Bevezetés
A székely kérdés lényege az, hogy hun eredetűek-e a székelyek, ahogyan azt a magyar hagyomány tartja. A válasz egyúttal azt is eldönti, hogy a magyarok a hunok utódai-e. A világosi fegyverletétel óta az akadémikus tudomány tájba simuló képviselői tagadják a magyarság és a székelyek hun eredetét, ám ez alig rendítette meg a nemzet álláspontját. A magyar hagyományt igazoló rovológiai tényeket pedig csak elhallgatni lehetett.
Hakan Aydemir nézeteinek értékelése
A Napi Történelmi Forrás, majd az academia.edu is közölte Keszi Tamás Hunok-e a székelyek? Hakan Aydemir és a török-székelyek c. írását, amelyben joggal szedi le a keresztvizet a török szerző állításairól. Aydemir ugyanis az MTA rováskorpusz alátámasztást nélkülöző feltevéséhez hasonlóan azt fejti ki, hogy a székelyek egy eredetileg török nyelvű népcsoport voltak, akik a hunokkal együtt érkeztek a Kárpát medencébe. Itt elmagyarosodván, a magyar nyelv rögzítésére kezdték el használni a magukkal hozott ótürk rovásírást (1).
A székelyek egykor török voltának igazolására Hakan Aydemir megpróbálja felhasználni a karcag orgondaszentmiklósi rovásírásos csatkarika általa adott török nyelvű, alapvetően hibás olvasatát (14. ábra). Keszi Tamás nem foglalkozik az olvasattal, ezért a türk olvasat haszontalanságát nem veszi észre. Álláspontja szerint a székelység a korai Árpád-korban alakult ki az ország különböző területein, alapvetően magyar nyelvet beszélő népességből. A nyelv kérdésében igazat kell adnunk neki, ám a kialakulás korát a római-hun időkbe kell tenni, amikor - a hieroglifkus írásemlékeik alapján - a neolitikum óta itt élő alapnépesség és a hunok, szarmaták is magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek. A székelyeket a germán népek előli menekülés szervezte egységbe. Azonban a győztes germán csoportokat is Attila fiai vezették. Ezzel függhet össze, hogy a gepidának minősített leleteken magyar mondatokat találunk (2. és 3. ábra), ami egyúttal a székelyek létére is utalhat. Ez a székelység kapcsolatot tartott a Kárpátokon kívüli hunokkal (későbbi nevükön kunokkal), s az idők során újabb csatlakozókkal gyarapodott.
Keszi Tamás egyebekben többnyire cáfolja a török szerző érvelését.
Érdekes párhuzam és ellentmondás feszül egyidejűleg a két szerző érvelése között. Hakan Aydemir szerint a hunok török nyelvűek voltak, ezért a hun eredetű székelyek eredeti nyelvét is töröknek gondolja. Keszi Tamás szerint is törökül beszéltek a hunok, de ő éppen ezzel cáfolja a székelyek hun eredetét. Ugyanis figyelemmel van arra, hogy a székelyek a Kárpát-medence belső területeiről hozták a magyar nyelvjárásaikat, amit nem kaphattak egy török nyelvű néptől. Nézeteik ellenmondását úgy oldhatjuk fel, ha a mindkettejük álláspontjában szereplő közös sarokpontot, a hunok török nyelvéről vallott megalapozatlan feltételezést elvetjük. A hunok török nyelvére ugyanis semmilyen bizonyíték nincs, miközben a Moór Elemér által sorolt érvek kizárják a hunok török nyelvhasználatát. A magyarul megszólaló hieroglifikus nyelvemlékek ugyanakkor arra utalnak, hogy a hunok és az őket megelőzően itt élt Kárpát-medencei alapnépesség is magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélt. Ez lehetővé teszi a székely nyelvjárások római és hun kori eredeztetését, ezáltal a magyar hagyomány alátámasztását a székely kérdésben. (2).
Keszi Tamás olyan antropológiai adatokkal szolgál a székelyek eredeztetését illetően, amelyek a fenti megoldást alátámasztják (1. ábra). Ezek a székelyek hun eredetét igazolják, ha a római kori hunok és a neolitikum óta itt élő alapnépesség is magyarul beszélt a Dunántúlon. A hunok magyar nyelvét (5., 7., 9., 10., 11-13. ábra) és az alapnépesség magyar nyelvét (4., 6., 8., 9. ábra) is egy sor hieroglifikus nyelvemlék dokumentálja.
Az antropológiai adatokat a hieroglifikus nyelvemlékek tanúvallomásával összevetve, kialakítható egy nagyívű magyarázat a hun-magyar etnogenezis folyamatára. Ezáltal az eddig ellentmondásosnak tűnő hipotézisek (a Kárpát-medencei őshonosság, a hun-magyar azonosság és a sumér-magyarológia) látszólagos szembenállása elsímítható és egy nagyívű etnokulturális folyamatba rendezve megoldható (3).
Keszi Tamás annak ellenére nem ejt egy szót sem a hunok által ránkhagyott "rovás"írásos emlékek magyar nyelvéről, hogy Hakan Aydemir egyébként joggal bírált álláspontja a karcag orgondaszentmiklósi csatkarika rovásfeliratának téves olvasatára épül. Miközben a ránk maradt mintegy 50 hun írásemlék és a karcagi csatkarika is magyar hieroglif írással írt magyar nyelvű szöveget rögzít. Mindezek döntő fontosságú nyelvemlék-csoportot képeznek, amelyekről Keszi Tamás nem szól. Ettől eltekintve egy sor további hibáját sorolja fel a török szerző dolgozatának. Hakan Aydemir álláspontja valóban nem tudományos érték a hibás török olvasata, valamint a török nyelvű kunok és a kun írás légbőlkapott volta miatt (4).
Aydemir gondolatmenetének kiindulópontja Anonymus és Kézai narratívája a székelyek eredetéről, de nem tulajdonít jelentőséget az eltérő, egymásnak ellentmondó részleteknek - írja Keszi Tamás (3. oldal). Az ellentmondások sorában említi Csaba alakját (ám Csaba esetében csak vélt ellentmondásról van szó - VG). Kézainál Csaba személye köti össze a hunokat és a székelyeket, de él a honfoglalás idején is. Kézai adatai itt egymást zárják ki - állítja Keszi Tamás - Csaba vagy valóban Attila fia volt, vagy pedig a honfoglalás idején élt, a kettő együtt nem megy.
Hozzátehetem, hogy megy a kettő együtt s ennek a magyarázatát korábban már közzétettem A székelység eredete c. kötetben (Varga/2001/87-88). Ugyanis a Csaba személynév a szabír népnév perszonifikálódott változata, a szabírok vezetőjének méltóságneve. Attila a kedvenc fiát nevezte ki a szabírok fejedelmévé s annak utódai ugyanezt a méltóságnevet viselték. Csaba azért élt 108 évet (az óbolgár királylajstrom szerint), mert Attila halála és Baján fellépése között ennyi ideig volt önálló a szabír dinasztia. Jordanes szerint a szabírok az igazi hunok, Bíborbanszületett Konstantin szerint pedig a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). Ha a honfoglalás idején is élt Csaba, akkor annak egyrészt a szabír-magyar azonosság, másrészt az a magyarázata, hogy az egyik szabír csoport Bajánnal, a másik később vonult be a Kárpát-medencébe. Ez utóbbi szabír csoportokat Csaba fiaiként, Ed és Edömén néven említik a krónikáink. Ezek nem személyeket, hanem korszakokat jelölnek.
Omeljan Pritsak azt is megállapította az óbolgár királylistáról, hogy a jegyzék eddig megfejtetlen elnevezései szerint a bolgár-magyar Dulo-dinasztia attól a Mao-tun királytól származik, aki időszámítás előtt 207-ben az ázsiai hun birodalmat alapította. Eszerint tehát Attila is tőle származott, s a dunai bolgárok, akik a feliratot készítették, a VIII. században ezzel még tisztában voltak.
Hitelesíti a történetet egy genetikai eredmény. A Képes Krónika és Kézai Simon Gesta Hungarorum szerint Csaba fiaitól, Edtől és Edöméntől származik a magyar Aba nemzetség, amely esetében a genetikusok kimutatták a hun eredetet. A Science Direct szakfolyóiratban közzétett tanulmány olyan genetikai bizonyítékokat talált a harmadik Árpád-házi királyt adó Aba Sámuel nemzetségének eredetére, ami igazolja a magyar krónikák állításait, akár értjük Csaba alakját, akár nem. A genetikai eredmény azt bizonyítja, hogy az Aba-nemzetség felmenői a közép-ázsiai hun birodalomból származtak és közeli rokonságban álltak Szent István király családjával is. A kutatás új adalékot szolgáltat az Anonymus krónikájában is megemlített hun-magyar rokonságra, amit a hivatalos tudomány sokáig csak hitelt nem érdemlő legendaként kezelt.
Azaz érthetővé vált és hitelesítődött a magyar krónikák egyik, a székely kérdés megértéséhez szükséges adata.
A székely vándorlás időpontja
Egyértelmű - mondja Keszi Tamás - hogy a székelységet a magyar nyelvterület különböző pontjairól telepítették össze Erdélybe, amit a székely nyelvjárások is bizonyítanak (1. oldal). Hozzátehetem, hogy ha a magyarság a Kárpát-medencében nem a honfoglalás idején jelent meg, mint ahogyan azt eddig általában feltételezték, hanem már az Attila halálát követő zűrzavaros időkben is itt volt, akkor ez az érvelés megingatja a kora Árpád kori telepítés-elméleteket. Nincs okunk kételkedni a magyar krónikák állításában, miszerint a menekülő 3000 hunból lettek a székelyek.
Keszi Tamás adja közre az 1. ábrán látható térképet, amely a székelypetőfalvi és zabolai temető nyugat-magyarországi embertani párhuzamait mutatja be. E párhuzamok azonban az Attila halálát követő menekülés dokumentumai, ezért nem cáfolják, hanem alátámasztják a székelység hun eredetét. A székelyek tehát nem a honfoglaláshoz közeli időpontban, hanem a hun korban költöztek Erdélybe, ahogyan azt a magyar krónikák állítják. Mint a szerző dolgozatának 1. oldalán elmondja, a székely temetők tizenkét legközelebbi antropológiai párhuzama közül öt a római kori Dunántúlról való. Ebből azt állapítja meg, hogy a két székelyföldi temető elhunytjai nem elsősorban a honfoglalók leszármazottai, hanem őseik már a honfoglalást megelőzően (azaz a római és a hun korban is - VG) a Dunántúlon éltek. Ez az adat nyilvánvalóan a magyar krónikák hun-hagyományának igazolása.
2. ábra. Hódmezővásárhely Kishomok, a Nagy Margit által gepidának minősített boglár jeleinek olvasata: Magas kő ég sar föld (mai magyarsággal: A magas kő az égi úr földje), az ábra bal oldalán a boglár hieroglifái, jobb oldalán, fentről lefele a hieroglifáknak megfelelő székely "m" (magas), "harmadik k" (kő), "g" (ég), "s" (sar "sarok, úr") és "f" (Föld) jelek
3. ábra. A Dobos Alpár által gepidának minősített nagykapusi fibula olvasata lentről felfele: A nagyon nagy, ragyogónál ragyogóbb Lyukó ős ten a magas kő
A jelenlegi székely népesség genetikai arculata azonos a magyar tömblakosságéval - mondja Keszi Tamás. - Semmi sem utal arra, hogy a magyarság és a székelység etnogenezise a honfoglalás előtt külön szálon futott volna (1. oldal). Amihez hozzátehetjük, hogy ha a helyben maradt, az Erdélyben meghúzódó és a sztyeppére visszamenekült hunok ugyanazokból a lakosságcsoportokból verbuválódtak, ráadásul az egyes csoportok időközben találkoztak és keveredtek (például a két avar beköltözés idején), akkor az etnogenezisükben aligha keletkezett a genetikai kutatás jelenlegi helyzetében is kimutatható eltérés. Annál is inkább kétséges ennek kimutathatósága, mert mindössze 3000 hun kori menekülőről van szó.
Hunok a római kori Dunántúlon
A római korban ugyanis a Dunántúl lakossága jelentős részben hun identitású volt, mert a rómaiak évszázadokon át telepítettek be a limes védelmére hunokat és hunokkal keveredett szarmatákat. Attila ezért kapta meg a rómaiaktól békés úton, szerződéssel a Dunántúlt. A Dunántúl hun lakossága ugyanis aligha védte volna meg a római érdekeket Attilával szemben. Ugyanilyen békés volt a Dunántúl avarhun megszállása is, mert szintén szerződéssel kapták meg azt a longobárdoktól. A honfoglaló magyarok is a fehérló szerződéssel jutottak a Dunántúl birtokába. Azaz a terület megszerzése a különféle hódítók (visszatérők) által többnyire harc nélkül történt, a magyar jeleket és nyelvet használó alaplakosság folyamatosan és lényegében békésen élt tovább a neolitikumtól a hunok érkezéséig. A "lényegében békés" továbbélés azt jelenti, hogy az uralomváltások nem törölték el nyom nélkül az alaplakosságot, mert a hódítók általában csak a lakosság 10%-át adták. A békés uralomváltás alól a népvándorlás korában az egyetlen kivétel az Attila halálát követő háborúk időszaka lehetett, amikor átmenetileg a germán népek dominanciája erősödött meg. Az alaplakosság ekkor is megmaradt, ám a hunok egy részének el kellett menekülnie és erre emlékezhet a magyar krónikás hagyomány. Ezért a Keszi Tamás által idézett és térképen bemutatott adatok a székelyek hun eredetét igazolják (1. ábra).
5. ábra. A szombathelyi (Savaria-i) Iseum feltárásakor fellelt római kori jelvényen a magyar jelekkel, magyarul írt Lyukó ten országa "Lyukó isten országa" mondat olvasható több példányban, az alsó sorban a székely "ly" (lyuk, Lyukó), ten jelek és a heraldika meg a népművészet által megőrzött ország hieroglifa látható
A Kárpát-medencei őshonosság
A Dunántúl alaplakossága legalább a neolitikum óta magyarul beszélt és a magyar hieroglif írás használta. Ezt igazolja többek között a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar szójelekkel írt magyar szövege is (5. ábra). Jellemzője e jelhasználatnak, hogy a ten "élet, isten" hieroglifánkat a tehén szaporítószervére tették neolitikus eleink. Mivel a ten "élet" jelentésű a magyar teng és tenyész szavakban, ez az elhelyezés annak bizonyítéka, hogy a szobrocskát magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélők készítették. Ezt az összefüggésrendszert erősíti, hogy a sumér tin "élet" jelentésű, miközben a Dunántúlról Itáliába vándorló etruszkok főistenét is Tin-nek hívták és a kínai tien "isten" is e sztyeppi kultúrkör hatásáról árulkodik (4. ábra). Ezek azok a földrajzi területek, amelyek a magyar nyelv- és jelhasználattal rendelkező, neolitikus eredetű, de a bronzkorban kiteljesedő kultúra északi elterjedésének egyes gócpontjait kijelölik.
7. ábra. A kínai neolitikus tál (balra fent), a gátéri avar madár (balra lent) és a csúcshegyi honfoglalás kori pecsétgyűrű (jobbra), mindegyiken elolvasható az ég szár (mai magyarsággal az ég ura) mondat
Simo Parpola a sumér, Mario Alinei pedig az etruszk nyelvet minősítette a magyar rokonának.
A ten jel szaporítószerven való elhelyezését figyelhetjük meg a Gizella kincs avar készítésű turulos fibuláján is, ahol a madár kloákanyílására szintén a ten "élet" jelet tették (7. ábra). Azaz a Kárpát-medencében a nyelv- és jelhasználat, meg a mögötte lévő világnézet is változatlan maradt évezredeken át. Ez a magyarul beszélő alaplakosság folyamatosan tovább élvén, megalkotta és fenntartotta a magyar nyelvben később kimutatott nyelvjárásokat. Azaz a magyar nyelvjárások akár több ezer évesek is lehetnek Magyarország területén. A magyarul beszélő, a magyar hieroglif írást használó hunok és avarok világnézete, meg önazonosság-tudata nem térhetett el nagyon az őket megelőzően itt élt Kárpát-medencei őslakosságétól. Hieroglifikus írásemlékeik alapján egykor a Bécsi-medencétől Mongóliáig lényegében azonos identitású, magyarul beszélő népesség élt (5. ábra).
A székely nyelvjárások és az ázsiai hunok nyelve
A Keszi Tamás által közöltek alapján a háromszéki temetőkben talált koponyák egy részén, valamint a Kisalföld és a Bécsi-medence antropológiai anyagában (a hun és avar korszakban) szintén megfigyelhetők mongoloid vonások. "Kizárható tehát az az elképzelés" - írja ez alapján Keszi Tamás - "hogy a székelység Erdélyben megtelepedő, belső-ázsiai eredetű, török népcsoporttól származna." Hozzátehetjük: az ismert adatokból valóban nem lehet a hunok török nyelvére következtetni. A hunok török nyelvéről egy szót sem szólnak a magyar, vagy a külföldi krónikák. Bakay Kornél is csak arról tudott vagy ötven forrást felsorolni a Szász Béla kötetéhez írt jegyzetében, hogy a hunok és a magyarok azonosak. Ha a székelyek keletre menekülő, római kori hun ősei a Dunántúlról magyar nyelvjárásokat hoztak Erdélybe, akkor a hunok magyarul beszéltek. A hunok török nyelve csak egy alátámasztás nélküli finnugrista kitaláció, amit semmivel nem lehet igazolni. A Keszi Tamás által ismertetett antropológiai és nyelvi összefüggésekre az szolgál magyarázatul, hogy a mongoloid vonásokkal rendelkező ázsiai hunok magyar anyanyelvűek voltak. Ezzel összhangban az ázsiai hunok magyar nyelvét alá lehet támasztani a hieroglifikus nyelvemlékeikkel (5., 7. és 8. ábra).
Ha az Attila halálát követően keletre menekülő hunok és az alaplakosságból hozzájuk csatlakozók csoportjai magukkal vitték a nyelvészek által később a székelyek körében is kimutatott dunántúli nyelvjárásokat és egyúttal a mongoloid antropológiai vonásokat is, akkor ez a kettősség aligha magyarázható mással, mint hogy a mongoloid vonásokkal is rendelkező hunok a Dunántúlon is, meg Mongóliában is magyarul beszéltek.
Csigle mező
Amikor Attila halála után menekülniük kellett, nyilván elsősorban a hun kötődésű előkelők, fegyveresek és nagyállattartók költöztek keletre, a rejtélyes Csigle mezőre. Sántha Attila szerint ez a Duna deltájában és ahhoz közel lehetett, ám aligha zárható ki, hogy Erdélyben is volt Csigle mező (vesszőfonatokkal és torlaszokkal védett lakóterület). Erdélyben ezt igazolják a tusnádi Vártetőn egykor állt hun erőd területén megmaradt sziklavésetek (... ábra). A Duna deltájánál pedig a (... ábra).
Jegyzetek
(1) E prekoncepciókra épített feltételezést képviseli a Benkő Elek - Sándor Klára - Vásáry István által jegyzett, több éves munka eredményeképpen 2021-ben megjelent, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által kiadott rováskorpusz is. A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum címet viselő kötet köszöntőjét Fodor Pál, a BTK címzetes főigazgatója jegyzi. Erről MTA rováskorpusz cím alatt több cikkben számoltam be, felsorolva az időszerű próbákozás néhány súlyos hibáját.
(2) A hunok azonban nem törökül beszéltek.
- A hunok török nyelvét ugyan sokan feltételezték, a bizonyítása azonban minden esetben elmaradt.
- Moór Elemér szerint "Moravcsik Gyula a hunok vezető rétegét tekinti török nyelvűnek, mert a fennmaradt hun személynevek a vezetők nevei közül kerültek ki. A hunokat azonban már akkor is töröknek tartották, amikor a hun személynevek törökös magyarázatát még meg sem kísérelték. Egy időben ugyanis szokás volt minden nomád népet töröknek tekinteni, vagy legalábbis bennük valamilyen török komponenst feltételezni. A hun nyelvemlékek azonban a vezetők törökségét sem igazolják.
Például maga a hun népnév sem lehet török eredetű, mert a népnév legrégebbi alakjában a szókezdetben a ch hang szerepel, azt pedig már a XI. században élt Kasgari is felismerte, hogy a török nyelvek hangrendszereire különösen jellemző a zöngétlen veláris és laringális spiránsok hiánya. A tarchan és tarqan, a chan és qan, a qatun és chatun szóalakok – lévén a törökben is idegen eredetű méltóságnevek – nem bizonyítják ennek az ellenkezőjét.
Ha azt a felfogást valljuk, hogy a hunok török nyelvűek voltak, akkor nyelvüknek mindenképpen valamilyen, az őstörök hangállapothoz közel eső nyelvi alakot kellene képviselnie. A reánk maradt hun szóanyagban azonban nagyon sok névnek kifejezetten nem-törökös a hangalakja. Például a „halotti tor” értelmű strava a szókezdet mássalhangzó-torlódása miatt török nyelvűek számára kiejthetetlen volt. Mássalhangzó kapcsolattal ugyanis török szó nem kezdődik. Márpedig a hun személynevek között több ilyen is fennmaradt, mint például Szkottasz neve is. Ha ezek idegen eredetűek voltak, a kiejtésüket török nyelvűek számára csak valami magánhangzó-előtét tette volna lehetővé.
Mivel sem az őstörökben, sem az ótörökben semmiféle szó sem kezdődhetett l, r és v hangokkal, nem lehetett török személynév Laudaricus, vagy Rougasz neve sem és nem lehetett török a Jordanesnél megőrzött var szó sem. Ez utóbbi a hun főváros: Varacsán "Vara hun", másutt Hunnivár (vagy hunni Var "hun nyelven Vár") nevében fordul elő.
Az ótörökben szókezdetben nem találkozunk d, g, n és m hangokkal (illetőleg az m-mel csak a b helyén). Ezért nem lehetett török Dengizich, Gordasz, Muagerisz és a sokat emlegetett medosz sem.
Jellemző sajátossága a török nyelveknek a kettős mássalhangzók hiánya, ezért nem török név az Attilasz, a Szkottasz és az Ellák sem.
Ami a Jordanesnél fennmaradt Ellák nevet illeti, ez Németh Gyulát a baskir Ilek személynévre emlékeztette, amely szerinte az ujgur ilig „fejedelem” szóval függhet össze. Azt azonban elfelejti megmagyarázni, hogy miként felelhet meg a török „i”-nek a hunban az „e” hang (ilyesféle hangfejlődésre ugyanis a török nyelvben nincs példa), továbbá nem fejti ki a szóbelseji „l” kettőződésének okát sem.
S a sor még folytatható. A felhozott érvek miatt a hunok vezető rétegének nyelvéről csak bizonyos negatív megállapításokat engedhetünk meg magunknak, miszerint nem lehettek török, mongol, vagy iráni nyelvűek. (Moór/1963/64)"
Hozzátehetem: magyar nyelvűek azonban lehettek a hunok. A hun és (a szegedi genetikusok: Török Tibor és Neparáczki Endre által) hun eredetűnek mondott karosi honfoglalás kori csontokhoz mellékelt tárgyakon lévő hieroglifikus szövegek magyar olvasata ezt alá is húzza.
(3) Ez a nagyívű etnokulturális történet azon a felismerésen alapul, hogy a Termékeny félhold területén később élt népek egyaránt magyarazonos jeleket és magyar szavakat használtak a kiindulási területeiken és északabbra is. Amit nyilván a neolitikus elődeiktől örököltek. Ebből a feltételezhető etnokulturális rokonságból következik a Mario Alinei által közölt etruszk-magyar rokonság, a Vincsa kultúra 49 és a kínai írás 50 székelyazonos jele is. A Bécsi-medencétől Mongóliáig létrejött a sztyeppén egy rokon kultúrájú népesség, amelyet a Kárpát-Balkán térség bronzkori expanziója megerősített és egységesített az Altájig és Kínáig. Az onnan továbbinduló Szejma-Turbino kereskedőútvonalaknak köszönhetően jöttek létre azok a keveréknyelvek, amelyekből utóbb összetákolták az uráli-finnugor nyelvcsaládok deszkamodelljét.
(4) Hakan Aydemir álláspontját több körülmény alapvetően cáfolja.
- A Hakan Aydemir által adott török nyelvű szöveg nem létezik. A karcagi csatkarikán lévő írásjelek nem azonosak a török írás jeleivel. Ő maga is elismeri, hogy a karcagi csatkarika minden jele székely írásjel. Ez nem ad lehetőséget arra, hogy a karcagi szöveget törökül olvassuk el. Meg kellene magyaráznia és be kellene bizonyítania, hogy a székely rovásírás jelkészletét miért alkalmazták egy török nyelvű szöveg leírására, amikor a székely jelek előzményeivel már a hun és az avar korban is magyar szövegeket rögzítettek. A török írásban nincsenek is, vagy csak kivételesen vannak magyarral azonos formájú jelek, a valamelyest hasonló jeleknek meg gyakran eltérő a hangalakja.
14. ábra. Hakan Aydemir olvasata a csatkarika szövegét a fenti sorokra bontja, a legfelső helyen lévő, vízszintes vonalaitól megfosztott Föld jelből többféleképpen értelmezhető, valójában sohasem létezett ligatúrát csinál képtelennél képtelenebb olvasatokkal s azok közül választja ki a szedesz-t
- Török nyelvű kunok nem léteztek. A kun törzsszövetséget magyarul beszélő hunok alapították messze keleten, a sztyeppén. A Kína közelében elő hunok magyar nyelvét több hieroglifikus nyelvemlék bizonyítja, amivel az akadémikus "tudomány" azért nem foglalkozik, mert az cáfolná a prekoncepcióit. Ezt bizonyítja a kun és a hun népnév egybecsengése, azonossága is. A hunokhoz kint a sztyeppén csatlakozott kipcsakok és ujgurok beszélhettek török nyelven, ám ők nem, vagy csak kisebb mértékben vonultak be a Kárpát-medencébe. A törökül beszélő kipcsak tömegek jórészt kívül maradtak. Ezért nevezik a kunokat nálunk kunnak, a kívül rekedteket meg másutt kipcsaknak. A hazai kunok törökösítésére (kipcsakosítására) vonatkozó megalapozatlan törekvés beleillik a finnugrista "mindent másoktól vettünk át" prekoncepciót szolgáló törekvések sorába. (A kun miatyánk lehet a magyarul beszélő kunokhoz csatlakozott kipcsak, vagy ujgur töredékek hagyatéka is.)
- Török nyelvű kun írás nem létezik. A karcag–orgondaszentmiklósi kun szállástemetőben napvilágot látott, vésett rovásjeleket mutató gótikus csatkarikáról az ásató Selmeczi László úgy nyilatkozott, hogy a tárgy az egyetlen olyan nyelvemlék, amely hazai kun szállástemetőből került elő, illetve az eddig előkerült egyetlen hazai rovásírásos kun emlék. Ehhez illett volna hozzátennie, hogy a karcag-orgondaszentmiklósi temetőt korábban magyarok használták s a későbbi temetkezések nem magyar voltát még bizonyítani kellene. Az előkerült csatkarikán lévő magyar szöveg magyar népességre utal, azaz szó sincs semmiféle török nyelvű kun nyelvemlékről és török nyelvű népességről.
A magyar régészeti és turkológiai kutatásban lassan egy évszázada vannak jelen olyan vélemények, amelyek egyes, rovásjeleket hordozó középkori tárgyakat megkíséreltek a kunok műveltségéhez kötni. Napjainkra azonban csak az orgondaszentmiklósi feliratos csatot próbálja ide sorolni a prekoncepciók mentén működő "szakma". A török nyelvű kun írást feltételező korábbi álláspontokat sorra meghaladta a kutatás. Amihez azt tehetjük hozzá, hogy a karcag orgondaszerntmiklósi lelet magyar szójeles olvasata ebben az utolsó esetben is megcáfolja a "tudományos konszenzus" légből kapott feltevéseit.
Irodalom
David Diringer (1963): Alfavit, Izdat. Inostrannoj Literatury
Dümmerth Dezső (1973): Az óbolgár fejedelmi névsor és a magyar Attila hagyomány, Magyar Történelmi Szemle, IV. évf. 3. szám, Argentina, (Juliánus barátai)
Hakan Aydemir (2023): A székely eredetkérdés megoldása, in: Hadak útján, Martin Opitz Kiadó, Budapest
Katona-Kiss Attila - Bíró Gyöngyvér (2020): Újabb adatok a Karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez, Rovásfeliratos csatok a Kárpát-medencében, Jászkunsági és kunszentmártoni tanulmányok. Egy XI. Jászkunság kutatása című konferencia előadásai. [Várostörténeti és Néprajzi Tan. 19.] Szerk.: Barna Gábor. Kunszentmárton, 261–278.
D. D. Vasziljev: Graficseszkije fond pamjatnyikov tjurszkoj runicseszkoj piszmennosztyi aziatszkovo areala, Moszkva, 1983. Magyarul: Az ázsiai terület türk rovásemlékeinek grafikai gyűjteménye
Magyarságkutató Intézet: Az abasári Aba nemzetségi temető archeogenetikai vizsgálata
Moór Elemér (1963): A hunok származásának kérdése, fő tekintettel a nyelvi forrásanyagra, Magyar Nyelv, Akadémiai Kiadó
Nagy Margit: A hódmezővásárhely-kishomoki gepida temető (elemzés)
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal: Állásfoglalás a nyílt tudományról
Omeljan Pritsak (1955): Die bulgariscbe Fürstenliste nnd die Sprache der Protobulgaren. Wiesbaden, 39. oldal
Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Szász Béla (1943): A húnok története, Attila nagykirály
Varga Géza (2001): A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza: Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban
Varga Géza: A hunok magyar nyelvéről és a székely írás hun eredetéről folyó ostoba vitáról
Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése