2024. május 12., vasárnap

Nagykapus magyarul megszólaló gepida leletei Dobos Alpár cikkéből

Dobos Alpár Gepidic finds from Capusu Mare (Cluj county) c. tanulmányában mutatja be a Kolozs megyei Nagykapuson előkerült, általa gepidának minősített leleteket. Ezek némelyike az ősvallási kötődésű szójeleket használó magyar hieroglif írás (a székely írás előzménye) segítségével magyarul elolvasható rövid szövegeket hordoz. A jelen cikkben ezeket az olvasatokat közlöm. Ezek a nagykapusi gepidák a magyar hieroglif írás szójeleit használták magyar mondatok rögzítésére, azaz könnyebb azt feltételezni róluk, hogy hunok voltak.  


1. ábra. Nagykapusi fibula olvasata lentről felfele: A nagyon nagy, ragyogónál ragyogóbb Lyukó ős ten a magas kő


A szerző szerint dokumentáció hiányában nehéz rekonstruálni a pusztai közösség temetkezési szokásait. A feltárt temetőrész korszakhoz kötése nehézkes, mivel nincs olyan lelet, amelyik rövidebb időre datálható lenne.


2. ábra. Nagykapusi fésű a magas kő mondatjellel (az Istennel és a Tejúttal azonos világoszlop nevével), amelynek hun megfelelője megtalálható az apahidai hun tarsolylemezen, a magyar népi megfelelője pedig egy korondi korsón


Két sír esetében üreges fatörzsekből kialakított koporsó jelenléte állapítható meg s a gepida temetőkben viszonylag gyakran fordulnak elő ilyenek. A hódmezővásárhelyi-kishomoki temetőben rekonstruálták ennek néhány típusát, de információ hiányában nem lehet megállapítani, hogy közülük melyik változatnak felelnek meg a nagykapusiak. 

Cseh J. szerint az egyik csontvázon mesterségesen deformált koponya volt. Ez a hunoktól átvett jelenség a gepida közösségek általános eleme (egyes vidékeken az avar kori temetőkben is megjelenik). A "rovásírásos" nyelvemlékeket tudatosan figyelmen kívül hagyó régészeti leírások gyakorlatát valamelyest ismerő olvasóban felmerül a kérdés: gepidának minősített hun közösségekről is szó lehet?

A temető területén öt különböző helyen találtak lófogat, anélkül, hogy bármilyen sírhoz kapcsolódtak volna. Ezért nincs ok a lovastemetkezések rekonstrukciójára - mondja Dobos Alpár.

A szerző az egyélű pengejű, a markolattal együtt kb. 31-34 cm. hosszú nagykapusi tőrről írja: általánosan elfogadott, hogy ez a fajta fegyver keleti eredetű és a népvándorlás időszakában jelent meg Közép-Európában. Első képviselői keleti nomád jellegű sírokból ismertek, később a germán közösségek is átvették. A hun kori analógiák alapján a 4. század végén - az 5. század első felében keleti elemnek tekinthető. A fa magra szegecsekkel erősített fémlemezes markolatról elmondja: az ilyen típusú megoldások szokatlanok a gepida temetőkben, néhány ezüst- vagy bronzlemezes darab ismert korábbi sírokból. Avar kori kardokon is található hasonló szerkezetű markolat. A tőrnek a korábbi késő római és hun kori kardokkal való kapcsolata alapján a temető 5. század második felére való datálása feltételezhető, nem zárva ki egy későbbi korszak lehetőségét. 

Egy független lelőhelyről előkerült nagykapusi fecskefarkú fibuláról (cikkében a 9. és 10. ábra) elmondja: mind a fejtábla egyszerű spirális motívuma, mind a láblap ovális vagy rombuszos motívuma a gepida (és a keleti germán általános) brossok egyik legnépszerűbb díszítése. A gepida iparosok igen gyakran alkalmazták e két díszítés kombinációját. Hozzátehetjük: az "egyszerű spirális motívum" az "eget tartó fa" ábrázolási konvencióban megjelenő ten "isten", az "ovális, vagy rombuszos mitívum" pedig az ős hieroglifa. A két hieroglifa isten-nek olvasható és jellegzetes magyar szót rögzít.

Dobos Alpár szerint mindkét említett elem gyakran másfajta dekorációval is kombinálva jelenik meg. 

Hozzátehetem: a fibulán a magyar hiroglif írás további jelei is azonosíthatók. Ezek együttes olvasata: Nagyon nagy, ragyogónál ragyogóbb Lyukó ős ten a magas kő. Ahol a magas kő az Istennel azonosított Tejút (a világoszlop) egyik neve.

A szerző szerint a lábfej bekarcolt párhuzamos vonalú díszítése (a ragyogó szójelek sora - VG) néhány gepida fibulán is megtalálható. A keleti germán fibulák gyakori eleme a láblap oldalain található kerek veretek (a magas kő olvasatú világoszlop-ábrázolások - VG) is. Ez a fajta bross ritkán jelenik meg a frankok által megszállt területeken, és általában keleti germán/osztrogót eredetűnek számítanak. Fontos megemlíteni - mondja a szerző - hogy a keleti germán temetőkben is találunk hasonló, fecskefark végződésű fibulákat. Hozzátehetem: a hasonló "végződések" hun tárgyakon is előfordulnak, például egy nyergesújfalui és egy nagyszéksósi szíjvégen, meg egy British Múzeumban őrzött hun jelvényen és ezek nagyon nagy olvasatúak

Visszakanyarodva a nagykapusi leletekre: a szerző tájékoztatása szerint az elterjedési területük alapján egy ún. prelangobárd korszakból származó pannon műhely termékeinek tekinthetők. A fenti jellemzők alapján azt gondoljuk, hogy a pusztai bross - a fecskefark alakú végződését leszámítva - tipikus keleti germán/gepida darabnak tekinthető. Ezért nem értelmezhető importként. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az 5. század második feléből származó helyi műhely termékéről van szó, amelyen a helyi hagyomány elemeit egy szokatlanabb, idegenszerűvel ötvözték. Hogy ez utóbbinak melyik fibula (Jena-Lobeda, Béndekpuszta stb.) volt a prototípusa, azt nem könnyű meghatározni.


A nagykapusi hieroglifák


Párhuzamok 



ábra. Nagyszéksósi hun szíjvég a Nagyon nagy Egy ős mondattal (középen), a hun nagy, ős és Egy szójelek (balra), valamint a nekik megfelelő székely "n", ős és "gy" rovásjelek (jobbra)




ábra. Hun jelvény a Nagyon nagy Lyukó ragyogó Földje mondattal a British Museum-ból (fotógrafika, középen), balra a nagy, Lyukó, ragyogó és Föld hieroglifák, jobbra a nekik megfelelő székely "n", "ly", "r" és "f" betűk



ábra. A Nyergesújfalu Sánc-hegyen előkerült hun nagyszíjvég (középen), a hun nagy és szár/sar hieroglifák (balra, fentről lefele), valamint a székely írás e hieroglifákból keletkezett "n" (nagy), "sz" (szár "növényi szár, úr") és "s" (sar "sarok, úr") rovásbetűi (jobbra)





Összegzés

Dobos Alpár gepidának határozta meg a magyar szójelekkel írt magyar mondatokat hordozó nagykapusi leleteket. Több esetben utalt hun és avar párhuzamokra. A cikkéből azonban nem derül ki, hogy erre a gepida besorolásra a szakmában szokásos megalapozatlan hagyományon (1) kívül van-e komoly oka. 

Szergej Botalovtól tudjuk, hogy a régészeti leírásokban uralkodó általános tendencia szerint a korai hun leleteket szarmatának, a késeieket pedig germánnak szokás meghatározni. 

A kínai-magyar közös szervezésben készülő hun kiállítás rovológiai eredményeit alapvetően fogja meghatározni az, hogy a szervezők miképpen mutatják be a kiállításon elkerülhetetlenül megjelenő hun hieroglifákat. 


Jegyzetek

(1) A régész szakma (tisztelet a kivételnek!) irányultságát leleplező esetek közé tartozik:

- Zalavár és Mosaburg azonosíthatóságának kérdése. Bár Bakay Kornél ezt az azonosítást történelemhamisításnak minősítette, a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása e sorok írása közben is a szovjet megrendelésre kialakított félrevezető álláspontot képviseli. A X-XI. századi maradványokat a "szakma" visszadatálja és a frankoknak, meg a szlávoknak ajándékozza. Eközben sajtóreklámot biztosítottak a cserépdarabon előkerült, szerintük glagolita jeleknek, amelyeknek azonban glagolita olvasata bevallottan nincs, ám magyarul elolvashatók. A "glagolitagyanús" jelek magyar olvasatáról senki sem beszél. Amiképpen a többi zalavári, magyarul elolvasható írásemléknek sem szerveztek sajtókonferenciát. 

- A letéti szerződéssel a Magyar Nemzeti Múzeum gondjára bízott (a főigazgató által aláírt szerződésben tévesen hun cikáda fibulának minősített) budapesti késő középkori jelvény rovásjeleket hordozó felületét a múzeumban restaurálás ürügyével barbár módon lereszelték. A maradék jeleket latin betűként határozták meg (előbb Tomka Péter AK monogramnak, majd Tomka Gábor "rontott M"-nek). Ezzel megakadályozták, hogy egy hunnak tűnő tárgy, amelyikről magyar rovásszöveget lehet leolvasni, bekerülhessen az írás- és nyelvtudomány látókörébe. Ennek köszönhetően a 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz nem említette sem ezt a budapesti jelvényt, sem a többi, azóta ismertté vált és a múzeum birtokában lévő párhuzamát.   

Kaptam egy levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől, amelyben arról tájékoztattak, hogy nem fogadják el a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrűről adott olvasatomat a konferenciájukon való előadásra. A legfontosabb ellenérvük az volt, hogy "A felvetett olvasatok eltérnek a tudományosan alátámasztható, mérvadó kritikai megközelítést használó olvasatoktól". Holott a csúcshegyi gyűrű jeleit rajtam kívül senki más sem olvasta el. Az elmúlt százötven év rovásírásos szakirodalma pedig arról tanúskodik, hogy általában sincsenek tudományos igényű dolgozatok a székely írásemlékekről és a székely írás eredetéről. A szójeleket tartalmazó írásemlékeket (pl. a székelyderzsi és a bodrog alsóbűi szöveget) a különféle szerzők képtelenek elolvasni, egymásnak ellentmondó magyarázatokkal állnak elő. A "tudományos konszenzus" által képviselt ótürk eredeztetés politikai alapozású téveszmeterjesztés, amelynek nincs szakmai alapja. I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter után Sándor Klára is megfogalmazhatta, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, minden alapvető kérdés tisztázatlan. Dobos Alpár cikke sem árulkodik másról, mint hogy a szaktársaihoz hasonlóan ő sem ismeri fel a magyar nemzeti jelkészletet. Ha az álláspontom ettől a "tudományos megközelítéstől" tér el, akkor azt aligha lehet nekem felróni. 


Irodalom

Dobos Alpár Gepidic finds from Capusu Mare (Cluj county) (academia.edu)

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)

Varga Géza: Az apahidai hun tarsolylemez hieroglifikus mondatai



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése