Bakay Kornél Somogyvár Szent Egyed-monostor c. kötetének 334. oldalán mutatja be az 1. ábrán látható, a monostor bazilikájának szentélysora mögötti területen talált Árpád kori "liliomos fejesgyűrű" rajzát. Jelen cikkben a gyűrűn lévő hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójelekből álló) mondatjel olvasatával és néhány párhuzamával egészítem ki a közlést. A mondatjel kapcsolatrendszere az utóbbi 12 000 év eurázsiai és amerikai etnokulturális folyamataira világít rá. Az áttekintéshez szükség lehet a linkeken elérhető és az irodalomjegyzékben szereplő további írások elolvasására is.
Az olvasatot a magyar szójelek jobb megismerése tette lehetővé. E szójelek egy részét a székely írás napjainkig megőrízte. Másik csoportjukhoz a székely rovásbetűk akrofóniájának rekonstrukciójával jutottunk el (1).
A Zsen ten "zsendülő/újjászülető isten" ligatúra két szójelből áll. Az összetétel legkorábbi párhuzama a 6500 éves anaui pecsétnyomóról ismert (4. ábra), de megtalálható magyar hímes tojáson (2. ábra), kusán érmen (3. ábra) és kaitag szőnyegen (4. ábra) is.
- A zsen "zsenge, újjászülető, feltámadó" hieroglifának a kínai írásban van pontos megfelelője (sen "fiatal növény, hajtás, fű"). Előfordul többek között egy somogyvári cserépedény fenékbélyegében (9/d. ábra) és a jeruzsálemi Szent Sír (Feltámadás) templom kapuja felett is.
- A ten "isten" szó változata előfordul a kínai (ott tien "ég, isten") és a sztyeppi nyelvekben (például a török tengri "isten" szóban) is (2). A ten jelforma igen sok helyen felbukkan a Pireneusoktól Amerikáig (például egy hopi tál "Ogur isten" olvasatú mondatában, 10. ábra).
Ezek a formai egyezések a Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján nem a véletlennek, hanem a jelrendszerek kőkorban gyökerező genetikai kapcsolatrendszerének köszönhetők. Az összefüggések a magyar nyelv- és őstörténet utóbbi 12 000 évéről, valamint a kapcsolódó eurázsiai és amerikai etnokulturális folyamatokról adnak tájékoztatást. Az alábbi hieroglifikus írásemlékek nyelvi oldalról erősítik meg a Bakay Kornél által ismertetett régészeti (3) és a Horváth Csaba Barnabás által közreadott genetikai következtetéseket.
A formai egyezésekhez szemantikaiak is társulnak. A hímes tojásokon ugyanazért fordul elő, mint a jeruzsálemi Szent Sír (Feltámadás) templomban, vagy a vizsolyi templomban és a Noin Ula-i hun Lyukó jelvényen lévő tojást rakó madarak képe. Ezt fejezi ki a zsengeünnep napjainkig fennmaradt emléke és gyakorlata is.
3. ábra. A kusán érem és az I. Hormizd kusán uralkodó kezében tartott Zsen ten (mai magyarsággal: Zsendülő isten) olvasatú méltóságjelvény, felette valószínűleg a Hold ábrázolását (esetleg a feje tetejére állított nagy hieroglifát) látjuk
4. ábra. A Kr. e. 4500 tájáról ránk maradt anaui pecsétnyomó hieroglifikus szövege is tartalmazza a Zsen ten "zsendülő/újjászülető isten" ligatúrát, az ábra jobb felső sarkában egy kaitag szőnyeg motívuma
Jegyzetek
(1) A székely írás által megőrzött hieroglifák közé tartozik az "us" (ős), az "nt/tn" (ten "isten"), az Ak (patak, Heraklész) szójel és a "tprus" (tapar ős "szabír ős") mondatjel is. A rekonstruált szójelek közé tartozik a "zs" (zsenge "újjászülető, feltámadó, megújuló") jel, amelynek pontos kínai változata a sen "fiatal növény, hajtás, fű". Az "n" rovásbetűből rekonstruált szójel a nagy, amelynek formai megfelelője a kínai írásban is, meg a hettita hieroglif írásban is "nagy" jelentésű.
Az így rekonstruált szójelek összességét magyar hieroglif írásnak neveztem el, mert a kőkori eredetű jelek az ősvallás jelei voltak, továbbá mert a magyar nemzeti írásból kiindulva sikerült elolvasnom őket és az olvasatok kivétel nélkül régi magyar szavakat és mondatokat eredményeztek. Az így feltártakat a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam közre 2017-ben. Az azóta végzett kutatásaimról ezernél is több cikkben számoltam be a Varga Géza írástörténész blogban és az academia.edu-n.
A következtetéseim ellenőrzésére a szójeles írásrendszerek alapján (közülük is elsősorban a kínai írás és az amerikai indiánok népi jelrendszere segítségével) nyílhat lehetőség.
(2) A kínai tien "ég" és "isten" jelentésű. A mai tien 天 írásjegy piktografikus változata már a Kr. e. XIV-XI. századból, a Sang-Jin-dinasztia korából származó jóscsontokon is megtalálható. Az alábbi korai kínai források alapján az ég azonos az istennel, ami egyébként Eurázsia északkeleti részén általánosan elterjedt nézet volt.
A Tavasz és ősz krónikának több szövegrészéből kiderül, hogy „az Ég nem áldja meg azokat, akik sérelmet követtek el ellene”, hogy „az Eget nem lehet megtéveszteni”, és hogy „az Ég megátkozza azt, aki helytelen cselekedeteket követ el” (Kósa/2013).
Nagy fontosságú Konfuciusz tanítása az Ég fogalmával kapcsolatban. A tien megadja az „égi rendelés”, „égi sors”, „égi akarat”, „égi megbízás”, „égi mandátum” által, az uralkodó, az Ég Fia (tien-ce 天子) uralmának legitimáló erejét (Schuessler/2007).
A sztyeppi népeknél is általános az a felfogás, hogy az uralkodói hatalom az égből származik. Például a Hérodotosznál megőrződött eredetmonda szerint Targitaosz szkíta őskirály három fiának uralkodása kezdetén aranykincsek hulltak az égből. Ám csak a harmadik, a legkisebb királyfi tudta baj nélkül felvenni az aranykincseket, s így, ennek révén, ő lett a szkíták királya. A királyi szkíták előadása szerint első nagyuruk, Targitaosz országlásának idejétől (i. e. 1512.) a perzsák kelet-európai hadjáratáig éppen ezer esztendő telt el. Targitaosz királyságának ideje tehát a késői bronzkorban volt. (Grandpierre/1990).
A királyság égi eredetének gondolata közös a kínai, a szkíta és a magyar állameszmében, ami a vonatkozó jelek rokonságában is jelentkezik (11. ábra). Az ezt eredményező kínai-magyar etnokulturális közösség legkésőbb a korai bronzkorban kezdődhetett.
Ennél korábbi kapcsolatra lehet következtetni az amerikai indiánok népi jelrendszerével fennálló azonosságok alapján. Szibériában már 12 000 évvel ezelőtt is léteznie kellett a magyar hieroglif írásnak, ha az onnan - az általában hangoztatott népesedéstörténeti feltételezések szerint - legkésőbb ekkor Amerikába vándorló csoportok magukkal vitték a közös jelkészletet (10. ábra). Persze nyilván több hullámban történt az indiánok őseinek Amerikába vándorlása. Horváth Csaba Barnabás tájékoztat a genetikai eredményekről, amelyek szerint a hunok őseinek egy része Kr. e. 5000 táján vándorolt át Amerikába és - hozzátehetem - ők lehettek azok, akik ott a magyar hieroglif írás kb. 30 jelét elterjesztették. Ezek ma is használatban vannak az indiánok népi jelkészletében. Elvileg feltehető, hogy e hun-indián közös jelek egy még korábbi bevándorlási hullámmal kerültek az Újvilágba. Erre a korra emlékeztet a Jóma ligatúra elterjedtsége, amelyet a magyarok, a magyarul beszélő szkíták, a bronzkor végi tagar kultúra europid népessége, a magyarul beszélő hunok, a japánok és az amerikai indiánok használnak.
A zsen ten mondatjel legkorábbi előfordulása a 6500 éves anaui pecséten e gondolati rendszer forrásvidékére mutathat rá. E tájon mutatta ki Kásler Miklós és munkatársainak csapata az Árpád házra jellemző genom születését (4). Ez a forrásvidék azonos lehet az ókori Szubartuval (az azt környező, azt megelőző kultúrákkal) és az innen több hullámban kirajzó szabírhunok történetével. Az egyik ilyen hullám azonos lehet a szejma-turbino kultúrával. E kultúra hagyatéka adhatott lehetőséget az uráli és finnugor nyelvcsaláddal kapcsolatos téveszmék megalkotására a hieroglifikus nyelvemlékeink megismerését és felhasználnálását el nem siető "tudományos konszenzus" számára. A kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállítás kitűnő alkalmat jelent a magyar akadémikus tudomány rovológiai tehetségének felmérésére.
Irodalom
Bakay Kornél: Somogyvár Szent Egyed-monostor A somogyvári bencés apátság és védműveinek régészeti feltárása 1972 - 2009., Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, Budapest, 2011.
Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse, Néprajzi Értesítő, Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1974.
Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest, 2013. pp. 281–300. ISBN 978-963-284-374-2
Axel Schuessler: ABC Etymological Dictionary of Old Chinese. University of Hawaii Press, 2007.
Székely hieroglifák, Katolikus Lexikon (szócikk)
Varga Géza: Kusán érem a hieroglifikus Zsen ten "Újjászülető isten" mondattal
Varga Géza: Ten hieroglifa Somogyvárról
Varga Géza: A Kr. e. 4500 tájáról ránk maradt anaui pecsétnyomó magyargyanús jelei
Varga Géza: A Ten hieroglifa
Varga Géza: A jeruzsálemi Szent Sír templom rovásjelei
Varga Géza: A Mas d' Azil-i jeles kavicsok
Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek
Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza: Hopi tál az "Ogur isten" mondattal
Varga Géza: Tagar ékszer Jóma ligatúrával
Varga Géza: Jomon tál Jóma ligatúrákkal
Varga Géza: Azték tál Jóma ligatúrával
Varga Géza: Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal
Varga Géza: Szabírok azaz magyarok
Varga Géza: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás
Szekeres István:
VálaszTörlésEkkora badarságot! — Nyelvünkben a 'zs' hang még nem is létezett 6500 éve, de még 8-900 éve sem! L.: a TESZ 'zs' hanggal rendelkező szavait. — A kínai jövevény 'seng' szavunkból akrofoniás hangértékkel származtatott 's > zs' betű a rovásnaptárban a Kolos, Ambrus, Dénes szavunk véghangzó 's' hangjai még a későbbi 'zs' betű előzményének grafémájával és 's' hangértékével jelöltek! L. részletesen Szekeres (2008) No. 30. 134-138.
Varga Géza:
Kedves István! Köszönöm a hozzászólásodat, ám a jelződet megtarthatod magadnak és a TESZ-nek. Először is: sohasem állítottam, hogy a "zs" hang létezett már 6500 évvel ezelőtt is s hogy a mondatjel hangzása tökéletesen változatlanul maradt ennyi időn át. Lehetséges, hogy volt idő, amikor Zsenge ten-nek hangzott, máskor meg esetleg Zsen ten-nek, vagy Sen ten-nek, Sen tien-nek stb. Ám a szójelet valamiképpen el kellett neveznem és célszerű volt e tekintetben azt az olvasatot elfogadnom, ami a székely jelek alapján adódik. Ez pedig a zsen ten, vagy ez lehet a legjellemzőbb erre a korra. Ez arra az időpontra mérvadó, amikor az akrofónia lezajlott, az pedig akár évezredekkel ezelőtt is lehetett. Nem adhatok neki más kezdőhangot, csak ami a székely írás "zs" betűjéből és ten szójeléből közvetlenül következik. Ha valaki az akrofónia időpontjára vonatkozóan tud írni egy komolyan vehető dolgozatot, akkor annak örvendeni fogok. Ám erre az időpontra vonatkozóan a nyelvtudománynak nincs semmilyen adata. Egyelőre ezen a zsen ten néven emlegetem a szójelet, mert valamiképpen el kell nevezni akkor is, ha a hangalakja nem pontosan azonos 6500 éve. Megengedem, hogy bárki bizonyítsa e szójel hangalakjának időbeli változásait, de ez aligha fog sikerülni adatok nélkül. A szójelek eleve nem jelölik a szó pontos hangalakját (ám a megközelítően azonos hangzásra következtetni lehet a kínai sen alapján is - mint azt te is tudod, csak most inkább elhallgattad, mert akkor nem lehetne belém rúgni, pedig azt olyan szívesen teszed mindig). A TESZ a rovásírásos szövegek ismerete és figyelembe vétele nélkül lett összeállítva a magyar kultúrát jobbára megvető és letagadő szerzők által. Mint az köztudott. Ezért óvatosan érdemes hivatkozni rá, mert a következtetései többnyire tudománytalanok. A "zs" hangot illetően azonban Zelliger Erzsébet, az ELTE nyelvtörténésze már figyelembe vette a székelyderzsi rovásemlékünket és ennek hatására mintha átírná a "zs" hang megjelenését illető nyelvtörténetünket. A dolog szépséghibája csak az, hogy Erzsébet asszony nem tudja megkülönböztetni egymástól a "zs" betűt és a ten szójelünket. Ezért a székelyderzsi rovásemlékre épített következtetése is téves. Ám arra mégis jó ez a példa, hogy te is belásd (bár ilyesmire mindig képtelennek bizonyultál), hogy a nyelvtudomány elvileg képes lehet a komolyan nem vehető (mert a rovásírásos nyelvemlékeinket figyelmen kívül hagyó) megállapításainak a módosítására. Erre első ízben az OSZK-ban rendezett 2009-es nyelvemlék-kiállításról írt cikkeim hatására kényszerült, mint az nem köztudott, de tény. Ezért az az eljárásod és értékelésed, hogy ami a TESZ-ben írva vagyon, azt szentírásnak kell tekinteni, téves és felülvizsgálatra szorul.
Cikk: Szemellenzős rovológia, Zelliger Erzsébet az MTA rováskorpuszáról