Bevezető
A Pócs Éva cikke nyomán kialakult világfa vita egyik témája lett a Szűcs Sándor által ránk hagyott világfa ábrázolások hitelessége. A kétkedő kör felemlegette a rajzok vélt, vagy valós hiányosságait, a hagyománytisztelő kör pedig védte a megbízhatóságukat. Ám - szakmai (1) és etikai-módszertani (2) hiányosságok miatt - egyik akadémikus szekértábor sem ismerte fel, hogy a világfa ábrázolások (közöttük Szűcs Sándor rajzai is) szójelekből alkotott mondatjelek. Pedig ez a körülmény (az elolvasható mondatjelek értelme, a sajátos jelkészlet és jelhasználat, ezek széles körű párhuzamai és összefüggésrendszere) a rajzok megbízhatóságát támasztja alá. Szűcs Sándor olyan világfa rajzokat hagyott ránk, amelyek jelkészlete egyeztethető a székely írás jeleivel, a jelhasználat sajátosságai (pl. az ábrázolási konvenciók, a rögzült mondatjelek) pedig az ősvallási jelhasználat gyakorlatával azonosak (3). Ezek az egyezések bizonyítják, hogy Szűcs Sándor eredeti forrásból származó ősvallási ábrázolási és jelhagyományt mentett meg a számunkra (4).
Az alaptalan hamisítás-gyanú
Pócs Éva kiinduló feltételezései között szerepel, hogy "Világfára ... nincs adat a magyar néphitben". Állítja ezt akkor, amikor a néprajzi anyagban és a régészeti leleteken lévő, több száz elolvasható hieroglifikus világfa ábrázolás új forráscsoportot jelent. Szűcs Sándor rajzairól elmondja: "Problémák: nincsenek meg az eredeti tárgyak; némely tárgyról stilizált és nem stilizált verziók maradtak fenn. Egy erősen hamisítás-gyanús díszítmény gyanúba keveri a többi ábrázolást is" (Ethnographia, 2024/1/142-143). Amire azt a választ adhatjuk, hogy az évezredes keresztény hatás után a nép körében megmaradt ősvallási eredetű világfa ábrázolások napjainkig nyilvánvalóan sok másoláson estek át. Nincs érdemi jelentősége annak, hogy az utolsó előtti változat dokumentált-e, vagy sem. A hitelesség bizonyításának aligha ez a járható útja. Vannak ugyanakkor olyan ábrázolási sajátosságok Szűcs Sándor rajzaiban, amelyek e legutolsó másolatok hitelét a közbensők hiányában is alátámasztják (ám akadnak közbensők is). E párhuzamok és jellemzők akkor tekinthetők bizonyítéknak, ha a sajátosságaik kimutathatók az időben és térben távoli világfa ábrázolások esetében is. Ez pedig lehetséges, lásd erről az alábbiakat és A világfa vita c. cikkcsoport többi cikkét!
A világfára általában jellemző szöveges és ábrázolási sajátosságokat a Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák és A világfát bemutató ábrázolási konvenciók típusai c. cikkekben soroltam fel. A bennük megismerhető világfa-jellemzők közül több is megtalálható Szűcs Sándor rajzain (1-4. ábra).
4. ábra. Biharnagybajomi szarusótartó Szűcs Sándor rajzán, az olvasat: Dana ten magas köve (mai magyarsággal: Dana isten magas köve), a kép alatt a hieroglifáknak megfelelő székely "d" (Dana), ten "isten, élet", "m" (magas) és "harmadik k" (kő) rovásjelek
Szűcs Sándor világfáinak rovológiai jellemzői
A fent bemutatott rajzokon a világfa ábrázolások több írástani jellemzője megtalálható.
- Ilyen elsősorban a magyar hieroglifák alkalmazása (1-4. ábra). A rajzokon látható világfák minden eleme azonosítható a magyar hieroglif írás valamelyik jelével. Az elvégzett akrofónia-rekonstrukciók alapján e kőkor óta ismert hieroglifák a magyar nyelv vallásos műszavainak rögzítésére születtek meg egy természetes jelteremtő folyamatban.
- Napos csúcsú világfa látható az 1., 2. és a 3. ábrán. A csúcson lévő Nap a világfa ábrázolások egyik ismertetőjele.
- A "magas kő" ábrázolási konvenció maradéka észlelhető az 1., 2. és a 4. ábrán.
- A napos-holdas világfa hagyományának hatása érzékelhető a 2. ábrán, ahol a fa csúcsán lévő Napon túlmenően, oldalt megjelenik a Hold is.
- A 3. ábrán a fa alatt lévő "tálka" valójában a ragyogó hieroglifa, amelynek vízszintes előfordulása ismert a Gizella kincs avar készítésű turulos fibulájáról is. A ragyogj, ragyogó, ragyogtál jelzők a világfa jelkészletében rendszeresen előfordulnak, mert a napisten újjászületésének ez az egyik legkézenfekvőbb értékelése (ábra).
- A 4. ábra világfa ábrázolásán a fa ágai olyan módon görbülnek lefele, amiképpen az az égbolt súlya alatt meggörbülő avar és egyéb világfák ábrázolásain (pl. a székely írás tprus "szabír ős" jelén, vagy némelyik veleméri rajzos sindün is) látható.
Ábrázolási konvenciók és mondatjelek Szűcs Sándor rajzain
5/d. ábra. A Dana(?) szár (mai magyarsággal: Isteni úr) olvasatú mondatjel Szűcs Sándor biharnagybajomi szarusótartóról készített rajzáról (4. ábra)
7/b. ábra. A dobronaki Solaric Loreta hímes tojása a Szár ragyogó Isten (mai magyarsággal: Urunk a ragyogó Isten) mondattal (ez Szűcs Sándor Ragyogó szár mondatjelének párhuzama)
Sztyeppi párhuzamok
Az alábbi ábrákon a Szűcs Sándor rajzain előforduló, a világfákra jellemző sajátosságok sztyeppi párhuzamait mutatom be.
- E párhuzamok egyike a szár "úr" hieroglifa alatti "tálka", azaz együttesen a Ragyogó szár, mai magyarsággal: Ragyogó úr ősvallási szlogen (3. és 7/a. ábra).
Szűcs Sándor nagy hieroglifájának párhuzamai
Szűcs Sándor berettyóújfalui világfája alatt sajátos nagy hieroglifa (a székely "n" rovásbetű felmenője) jelenik meg a tér alsó kereteként (2. ábra). Az ív alatti függőleges vonalkázás ismeretlen a székely írásban (6/a. ábra). Mégis, e különös jelformának is akad megfelelője egy marosvásárhelyi Árpád kori bronzgyűrű pecsétlapján (9/a. ábra), hasonló térlezáró, keretező szerepben. Ez azt jelenti, hogy Szűcs Sándor pontosan követett egy korábbi rajzhagyományt.
10/b. ábra. Hun eredetű, vagy ihletésű meroving korong (fent) sugár irányú, magyar jelekkel írt és magyarul elolvasható mondatokkal (lent balra), alul jobbra a meroving hieroglifáknak megfelelő magyar jelek (fentről lefele): a székely írás "ly" (Lyukó), "us" (ős), "nt/tn" (ten "isten, élet") jele, valamint a heraldika ország szójele
Összegzés
A fentiek alapján az állapítható meg, hogy a Szűcs Sándor által közölt rajzokon a sztyeppi magyar ősvallásból ránk maradt elolvasható világfa látható a szokásos jellemzőkkel. Nincs ok őt hamisítással vádolni, hiszen a világfa rajzok rovológiai sajátosságait ilyen módon előttem senki sem tárta fel. Szűcs Sándor e jellemzőket aligha meríthette máshonnan, mint a népi hagyományban búvópatakként tovább élő ősvallási eredetű rajzhagyományból. A véletlen egyezés természetesen kizárható s nem csak azért, mert véletlen valójában nincs is, hanem mert ilyen nagyfokú - rendszerszerű összefüggésről árulkodó - véletlen egyezés matematikailag sem lehetséges. A jelek, a hozzájuk fűzött magyarázatok, valamint az olvasatok is egy széles körben elterjedt magyar ősvallási ábrázolási hagyomány maradékai.
Észrevételek
(1) A "szakma", mint azt I. J. Gelb, Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is egybehangzóan megállapította, a székely írás alapfogalmaival sincs tisztában. A világfa vita csődje (az, hogy a "tudományos konszenzus" képtelen a jelszerű világfa felismerésére és feldolgozására) igazolja a lesújtó értékelésüket. Különösen igaz ez a hozzá nem értés a székely írás előzményét jelentő, az ősvallás jelképrendszereként szolgáló, kőkori eredetű magyar hieroglif írásra, amelynek e világfák a szövegelőfordulásai. E rovológiai téren tapasztalható tudáshiány miatt fordulhatott elő, hogy nagy múltú folyóiratok ezt a megalapozatlan pócsévai vádaskodást (hamisítás gyanút) egyáltalán közölhették. A szerkesztőségek ugyanúgy nem ismerik a magyar jelhasználat kezdeteit, amint a szerzők sem. Szaktudásukból és becsületükből leginkább csak az akadémikus téveszméket helyreigazító cikkekkel szembeni cenzúrára futja.
(2) A kutatást meghatározó és ma is gúzsbakötve tartó "tudományos konszenzus" semmibe veszi a nyílt tudomány elveit és gyakorlatát. Olyan etikátlan és tudománytalan módszertant alkalmaz, ami a dilettánsfóbiát, a hivatkozásosdit, a történelemhamisításként alkalmazott forráskritikát meg a hasonló mellékkörülményeket márványtalapzatra emelve a "merjünk kicsik lenni" és a "mindent másoktól vettünk át" prekoncepciót szolgálva akadályozza az előrelépést lehetővé tevő érdemi gondolatok és a tények megismerését. Ezért maradt ki az MTA rováskorpuszából a karcagi csatkarika, a veleméri rajzos sindük leírása és a berekböszörményi Árpád kori gyűrű. Ezért tagadta le Vásáry István a rováskorpuszban a képszerű szójeleink létét is - miközben a több száz példányban előkerült honfoglalás kori világfa és a most elemzett rajzok csoportja is e körbe tartozik.
Szűcs Sándor rajzai két dolgot is bizonyítanak.
- Egyrészt azt, hogy az akadémikus "tudomány" tagadásával szemben léteznek képszerű szójeleink, amelyek az ősvallás céljainak szolgálatára születtek meg (a székely írás nem az ótürk írás átvételével keletkezett, hanem már a kőkorban a Pireneusoktól Amerikáig elterjedt magyar kulturális vívmány).
- Másrészt a fenti rajzok megbízhatóságát megkérdőjelező pócsévai törekvés is megbukik a jelkészlet és a jelhasználat archaikus voltán.
E rajzok (világfa ábrázolások) az ősvallási jelhasználat hiteles maradékai. Nem lehet csupán azért hiteltelennek ítélni őket, mert az értékelő rovológiai és ősvallással kapcsolatos tudása nem elegendő a rajzok megértéséhez.
(3) Az ősvallási jelkészletet és jelhasználat sajátosságait a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam le és a Varga Géza írástörténész blog bejegyzéseiben láttam el további példatárral.
(4) Szűcs Sándor 1903. október 23-án született Biharnagybajomban, kisnemesi családban. Elemi iskoláit Bajomban, a polgárit magántanulóként végezte. Tanulmányait 1930-ban fejezte be a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemen, amely (a Református Kollégiumot is az elődjének tekintve) Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye. Akkortájt az egyetem még minden bizonnyal a nyakas kálvinista hagyományok őre volt. Azokra pedig éppen a megbízhatóság a jellemző.
Lévén én is e táj szülötte, jól emlészem a református paraszti világ becsületességére. Ez végső soron a sztyeppi katonai demokráciák világából eredt (az uralkodó a talpig fegyverben álló, harcokban edzett népességet csak becsületesen irányíthatta). Másrészt a mezőgazdasági alaptevékenységből is fakadt, ugyanis évszázadok alatt újra és újra bebizonyosodott, hogy csak azt lehet learatni, amit előzőleg elvetettünk.
Az egyik idősebb férfi rokonom sajátos módját választotta a nősülésnek. Amikor elhatározta, hogy megházasodik, akkor elment az egyik szomszéd falu melletti rétre, ahol vasárnap délelőtt a lányok játszottak. Nézegette őket egy darabig, aztán odament az egyikhez és megkérdezte, hogy nem akar-e a felesége lenni. A lány igent mondott és leéltek egymással egy életet békében és boldogságban. Azért remélhették a párválasztás e különös formáját sikeresnek, mert bíztak abban, hogy a környéken nevelkedett emberek egyformán gondolkodnak a világ dolgairól.
A biharkeresztesi utcánkban, ahol édesapám a gépállomással szemközt házat épített az 50-es évek első felében, volt egy szomszédunk, akinek a házán nem volt zárhazó zár. Valamikor régen ez volt az általános szokás s ők ezt őrízték meg. Fakilincs ugyan volt az ajtókon, de az csak a tyúkok és a huzat ellen jelentett védelmet. Úgy mentek el a földekre dolgozni, hogy a házukat sohasem zárták be és úgy élték le az életüket, hogy mégsem tűnt el semmi a házukból.
A bihari táj református vidék, ahol ismerik a Református Egyház jelmondatát: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?". Gyermekként, akarva-akaratlanul el kellett gondolkoznom az értelmén. Ha igaz ügyet képviselünk, akkor legyőzhetetlenek vagyunk.
A 3szek.ro oldalon így magyarázza ugyanezt Szekeres Attila: Pál apostolnak a rómabeliekhez írt leveléből vett igerész (8. rész 31. versének második fele) sokak számára ismert, bár laikusok inkább Bethlen Gáborhoz kötik. Kemény János fejedelem önéletírásában lejegyezte, hogy a haldokló előd „tentát, papirosat, pennát” kért, és két sort írt. Első sora „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Ezt Bethlen kedvenc mondatának tartják. Ez az ige jelent meg egy korábbi református fejedelem, Bocskai István zászlain, a kor szokása szerint latinul: Si Deus pro nobis, quis contra nos? Ez volt II. Rákóczi Ferenc jelmondata és ez a Magyar Református Egyház és az Erdélyi Református Egyházkerület jelmondata is.
S hogy e jelmondat anyagi erővé vált, mert átjárta a tájat és a lakóit, azt könnyű belátni. A szülőfalum szomszédságában van Nagykereki, ahol Bocskai István várkastélya ma is látogatható. Itt minden év október elején megünneplik a Bocskai-napot, arra emlékezve, hogy 1604. októberében néhány száz hajdú (azaz hajtó, fegyveres marhapásztor) és a falu lakói megvédték a nagykereki várat a császári csapatokkal szemben. A hajdúk munkához, az időjárás eltűréséhez, lovagláshoz és fegyverforgatáshoz szokott, jórészt a török által elfoglalt területekről elűzött magyar nemesek voltak. Fő feladatuk a gulya őrzése, ami időnként fegyveres fellépést is igényelt, mivel meg kellett védeni a jószágot a rablóktól vagy a ragadozó állatoktól. S amikor arra volt szükség, akkor tönkreverték a császár hadát is. Hiába szólt a császáriak mellett minden tekintélyre alapozott érv. Hiába, hogy a szakképzett katonák ellenében csak népfelkelők (a világfa vitában résztvevők szóhasználatát idézve: dilettánsok) léptek fel, mégis ez utóbbiak arattak világraszóló véres babért Johannes Pezzen császári ezredes hadteste felett. Előzőleg Giacomo Barbiano di Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány elrendelte Bocskai őrizetbe vételét és birtokai lefoglalását a törökkel folytatott állítólagos levelezése miatt. Bocskai azonban némi joggal kételkedett az eljárás korrektségében, ezért ahelyett, hogy Belgiojoso hívására Rakamazra utazott volna, inkább bihari birtokaira vonult, és hajdúkapitányaival felkészült a várható támadásra.
Ha Isten a nemzet legjobb gondolatainak összessége, akkor Bocskai joggal hivatkozott arra, hogy "Isten velünk". Következett ez a sztyeppi katonai demokrácia elveiből és az Aranybulla ellenállási záradékából is.
Belgiojoso mintegy 10 000 főnyi katonasággal és ostromágyúkkal indult Bocskai megbüntetésére. Ő mindössze néhány száz hajdúra és a környékbeli lakosság támogatására számíthatott. Ám a császári sereg Álmosdnál támadó hadtestének harmadát jelentő hajdúk átálltak Bocskaihoz, a császári hadtest Pezzen alatt kitartó része pedig szinte teljesen megsemmisült a kegyetlen harcban. Maga az ezredes is Bocskai fogságába került.
A reguláris császári sereg vereségének oka az volt, hogy nem igaz ügyért harcoltak, nem volt velük az Isten. A császári seregen belül létező nemzetiségi ellentétek, a magyar identitás háttérbe szorítása okozta a katonailag felkészültebb és nagyobb létszámú fél csúfos bukását. A szabadságharc első győztes csatáját számos további követte még, ez lett a magyar történelem egyetlen sikeres függetlenségi küzdelme. Bocskai 1605-ben kollektív nemességet adományozott a hajdúknak és a saját birtokán, a ma is létező hajdúvárosokban telepítette le őket.
E bihari világ szülöttének becsületességét, Istennel azonos világfájának létét próbálta meg kétségbe vonni Pócs Éva. Eleve sikertelenségre volt ítélve, de erről - az őt kibocsátó magyar- és tudományellenes közegtől félrevezettetvén - semmit sem tudott. Valamelyest megismétlődött az, ami az álmosdi csatában is történt. A szerző a reguláris erő, az akadémikus áltudomány köpenyében támadta meg a magyar identitás oszlopát, ám az Isten most is a másik oldalon jelenik meg. Ott van az énlakai Egy Isten mondatjelben, a krími szkíta aranysisakon (11. ábra), az Amur menti sziklákba vésett 6000 éves szöveg világfájában (12. ábra) és a honfoglalás kori világfák (pl. 13. ábra) szövegében is.
11. ábra. Krími szkíta korona a királyi hatalmat legitimáló, Isten olvasatú világfával, az ábra jobb alsó részén a székely írás ős és ten szójele
Pócs Évának a vállalkozásához alaposabban meg kellett volna ismernie az Istennel azonos világfát (Isten és az égig érő fa azonosságát Berze Nagy János állapította meg a népmeséink alapján), annak jelszerűségét és elolvashatóságát, ha már erről kívánt szólni. Megfelelő rovológiai felkészültséggel felmérhette volna, hogy ez a fanyalgása egy eleve reménytelen próbálkozás. A szakmában egyesek szerint létező tekintélye ellenére törvényszerűen bizonyosodik be a tévedése, amikor a Szűcs Sándor rajzait illető erőtlen kifogásai szembesülnek a rovológiai és ősvallási tényekkel.
13. ábra. Az aranyból formált, világfát ábrázoló, honfoglalás kori Ragyogó magasságos Lyukó ten köve mondatjel (Szakony-Kavicsbánya, 7. sír)
Irodalom
Berze Nagy János: Az égigérő fa, Pécs, 1958.
Pócs Éva: Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében, Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról, Ethnographia, A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, 135. évf., 2024/1., 140. oldal
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet
Állásfoglalás a nyílt tudományról (nkfih.gov.hu)
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Kőnig Adri:
VálaszTörlésFantasztikus, csodás és kerek egész- ezek a szavak jutnak eszembe miután eme cikket elolvastam.
Nagyon szépen köszönöm!
Én meg a figyelmet köszönöm, kedves Adrienn!
VálaszTörlés