Kedvenc könyvesboltomtól, az Akácfa utcai Magyar Menedéktől kaptam egy levelet, benne egy megtisztelő felkéréssel. Ez alkalmat ad a székely írással kapcsolatos kutatás helyzetének és az 56 éve folyamatos munkám eredményeinek áttekintésére.
A feladat teljesítésére két napom van, ennyi idő alatt meg is lehet írni egy fél oldalas áttekintést.
A kutatás helyzete
1970-ben határoztam el, hogy tisztázom a székely írás eredetét s azóta folyamatosan dolgozom a feladaton. Tizenkét kötetem és kb. 2500 cikkem jelent meg, amelyeket eddig legalább 2-3 millió ember olvashatott el, közte a rovológiai téren nem is létező "szakma" legismertebb szerzőivel. Válaszképpen jelzőosztogatásra futotta a tehetségükből, tudományos igényű cáfolatra azonban nem voltak képesek.
Azért nem tudtam abbahagyni e munkát, mert a feladat hallatlanul érdekes. A "rovásírás" a magyar identitás egyik sarokköve s ha az identitás nemzetmegtartó erő, akkor a fontosságát aligha kell magyaráznom. Elsősorban mégis a kíváncsiságom hajtott, mert volt több ellentmondás, amire választ kellett találnom.
A hagyomány szerint mi a szkíták és a hunok leszármazottai vagyunk és így az írásunk is szkíta-hun írás. A világosi fegyverletétel óta erőre kapott finnugrista alapozású akadémikus "tudomány" ezzel szemben azt tanította nekünk - "persze" minden komolyan vehető bizonyíték nélkül - hogy a székely írást kész ábécéként vettük át az ótürk, végső soron meg az arameus írásból. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az ótürk írás nem ábécé sorrendben tartotta nyilván a gyakran eltérő alakú szótagjeleit, azaz a sémi írások ábécé-rendje és egyetlen hangot jelölő betűi az ótürkön keresztül nem kerülhettek a székely írásba. A sémi és magyar jelsor hasonlóságára más magyarázatot kell találni s ezt csak a magyar mitológia adja meg. A jelek sorrendjét az egykori szójelek ősvallási rangsora határozta meg és első helyre az isteni triász nevei kerültek. A = anya (Anat, Enéh, ünő), B = Bél (Bél-pel-pil-pi-fiú), a C későbbi beszúrás, D = Dana (sumér dingir). Ezek azonban a magyar isteni triász nevei. A jelsorrendnek a sémi írásokból nem lehet hasonló magyarázatát adni, sőt a sémi istennevek is magyar eredetűek (Jahve = jó, javas, Él, elohim = él, élő). Miközben a szkíta és a hun régészeti leleteken székelyazonos jeleket találunk és szójelekkel írt magyar mondatokat lehet elolvasni. Simo Parpola meg besorolta a sumért az uráli nyelvek (értsd: a szabír-magyar ősnép leszármazottai) közé.
Nem nekem kellene e munkát elvégeznem, ha az akadémikus áltudomány kutatói, vagy a körön kívüli szerzők jól végeznék a munkájukat. Erről azonban Püspöki Nagy Péterrel (1984) és Sándor Klárával (1996) egybehangzóan nem tudok pozitív képet rajzolni. Még a tudományosság igényével írt munkák is csak arról tanúskodnak, hogy a szerzőjüknek fogalma sincs sem az íráselméletről, sem az írástörténetről. Számukra minden alapvető kérdés tisztázatlan.
A dolgozataimmal azonban sikerült rákényszerítenem a "szakmát" néhány téves álláspont feladására.
Az 1993-ban megjelent, Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal közösen írt Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk hatására az akadémikus "tudomány" négy legismertebb kutatója (Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János) a 90-es években felhagyott az ótürk származtatás emlegetésével. Azóta is az a véleményük a székely írás eredetéről, hogy nem tudjuk, adathiány miatt erről nem tudunk mit mondani". Ez jelent meg az MTA rováskorpuszában is 2021-ben. Lenne pedig adat, mert van elegendő hieroglifikus írásemlék, csak azokkal a szakmai és etikai hiányosságaik miatt nem hajlandók foglalkozni. Válasz nélkül maradnak a hieroglifikus szövegekről adott olvasataim, legfeljebb néha kapok egy szakmai-etikai színvonaltalanságról árulkodó értékelést. Például Fehér Bence azt írta a Magyarságkutató Intézet közpénzen kiadott hivatalos kiadványában, hogy nem kell idézni azt a futóbolondot, aki szakmányban olvas el díszítéseket. Nem tudná, hogy egy írás lehet díszes is?
A 2009-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban megtartott nyelvemlék-kiállítás megnyitójára írt cikkeim hatására az akadémikus "tudomány" képviselői ma már hajlandók elismerni a székely írással írt nyelvemlékeink létét. Igaz, hogy a nyelvemléknek tekintett szövegek (a székelyderzsi és a bodrog-alsóbűi rovásemlék) egyikét sem tudják jól elolvasni, mert a bennük előforduló szójeleket egyetlen hangot jelölő betűként próbálják meg hasznosítani s az aligha sikerülhet.
2017-ben a Magyar hieroglif írás c. kötetben közzétettem az írásunk belső keletkezését bizonyító érveket. Jeleink eredetileg a kőkori ősvallás jelkészletét alkották és e hieroglifákból (ősvallási kötődésű szójelekből) alakultak ki az egy hangot jelölő székely betűk. A 90-es években elvégeztük az akrofónia rekonstrukcióját és azonosítottunk kb. 40 kőkori szójelet. Az akrofónia során magyar szavakból keletkeztek a rovásbetűink. E magyar szójelek segítségével el lehet olvasni, meg lehet érteni kőkori írásemlékeket is, de az amerikai indiánok népi jelrendszerével írt szövegeket is.
Az 1993-ban kiadott Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk méltán keltett feltűnést. Máté Zsolt írt rá egy elemi hibára épített kritikát, ami egy közel harminc éven át folytatott vitát eredményezett a tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelünkről. Az akadémikus áltudomány vereségét a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz ismerte be, de sem tudta megmagyarázni a tprus mondatjelet. Ennek elterjedtsége alapján kb. 12 000 éves szabír-magyar őstörténet vázolható fel.
Janurik Tamásnak a Lyukó hieroglifáról írt kritikája is "lyukra futott". Ugyanis az bizonyosodott be újfent, hogy a finnugrista nyelvtörténeti megállapítások nem vehetők komolyan, mert tudatos politika prekoncepciókat követve nem figyelnek kellőképpen a rovológiai adatokra. Ha a Nikolsburgi ábécében 1500 táján van "ly" rovásjel, akkor nem igaz, hogy a magyar nyelvben 1526-ig nem volt "ly" hang.
Ugyanígy téves ama nyelvtörténeti minősítés is, amit a hivatalos tankönyvek tévesen tanítanak, hogy a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar kor nyelv- és írásemlék nélküli lenne. E korból a múzeumok polcain több száz hieroglifikus szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglalás kori nyelvemlék hever az ellenérdekelt akadémikus áltudomány által feldolgozatlanul. A Zsirai féle finnugrista jelzőosztogatás nem pótolja a kutatómunkát és nem szolgálja a vélt hatékonysággal a körön kívülről érkező jogos kritika elhárítását.
A legfontosabb további feladatok közé tartozik újabb hieroglifikus szövegek feltárása, elolvasása, szójeleink létének általános elismertetése, valamint a magyarul megszólaló rövid hieroglifikus szövegeknek az őstörténeti kutatásban való hasznosítása. Erre azért van szükség, mert az eleink által hátrahagyott szövegek döntő többsége csak szójelekkel olvasható el. Ezek megismerésével lehet véget vetni az olyan eredménytelen vitáknak, mint amilyenek a hunok, az avarok, vagy a karosi hunfoglalók nyelvéről időnként fellángolnak az akadémikus "tudomány" szemellenzős szalonjaiban. Ezek az egyaránt magyarul olvasható szövegek teszik világossá a Kárpát-medencei őshonosságunk és a keleti eredetünk hívei közötti viták értelmetlenségét. Ugyanis a neolitikus forradalom, majd a korai bronzkor magyarul beszélő szabírjai egyaránt a mi fajtánkkal népesítették be a Kárpát-medencét is, meg a sztyeppét is.
Jelenleg az Elolvasható világfa konferencia szervezésén fáradozunk néhány kutatótársammal együtt. Ezzel a húsznál is több "tudós" hozzászóló ellenére is eredménytelenül zárult világfa vita csődjén próbálunk segíteni.
Irodalom
Máté Zsolt: A székely írás latin rejtélye, Nyelvtudományi Közlemények, 98. 186–192.
Simo Parpola (2016): Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola (2010): Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210
Varga Géza (1993): Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2017): A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza (2017): A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza (2019): Közszavak és istennevek
Varga Géza (2019): Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Varga Géza (2019): A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai
Varga Géza (2023): Joggal bírálja-e Fehér Bence az MTA rováskorpuszát?
Varga Géza (2024): Zsirai Miklós bukása és a világfa vita
Varga Géza (2026): Válasz Janurik Tamásnak Lyukó ügyben
Varga Géza (2026): Az ábécé jelsorrendjének magyar eredete
Varga Géza (2026): Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján
Varga Géza (é.n): Szkíta tartalom
Varga Géza (é.n): Szarmata tartalom
Varga Géza (é. n.): Hun és avar tartalom
Varga Géza (é. n.): Honfoglaló tartalom
Varga Géza (é. n.): Amerikai indián népi írásemlékek elolvasása a magyar hieroglif írás segítségével
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése