Varga Géza írástörténész: Aleppo "Élő fa" neve egy dobronaki hímes tojáson

2026. március 28., szombat

Aleppo "Élő fa" neve egy dobronaki hímes tojáson

- The Continuity of the "Living Tree" Symbolism: Aleppo, Arpadian Coinage and Hungarian Hieroglyphs -

Aleppo (arabul: حلب, Ḥalab) Észak-Szíria legfontosabb városa, az ország második legnépesebb települése. A világ egyik, a legrégebbi idők óta folyamatosan lakott városa, amely évezredeken át fontos kereskedelmi csomópont volt a Selyemút mentén. A város nevére nincs általánosan elfogadott magyarázat. Már a Kr. e. III. évezredben megjelenik az eblai táblákon Ha-lam formában, a hettiták pedig Halpa néven emlegették.

1/a. ábra. Az élő + fa típusba sorolható dobronaki hímes tojás

1/b. ábra. Világfa elolvasható ábrázolása a dobronaki hímes tojásról, az olvasata: Jó, ragyogó zsenge

1/c. ábra. A dobronaki hímes tojás élő hieroglifája

1/d. ábra. Másik dobronaki hímestojás, amelyik szintén az "élő + fa" ábrázolási konvenció egyfajta megvalósítása

1/e. ábra. A jobbról balra olvasható Élő fa, a fa olvasata ezen belül: Ragyogó isten

A 2026-os dobronaki hímestojás-kiállításon figyeltem fel több hímestojásra, amelyeken az élő hieroglifa mellett egy világfa-ábrázolást lehet látni (1. ábra).

Az élő hieroglifa azonosítható a magyar államcímer árpádsávos felével és a székely írás "l" betűjével is.

A világfa-ábrázolások a tojásokon eltérőek, de a magyar hieroglif írás segítségével mindegyik elolvasható. A magyar szójelekből összeállított elolvasható világfa szokása a paleolitikumtól kezdve kimutatható Eurázsia és Amerika számos pontján.

A két ábrázolási egységet (az élő hieroglifát és a fát) együttesen alkalmazó hímes tojások besorolhatók az élő + fa típusba. Azaz a magyar hímes tojásokon (1/a. ábra), de az Árpád kori érmeken is (2/c. ábra) van egy "élő + fa" ábrázolási konvenció. Ezek választ adnak arra a kérdésre, hogy az életfa elnevezés eredeti-e, vagy recens. A magyar változatok alapján nem valamiféle modern tudós elnevezésről, hanem az ókorból ránk maradt szóhasználatról van szó. A többi elnevezés (égig érő fa, világfa, szent fa stb.) ugyanezt az Istennel azonosított Tejutat (fát, világoszlopot, égi folyót) idézi.

2/a. ábra. A hettita (luviai) hieroglif írás "város, település" szójele az élő Istennel azonosított világoszlop ábrázolása, amelyet a városokban tiszteltek

2/b. ábra. A filippovkai szarmata szarvas testén két helyzetben is megjelenik a hettita (luviai) "város, település" jelre hasonlító hieroglifa, az ábra jobb alsó sarkában a székely írás "l" (élő) jelének archaikus formája

Az Aleppo városnév hettita Halpa eredetije alapján azt is megsejthetjük, hogy milyen régi, honnan származik és mit jelent ez az elnevezés.

A hettitákra az tereli a figyelmünket, hogy a hettita (luviai) hieroglif írásnak van egy "település" jelentésű szójele (2/a. ábra), amelyik a hímes tojásokon előfordulő élő jelre, a magyar árpádsávos címerfélre, egyúttal a székely írás "l" betűjére is hasonlít, ezekkel egyeztethető. Az élő jel használata azonban nem korlátozódott egyetlen népre. A széles körű elterjedtségére jellemző, hogy az Indus-völgyi kultúra jelkészletében is megtalálható kb. 40 további magyarazonos jel társaságában (2/d. ábra).

A szarmata jelhasználat az egyik lehetséges történelmi kapcsolatra is rámutat, amikor az élő jel átkerülhetett a Kárpát-medencébe (2/b. ábra). A szarmaták (a médek és mitannik utódai) ugyanis már a római kor előtt belakták a Kárpát-medencét és nagy tömegeik váltak a mai magyarság részévé. Persze a magyar hieroglif írás jelkészlete már a kőkorban általánosan ismert és elterjedt volt a Pireneusoktól Amerikáig. Azonban a jelhasználat egyes rétegei és az olyan jellegzetességek, mint amilyen ez az "élő + fa" ábrázolási konvenció is, elkülöníthetők és követhetők. Ez lehetőséget ad egy etnikum, vagy kulturális folyamat azonosítására.

Sokáig kérdéses volt az "l" rovásjel akrofóniája, mert az él, élő, élet feloldás nem látszott egyeztethetőnek a hettita szójel "település, város" jelentésével. Végül az Aleppó városnév hettita Halpa változata és a dobronaki hímestojás segített választ adni e kérdésre.

- A városnév hal-, al- előtagja ugyanis a görög Heliosz napisten nevével és a magyar él, élő szóval rokon. E körbe tartozik a hurrita/hettita Alalu isten neve is, aki egy ősi, primordiális (kezdettől fogva létező) istenség (1). Nem kapcsolódik konkrét természeti erőhöz, a mitológiai rend legelső királya, akit utódai az alvilágba űztek. Ő volt az első az istenek trónján, mielőtt letaszították volna az alvilágba. Elűzésének a hettita mítoszokban fennmaradt története egy régi uralomváltás emléke lehet. A tiszteletét egy korábbi uralom idején gyakorolhatták. Az Alalu (vagy Alala, Alal) név nem hurri vagy hettita lelemény, hanem egy sokkal régebbi, ókori észak-mezopotámiai (sumer és sémi nyelvek előtti, feltehetően szubsztrátum) névből származik. Nevének jelentése és eredete ismeretlen. Őse lehet Allah nevének és az elohim "istenek" szónak, valamint rokona a vintu Olel.bes (a legfőbb isten) nevének.

A fenti istennevek és a magyar élő szó esetében tapasztalható megfelelés nem egyedi eset. Általánosan elterjedt, hogy a magyar nyelv közszavai idegen népek istenneveivel rokoníthatók. E tömeges nyelvi-ősvallási összefüggés indokolja ama történeti következtetés levonását a paleolitikum végére vonatkozóan, miszerint a magyar, vagy egy magyarral rokon kultúra jelentős hatást gyakorolt a környezetére.

- Az Aleppo városnév -pa utótagjának fa jelentését a Jaffa, egykori Joppe "Jó fa" városnév és a polisz - falu megfelelés alapján meg lehet közelíteni. A polisz szó ősét valószínüleg Anatóliában vették át a görögök a szabíroktól (hurriktól). Jaffa neve is több évezredes előzményre megy vissza, például a Kr. e. XV. századi egyiptomi feljegyzésekben Yapu néven említik. Kimutatható benne egy p-f hangváltozás.

E három szó (Halpa, Yapu, polisz) a településnevek Tejúthoz és az Istennel azonosított világfához való erős kötődéséről árulkodik. A fa Istenhez való kötődését onnan lehet sejteni, hogy az élő és a jó is a magyarok istenének jelzője, amelyből a bronzkori és ókori környezetben istennevek alakultak ki. Azaz a bronzkori települések leginkább az ott gyakorolt, a magyarsághoz köthető fakultuszról voltak nevezetesek az alapításuk és a névadásuk idején, talán a paleolitikum végén.

Assur "ős szár, ősúr" város neve is kötődik valamiképpen a fakultuszhoz, amiről az asszír világfa-ábrázolások is árulkodnak. Ez a szó- és jelhasználat, ősvallási nézetrendszer a presumér szabíroknak (másik nevükön hurritáknak) köszönhető, akik Asszíria alapnépességét adták. Ide tartozik, hogy Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü).

Simo Parpola nagy jelentőséget tulajdonít az asszír világfának. Szerinte az asszír világfa volt az európai és zsidó kultúra megalapozója. Ezt a Bakay Kornél által megfogalmazott régészeti kép is alátámasztja egy egykor létezett magyar, vagy magyarral rokon kulturáról. (2)

E bronzkori fakultusz jelhasználata megőrződött többek között a magyar hímestojások (1/a. ábra) és az Árpád kori érmek jelhasználatában is (2/c. ábra). A magyar hieroglifikus jelhasználat segítségével ama ősvallási gondolattársítást kifejező szóösszetétel maradt ránk, amelyik vagy ötezer évvel ezelőtt Aleppó "Élő fa, életfa" nevét is megalkotta. Nem csupán a néhány utalással jelzett történelmi összefüggés (a szabír - szarmata - magyar azonosság, vagy kapcsolat) ad lehetőséget e következtetésre. Érvként lehet figyelembe venni a magyar jelkészlet párhuzamait is.

A sumér írás, a hettita (luviai) hieroglif írás, a Tepe Yahyai jelkészlet, a bübloszi pszeudohieroglifikus írás esetében 20-20, A Tordos-Vincsa kultúra esetében 49, az Indus-völgyi írás esetében 40 magyarazonos jelet találunk. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján ezek az egyezések nem a véletlennek, hanem az írásrendszerek genetikai összefüggésének köszönhetők. Már pedig ezek az eredetileg az ősvallási számára kialakított jelek a világnézethez, az állameszméhez és a nyelvhez kötődnek, tehát valamilyen mértékben etnikumhatározóak. Alátámasztják Bíborbanszületett Konstantin tájékoztatását a magyarok és a szabírok azonosságáról. Érdekes szempontot adnak a kutatás számára a magyar jelekből összeállított elolvasható világfák, amelyek a paleolitikum óta ismertek a világ számos pontján. Különösen fontos adatsort jelentenek a nikolsburgi ábécében megőrződött szabír ős mondatjelünk párhuzamai, amelyek Egyiptomtól az Indus-völgyig és a Kárpát-Balkán térségtől az etruszkokig őrizték meg a korábbi népnevünket.

2/c. ábra. Az élő hieroglifa (az árpádsávok) és faábrázolás az Árpád kori ÉH 143 dénár hátlapján, az olvasat: Lyukó a nagyon nagy ragyogó élő úr

2/d. ábra. Az Indus-völgyi képjel az eget tartó világoszlopot ábrázolja (felső része az ég szójele, a székely írás "g" betűjének megfelelője), ahol a világoszlop azonos az élő hieroglifával és a székely írás "l" betűjével

Jegyzetek

(1) A hurri és hettita papok az alábbi szertartásokban idézték meg Alalut. A mágikus szertartásokat végző jósnők Alalut nem önállóan, hanem az alvilági egykori istenek csoportjának tagjaként idézték meg. Mivel Alalut a mítosz szerint a mélybe taszították, a megidézésére szolgáló rituálék nem az égre, hanem a föld sötét mélységeire irányultak. Alalu megidézésének pontos menete, eszközei és kontextusa a ránk maradt ékesírásos agyagtáblák alapján a következő rituális elemekből állt:

- A hettita papok hitvilága szerint az alvilági istenekhez nem lehetett hagyományos, magasba emelt oltárokon keresztül szólni. A szertartás kezdetén a papok egy mesterséges áldozati gödröt vagy árkot ástak a földbe, amely rituális átjáróként (csatornaként) szolgált a sarki alvilág és a fenti világ között. Ebbe a gödörbe csorgatták bele az áldozati állatok (többnyire fekete juhok vagy kecskék) vérét. A vér az alvilági lények – köztük Alalu – eledele és csalétke volt, amely szomjúságukat csillapította, és rávette őket, hogy felemelkedjenek a gödör szájáig hallgatni a papok kéréseit.

- Mivel Alalu és társai a sötétség birodalmában éltek, a megidézésükre szolgáló szertartásokat szigorúan éjszaka vagy közvetlenül hajnal előtt mutatták be. A papok lisztből és vízből formázott tésztafigurákat vagy szobrocskákat helyeztek el a gödör mellett, amelyek az ősi isteneket szimbolizálták. A rituálé során kenyeret, mézet, olajat és sört öntöttek a gödörbe, miközben füstölőkkel és rituális köpésekkel tisztították meg a teret a rontástól.

- Nemzetközi szerződések. Bár Alalu letaszított király volt, a hettita államvezetés és a papság hatalmas tiszteletben tartotta az ősatyák tekintélyét. Amikor a hettita nagykirály szövetségi szerződést kötött egy másik országgal, akkor a papok ünnepélyes állami rituálé keretében megidézték Alalut és az egykori isteneket, mert ők voltak a legősibb tanúk, a világ alapjainak őrzői. A papok felszólították Alalut, hogy ha a szerződő fél megszegi az esküt, akkor ő és az alvilági istenek pusztítsák el a vétkes uralkodót és országát.

- A rontás eltemetése. Alalut gyakran hívták segítségül olyan rituálékban, ahol a cél a királyi család vagy egy magánszemély megtisztítása volt a fekete mágiától, átkoktól vagy betegségektől. E szokás kései maradéka, hogy a magyar uralkodó dinasztia tagjait herceg korukban az Él hieroglifa egyik változatával, a folyókat jelképező árpádsávokkal ábrázolták. A hettita papok a gödörnél imádkozva arra kérték Alalut, hogy vegye át az élők világában felhalmozódott bűnöket, "rossz nyelveket" (pletykákat) és betegségeket, és vigye le azokat magával a sötét alvilágba, majd zárja le mögöttük az alvilág ércajtóit és bronzreteszeit, hogy a baj soha többé ne térhessen vissza a felszínre.

(2) Ezt írja Simo Parpola (2007): "A mai napig szisztematikusan átnéztem a sumér szókincs körülbelül 75 százalékát, és több mint 1700 szót és morfémát azonosítottam, amelyek ésszerűen társíthatók az uráli és/vagy altáji etimához, lehetővé téve a rendszeres hangváltásokat és szemantikai eltolódásokat. Némileg meglepő módon a lehetséges altáji etimológiájú szavak az összesnek csak kis kisebbségét (körülbelül hét százalékát) teszik ki, és nem valószínű, hogy a kép lényegében megváltozik, mire a projekt befejeződik. Noha a sumér szoros kapcsolata az altáji család egészével így kizártnak tűnik, a törökkel való genetikai kapcsolat lehetségesnek tűnik, mivel a legtöbb egyezés a török nyelvekkel van, és ezek alapvető szavak és nyelvtani morfémák, amelyek az uráli nyelvekben is megtalálhatók.

Gyakorlatilag az összes összehasonlított tétel tehát uráli, többnyire finnugor. Többségük legalább egy jelentős uráli ágban található a finn mellett, így minden bizonnyal nagyon régiek, legalább ie 3000-ből származnak. A szavak nagy része csak a finn nyelvből ismert, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy ősiek is legyenek, mivel nincs etimológiájuk, és nagyrészt mind a nyolc finn nyelvben elterjedt szavak.

Ez a szógyűjtemény a sumér szókincs skáláját öleli fel (5. ábra), és 478 gyakori igét tartalmaz az összes lehetséges típusból, például lét igéket, testi folyamatokat, érzékszervi észlelést, érzelmet, alkotást, kommunikációt, mozgást stb. részek, rokonsági kifejezések, természeti jelenségek, állatok, növények, fegyverek, szerszámok és eszközök, valamint a neo- és kalkolit korszak kulturális színvonalát tükröző különféle szakkifejezések (mezőgazdaság, élelmiszertermelés, állattenyésztés, szövés, kohászat, épülettechnika stb. területén). Hangsúlyozom, hogy a szóban forgó szavak többsége alapszó, 75 százalékuk nagyon jó formai és jelentésbeli egyezést mutat. ...

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem találták meg korábban ezt a számos lexikális egyezést az uráli nyelvvel. A magyarázat egyszerű. Az uráli nyelvek jó ismerete, valamint a sumér fonológia és ékírásos írásrendszer fortélyainak ismerete szükséges ahhoz, hogy felismerjük a sumér és az uráli kapcsolatokat, és ritka a különleges szakértelem ilyen kombinációja. Nagyon kevés asszírológus tud uráli nyelvet, az uráli tanulmányok szakértői pedig egyetlen sumért sem. Természetesen a szükséges speciális szakértelem mellett az akarat is kellene a kérdés komoly tanulmányozására, és ez az akarat az elmúlt 120 évben teljesen hiányzott az asszirológiából. ...

A sumérok így északról érkeztek Mezopotámiába, ahol az uráli nyelvcsalád található. ... Nem zárnám ki, hogy szülőföldjük az észak-kaukázusi Majkop kultúrával azonosítható, amely i. e. 3700 és 2900 között virágzott, és kereskedelmi kapcsolatban állt a késő uruki kultúrával. A sumér őshazának ezen a területen való elhelyezése segítene megmagyarázni a sumír nem uráli sajátosságait, mivel a tőle délre beszélt kartveli nyelvek ergatívak, és a sumérhoz hasonló verbális előtagrendszerük van. Az urálival közösen használt sumír kerék és vonóállatok hám szavai azt mutatják, hogy az urálitól való elszakadása a kerekes járművek feltalálása után következett be, amelyek a Majkop-kultúrában körülbelül ie 3500 óta ismertek."

A Majkop kultúra területe ezer évvel később szabír, azaz a sumérek a szabírok közül váltak ki. A nyelvrokonságra utaló jelenségek azonban nem korlátozódnak a sumérekre, hanem - például a városok és az istenek elnevezésében - kimutathatók szélesebb körben is. A szabír ős mondatjel előfordulásai alapján ez a nagyobb terület a szabírokhoz kötődik. Közel hasonló következtetéseket a magyar, vagy magyarral rokon kultúra egykor jelentős hatásáról a régészeti horizont alapján is meg lehet fogalmazni.

Bakay Kornél régész így foglalja össze a magyar őstörténet feltárt folyamatait (Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet.): "az ősmagyarságot is magában foglaló un. preszkíta ősnépesség (amely tehát feltevésünk szerint nem indoiráni nyelvű népesség volt!) a felsőpaleolitikum idejétől folyamatosan, dél felől vándorolt fel, különböző hullámokban, észak felé, nagyobb részt a Kaukázuson és Közép-Ázsián (a Kászpi-tenger keleti oldalán), illetve a jelenlegi észak-kínai térségen keresztül jutván el az Urál vidékére, a minuszinszki medencébe és Nyugat-Szibéria területére. Ez a nagytáj ugyanis már négy-ötezer évvel ezelőtt is rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezett, mind ökológiai, mind egyéb vonatkozásokban." (Bakay/im/141. oldal) "N.L. Cslénova világosan látta és régészeti módszerekkel megkísérelte bizonyítani is, hogy a Kr.sz. előtti III. évezred végétől a Csendes-óceántól, Kínától, az Ordosz-vidékétől egészen Közép-Európáig egy hatalmas egységes térség jött létre, közös anyagi kultúrával (nyílcsúcsok, tőrök, kések, lószerszámok, kerámia, kőláda sírok) és közös szellemiséggel, amelynek meghatározó régészeti kultúrái: a szejma-turbinói, a karaszuki, a tagári műveltségek." (Bakay/im./149-150 oldal).

Irodalom