2024. szeptember 24., kedd

30 000 éves szungiri korona magyar szójelekkel

Jakab K. Attila mutatta be a világhálón a rekonstruált, kb. 30 000 éves szungiri fejdíszt, amelyen a hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) egy magyar mondattá állnak össze (1. ábra). Szungir Moszkva közelében, attól északra van. Itt egy vörös okkerrel gazdagon meghintett felső paleolit kori temetőben egy férfi és két gyermek sírját tárták fel a régészek. 


1. ábra. A 30 000 éves szungiri fejdísz olvasata: Lyukó Üdő ország ragyogó szár (mai magyarsággal: Lyukó napisten az ország ragyogó ura), az ábra bal oldalán a szungiri hieroglifikus mondat, a jobb szélen pedig fentről lefele a székely írás "sz" (szár "úr"), R "ragyogó" jelei, a heraldika ország szójele, valamint a székely "ly" (lyuk, Lyukó) és "ü" (Üdő, a napisten neve) rovásjelei


A leletek között több ezer mamut és elefántcsont gyöngyöt találtak, amelyeket aprólékosan megmunkáltak és a ruhákra varrtak. Ez szervezettségre és szakértelemre (például a szabásminták kidolgozottságára), esztétikai érzékre, vallásra, temetkezési kultúrára és magas szintű társadalmi hierarchiára (a királyi hatalom meglétére) utal. Előkerültek mamutagyar lándzsák, medálok, továbbá csontból és elefántcsontból készült dísztárgyak, valamint egy korona maradványai is. Ez utóbbinak a rekonstrukciója látható fentebb. 

Hozzátehetem, hogy a rekonstruált koronán ismerős szójelek is vannak, amelyek jelentését (olvasatának megközelítését) a magyar hieroglif írás segítségével meg lehet kísérelni. Ez alátámasztja azt az álláspontot, miszerint a felső paleolitikum emberének lényegében ugyanolyan képességei voltak, mint a mai embernek. Sőt, a korabeli jelek elolvasását, megértését illetően kétségtelenül előnyük is volt a mai kor régészeivel szemben. A "szakmát" az egyetemi oktatás során a fejükbe plántált prekoncepciók, meg a kultúrjavaink, pl. a világfa létének letagadását, idegenből származtatását célzó próbálkozások mintha megakadályoznák az intelligens gondolkozásban és a magyar jelek felismerésében.


Írásemlék párhuzamok

A magyar hieroglif írás egy közel-keleti központból (az Édenből) elterjedve már a peleolitikum óta ismert volt a Pireneusoktól Amerikáig. A különféle megfontolásokon túl vannak ezt alátámasztó hieroglifikus írásemlékek is. A németországi Stádel barlang 40 000 éves oroszláfejű idolján találtam az egyik legkorábbi írásemléket. A Genevieve von Petzinger által a különböző kontinensek barlangjaiban felkutatott 40-10 000 éves írásjeleknek is mintegy fele székelyazonos Eurázsiában, Amerikában, Afrikában és Ausztráliában is. Temetkezéshez kötődő írásemlék egy bulgáriai bronzkori halotti urna és egy etruszk halotti urna Alba Longából s ezek magyar hieroglifái jól elolvasható magyar, vagy magyarral rokon nyelvű szöveget hordoznak. 

A fenti írástörténeti és nyelvi kép egy igen régi egységes őskultúra létét valószínűsíti, amit alátámasztanak a társtudományok eredményei is (1). 



Jelpárhuzamok

A szungiri jelek székely írásban megtalálható párhuzamait az 1. ábrában mutatom be. Ezen összevetéseket megerősítik az alábbiak:


2. ábra. A székely írás "sz" rovásbetűje, ugyanez a jelforma a sumér és a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban is "fa" jelentésű


A szár "növényi szár, úr" jelnek megfelelője (leszármazottja) a székely "sz" rovásbetű (2. ábra). 



3. ábra. A székely "R" és "r" rovásbetűk formájának kialakulása (balra fent napisten egyiptomi hieroglifája, jobbra lent a székely írás "R" és "r" betűje)



A ragyogó szójel eredetileg egy napábrázolás volt, hasonló az egyiptomi hieroglif írás napistent jelölő szójeléhez (a 3. ábra bal felső sarkában). Az idők során ez a jel lényeges, de ismert irányú változásokon ment keresztül (3. ábra). A jel szungiri előfordulása a 3. ábrán a jobb felső sarokban látható szarmata jelhez hasonlít a leginkább. Ennek felel meg a kínai "Nap" szójel is. 


Az orom, ország hieroglifa három pontból áll és a magyar heraldika hármas halom alakú ország jelének változata. A szungiri korona készítésének idején talán csak khor, vagy or volt a hangalakja. Ennek megfelelője a sumér khur "ország, hegy" szójel. A három pont/gömb alakú jelváltozat megtalálható a kínai lolo írásban is. Feltűnik a hun eredetű meroving hieroglifikus szövegek között is (4. ábra). 



5. ábra. Az Okunyevi kultúra szkíta sztéléje a szungiri, virághoz hasonló Lyukó Üdő ligatúra két párhuzamával


A virághoz hasonló Lyukó Üdő napjelkép (1. és 5. ábra) egy széles körben elterjedt ligatúra, amelyet a kör alakú lyuk, Lyukó és a sugaras Napot ábrázoló Üdő jelből állítottak össze. 

- A lyuk, Lyukó szónak párhuzama a finn Ukko istennév, meg a Luca név is. A szó felbukkan a bodrog alsóbűi rovásírásos fúvóka Nagyon nagy Lyukónak olvasatú szövegében is. E szónak felel meg a magyar lyuk és ük szó, valamint a Lyukó földrajzi név. A lyuk, Lyukó szójel gyakori a hun és az avar hieroglifikus írásemlékekben.

- Az Üdő "Idő" szó párhuzama a szkíta napisten Oitoszür "Idő úr" nevének első tagja és a sumér Utu "Idő" napisten neve. Götz László és Simo Parpola kutatásai alapján a sumér nem rokontalan szigetnyelv, hanem az uráli nyelvek közé tartozik (ha van még értelme az az uráli jelzőnek). 


6. ábra. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás sugaras Napot ábrázoló, a sumér napistent idéző Utu "Idő" szójele a székely "ü" (Üdő) közeli párhuzama



Jegyzetek

(1) A matematikai valószínűségszámítást Nemetz Tiborral közösen végeztük el 1993-ban. Ez tisztázta, hogy a jelek hasonlósága a genetikai kapcsolatuknak köszönhető. Azaz okunk van arra, hogy a paleolitikumból ránk maradt sajátos írásemlékek elolvasásával kísérletezzünk.

A jelenleg feltételezettnél jóval nagyobb idő- és térbeli távolságokat átfogó egykori nyelvi egység képét Götz László, Csőke Sándor, Mario Alinei, Otto von Sadovszky, Simo Parpola és mások nyelvészeti kutatásai rajzolták fel.

Juhász Zoltán népzenekutató írja"Az iteratív rangkorrelációs algoritmus összesen 19 korreláló zenei-genetikai szövetséget tárt fel. Egy-egy ilyen szövetségben a zenei és genetikai típusok súlyvektorai hasonlóak, így a csoport jól jellemezhető ezen súlyvektorok átlagával: egy 50 elemű vektorral, melynek elemei a megfelelő kultúra/népesség átlagos súlyát mutatják a szövetséghez tartozó típusok súlyvektoraiban. Dolgozatunkban a 19-ből azt a 4 szövetséget mutatjuk be, amelyeket a magyar népzene őstörténete szempontjából a legfontosabbnak tartunk.
Első példánkban egy Belső-Ázsia területén és az amerikai indiánoknál legerősebb szövetség földrajzi megoszlását látjuk (1. számú szövetség). A csökkenő súlyvektor értékek jól mutatják a szövetség tagjainak együttes terjedését Kelet-Európa és a Kárpát-medence felé. A szövetséget alkotó genetikai és zenei típusok éppen a Kárpát-medencéig mutathatók ki egyre csökkenő súllyal, de Nyugat-Európában a súlyuk már elenyésző. A genetikai összetevők – az A, C és D haplocsoportok – kimagasló súlya a szibériai és Belső-ázsiai népekben (mongol, burját, jakut, jukagir stb.), ideértve a neolit és bronzkori temetők népességeit is: Serovo, Baraba1 (Kr.e. 8000, 4000–1800), Altai bronzkor, Baraba2 (Kr.e.1800–1000), Qin, Xiongnu (röv: SER, BB1, ABA, BB2, QIN, XIO, 0.33átfedés0.43), kétségtelenné teszi, hogy a szövetség zenei tagjainak forrásvidéke is Belső-Ázsia.
Az A, C és D haplocsoportok az amerikai indiánoknál még a fentieknél is meghatározóbbak (NAW, NAC, NAS, 0.5átfedés0.75); ez lehet a magyarázata a meglepően szoros rokonságnak Belső-Ázsia bizonyos népzenéi, a magyar és az indián népzenék között. A zenei elemzés kimutatta, hogy a szóban forgó zenei típusok jellemzően valamely félhang nélküli pentaton skálán mozgó, oktávnyi, vagy még nagyobb hangterjedelmű, ereszkedő, gyakran szabályos kvintváltó dallamtípusok. A magyar népzenében ezek fontosságára már Kodály és Szabolcsi is rámutatott, ősiségüket Volga-Káma vidéki mari és csuvas párhuzamokkal igazolva. Most látjuk, hogy ezek a típusok a Volga-Káma vidékre is és hozzánk is a belső-ázsiai forrásvidékről kerülhettek a népvándorlás különböző hullámaival, olyan népességek révén, melyekben a „szibériai” A, C és D haplocsoportok jelentős súlyt képviseltek. Fontos megjegyezni, hogy a Kárpát-medencében jelen ismereteink szerint a korai avarságban képviselték a legnagyobb súlyt az A, C és D haplocsoportok, így nem zárhatjuk ki, hogy a szövetség mondott zenei típusai – melyek a magyar népzenében kb. 20% súlyt képviselnek – már az avarok megjelenése óta jelen vannak."
A Juhász Zoltán által népzenénk forrásvidékeként megjelölt neolit és bronzkori Belső Ázsiába azonban a paleolit időszakban délről érkeztek az etnokulturális hatások, közte a magyar hieroglif írás használata is.   

A sokat ekézett Horváth István álláspontját így idézi a most megbukott Zsirai Miklós: "látnoki hévvel hitte és hirdette, hogy a magyarság a világ legrégebbi népe, a magyar nyelv a világ legősibb nyelve, s az idegen nyelvekben: a héberben, a görögben, a latinban vagy akár a finnben is hemzsegnek a magyarból való tulajdonnevek és közszók." 

A Horváth István álláspontját igazoló tényeket Zsirai is észrevehette volna, ha célja nem a közönség félrevezetése. A magyarból az idegen nyelvekbe került közszókat a meglepően konzervatív vallásos szókészletben lehet leginkább kimutatni. Erről a Közszavak és istennevek cím alatt számoltam be. 

Egyébként az a vita, hogy melyik a világ legrégibb nemzete, már az ókorban eldőlt. Plinius közölte, hogy az egyiptomiak és a szkíták versenyét a szkíták nyerték. A szkítákat pedig az őseink között üdvözölhetjük a genetikai eredmények és a szkíta hieroglifikus nyelvemlékek alapján is. 

Horváth István nézetét alátámasztani látszik az utóbbi 40 000 évből fennmaradt kb. 2-300 elolvasott hieroglifikus nyelvemlékünk. E rövid, magyarul megszólaló szövegek a Bibliában említett, nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv emlékei. 

Hasonlót olvashatunk Bakay Kornél művében is: „A magyar nyelv az ősnyelvek közé tartozik, amely - feltehetően - már az afrikai elvándorlás korában elkülönült a többi nyelvtől, hordozói tehát már a felsőpaleolitikum idején eljuthattak mind a Kárpát-medence, mind a Fekete-tenger feletti sztyepp és erdős sztyepp, valamint Közép- és Belső-Ázsia területére”. (Bakay K.  Őstörténetünk régészeti forrásai III. Bp. 2005). „Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való – nem túl mély – rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (az V-IV. évezredben) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszer csak – valami csoda folytán – az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász- vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül még a nagy Hóman Bálintot sem. A valós helyzet azonban más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit (karavánnyelv vagy közlekedő nyelv, úgynevezett lingua franca)” (Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.)

„Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a hunok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor cigányok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság!” (Bakay/2003.)

A különböző tudományterületek egy irányba mutató eredményei miatt a finnugrista deszkamodell lépésről lépésre visszavonul és egyre inkább átadja a terepet a kezdettől létező kritikusainak. 


Irodalom

Götz László: Keleten kél a Nap, Népszava, Budapest, 1990., Püski Kiadó Kft., 1994. 

Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.

Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210. 

Juhász Zoltán: Zenei őstípusok és a magyar népzene őstörténete – összehasonlító kutatás korreláltan megjelenő zenei és genetikai típusok alapján

Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.

Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásaiIII. kötet, László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest, 2005.


Otto von Sadovszky - Hoppál Mihály: Shamans and Cultures, eds. M. Hoppál,  Istor 5 (Budapest and Los Angeles, 1993). “Linguistic Evidence for the Siberian Origin of the Central California Indian Shamanism,” in Hoppál and Sadovszky, pp. 165-184 (1993). 


Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.



2 megjegyzés:

  1. Igen, márha-csak abból indulunk ki, hogy Herodotos a nagy történések írója eredeti írásaiban hogyan vélekedik a szkítákról teljesen más képet kapunk, mint nyaugati egyetemek "történészei" szerint szajkozott dogmatikus történetírás, ahol képtelenek kikeveredni a "nomád", "barbár", "kegyetlen" stb. stb. jelzöktől vezérelt írásokból. ÉS ha a történelmi szintézis nyomán orosz, kinai, perzsa, török azaz keleti forrásokat elemezünk teljesen más kép tárul fel elöttünk -akárcsak ahogy ezt igazolják a csodálatos építkezések és városok, melyeket létrehoztak. A különböző nem nyugati források szerint a szkíták nem egyszerűen nomádok voltak, hanem rendkívül kifinomultak, és nagy hatással voltak Közép-Eurázsia és azon túl kulturális és politikai tájképének alakítására. Hatalmas birodalmat építettek ki, amely Mongóliától és Északkelet-Kínától Északnyugat-Iránig és a Duna folyóig terjedt. Ez a birodalom nemcsak mozgó pásztorkodással járt együtt, hanem településekkel és társadalmi hierarchiával is rendelkezett.

    Betekintés orosz, perzsa és kínai forrásokból:
    -Orosz források: Az orosz tudósok, mint például Mihail Artamonov, hangsúlyozzák a szkíták fejlett fémmegmunkálását és gazdag temetkezési hagyományait, különösen a "királyi kurgánokat", amelyek monumentális bizonyítékul szolgálnak vezetői struktúrájukra és a túlvilági életbe vetett hitükre. A szkítákat az eurázsiai történelem központi szereplőjének tekintik, akik a kereskedelem és a hódítások révén hidat képeztek a nomád és a letelepedett civilizációk között.
    -Perzsa források: A perzsa szövegekben, különösen az Achaemenida Birodalomból származó szövegekben a szkítákat "Saka" néven ismerik. Ezek a források a szkítákat ádáz harcosokként és időnként szövetségesekként írják le, a politikai légkörtől függően. A perzsa források, például I. Dareiosz feliratai a szkíták és a perzsa uralkodók közötti kölcsönhatásokat tárják fel. A szkíták a kereskedelmi útvonalak szempontjából hatalmas területeket ellenőriztek, és lovas- és íjásztechnikájukkal befolyásolták a perzsa hadsereget. -Kínai források: A kínai történelmi feljegyzések a szkítákat (akiket gyakran "szai" vagy "szaka" néven azonosítanak) a Selyemút korai fejlődésének kulcsszereplőiként említik. Összetett kapcsolatokat tartottak fenn a szomszédos civilizációkkal, hozzájárulva az áruk és eszmék terjedéséhez Kelet és Nyugat között. A szkíta leleteket, például jellegzetes arany ékszereiket és fegyvereiket kínai és közép-ázsiai történelmi kontextusban egyaránt említik.

    A SZKÍTÁK kulturális és technológiai hozzájárulások:
    A szkítáknak tulajdonítják a hadviselés terén elért újításokat, különösen a lovas íjászat és a lovassági taktika terén, amelyek nemcsak a szomszédos nomád csoportokra, hanem a letelepedett birodalmak, például Perzsia és Kína katonai gyakorlatára is hatással voltak. Művészetüket, különösen a műtárgyakon látható "állati stílust" széles körben a sztyeppei kultúrákra és azon túlra gyakorolt hatása miatt tartják számon. E perspektívák alaposabb vizsgálatáért olyan forrásokhoz fordulhatunk, mint Christopher I. Beckwith "The Scythian Empire" című műve, amely a szkíták Perzsiára és Kínára gyakorolt hatását vizsgálja( SearchWorks )( Princeton University Press ). Emellett az olyan orosz művek, mint Artamonov "The Splendor of Scythian Art" című műve, valamint a kínai történelmi beszámolók gazdag részletekkel szolgálnak a szkíták összetett társadalmáról( Encyclopedia.com ).

    VálaszTörlés