Varga Géza írástörténész: Evangelosz C Papakitszosz krétai protolineáris jelei a magyar Isten jelzőit rögzítik

2026. szeptember 5., szombat

Evangelosz C Papakitszosz krétai protolineáris jelei a magyar Isten jelzőit rögzítik

Bevezető

Evangelosz C. Papakitszosz tett közzé egy cikket az academia.edu-n Kulturálisan fontos tárgyak, mint a krétai protolineáris írás jelei címmel. Ebben a krétai protolineáris írás hét „szótagtábláját” mutatja be, amelyek mássalhangzó-magánhangzó típusú szótagjeleket tartalmaznak. A jelen cikkben e krétai szótagjelek közül kettőt székely rovásbetűkkel és a magyar hieroglif írás szójeleivel egyeztetek (1). Utóbbiak a magyar Él, élő és Jó, javas szavakat rögzítik. E magyar közszavak a magyarok Istenének jelzői, egyúttal évezredeken át tisztelt istennevek is, amelyek Allah/Elohim, vagy Jahwe nevével tartoznak egy szóbokorba. Ugyanezt a két istennevet találjuk Aleppó „Élő fa” és Jaffa „Jó fa” városok nevében is.

A krétai és a magyar jelkészlet e közös jelei a kőkori ősvallás általánosan elterjedt jelkészletéből valók. A krétai írásfejlődés során azért maradtak meg, mert az istenek neve kiemelt tiszteletnek örvendett. A közismertségük miatt e jelek használatáról akkor sem mondhattak le a krétaiak, amikor az állam megjelenése és a könyvelés igénye miatt a jelhasználat bővítése napirendre került.

A krétai Él hieroglifa magyar párhuzamai

Ha Evangelosz C. Papakitszosz az 1. ábrán látható jelet az "l" hang, vagy egy "l" hangot tartalmazó szótag jelének gondolja, akkor ezt a magyar párhuzamokkal kitűnően alá lehet támasztani.

1. ábra. Az E. C. Papakitszosz által bemutatott szótagtábla a székely írás "l" (Él, élő) jelének rokonságába tartozik, a jel az "l" hangot rögzíti

A szótagtábla olyan képjeleket mutat be, amelyek esőt, folyót, vizet ábrázolnak és ezzel az Él istennevet, az Isten élő jelzőjét rögzítik. Az 1. ábrán látható krétai jelek közül kettőnek is van magyar megfelelője. A krétai jel rokonságban van halaf jelekkel, meg a székely "l" rovásbetűvel és a kőkor óta használatos magyar hieroglif írással (2. és 3. ábra). Egy több évezredes, nagy területeken érvényesülő írásfolyam részletének pillanatképe ez a szótagtábla. A krétai jelváltozatok segítenek megérteni, hogy a magyar Él hieroglifának és a székely "l" betűnek miért vannak hasonló formai változatai.

2. ábra. Balra fent a Halaf kultúra ligatúrája (British Múzeum), jobbra egy krétai protolineáris jel (E. C. Papakitszosz nyomán), mindkét jel a bal alsó sarokban lévő székely "n" (nagy) és "l" (Él) jelből alkotott ligatúra, amelyek olvasata egyaránt Nagy Él

3. ábra. Egy krétai protolineáris jel (E. C. Papakitszosz nyomán, balra) és a székely "l" (Él, élő) rovásbetű egyik alakja (jobbra)

4. ábra. Él hieroglifával ellátott Halaf idolok (Stuart Campbell és Aurelie Daems nyomán) azt bizonyítják, hogy Él egy istennő volt

A krétai jó "folyó" hieroglifa

Evangelosz C. Papakitszosz úgy véli, hogy az 5. ábrán látható szótagtáblán szérűskertet ábrázoló jelek vannak: "Egy szérűtér alaprajza volt, valószínűleg úgy körvonalazva, hogy jelezze az állatok körkörös mozgását, miközben a learatott gabonaszárakat csépelték." Ez talán igaz a d, e, f, ó és g alatti jelekre, de nem igaz a balra lévő többire, amelyek nem kör, hanem kacskaringó alakúak. Azaz égig csapó hullámtarajt ábrázolnak, ezáltal az Istennel azonos Tejutat felidézve (5. és 6. ábra). Ez a kacskaringó a székely írás "j" betűjével rokon, a székely írás előzményében, a magyar hieroglif írásban pedig a jó "folyó" hieroglifája.

5. ábra. Az E. C. Papakitszosz által bemutatott szótagtábla sok kacskaringóval

Az alábbi képek és jelpárhuzamok feltárják a kacskaringó képi tartalmát és jelentését (6 - 12. ábra). Nyilvánvalóvá teszik, hogy ez egy ősvallási hieroglifa, az égi folyóval azonos Jó isten neve.

6. ábra. A nagy hullám Kanagavánál, Kacusika Hokuszai fametszete, a kacskaringó alakú hullám a jó "folyó", a hegy pedig a sar "sarok, úr" képjele

A 6. ábrán látható képnek mély spirituális és vallási jelentősége van, ami közvetlenül kapcsolódik a háttérben látható Fudzsi hegyhez, valamint a korabeli japán vallási hiedelmekhez. A japán közönség és a művész, Kacusika Hokuszai számára a mű a halhatatlanság kereséséről mesélt.

A sintoizmusban és a buddhizmusban a Fudzsi nem csupán egy hegy, hanem egy istenség lakhelye, a Földet az éggel összekötő tengely. Az Edo-korban létezett egy rendkívül népszerű vallási szekta, a Fudzsikó. Tagjai szent zarándoklatként mászták meg a hegyet, mert úgy hitték, a csúcsra való feljutás megtisztítja a lelket, és közelebb visz a túlvilághoz (az égi szférához).

Kompozíciós és spirituális értelemben a kép az égbe vezető útra utal. Hokuszai egy vizuális folyosót hozott létre, amely a tajtékzó hullámok között a távoli Fudzsi csúcsa felé vezeti a néző szemét. Miközben a halászcsónakok tehetetlenül zuhannak a hullámvölgybe, a háttérben álló Fudzsi a mozdulatlanság, az örökkévalóság és a spirituális menedék szimbóluma. A viharos földi pusztulásból (a hullámból) tekintetünk a hegyen keresztül a békés, tiszta ég felé menekül. Így a kompozíció finoman közvetíti a buddhista gondolatot: a világi szenvedés és káosz mögött ott az állandó, spirituális igazság, az égbe vezető út.

7. ábra. Balra egy La Tolita (Peru) világmodell, jobbra egy veleméri festett láda világmodellje, mindkettő kacskaringóval ábrázolja az Éden négy szent folyóját, a veleméri változat a központi forrást is

A La Tolita egy jelentős régészeti lelőhely és kultúra neve, amely Ecuador és Kolumbia határvidékén virágzott Kr. e. 500-tól Kr. u. 500-ig Ecuador északi részén, Esmeraldas tartományban, valamint a kolumbiai Tumaco szigetén. A kultúra mesterei lenyűgöző arany- és platinatárgyakat, maszkokat, valamint mellvértet készítettek. A 7. ábrán látható La Tolita és veleméri világmodell egyezése azt bizonyítja, hogy a világmodellek elemeit képező magyar hieroglifák legkésőbb 12 000 évvel ezelőtt már léteztek és széles körben ismertek voltak. Az amerikai indiánok megőrízték az 50 000 évvel korábbi közös őshaza, az Ararát körüli Éden emlékét és az akkor ott már használt magyar ősvallási jelkészletet is.

8. ábra. Veleméri cserépedény "őrségi szárnyas napkorong" mintával, az Éden központi forásának és négy szent folyójának ábrázolásával, az ábra jobb alsó részén a székely írás "j" (jó "folyó"), "d" (Dana "isten") és "ly" (lyuk, Lyukó "az isten neve") jele

9. ábra. Mártonhelyi (Martjanci, Szlovénia) Szent Kristóf freskó, a szent lábainál a folyót kacskaringókkal, jó "folyó" hieroglifákkal ábrázolták

10. ábra. A gömöri tornácoszlop az eget tartó világoszlop, a Tejút szerepét tölti be a házat és a kozmoszt összevető népi szimbolikában, ezért szerepel a kitámasztón a jó "folyó" hieroglifa, a két jel olvasata: Jó Üdő "folyóval azonos napisten"

A gömöri tornácoszlopon alkalmazott sugaras napjelkép (Üdő "idő" szójel) a sumér Utu "idő" napisten hettita hieroglif írásban meglévő jelével rokon, csak ott hat sugár indul ki belőle. Változata megtalálható a szkíták okunyevi sztéléin is, ami érthetővé teszi, hogy miért hívták Oitoszürnek a szkíta napistent. Ez a szkíta Oitoszür azonos a sumér-akkád Utu sar "Idő úr" kifejezéssel. A sumér és a szkíta névváltozat is szinte érthető magyarul.

11. ábra. Az ókori görög pénz hátoldalán látszik, hogy a svasztika eredetileg négy önálló jó "folyó" hieroglifából tevődik össze, amelyek az Éden szent folyóit idézik

A svasztika négy magyar jó "folyó" hieroglifából alkotott ligatúra, amelynek a közepe egy Dana olvasatú keresztet (istenjelképet) alkot (11. ábra). E magyar Dana hieroglifa rokona a sumér dingir "isten" jelnek, amelynek van kereszt alakú változata is. A svasztikából négyszer olvasható ki a Jó Dana "Jó (is)ten" mondat.

12. ábra. A tápiószentmártoni szkíta szarvason a jó hieroglifát találjuk, mert ő az égi folyóval azonos Isten zoomorf alakja, vagy képviselője

13. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra idolja, hasán a hieroglifikus Jó sar (mai magyarsággal Jó úr, vagy folyó úr) mondattal

A 13. ábra egy istenábrázolás, amelyiken szokás szerint megjelenik a megnevezés: az isten neve és méltóságneve. Amiképpen egy Kossuth-szobor talapzatára felírjuk, hogy Kossuth Lajos, hasonlóképpen jártak el 6000 évvel ezelőtt élt elődeink is, amikor felírták az idolra az isten nevét és méltóságnevét. Nyilvánvaló bizonyítéka ez annak, hogy a kacskaringó Jó isten neve.

A bemutatott képek kellőképpen igazolják, hogy a kacskaringó vizet, égig csapó hullámtarajt ábrázol és azonosítható az égbe vezető úttal (az Istennel azonos Tejúttal). A székely írásban megőrzött "j" kezdőhang alapján ez a jó szójele, ami egykor "folyó" jelentésű is volt és összefügg Jó, Jahwe isten nevével. Széles körű elterjedtségéből következően ez egy kőkori jel, amit kézenfekvően ismertek és használtak a bronzkori Krétán is.

A krétai protolineáris írás

Cikkének bevezetője szerint Evangelosz C Papakitszosz a krétai protolineáris (CP) írás elméletét követi. Eszerint az összes égei-tengeri írás ebből az írásból fejlődött ki, beleértve a lineáris A-t, a krétai hieroglifákat és a lineáris B-t is. E készlet hét szótagtáblája a szerző szerint élettelen tárgyakat vagy szerkezeteket ábrázol, amelyek nagyon gyakoriak vagy fontosak voltak a mindennapi életben, a gazdaságban és a vallásban. Azt is bemutatja, hogy minden szótagtábla fonetikai értéke megfelel a szótagtábla által ábrázolt tárgy sumér nevének egy konzervatív dialektusban. Így több fény derül az égei-tengeri írások nyelvi eredetére, a létrehozásuk során követett gyakorlatra és közvetve a minószi civilizáció egyes kulturális aspektusaira.

Számunkra ez a cikk két körülmény miatt érdekes.

- Az egyik az, hogy a szerző által bemutatott szótagtáblákon lévő jelek közül kettőt a magyar hieroglif írás jeleivel azonosíthatunk.

- A másik körülmény az, hogy Simo Parpola a sumért az uráli nyelvek közé sorolta, azaz a magyar rokonaként határozta meg. (2)

A krétai protolineáris írás elmélete az égei-tengeri bronzkori írásrendszerek fejlődését magyarázó tudományos hipotézis. Az elmélet lényege, hogy a korai minószi képírás (krétai hieroglifák) és a későbbi, jól ismert vonalas Lineáris A írás között létezett egy átmeneti, úgynevezett proto-lineáris fázis.

Arthur Evans brit régész krétai ásatásai alapján az írásbeliség fejlődését három egymást követő szakaszra osztotta:

- Krétai hieroglifák (kb. i. e. 2000–1650): Erősen piktografikus, képszerű szimbólumok.

- Proto-lineáris és Lineáris A írás (kb. i. e. 1800–1450): A képszerű jelek egyszerűsített, gyorsabban leírható, elvont vonalakká (lineárissá) alakultak.

- Lineáris B írás (kb. i. e. 1400–1200): A Lineáris A-ból a mükénéi görögök által átvett és a saját nyelvükre adaptált szótagírás.

A protolineáris elmélet szerint a váltás a bonyolult képírásról a vonalas írásra nem hirtelen történt. A palotagazdaságok adminisztrációs igényei (gyors könyvelés, leltározás) megkövetelték a jelek gyors leírását. Az átmeneti fázisban a jelek még megőrizték az eredeti képi kontúrokat, de már kurzívabbá, „folyóírás-szerűbbé” váltak. A krétai protolineáris írás jelei egyszerre voltak képszerűek és lineárisak. Minden jel egy vázlat volt, amely alapján mindenki könnyen felismert egy ismerős tárgyat, amelyet a jel fonetikus értéke nevez meg. Minden jelnevet egyszótagúként azonosítottak.

Bár a korai elméletek szerint a Lineáris A egyenesen a hieroglifákból fejlődött ki, a modern kutatások árnyalják ezt a képet. A két írásrendszer egy ideig párhuzamosan is létezett Krétán (a hieroglifákat főként pecsétnyomókon, a korai lineáris formákat agyagtáblákon használták). Vannak olyan kutatói vélemények is, amelyek szerint a protolineáris forma nem egyetlen tőből fakadt, hanem egy regionális írásfejlődési kísérlet része volt. Mivel a Lineáris A (és így a protolineáris szakasz) nyelve a mai napig megfejtetlen, az elmélet pontos részletei és a jelek pontos hangértékei továbbra is a nyelvészeti viták tárgyát képezik.

E vitában új érvet jelent a magyar hieroglif írás, amit közel 50 éves kutatásaim eredményeképpen 2017-ben tártam a nyilvánosság elé. Ez az írás a kőkori ősvallás jelrendszereként szolgált. Az eddig megismert 40 hieroglifája - a feladatának megfelelően - csak rövid ősvallási fohászok leírására tette alkalmassá. Az olvasatok alapján e hieroglifák kezdettől szavakat és mondatokat rögzítettek. A formájuk is sokkal modernebb (lineárisabb) volt a közkeletű "tudós" magyarázatok alapján várhatónál, amit jól illusztrálnak a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek. A képszerűbb és a lineárisabb jelformák kezdettől egymás mellett éltek és élnek ma is, mert a célnak megfelelően hol az egyiket, hol a másikat alkalmazták. A magyar hieroglif írás már a paleolitikumban elterjedt a Pireneusoktól Amerikáig. A szabír ős mondatjel elterjedése alapján e hieroglifákat azok a szabír/hurri népek használták, akik a neolitikus forradalom vívmányait kifejlesztették és hosszú évezredek alatt elterjesztették. Ezért jelenik meg a hieroglifával rögzített szabír népnév Göbekli Tepén, Egyiptomban, az Indus-völgyben, a Kárpát-Balkán térségben, Etrúriában és a sztyeppén is. (3)

Jegyzetek

(1) A székely írás vegyes jelrendszerű (szó-, szótag- és mondatjeleket, valamint betűket egyaránt tartalmazó, de jobbára alfabetikusan használt) írás. Ma is használatban van Magyarországon. Eredetileg a kőkori ősvallás jelkészleteként szolgált és abból maradt ránk, ezért a jelei szinte kivétel nélkül az Isten szó összetevőit, vagy az Isten további neveit és jelzőit rögzítik. Ezek az istennevek és jelzők ma is ismertek Eurázsiában és Amerikában. Az írásrendszer korábbi, szó- és mondatjeleket alkalmazó változatát, a magyar hieroglif írást 2017-ben mutattam be. Szójeleit és rövid szövegeit a népművészet ma is használja a hímes tojásokon, vagy a fazekasedényeken, de megtaláljuk őket a heraldika, pl. a magyar államcímer elemei között, valamint a vallásos jelhasználatban is.

(2) Simo Parpola álláspontját alátámasztja, hogy az agyagba karcolt legkorábbi sumér jelek közül húsznál is több azonosítható a magyar hieroglif írás jeleivel (14. ábra). Ezeknek nem csak a formája, hanem több esetben a jelentése és a hangalakja is azonos, vagy rokon a magyar megfelelőkével. Simo Parpola szerint a sumérek a Halaf (és az Ubaid) kultúra népességének leszármazottai. Ezt is alá lehet támasztani írástörténeti adatokkal, ugyanis az eddig megismert 32 halaf jel mindegyike azonosítható magyar hieroglifákkal (15. ábra).

A magyar hieroglif írás a kőkori ősvallás jelrendszere volt, amely már a kőkorban elterjedt a Pireneusoktól Amerikáig. Ebből őrződött meg többek között a halaf, a sumér és a krétai protolineáris jelrendszer jelkészlete, vagy néhány jele is. A hasonló (magyar hieroglifákat tartalmazó) jelrendszerek sorát ki lehet egészíteni a hettita (luviai), a Tepe Yahja-i, az Indus-völgyi, az egyiptomi, a dunai (Tordos-Vincsa) és más írásokkal is. Azaz nem szükséges a sumérből származtatni a krétai protolineáris jeleket, mert nem ez az egyetlen lehetséges út. A Krétán is megjelenő sumérazonos hangalakok és jelentések fontosak, de származhatnak a sumér őséből, a halaf szavakból is.

14. ábra. A legkorábbi sumér jelek és a magyar jelkészlet megfelelései

15. ábra. A Halaf kultúra és a magyar jelkészlet hasonló jelei közül az árpádsávok, a hármas halom és a kettős kereszt ma is a magyar államcímerben látható

Az uráli nyelvek csak a sumért követően alakultak ki a Szejma-Turbino kultúra, egy érckutató- és fémkereskedelmi útvonal telephelyei mentén megszülető új keveréknyelvekből. A Szejma–Turbino kultúra a kora bronzkor végére, időszámításunk előtt 2200 és 1900 közé tehető. E kereskedelmi útvonal megszervezői és fenntartói a szabír-hurri népek voltak.

(3) Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint a szabír (nála szavartü aszfalü) a magyarság régi neve. Ezért érthető, hogy a neolitikus forradalom népei által használt magyar hieroglif írás miért a magyarságnál maradt fent a leghűségesebb formában. Ilyen írástörténeti hagyományt őrzött meg a székely írás, valamint a népi (pl. hímes tojások), uralmi (pl. magyar államcímer) és vallási jelhasználat (pl. Árpád kori templomok freskói). E hieroglifikus jelhasználat példái százszámra kerülnek elő a régészeti leleteken is a kőkortól napjainkig (pl. a Tordos-Vincsa kultúra, a hunok és az avarok írásemlékein).

Ezek ismert összefüggések, amelyek mégis újszerűen hangzanak a nemzetközi tudományos irodalomban. A magyar történeti hagyomány szerint a magyarok a szkíták és a hunok leszármazottai. Jordanes a szabírokat az igazi hunokkal azonosította. Ezért a hagyományos értékelések joggal nevezték az írásunkat hun-szkíta írásnak. Amihez ma csak azt kell hozzátenni, például a fentebb tárgyaltak alapján, hogy a sztyeppi íráskultúra ezer szállal kötődik a neolitikus forradalom, a korai szabírok és környezetük jelhasználatához. A világosi fegyverletétel után azonban a tájba simuló akadémikus "tudomány" felülírta a hun-szkíta hagyományt és vagy százötven éven át - a szkíta, hun és avar régészeti leleteken lévő tényekkel dacolva - az ótürk írásból próbálta meg levezetni a székely írást. Ez sohasem sikerült nekik, de a könyvkiadás monopóliuma megakadályozta a kritika megjelenését és a prekoncepció csődjének közismertté válását. Ennek köszönhetően a nemzetközi tudományos világban a székely írásról egy hazug kép jelent meg és vált közismertté. A tények megismerése azonban a legjobb kutatókat átsegítheti e csapdán.

16. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra Winn által közölt 210 jeléből (a formáját tekintve) 49 egyezik meg a magyar jelkészlet jeleivel

Irodalom

Evangelosz C. Papakitszosz (2018): Kulturálisan fontos tárgyak, mint a krétai protolineáris írás jelei (academia.edu)

Marija Gimbutas (1989): The Language of the Goddess (Az istennő nyelve), Thames and Hudson, London

Stuart Campbell (2010): Understanding symbols: putting meaning into the painted pottery of prehistoric northern Mesopotamia (A szimbólumok megértése: tartalommal megtölteni az észak-mezopotámiai őskori festett kerámiákat), Az állam előtti közösségek fejlődése az ókori Közel-Keleten: Tanulmányok Edgar Peltenburg tiszteletére (147-155. o.), Oxbow Book

Stuart Campbell - Aurelie Daems (2017): Figurines in Prehistoric Mesopotamia, The Oxford Handbook of Prehistoric Figurines, Szerk.: Timothy Insoll, Oxford University Press, Oxford, Egyesült Királyság

Simo Parpola (2010): Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210

Simo Parpola (2016): Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, Pp. xliv + 426; xxviii + 436.