"A Néprajzi Múzeum gyűjteménye az elmúlt években egy nagyvonalú adománynak köszönhetően, majd terepmunka révén is gyarapodott Velemérről származó, helyi készítésű kézműves tetőcserepekkel. Ezzel a gyarapodással egy eddig szinte láthatatlan tárgytípus került a szemünk elé, új kutatási kérdéseket generálva." - írja Bulcsu László néprajzkutató a Néprajzi Múzeum Veleméri sindük A hónap műtárgya c. közleményében (2025. 07). A cikk említést tesz arról, hogy a Néprajzi Múzeum kutatja a sindürajzok jelentését is: "A technológia eredete, az agyag megmunkálása, a készítők személye, ambíciói, a sindükészítés és az őrségi fazekashagyományok kapcsolata, a vevőkör, a tárgyon megjelenő rajzok jelentése mind olyan kérdések, amelyre a most folyó kutatás keresi a választ, és amely közelebb vihet bennünket a tárgytípus és a helyi társadalom összefüggésrendszerének megértéséhez."
1. ábra. A Néprajzi Múzeumnak átadott egyik veleméri sindü megfelelője a veleméri Sindümúzeumban, a készítéskor belekarcolt és kiégetett, X alakú Bél hieroglifával
A sindürajzok jelentésének kutatását néprajzi és egyúttal írástörténeti kutatásként is értékelhetjük és üdvözölhetjük. Ugyanis a veleméri rajzos sindükön a székely írásjelek megfelelői jelennek meg (4. ábra). A veleméri sindükön lévő és általában a magyar népi jelhasználat összefügg a székely írással és a hunok által is használt magyar hieroglif írással (a jobbára betűző székely írás szójeles előzményével). Ezen összefüggések feltárása már megtörtént, azt közre is adtam a Székely rovásjelek hun tárgyakon, a Magyar hieroglif írás c. kötetekben és másutt. E tények és összefüggések néprajzi hasznosítása elkerülhetetlen (1).
A Néprajzi Múzeumban elindult kutatás beleillik abba a rovológiai változási folyamatba, amit a Magyar Tudományos Akadémián Róna-Tas András, az ELTÉ-n Zelliger Erzsébet, a Magyarságkutató Intézetben Fehér Bence munkássága képvisel. Ők ugyanis kutatásra érdemesnek, esetenként - a korábbi értékelésektől eltérően - nyelvemléknek tekintik a rovásjelekkel írt rövid szövegeket is. Benkő Loránt és Erdélyi István a korábbi beszélgetéseinkben még úgy foglalt állást, hogy a székely írással írt szövegek nem elég régiek ahhoz, hogy nyelvemléknek lehessen őket tekinteni. Amikor Benkő Loránt álláspontjának azt vetettem ellen, hogy a szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar szövege 7500 éves, akkor erre azt válaszolta, hogy lehet, de neki erre nincs ideje. A fentebb felsorolt intézmények és kutatók álláspontja arról tanúskodik, hogy azóta ez az akadémikus jég - a 2009-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban rendezett nyelvemlék kiállításról írt cikkeim hatására - megtört.
A jelen cikkben az egyik átadott rajzos sindün lévő X alakú szójelhez fűzött megjegyzésekkel támogatom ezt a néprajzi kutatást (1. ábra).
Az 1. ábrán lévő rajzos sindün a székely írás "b" rovásbetűjével rokonítható ismert rontáselhárító jel, Bél isten szójele található. Bélt a magyar krónikák - Bonfini szerint a zsidó krónikák hatására - Nimród néven emlegetik. Azonban Bonfini nem hagyta ránk a fiúisten eredeti nevét. Arra - többek között - az Anonymusnál megőrződött Enedubelianus név, az isteni triász (Enéh, Du és Bél) nevének utolsó eleméből következtethetünk.
Istennévből lerövidült betűre következtethetünk abból is, hogy a "b" betű az ábécé elején szerepel. Ugyanis az ábécék jelsorrendjét az eredeti szójelek ősvallási értékrendje határozta meg. A Diringer által feljegyzett csukcs szójegyzék első három tagja is az anya, apa, fiú jele. Az akrofóniának köszönhetően aztán az ábécé első három jele az isteni triász jeleiből alakult ki (egykor ezek az "a", "b" és "d" voltak, a "c" csak később került közzéjük).
-Az "a" betű Anat, Enéh, Uni anyaistennők jele volt eredetileg s a magyar anya szóból, vagy rokonából keletkezett.
- A "b" betű a Bél istennévből alakult ki. A bél-pel-pil-pi-fiú hangváltozás során alakult ki a fiú szavunk is. Az ugariti isteni triászban Anat, Él és Baál szerepel. Ha itt az Anat istennév megfelel a magyar anya, az Él pedig a magyar él szónak, akkor Baál fiúisten nevét is összevethetjük a magyar Bél fiúisten nevével.
- A "d" betű a Dana/Du istennévből, az öregisten nevéből alakult ki. Ezt említette Árpád, amikor a Duna vizébe merítve az ivókürtjét, az összes magyarok azt kiáltották rá, hogy - Isten, Isten! - Ez az Isten szó a latin nyelvű krónikában latinul maradt fenn, de igazán értelme csak akkor van a jelenetnek, ha azt feltételezzük, hogy a Duna nevéről a magyar Dana/Du istennévre asszociáltak a magyarok. Erdélyben a mai napig használják a Dana verjen meg! szólást.
2. ábra. Bél isten nevét rögzítő veleméri rajzos sindü a Sindümúzeumban
A 2. ábrán lévő veleméri rajzos sindün az egyetlen olyan előfordulás látható, amelyik nem a padlás, hanem az ég felé mutatja a rajzolt (megírt) felületét. Ez elvileg célszerűtlen elhelyezés, hiszen a jel árkaiban megfagyó víz szétrepesztheti a cserepet. Ennek ellenére a Sindümúzeum kiállításán látható sindü tökéletes állapotban van. A 90-es években a Szlovéniához csatolt őrségi falvakban (Pártosfalván és másutt) végzett kutatásaim során az adatközlők ismételten elmondták, hogy az azóta lecserélt és elveszett (földutak kátyuinak feltöltésére használt), házilag készített sindükön ilyen, X alakú minta volt.
3. ábra. A Velemérhez közeli Domonkosfa (Domanjševci, Szlovénia) tejesköcsögein Bél fiúisten X alakú hieroglifája apotropaikus (óvó-védő) szerepet tölt be, lyuk/Lyukó jelként elolvasható az edény kerek szája, a vízszintes vonal pedig a ragyog, ragyogj, ragyogtál szójele
A veleméri rajzos sindükön lévő jeleket más néprajzi tárgyakon is meg lehet találni. A 3. ábrán lévő domonkosfai tejesköcsögökön például szintén látható az X alakú Bél hieroglifa (ősvallási kötődésű szójel).
Jegyzetek
(1) Ez az írástörténeti kutatás időszerű, ám egy sor nehézségbe ütközik. Mint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is megírta már, a tudomány számára a székely írás témakörben minden alapvető kérdés tisztázatlan. Hozzátehetem: a népi hieroglifák (például a hieroglifikus birtokjeleink) témakörében is.
Az akadémikus tudomány köreiben a közelmúltban eredménytelenül lezajlott világfa vita tanulsága, hogy a "tudományos konszenzus" nem érett meg a magyar szójelekkel írt hieroglifikus szövegek hasznosítására.
A veleméri rajzos sindükön nem csak a fentebb tárgyalt X alakú jel székelyazonos, hanem akad ilyen több is (4. ábra).
A távoli írásrendszerek jelei közötti hasonlóságok oka az, hogy az emberiség írása nem poligenezissel, hanem monogenezissel keletkezett, valamikor a kőkorban. A legkorábbi jelhasználat nem az állam és a könyvelés, hanem az ősvallás céljait szolgálta. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint a világszerte előforduló székelyazonos jelpárhuzamok nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek genetikus kapcsolatának köszönhetők.
Például a Genevieve von Petzinger által a világ kontinenseinek barlangjaiban gyűjtött 10 - 40 000 éves jelek több, mint fele (pl. a 32 európai jelből 18) székelyazonos. A különböző kontinenseken talált jelek egyöntetűségéből joggal következtet arra, hogy a jelek még Afrikában (tehát legalább 100 000 évvel ezelőtt) keletkeztek. E közös jelek többsége aztán átöröklődött a ma ismert írásokba és jelrendszerekbe is. A jelkészlet és a sajátos jelhasználat legjobban a székely írásban, meg a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználatban őrződött meg.
4. ábra. A sindürajzokon előforduló elolvasható szójelek némelyike és ezek párhuzamai a székely írásban, meg a szójeles kínai és hettita (luviai, anatóliai) írásokban, valamint az amerikai indiánok népi jelkészletében
Irodalom
David Diringer (1948): The Alphabet: A Key to the History of Mankind, Scientific and Technical Publications; London
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése