Aleppo (arabul: حلب, Ḥalab) Észak-Szíria legfontosabb városa, az ország második legnépesebb települése. A világ egyik, a legrégebbi idők óta folyamatosan lakott városa, amely évezredeken át fontos kereskedelmi csomópont volt a Selyemút mentén. A város nevére nincs általánosan elfogadott magyarázat. Már a Kr. e. III. évezredben megjelenik az eblai táblákon Ha-lam formában, a hettiták pedig Halpa néven emlegették.
1/b. ábra. Világfa ábrázolása a dobronaki hímes tojásról
1/c. ábra. A dobronaki hímes tojás élő hieroglifája
A 2026-os dobronaki hímestojás-kiállításon figyeltem fel több hímestojásra, amelyeken az élő hieroglifa mellett egy világfa-ábrázolást lehetett látni (1. ábra).
Az élő hieroglifa azonosítható a magyar államcímer árpádsávos felével és a székely írás "l" betűjével is.
A világfa mindegyik tojáson eltérő, de a magyar hieroglif írás segítségével elolvasható.
A két ábrázolási egységet (az élő hieroglifát és a fát) együttesen alkalmazó hímes tojások besorolhatók az élő + fa típusba. Azaz a magyar hímes tojásokon van egy "élő + fa" ábrázolási konvenció. Ezek az életfát ábrázolják és választ adnak arra a kérdésre is, hogy az életfa elnevezés mennyire hiteles. A magyar népi változatok alapján nem valamiféle modern tudós elnevezésről, hanem az ókorból ránk maradt szóhasználatról lehet szó.
2/b. ábra. A filippovkai szarmata szarvas testén két állásban is megjelenik a hettita (luviai) "város, település" jelre hasonlító hieroglifa, az ábra jobb alsó sarkában a székely írás "l" betűjének archaikus formája
Az Aleppo városnév hettita Halpa eredetije alapján azt is megsejthetjük, hogy mennyire régi, honnan származhat és mit jelent ez az elnevezés.
A hettitákra az tereli a figyelmünket, hogy a hettita (luviai) hieroglif írásnak van egy "település" jelentésű szójele (2/a. ábra), amelyik a hímes tojásokon előfordulő élő jelre, a magyar árpádsávos címerfélre, egyúttal a székely írás "l" betűjére is hasonlít. Az élő jel használata nem korlátozódott egyetlen népre. A széles körű elterjedtségére jellemző, hogy az Indus-völgyi kultúra jelkészletében is megtalálható kb. 40 magyarazonos további jel társaságában.
A szarmata jelhasználat az egyik lehetséges történelmi kapcsolatra is rámutat, amikor a jel átkerülhetett a Kárpát-medencébe. A szarmaták (a médek és mitannik utódai) ugyanis már a római kor előtt belakták a Kárpát-medencét és nagy tömegeik váltak a mai magyarság részévé.
Sokáig kérdéses volt az "l" rovásjel akrofóniája, mert az él, élő, élet feloldás nem látszott egyeztethetőnek a hettita szójel "település, város" jelentésével. Végül az Aleppó városnév hettita Halpa változata és a dobronaki hímestojás segített választ adni erre a kérdésre.
A városnév hal előtagja ugyanis a görög Heliosz napisten nevére emlékeztet, akinek a nevében az élő szavunk megfelelője rejtőzik. Ez az élő szó rokonítható Allah nevével és az elohim "istenek" szóval is.
A városnév pa utótagjának fa jelentését a Jaffa, egykori Joppe ("Jó fa" - VG) városnév és a polisz - falu megfelelés alapján meg lehet közelíteni. Jaffa neve is több évezredes előzményekre megy vissza, például a Kr. e. XV. századi egyiptomi feljegyzésekben Yapu néven említik.
Ez a három szó (Alpa, Yapu, polisz) érdekes megfigyelésre adnak alkalmat, ugyanis mindhárom a települések erős kötődéséről árulkodik a Tejúttal és az Istennel azonosított világfához. Azt, hogy a fa az Istenhez kötődik, onnan lehet sejteni, hogy az élő és a jó is a magyarok istenének jelzője, amelyből a bronzkori és ókori környezetben istennevek alakultak ki. Azaz a bronzkori települések az ott gyakorolt fakultuszról voltak nevezetesek legalább az alapításuk és a névadásuk idején, azaz a bronzkor hajnalán.
Assur "ős szár, ősúr" város neve is kötődik valamiképpen a fakultuszhoz, amiről az asszír világfa-ábrázolások árulkodnak. Ez a szó- és jelhasználat, ősvallási nézetrendszer a presumér szabíroknak (másik nevükön hurritáknak) köszönhető, akik Asszíria alapnépességét adták.
E fakultusz jelhasználata őrződött meg valamiképpen a magyar hímestojások jelkészletében. Ezzel összecseng, hogy Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). A dobronaki hímes tojáson az az ősvallási szóhasználat maradt ránk, amelyik vagy ötezer évvel ezelőtt Aleppó "Élő fa, életfa" nevét is megalkotta.
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2019): A filipovkai szarmata szarvas jelei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése