Közszavak és istennevek

Hétköznapi magyar szavak sora emlékeztet idegen istenek nevére. A megfelelések száma olyan nagy, hogy megkerülhetetlen a kérdés: minek köszönhető ez? 

Ilyen mennyiségű véletlen egyezés kizárható s nem tulajdoníthatjuk ezeket a többször kifigurázott magyar etimologizáló kedv vadhajtásának sem. Az egyezések léteznek és magyarázatot kívánnak.

Bosnyák Sándor úgy gondolja, hogy „A magyar istenben … az emberiség istenei élnek együtt, a kínai, a mongol, a török ten, teng, tenger, a zsidó él, a sumer, akkád, hettita isten, akiknek nemcsak tulajdonságait olvasztottuk istenünkbe, de neveiket is évezredeken keresztül felismerhetően megőriztük.” (Bosnyák/2004/19) Azaz felismerte a szavak rokonságát, de szerinte úgy szedegettük volna össze ezeket a fél világ népeitől. Ez az elképzelés azonban nyelvi okok miatt aligha tartható.

Az isten szavunk például két magyar szóból álló összetétel s ezért aligha származhat idegenektől. Az összeszedegetős teória elfogadásához azt kellene feltételeznünk, hogy a török ten található meg a tengely szavunkban és szóbokrában, a zsidó él pedig az élő szavunkban és a véle rokon szavainkban stb. Azt kellene ezért feltételeznünk, hogy az istennevekkel együtt a hozzájuk tartozó magyar szóbokrokat is idegenből vettük át. Csakhogy ezeknek a bokroknak ott esetenként nyoma sincs. Így viszont a magyar közszavakból könnyebben magyarázhatók az idegen istennevek, mint fordítva.

Ez a magyarázat azon alapulhat, hogy a népek előszeretettel személyesítették meg a természeti jelenségeket s ez néha odáig fajult, hogy a természeti jelenségből istent csináltak, például a szelet szélistenné tették. Egy idő után esetleg templomot is emeltek neki, amelyben elhelyezték a szobrát s azt az isteneknek kijáró tiszteletben részesítették.

Az egyiptomi Su szélisten nevének a magyar szél, szó és száj szavakkal való meglepő egybecsengéséből is valami hasonló következik. Az alább sorakozó többi egyezést is figyelembe véve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ókori kultúrák jó néhány istenének nevét egy magyarul (a magyarral rokon nyelven, a magyar nyelv ősén) beszélő nép adhatta.

Ez merész kijelentésnek tűnhet, de a merészség, vagy földhözragadtság foka nem tudományos értékmérő. Sokkal többet nyom a latban az, hogy nincs jobb magyarázat az egyezésekre. Mi őrizzük leghűségesebben ama kőkori nyelvi-kulturális örökséget, amely az ókori istennevekben is fennmaradt. De nézzük a példákat!

Apolló napisten tiszteletét Hérodotosz a szkíták között keresett hüperboreuszoktól származtatja. Fáy Elek említi (2000/201), hogy Kreuzer szerint Apollót „ifjú ápoló”-nak is nevezték. Hasonló értelmezését adja az istennévnek Mircea Eliade is. Ezek szerint a görög nyelvből nem magyarázható Apollon név nem más, mint a mi ápoló szavunk rokona.

Sára Péter a magyar ápol szót a török öp „csókolni” szóval rokonítja, azaz igen régi, széles körben elterjedt gyökről lehet szó – s ez Fáy magyarázatát erősíti.

Egy bizonytalan olvasatot leszámítva, Apolló neve nem fordul elő a mükénéi-kori lineáris B táblákon. Kultuszának számos eleme bizonyítja, hogy jövevény Görögországban. E jövevény Görögország legnépszerűbb istenévé vált - írja Hegyi Dolores (2002/31). Néhány adat azonban az Apolló-kultusz mükénéi-kori eredetét (s a fenti "bizonytalan olvasat" bizonyosságát) támasztja alá.

Az isten déloszi szentélyei a Kr. e. V. században épültek, s a mítosz szerint az első zsengeáldozatot az északi hüperboreuszok küldték ide. Az ajándékot előbb két hüperboreusz szűz által, később pedig más népek közvetítésével juttatták el. A két szűz sírjából mükénéi korú osszárium került elő (Hegyi/2002/91). A történet és a régészeti lelet arra utal, hogy a szentélyt és a kultuszt alapító "hüperboreusz" nép a mükénéi korban az égei-anatóliai térségben élt, majd idővel távolabbra költözvén, egy ideig még nem feledkezett meg az istennek járó áldozatról.

A delphoi Apollón-szentély hasonló korra enged meg következtetni, mert kultikus használata a mükénéi korban (a Kr. e. XIV. században) régészeti lelettel igazolható (Hegyi/2002/117).

A görög tradíció az őslakosságnak tulajdonítja és a jónok pestistől való meggyógyításához (azaz ápolásához) kapcsolja a didümai Apollón-kultusz és szentély alapítását (Hegyi/2002/123).

A klaroszi Apolló-szentélytől 500 méterre lévő barlangban talált leletek szerint a hívők a Kr. e. III. évezred közepétől látogatták a szent helyet (Hegyi/2002/123).

Apollo napisten a magyar népmesék hősére emlékeztet, mert nyílzáporral megöli a Dephüné nevű sárkányt, valamint a delphoi Phüton sárkányt is (Eliade/1998/234). Hozzá kötődik a hüperboreusz Abarisz és Ariszteasz alakja is, mindketten a sztyeppi táltostechnika alkalmazásával (a test és a lélek különválasztásával elért repüléssel) keltettek figyelmet az ókori görögök között.

1. ábra. A magyar koronázási palástba hímzett Magas(ságos) atya mondat

Atya szavunk Attisz nevéhez hasonló. A szó megfelelője a hurri atta, a török ata és a sumer ada.  A székely rovásírásban az "atya" kőkori eredetű szójeléből a "ty" betű keletkezett. Ez a "ty" rovásjel az Orion csillagkép végtelenül leegyszerűsítette rajza. A rovásjel hasonló a kínai írás fu "atya" jeléhez. A sumer írás "atya" szójele is emlékeztet egyrészt az Orion csillagképre, másrészt a székely rovásbetűre; ráadásul a sumer szójel az "Orion csillagkép" jelentést is hordozza. A jel megfelelője megtalálható a tatárlakai táblákon is, amelyekről Záhonyi András derítette ki, hogy egy csillagtérképet rögzítenek, rajta az Orion (az atya) jelével. A székely "ty" betűhöz hasonló a Diringer által közölt csukcs "atya" szójel is. Ezekből az összefüggésekből nyilvánvaló, hogy egy eurázsiai ősvallás hagyott nyomot mindezen íráskultúrákban. Ez az eurázsiai ősvallás az atyaisten égi megjelenésének tekintette az Orion csillagképet, amelynek neve atya/ada/atta volt. Ez a képzet tükröződik az eurázsiai és amerikai mítológiákban is. Lapp mítoszok vadásznak tekintik az Oriont, aki a Tejúton előtte menekülő csillagszarvas üldözője a Gemini csillagképpel azonos két fiával egyetemben. Az Oriont a közép-amerikai indiánok is vadásznak tartják. A magyar mitológiában ennek az isteni szereplőgárdának Enéh (ünő), Nimród (Bonfini szerint ez egy később, idegenektől átvett névváltozat), valamint Hunor és Magor felel meg.

2. ábra. Őriszentpéteri tál, a körbefutó díszítést a Nagy Óg mondatjelek alkotják

Ág, ég és agg szavaink őséből lehetett valamikor a germán Ygg (a világfa neve Yggdraszil „Ygg fája”); és az Ószövetségben is említett, óriás termetű bibliai Óg király neve, aki Básán uralkodója volt a sémi népek honfoglalása előtt.

 

3. ábra. A székely "a" (anya) rovásjel és párhuzamai

Anya, ünő és nő szavunk a magyar Enéh, az iráni Anahita, az egyiptomi Nut, az etruszk Uni és a római Junó nevével rokon. Anu-t, a kelta mitológia fő istenét Cormac Glosszáriuma az ír istenek anyjaként említi. A Kerryben található Dá Chich Annan hegy neve mindennél jobban mutatja Anu azonosságát a Földdel, e név és istennő rokonságát a magyar megfelelőkkel. A szó szerinti fordítás (Dá = Az, Chich = Csecs, Anu = Anyu, ragozva: Anann = Anyának a) Az Anyu Csecsei. (Mesterházy/2002/193) Vö. még: sumér anna „anya”, továbbá „az eget megszemélyesítő isten”!

Árpa szavunk őse rejtőzhet Arpoxaisz szkíta királyfi nevében, aki a földművelő szkíták isteni őse lehetett (vö. Bíró/1999/62!).

Ármány szavunk minden bizonnyal összefügg az iráni Ahrimán, az ártó isten nevével. Vö: sumér ár „ármány, átok”!

Bak szavunkat Fáy Elek a kecskebakkal és bikával mítoszilag is összefüggő Bakkhusz isten nevével veti össze. (Fáy/2000/176)

4. ábra. Bél istent jelképező indián kőkés és lapp bálvány a székely írás "b" (Bél) jelével rokon szójellel

Bél, belső szavunk a ma sémi istenként ismert, de a szemitáknál jóval korábbi Bél fiúisten nevével azonos. Megjelenik az Apollóval azonosított kelta Belenus (bel "világos”) és női párja, a Minervához hasonlított Belisama (bel "világos", sama "hasonló”), Álmos ősének, Eunedubeliánusnak, valamint a Balaton (Pelso) és a Pilis nevében is. Mély hangrendű változata a Bál, amely az ugariti istentriász fiú tagjának neve. A Bél-pel-pi-fiú hangváltozás során az istennévből keletkezett a fiú szavunk.

A bél változata rejlik a világ szócsaládjának tövében. E szócsaládot Sadovszky (1989/176) a miwok és patwin indiánok nyelvében lényegében azonos formában megtalálta. A közvetlen indián párhuzam arra utal, hogy az istennév nem sémi és nem indoeurópai, hanem kőkori magyar eredetű (5. ábra).

magyar ... angol ... miwok

világ ... world ... wilak (patwin)

világít .  ..shine .   .. wilep-

villám ...lightning ...wilep

virul ... bloom ... wilet-y

virág ... flower ...wile-

5. ábra. A világ szócsaládjának megfelelője a miwok indiánoknál (Sadovszky/1989/176)

Bél jelképe a „b” rovásjel, amelyet gyakran láthatunk felülnézeti világmodellek belsejében, amiképpen a Balaton és a Pilis is a Kárpát-medence szakrális középpontjával azonos.

A dió a görög Diána istennő nevével vethető össze, akinek a fája egyébként éppen a diófa volt.

Az él szó pedig – s a véle rokon élet, éles, elme, élelem – az ugariti Él főisten nevével s a Magyarok Istenének élő jelzőjével rokon. A héber elohim "istenek" szó töve is az él vagy élő megfelelője.

Egy szavunk a germán Ygg és Odin istennévre, a bibliai Óg király nevére, valamint az orosz agyin "egy" szóra emlékeztet.

Erős szavunk Érosz isten nevével egyeztethető. Érosz az őstojásból előbukkanó első isten, akit Phanésznek is neveztek. Erosz, a nemzés őselve teremtette a többi istent és a világot. (Eliade/1977/150) 

Erosz neve szerepel az etruszk alapítású toszkán város Arezzo (ókori neve: Arretium) nevében is, amelynek jelképe a Himéra "hímerő".

Herkulessel lényegileg azonosnak tart Movers egy kisázsiai Ér nevű istenséget, akinek neve – szerinte – a Herkules, Arkal, Erkole nevek, Her, Ar, Er részeivel együtt az erőt jelentik éppen úgy, mint a görög Erosz, a szerelem-isten neve is. (Fáy/2000/174)

Két szicíliai folyó és egy ugyanottani város neve: Himera. A himerai meleg gyógyforrások adták ugyanis vissza, az ottani lokális mondák szerint, Herkules erejét, amidőn ott jártában, a nimfák által neki készített fürdőben üdítette fel fáradt tagjait. Movers szerint a himerai pénzeken hol egy kecskebakon nyargaló mezítelen alak látható, hol pedig egy emberfejü kakas, bak szarvakkal és oroszlán lábakkal. Ezek az ábrázolatok meglepően azonosítják Himerát a kis-ázsiai szolimek Khimera istenével, akit egy sárkányfarkú oroszlánként ábrázoltak, amely az oroszlánfején kívül még egy kecskebak fejjel is bírt. Ha figyelembe vesszük, hogy az ősnépek, pl. az egyiptomiak is, az oroszlánt az erő, a kecskebakot pedig a vágy prototípusának tekintették, akkor annál kétségtelenebbnek látszik, hogy a Himera és Khimera nevek a hím-erőt jelentik, mivel a görög Erosz isten nevéből (amelyet Movers az erőnek er szóalakjára vezet vissza) hasonlólag képezett nevű Himeros isten éppen a szerelmi vágyat személyesíti meg. (Fáy/2000/175)

Esztendő „Isten idő” szavunk első két szótagja az isten változata, utótagja pedig az Utu sumér napisten nevével genetikusan összefüggő idő, vagy az Utu-val szintén rokonítható Du istennév (amely Eunedubeliánus vezér "az isteni triász" nevében maradt ránk). A Nap éves életciklusára, a meghaló és feltámadó napisten valaha volt kultuszára utal.

Fény, fényes szavunk összefügg annak a világtojásból fényesen, szárnyakkal kikelő mítikus őslénynek a nevével, akit az ősök képzelete az elvont istenség első megnyilvánulásaként teremtett meg; s egyszersmind a nappal, mint minden létezőnek magvával, előképével is azonosított. Ennek az őslénynek a neve: Faneh, Fanesz, vagy Creuzer szerint: Fenesz volt. (Fáy/2000/202)

Hal, halál, háló szavaink az obi-ugor alvilág ura, Khul Ater „Hal Atya” nevének előtagjával állnak rokonságban. A szóbokor összefüggését megmagyarázza, hogy az obi-ugor alvilág bejáratát háló rekesztette el s annak résein a holt lelkek halak képében surrantak át.

Harag, Horog „Harcos Óg, Úr Óg” szavainkban Heraklész isten neve köszön ránk Az előtagban a hurrita (harri) és kár népek „harcos” jelentésű neve rejtőzhet, amely genetikusan összefügg a magyar harcos, úr, óra és jár szavainkkal is. A név utótagjában szereplő Óg óriás az Ószövetség szerint Básán királya volt az izraeliták bevonulása előtt. Óg királyt és Heraklészt azonosítja az a történelmi körülmény is, hogy Óg Básánból való kiszorulását követően érkezik meg Heraklész délről Szkítiába.

Hím, hímerő szavunk a hímerőt jelképező Himeros isten nevében bukkan fel, mint azt Fáy Elek nyomán fentebb már tárgyaltuk.

Holmi szavunk töve szerepelhet Kolaxaisz szkíta királyfi nevében, akinek közeledtére az égből hullott izzó aranyholmik lehűltek és ezért azokat haza (vö. manysi kol „ház”) tudta vinni.

 

6. ábra. A székely "ü" (üdő) jel (bal szélen); valamint népi megfelelői (középen) és a hettita hieroglif írásban megtalálható párhuzamai (jobb szélen)

Idő, üdő szavunk Utu sumér napisten nevével áll genetikus kapcsolatban. Ezt valószínűsíti a székely rovásírás Napot ábrázoló „ü” (üdő) jelének és a hettita Utu hieroglifának a formai és tartalmi megfelelése. A sumer Utu istennév "idő" jelentésű.

A TESz szerint idő szavunk vitatott eredetű. Az egyik elképzelés szerint csuvasos jellegű ótörök jövevényszó (vö. türk, ujgur öd „idő”, mongol üde „este, dél”, kalmük üdü „dél”!). Azonban „a magyar szónak megfelelő török előzmény nincs kimutatva”. A másik hipotézis szerint megszilárdult ragos alakulatról, az ez mutató névmás tövének ed/id származékából keletkezett szóról, az ide határozószó szóhasadásos változatáról van szó.

Götz László nyomán hozzátehetjük, hogy a csuvasos jellegű magyar „jövevényszavak” döntő többségének kitűnő megfelelői vannak a sumér nyelvben. Azaz nem török jövevényszavak ezek a magyarban, hanem ősi (kőkori?) örökség jelentkezik mindegyik nyelvben. Amit a szóhoz kötődő, Napot ábrázoló jelforma kétséget kizáróan alá is támaszt.

Szabédi László hasonló álláspontja szerint az idő a török -öd-ak, ótörök öd „die Zeit”; valamint a latin vetula rokona. Az alapszó vetus „régi”, és ennek eredeti jelentése a görög etos „esztendő” tanúsága szerint „idő, időszak, év”, a vetula eredeti jelentése tehát „időcske, kisebb időszak”.

 

7. ábra. IX-X. századi afrászijábi tál a szójelekkel írt Jóma földje felirattal

Ima szavunk egy kőkori isten nevéből alakult a mai formájára. Eredeti hangalakja Jóma lehetett. E szó előtagja a jó, második eleme pedig a magas, mál, mart szavaink tövében lévő ma szótag. Azaz a Jóma szó egy összetétel, amelynek jelentése: jó ma(gas), jó má(gus). A jó szavunk nem csak az Isten állandó jelzője, hanem eredetileg a "folyó" jelentést is hordozta. E szemantikai összefüggések ama ősvallási elképzeléssel vannak összhangban, mely szerint az égi folyó (a Tejút) azonos az Istennel.

A Jóma szó megfelelői: finn jumala "isten", iráni Jima "egy ősi isten neve, japán Jimmu Tenno "az első japán császár neve a Kr. e. I. évezredből". A szó indián megfelelői "sámán" és "orvos" jelentésűek.

A Jóma ligatúra a székely írás "j" és "m" betűjének megfelelő elemekből áll s a legelterjedtebb amerikai indián jelkép, amely megtalálható Eurázsiában is. Az őrségi fazekasok ma is készítenek olyan edényeket, amelyeken a Jóma ligatúra egy hagyományos ábrázolási konvenció részeként szerepel - de a jelentését már nem ismerik. A ligatúrát alkotó elemi jelek is az ősvallási képzetről fentebb mondottakat támasztják alá: a Jó jel egy égig csapó hullámtarajt, a ma jel pedig egy magasba vezető lépcsőt ábrázol. A két jel képi tartalma együttesen a magasba vezető folyót ábrázolja.

Íz „lélek” szavunkban nem nehéz felismerni az egyiptomi Izisz istennő nevének elemeit. Amennyiben a magyar íz genetikusan összefügg ős szavunkkal, akkor Ízisz nevének jelentése: „Őslélek” lehet.

Járkál kifejezésünkben Fáy Elek (2000/149) Herkulesnek föníciai Arkal nevét sejti, amelyen a járó-kelő föníciai kereskedők tisztelték.

Ennek – Movers szerint – többen umhergehen jelentést tulajdonítottak, ami tökéletesen fedi a mi járkál szavunk jelentését.

Herkulesnek Jaribol, Jerubál („Járó Baál”?) nevében a „j” kezdőhang is megtalálható. Fáy az Arkal második tagját a kalauz, kalóz, kalandoz szavaink tövével azonosítja, amelyben a Czuczor-Fogarassy szótár egy ide-oda csavargást, járás-kelést jelentő „kal” gyököt lát. Fönícia kultúrája kár-hettita előzményeken alakult ki s innen származhatnak a föníciaiak magyarral rokon szavai.

 

8. ábra. A szentgyörgyvölgyi cserépedény oldalán a Négy Jó "négy folyó" mondat ismétlődik négyszer, az Éden négy szent folyójára utalva

Jó szavunk Varga Zsigmond szerint a sumér Ea nevének változata, amihez hozzátehetjük az iráni Jima, a germán Ymir isten és a japán Jimmu tenno nevét is. A jó szó összefüggéseire már korábban is felfigyeltek. Jaó az isten neve a görögöknél, továbbá Porphyrius szerint az Isten neve főníciai nyelven Jevó, vagy Javó – írja Balkányi (1860/16). Kiegészíthetjük azzal, hogy ez utóbbiak összefüggenek a magyar javas szóval is (vö. a sémi Jahve nevével!).

Karácsony szavunk töve a török kara „fekete” szó, a csony végződés meg a ten istennév megfelelője lehet. Ezekből egy „fekete isten” jelentés hámozható ki, amit alátámaszt, hogy karácsonykor a leghosszabbak az éjszakák. Nem gondoljuk azonban, hogy eleink a sötétséget ünnepelték volna, mert az évezredeken át használt karácsonyszimbólumok, az „usten” ligatúrák egyértelműen a karácsonykor születő napot, tehát a fény feltámadását dicsőítik. Ez a „Fekete Isten” inkább Isten éjszakai megnyilvánulási formája lehetett. Ezt támasztja alá Cey-bert Róbert Gyula (2003/55) is, aki – pontosan meg nem jelölt kínai forrásokra és ujgur adatokra hivatkozva – a hunok téli napforduló idején tartott Kara Csong ünnepét említi. E nevezetes esemény Kara Tengrinek és egyúttal az újjászületés és átváltozás isteni megnyilvánulásának, Bor Tengrinek is az ünnepe volt.

Lélek szavunk a TESz szerint „ősi örökség a finnugor korból”. Előfordul a Halotti Beszédben is lelic formában. Rokona a vogul és osztják lel, lil, lili, a zürjén lol, a votják lul és az észt leil. Ezek a magyarhoz hasonlóan a „lélegzet” jelentésű szavakból származnak. A rokonsági körbe tartozik még a sumér lil „lehelet” és Enlil („énlélek”, „önmagától való lélek”) isten nevének második szótagja is.

Hasonló nyelvi jelenség figyelhető meg a görögben, a latinban és a héberben is, ahol ugyanaz a szó jelenti a „lelket” és a „leheletet” is.

A lélegzet az élet jele. Szóbokra azt az ősvallási meggyőződést fejezi ki, hogy a lélek a lehelethez hasonló.

A lélek Istentől származik (ő lehel életet az emberbe), ezért része Istennek (vagy Isten lelkének) és ebből következően az ember (legbensőbb lényegét, lelkét tekintve) azonos Istennel. Ezért mondjuk a haldoklóra, hogy „visszaadja lelkét a Teremtőnek”.

Ló, vagy lebeg szavunk töve szerepelhet Lipoxaisz szkíta királyfi nevében, aki a lovas szkíták mítikus őse. S itt gondolhatunk a szárnyas ló képzetére is (vö. Bíró/1999/62!).

A magyar népnév, valamint mogyoró és madár szavunk a Heraklésszel azonos Magor ősapánk nevének változata lehet. Heraklészt a károk Makar néven tisztelték, innen Ciprus régi Makaria neve is.

Mag egy félisten neve is egyúttal, akiről a föníciai Szankhoniaton és a bübloszi Filó által fenntartott mítosz emlékezik meg, mint a földművelés felfedezőjéről (Fáy/2000/174)

Madár szavunkat Fáy Elek (2000/176) az indiai mitológia tűzlehozó és tűzgerjesztő Matharisván-jával veti össze.

Meleg lenne az értelme Fáy szerint a Moloch vagy Melek néven tisztelt tűzisten nevének, akit az amoriták és a moabiták a „mi királyunk”-nak tiszteltek. (Fáy/2000/214)

Mocsár, mocsok, moccan szavunk az egyiptomi Mot, a sárnak elképzelt őskáosz istenének nevével függ össze (Balkányi/1860/17).

Nedű, nedv szavaink emlékeztetnek Nut istennő nevére, aki az egyiptomi kozmogóniában a nedves őselvet személyesítette meg. Hasonlít erre Neit (az egyiptomi Athéné) neve is, aki eredetileg szintén a nedves őselem megszemélyesítője volt. Még meglepőbb a Neit név hasonlósága a nedvességnek Vámbérinél említett finnugor neite szavára. (Fáy/2000/190)

Ük szavunk a finn Ukko „Ük kő” isten nevével rokon.

Az ölyv régies heli neve s a turul isteni szerepe világossá teszi Héliosz napistennel való kapcsolatát.

Ősok szavunk sem maradhat ki a listából. Fáy Elek (2000/166) ezt a károk és föníciaiak Osogo nevű istenének nevével veti össze.

Ősúr-nak érthetjük az asszír Assur, az egyiptomi Ozirisz (Usziri), az etruszk Aiser, valamint a védikus Isvara (óind Icvara „úr”) nevét. A védikus filozófiában Isvara a passzív abszolutum; több indiai szektában az isteneket, a többi között a legfelső triászt is, csupán Isvara megtestesülésének tartják. A mai magyar nyelvben az ezer szó felel meg a fenti istenneveknek. Az ide sorolható ezer szavunk rovásjele a sumér dingir „isten” jel korai, képírásos változatával azonos.

A perzsel és szócsaládja (parázs, piros, pirít, pirkad, pörköl stb.) Perzeusz isten nevét és a tűzimádó párszi vallást idézi elénk.

Pirkad szavunkkal a kelta Birghid istennő neve egyeztethető. „Az írek egyik kedvenc istennője Birghid. … Róla azt mesélik, hogy a költészet és a műveltség, a gyógyítás és a mesterségek védő istennője. … A történet szerint nem házban, és nem házon kívül született napkeltekor. … A ház, amelyben tartózkodik, olyan, mintha lángokban állna.” (MacCana/1993/33) A III. századi Solinus szerint britanniai szentélyében örök tűz égett. (Mesterházy/2002/192).

Ragyog és reggel szavunk töve az egyiptomi Rá (vagy Ré) napisten nevével azonos. Ezt az egyeztetést igazolja az is, hogy a napisten nevét jelölő egyiptomi „rá” hieroglifa a magyar népi képjelek között is gyakori s nálunk is a napot szimbolizálja. Rá neve megtalálható a rügy, ragya, ránt, szikra és csíra szavainkban (az egyiptomi Si-Ra am. a „Nap fia”!). (Szőcs/1999/53).

Bakos Attila szerint a napisten neve rejtőzik a reggel (Ré kel) szavunkban is (Bakos/2004/201).

Sarok "szár Óg, úr Óg" szavunkban Heraklész magyar nevét tisztelhetjük. Óg királyt az Ószövetség említi, Básán uralkodója volt a sémi népek honfoglalása előtt. Heraklész a Föld sarkainak istene volt, ezért emlegették Heraklész oszlopait, amelyet a világ peremén képzeltek el a régiek. A Közel-Keletről a sztyeppre vándorló népek istene, amit a görög mitológia úgy ismer el, hogy Heraklészt a szkíták ősapjának és a sztyepp első benépesítőjének tekinti.

Sátán. A héber, a görög és a latin nyelvben egyaránt megtalálható, régen nemzetközivé vált szó. Megtalálható a zsidó, keresztény és muzulmán vallás irataiban, a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban is. Ezek szerint Isten ellen lázadó, égből alávetett legfőbb angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. Azonos az Ördöggel,  vagy az ördögök fejedelmével. A sátán szó ebben az alakjában a magyar nyelvben jövevény, eredetileg azonban két magyar, vagy magyarral rokon szóból alkotott összetétel. A sémi nyelvekbe feltehetően a hatti/hettita Estan napisten nevének hatására került. A területet elfoglaló sémiták az ellenség istenéből kreálták a sátán alakját. Mivel a sémi írások a magánhangzókat nem jelölték, a név hangalakjaból csak az stn váz maradt változatlan. (Az Estan név a magyar Isten "ős Ten" szóval azonos, vagy rokon - ezért a sátán helyett magyar ember számára illőbb az ördög szavunk használata.)

 

9. ábra. Szentgyörgyvölgyi korsó a nyakán körbefutó Négy szár mondatokkal (négy fehér és négy fekete törzsű szár "úr" van a korsón)

Szár szavunknak ma a "növényi szár" jelentését érezzük, ez a szár azonban az égigérő fa szárát jelentette egykor, illetve a fával azonos istent, valamint a tőle származó királyi hatalmat és legitimitást (törvényeket). E szó, illetve a megfelelője jelenik meg Sarruma hettita isten nevében, aki Tesub viharisten és Hebat hurrita istennő fia. A világoszlop hettita neve tar (Szibériában turu "út"), ami egy szóeleji t-sz/s hangváltozással összefügghet egyrészt a magyar szár szóval, másrészt Sarruma isten nevével. Ebbe a szócsaládba tartozik a sumer tar "törvény", az akkád sar "király" szó és a magyar úr, valamint sárkány "király kan" szó és Szár László neve is.

Szem szavunk a több néven tisztelt Heraklész tavaszi napistenként viselt Szem nevével azonos.

Fáy Elek (2000/179) az istennév párhuzamaként a sumér Szan (Szanszi), az asszír Szamas, és a föníciai Szemesz istenneveket sorolja fel. Moversre hivatkozva hozzáteszi, hogy a föníciai Bál-Szemes napisten nevének jelentése oculus Beli (Bél szeme, vagy szemes Bél) volt. Ez az istennév kerülhetett az Ószövetség népek származását felsoroló táblájába, s innen származhat a sémi népek neve is.

Személy szavunk a görög Szemelé istennő nevére emlékeztet. Eredetileg phrügiai-thrákiai földistennő lehetett. Szemelé a Zeusztól fogant Dionüszosz anyja.

A szem szó azért fordulhat elő férfi és női istennevekben egyaránt, mert „Soldi-Colbert szerint … a napot az ősök úgy fogták fel, mint amely … egy személyben atyja és anyja a teremtményeknek.” (Fáy/2000/179) Ha ez a magyarázat helytálló, akkor a Napot a magyar ősvallásban az Isten szemének tekinthették. Talán ezért nevezik a vámfalusi fazekasok is a Tejútban kelő napot ábrázoló motívumukat „Isten szeme” mintának.

Szemérem szavunkat Fáy Szemiramisz asszír királynő nevével veti össze, hozzátéve, hogy e név eredetileg istennő neve volt, akit Asztartéval, a világanya Vénusszal is azonosítottak. Movers ki is mutatja, hogy Szemiramiszt hadistennőjükként tisztelték a filiszteusok, a kheták és a károk is. (Fáy/2000/180)

Szó és szél szavunk gyöke az egyiptomi Su szélisten nevével lehet genetikus kapcsolatban, ahogy azt fentebb már említettük.

A Szamos nevében talán Samas napisten neve maradt ránk (vö. Szőcs/1999/55!). Szőcs István ugyan azt írja hogy ez az összevetés valószínűtlen, de ez nem több óvatoskodásnál, amire a várható – indokolatlan – felhördülés miatt kényszerült. A napisten és a folyók kapcsolata az ókori mitológiákban, például a szkítáknál – olyan erős, hogy az az egyeztetést valószínűvé, de legalább megemlíthetővé teszi.

Szőlő szavunkban Szyleusz neve ismerhető fel, akit Herkules azért ölt meg, mert mindenkit szőlőkapálásra kényszerített (Szőcs/1999/55).

Táltos (tátos) és tudós szavaink őse Taautosznak, az írásbeliség megteremtőjének nevével azonos, akit kései föníciai hagyományokból ismerünk. Úgy hitték, ő írta a világ teremtéséről szóló könyvet. Nevének töve az egyiptomi Thot isten nevével azonos, akihez hasonló hiedelem fűződött. Thot volt az istenek irnoka és az irnokok istene. E nevek összevetését az a tény is támogatja, hogy a székely rovásírás őse valóban 50 - 10 ezer éves előzményekre megy vissza. Azaz az egyiptomi és föníciai emlékezet helyesen őrizte meg annak emlékét, hogy az írásra tátosok tanították meg őket.

Támasz szavunkat Fáy (2000/196) Thiamath isten nevével azonosítja és egy tenger-óriást lát benne, aki Atlaszhoz hasonlóan az eget és a földet támasztja alá. Rokonként említi a Talasz, Thames és Temes folyóneveket, valamint Tammuz, Dumuzi és a szkíták tengeristenének, Thamimaszadasznak a nevét is.

Tehén szavunkat Fáy azonosítja Athéné istennő és Athén város nevével, mert Athéné libiai-egyiptomi égi tehén minőségében viselte a Tahennu vagy Tehennu nevet. Athéné istennő és Athén nevének görög eredetét a tudósok tagadják. 

Tanít. Athéné másik neve a Tanit, amelyen nem csak a karthágóiak, hanem a szkíták is tisztelték. Tanit istennő atyja, Él oldalán a föníciai mitológiában tanítóként és tanácsadóként szerepel. (Fáy/2000/257) Az égi tehén Tanit nevének második szótagja Nut alakját idézi, aki szintén az égen jelenik meg az egyiptomi ábrázolásokon. E nevek rokona lehet az ugariti Anat és a magyar Enéh is. Enéh szintén égistennő, aki égi szarvasvadászaton szarvasként menekül az őt űldöző Orion (Nimród) és Gemini (Hunor és Magor) elől. Ennek az égi tehénnek a 7500 éves ábrázolása maradhatott fenn Szentgyörgyvölgyön.

Tél végén, amikor az első rügyek megjelentek, az Athéné "feljövetelét" köszöntő nép a hagyomány szerint egy ősrégi áldozatot, a Procharistériát mutatta be. Athéné ebben a rítusban - sajátos módon - mint az évenként visszatérő egyik vegetációistenség jelenik meg. (Hegyi/2002/57) A görög istenfogalom lényegi vonása a halhatatlanság, ezért az évente meghaló és feltámadó vegetációistenek csak idegen környezetből, minden bizonnyal a prehellén mediterrán vallásosság örökségeképpen juthattak a görög pantheonba (Hegyi/2002/141).

Tenger szavunk a türk Tengri, a magyar Isten és a hatti Estan nevével is rokon. Ama ősóceánt jelenthette eredetileg, amely a teremtés kezdetekor már létezett, s amelyből mitikus történelmünk hajnalán a világtengellyel azonosított isteni tanítók előtűntek.

A sumérek legfőbb istene Dingir, vagy másként Dimir volt. A Dingir a magyar tenger szónak felel meg. A sumér Dimir-nek megfelelő változat a Meotisz szkíta nevében, a Temerindá-ban fordul elő (az inda utótag Indiké városra utal). A Dimir megfelelője a temérdek szavunk is.

Teng, tenyész, tengely szavaink töve többek között az etruszk Tin, vagy Tinia főisten nevével is genetikus kapcsolatban áll. Az összevetés indokoltságát Mario Alinei professzor közelmúltban végzett kutatásai is valószínűsítik. Álláspontja szerint az etruszkok a magyar nyelv régi változatát használták.

Tud szavunk – mint azt fentebb már említettük – az egyiptomi Thot isten nevével van genetikus kapcsolatban. Thot az egyiptomi mitológiában Ozirisz (Usziri, azaz Ősúr) írnoka, az idő feneketlen mélyébe veszett őskőkori tudós táltosok (tátosok) utóda.

Ugar szavunk az Ugariti szántóföldek istenének, Ugarunak a nevével függ össze.

Úr szavunk meg Uranosz isten és Aurora istennő nevének rokonságába sorolható (Balkányi/1860/20).

Vár, várkony (varchonita, avarhun) szavunk Varuna (a védikus mitológia kozmikus vizekkel kapcsolatban álló főistenének) nevével egyeztethető. Varuna a védikus korszak után (Jimához hasonlóan) elveszítette kiemelt szerepét, s ez arra utal, hogy a magyar hatás csak egy igen korai időpontban volt meghatározó jelentőségű az indoeurópai mitológiára nézve. Az istennév a vár (vö. sumér bar „földhányás!) és hun szavunk (vö. hím, kan!) őséből keletkezett összetétel, eredetileg mindkét szó „kiemelkedés” jelentésű volt.

Vulkán szavunk szóösszetétel. Előtagja a világ szócsaládjának közös gyöke, amely a sumér-asszír Vul isten nevével rokon. Utótagja a kan, kán megfelelője. (Fáy/2000/202)

Zivatar szavunk a vizek forrását ismerő indus Szavitar nevével vethető össze.

A példák sorát nyilván nem lehet még lezárni, hiszen a fenti párhuzamok szinte mellékesen, célirányos kutatás nélkül gyűltek össze. Így is zavarba ejtően sok az egyezés.

Mintha mi magyarok az istenek nyelvén beszélnénk; mintha minden szavunk egy-egy istennév lenne; mintha a magyar nyelv a teremtés idején, de legalább a vallások kialakulásakor általánosan használt nyelv; a tudomány és az ősvallás nyelve lett volna.

 

10. ábra. Dabasi szántóföldből előkerült Árpád-kori pecsétgyűrű; középen a Sarokisten "Heraklész isten", kétoldalt  pedig a sarok elolvasható jelével (Greman István fényképe nyomán készített fotógrafika)

Irodalom

Az L-gyökhang, Az élet (Kromek blog)

A sátán (wikipedia)

Varga Géza

A veleméri Cserépmadár szállás Kamraszobájának ajtórészlete

Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Aligha találna jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. 

A veleméri Lugasvég (a Csinyálóházzal, egy különleges őrségi szállással szemköpszt) a nyári estéken igencsak alkalmas baráti beszélgetések lefolytatására