2024. június 12., szerda

Hozzászólás Pócs Éva "A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében" c. dolgozatához

Bevezető

2023-ban jelent meg Pócs Éva dolgozata: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében címmel. Ma már olvasható a szakmaközi vita anyaga is az academia.edu hasábjain. Ehhez szólok hozzá, mert a magyar hieroglif írásemlékek segítenek eldönteni azt, hogy a honfoglalók világfája illúzió-e, vagy tény. 

A honfoglalók ugyanis sok esetben elolvasható hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójelekből álló) jelmontázsokkal jelenítették meg az Istennel és a Tejúttal azonos világfát. Ezért a világfaábrázolások jó része elolvasható (1). Ám a rovológiai téren valójában nem is létező "szakma" a szójeleinket nem ismeri, ezért képtelen észrevenni és hasznosítani a világfákat. Így akár évtizedekig is elvitatkozgathat még azon, hogy létezett-e a honfoglalás korában a világfa képzete, vagy sem. S persze eközben ott lesz az államcímerünkben a hun és avar korból örökölt, Egy országa olvasatú világfa-ábrázolás, a hármas halmon álló kettős kereszt. Ehhez hasonlóan a legtöbb további világfa-ábrázolás is elolvasható (1-5. ábra). E hasznosítatlan nyelvemlékek a lomtárba utasítják az egész vitát, ha eljutnak a tudományos konszenzus tudatáig. Azaz nem illúzióról, csupán a "szakma" ismerethiányáról és a hieroglifikus nyelvemlékek tudatos mellőzéséről van szó (2). 


Honfoglalás kori világfa-ábrázolások



1. ábra. Sárrétudvari Poroshalom égig érő fát ábrázoló honfoglalás kori verete a Lyukó Egy isten magas köve mondattal, alul jobbra lentről felfele a székely írás "ly" (lyuk. Lyukó), "gy" (Egy), valamint ten és ős jele



Az 1. ábrán látható honfoglalás kori veret bal oldalán lévő, fémből kialakított "gyöngysor" a párhuzamok alapján a magas, a jobb szélen lévő párja pedig a  szójele. A két hieroglifa együtt a magas kő kifejezést, a Tejút egyik nevét rögzíti. Ezzel azt jelzi a veret készítője, hogy az Istennel azonos Tejút egyszerre világfa és hegyekből rakott világoszlop is. 

A "magas kő" ábrázolási konvenció a magyarul beszélő hunok hagyatéka. Ezt az apahidai hun tarsolylemez központi motívuma és e jelképnek a korondi fazekasok általi alkalmazása is alátámasztja.

A "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció magyar etnikumjelző. A leggyakrabban kör, vagy körbe zárt pont alakú jel ugyanis csak a magyar hieroglif írásban jelenti a lyukat (a sumér írásban "kút, forrás", a kínai írásban "Nap", az egyiptomi hieroglif írásban "Rá napisten" jelentésű).



2. ábra. A tiszabezdédi tarsolylemez (középen) és az égigérő fát jelképező, Dana ős nagy sar a zsenge (mai magyarsággal: Dana ős nagyúr zsendül "újjászületik") olvasatú mondatjele (balra), valamint a hieroglifáknak megfelelő székely "d", ős, "sz", "n", "s" és "zs" rovásjelek (jobbra, fentről lefele)



3. ábra. A nagykörűi honfoglalás kori veret világfájának olvasata: Dana ős sar magas kő (mai magyarsággal: Dana ősúr magas köve), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "d" (Dana), ős, "m" (magas), , és "s" (sar "sarok, úr") jele látható 



4. ábra. Nagykörűi honfoglalás kori veret az Isten alakban elolvasható világfa-ábrázolással, balra a székely írás ős, jobbra pedig a ten szójele 


5. ábra. Gyulai honfoglalás kori bronzveret az Isten olvasatú világfa-ábrázolással


Miről ismerhető fel a világfa?

Bollók Ádám veti fel a világfa felismerésének kérdését a Pócs Éva dolgozatáról tartott vitában: "arra jutottam, ... inkább tartható valószínűtlennek, hogy a korszak leletanyagának palmettás tárgyai a világfát jelenítették volna meg. Talán nem is véletlen, hogy a korábbi kutatás is hangsúlyosan leginkább arra a néhány tucat tárgyra (mint a híres anarcsi hajfonatkorong) hivatkozva beszélt világfa-ábrázolásról, amelyekben a mai modern szemlélő is viszonylag könnyen láthat meg egy fát – anélkül persze, hogy bármilyen módon igazolni tudná, hogy a kérdéses növényi motívumot az egykori készítő, a használó, illetve az azt néző szemlélő is faként azonosította volna." 

Bollók Ádám azért tartja valószínűtlennek a világfa megjelenítését, mert természethű ábrázolást keres, miközben a világfa jelszerű. A világfát éppen ez a jelszerűsége azonosítja és különbözteti meg a természetes fától. 

Megkérdezi: "mennyire tarthatjuk valószínűnek, hogy éppen a 10. századi tárgyi kultúra ránk maradt elemein ... jelenítettek meg az egykori emberek vallási tartalmakat?" Nos, nem szükséges találgatnia annak, aki el tudja olvasni a világfákba fogalmazott rövid hieroglifikus üzeneteket. Nyilvánvalóan ősvallási gondolatokat közvetítenek. 

"Találunk-e olyan biztosra vehető adatokat, amelyek mégis csak visszavezetnek bennünket a világfaképzetek irányába, vagy el kell fogadnunk, hogy a forrásadataink ezen a téren nem nyújtanak használható támpontokat?" A hieroglifikus ábrázolások nyújtanak néhány támpontot a világfa felismeréséhez.



6. ábra. Magyargyerőmonostori kályhacsempe világfa-ábrázolása a Jó ős és a Magas kő mondatokkal


- A legfontosabb ismérv az, hogy a világfa-ábrázolásokon magyar hieroglifák vannak (1-6. ábra). Ezeket a Magyar hieroglif írás c. kötetben ismertettem 2017-ben. Az így rögzített rövid szövegek összhangban vannak a világfa mitológiai szerepével. 

A magyargyerőmonostori kályhacsempén lévő világfa ágai között például a szimmetrikusan elhelyezett Jó ős mondat olvasható (6. ábra). Hieroglifikus mondatot alkotnak még a fa tövénél lévő és az egyik ágpáron is megtalálható magas és szójelek (hegyekből rakott lépcsők), amelyek a Tejút egyik nevét rögzítik. 

- A világfa a szembőlnézeti világmodellekben "eget tartó" helyzetben van. A vízszintes talaj fölött az égbolt félkörív alakú s azt középen támasztja alá a világfa. Ilyen a nagykörűi honfoglalás kori övveret (4. ábra), a gjunovkai szkíta nyeregdísz (13. ábra), egy erdélyi kályhacsempe (7. ábra) és egy hettita fémplakett (8. ábra) képszerkezete is.  



7. ábra. Erdélyi kályhacsempe (a fényképét Sólyom Ferencnek köszönöm), a fa eget tartó pozicióban áll, a tulipánszerű virágai Isten olvasatúak


8. ábra. Hettita fémplakett a hegyen álló, Egy sar (mai magyarsággal Egy úr) olvasatú, eget tartó fával


- A felülnézeti világmodellek sarkaiban, vagy az oldalfelezőkön gyakran megjelenik a világfa, mert ott az égbe vezető út jelképét szokták megjeleníteni (9-12. ábra). A magyar népmesék hőse is egy fa segítségével mászik fel az égbe. Amint a sámán is a sámánfa megmászásával érintkezik az égiekkel. 



9. ábra. Tarsolyveret világmodellje világfákkal (Birka, Svédország, VIII-X. század), a világfa Sar isten (mai magyarsággal: Úristen) olvasatú



10. ábra. Homokmégy-halomi honfoglalás kori világmodell, sarkaiban és az oldalfelezőkön szár "úr" és Egy olvasatú világfákkal



11. ábra. Magyarszombatfai tányér, sarkaiban világfa-ábrázolásokkal, a világmodell olvasata: Lyukó szár (mai magyarsággal: Lyukó úr)



12. ábra. Az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkában Egy Isten olvasata van a világfának 



Agócs Gergely hozzászólása

Agócs Gergely figyelemre méltó kérdéseket vetett fel:

- "A Kárpát-medencében számtalan olyan pásztorhangszert – elsősorban furulyákat – dokumentált a néprajzkutatás, amelyeken a Pócs Éva tanulmányában is látható szarutárgyak „világfáival” rokonítható ábrák szerepelnek. E hangszerek egy része datált, ismerünk 20., 19., 18., sőt, 17. századi ilyen hangszereket is, amelyek, ha úgy tetszik, világfa-ábrázolást hordoznak. Ezek ismeretében cáfolható a tanulmány egyik állítása, mely szerint csak a 19-20. századból rendelkezünk olyan ábrázolásokkal, amelyeket akár világfának is tekinthetünk."

- "A tanulmány problematikusnak tartja a világfa-adatok felbukkanását Szűcs Sándor munkáiban 1936, azaz Solymossy Sándor hivatkozott írása publikálása után. Én szeretném felhívni a tisztelt jelenlévők figyelmét arra a tényre, hogy a gyűjtő a terepen arra a kérdésére kapja meg a választ, amely kérdését fel is teszi. Amely kérdéseket nem teszünk fel, azokra nem is kapunk válaszokat. A tanulmányban a szerző, Pócs Éva által megfogalmazott gyanú tehát semmit nem bizonyít, a dekonstrukciós kísérlet itt zátonyra futhat azon a logikus következtetésen, hogy Szűcs figyelmét tényleg Solymossy írása terelte az „életfa” irányába, s erre a hiedelemelemre adatközlőinél csak annak elolvasása után kezdett rákérdezni."

- "Csak a honfoglalók műveltségével való kapcsolat igazolásának, csak az autochton magyar hagyományos kultúra kimutatásának lehetnek „ideologikus” indítékai? A magyar hagyomány kontinuitását megkérdőjelező, a minden hagyományelemet külső irányokból (leginkább szomszéd népek: Róheim Gézánál a „szlávok”, Pócs Évánál már a „délszlávok” köréből) történő átvételként prezentáló álláspontnak soha, semmilyen körülmények között nem lehetnek ideologikus motivációi?"

Pócs Éva így válaszolt Agócs Gergely egyik felvetésére: "Agócs Gergely szerint világfa-ábrázolások tömkelege lelhető fel a a Kárpát-medencében, mégpedig pásztorfurulyák faragványain. Véleményem változatlan: egy fatárgyra vésett faábrázolás nem utalhat honfoglalás kori világfa-képzetre – akár nappal és holddal az ágai között sem: ez csak egy fa, nappal és holddal – akár a gyerekrajzokon. Agócs szerint Szűcs azért nem talált világfát 1936 előtt, mert nem is kereste: ezzel kapcsolatos gyanúimat részletesen kifejtettem a cikkben, ha az előadásban nem is mondtam el; véleményemet fenntartom. Változatlanul nagyon veszélyesnek tartom, hogy több szakma kutatóinak sora néhány gyanús szövegre és ábrára alapozza a honfoglalás kori világfa létét!"

A közöttük kialakult nézeteltérésre az 1-5. ábrákon látható és a hozzájuk hasonló honfoglalás kori világfa-ábrázolások adják meg a választ. Ma is tömegével vannak feltáratlan, vagy feltártan is figyelmen kívül hagyott világfa-ábrázolásaink. 


Pócs Éva kételyei


A szerző szerint a honfoglalás kori világkép és sámánizmus konstrukciója, melynek része a sámán-táltos és a világfa, hamisnak látszik; néprajzkutatók, régészek, nyelvészek és amatőrök összjátékával létrehozott illuzórikus kutatói koncepciónak tűnik. Ennek ellenére tovább él és hat mind a laikusok, mind a tudósok köreiben. Nem zárja ki, hogy világfa-elképzelés létezhetett a honfoglaló magyarság eszmevilágában, ám - szerinte - nincs bizonyíték rá, ugyanis: 
- a jelenkori hiedelemszövegeket és képi ábrázolásokat kétségek sokasága övezi; (3)
- a honfoglalás-kori vagy középkori írásos adatok hiányoznak; (4)
- az ún. történeti adatok nem hitelesek, illetve nem a témára vonatkoznak; (5)
- a sokféle európai párhuzammal is rendelkező újkori mesei motívumok nem vetíthetők vissza a honfoglalás korára;
- a honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumok feltételezett jelentése nem bizonyítható; 
- egy-egy szó (táltos, reg, rejtezés stb.) eredettörténete néprajzi hátterének ismerete nélkül csak a szó nyelvi hátterére nézve mond valamit; 
- nincs példa egy hiedelem vagy rítus 1000 éves, változatlan fennmaradására, illetve, ha mégis fennmarad, eredeti társadalmi és kulturális kontextusát, „jelentését” nem ismerhetjük, arra a jelenkori adatokból nem következtethetünk; 
- a táltos egyéb, feltételezett honfoglalás kori attribútumai (dobolással gerjesztett transz, „sámánviselet”, másvilági szellemcsaták állatalakban) sem bizonyítottak.

A szerző által felvetett kérdések némelyikére alább külön fejezetben, más esetekben lábjegyzetben válaszolok.



13. ábra. Gjunovkai szkíta nyeregdísz az égig érő fa melletti szarvasvadászattal, a virág olvasata: Magas égi kő



Mesei motívumok visszavetíthetősége 

Pócs Éva szerint "a sokféle európai párhuzammal is rendelkező újkori mesei motívumok nem vetíthetők vissza a honfoglalás korára". A világfát nem kell visszavetíteni a honfoglalás korába, mert már ott van a régészeti leleteken (1-5. ábra). 

Az intelligens ember felismeri a világ dolgai között meglévő törvényszerű összefüggéseket. Ez érvényes a mesei motívumokra, meg a vélük szorosan összefüggő világfa-ábrázolásokra is, amelyek a honfoglalás korából, vagy még annál is régebbi időkből öröklődtek ránk. 

Különösen jogos ez az ítélet, ha tudjuk, hogy például a csodaszarvas mondának ismert a hun kori változata is. Ez a mondánk (amelynek csillagokba írt lapp változatát Jankovics Marcell ismertette) összefügg a világfa kérdéskörével. A csodaszarvas mondák alapja ugyanis egy égi szarvasvadászat, amely a világfán (a Tejúton) zajlik. A Orion csillagkép (Nimród) és a mögötte lévő Ikrek (Hunor és Magor) űzi a Tejúton előlük menekülő, a Cassiopeia, Auriga és Perzeusz csillagképekből összeálló szarvast (Enéh/ünő ősanyánkat), aki a Sarkcsillag, a napisten palotája felé csalja az üldözőit, hogy ott vélük egy boldog országot alapítson.

A címerünkben szereplő kettős kereszt ismert a hun és az avar leletekről is (14-16. ábra). A kettős kereszten néha madarak ülnek, levelei vannak, megjelenik rajta a Tejút hasadéka és a Nap, vagy a napisten jelképe. Ezekből világos, hogy a kettős kereszt a világfa (a Tejút) egyfajta sztyeppi eredetű ábrázolása, amely éppen a hozzá kötődő hiedelmeknek (ha úgy tetszik: mesei motívumoknak) köszönhetően maradt ránk. Berze Nagy János a népmesék alapján megállapítja, hogy az égig érő fa a magyar néphit szerint azonos az istennel. Ebből nyilvánvaló, hogy a hun-magyar dinasztia azért őrízte meg a több évezredes jelképeket, mert ez legitimálta az uralmát, ez szervezte egységbe a társadalmat. A jelképekhez kötődő ősvallási alapozású állameszme a világfával azonos Istentől valónak hirdette a királyi hatalmat. Ugyanezért ábrázol a kínai wang "uralkodó", valamint a sumér nun "herceg" szójel is hegyen álló, kettős kereszt alakú világfát. Ez az állameszme és jelképrendszer ugyanis széles körben elterjedt a Xia dinasztia idején hun uralom alatt állt kínaiak és a (Simo Parpola szerint) az uráli nyelvcsaládba tartozó sumérek között is. Ez azt jelenti, hogy a rokon jelkészlet, meg a jelekhez elválaszthatatlanul kötődő mitológia évezredek óta a magyar identitás eleme.


14. ábra. A Kubán vidéki (Egy olvasatú) hun kettős kereszten madarak ülnek




15. ábra. A Gizella-kincs avar készítésű turulos fibulájának Egy országa olvasatú részlete hármas halommal és kettős kereszttel


16. ábra. A tiszavárkonyi avar veretek Egy országa olvasatú jelképe hármas halomból és a kettős kereszt alakú világfából áll



A honfoglalás-kori motívumok jelentése

Pócs Éva szerint "a honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumok feltételezett jelentése nem bizonyítható". Ebben is téved. A honfoglalás kori motívumok ugyanis csak másodlagosan tekinthetők a díszítőművészet körébe tartozónak. Pontosabb a hieroglifa megnevezés, ami az esetünkben ősvallási kötődésű, képszerű szójelet jelent. Ezek díszítenek, de egyúttal el is olvashatók. 

A magyar hieroglifák a székely rovásjelek előzményei. Ezek egy része a mai napig megőrízte szó-, vagy mondatjel voltát, például az ős, a ten és a tprus (tapar us "szabír ős"). Más részüknél az egykori szóértéket az akrofónia rekonstrukciójával határoztuk meg. Erről a Magyar hieroglif írás c. kötetben tájékoztattam a nagyérdeműt. Ebből következően a hieroglifikus jelmontázsokat képező világfák elolvashatók. Azaz a honfoglalás kori motívumok jelentése - a szerző kijelentésével ellentétben - a magyar hieroglifák ismeretében tisztázható és bizonyított. 


Egy hiedelem 1000 éves, változatlan fennmaradása

Pócs Éva szerint "nincs példa egy hiedelem vagy rítus 1000 éves, változatlan fennmaradására, illetve, ha mégis fennmarad, eredeti társadalmi és kulturális kontextusát, „jelentését” nem ismerhetjük, arra a jelenkori adatokból nem következtethetünk". Ez szintén tévedés, mert van rá példa. Fentebb láttuk, hogy a csodaszarvas monda és a tőle elválaszthatatlan világfa (kettős kereszt), meg a hozzájuk kötődő, az állameszme lényegét jelentő hiedelem- és szertartásrendszer jóval régebbi ezer évnél. A hun-magyar dinasztia őrizte meg. Évezredek óta a magyar identitás alapvető része - amit mindennél jobban igazol az államcímerünkben folyamatosan jelen lévő világfa-ábrázolás, a hármas halmon álló kettős kereszt.


Összegzés

Pócs Éva dolgozata egy áltudomány-ellenes hadjárat részeként jelent meg. Zsiraitól napjainkig sok példája van már annak, hogy az akadémikus "tudomány" emberei a dolguk becsületes végzése helyett a nemzeti értelmiségből előlépő kritikusaikra panaszkodnak. Persze érdemi párbeszédre mindig képtelennek bizonyultak, sohasem léptek túl a jelzőosztogatáson és a fanyalgáson. 

Ráadásul a dolog - úgy tűnik - most fordítva sült el. A vita során ugyanis két tény vált nyilvánvalóvá: 

- Az egyik az, hogy Pócs Éva nem talált komolyan vehető fogást a világfa létét feltételező szerzők álláspontján. 

- A másik meg az, hogy seregnyi világfa-ábrázolással rendelkezünk ma is, aminek a feldolgozására képtelennek bizonyul a rovológiai téren nem is létező "szakma", mert ahhoz ismernie kellene a magyar nemzeti írásunkat. 


Jegyzetek

(1) 1999-ben, A magyarság jelképei c. kötetben adtam közre azt a felismerésemet, hogy minden jelképünknek köze van valamiképpen a székely rovásíráshoz. Ilyen magyar jelképek a világmodellek, de a címer, a tulipán, a Nimród tamga, a turulmadár, a csodaszarvas és Szent Korona is. A magyar identitás elválaszthatatlan a rovásjelektől, mert a rovásjelek előzménye ősvallási jelkép volt, amelyet évezredeken keresztül tiszteltünk. A turulmadár ábrázolása abban tér el egy szokásos ragadozómadár-ábrázolástól, hogy rovásjelekkel rokon hieroglifák vannak rajta. Ennek megfelelően a szarvasábrázolások némelyikén is találunk "rovásjeleket". A sort most kiegészíthetjük a világfa ábrázolásokkal, mert - a "szent jelképhez szent jelek illenek" elvnek megfelelően - a világfákon (égig érő fákon) is megtaláljuk az ősvallás hieroglifáit. 

(2) A hieroglifikus írás- és nyelvemlékek tudatos mellőzését illusztrálja az MTA rováskorpusza, amely letagadja a kínai írásjelekhez hasonló képszerű szójeleink létét. Pedig a székely szójelekről az 1500-as évekből fennmaradt Veit Gailel féle dokumentum is tanúskodik. 

(3) Pócs Éva szerint "a jelenkori hiedelemszövegeket és képi ábrázolásokat kétségek sokasága övezi". A kétségek sokaságát azonban nem cáfolatnak, hanem örvendetes lehetőségnek kell tekinteni, mert ezek megvitatása vezethet el a tudomány továbblépéséhez, a kérdések egyre jobb megválaszolásához. Tökéletes tisztázásban persze sohasem reménykedhetünk, kétségek mindig maradhatnak, hiszen a múlt jó része végérvényesen elveszett. Ám amit egy alkotó párbeszédben vissza lehet szerezni, meg lehet menteni, azt a tudomány nem hagyhatja elveszni. 

Ha a "tudományos konszenzus" a hun-magyar szójelek létét továbbra sem hajlandó tudomásul venni, akkor a félsikerű kiállítások sorozata folytatódni fog és a legközelebbi rovológiai csőd a kínai-magyar közös rendezésű hun kiállításon fog bekövetkezni. Ott ugyanis illene majd valamit mondani a hunok nyelvéről. Az eddigiek alapján azt fogják mondani, hogy a hunok nyelvét nem ismerjük, de biztosan törökül, vagy mongolul beszéltek. S eközben a hun kiállítás vitrineiben ott lesznek a magyarul elolvasható hun nyelvemlékek az olvasatuk nélkül.  

(4) Pócs Éva szerint "a honfoglalás-kori vagy középkori írásos adatok hiányoznak". Ahhoz, hogy ezt kijelenthesse, nem létezőnek kell tekintenie a rovásírással írt (pl. a bodrog alsóbűi fúvókán fennmaradt) és a további hieroglifikus írásemlékeinket (pl. 1-5. ábra). 

A tények semmibevétele és valótlan értékelések terjesztése nem áll távol a "tudományos konszezustól". Például a ma érvényes tankönyvekben azt tanítják, hogy a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar kor nyelvemlék- és írásnélküli volt. S hogy e történelemhamisító állítást fenntarthassák, különféle ürügyekkel mellőzik az ebből a korból fennmaradt szkíta, hun, szarmata, avar és honfoglalás kori hieroglifikus írásemlékek tárgyalását. 

(5) Pócs Éva szerint "az ún. történeti adatok nem hitelesek, illetve nem a témára vonatkoznak". A hunok által ismert (Jordanes és mások által is feljegyzett) csodaszarvas-monda hitelességét azonban nem szokták kétségbe vonni. Attila is megemlítette a catalaunumi csata előestéjén tartott beszédében a szarvast. Azt pedig, hogy a világfával azonos Tejúton folyó szarvasvadászat a témánkhoz tartozik, az említettek fényében be lehet látni. 


További történések

A fenti cikkem közreadása után értesültem Mátéffy Attila témával foglalkozó A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében: Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana c. cikkéről az academia.edu-n. Ez korábban papíron is megjelent (2024, Valóság, 67 (5), pp. 54–72.). A folyóirat májusi számában egy egész vitablokk foglalkozik Pócs Éva mind szakmailag, mind etikailag elfogadhatatlan cikkének tárgyalásával. A döntő tudományos érvet (a létező és elolvasható világfa-ábrázolások sorát) azonban csak a rovológia szállíthatja, amiről az e területen nem is létező "szakmának" még tudomást kellene szereznie. 

A vitablokkot így vezeti be a szerkesztő: "Az MTA Humán Tudományok Kutatóházában 2023. szeptember 28-án a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete és a „Kelet–Nyugat” Kutatócsoport szakmaközi vitaülést rendezett Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról, közel egy időben annak a Bárdos Dániel és Tuboly Ádám Tamás szerkesztésében közreadott Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvéselméletek szorításában c. kötetben való megjelenésével. Az élénk érdeklődéssel övezett eseményen többen is megosztották a könyvfejezettel kapcsolatos kritikai észrevételeiket. Mivel a szervezők a magyar néprajz központi folyóirata, az Ethnographia hasábjain mindössze 3.000 betűhelynyi terjedelmet ajánlottak fel a hozzászólók számára, ezért többen a szerkesztőségünkhöz fordultak annak érdekében, hogy megfelelő terjedelemben érdemi módon tudják kifejteni ellenérveiket, filológiai problémáikat. Lévén folyóiratunk változatlan célja a valóság minél tárgyilagosabb megismertetése, ezúttal is készséggel biztosítunk teret a tudományos vitának, a pro és kontra érveknek. Több szaktudós is megküldte Pócs Éva kijelentéseivel kapcsolatban megfogalmazott véleményét, a beérkezett kéziratokat ezen lapszámunkban közöljük, amiképpen biztosítjuk a jövőbeni válaszadás lehetőségét is."

Szabados György Kalászolás középkori kútfőinkben keleti kulturális kapcsolatainkról c. cikkéből megtudjuk: "A vita a Mandiner felületén folyt le 2023–2024 fordulóján: elsőként Pócs Éva közölte véleményét,1 erről jelent meg két kritikai nyilatkozat, előbbit Hoppál Mihály,2 utóbbit Agócs Gergely és Somfai Kara Dávid jegyzi.3"  ... "Pócs Éva ... szkeptikus eszmefuttatása arra bizonyság, hogy alapvető történeti, művelődéstörténeti tényeket nem lehet elégszer és eléggé tudatosítani. Eleve tarthatatlan az a rosszhiszemű álláspont, amellyel a magyar ősvallás keleti vonásait kereső kutatást bírálja. Ha a magyarok ízig-vérig keleti, sztyeppei népként tűnnek fel a történelem színpadán, akár a rájuk értett népnevek, akár hadviselésük, akár szokásaik révén, akkor miért pont az ősi hiedelemvilágukat kellene elszigetelni a keleti vonásoktól? Ezenfelül Pócs Éva nézetének az elemi logikánál is szigorúbb bírálói maguk a források, amelyek bizony évszázadokkal az európai romantika kora előtt keletkeztek."  A források között azonban - a magyar hieroglif írással szembeni tartózkodása miatt - nem említi meg a döntő forráscsoportot. Nem szól a múzeumokban lévő hieroglifikus világfa-ábrázolások soráról, amelyek elolvashatók, ezért - Pócs Éva szkepszisével dacolva - érthető és dokumentált a jelentésük. 

Hoppál Mihály hozzászólásának címe: Jegyzetek az ősmagyar mítoszok eredetiségéről. Igaza van, amikor megállapítja: "Pócs Éva nemrégiben terjedelmes tanulmányt szentelt különös elméletének, mely szerint mindaz, amit jelenleg az ősi magyar hitvilágról tudunk vagy tudni vélünk, nem más, mint „néprajzkutatók, régészek és amatőrök, áltudósok összjátékával létrejött, prekoncepciókon alapuló konstrukció”, ami minden tudományos alapot nélkülöz, és a XIX. századi nemzeti identitáskeresés indított el bennünket ezen a tévúton. Az idézett sommás megállapítás a tudomány több évtizedes eredményeit hagyja figyelmen kívül." ... "Eleve hibásnak tartom azt a magatartást, amely a tárgyilagosság látszatát keltve „mítosztalanítani” akar. Mintha a mítoszok valamiféle üldözendő hazugságok lennének!" Természetesen igaza van. Ám ez nem érdemi tudományos érv, ezért azt Pócs Éva és társai ezután is ugyanúgy figyelmen kívül hagyhatják, amint azt eddig is tették. A sehová sem vezető vitát vég nélkül folytathatják a körön belüliek, ha megfeledkeznek az új rovológiai eredményekről. Amíg a "tudományos konszenzus" a módszertan rangjára emeli az érdemi felismerésekkel szemben alkalmazott cenzúrát és agyonhallgatást, addig nem is lesz valódi előrelépés világfa-ügyben és más kérdésekben. Ilyen téma a Szent Korona és a magyar mitológia leírása is, amely utóbbinak központi témája az Istennel azonos égig érő fa. Több évtizede kutatom a magyar hieroglif írást s ennek egyik eredménye az elolvasható világfa, amiről Hoppál Mihályt is tájékoztattam a Magyar hieroglif írás c. kötet tiszteletpéldányának átadásával. E vitában mégsem használja fel a döntő érvet, a honfoglalás korából ismert elolvasható világfákat. Ő is említi pedig a saját korábbi rovológiai eredményeiket: "A hegy + fa képjelek együttese után, a köldök + fa jelcsoport együttes előfordulására is lehet példát találni. Dombon álló tulipános életfák a magyar népművészetből is ismeretesek. Jelképtár című kötetünk (Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György) egészen más összefüggésben mutatja meg világunkat, kultúránk alapjait és motívumainak jelentését, mint a korábbi, hasonló munkák. A kötet készítése során arra törekedtünk, hogy megmutassuk: a különféle jelek, jelképek hogyan jelennek meg a népművészetben. Így láthatóvá vált egyfajta kulturális kontinuitás". E kötetben ugyanis a kettős keresztről megállapítják a kitűnő szerzők, hogy az a Tejút (vagyis az Istennel azonos égig érő fa Egy alakban elolvasható - VG) jelképe. Innen már csak egy lépés az, hogy a címerünkben lévő hun és avar eredetű, hármas halmon álló kettős kereszt  (Egy országa mondatjel) egy világfa-ábrázolás. Ez már lényeges ellenérve Pócs Éva téveszméjének. S persze ennek mintájára több elolvasható világfa-ábrázolást is talál az, aki ismeri a magyar hieroglif írást. Igazat adhatunk Hoppál Mihálynak, amikor így összegez: "Ha a jelrendszer általunk ismert egészét tekintjük (beleértve a képi világ hagyatékát és a népzene-néptánckincset is) a keleti párhuzamokkal, akkor tudományos rekonstrukcióval mindezek köré fel lehet építeni a magyar mitológiai rendszer teljes elemhálóját." Ám erről a jelrendszerről már ma is sokkal többet és érdemibbet lehetett volna mondani a vitában elhangzottaknál. Valójában nem is annyira tudományos rekonstrukcióról van szó, mint a létező és elolvasható honfoglalás kori világfa-ábrázolások megértéséről és felmutatásáról.

Sántha István a Diószegi Vilmos személyisége, munkássága szibériai terepkutatásai tükrében – nyolc tételben c. hozzászólásában írja: "a Pócs Éva fémjelezte tábor a magyar néphit párhuzamait a Kárpátmedence szomszédságában élő népek népi vallási gyakorlataiban, folklórjában véli felfedezni, elsősorban történeti, írásos forrásokban. Ez a vita már a hatvanas években felmerült, de akkor Diószegi figyelme már inkább tisztán a dél-szibériai és északmongóliai népek sámánizmusára irányult a magyar kontextusok háttérbe kerülésével. Diószegi kutatásai és személyisége rendkívül népszerű volt, nagy hatással volt saját és a következő nemzedékek kutatóira és a szélesebben vett olvasóközönségre egészen mindmáig. Pócs Éva kutatócsoportjának tagjai arról vannak mélyen meggyőződve, hogy ez negatívan hatott a néphitre vonatkozó vidéki kutatásokra és kutatókra, akik minden erővel igyekeztek Diószegi kutatási elvárásainak saját kutatásaik eredményeivel megfelelni. Pócs Éva és kutatótársai tudományos vitát kezdeményeztek annak jegyében, hogy bizonyítsák: a magyar tudományosságban manapság, politikai célok érdekében, a történelmi, archeológiai és etnográfiai tényeket tudatosan félreértelmezik, hamisítják." Az érdemi tudományos érvek megemlítése ez esetben is elmaradt. 

M. Lezsák Gabriella: „Rombolni mindig könnyebb, mint építeni” c. cikkében érdekes tudományetikai kérdést érint: "Pócs Éva azzal kezdi írását, hogy szerinte „a külső hibatényezők igen általános fajtája a tiszta tudományosságon kívüli ideológiák hatása”. Nagy Zoltán kutatásait idézve párhuzamot von a kereszténység előtti magyarság hitvilágát rekonstruáló magyar tudósok és egy bizonyos Nagyezsda Broniszlavovna Vjalova hanti „bennszülött kutató” (?) között, akinek „a néprajztudomány nem egyszerűen tudomány, hanem politikai, közéleti aktivitás is, a nemzeti létért folytatott harc eszköze”2. Címkézése szerint tehát László Gyula és pellengérre állított kutatótársai, köztük elsősorban a néprajztudós Szűcs Sándor, illetve Diószegi Vilmos olyan „bennszülött kutatók”, akik számára a tudomány eszköz is az identitás erősítésére. Még ha így is lenne, ez miért „hiba”? A tudósok egyben a hazájuk polgárai is, akik kutatásaikat elsősorban a közjóért végzik. Szent-Györgyi Albert sem azért fedezte fel a C-vitamint, hogy Nobel-díjat kapjon érte, hanem, hogy embertársain segítsen. Tanulságos egyébként elmélyedni a Szent-Györgyi Albertről készült portrékban, ő ugyanis úgy gondolta, a tudományban elsősorban akkor lehet a legkimagaslóbb teljesítményt elérni, ha azt a nemzeti szellem is inspirálja, mindemellett az a közjóért van, és semmiképpen sem lehet öncélú. Mellékesen jegyzem meg, elvárható lett volna, ha már a kutatói hitelesség a tanulmánya egyik fő momentuma, hogy Pócs Éva utánanéz a Nagy Zoltán által idézett adatnak, Nagyezsda Broniszlavovna Vjalova ugyanis egyáltalán nem „antropológus” végzettségű, hanem könyvtárosként és általános iskolai tanárként dolgozott, jelenleg népművész és hanti hagyományőrző. A Pócs Éva írásában idézett „bennszülött kutató” mint fogalom egy másik súlyos kérdést is felvet. E logika szerint tehát vannak olyan, nem „bennszülött”, hanem invazív, nemzeti szempontból kártékony kutatók is, akiknek céljuk a „kozmopolitizmus” ideológiájának térnyerése érdekében a mítoszrombolás, deheroizálás? Egyébiránt, a honpolgár helyett használt „bennszülött” jelző sem szerencsés, hiszen ez a kifejezés a gyarmatosítók szótárából származik és egy bizonyos látószögre utal…"  M. Lezsák Gabriella joggal teszi a helyére Pócs Évát, ám ő is adós marad a döntő szakmai érvvel, a honfoglalás kori hieroglifikus világfa-ábrázolások megemlítésével. Messzemenően egyetérthetünk a végső mondatával: "A szintézis írásához ... szükséges a komplex látásmód, az intuíció és természetesen a kutatói tisztesség". A komplexitásba azonban beleértve a rovológiai eredmények figyelembe vételét is - amire a "szakma" egyelőre képtelennek bizonyul.


17/a. ábra. XVIII. századi szibériai (baraba) tatár sámándob Ragyogó szár "Ragyogó úr" és Égi szár "Égi úr" olvasatú világfa-ábrázolásokkal (Strahlenberg 1730, VI/D tablója alapján a képet Somfai Kara Dávid közli), a szár hieroglifa képszerű változatát látjuk



17/b. ábra. Szentgyörgyvölgyi tál a Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Szár "Úr". Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál. mondatokkal, amelyek egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlatát rögzítik a szár hieroglifa képszerű változatát alkalmazva



17/c. ábra. A kínai neolitikus tál köriratában ugyanaz az Égi szár (mai magyarsággal: Égi úr) mondat ismétlődik, amit a baraba dobon is olvashatunk, ám itt a szár hieroglifa lineáris változatát alkalmazták és a két jelet nem szerkesztették ligatúrába


Somfai Kara Dávid: Pócs Éva tanulmánya margójára címmel írt dolgozatot a vitablokkba. "Tisztázzuk: Diószegi Vilmos (1923–1972) nem valamiféle magyar „ősvallást” akart rekonstruálni, amire Pócs Éva utalt a tanulmányában (Pócs 2023), hanem a magyar népi hiedelmek szibériai és belső-ázsiai párhuzamait kereste, ezért végzett 1957 és 1964 között terepmunkán alapuló kutatásokat Dél-Szibériában és Észak-Mongóliában. ... Nem gondolnám, hogy Diószegi ... ne törekedett volna a tudományos hitelességre, vagy hogy bármiféle ideológia vezérelte volna. Ezeket a vádakat etikailag elfogadhatatlannak tartom. ... teljesen elfogadhatatlan, hogy a 20. század két meghatározó néprajzkutatója, Szűcs Sándor és Diószegi Vilmos munkásságát amatőrök és áltudósok elméleteivel keverjük össze." Somfai Kara Dávid - a rovológiai felkészültségének megfelelően - a jelzők elhárításával és kiosztásával bíbelődik a világfára vonatkozó írástani érvek tárgyalása helyett. Ezek a Zsirai óta oly bőkezűen osztogatott jelzők csak azért emelkedtek az akadémikus áltudomány eszköztárába, hogy a Pócs Évához hasonlók téveszméit és gyarmatosító látásmódját megvédjék a benszülöttek kritikájával szemben. Hogy azokat akkor se kelljen tárgyalni, ha tudományos igényű álláspontot képviselnek. Ám a leglelkesebb jelzőosztogatás sem pótolja a rovológiai szakismeretet. Esetünkben a székely írás előzményének, a magyar hieroglif írásnak a jeleivel írt rövid szövegeket lehetne elolvasni, eldöntve véle a "tudós" vitát



18/a. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibuláján egy sor hieroglifikus szöveg, például a nyakán a Ragyogó, nagy ország mondat olvasható





18/b. ábra. 
XI. századi szeldzsuk tál ős hieroglifát viselő turullal (középen, fotógrafika), balra (fentről lefele) a turul ragyogó, Lyukó, sar, ős, ten hieroglifái, jobbra a hieroglifáknak megfelelő székely "r", "ly", "s", ős és ten jelek, az olvasat: Ragyogó Lyukó ősúr isten


"A pogány magyarok hiedelemvilágáról a korai krónikák (Anonymus, Kézai Simon stb.) is tartalmaznak fontos adatokat. Az Árpád-házi dinasztia turulmondája egyértelműen egy pogány türk mitikus lényre utal, amely a szalcsuk (szeldzsuk) és kerej nemzetségek uralkodóinak címében is megjelent (togrul kán)." - írja Somfai Kara Dávid, anélkül azonban, hogy a hiteles turulábrázolások jellemzőit ismerné. Ezek a turulok ugyanis a világfához hasonlóan magyar hieroglifákat hordoznak. Még szeldzsuk turulmadáron is olvasható magyar hieroglifákkal írt szöveg (18/b. ábra). A szeldzsuk madár testén jól felismerhető ős hieroglifa ismeretlen az ótürk ábécékben, de megtalálható a hun eredetű székely írás nikolsburgi ábécéjében. Ez aligha értékelhető másképpen, mint hogy a magyarul beszélő hunok jelhasználata olyan elemi erővel hatott a türk népekre, hogy azok jóval a szétválásunk után is használták azokat az ősvallási témák (például az ősként tisztelt turul) ábrázolásakor.

A hieroglifikus szövegek elterjedtsége és jeleinek magyarsága (18/a-b. ábra) nem engedi meg a finnugrizmus által sulykolt "mindent más népektől vettünk át" ideológia képviseletét. Teljesen érdektelen, hogy felhördülnek-e, vagy sem a tudományos konszenzus rovológiában járatlan képviselői. A szikár írástani tények alapján a székely írás egy több tízezer éves, a Pireneusoktól Amerikáig elterjedt jelhasználat (és ami ezzel jár: ősvallás, állameszme és identitás) maradéka. Amiből Somfai Kara Dávid idézett gondolatára válaszolva csak az az érdekes, hogy a turul nem "egyértelműen" türk mitikus lény.

Agócs Gergely Megjegyzések egy dekonstrukciós kísérlethez cím alatt jogos észrevételt tett: "A hortobágyi és nagykunsági szaru sótartók egyszerű díszítő elemei és a szibériai sámándobok rajzolatai közötti, közös hiedelemhátteret sejtető feltételezés pusztán a növényi ornamentika alaktani hasonlóságai alapján szerintem is további megerősítésért, részletesebben kidolgozott tudományos érvekért kiált. A népzenekutatás a Kárpátmedence területén ugyanakkor számos olyan pásztorhangszert – elsősorban furulyákat – dokumentált, amelyeken a Pócs Éva tanulmányában is látható szarutárgyak „világfáival” rokonítható ábrák szerepelnek. E hangszerek egy része datált, ismerünk 20., 19., 18., sőt 17. századi ilyen hangszereket is, amelyek a Diószegi-féle megfejtés értelmében „világfa”-ábrázolást hordoznak. Ezek ismeretében cáfolható a tanulmány egyik állítása, mely szerint csak a 19–20. századból rendelkezünk olyan ábrázolásokkal, illetve azzal a jellegzetes ornamentikával, amelynek alakzatait Diószegi világfának tekintette." Hozzátehetem: a "részletesebben kidolgozott tudományos érvek" olvashatók a tucatnyi kötetemben és a mintegy 2500 cikkemben. 

Mátéffy Attila A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana c. cikkében értékeli Pócs Éva nézeteit. Mint írja: "a Pócs Éva által elkövetett belső hibák, saját szóhasználatával élve „félresiklások” is nagymértékben tudományon kívüli tényezőkkel függenek össze. Mindezt hiányosan adatolt, hibáktól hemzsegő, egyoldalú és etikai szempontok szerint sem makulátlan írásművének bírálatán keresztül mutatom be. ... Miközben ő maga semmilyen bizonyítékkal nem tudja alátámasztani az általa sulykolt tendenciózus állításokat, addig éppen arra hivatkozva jelenti ki, hogy „a pogány magyarok világfa-eszméinek, sámánfa-rítusainak léte nem igazolódott”, hogy a honfoglalás kori sámánfa használatára nincsen egyértelmű, minden kétséget kizáró 10–11. századi írásos bizonyíték. Mivel ehelyütt nincsen hely hosszabb elemzésre, csupán rögzítem a tényt: Pócs nem csupán kettős mércét alkalmaz, de hiperkritikát is gyakorol. Míg más kutatóktól elvárná (mi több: tekintélyelvűen megköveteli) sámánrítusokra és -hiedelmekre (!) vonatkozó több mint ezer évvel ezelőtti írásos bizonyítékok felmutatását, addig önmagának megengedi, hogy még a 20. századból se tudjon felmutatni a hamisítás vádjára vonatkozó írásos vagy képi bizonyítékot." Hozzáteszem: ráadásul a világfa elolvashatósága miatt az a képtelennek látszó pócsévai követelmény is kipipálható, hogy honfoglalás kori írásos bizonyítékokra lenne szükség. Vannak ugyanis hieroglifikus (tehát írásos) bizonyítékok, csak azok elolvasásához felkészültség kellene, amivel azonban sem Pócs Éva, sem a bírálói nem rendelkeznek a módszertan rangjára emelt tudatos elzárkózásuk miatt.  

A szerző megvédi a kutatás eljárását: "Amit Pócs a honfoglaló magyarok világfájára vonatkozó kutatási gyakorlatban „megfordított kutatási attitűdnek” vagy „megfordított kutatási alapállásnak” nevez, az nem más, mint munkahipotézis. Pócs vagy teljesen félreérti, vagy szándékosan félremagyarázza az egész kutatástörténetet. ... a vallási elképzelések és az azok körébe tartozó világfa esetében sem szükséges döntően eltérő módszertani keret. Ha a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezi egy kutató, hogy ami Kelet-Európában, Dél-Szibériában vagy általánosságban Közép-Eurázsiában (és nem csupán Szibériában, ahogy Hutton ismét tévesen állítja) elterjedt hiedelemelem, arról joggal feltételezi, hogy a honfoglaló magyarok körében is jelen lehetett."

"Pócs szándékosan összekeveri a nem létezőt azzal, ami létezhetett, csak nem ismerünk róla közvetlen adatokat: „(Tehát mintegy a nem létező igazolta a másik nem létezőt.)”. Ezen az alapon Pócs meglehetősen koncepciózus módszerét is nevezhetném fordított kutatói attitűdnek, hiszen a mai adatok hiányából (helyesebben: szórványos voltából) azt a téves következtetést vonta le, hogy egykor sem létezett a jelenség. Ezzel szemben én nem „megfordított kutatási attitűdnek” nevezem Pócs munkamódszerét, hanem alapvetően rossznak. Rossz, prekoncepciózus, telis-tele miszkoncepciókkal. Pócs azt jelenti ki például a Berze Nagy János által közölt népmeseadatokról, hogy „[s]ajnos […] komoly összehasonlító vizsgálathoz nem használhatók, eredményei illuzórikusak”, de szakmai indoklással nem szolgál. Olyan színvonal ez, mint amilyet napjainkban névtelen internetes hozzászólásokban olvashat az ember. Áltudomány ez, egy előítéletekre alapozott koncepciózus összeesküvés-elmélet. Pócs Éva kiforgatja a forrásai adatait, elhallgatja a prekoncepciójának ellentmondó információkat, s szándékosan pontatlanul, a lényeget kihagyva hivatkozza a maradékot, hogy a rosszul hivatkozott adatok vonatkozásában gyanút keltsen az olvasójában." 

A vita jól dokumentálja, hogy a "szakma" helyesen értékeli Pócs Éva cikkét. A vitázók érzékelik Pócs Éva álláspontjának tarthatatlanságát és jól teszik, amikor megpróbálják megvédeni a mundér becsületét. 

Pontosan fogalmaz Mátéffy Attila: "Pócs Évának a jelen vitacikk tárgyául szolgáló írásművében kiugróan nagy számban találhatók tévhitek, téves értelmezések, félreértések, előítéletek, koncepciózus, illuzórikus elképzelések, hiányosságok és más szakmai-ideológiai hibák. Ez a magyar néprajztudomány mintegy kétszáz éves történetének szellemi-etikai mélypontja." 

Ám - rovológiai tájékozatlanság és módszertani hiányosságok (a szakmai gyakorlatba kövesedett, a rovológiai eredményekkel szemben alkalmazott cenzúra, elhallgatás) miatt - Pócs Éva kritikusai képtelenek a döntő szakmai válasz megfogalmazására, az elolvasható honfoglalás kori világfa-ábrázolások sorának felmutatására. Erdélyi István szerint a tudomány egyedüli célja a kíváncsiságunk kielégítése lenne. Ez a "tudomány" azonban nem kíváncsi, aminek tragikus az eredménye. Püspöki Nagy Péter után Sándor Klára is okkal jelezte, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást. Ezért aztán e vitában sem volt képes érdemben, a kor tudományos színvonalán megválaszolni a nemzeti identitás évezredeken át legfontosabb és ma is az államcímerünkben lévő jelképét aláásó támadást.


Irodalom

Pócs Éva:  A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó. 2023. 

Jankovics Marcell: Csodaszarvas a csillagos égen, Ahol a madár se jár, Tizenkét év hét tanulmánya, Pontifex Kiadó, 1996. (20. o.) 

Dienes István: Honfoglalás kori rovásfelirat a Kalocsa környéki, Homokmégy-halom temetőjéből (Előzetes közlemény) Folia Archaeologica XLIII)

Mátéffy Attila: A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében: Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum, 58. kötet, 1996. 1-2. füzet 

Püspöki Nagy Péter: A "rovásírás" írástani helye és szerepe a magyar művelődés történetébenMagyar herold, Nr. I. 1984. 

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A magyarság jelképeiÍrástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999.

Varga Géza: Világfát ábrázoló Zsen ten "újjászülető isten" mondatjel az Agócs Gergely által közölt üzbegisztáni hímzésen 

Varga Géza: Az apahidai hun tarsolylemez hieroglifikus mondatai

Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja

Varga Géza: A tiszabezdédi honfoglalás kori tarsolylemez hieroglifikus mondatának olvasata

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak 

Varga Géza: Nagykörűi honfoglalás kori veret magyar hieroglifikus mondattal

Varga Géza: Nagykörűi honfoglalás kori veret "Isten" hieroglifával

Varga Géza: Gyulai honfoglalás kori bronzjelvény a "Nagy Isten" mondattal 

Varga Géza: A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele?

Varga Géza: Párbeszéd a Tudomány embereivel és másokkal




4 megjegyzés:

  1. Csaba Katona
    Végre szert tettem egy akoma indián korsóra, amin Varga Géza féle hieroglifa rovás jelek vannak!
    Pár néprajzi gyűjtésre és yrott forrásra had hívjam fel a figyelmet.
    A rovás hieroglif multjával kapcsolatban nincsen konszenzus az írástörténeti iskolák között. De szerintem ennek az az oka, hogy a mindnáron szöveget keresők, átlépnek azon, hogy a tamgák korában már l étezik a jelek hangzósítása és ezen a gazdaságtörténeti alapú korszakon olyan szempontból sem szabad átlépni, hogy amikor 8 vagy 22 rovás jel egy vázán, vagy egy lajbin például az ott vélhetően oktatási célú adathordozó. A hagyományok megőrzése, tanítási céllal halmozhatják a késő kőkori jeleket egy kazalba. Persze annyira szépen, hogy a tudatlan szemlélő dekorációnak nézné.
    Szekeres István az Egyetem írástörténeti könyvében megemlíti, hogy ez az összevont rovás korszak ez van... de maga a szöveggyéjtemény, ezen 2 sor ellenére csak a folyóírást vizsgálja és ha valaki nem figyel ennek a két mondatnak a jelentőségére, akkor fel se tűnik, hogy ez egyáltalán felmerült a hangzósítások melleti érvként!
    67. oldal:
    "Már a Sang-korban megjelentek a bronzkészítményeken különböző feliratok, amelyekre legtöbbször a tulajdonos nevét írták fel, vagy a termékét készítő a névjegyével látta el. De hosszabb feliratok is előfordultak, amelyek rituális bronzedényeken jelentek meg, és kapcsolatban voltak a jósfeliratokkal."
    A rovás jelek egymásra halmozása korszak nekem egyrészt tehát ilyen gazdasági okokból monogrammok korszaka, de például a magyar népművészet jelei, például a Kecskeméti Múzem tojás festés polcainak adat tömege, az nem ez, hanem a "vallásos témák" okokból fenntartott oktatási adathordozó funkció.
    Vegyük észre, hogy a kettő ebben a késő kőkortól Nikolsburgi ABC-ben gellert kapott korszakban máig... itt a jelek között a 4 folyó az toronymagasan vezeti az előfordulási statisztikát!
    A 4 folyó ábrázolásához pedig felzárkózik az US TEN bekapcsolódása a modern nagy könyv alapú vallások korszakába! Valamilyen okokból az iszlám pont annyira nagy becsben tartja a szkíta US TEN feliratot, mint az erdélyi Unitáriusok a kazettás mennyezet festményen! Ez a felirat az "Egy az isten" azért egy fontos nyelvi adalék, mert itt a rovás szó + szótagírás + mondatjel (az összevont rovásban) ez egyszerre van jelen!
    Az egyiptomi hieroglifáknál Borbola ABC-je arra figyelmeztet, hogy ott ráadásul ez a három, ez csak a magyar nyelvűek számára fogja kibontani magát! A kosár jelét hozza fel példának, hogy a kosár, az vagy K-betű, vagy szótagjel, vagy maga a kosár szó!
    A képi írás és a betű írás határvidékén nagy dilemma, hogy a világszerte elterjedt rovás jeleknek találunk e hangzósításra utaló nyelvi vagy írott feljegyzés adatot!
    Van azonban egy harmadik adat forrás, mégpedig maga a nyelv és a képi üzenet meg annak akrofóniás kapcsolatai!
    A történelemképpel kapcsolatban a mai korban ezektől halál függetelen adatforrások / elemzési módszerek is átfésülik a modelleket. Bartók és Kodály után, ma a számítógép korában a dallamokat, a táncokat, a DNS-t, fém szennyezettséget is vizsgálat tárgyává lehetséges tenni!

    VálaszTörlés
  2. Meggyőző érvek sokasága hangzott el Pocs Éva felszines, tudományoskodo kijelentéseivel szemben.
    Belovai Zsuzsanna

    VálaszTörlés
  3. A tordosi csillagtérképes Napórán a TejÚt/Életfa a T, M(adár) S(arj=hasadék) képjelek. Átvitt értelemben a Tejút a Boldog Asszony Hasadékával az Életfával az örök Élet folytonosággáról szól a abc.-vel együtt mint. a az Anya, Belső, Celőke /a Nemző Rud a NEMRUD uKGy-től

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha sikerül megértenem, akkor majd érdemben válaszolok. Kerek cikk érthetőbb lenne. Köszönöm a figyelmedet!

      Törlés