Révész Péter és Darai Lajos téved a tordai szfinksz szövegéről szólván

Darai Lajos: Mégis volt szfinx, és mégis magyar ...Révész megfejtette a tordai szoborfeliratot c. dolgozatában ismerteti Révész Péter Mysterious Inscription on Ancient Sphinx is Deciphered c. bejelentését. Hasznos dolog, ha számba vesszük a környezetünk írásemlékeit, ez esetben egy Kr. u. III. századi, a római Dacia tartományból származó szobor feliratát (1. ábra). Az említett dolgozatokban azonban olyan sok a tévedés, hogy kénytelen vagyok hozzászólni. 

1. ábra. A tordai szfinksz és feliratának rajza Szabó Ádám nyomán

Darai Lajos kitűnő hivatkozásokkal ellátott cikkben ismerteti a tordai (potaissai) szfinksz irodalmát. E szerint a felirat archaikus görög ábécével íródott, de betűinek hangtani értéke a görög nyelvben értelmezhetetlen szöveget eredményez. Nem is fejtették meg a leletet a XIX. század eleji felfedezése óta. A szerző tájékoztat Révész Péter olvasatáról, ami szerint a szöveg jobbról balra olvasandó és a betűi tükrözöttek. Ám ez az olvasat hibás kiinduló feltételezésekre épül (1). 

A tordai szfinksz párhuzamai

A tordai szfinksz párhuzamai közül a nakszoszi szfinxet és egy paziriki szkíta szőnyeg (2. ábra) ábrázolását említi a szerző. A párhuzamok jogosak, ám Darai Lajos jeleket illető találgatásait pontosabb értelmezésre kell cserélni. Ezt a cikket azért írtam, mert a párhuzamok közé tartozik a magyar jelkincs használata is, amely - a szerzők tagadása és az egyelőre hivatalos nyelvtörténeti besorolás ellenére - létezik a vizsgált tordai és paziriki emlékeken, valamint a környezet egyéb felirataiban is.

- A nakszoszi szfinksz Kr. e. 560 óta állt egy ión oszlop tetején Delphoiban, az Apollón-templom előtt. Ma a delphoi régészeti múzeumban található. Jelek azonban - tudtommal - nincsenek rajta.

- A paziriki szkíta szőnyeg csodalénye is rokona a tordainak, ám ez esetben Darai Lajos érvelése nem megfelelő (2. ábra). Azt írja ugyanis a paziriki lény testén lévő jelekről: "A szfinx sötétkék testén tizenkét sárga kör található, amelyekben egyenlőszárú kereszt jelek vannak, és amelyek olyanok, mint a csillagok. Ez a tizenkét csillag az éjszakai égboltot, valamint az év tizenkét hónapját jelképezheti."  A szerzőnek nincs oka a körbe zárt egyenlő szárú kereszteket csillagokhoz és hónapokhoz hasonlítani. Nem véletlen, hogy ilyen alátámasztással meg sem próbálkozik. Ez a székely írás "f" (Föld) jele, ami azonban a szerző számára ismeretlen lehet.

Van ugyanakkor egy kézenfekvő magyarázat erre a jelre (ez olvasható a Magyar hieroglif írás c. kötetben), ám azt nem említi. Ez a szkíta jel azonos a székely írás "f" rovásbetűjével (2. ábra). Darai Lajos ismertetésének hitelét gyengíti, hogy nem tűnnek fel neki a székely jelek párhuzamai.  

2. ábra. A paziriki csodalény (fent) és Föld hieroglifája (lent balra), valamint a székely írás "f" rovásjele (lent jobbra)

Az említett "f" (Föld) rovásjel akrofóniáját a 90-es években az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunkában rekonstruáltuk. Azaz meghatároztuk, hogy a székely "f" betű milyen szójelből keletkezett. A munka során - egyéb megfontolások mellett - két hasonló formájú szójelre is támaszkodhattunk. Az egyik a kínai "föld", a másik az asztrológusok "Föld" szójele volt. Ezek alapján a székely "f" betű a Föld szójeléből alakult ki az akrofónia során. 

A görög írásban e körbe zárt kereszt alakú jel a "th" hangot rögzíti, ám a 800-as években az állítólag a görögből kialakított glagolita írásba mégis "f" hangértékkel került át. Nyilván azért, mert a Kárpát-medencében és a Balkánon élő szarmaták, hunok és avarok ezt a jelet "f" (Föld) hangértékkel használták s azt vették át tőlük a szlávok.

A Föld jel grafikai tartalma az Éden térképe (a Teremtés színhelye, a Teremtő lakhelye). A közepén lévő X az egy forrásból négy irányba tartó szent folyók rajza, amelyekről az Ószövetség is megemlékezik. A szkíta csodalény testén azt fejezhették ki, hogy ez az isten azonos a Földdel. Vagyis a szkíták egy panteisztikus elképzelésnek hódoltak, amelyik az Istent azonosította a Földdel. 

Azt is írja a szerző, hogy a paziriki szfinx sötétkék testén lévő keresztek egyszerűsített svasztika-szimbólumok lehetnek. Ez a találgatása is arról árulkodik, hogy tájékozatlan az írásrendszerek világában, ezért átsiklik a svasztikára emlékeztető ligatúra fontos részletei felett, amelyek a megértést lehetővé tennék. A ligatúrák kibontása és megértése helyett szimpla egyszerűsítésről beszél, pedig erre semmi oka. Csupán arról van szó, hogy a Föld jel közepén az Éden négy folyójának jelzése látható, ami a svasztikában is visszaköszön. A Föld jel közepén lévő X a székely írás "b" (Bél) jele. 

3. ábra. A tordai szfinsz svasztikához hasonló keresztféléje (fent), a keresztet alkotó négy ügy "folyó" hieroglifa egyike (lent balra) és a székely írás "ü" (ügy "folyó") jele (lent jobbra) 

Bár a tordai jel nem azonos az ismert svasztikával, a két keresztfélét mégis össze lehet vetni egymással, mert mindegyik egy hasonló szerkezetű és jelentésű ligatúra. 

- A tordai keresztféle a székely írás négy "ü" (ügy "folyó") jeléből alkotott istenjelkép (3. ábra). 

- Az ismert svasztika ezzel szemben a székely írás négy "j" (jó "folyó") jeléből van összerakva (4. ábra). 

Vagyis a jelentése mindegyiknek azonos: az Éden négy szent folyóját ábrázolják, azonban másik-másik magyar hieroglifa segítségével. A svasztikát a szerző indiai jelnek tekinti. ám ha a svasztika előfordul a Kr. e. II. évezredben az andronovói kultúrában, akkor nem indokolt az indiai jelként való elkönyvelése. Ez egy sztyeppi ligatúra, amit a kőkori eredetű jó "folyó" hieroglifánkból alkottak meg eleink.

4. ábra. Fent, balról jobbra: régi görög pénz négy jó "folyó" hieroglifából alkotott svasztikával, az andronovói kultúra fenékbélyege egy svasztika és a veleméri világmodell, sarkain négy jó "folyó" hieroglifával, az ábra alján a székely írás "j" (jó "folyó") rovásjele

A jelen fejezetben tárgyalt jeltörténeti összefüggések az azóta elveszett és csak rajzon fennmaradt tordai szobor valódisága mellett tanúskodnak. Egy esetleges hamisító aligha talált volna ki olyan svasztikaszerű jelet, ami a tordai szobrot a paziriki szkíta csodalény Föld hieroglifájával összeköti. A paziriki Föld jel közepén ugyanis az X ugyanúgy a négy szent folyót jelöli, mint a tordai "svasztika". E jeltörténeti kapcsolatot azonban a szobor megtalálásakor talán nem ismerték.  

A tordai szfinszk feliratának nyelve

A szerző azt állítja, hogy "Révész új eredménye azt bizonyítja, hogy a római kori Erdélyben már a 3. században éltek magyarok, tehát még a „honfoglalás” ideje előtt". Révész gondolata azonban csak a tordai olvasat vonatkozásában új, a magyar őshonosság rovológiai bizonyítását tekintve korántsem az. Révész Péter a cikke megjelenésekor (2003-ban) talán még nem értesült a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor általam adott olvasatáról, azóta azonban tudhat róla, mert a Magyar hieroglif írás c. kötetemből kapott tiszteletpéldányt. Darai Lajos kétségtelenül tud erről az őrségi neolitikus írásemlékről, ha máshonnan nem, akkor onnan, hogy a Márokfalván az őrségi jelekről tartott előadásom hallgatói között volt. Ha ezek ellenére a mai napig hallgatnak róla és az állításaik megfogalmazásakor figyelmen kívül hagyják, akkor annak tudományon kívüli okai lehetnek.

Azaz a Kárpát-medencében már a honfoglalás előtt is éltek magyarok. Ez persze nem újdonság, Révész Péter és Darai Lajos maguk is az őshonosság mellett foglaltak állást korábbi (DL cikkében hivatkozott) írásaikban. Ám arról nem szólnak a szerzők, hogy e tordain kívül több tucatnyi másik írásemlék és megfontolás is bizonyítja az őshonosságunkat. 

Az Erdélyben egykor élt dákok a magyarul beszélő szkíták egyik csoportja voltak. Decsebál "Dicső Bál" dák uralkodó neve ezért érthető magyarul. A székely népnevet is többen összevetették már a szaka népnévvel. A dákokon kívül - a szászsebesi szarmata bronztükör felirata alapján - ott voltak a III. századi Erdélyben és környékén a magyarul beszélő, hunokkal keveredett szarmaták is, akiknek magyar jel- és nyelvhasználatát több hieroglifikus írásemlék tanúsítja (9-12.  és 15. ábra)

Azaz minden alap nélkül írja a szerző (95. oldal): "Az archaikus görög ábécének egy másik nyelv kifejezésére alkalmazásakor szempont lehetett, hogy annak a nyelvnek még nem volt saját ábécéje. Amelynek volt, például az ókori egyiptomi, héber vagy latin, arról nehéz elképzelni, hogy miért érezte volna szükségét, hogy egy ókori egyiptomi, héber vagy latin üzenetet a görög ábécé használatával fejezzen ki. Ezért Révész olyan nyelveket vett figyelembe, amelyeknek akkor tudomásunk szerint nem volt saját ábécéjük, de amelyeket a 3. századi Dáciában beszélhettek. Ezek közé a nyelvek közé tartozik a dák nyelv, amelyről azonban ma már keveset tudunk, és az ősmagyar nyelv, amelyet beszélhették Potaissa területén a 3. században." 

A helyzet azonban éppen fordítottja ennek az érvelésnek, mert a székely írás előzménye akkor már évezredek óta létezett a Kárpát-medencében. A folyamatos használatáról egy sor írás- és nyelvemlékünk tanúskodik. Ezért semmi szükség nem volt arra, hogy az Erdélyben élő, magyarul, vagy magyarral rokon nyelvet beszélő dákok és szarmaták ráfanyalodjanak az évezrede kihalt ógörög írások használatára. Alább látni fogjuk, hogy a tordai feliratot nem is szükséges valamelyik azonosíthatatlan görög írásból magyarázni, mert mindegyik jele jól egyezik székely jelekkel (5. ábra).

A tordai jelek azonosítása magyar jelekkel

Darai Lajos azonban a tényekkel dacolva - Révész Pétert követve - a következő kinyilatkoztatást teszi: "Mivel a szfinxfelirat archaikus görög ábécét használ, természetes, hogy először a görögöt tekintjük a felirat alapnyelvének". A görögnek biztosított elsőség azonban csak annak természetes, aki - mint az Darai Lajos esetében fentebb feltűnt - nem ismeri fel a székely jeleket és nem hajlandó tudomásul venni a létező magyar hieroglifikus írásemlékeket. Az eddigiekben azt láttuk, hogy a szerző jól azonosítható székely jeleket hagyott észrevétlenül az altáji csodalényen is, meg a tordai szfinkszen is. 

Azaz korántsem bizonyos, hogy a szfinxfelirat görög jelekből áll. Tudjuk, hogy a székely rovásjelek ősei már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Amerikáig és a szkíták, szarmaták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok több magyarul elolvasható hieroglifikus nyelvemléket hagytak ránk. A szerző írástörténeti tájékozatlansága joggal kelti fel a gyanúnkat, hogy nem érdemes mérget venni arra, amit ír. Ezért ellenőrzésképpen a Révész Péter által archaikus görög jelek segítségével "elolvasott" tordai szöveget székely jelekkel vetem össze. 

Az összehasonlítás eredményeképpen nyilvánvaló, hogy minden tordai jel formailag megegyezik valamelyik székely jellel (5. ábra). S ehhez az azonosításhoz nem volt szükség olyan trükkökre, mint amilyeneket Révész Péter alkalmazott (2).

5. ábra. A tordai szfinksz feliratának minden jele egyeztethető a székely írás valamelyik jelével, a pirossal bekarikázott jelek tévesek, csak a "betű, vagy szójel?" kérdését tisztázó gondolatmenet illusztrálására maradtak a táblázatban

- Az 5. ábra legfelső sorában a Magyar Kálmán által bemutatott és e sorok írója által elolvasott somogyvári Dana ten "Dana isten" ligatúra látható. E ligatúrából cikkünk szempontjából csak az egyik összetevő, a Ten szójel érdekes, mert ez és nem a görög M szerepelhetett eredetileg a tordai feliratban. A Ten szójelből csak a másoló tévesztése miatt lett görög M. Azaz a somogyvári ligatúra kereszt alakú, pirossal bekarikázott Dana összetevőjét figyelmen kívül hagyhatjuk.

- A táblázat második sorában a tordai felirat másolata látható, amelybe a székely Ten helyett tévesen a görög M került, mert a másoló - Révész Péterhez és Darai Lajoshoz hasonlóan - csak a görög írás használatát tételezte fel a III. századi Erdélyben. Pedig ez a Ten jel használatban volt a mai román területeken a szarmata tükrökön (10. és 11. ábra).

- Ez alatt, a harmadik sorban a tordai jelekkel azonosítható székely betűk, tehát egyetlen hangot jelölő rovásjelek vannak. Ezek közül figyelmen kívül kell hagyni a rovás "m" betűt, mert az eredeti szövegben nem ez, hanem a ten "isten" szójel szerepelhetett - amit a másoló talán nem ismert, ezért a rá nagyon hasonlító M betűt rajzolta le helyette.

- Legalul, a negyedik sorban a székely jelek hangértéke szerepel alfabetikusan. Mivel az "m" hang egy tévedés eredménye, valójában az alfabetikus értelmezésen alapuló megfejtés egésze megkérdőjeleződik, akár görög, akár tiszta székely ábécére alapozzuk az olvasatunkat. Ha egy vegyes rendszerű (egy hangot jelölő betűket és szójeleket keverten alkalmazó) feliratról van szó, akkor a munkát újra kell kezdeni.

A táblázat utolsó két sorában azért van pirossal bekeretezve a székely és a latin M betű, mert a kérdéses jel csak a tordai feliratot másoló tévedése miatt hasonlít a görög M-re. Ez a görög/latin M egy kakukktojás, mert ez az egyetlen hely a táblázatban, ahol egymáshoz képest elforgatottnak tűnő jeleket kellett szerepeltetni. Az effajta "sorból kilógó" különleges esetek igen gyakran csak a másolás és a megfejtés hibáiról árulkodnak. S esetünkben is ez történt. Ha a székely "m" betű helyett a ten szójelet alkalmazzuk a táblázatban, akkor a táblázat egyetlen ránca kisimul és nincs szükség az elforgatottnak tűnő székely "m"-re. 

Ebből következően a tordai felirat nem tisztán alfabetikus, hanem vegyes típusú lehet. Olyan, mint a székelyderzsi rovásírásos tégla felirata, amelyikben egyébként szintén szerepel a ten szójel a Dana ten ligatúrában. 

Az 5. ábra alsó sorában közölt alfabetikus hangértékek alapján megkíséreltem a tordai szöveg elolvasását is. Ha a jelek is azonos alakúak, akkor nem ördögtől való a gondolat, hogy megpróbáljuk elolvasni a tordai szöveget a magyar jelek segítségével magyarul. Ezt csak azért vetem fel, mert feltűnő, hogy a két szerző mindezekről az írástani-őstörténeti összefüggésekről nem akar tudni. Annak ellenére, hogy a kb. 6000 éves Tordos-Vincsa kultúra jelkészletében 49 székelyazonos jelet találunk (6. ábra). Révész Péter, amikor erre emlékeztettem, azzal hárított, hogy nincs összekötő kapocs a Tordos-Vincsa kultúra és a székely írás között. Ez azonban nem igaz, mert az 1993-ban Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámításunk alapján ezek a jelhasonlóságok a genetikai kapcsolatnak köszönhetők. Ezt is említettem Révész Péternek, ám erre már nem válaszolt. Ha a dolgozataiban úgy tesz (Darai Lajossal egyetemben), mintha erről nem is hallott volna, akkor az csak tudományon kívüli okokkal magyarázható. 

Nincs ok arra, hogy a tordai feliratban előforduló jeleket egy csupán feltételezett görög ábécé jeleivel olvassa el, tagadva a magyar írás korabeli létezését. 

- Eredetileg valóban több változata létezett az ógörög ábécének. Közülük legjelentősebb a keleti (ión) és a nyugati (khalkidiai) volt. Az athéni dialektus az ión írást használta, ami végül is kiszorította a nyugati változatot, és Kr. e. 403-ra standarddá vált. Azaz Révész Péter azt feltételezi, hogy a szülőföldjén majdnem évezrede használaton kívülre került ógörög ábécéknek valamilyen, sohasem azonosított változatát használták a távoli Erdélyben a Kr. u. III. században, ahol a római megszállók a latin írást használták, az őslakosok és a szarmaták pedig a magyar jeleket (9. ábra).  

- A magyar hieroglif írás több évezredes folyamatos használatát bizonyítottam a kétszáznál is több hieroglifikus írásemlék és egyéb adatok közlésével (pl. 7-12. és 15. ábra), valamint a fentebb említett, Nemetz Tiborral közösen elvégzett matematikai valószínűségszámítással. Az ógörög íráshasználathoz képest időben és földrajzilag is jóval közelebbiek például a délszláv területeken újabban kimutatott hieroglifkus magyar szövegek (pl. 7. ábra). A magyar hieroglif írást legalább a neolitikumtól használják a Balkán északi részén és a Kárpát-medencében. A kérdéses Kr. u. III. században a Kárpát-medence őslakossága és a szarmaták is használták a magyar hieroglif írást. Az ebből származó székely írást pedig napjainkig ismerik és alkalmazzák az Erdélyben élő székelyek. A rovásjeleket fel sem ismerő szerző szimpla tagadása nem dönti el a tordai jelek hovatartozásának kérdését. Az argumentum ad ignorantiam (a nemtudás, mint érv) a rovológiai szakterületen is erőtlen. 

6. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra jeleinek és a magyar jelkészletnek az egyezései

7. ábra. A szójelekkel írt magyar mondatokat rögzítő Vukovár környéki (szarmata-avar kori?) fémtükör és alább a Bél földje mondata

8. ábra. A szárazdi avar szíjvégen az Ak országa mondat olvasható

A 8. ábrán lévő szárazdi avar szíjvég mondatának tartalma egyrészt gondolatilag közel áll a vukovári fémtükör Bél földje olvasatához, ugyanis mindkét mondat egyaránt az isten tulajdonának mondja a területet. Akár a magyar államcímer kettős keresztje és hármas halma, amelynek olvasata: Egy országa. Másrészt a tordai szöveg is említi Ak istent. 

Szarmata jelhasználat Erdélyben és Romániában

Egy Vitalie Barca tollából származó 2021-es cikk a Sebeș - „Podul Pripocului” településen (Alba megye/RO) végzett régészeti feltárások nyomán 1967-ben felfedezett tükröt tárgyalja (a Fehér megyében található település neve magyarul Szászsebes). Ez a tükör a Kr. u. III–IV. századra datálható és egy magyar jelekkel írt Jó Óg magyar mondat olvasható rajta (9. ábra). 

9. ábra. Az erdélyi Szászsebesen talált szarmata tükrön (középen) a szimmetrikus Jóságos Óg mondat olvasható (balra), az ábra jobb szélén fentről lefele a szarmata hieroglifáknak megfelelő székely "j" (jó) és "o, ó" (Óg) jelek vannak

 

A Kárpátokon belüli területen egyedülálló lelet (9. ábra) a téglalap alakú oldalfogantyúval és díszített hátlappal ellátott tárcsatükrök típusába tartozik. Ezek elsősorban a szarmata világra jellemzőek, de más kulturális identitások környezetében is megtalálhatók. Bár a Kr. u. I. században jelentek meg, széles körben a II. században és a Kr. u. III. század első felében használták őket. Azaz pontosan akkor bukkannak fel Erdélyben és a környezetében a szarmaták által használt magyar jelek, amikorra a tordai feliratot is datálják. Ezek a szarmata tükrök nyilvánvalóan cáfolják Révész Péter és Darai Lajos állítását arról, hogy ebben a korban magyar írás nem létezett. Csupán ők állnak dermedten a magyar hieroglif írás tényei előtt, mert ez az írás sajátos jellemzőkkel bír, amelyek megismerése szorgalmat és intelligenciát kíván.

 

10. ábra.  Mitoc-Malu Galben romániai lelőhelyen előkerült szarmata fémtükör hátoldala (középen) a Lyukó ten "Lyukó isten" mondattal  (balra), az ábra jobb szélén lentről felfele a szarmata hieroglifáknak megfelelő székely "ly" (Lyukó) és ten "isten" rovásjelek (fotógrafika Lavinia Grumeza fényképe alapján)

A 10. ábrán látható romániai szarmata fémtükrön a székely írás ten "isten" jelének pontos megfelelője megmagyarázza, miért van a tordai feliratban egyetlen M alakú jel, amelyet - úgy tűnt - meg kell fordítani a székely "m" rovásbetűvel való egyeztetés érdekében (5. ábra). Valójában a másoló hibázta el a dolgot, mert a görög M jelet másolta a székely írás ten jele helyett, amelyek alig különböztethetők meg egymástól (11. ábra). A másoló azért másolt görög M jelet a székely ten helyett, mert - Révész Péterhez és Darai Lajoshoz hasonlóan - fel sem merült benne, hogy a szarmata kori Erdélyben székely jelek is előfordulhatnak. Szerencsére ezek az újabban publikált szarmata szövegek egyértelművé teszik, hogy a III. században a szarmatáknak köszönhetően előfordultak székely jelekkel írt magyar nyelvű feliratok.

11. ábra. Palanca lelőhelyről származó romániai szarmata fémtükör (fotó: Ion Tentiuc, Valeriu Bubulici), az ábra bal szélén az Óg ten "Óg isten" olvasatú mondatjel, jobbra lentről felfele a hieroglifáknak megfelelő székely "o, ó" (Óg) és ten rovásjelek 

A 10. és a 11. ábrán is látható szarmata fémtükrön olyan székely ten szójelet látunk, amelyet egy óvatlan másoló könnyen összetéveszthet az ógörög M betűvel (5. ábra).

12. ábra. Az Akkermen lelőhelyről származó szarmata tükör hátoldalának köriratában négyszer ismétlődik a magyar Isten (ős + ten) szó, balra a szarmata hieroglifák, jobb szélen balról jobbra a székely írásban fennmaradt ős és ten szójelek

A tordai szöveg elemzésekor a balról jobbra tartó alfabetikus olvasás a szöveg elején könnyen ment. Úgy tűnt, mintha egy Rá saka Ak pap, mai magyarsággal: Ragyogj szaka Heraklész pap kezdetű mondattal állnánk szemben. A mondat második felében azonban csak szójeles olvasattal boldogultam. Vannak vegyes rendszerű (a betűző és a szójeles írásmódot keverten alkalmazó) rovásszövegeink és ez is ilyen lehet (3). A jelen cikknek azonban csupán az volt a célja, hogy bebizonyítsam: indokolatlan a magyar jelek szerzők általi figyelmen kívül hagyása. 

Révész Péter olvasata

Az olvasat első lépése a jelkészlet és a jelek azonosítása, mert ezáltal jutunk hangalakhoz, amelyekből szavakat és mondatokat formálhatunk. Ha ezeket rosszul azonosítjuk, akkor az arra épített olvasat értéktelen. 

Szerzőink az akadémikus "tudomány" évszázados téveszme-terjesztését folytatják. Eszerint a székely írás csak egy kései és jelentéktelen írás még későbbi, még jelentéktelenebb leszármazottja, vagy humanista kitaláció. Amivel nem kell foglalkozni (Sándor/1996), sőt az emlékeit és a létezését is le lehet tagadni. Jellemző erre a felfogásra, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárban 2009-ben rendezett nyelvemlék kiállításon a javaslatom ellenére sem voltak hajlandók rovásírással írt szövegek kiállítására azzal a hamis érveléssel, hogy a rovásírásos szövegek nem elég régiek ahhoz, hogy nyelvemléknek tekinthessék őket. A cikkeimnek köszönhetően azóta az MTA, az ELTE és az MKI kutatói is elfogadják, hogy vannak rovásírással írt nyelvemlékeink. Más kérdés, hogy a szójeleink létének tárgyalatlansága miatt képtelenek azok (a bodrog alsóbűi és a székelyderzsi rovásírásos nyelvemlék) pontos elolvasására.

A szerzők a magyar- és tudományellenes prekoncepción alapuló, tényekkel szembemenő akadémikus téveszmék hatására bizonyultak képtelennek a magyar hieroglif írás széles körű elterjedésének megemlítésére. Révész Péter az addigra kihalt ógörög ábécéket képzelte Erdélybe, az ott elevenen viruló magyar hieroglifikus íráshasználat helyett. 

13. ábra. Révész Péter a felső sorban lévő tordai jeleket a megarai, nakszoszi és dipüloni jelek "segítségével" olvasta el 

Felmérhető, hogy míg a székely ábécé minden esetben azonos jelformákat kínált (5. ábra), addig a szerzők által felhasznált ógörög ábécékben szinte nincs pontosan megfelelő jel a tordai felirat olvasásához (13. ábra). 

- A 13. ábra 3. oszlopában lévő tordai jelnek (az áthúzott körnek, ami a székely írás "ly" betűje) nem megfelelője a körbe zárt kereszt (ami a székely írásban az "f" jele).

- A 4. oszlopban lévő hullámvonalnak (ami a székely írásban az "ü" betű) nem megfelelője a függőleges egyenes (ami a székely írásban az "sz" betű).

- A 6. oszlopban lévő M alakú jel azonosnak látszik, ám itt meg a másoló jeltévesztéséről lehet szó, ahogyan azt az 5. táblázat kapcsán már kifejtettem. A klasszikus görög-római kultúra tisztelete és a magyar íráshagyomány nem ismerése miatt a másoló eleve ugyanazt feltételezte, mint a Révész-Darai szerzőpár is, hogy a tordai felirat latin-görög jelekből áll, ezért a magyar hieroglif írás ten jele helyett a hozzá nagyon hasonló M betűt rajzolta le. Ezt a hibáját az leplezte le, hogy az 5. ábrában ebből lett az egyetlen, egymáshoz képest elforgatott és hibásan azonosított jelpár. Ez a példa ugyanakkor arra is utal, hogy a jelek, vagy legalább a jelek egy rész nem betű, hanem szójel. 

- A 9. oszlopban a tordai és megarai jelformáknak egymáshoz semmi köze sincs. A nakszoszi és a dipüloni jelek meg a függőlegesen elforgatott tükörképei a tordai jelnek. Ez az elforgatás nem bocsánatos bűn, mert a székely írásban az egyik hullámvonal az Ak szójele, az elforgatott változata pedig az "ü" betű.

Nem kétséges, hogy az így "azonosított" ógörög jelek segítségével nyert hangalakoknak csak véletlenül lehet köze a tordai feliraton rögzített eredeti hangalakhoz. Ám a szerzők az így nyert, eleve téves hangalakokkal sem bánnak korrekten.

14. ábra. Révész Péter tükrözött jelek és felirat alapján adott olvasata

Révész Péter szerint a tordai felirat olvasata: Íme, imádd: itt híres oroszlán. Egy ilyen tartalmú olvasat kétségtelenül illene a tordai csodalény alá, ám ehhez több csúsztatás árán jutott el a szerző.

A tordai felirat jobb végén kétszer is megismétlődik ugyanaz a három jel. Azt várnánk, hogy az olvasatban kétszer is megjelenjen egy hárombetűs szövegrész. Révész Péter - az erőszakolt azonosításai alapján - az Ima imat betű szerinti betűzést állítja elő, amiből azonban az Íme, imádd magyarázatot adja. Az alfabetikus olvasatok esetében a hasonló nagyvonalúság (a szavak alakjának ilyen átformálása) kevéssé megengedett, hiszen azért vannak a betűk, hogy a hangalakot pontosan rögzítsék. Az persze igaz, hogy az eltelt hosszú idő alatt sok változás történhetett a nyelvben is, ám e változásokat jó lenne alátámasztani. 

Hozzáfűzhetem, hogy az ima szavunk esetében a kőkori Jóma isten nevéből kialakult, igen régen nemzetközivé vált szóról, szócsaládról lehetne szó. A magyar ima szó mellett ide tartozik a finn jumala "isten", az iráni Jima istennév és a japán Jimmu tenno istencsászár neve is. Ebből következően az ima szót elvileg használhatták volna az erdélyi szarmaták is. Ám ez az olvasat a jelazonosítás hibái miatt megalapozatlan. Például - mint azt fentebb már említettem - a szövegmásoló a székely jelek fel nem ismerése miatt a szarmata ten szójelet tévesen olvasta görög M-nek. Ezért az ima szó nincs jelen a szövegben. 

Ugyanezen jelek magyar szójelekkel való elolvasása esetén jobbról balra az Ügy ten anya, ügy ten anya, mai magyarsággal: Folyóisten any(j)a, folyóisten any(j)a olvasat adódik a szöveg jobb végén. A szövegben emlegetett folyó az istennel azonosított Tejút, amelynek hasadékában születik (kél fel) minden karácsonykor a Nap, azaz a folyó istene.   

14/a. ábra. Az E. J. Bogdanov által közölt hun korong Belső Mongóliából bizonyítja, hogy az Ügy ten "folyóisten" szókapcsolat létezett a hun kori sztyeppi népeknél

A tordai felirat közepén lévő két jelet jobbról balra olvasva Révész Péter az itt szóval adja vissza. Magyarázatának szépséghibája, hogy a "t"-ként hasznosított tordai jelforma az ógörög ábécékben szerinte sem fordul elő, ezért minden alap nélkül ruházza erre a jelre a "t" hangalakot. Az "i"-nek olvasott hullám alakú jelforma pedig az Ak szójele a magyar hieroglif írásban. Tehát az itt szó nincs jelen a tordai feliratban.

A tordai szöveg bal felén Révész Péter ieres arslan betűzéssel a hieros arslan "híres oroszlán" szavakhoz jut el. Ezeknek a betűzése sem megfelelő, hiszen pl. az "s"-nek olvasott hullám alakú jel formailag sem rokon a véle párhuzamba állított ógörög "s"-sel. Egyébként is a hieros "szent" egy görög szó, az arslan "oroszlán" pedig török. Azt persze nem lehet kizárni, hogy ezek rokonai a magyar híres és oroszlán szavaknak. Azonban a híres szavunkban az "s", az oroszlán szavunkban pedig az "sz" betűt kellene alkalmazni, ha már a szarmata korban magyar szavak voltak. E két hangra a székely írásnak eltérő jele van. 

Azaz a szerző (például az ima és az itt szó esetében) a feliratban nem is létező, vagy (a hieros és az arslan esetében) nem magyar szavakat olvasott el a tordai emlék (az M tekintetében) eleve elrontott másolatáról. A cikkek legsúlyosabb hibája azonban az az állítás, hogy a szarmata korban még nem létezett magyar írás. Ha a magas fokon képzett szerzőknek ezt a valótlanságát közlik a különböző szerkesztőségek, az csak annak a jele, hogy ők sem fordítottak kellő időt a magyar írástörténet megismerésére.  

Utolsó szó

Püspöki Nagy Péter 1977-ben írta, hogy „A rovásírással foglalkozó irodalmunkról bátran elmondhatjuk, hogy már egy kisebb könyvtárat is megtölthetne, a szerzők mégsem jutottak el annak felismeréséig, hogy egy írásrendszerrel foglalkozó műnek az általános írástan és írástörténet tételeinek legalábbis kielégítő ismeretében kell létrejönnie. Ha … vizsgálódásainkat csak a tudományosság igényével készült tanulmányokra, vagy a meglévő egy-két kötetre összpontosítjuk, sem vigasztalódhatunk. Még ezek a válogatott művek is csupán szerzőik nagyfokú tájékozatlanságára vetnek fényt az írástan (az általános íráselmélet és írástörténet) területén”. 

Ennek fényében szükségtelen azt mérlegelnie az olvasónak, hogy az analfabétizmus és a hazudozás milyen foka felel meg az akadémikus tudományosság igényeinek, ha egyébként a szerzők végzettsége és a szakirodalmi hivatkozásaik "rendben vannak".

Jegyzetek

(1) Révész Péter matematika professzor számomra elegendő okot szolgáltatott már arra, hogy a hasonló "megfejtéseit" és írástörténeti fejtegetéseit eleve bizalmatlanul fogadjam.

- A szerzőnek a székely írással kapcsolatos írástörténeti folyamatokról (az írásunk kőkori eredetéről és nemzetközi elterjedtségéről, az írásrendszerek ősrokonságáról) fogalma sincs. A neolitikus, bronzkori és népvándorlás kori hieroglifikus írásemlékeink létezéséről mit sem tud, sőt azt letagadja.  

15. ábra. A romániai Nagyosztró (Ostrovu Mare) lelőhelyen előkerült középső bronzkori világmodell egyik sugár irányban elolvasható Lyukó jó szár ragyog (mai magyarsággal: Lyukó jóságos úr ragyog) mondata

- Előbb egy hamis adatokra épített bűvészmutatvánnyal próbálta bebizonyítani a kár és a székely ábécé azonosságát. A szerző a matematikai szakképzettsége miatt tudatában lehetett a bizonyításként előadott táblázatához felhasznált eljárás és kiinduló adatok téves voltának. Erről a Révész Péter a kár írásból származtatja a székely írást c. dolgozatban számoltam be. 

- Egy másik alkalommal az általam megfejtett és recensnek ítélt altáji rovásszöveg olvasatát eltulajdonította és kettőnk neve alatt ugyan, de az olvasatot kisajátítva, a grafikámat felhasználva adta közre az mdpi-n. Ráadásul olyan megtévesztő cikket kanyarított hozzá, amiből az olvasó arra is következtethetett, hogy a felirat a Kr. e. VII. századból való. Ez aligha szolgált mást a szenzációhajhászáson kívül. Miközben nekem sikerült még azokat a magyar turistákat is azonosítanom, akik ezt a sziklafeliratot készítették és akik ma is boldogan élnek az Alföldön. Erről a Révész Péter idegen tollakkal ékeskedik az altáji rovásfeliratról szólván c. és további cikkeimben számoltam be. 

 

(2) Révész Péter és nyomában Darai Lajos a görög jelekkel való összehasonlíthatóság érdekében a függőleges tengelyük mentén tükrözték a tordai felirat jeleit. Arra hivatkoznak, hogy "ha a szfinxfelirat tükörképét vesszük ... akkor több szabványosnak tűnő görög betűt kapunk". Arról elfeledkeznek, hogy a székely jelekkel (az egyetlen, hibásan azonosított "m" betű kivételével) forgatás nélkül is egyeztethetőek a tordai jelek.

Csak a pecsétfeliratok, a bustrofedon és esetleg a titkosírások jeleinek tükrözöttsége indokolt. Az előbbiekre példa az aranyoroszlánt ábrázoló párthus pecsétnyomó, az utóbbira pedig a konstantinápolyi rovásfelirat. A tordai szobrot azonban nem használhatták pecsétnyomóként, mert arra alkalmatlan és a titkosírás voltát is alá kellene még támasztani valamivel. Ilyen alátámasztás hiányában azt kell feltételeznünk, hogy Révész Péter bevallottan pusztán azért tükrözi a tordai jeleket, hogy az általa előre megálmodott eredmény "kijöjjön" és a hozzá nem értő publikumot elkápráztathassa egy cilinderből felröppenő galambbal. 

A Révész Péter nyomán alkotó Darai Lajos így indokolja a jobbról balra feltételezett sorvezetést: "Az irány megfordítása ... azért történhetett, mert a fordított írásirány jobb kapcsolatot vagy érintkezést tett lehetővé a szellemi világgal". Holott Sebestyén Gyulának köszönhetően tudott dolog, hogy a jobbról balra történő sorvezetés az egykori rovástechnológia maradványa. A sorvezetést alapvetően az írástechnológia határozza meg, amit aztán a tévesen értelmezett hagyománytisztelet más írástechnológiák esetére is konzerválhat. 

Révész Péter nyomán Darai Lajos is tudatában van annak, hogy a tordai felirat jelei az elforgatás ellenére sem azonosak a szokásos görög ábécé jeleivel. "A szfinx feliratos ábécé számos archaikus vonást mutat, amelyek a dipüloni ábécére emlékeztetnek. Másfelől vannak olyan vonásai, amelyek közelebb állnak a megarai és a naxoszi ábécéhez. Ez arra utal, hogy a szfinx ábécé valahol az archaikus dipüloni és a megarai ábécé között helyezkedik el." Azaz nincs olyan görög ábécé, amelyikkel el lehetne olvasni a tordai feliratot. A dipüloni vázák feliratai egyébként is a Kr. e. VIII. századból maradtak ránk s a tordai felirat készítésekor a jelsorukat már vagy ezer éve nem használták még Görögországban sem. Miközben a szerzők letagadják, hogy a székely írás szójeleket használó előzménye a tordai felirat korához közelebb, vagy véle azonos időszakban lézett. Azt is elhallgatják, hogy  a tordai jelek a görög ábécéknél jobban egyeztethetőek a székely rovásjelekkel (5. ábra).

(3) Szójeleket és betűket vegyesen alkalmazó rovásszöveg van a székelyderzsi téglán és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredéken. Ezekről azért nem sikerült megfelelő olvasatot előállítania a valójában nem is létező akadémikus rovológiának, mert a forrásokkal és példákkal is jól dokumentált szójeleinkről nem hajlandó tudni.  

Irodalom

Szabó Ádám:  Zur pannonischen sphinx kult, Folia Archaeologica 49-50., A Magyar Nemzeti Múzeum évkönyve, 2001-2002.  (236-246.) 

Vitalie BÂRCĂ: The Sarmatian mirror with tamgas from the settlement of Sebes -  “Podul Ppripoculut” (Alba county, Romania): 50 years later, Journal of Ancient History and Archaeology, No. 8.1/2021 87–115.

Darai Lajos: Mégis volt szfinx, és mégis magyar ...Révész megfejtette a tordai szoborfeliratot (epa.oszk.hu)

Révész Péter - Varga Géza: A Proposed Translation of an Altai Mountain Inscription Presumed to Be from the 7th Century BC (mdpi) 

Püspöki Nagy Péter: A magyar rovásírás eredetéről, Magyar Nyelv, 73/1977. 303-313.

Püspöki Nagy Péter: A "rovásírás" írástani helye és szerepe a magyar művelődés történetében, Magyar Herold,, Nr. I. 1984. 

Magyar Kálmán: Szent László és Somogyvár, Tanulmányok a 900 éves Somogyvári Bencés Apátság emlékezetére, Kaposvár, 1992.

Varga Géza: Révész Péter a kár írásból származtatja a székely írást

Varga Géza: Révész Péter idegen tollakkal ékeskedik az altáji rovásfeliratról szólván

Varga Géza: Veleméri világmodell

Varga Géza: A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak 

Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt legkorábbi nyelvemlékeink (academia.edu)

Varga Géza: Párthus aranyoroszlán magyar mondatokkal

Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása

Varga Géza: Délszláv területek magyar hieroglifikus nyelvemlékei

Varga Géza: A szárazdi avar szíjvégen lévő Ak országa mondatjel 

Varga Géza: A Vukovár környéki rovásírásos fémtükör

Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái

Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt szöveg a nyugat-szibériai bronzkor hajnalából O. N. Korocskova nyomán

Varga Géza: Bronzba rajzolt "Lyukó nagyúr földje" mondat egy 3000 éves hajdúböszörményi tálon

Varga Géza: Kora-bronzkori idol Tordasról "Ragyogj nagyságos zsenge" mondattal

Varga Géza: Bronzkori aranyboglár világmodellje Nagyosztró (Ostrovu Mare) lelőhelyről

Varga Géza: Szkíta tartalom

Varga Géza: Szarmata tartalom

Varga Géza: Hunok és avarok 

Varga Géza: Honfoglaló tartalom

Varga Géza: Garantálja-e a minőséget a tudományos szerkesztőségek szűrője a rovológiában?

Varga Géza: Fehér Bence a nyelvemléktelennek tartott ősmagyar kor nyelvemlékeiről 

Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról 

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak 

Varga Géza: A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai 

Varga Géza: Az afrászijábi tál világmodelljének Jóma úr földje olvasatú hieroglifikus szövege

Varga Géza

Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...