szár, ten, sar(ok) és ég hieroglifái a középső sorban, valamint a székely írás megfelelő ("sz", "nt/tn", "s" és "g") rovásjelei alattuk, a ten "élet" jelet a tenyésztés szervére tették
14. ábra. A hopi világfa hieroglifái (balra) és azok párhuzamai a magyar népművészetben (harmadik oszlop) és a székely írásban (jobbra), a fa olvasata: Égi ten Üdő (mai magyarsággal: Égben élő napisten)
Irodalom
Berze Nagy János: Az égigérő fa, magyar mitológiai tanulmányok, Pécs, 1958.
Pócs Éva (2023): A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó
Simon Péter - Szekeres István - Varga Géza (1993): Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Simon Péter (1993): A székely írás eredetéről, Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Szekeres István (1993): Őstörténetünk írásjelekben, Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Máté Zsolt (2001): A székely rovásírás latin rejtélye, Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Kutatóközpont, Nyelvtudományi Közlemények 98., 186–192.
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal: Állásfoglalás a nyílt tudományról (nkfih.gov.hu)
Varga Géza (2013): A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele?, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2017): A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza (2018): Hieroglifikus birtokjeleink
Varga Géza (2018): Szarmata edény az égig érő fa jelével
Varga Géza (2018): A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza (2018): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza (2020): Tubay Tiziano találgatja, miért maradt ki a nikolsburgi ábécé az OSZK nyelvemlék-kiállításából
Varga Géza (2020): Lurisztáni bronzló magyar jelekkel
Varga Géza (2020): A karosi szíjvégen olvasható hieroglifikus "Lyukó a szabírok őse" mondat
Varga Géza (2020): Erdélyi szász bokály az "ősúr" vagy "tapar ős" mondatjellel
Varga Géza (2020): A Katona-Bíró szerzőpár a karcagi csatkarika feliratáról
Varga Géza (2020): Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról
Varga Géza (2020): Longobárd korong a hieroglifikus "Lyukó a szabírok őse" mondattal
Varga Géza (2021): A zamárdi avar temető szíjvégének rovásfelirata
Varga Géza (2022): Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?
Varga Géza (2024): A tapar ős mondatjel korai előfordulásai a szabírok őstörténetéről
Varga Géza (2024): A legkorábbi világfa ábrázolások
Varga Géza (2024): Szabír ős mondatjel egy XV. századi sztalacsi edényen
Varga Géza (2024): Szabír ős mondatjel egy dobronaki hímes tojáson
Varga Géza (2024): Hozzászólás Pócs Éva "A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében" c. dolgozatához
Varga Géza (2025): A Szabír isten magas köve olvasatú asszír életfa
Varga Géza (2025): Az MTA rováskorpusza
Varga Géza (2024): Szabírok, azaz magyarok
Varga Géza (2025): Veleméri rajzos sindük
Varga Géza (2025): Tulipánt ábrázoló elolvasható világfa
Varga Géza (2025): Hun és avar tartalom
Varga Géza (2025): A Néprajzi Múzeum kutatja a veleméri sindürajzok jelentését
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése