A szilágysomlyói kincs egy aranytárgyakat tartalmazó lelet, amely két részletben került elő.
A kincsnek egy agyagedénybe rejtett első részét 1797. augusztus 3-án két pásztorgyerek találta meg. Akkor még csak legeltetésre használták a területet. Ebben a kincsleletben III. és IV. századi, római kori medalionok, egy nagyméretű nyaklánc, egy övkapocs és kisebb aranytárgyak voltak. A medalionok ajándékok lehettek, melyeket a feltételezett gepida uralkodók kaptak vagy a hunoktól, vagy a rómaiaktól. Ezeket a kincseket Joseph Hilarius Eckhel vásárolta meg a bécsi udvar számára. Az első lelet ma a a Bécsi Szépművészeti Múzeumban található, elsősorban azért, mert akkor még nem létezett a Magyar Nemzeti Múzeum.
1889-ben az első lelet megtalálási helyétől kb. 15 méterre krumpliültetés közben újabb tárgyakat találtak valamilyen szerves anyagba csomagolva, meszesen. Többek között nyolc pár, ezüstből készült, aranylemezekkel bevont és színes kövekkel díszített fibula, néhány aranycsésze, egy aranykarika és további fibulák töredékes darabjai kerültek elő. Szerencsére Orbán Balázs, Erdély tudós leírója éppen a faluban járt és ő értesítette az előkerült kincsekről a Nemzeti Múzeumot. Pulszky Ferenc el is utazott felmérni a helyzetet és ennek köszönhetően ez a második lelet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. Ez utóbbi tárgyak közül két korongfibula tetején jelsor fut körbe, ezek egyikét mutatom be ebben a cikkben (1/a. ábra). Mivel nem bizonyos, hogy a terület Gepidia része volt, ugyanakkor a szöveg magyarul szólal meg (az ötvös egy hun megrendelőnek készíthette), ezért nem indokolt az elterjedten használt gepida kincs megnevezés.
Az első osztályú ötvösmunkákból álló kincset, amit csak a legelőkelőbbek hordhattak, az V. század közepén rejthették el az Attila hun uralkodó halála körüli bizonytalanság idején.
A székely rovásjelekkel való jelhasonlóság nyilvánvaló, az olvasatuk mégis évekig váratott magára. Amíg a jeleit egyetlen hangot jelentő betűként próbáltam hasznosítani, ez az elolvasás nem is sikerülhetett. Akadályozta a jelek azonosítását a jelek állásának változó volta is, meg hogy a keret néha beleszámít a jelbe, néha meg nem. Akadály volt az is, hogy az élő szójel nem a rovástechnológiának megfelelő szokásos "l" rovásbetűre hasonlít legjobban, hanem egy - a székely írásban - kivételes jelformára (amely azonban az ókorban gyakori volt). Ezeken a nehézségeken az időközben megismert további hun szövegek sajátosságainak felmérése segített, például az élő szójel antik típusú változatának előfordulása egy hun fibulán (2. ábra) és egy szarmata szarvasábrázoláson.
2. ábra. Csömöri hun cikádafibula a Lyukó él az égben mondattal
Már a kezdet kezdetén is elolvasható és nyilvánvaló volt az "us" (ős) szójel volta. Felismerhető volt a két, Orion csillagképet ábrázoló tamga is, mert Viktor Dracsuk előzőleg közölte a sztyeppi hieroglifákról kialakított álláspontját s e tamga néhány változatát. Azt már én derítettem ki, hogy ez a jelcsoport az Orion csillagképet ábrázolja s hogy a hun dinasztia ebben látta Nimród ősapánk égi megjelenését.
A Nimród tamga jelcsoport egyik része egy X alapjel változatainak és a székely írás "ty" (atya) jelének felel meg. Ez a változat talán az atya szóval hangzósítható. A sumér és a kínai megfelelők egyaránt "atya" jelentést (is) hordoznak.
A szilágysomlyói korongfibulán lévő két tamgaváltozat a Nimród tamga másik csoportjába tartozik, amelyek egy vízszintes vonallal jelölik az Orion öve csillagait is. Lehetséges, hogy ez a változat a hun dinasztia két tagjának tamgája.
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Apahidai hun "Nagyságos Nap" mondat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése