Elolvasható antropomorf világfa ábrázolás Idahoból

Az Idaho állam területén található sziklarajzok egyik elolvasható részlete a Briggs-patak Kanaka-zúgójánál lévő antropomorf világfa-ábrázolás (1. ábra).  Az alábbi mondatjelet Kelly A. Murphey Rock Art at the Kanaka-Briggs Creek Locality c. cikke nyomán adom közre (1. ábra). A sziklaművészet e helyen látható emlékei a térségben élő északi soson és bannock indián törzsekhez köthetők.

1. ábra. Nagyságos Dana ten olvasatú (most az északi soson - bannock törzsek területén lévő, de talán inkább a közeli penut nez perce törzs által alkotott) mondatjel a Briggs-patak Kanaka-zúgójától, az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "n" (nagy), "d" (Dana) és ten "élet, isten" jelei láthatók

A fenti indián világfa-ábrázolás tanulságos példa lehetett volna a Pócs Éva cikke nyomán 2024-ben eredménytelenül lezajlott világfa vita húsznál is több tudós résztvevője számára. E mondatjelen ugyanis jól tanulmányozható a szokásos jelhasználat, miszerint a világfa-ábrázolást a székely írás előzményének, a magyar hieroglif írásnak a szójeleiből illik összeállítani (1). 

A három jelből kettő azok közé tartozik, amelyek megtalálhatók a világfát ábrázoló egyedi szójelek listájában. S e két jel (a világfa) egy dombon áll, mert a mondatjel egy természeti képet is közvetít. A világfa (a Tejút) túlnyúlik az ég boltozatán. Erről a dombról a párhuzamos sztyeppi hieroglifikus írásemlékek alapján tudjuk, hogy az égbolt ívét ábrázolja és a nagy szójele (összefüggésben azzal, hogy a magyar nyelvben az ég állandó jelzője a nagy). 

A magyar hieroglif írás szójelei segítségével a világfa-ábrázolások magyarul elolvashatók, vagy megérthetők. Természetesen nem számíthatunk arra, hogy az így kapott olvasat a jelentését és a hangalakját tekintve is pontosan azonos azzal, amit a sziklafeliratot készítő indiánok neki tulajdonítottak. Azonban a tudományos kutatás pilanatnyi állása szerint ez a legjobb értelmezése és olvasata e mondatjelnek. 

- Egyrészt azért, mert tudtommal nincs másik olvasat. 

- Másrészt, mert - Tóth Istvánt leszámítva - talán senki nem is foglalkozik az indián-magyar nyelvi kapcsolatok kérdésével és a hasonló mondatjelek elolvasásával. 

Többen eredményesen kutatták már a magyar nyelv és az amerikai indiánok genetikai és nyelvi kapcsolatait. Remélhető, hogy e kutatások egyre közelebb jutnak egy megfelelőnek mondható eredményhez és felkeltik a magyar nyelvtörténészek figyelmét is. Az amerikai indiánok írásemlékeinek kutatását a terepen kellene végezni s az vezethetne jobb olvasathoz - a megfelelő körültekintés és szakismeret birtokában. A népek azonban nem kapkodják el a kőkori írásemlékek kutatását (2). 

Jegyzetek

(1) Pócs Éva azzal a téveszméjével kürtölte tele a szakirodalmat, hogy a honfoglalóknak nem volt világfa képzete, vagy amit annak gondolnak, arról a világfa volta nem bizonyítható és nem értelmezhető. Szerinte a néprajzosok által újabb korokból felmutatott világfa későbbi átvétel idegen népektől. 

Ez az amerikai világfa és a hasonló világfák sora azonban a lomtárba küldi Pócs Éva magyar- és tudományellenes nézetét. Aligha vitatható ugyanis, hogy a magyar szójelekből alkotott, világfát ábrázoló képszerű mondatjelekhez közünk van, hiszen azt csak a magyar jelekkel lehet elolvasni és értelmezni. 

Amennyiben az amerikai indiánok ősei - az általában hangoztatott népesedéstörténeti elméletek szerint - legkésőbb 12 000 évvel ezelőtt mentek át Szibériából az Újvilágba, akkor ezt a fajta jellegzetes világfa-ábrázolást nem kellett később idegenektől átvennünk. 

Tulajdonképpen érthető, hogy sem Pócs Éva, sem a huszonvalahány hozzászóló nem siet elismerni a rovológiai szakismeret terén mutatkozó hiányosságait. Hiszen néhányan eredetileg "Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában" érezték magukat, onnan kezdtek el vádaskodni. Most meg talán azt kellene elismerniük, hogy valójában ők képviselik az áltudományt? Inkább lapulnak, mint akadémikus rovológia a fűben. 

(2) Magyarországon mintha senki sem akarna foglalkozni a szójeleinkkel, pláne a szójelekből alkotott díszes jelmontázsokkal. Sándor Klára 1996-ban közre is adta a kérdését, miszerint azt sem lehet tudni, hogy miért kell ezzel (a székely írással) egyáltalán foglalkozni. 

Talán azért nem akarnak a magyar kultúra egyik legérdekesebb kérdéséről tárgyalni sem, mert a létük is cáfolja a székely írás végső soron sémi eredetéről kiagyalt megalapozatlan prekoncepciót? Vagy csak a szükséges kreativitás és intelligencia (tárgyismeret, szorgalom stb.) hiányáról van szó? 

Nekik semmit sem számít, hogy Veit Gailel tollából megbízható forrás is maradt ránk a székely szó- és mondatjelekről. Az sem érdekes a számukra, hogy e szó- és mondatjeleket a kőkor óta ismerjük. Nem csak az ismert rovásemlékek némelyikében (a bodrog-alsóbűi fúvókán, a székelyderzsi rovásírásos téglán és a karcag-orgondaszentmiklósi csatkarikán) maradt meg néhány szójelünk, hanem azokat napjainkig használják a hímes tojások készítői, meg a legjobb fazekasaink. Ez a jelzőosztogatásban jeleskedő társaság csupán bitorolja a tudományos jelzőt, ha a Tudomány legfontosabb feladatát, a kíváncsiságunk kielégítését, szem elől téveszti. 

A szójeleink léteznek s velük a fenti indián mondatjel és több száz hasonló eurázsiai, afrikai és amerikai hieroglifikus írásemlék elolvasható a magyar hieroglif írás szójeleivel és szabályaival. Azaz tudni kell, hogy eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást. Akik például úgy tudják, hogy egy írásemlék nem lehet díszes, azoknak ez nem fog sikerülni. 

A hieroglifikus szövegek között vannak a legkorábbi magyar nyelvemlékek is. Ezek létének nyilvánosságra kerülése persze kihúzza a szőnyeget az írás eredetéről az egyetemeken tanított megalapozatlan találgatások lába alól. Az írás nem a sumér állam és a könyvelés, hanem a kőkori ősvallás igényeinek köszönhetően született meg. Egyelőre azonban - a múzeumok polcain és az amerikai sziklákon sorakozó tények ellenében - azt a téveszmét tanítják a "szakemberek" új és újabb gyanútlan korosztályainak, hogy a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar korból nem maradt fent írás- és nyelvemlék.

Irodalom

Kelly A. Murphey (1987): Rock Art at the Kanaka-Briggs Creek Locality (lO-GG-307), Journal of California and Great Basin Anthropology Vol 9, No. 1, pp. 74-99. 

Pócs Éva:  A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó. 2023. 

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet

Tóth István (2025): A rekonstruált őspenuti nyelv egyezései a magyar és eurázsiai ősnyelvekkel (academia.edu) 

Varga Géza (2016): A karcagi csatkarika hieroglifikus felirata

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest

Varga Géza (2018): Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről

Varga Géza (2018): A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak

Varga Géza (2019): A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai

Varga Géza (2022): Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?

Varga Géza (2023): A legkorábbi magyar nyelvemlékek

Varga Géza (2024): Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák

Varga Géza (é. n.): Világfa vita

Varga Géza (é. n.): Hímes tojások jelei

Varga Géza (é. n.): Amerikai indián népi írásemlékek elolvasása a magyar hieroglif írás segítségével

Varga Géza

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján található 

a díjmentesen meglátogatható