Jakab K. Attila mutatta be a világhálón a rekonstruált, kb. 30 000 éves szungiri fejdíszt, amelyen a hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) egy magyar mondattá állnak össze (1. ábra). Szungir Moszkva közelében, attól északra van. Itt egy vörös okkerrel gazdagon meghintett felső paleolit kori temetőben egy férfi és két gyermek sírját tárták fel a régészek.
2. ábra. A székely írás "sz" rovásbetűje, ugyanez a jelforma a sumér és a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban is "fa" jelentésű
Első példánkban egy Belső-Ázsia területén és az amerikai indiánoknál legerősebb szövetség földrajzi megoszlását látjuk (1. számú szövetség). A csökkenő súlyvektor értékek jól mutatják a szövetség tagjainak együttes terjedését Kelet-Európa és a Kárpát-medence felé. A szövetséget alkotó genetikai és zenei típusok éppen a Kárpát-medencéig mutathatók ki egyre csökkenő súllyal, de Nyugat-Európában a súlyuk már elenyésző. A genetikai összetevők – az A, C és D haplocsoportok – kimagasló súlya a szibériai és Belső-ázsiai népekben (mongol, burját, jakut, jukagir stb.), ideértve a neolit és bronzkori temetők népességeit is: Serovo, Baraba1 (Kr.e. 8000, 4000–1800), Altai bronzkor, Baraba2 (Kr.e.1800–1000), Qin, Xiongnu (röv: SER, BB1, ABA, BB2, QIN, XIO, 0.33átfedés0.43), kétségtelenné teszi, hogy a szövetség zenei tagjainak forrásvidéke is Belső-Ázsia.
Az A, C és D haplocsoportok az amerikai indiánoknál még a fentieknél is meghatározóbbak (NAW, NAC, NAS, 0.5átfedés0.75); ez lehet a magyarázata a meglepően szoros rokonságnak Belső-Ázsia bizonyos népzenéi, a magyar és az indián népzenék között. A zenei elemzés kimutatta, hogy a szóban forgó zenei típusok jellemzően valamely félhang nélküli pentaton skálán mozgó, oktávnyi, vagy még nagyobb hangterjedelmű, ereszkedő, gyakran szabályos kvintváltó dallamtípusok. A magyar népzenében ezek fontosságára már Kodály és Szabolcsi is rámutatott, ősiségüket Volga-Káma vidéki mari és csuvas párhuzamokkal igazolva. Most látjuk, hogy ezek a típusok a Volga-Káma vidékre is és hozzánk is a belső-ázsiai forrásvidékről kerülhettek a népvándorlás különböző hullámaival, olyan népességek révén, melyekben a „szibériai” A, C és D haplocsoportok jelentős súlyt képviseltek. Fontos megjegyezni, hogy a Kárpát-medencében jelen ismereteink szerint a korai avarságban képviselték a legnagyobb súlyt az A, C és D haplocsoportok, így nem zárhatjuk ki, hogy a szövetség mondott zenei típusai – melyek a magyar népzenében kb. 20% súlyt képviselnek – már az avarok megjelenése óta jelen vannak."
A sokat ekézett Horváth István álláspontját így idézi a most megbukott Zsirai Miklós: "látnoki hévvel hitte és hirdette, hogy a magyarság a világ legrégebbi népe, a magyar nyelv a világ legősibb nyelve, s az idegen nyelvekben: a héberben, a görögben, a latinban vagy akár a finnben is hemzsegnek a magyarból való tulajdonnevek és közszók."
A Horváth István álláspontját igazoló tényeket Zsirai is észrevehette volna, ha célja nem a közönség félrevezetése. A magyarból az idegen nyelvekbe került közszókat a meglepően konzervatív vallásos szókészletben lehet leginkább kimutatni. Erről a Közszavak és istennevek cím alatt számoltam be.
Egyébként az a vita, hogy melyik a világ legrégibb nemzete, már az ókorban eldőlt. Plinius közölte, hogy az egyiptomiak és a szkíták versenyét a szkíták nyerték. A szkítákat pedig az őseink között üdvözölhetjük a genetikai eredmények és a szkíta hieroglifikus nyelvemlékek alapján is.
Horváth István nézetét alátámasztani látszik az utóbbi 40 000 évből fennmaradt kb. 2-300 elolvasott hieroglifikus nyelvemlékünk. E rövid, magyarul megszólaló szövegek a Bibliában említett, nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv emlékei.
Hasonlót olvashatunk Bakay Kornél művében is: „A magyar nyelv az ősnyelvek közé tartozik, amely - feltehetően - már az afrikai elvándorlás korában elkülönült a többi nyelvtől, hordozói tehát már a felsőpaleolitikum idején eljuthattak mind a Kárpát-medence, mind a Fekete-tenger feletti sztyepp és erdős sztyepp, valamint Közép- és Belső-Ázsia területére”. (Bakay K. Őstörténetünk régészeti forrásai III. Bp. 2005). „Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való – nem túl mély – rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (az V-IV. évezredben) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszer csak – valami csoda folytán – az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász- vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül még a nagy Hóman Bálintot sem. A valós helyzet azonban más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit (karavánnyelv vagy közlekedő nyelv, úgynevezett lingua franca)” (Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.)
„Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a hunok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor cigányok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság!” (Bakay/2003.)
A különböző tudományterületek egy irányba mutató eredményei miatt a finnugrista deszkamodell lépésről lépésre visszavonul és egyre inkább átadja a terepet a kezdettől létező kritikusainak.
Igen, márha-csak abból indulunk ki, hogy Herodotos a nagy történések írója eredeti írásaiban hogyan vélekedik a szkítákról teljesen más képet kapunk, mint nyaugati egyetemek "történészei" szerint szajkozott dogmatikus történetírás, ahol képtelenek kikeveredni a "nomád", "barbár", "kegyetlen" stb. stb. jelzöktől vezérelt írásokból. ÉS ha a történelmi szintézis nyomán orosz, kinai, perzsa, török azaz keleti forrásokat elemezünk teljesen más kép tárul fel elöttünk -akárcsak ahogy ezt igazolják a csodálatos építkezések és városok, melyeket létrehoztak. A különböző nem nyugati források szerint a szkíták nem egyszerűen nomádok voltak, hanem rendkívül kifinomultak, és nagy hatással voltak Közép-Eurázsia és azon túl kulturális és politikai tájképének alakítására. Hatalmas birodalmat építettek ki, amely Mongóliától és Északkelet-Kínától Északnyugat-Iránig és a Duna folyóig terjedt. Ez a birodalom nemcsak mozgó pásztorkodással járt együtt, hanem településekkel és társadalmi hierarchiával is rendelkezett.
VálaszTörlésBetekintés orosz, perzsa és kínai forrásokból:
-Orosz források: Az orosz tudósok, mint például Mihail Artamonov, hangsúlyozzák a szkíták fejlett fémmegmunkálását és gazdag temetkezési hagyományait, különösen a "királyi kurgánokat", amelyek monumentális bizonyítékul szolgálnak vezetői struktúrájukra és a túlvilági életbe vetett hitükre. A szkítákat az eurázsiai történelem központi szereplőjének tekintik, akik a kereskedelem és a hódítások révén hidat képeztek a nomád és a letelepedett civilizációk között.
-Perzsa források: A perzsa szövegekben, különösen az Achaemenida Birodalomból származó szövegekben a szkítákat "Saka" néven ismerik. Ezek a források a szkítákat ádáz harcosokként és időnként szövetségesekként írják le, a politikai légkörtől függően. A perzsa források, például I. Dareiosz feliratai a szkíták és a perzsa uralkodók közötti kölcsönhatásokat tárják fel. A szkíták a kereskedelmi útvonalak szempontjából hatalmas területeket ellenőriztek, és lovas- és íjásztechnikájukkal befolyásolták a perzsa hadsereget. -Kínai források: A kínai történelmi feljegyzések a szkítákat (akiket gyakran "szai" vagy "szaka" néven azonosítanak) a Selyemút korai fejlődésének kulcsszereplőiként említik. Összetett kapcsolatokat tartottak fenn a szomszédos civilizációkkal, hozzájárulva az áruk és eszmék terjedéséhez Kelet és Nyugat között. A szkíta leleteket, például jellegzetes arany ékszereiket és fegyvereiket kínai és közép-ázsiai történelmi kontextusban egyaránt említik.
A SZKÍTÁK kulturális és technológiai hozzájárulások:
A szkítáknak tulajdonítják a hadviselés terén elért újításokat, különösen a lovas íjászat és a lovassági taktika terén, amelyek nemcsak a szomszédos nomád csoportokra, hanem a letelepedett birodalmak, például Perzsia és Kína katonai gyakorlatára is hatással voltak. Művészetüket, különösen a műtárgyakon látható "állati stílust" széles körben a sztyeppei kultúrákra és azon túlra gyakorolt hatása miatt tartják számon. E perspektívák alaposabb vizsgálatáért olyan forrásokhoz fordulhatunk, mint Christopher I. Beckwith "The Scythian Empire" című műve, amely a szkíták Perzsiára és Kínára gyakorolt hatását vizsgálja( SearchWorks )( Princeton University Press ). Emellett az olyan orosz művek, mint Artamonov "The Splendor of Scythian Art" című műve, valamint a kínai történelmi beszámolók gazdag részletekkel szolgálnak a szkíták összetett társadalmáról( Encyclopedia.com ).
Köszönöm a kiegészítést!
Törlés