2020. január 21., kedd

Thelegdi János: Rudimenta

A Rudimenta különböző korú előszavai

Baranyai D. János sorai magyarra fordítva

Midőn nekem a minap a scytha ábéczét átnyújtottad és megkérdezted, méltónak tartanám-e, hogy közzétedd, nemcsak ez ügyben kifejtett tiszteletre méltó törekvéseidet dicsértem, hanem azon munkálkodtam, hogy mihamar közrebocsásd, és segítségedre is voltam ebben. Nem kételkedem ugyan, hogy sokak előtt kicsinyesnek és gyermekiesnek látszik az időt ezen betűk terjesztésével és tanulásával tölteni: én mégis teljesen ellenkező véleményen vagyok és a dolgot méltónak tartom arra, hogy ne csak a mi népünk, hanem a külföldi nemzetek is megismerjék. Először is, mert ha bennünket minden egyéb okoskodás cserbenhagyna, magukból ezen iratokból bizonyosan megállapíthatnók, hogy a magyar nép sokkal régebbi és azon kelet-ázsiai scytháktól származik, a kikről azt olvassuk, hogy Qyrust, Dariust és más igen nagy hatalmú uralkodókat is legyőztek. Mert, miként a héberek, syrek, chaldok, arabok és törökök és a többi keleti népek - a görögök és rómaiak szokásával ellentétben - jobbról balra írnak; úgy a mi betűink is hasonló módon íratnak. Kiviláglik ez nemcsak abból, hogy kiejtésünk, írásunk és szóhajtogatásunk módja közös a héberekével, hanem számtalan szavunk is van, melynek úgy a hébereknél, mint nálunk, majdnem azonos jelentése van. Továbbá jóllehet ezek mit sem jelentenek ezen ábécze ajánlására - mégis mindenkor becsületére vált bármely nemzetnek, ha az tulajdon írásával élt és annak hasznát vette. Azt látjuk ugyanis, hogy csak igen kevés, egyébként műveltség és hatalom tekintetében kiváló nemzet van, a mely saját betűivel tolmácsolhatná nyelvét. Mert kétségtelen, hogy saját írásjegyeik nincsenek se az olaszoknak, se a spanyoloknak, se a francziáknak, se a németeknek, hanem mindezen népek betűi, közös forrásból, a latinból erednek. Dicsekedtek ugyan a görögök, hogy ők, tudom is én hány betűt, Phöníciából hoztak magukkal, másokat azonban a darvak repülésének megfigyeléséből eszeltek ki és sorozták azon rendbe, melyben most látható. Innen van, hogy nem átallják maguknak tulajdonítani a bölcselet és minden tudomány és régiség föltalálását. Pedig már a mi betűink is bőven megczáfolják meséiket és biztos adatokkal bizonyítják azt, hogy egyrészt az ázsiai scythák náluk régebbiek, másrészt, hogy ezek az Isten népéhez sokkal közelebb állottak és hogy a régi bölcsészet a héberektől az ázsiai népekhez és csak ezektől került végre a görögökhöz. Már pedig akár betűink számát tekinted, minden más nemzetek írásjegyeit fölülmúlják, akár szépségüket veszed szemügyre, a külföldiek semmiféle betűinél sem állanak hátrább, abban a tekintetben pedig messze fölül is múlják, hogy egyrészt pontozás nélkül íratnak, másrészt minden egyéb betűknél tökéletesebben fejezik ki összes beszédhangjainkat és végül könnyebben is sajátíthatók el. A görög, héber, latin nyelveket egész életünkön át alig tanulhatjuk meg középszerűen, a németet, francziát, spanyolt igen nehezen sajátítjuk el, és mesterséges megértésükhöz sok könyvre, sok költségre, papírosra, írótollra, tintára és mit tudom én, még mi más minden eszközre van szükségünk. Ezen betűinket bárki igen rövid idő alatt, igen könnyen és pedig bármely könyv, toll, tinta, papíros nélkül akár lacedaemon hengerhez hasonló fára, akár valamely más anyagra írni nagyobb fáradság nélkül megtanulhatja. Miért is ezen betűket nemcsak arra tartom érdemeseknek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egy szóval: mindazok, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg. Dicsérem tehát szándékodat, hogy a scytha nyelv ezen elemeit összegyűjtötted és a tanulni szándékozók részére közzé akarod tenni. Mert, bár rövidebbek és kezdetlegesebbek, mintsem talán némelyek óhajtanák; mégis bízom, hogy akadnak mások is, kik e példa nyomán nyelvünk szabályait gyarapítani és tüzetesebben tanítani kívánják. Ama Janus Pannonius pécsi püspök, költőink leghíresebbje, hatalmas tudománya és tekintélye daczára sem röstellt magyar nyelvtant írni; melyet, ha őseink gondatlansága folytán el nem vesztettünk volna, bizonyára e tudományágban is volna mivel dicsekednünk. Most, minthogy az elveszett, helyesen cselekszel, ha azon vagy, hogy nemzetünk írástudományát megmentsd az elfeledéstől, és mások is nagy dicséretre lennének méltók, ha a magyar nyelvtant és ősi szavaink és szólásmódjaink eredetét tudományos rendszerrel megírnák, hogy - ha már a görögök módjára, hazánkat javarészt elvesztettük és hacsak az isteni kegyelem meg nem könyörül, úgy látszik, elvesztjük az egészet - legalább nyelvünket, történetünket és írástudományunkat örökítsük meg. Ámbár, ha szabad kimondanom, a mit gondolok, a török uralom bukásától minden jót várok és megjóslom, hogy az a dicsőség a mi nemzetünk részére van Isten rendeléséből fönntartva, hogy nem sok idő múltán Isten jóvoltából magyar fegyver előtt bukjék el a török hatalom. Hogy ezt Isten az ő kegyességéből megadja, titeket velünk és az egész igazhitű egyházzal megtartson, szívemből kívánom.


Kelt Székelyvásárhelyt (Marosvásárhelyt), 1598. évi márczius 5-én.



***

Most pedig főtisztelendő és nagytekintetű Dietericus Konrádnak, a szent hittudományok doktorának és az ulmi egyház superintendensének lemásolta Szanchi M. László magyar. 


***

A székely rovásírás ismeretének fenntartásában jeleskedő elődök iránti tiszteletből honlapot készített belőle az Írástörténeti Kutatóintézet és Varga Géza írástörténész a fiai segítségével 2006-ban, Budapesten. 


***

Az előző (uw.hu-s ingyen tárhelyes) honlapot a jelen blogba átmásoltam 2020-ban. 

Megjegyezni kívánom, hogy a feltehetően Sebestyén Gyula által készített fordítás nem pontos. Például a címben a fordító hun betűkről beszél, holott a latin eredetiben a hun nyelv elemeiről van szó. Igaz, hogy magában a dolgozatban Thelegdi nem kimondott nyelvi elemekről, hanem jelekről tájékoztat, ám ezt talán nem illik a fordítás során betűkre "javítani", mert a betűk csak egy hangot jelentenek, miközben Thelegdi szótag- szó- és mondatjeleket is bemutat. Ha mindenképpen javítani kell Thelegdi hibáját (ebben nem vagyok biztos), akkor a nyelv elemei helyett talán helyesebb lenne jeleket szerepeltetni (megjegyezve zárójelben Thelegdi eredeti szövegének pontos fordítását is). 

A finnugrista szemléletnek azonban a betű felelt meg, talán, mert csak így vélték lehetségesnek a székely írást végső soron a sémi írások leszármazottjának beállítani. Ugyanígy ellenőrzésre szorul, hogy a nevezetes capita dictionum kifejezést (amit szokásosan szavak fejének fordítanak) nem lehet-e szójelként értelmezni, mert a szó- és mondatjelek létének letagadása napjainkig a finnugrista prekoncepció legfontosabb jellemzői közé tartozik.  



Thelegdi János Rudimentája fényképeken







 Thelegdi János Rudimenta néven emlegetett kis füzetének lapjai 1598-ból




A Rudimenta fordítása

A hun betűkről (pontosabban: a hun nyelv elemeiről - VG), melyeket közönségesen székely betűknek neveznek

Hány hun betű van?

Az erdélyi székelyeknek összesen 32 betűjük van, amelyek jobbról kezdődve, balra haladnak ekként:




Miként ejtetnek ki?


Ezen írásjegyek hangját vagy kiejtését hallás nélkül legkönnyebben úgy ta nulod meg, ha a latin jegyekkel egybeveted; mert azok kiejtésétől, kivéve azt, hogy a latinok mássalhangzóikat kétféleképpen mondták ki, nem igen különböz nek. Némelyek ugyanis úgy hangzanak, mintha hangzó volna utánuk; pl. be, ce, de, ge, ka, pe, te, ze; mások pedig magánhangzóval látszanak kezdődni, pl. ef, el, em, en, er, es. A székelyek azonban csak egyféleképpen ejtik ki, t. i. az egyes mássalhangzók előtt e magánhangzóval pl. eb, ecs (ecz), ecsi (ecs), ed, ef, egg, egi (egy), ek el, em, en, eni (eny), ep, er, es, esz, et, eti (ety), ez, ess (ezs).


Miért több a székelyek betűje a latinokénál?


Ha téged az riasztana el a megtanulásától, hogy a székelyeknek oly sok betűjök van és a latinokénak számát túlszárnyalják, arra kell gondolnod, hogy a római betűk elégtelenek anyanyelvünk kifejezésére, miért is kénytelenek vagyunk né mely, pl. a c’, g’, l’, n’, t’ betűk értelmét megváltoztatni és egy i magánhangzó hozzáadásával (a mit élesen hangsúlyozni kívántam) nyelvünk szolgálatába vonni, pl. giamoltalan, niavalias (gyámoltalan, nyavalyás). Hasonlóképpen az o és u magánhangzók jelentését is megváltoztatjuk és oe-nek vagy ue-nek írjuk, pl. oerueloek (örülök). A székelyeknek azonban - a mint nemsokára meglátjuk mindezek számára megvan a saját jegyük. A rómaiaknak is hiányzik két betűjök, miért is az i és u magánhangzók alakját és használatát más magánhangzók előtt ilyképpen változtatják meg: justus, viuens, vivet. Holott a székelyeknek ezek helyett megvan az ő j és v jegyük, melyek mássalhangzók jelentésével bírnak és mindig magánhangzó elé helyeztetnek, mint:



Miként ejtetnek ki az összes betűk?

Az egész ábéczét kemény kiejtéssel, vagy tompa hangon eképpen kell kiejteni: A, eb, ecs, ec’, ed, ef, egg, egi (eg’ helyett), ah (így!), i, ei, ek, ak, el, el’, em, en, en’, o, oe, ep, er, es, sz, et, et’, u, ü, eu (azaz: ev), ess (azaz: ezs).


Mondj szabályt a betűk átírásáról?

A melyek a latinoknál ugyanazon hangzóval mondatnak ki, mint f, l, m, n, r, s, hogy könnyebben megérthető legyen, egyszerűen magánhangzók nélkül vannak átírva; a többi mellé azért van írva magánhangzó, hogy a kiejtésük elsajátítható legyen.


Miképpen osztatnak fel a székely betűk?

Magánhangzókra és mássalhangzókra.


Hány mássalhangzó van?

Huszonhárom



Miképpen osztatnak fel a mássalhangzók?

Egyszerűekre és összetettekre.


Hány egyszerű van?

Tizennyolc.



Hány összetett van?

Öt.


Azért neveztetnek így, mivel i magánhangzóval összetéve adnak hangot.


Mit kell tudni az összetett mássalhangzókról?

Miután a mi nyelvünk latin betűt használ (mint arra föntebb is rámutattam) néhány mássalhangzóra, hogy minél tökéletesebben tüntessék fel hazai nyelvünk kiejtését, kemény ékezetet szokunk rakni, pl. c’, g’, l’, n’, t’, de a székelyeknek van erre saját betűjük.



Mit kell az I betűről megjegyezni?

Az egyetlen I, noha igen egyszerű, két mássalhangzó jelzésére szolgál olyan formán, hogy hazai nyelvünkben az S-hez z-t adunk, pl. Szentség, Szépségh. A székelyek ellenben egyszerű betűvel írják, pl.



Hány magánhangzó van?

Kilencz.



Miben különbözik az (ak) és az (ek)?

Semmiben sem különböznek azon kívül, hogy az (ak) szavak elején és végén, ha "a" magánhangzó következik utána, kényelmesebben használható és a szó végén mindig megrövidíttetik.



Miben különbözik a (zs) és a (z) ?


Hogy a két és mássalhangzó miben különbözik egymástól, azt az alább következő példákból ítélheted meg:




Az összevonásokról

Mi jelentősége van a székelyeknél az összevonásnak?

Van a székelyeknek néhány, rövidség okáért feltalált szótagjegyük, midőn a magánhangzók a mássalhangzók oldalához csatoltatnak, pl.



Hanem ezen szótagjegyeket úgy kell alkalmazni, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják.


Ilyen szótagjegy az író ügyessége szerint, a mint majd a gyakorlat megmutatja, több is alakítható.


Van-e még más összevonási mód is?

Van még más összevonás is, midőn két mássalhangzó magánhangzó nélkül csaknem egybekapcsolódik, melyekhez kiejtés alkalmával mégis kell magánhangzókat toldani, pl.



Ezeknek a. szó végén van a helyük, pl.






Használhatók-e ezen összevonások a szavak derekán?



A szavak derekán nem használhatók, mivel a szótagolás rendjét zavarják, pl.






Mert nem így tagoltatik Andr-ás, Ant-al; hanem And-rás, An-tal.


Mit kell az H betű írásáról megjegyezni?

Mellőzve a két oszlopot, rövidség okáért gyakran használják a szó közepén és végén a kis I (r) betűt, pl.



Használnak-e a székelyek ezeken kívül más betűket is?

Van ezeken kívül még néhány hüllőkhöz hasonló szótagjegyük, a melyek nincsenek valódi betűkből összetéve. Ezeket a székelyek a szavak fejének nevezik, pl.


Oratio Dominica. (Az Úr imádsága.)

Mi atyánk ki vagy menyégben szentel I tessék meg az (ismét: az) te neved: jöjön el az I te országod: legyen te akaratod: miképen I menyégben azonképpen it ez földönis: I mi kenyerünket minden napit ad meg nékü I nk ma: és bocsásd meg az mi büneinket I miképen mi es meg bocsátunk ellenünk I véteteknek: és ne vigy minket az ki I sirtetben: de szaba- (kimaradt: di ts meg) az gonosztul: mert I tied az ország az hatalom az dicsőség I mind örökön öröké: amen:


A Miatyánk székely betűs átírása



Symbolum Apostolicum. (Apostoli hitvallás.)

Hiszek egy istenben mindenható atyában menn I ek (így!) földnek teremtőjében jezsus I cristusban egyetlen egy fiában mi I urunkban ki fogontaték szentlélek I tül születék szüsz máriátul kinzaték I pontiusnak alatta: megfesziteték, meg I hala harmadnapon halotaibul[1] fel I támada mene menyégben üle atyaisten I nek jobjára onnan leszen eljövendő I ítélni eleveneket és holtakat: I hiszek szentlélekben: közönsé I ges keresztyén anya szent egy házat szent I eknek egyességét: bününknek bocs I ánatyát: testnek feltámadását: és az I örök életet: amen.


***

A Rudimenta fenti fordítását és képeit a Rőczei György által kiadott kis füzet alapján a fiaim segítségével tettem fel az uw.hu ingyenes tárterületre. A füzetben közölt fordítás lassan már százéves lehet. Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy nem emlékszem a fordító nevére. Ha megtalálom, akkor be fogom illeszteni a cikkbe. Mivel a facebook az eredeti uw.hu-s tárterületet(?) vagy a Rudimentát(?) esetleg a rovásírást(?) ismételten közösségellenesnek minősítette és megakadályozta a továbbítását, kénytelen voltam a szöveget (egyelőre a mellékletek nélkül) átvenni a most olvasható helyére, a blogomba. A közösségi portál itt talán megkegyelmez ennek a magyar kultúrkincsnek.


Jerney János véleménye

JERNEY JÁNOS ezt írja róla: „Telegdi János, korának tanult és nagytekintetü fia, Telegdi Miklós pécsi püspök s az esztergomi érsekség helyettesének rokona, szül. 1574 ben. Az egyházi hivatalokban mint esztergomi nagyprépost, 1608-ban már briznai, később nagyváradi és nitrai püspök, végre 1624-ben mint kalocsai érsek tündöklött; meghalt 1647-ben. E Rudimentákat 24 éves korában, tehát hihetőképp tanulás végett külföldön jártakor (Leydenben) nyomatta". (Tudománytár. Új foly. VIII. köt. 1840. Értekezések, VIII. sz. Közlemények a hún-scitha betűkkel irott Turócz vármegyei régiségről 110. 1. jegyz.)


Szabó Károly véleménye

SZABÓ KÁROLY erre ezt a helyes megjegyzést tette: „Ezen állítás irányában némi kétkedést támasztott bennem már maga a nyomtatási hely, Leyden, melynek ekkor virágzott református akadémiáján a katholikns püspök rokona alig tanulhatott. Kétkedésemet még inkább emeli Baranyai Decsi Jánosnak Telegdihez intézett s annak munkája előtt megjelent levele, melyből kitűnik, hogy Telegdi nem sokkal munkája kiadása előtt, az ekkor Marosvásárhelyt lakott Decsivel találkozott, őt ez ügyben megkérdezte s ennek buzdító tanácsára nyomatta aztán ki munkáját Leydenben, hol hihetőleg mint tanuló tartózkodott; bajos ugyanis föltennünk, hogy a pécsi püspök rokona a távol M.-Vásárhelyt lakó református Decsivel bizodalmas viszonyban állott, s ha a munkáját ki akarja adni, éppen a leydeni nyomdához fordult volna. Decsi levelének végső szavai: Deus ... vos nobiscum ac cum tota ecclesia orthodoxa conservet, ex animo precor — szerintem világos bizonyságai annak, hogy Telegdinek reformátusnak kellett lenni, miután tudjuk, hogy az orthodoxa ecclesián az akkori reformátusok csak saját egyházukat értették Mindezek alapján bizonyosnak tartom, hogy a székely alphabet kiadója nem egy személy a hasonnevű kalocsai érsekkel, s azt hiszem, aligha csalódom, ha őt az Erdélyben máig is birtokos Telegdi családból valónak gyanítom." (Budapesti Szemle. Új foly. V. köt. 1866. A régi hím-székely írásról 123. 1. jegyz.) [Sebestyén 1916. 92.]

A személyére vonatkozólag csak egyetlen műve, a Rudimenta ad számunkra felvilágosítást. Sebestyén szerint (92.) 1598-ban már idős ember lehetett. Noha műve csak kéziratban maradt fenn, sokáig tartotta magát az a nézet, hogy 1598-ban Leydenben megjelent. Csak kéziratos (gyakran romlott) másolatai ismertek (két marosvásárhelyi, hamburgi, két budapesti, geisseni, két nagyenyedi, fogarasi). A 17-18. század csaknem minden tudományos rovásírással kapcsolatos termelésének Telegdi Rudimentája volt a forrása.

Az újabb kutatások szerint a wittenbergi egyetemre 1581. július 29-én iratkozott be egy Johannes Telegdi nevű erdélyi diák. Ha a két személy azonos, akkor a Rudimenta szerzője 1598-ban még nem lehetett öreg ember. A bihari Mezőtelegden élt egy Telegdy nevű család, mely a Csanád nemzetségből származott. Ennek Mihály nevű tagja 1567-69 között a hat székely szék és az udvarhelyi vár főkapitánya volt. Mivel részt vett a Báthori elleni harcokban, 1575-ben menekülnie kellett. Beregszentmiklósi birtokán kezdett kastélyépítésbe, melyet a halála után idősebb fia, János folytatott, aki 1596. október 26-án esett el a mezőkeresztesi csatában. Telegdi Mihály azonban katolikus volt, így nem valószínű, hogy ez a János lenne a Rudimenta szerzője. (Zsupos, 2015. 4.).

Néhány lapra terjedő művét elkészülte után bemutatta BARANYAI DECSI Jáuosnak, a marosvásárhelyi református főiskola tanárának. Ő írta 1598. márc. 5-ki kelttel azt a levelet, melyet Telegdi művével együtt ki akart nyomatni. Baranyai figyelte meg, hogy a székely írás jobbról balra halad, és a magyar nyelv összes hangja számára van betűje.


Németh Gyula ismertetője

Az az emlék, mellyel a következőkben foglalkozunk, rövid, rendszeres bevezetés a magyar rovásírás ismeretébe, mely a különben ismeretlen Telegdi Jánostól származik 1598-ból. A mü talán nyomtatás ban is megjelent, de nyomtatott példánya ismeretlen. (1) Több másolata maradt ránk (a fogarasi 1671-ből, a giesseni 1709-14-böl, a hamburgi, a marosvásárhelyi stb.), melyek közül legértékesebb a fogarasi és a giesseni. (2) A giesseni másolat hat lapból áll és SEBESTYÉN adta ki facsimilében a MRHE-ben. A fogarasi másolat egy lapját IV. mellék letünkön mutatjuk be, a giesseni másolat egy részét a 3. ábrán. Telegdi még egy két lapra terjedő levelet is közöl a székely írás ról Baranyai Decsi Jánostól, a marosvásárhelyi református főiskola tanárától. A munka címe: „Rudimenta priscae Hunnorum Linguae, brevibus quaestionibus ac responsionibus comprehensa”. Közli a magyar rovásírás ábécéjét, majd a betűk kiejtését és az írás szabályait tár gyalja, az akkori grammatikákban szokásos módszer szerint; magya rázza azt is, hogy a magyar rovásírás a magyar hangok jelölésében egyszerübb eljárást követ, minta latin írás; mutatványul közli a Miatyánkot és a Hiszekegyet magyar rovásírással.




A Rudimenta fogarasi kéziratának ábécéje Németh Gyula füzetéből


Ez a kissé zavaros, de mégis fontos értekezés a magyar rovás írásról sajnos nem kifogástalan másolatokban maradt reánk. Különösen hangsúlyozni kell azonkívül, hogy a Rudimenta az írás egy későbbi fejlődésfokát mutatja. Azt, hogy tulajdonképpen rovásírásról van szó, Telegdi nem is említi.

Telegdi betűinek eredeti alakját nem ismerjük, csupán a másolatok alapján rekonstruálhatjuk. E munkában elsősorban a giesseni másolatot kell figyelembe vennünk, melynek betüalakjai általában egyszerübbek és közelebb vannak az eredeti alakokhoz. A másolatokban a tollal írás technikája annyira érvényesül, hogy számos alaknak egyáltalában nem tulajdoníthatunk fontosságot. Lehet, hogy így volt ez már az eredetiben is.

Telegdi Rudimentája nyomán a XVII. és a XVIII. században számos rovásírásos feljegyzés keletkezett, többnyire az ábéce leírása, de ezek kevéssé értékesek.

(1) Jakubovich: MNy. XXVIII (1932), 273-74.
(2) A fogarasiról Jakubovich Emil: MNy. XXXI (1935).


Sebestyén Gyula ismertetője

Rovás és rovásírás (részlet) Magyar Néprajzi Társaság, 1909.

Idézet a reprintből: Tinta Kiadó, Budapest, 2002. (201-207. o.)

… a székely rovásírás csak a magánélet kis körre szorítkozó szükségletét volt hivatva fedezni … a reformáczióval együtt hódító iskola … gyorsan elterjesztette az új ismeretek szolgálatában álló írószereket. Az író eszközök s a nép kezébe is eljuttatott nyomtatott könyvek aztán végleg megszüntették a régi rovásírás létfeltételeit.

A viszonyok e sivárságát okvetlen ismerni kell annak, aki mérlegelni óhajtja azt az érdemet, amelyet Telegdi János szerzett, midőn e székely rovásírás muló emlékeiből 1598-ban összeállította Rudimenta priscae Hunnorum lingvae czímű dolgozatának anyagát. A kérdésekre és feleletekre osztott kis mű nyomdába volt szánva; de arról, hogy valóban megjelent volna; egyáltalán semmit sem tudunk. Nem tudtak róla a kézirat régi másolói és tulajdonosai sem. Iróink azonban a mult század derekán már emlegetni kezdik, hogy a szerző, a ki szerintük leideni tanuló volt, négy levélre terjedő művét Leidenben ki is nyomatta. Jerney János, Szabó Károly, Fischer Károly Antal tanulmányaiban a könyv következő czíme is olvasható: Johannis Telegdi Rudimenta priscae Hunnorum lingvae brevibus quaestionibus et responsionibus comprehensa, cum praefatione epistolari Joannis Decii Barovii ad Telegdium. Lugduni Batavorum. 1598 4-r. (1) Mivel a könyvet eddig nem látta senki, nem érdektelen tudni, hogy e czím forrása a marosvásárhelyi Teleki-könyvtár 1811-ben kinyomatott catalogusa volt. (2) De a czím itt nem négyleveles nyomtatványt jelent, hanem jelenti azt a negyed rétű 1503. b. jegyű kéziratot, a melyben a rovásírás egyéb emlékeivel együtt Telegdi művének másolata is megtalálható.

Mivel e másolatban "Lugduni Batavorum" (Leiden) nevének semmi nyoma sincs, a kézirat származáshelyét a catalogus készítőjének valamely előttünk ismeretlen forrásból kellett merítenie. Kutatóink, a kik a mű eredete fölött rendre tértek, csak a leideni nyomda termék keresésével foglalatoskodtak. A hazai könyvtárak átkutatása meddő maradt s Fischer K. A. a bécsi udvari és egyetemi, továbbá az amsterdami és leideni könyvtárakhoz intézett kérdésre tagadó választ kapott. A mű kézirati másolatának is csak két példánya került elő. A marosvásárhelyi másolat valamely változatát Bod Péter már használta s belőle Baranyai Decsi Jánosnak Telegdihez írott levelét egész terjedelmében ki is nyomatta az 1766-ban megjelent Magyar Athenas bevezetésében. Mivel a marosvásárhelyi kéziratban a csíkszentmiklósi felirat másolata 1751 május 26-iki kelttel van ellátva, az utána következő Telegdi-féle mű másolata se lehet korábbi keletű. A giesseni egyetem könyvtárába bekebelezett Mai-féle hagyaték kézirati példányáról tudtunkkal Schwartz Godofréd hazánkfia szerzett először tudomást s ugyanő 1739-ben Ch. F. Ayrmann könyvtárigazgató szívességéből a kézirat másolatát is megszerezte. (3) E másolat 1764-ben Dobai Székely Sámuel birtokába jutott. Ezt írta le aztán Cornides Dániel; Cornideséről később Lugossy József készített másolatot, Lugossyéról pedig Toldy Ferencz iratta le 1861-ben Ring Ador jánnal azt a példányt, a mely most a M. Tud. Akadémia könyvtárának tulajdona. Ugyancsak Lugossy példányáról másolt Réső Ensel Sándor is, kinek másolata újabban a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárába került.

A XVIII-XIX. századi kutatók itt jelzett eredménye tehát jóval kevesebb és egyenetlenebb, mint a mennyinek és a milyennek újabb kori irodalmunk hinni szerette. Mivel a kérdést mi erősebb világításban kívántuk megvizsgálni, a németalföldi egyetemek s a művelt nyugat nagyobb könyvtárainak szíves támogatását igénybe véve, a szerző személyére és művére vonatkozólag minden hozzáférhető adatot megszereztünk.

Telegdi Jánosról a Magyar Athenas toldalékában Bod Péter ezt jegyezte fel: "előttem arról esméretes, hogy a régi székely vagy szkithiai betűkről irt egy könyvecskét Rudimenta nevezettel a XVI-dik századnak vége felé." Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy e latin könyvecskét Telegdi Baranyai Decsi Jánosnak 1598 márczius 5-ikén Maros vásárhelyről (ex Foro Siculorum) hozzáirott latin levelével vezette be, megtudjuk még azt is, hogy a szerző a marosvásárhelyi református főiskola híres tanárának ismerőse volt. És ehhez a későbbi kutatók nem tudtak semmit hozzá toldani. Jerney ugyan megkisérlette, hogy a szerzőt az 1646-ban elhalt hasonló nevű pécsi püspökkel azonosítsa; de erre vonatkozólag Szabó Károly igen helyesen. jegyezte meg azt, hogy Decsi üdvözlő szavai ("Deus . . . vos nobiscum ac cum tota ecclesia orthodoxa conservet, ex animo precor") csakis református félhez lehettek intézve, mivel az orthodoxa ecclesián az akkori reformátusok csak saját egyházukat értették. Még ennél is ingatagabb alapon áll az a sokszor ismételt állítás, hogy Telegdi mint tanuló adta ki művét Leiden ben. Erre vonatkozólag J. E. Boddart a leideni s M. Ph. Boissevain, a groningeni egyetem curatoriumának titkára, azt a felvilágositást adta, hogy a szerző Leidenben nem tanulhatott, mert neve nem fordul elő az "Album studiosorum"-ba bejegyzett 1595-1600. évi egyetemi hallgatók nevei között s nem szerepel az album generális indexében sem. Az utóbbi hozzáteszi továbbá azt is, hogy Telegdi Utrechtben és Groningenben sem tanulhatott, mert az egyetemet amott 1618-ban, itt 1615-ben alapították.

Meg kell vallanom, hogy engem Telegdi leideni tartózkodása nem lepett volna meg. Leidenben ugyanis 1588-ban, tehát tíz évvel Telegdi vállalkozása előtt, Justus Lipsus kiadta M. Smetius Inscrip tionum antiqarum quae passim Europam liber etc. czímű monumentális művét, mely eszméltető és úttörő munka volt az epigraphikai irodalomban. Mi volna tehát természetesebb annál, hogy egy külföldön járó ifjú magyar tudós éppen Leidenben vállalkozzék a szigorúan epigraphikai jellegű régi székely írás megismertetésére és művének nehéz technikai akadályokba ütköző kinyomatására? Mivel ez az indíték most magától elesik, Telegdit műve megírására más alig sarkalhatta, mint az a körülmény, hogy a székely írás emlékét már a feledékenységtől kellett megmenteni. És ez tényleg az ő érdeme, mert alább módunkban lesz kimutatni azt, hogy a későbbi érdeklődők tudományán az ő művének nyoma csaknem mindig felismerhető.

Telegdi leideni tartózkodásával kapcsolatban kérdést intéztem a németalföldi egyetemek könyvtáraihoz, hogy a Rudimenta kézirata vagy nyomtatott példánya nincs-e meg birtokukban. A leideni Rijks Universiteit könyvtárának igazgatója, De Vries, úgy a helybeli, mint az utrechti és groningeni egyetemi, valamint a haagai királyi könyvtárra vonatkozólag tagadó választ adott, és ez állítás helyességét a három utóbbi nagy könyvtár igazgatóságának külön beérkezett válasza is megerősítette. Így aztán nagyon kétségessé válik az a lehetőség, hogy Telegdi János a Németalföldön írta volna meg és hozta volna forgalomba dolgozatát. 

Bár ezek után már nyilvánvaló volt az, hogy Telegdi műve nyomtatásban aligha látott napvilágot, a további kutatás folyamán sem pusztán kéziratot, hanem kéziratot és nyomtatványt kerestem. A beérkezett válaszok szerint a mű egyik formában sincs meg a londoni British Museumban, a párisi Biblioteque Nationale-ban, Belgiumban a nagyobb könyvtárak közül a brüsseli Biblioteque Royale-ban, a haarlemi városi, a genfi városi és egyetemi, a lüttichi (liege-i) városi könyvtárban; Dániában a kopenhágai királyi és egyetemi könyvtárakban; Svájczban a baseli egyetemi s a zürichi városi könyvtárban; a németországi nagyobb könyvtárak közül a berlini királyi könyvtárban, a müncheni udvari és állami könyvtárban, a stuttgarti és düsseldorfi kir. országos könyvtárakban, a karlsruhei udvari, a wolfenbütteli és gothai herczegi könyvtárakban, a hannoveri királyi és tartományi könyvtárban, a königsbergi és a boroszlói királyi és egyetemi könyvtárakban, a boroszlói, majna-frankfurti, augsburgi, nürnbergi, ulmi és lübecki városi könyvtárakban, a lipcsei, heidelbergi, bonni, hallei, göttingai és rostocki egyetemi könyvtárakban. Ausztriából a krakkói Jagelló-könyvtár s a prágai és gráczi egyetemi könyvtárak igazgatóságától szintén tagadó válasz érkezett.

Azt hiszem, hogy ezek után már senkit sem kísérthet az a merőben légből kapott állítás, hogy Telegdi műve Leidenben vagy máshol nyomtatásban megjelent. Másrészt meg kell nyugodnunk abban a másik, szerintem jóval súlyosabb eredményben is, hogy a külföldiek érdeklődését a mű kéziratának tartalma sem bírta az eddig sejtett mértékben fölkelteni. A hosszú utánjárás folyamán ugyanis kiderült, hogy a giesseni kéziraton kívül még csak a hamburgi városi könyvtár rendelkezik egy XVIII. századi másolattal. E másolat a könyvtár ama Philologica miscellanea czímú 4-rétű kötetében található meg, melynek exlibrisén ez olvasható: „ex Biblioth; Hamburg. Wolfiana”. A 342. számmal ellátott colligatum-kötet 1-546. lapja összesen tíz darab önálló munkát foglal magában. Köztük a 32 lapra terjedő Joh. Thelegdi Rudimenta priscae Hunnorum s. Sicolorum Linquae brevibus quaestio nibus ac responsionibus comprehensa (21.8 X 18 cm.) foglalja el az első helyet.

Én e kötetet Budapestre kikölcsönöztettem, a benne található Telegdi-féle művet a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára számára lefényképeztettem és e könyvtár szakközlönyében szövegét a rovásírásos részek ábráival kiegészítve, továbbá a marosvásárhelyi könyvtár, a m. tud. akadémiai könyvtár kéziratával és a Bod-féle kiadott réssze1 is pontosan egybevetve, egész terjedelmében kiadtam. (4) A kézirat czíme alatt ez a megjegyzés volt olvasható': "Ex illustri cujusdam Bibliothecae Codice hanc sibi per amanuensem fieri jussit Z. C. ab Uffenbach 1714." Ebből tehát csak annyi tudható meg, hogy a másolat a nagyhírü Uffenbach-gyűjteményből került a hamburgi Wolf-könyv tárba, innen pedig a 'hamburgi városi könyvtárba. Hogy a szenvedélyes könyvgyűjtő és másoltató által féltékenyen eltitkolt könyvtár melyik lehetett, a M. Tud. Akadémia birtokában lévő másolat alapján volt megállapítható. A két szöveg összehasonlításából kiderült ugyanis, hogy Uffenbach ugyanazt a giesseni példányt másoltatta le, a melyre az akadémiai másolat is visszavezethető.

Midőn a giesseni egyetemi könyvtárban e másolatok eredetije felől kérdezősködtem, azt a választ kaptam, hogy ott a Telegdi-féle mű kéziratának nyoma veszett. A könyvtár igazgatósága első pillanatra úgy vélekedett, hogy a keresett művet esetleg a francziák is elhurczolhatták. Mivel a XVIII. század végén és a XIX. század elején összeharácsolt könyvtári anyag a párisi Bibliotheque Nationale-ba került, közvetlenül L. Delisle igazgatóhoz fordultam, kinek tagadó válasza újból arra ösztönzött, hogy a kis terjedelmű kéziratot továbbra is a giesseni egyetemi könyvtárban keressem.

I. Val. Adrian 1840-ben megjelent kézirattári catalogusa az első keresés alkalmával már elégtelennek bizonyult, mert a colligatumok apró darabjait czím szerint nem tünteti fel. Várnom kellett tehát a hamburgi másolat ismertetésének megjelenéséig. Mikor ez megtörtént, néhány különlenyomat mellékelésével arra kértem a giesseni könyvtár igazgatóságát, hogy magyar nyelvű dolgozatom számos hasonmása alapján szíveskedjék a Mai-hagyatékból származó colligatum-köteteket átvizsgáltatni. E kísérlet tényleg eredményre vezetett, mert csakhamar értésemre jutott, hogy Telegdi művének keresett másolata megvan a 13. számú colligatumban.


Az Uffenbach-féle és Schwartz Godofréd-féle másolatokból már előzetesen megtudtuk, hogy a giesseni másolat sem közvetlenül Telegdi műve után készült. Telegdi kéziratát esetleg csak az a Szanchi László nevű magyar láthatta, aki a giesseni czímlap bizonysága szerint Dietericus Konrád ulmi ev. superintendes számára másolt. A giesseni másoló már Szanchi kézirata után dolgozott. Az íráshibákból vont következtetést a Budapestre kikölcsönzött kézirat teljes mértékben igazolta, mert a XVIII. század legelejéről származik és így jóval fiatalabb, mintsem hogy Szanchi kézirata lehetne.


Dietericus Konrád ugyanis a marburgi egyetemből 1607-ben kiváló giesseni protestáns egyetemen a philosophia tanára és a paeda gogium igazgatója volt. E tisztségét az ulmival 1614-pen cserélte fel s az utóbbiban haláláig, 1639-ig, végleg meg is maradt. Mivel Szanchi ban egyik tanítványát kell keresnünk, a másolás idejét a superintendenssé való megválasztatás évére, vagyis 1614-re kell tennünk. E föltevést a giesseni egyetem hiányosan ránk maradt matriculáiból igazolnunk nem lehet, mert a rendelkezésünkre álló 1608-1611. évi névsorokban Szanchi nem emlittetik, az 1612-1613. évek névsora pedig elveszett. (5) A Mai-féle könyvtár másolata is csak annyit sejtet velünk, hogy az ulmi példány idővel ismét Giessenbe került.

Szanchi kéziratának sorsát ugyanis az irányította, hogy Dietericus Konrád testvére, János, viszont Giessenben lett superintendenssé. A tudós család e tagja itt 1635-ben halt meg. Az utóbbinak három fia maradt s mind a három író lett. Dietericus János Konrád 1639 óta a marburgi, 1650-től pedig haláláig, vagyis 1669-ig, a giesseni egyetemen görög nyelvet és irodalmat tanított. Tanszékén 1709 óta az az ifjabb Mai János Henrik tanított (megh. 1732), a kinek keleti tárgyú kéziratokban gazdag gyűjteménye volt. Mivel idősb Mai János Henrik, az ifjabb Mai atyja, 1688-tól 1719-ben bekövetkezett haláláig ugyancsak Giessenben tanított theologiát, a keleti kéziratokat gyűjtő fiúnak könnyen tudomására juthatott, hogy a tudós Dietericus-család hagyatékában egy exotikus kézirat van, a melyet aztán a maga számára le is másoltatott. Azt pedig már Adrian catalogusából is tudjuk, hogy ifjabb Mai kéziratgyűjteménye - a Telegdi Rudimentáját tartalmazó 13. számú colligatummal együtt - később a giesseni egyetemi könyvtár tulajdona lett. (6)

A szerencsésen megkerült kéziratot a M. Nemzeti Múzeum és a M. Tud. Akadémia számára lefényképeztettem, ránk nézve nagy jelentőségű latin szövegét pedig magyarra is lefordítva, itt egész terjedelmében közzéteszem:

(1) Jerney: Közlemények a' hún-scitha betükkel írott Turócz vármegyei régi ségröl. (Tudománytár. Új folyam. VIII. köt. 1840. 110. l.) - Szabó Károly: i. m. (Budapesti Szemle, Új folyam V. köt. 1866. 123. 1. - Fischer: A hun-magyar írás és annak fenmaradt emlékei. Budapest, 1889.13. l.
(2) Bibliotheca Samuelis com. Teleki de Szék. Pars III, Bécs, 1811. 266. l.
(3) lnitia religionis Christianae inter Hungaros ecclesiae orientali adserta. Hale Magdeb. 1740. 77: 1.
(4) Telegdi János 1598-iki Rudimentájának hamburgi és marosvásárhelyi kéz irata. Huszonegy hasonmással. (Magyar Könyvszemle. Új folyam, 1903. XI. köt. 247-280. 1.). Egyidejűleg megjelent különlenyomata is.
(5) Die Matrikel der Universitat Giessen 1608-1707. Herausgegeben von Dr. Ernst Klevitz und Dr. Karl Ebel. Giessen, 1898. 170-194. 1.
(6) J. Val. Adrian: Catalogus codicum manuscriptorum bibliothecae academicae Giessensis. Francofurti ad Moenum, 1840. 5. 1. (No. XIII. Codex cbartaceus socc.


Várkonyi Nándor ismertetője

Thelegdi Jánosról nevén kívül csak annyit tudunk, hogy a jelek szerint erdélyi ember volt, s az alább tárgyalandó könyvecskét írta 1598-ban, latinul, a „hunok nyelvéről”, azaz a magyar rovásírásról. Tankönyvnek szánta, az akkori idők didaktikai modorában kérdésekre és feleletekre osztva, s valószínűleg a külföldiek számára ismertetésül is, mert Baranyai Decsi Jánossal, a marosvásárhelyi református főiskola hírneves tanárával előszót íratott hozzá, a szerzőhöz intézett levél formájában, humanista szokás szerint. Ebben pedig azt írja Baranyai Decsi: „...a dolgot méltónak tartom arra, hogy ne csak a mi népünk, hanem a külföldi nemzetek is megismerjék.” A későbbi kutatók sorozatos tévedései folytán sokáig azt tartották, hogy a könyvecske csakugyan megjelent Leydában; a tévedést végleg Sebestyén Gyula oszlatta el hosszas utánjárással: nyomtatott példánynak sehol semmi nyoma nincs, ellenben annál több másolata ismeretes. A teljes szövegű másolatok közül legbecsesebb a fogarasi 1671-ből és a giesseni 1709-14-ből, továbbá a hamburgi és a marosvásárhelyi, de fennmaradt néhány kisebb átvétel is belőle. Az eredetihez leghívebb a giesseni másolat, melynek rövidített címe: Rudimenta priscae Hunnorum linguae, brevibus questionibus ac responsibus illustrata stb.; teljes magyar címszövege: "Elemei a hunok régi nyelvének rövid kérdésekben és feleletekben összefoglalva Telegdi János munkája és tanulmánya által. Most pedig tisztelendő és nagytekintetű Dietericus Conrádnak, a szent hittudományok doktorának, az ulmi egyház szuperintendensének tiszteletére lemásoltatott Szanchi M. László magyar által." De tudni kell, hogy ez a másolat nem Szanchi saját „eredeti” másolata, hanem másolat másolata: az ő példányáról írta le egy sem magyarul nem tudó, sem a rovásírást nem ismerő német ember. Innen ered számos elírása, a rovásjelek nemegyszer elrajzolt (pontatlan) alakja stb. De mindenesetre megismerjük belőle az eredeti munkát: hat lapon közli Baranyai Decsi levelét, a rovásírás ábécéjét, magyarázza a betűk kiejtését és az írás szabályait; kifejti, hogy a magyar ábécé egyszerűbben jelöli a hangokat, mint a latin írás; végül bemutatja a Miatyánkot és a Hiszekegyet magyar rovásírással. Jellemző azonban, hogy már sem Telegdi, sem későbbi másolói meg sem említik az írás farovásos eredetét. Minthogy pedig a mű csupán másolatokban áll rendelkezésünkre, ezeknek egybevetéséből kellett rekonstruálni Telegdi eredeti, hű ábécéjét. Ez alapon Németh Gyula végül megállapítja, hogy a Rudimenta a rovásírás egy későbbi fejlődési fokát mutatja már, s a tollal írás technikája a másolatokban, de lehet, hogy az eredetiben is erősen érvényesült.











A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele


Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor aligha talál jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!




Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése