A Katona-Bíró szerzőpár a karcagi csatkarika feliratáról

1. ábra. Katona-Kiss Attila és Bíró Gyöngyvér dolgozatának címlapja

A XIV. századra keltezett Karcag-orgondaszentmiklósi (övcsatként használt) csatkarika hordozza a leghosszabb hieroglifikus szövegünket. (1) Mivel ez csupán négy jelből, ismétlések sorából áll, ezért hiába viszonylag hosszú a szöveg, a belőle levonható tanulság mégis rövid és sajnos elszomorító is. Azt lehet ugyanis megállapítani a rovásszöveg irodalma alapján, hogy az akadémikus "tudomány" képviselői nem csak képtelenek elolvasni ezt a hieroglifikus szövegünket (sem), hanem a kezükbe adott kifogástalan olvasattal sem tudnak mit kezdeni. Talán, mert a szójelek létének és a körön kívüliek eredményeinek tudomásul vételét tiltja számukra a nem is létező "tudományos konszenzus".

2. ábra. A karcagi csatkarika olvasási iránya Hakan Aydemir szerint (1-től 9-ig) és szerintem (a-tól i-ig), az 1-es szakasz jobb szélét képező "i" rovásbetű valójában nem létezik, csupán a keretet metszi egy sérülés

A rovásszöveg olvasatát közöltem A karcagi csatkarika hieroglifikus felirata c. cikkben (a címre kattintva elolvasható), meg a Magyar hieroglif írás c. kötetben is, ezért az ott közöltek megismétlése most nem szükséges. A témát azért kell mégis elővenni, mert az MKI szerzői - örvendetes módon - újra foglalkoztak a fontos rovásfelirattal, ám (a szöveg alfabetikusként való kezelése és a körültekintés hiánya miatt) ismételten képtelennek bizonyultak a megfelelő értelmezésére és hasznosítására. 

Előzmények

A most tárgyalt dolgozat szerzői csak az első megfejtő, Hakan Aydemir olvasatát látszanak ismerni, aki azt feltételezte, hogy a kunok egy székely betűkkel írt török nyelvű szöveget hagytak ránk. Aydemir az ellentmondások egyikét (hogy a kunok miért írtak volna székely betűkkel török szöveget) azzal a megalapozatlan hipotézissel próbálja meg feloldani, hogy a székelyek a kunoktól tanulták el az írásunkat. Ezt azonban a kun írás hipotetikus jellegén túl a jóval korábbi (például honfoglalás kori) magyar jelhasználat is cáfolja. (2)

3. ábra. Hakan Aydemir dolgozatának részletei alapján belátható, hogy a szerző maga sem tekinti bizonyosnak és megfelelőnek, csupán munkahipotézisnek a saját olvasatát és erre az óvatosságra minden oka megvan

4. ábra. Hakan Aydemir olvasata a csatkarika szövegét a fenti sorokra bontja, amely sorok szótagszáma eltér és a végük nem is rímel, pedig egy ismétlődő sorokból álló verses imától ezt várhatnánk, a legfelső helyen lévő, vízszintes vonalaitól megfosztott Föld jelből többféleképpen értelmezhető, valójában sohasem létezett ligatúrát csinál sok ostobábbnál ostobább olvasattal  

5/a. ábra. A szójeles, magyar nyelvű olvasattal ritmusosabb, a feltehetően énekelt versszerű imádságnak jobban megfelelő sorokat kapunk, ráadásul az ima végén szereplő Föld szójel (amelynek végén a táblázattól eltérően nincs ott az "i" betű) több más hieroglifikus imádságban is szerepel, mert ezek az imádságok rendszerint azt bizonygatták, hogy a lakóterület valamelyik istenség földje

5/b. ábra. A kínai írás "Föld" jelének néhány változata (Karlgren 362. jele), ugyanilyen jel található a karcagi csakarika szövegének elején Hakan Aydemir szerint, csak azt a vízszintes vonalaitól megfosztja, a maradékot ligatúrának tekinti, és szedesznek olvassa

A 4. és 5. ábrák táblázataiból nyilvánvaló, hogy Hakan Aydemir az egyik hibát akkor követte el, amikor a szerinte első jelet tévesen ligatúrának tekintette (miközben ilyen ligatúránk nincs). Ezt az általa feltételezett ligatúrát aztán többféleképpen felbontotta és a sok lehetetlen megoldás közül a szedesz olvasatot választotta, mert egy hasonló név előfordul valahol messze keleten. 

Holott ez a jel valójában egy négyszögletes Föld hieroglifa, a székely írás "f" betűjének párhuzama és előképe. Az itt négyszögletes Föld jel alsó és felső vízszintes vonala egybeesik a feliratot alul és felül kísérő vonalakkal, ezért e szakaszokat kihagyta a jelből (így jött létre a sohasem látott "ligatúra"). Pedig Aydemir e vízszintes vonalakat is figyelembe vehette volna a jel elemeként s akkor egy jól felismerhető "f" (Föld) jelhez jut, amelynek párhuzamai megtalálhatók a magyar népművészet tárgyain, például hímes tojásokon. E hieroglifa közeli párhuzama a kínai írás "Föld" szójele is. A vízszintes vonalak felhasználására Aydemirt feljogosította volna ama ismert tény is, hogy a székely íráshasználat a betűvetés munkájának csökkentése érdekében a szomszédos párhuzamos vonalakat egyesíti és többoldalúan felhasználja. Aydemir és követői a székely írás szabályait indoklás nélkül rúgták fel, amikor a Föld jelből elhagyták a kettős célú vízszintes felső és alsó vonalat.

A székely "f" (Föld) jel egy világmodell végsőkig leegyszerűsített változata, amelynek a mai napig felismerhető a képi tartalma (az Éden térképéről van szó). 

Ismertek a karcagi imaszöveg párhuzamai is, amelyekben szintén szerepel a Föld, vagy az ország szó (erről a Magyarság jelképei és a Magyar hieroglif írás c. kötetekben írtam bővebben). A karcagihoz hasonló ősvallási imák egy része azt bizonygatja az olvasójának, hogy a terület valamelyik isten országa, vagy földje (a párhuzamokat lásd az irodalomjegyzékben!). E sorozatba a karcagi rovásszöveg általam adott olvasata kitűnően beleillik. 

A szentgericei unitárius templom mennyezetkazettáinak egyikén megtalálható az a képszerű jeleket alkalmazó világmodell is, amelyből a karcagi lineáris változat készült. Azt, hogy a karcagi csatkarika szövege eredetileg egy világmodellen volt megtalálható, még e szentgericei világmodell ismerete nélkül fogalmaztam meg. Tetten érhettük tehát a jeltörténeti folyamat egyik nevezetes pillanatát, amikor egy kőkori jellegű világmodell jeleit egy csatkarikán már köriratként adják elő. Egy következő lépés az volt/lehetett, hogy a világmodell négy oldalának és négy sarkának megfelelően a köriratból egy négy, vagy nyolcsoros verset alkotnak, a verseknél megszokott formában. 

A fentiek, meg a további, itt nem említett hibák, ellentmondások és valami mást bizonyító eredmények teljes mértékben kizárják Aydemir olvasatának elfogadását. Csak saját magát járatja le az a "tudós", aki ezeket a körülményeket nem hajlandó, vagy nem képes észrevenni.

6. ábra. A szentgericei unitárius templom egyik mennyezetkazettája olyan világmodellt ábrázol, amelyben hasonló (de nem lineáris, hanem képszerűbb) jelek sorakoznak, mint a karcagi csatkarikán, a két írásemlék olvasata közel ugyanaz, csak a "g" (ég) helyett "s" (sar "úr") szerepel - amely jelek csak egyetlen vonalban térnek el egymástól

Katona-Kiss Attila és Bíró Gyöngyvér álláspontja

A két szerző a mű 259. oldalán beszámol arról, hogy az adott Karcag-orgondaszentmiklósi temetkezési helyet az Árpád-kor idején kezdték használni és a korábbi temető területén később a beköltöző kunok temetkeztek. Hozzátehetem: a temető közös (magyar és kun) használata miatt kellene valamilyen bizonyíték ahhoz, hogy a rovásszöveget ne a magyarok, hanem a kunok hagyatékának tekinthessük, azonban ilyesmivel sem Aydemir, sem a követői nem szolgálnak. A magyarázatokból kisütő puszta prekoncepciót, amely szerint minden magyar kulturális értéket idegenből kell eredeztetni, nem tekinthetjük tudományos erejű érvnek.

Elmondják a szerzők azt is, hogy a kerek, felirattal ellátott csatok Európában a XII-XIV. században, hazánkban leginkább a XIV. században voltak elterjedve. A sírban szintén megtalálható gyöngyös tarsolynak a perkátai párhuzamok alapján a XIII-XIV. században, más kun temetők alapján a XV. század végéig élt a divatjuk. Ez alapján a karcagi csatkarikát XIV. századinak ítélik. Megemlítik, hogy az övcsatként való alkalmazás a "magyar vidék" jellemzője.

Mint írják, a nyugat-európai árucikk előállítását idővel hazánk területén is megkezdték, A külföldi példányok felületén többnyire a latin ábécé betűivel írt vallási tartalmú szövegek vagy antik idézetek olvashatók, általában latin, német vagy angol nyelven. A hazánk területéről ismert feliratos kerek csatokon főként Máriára utaló szövegek és monogramok fordulnak elő.

A szerzők szerint "a most bemutatott ... csaton – Hakan Aydemir megfejtése alapján – a székely rovásírás jelkészletét alkalmazták egy török nyelvű szöveg leírására".

Ismertetik az elmúlt évszázadban kunnak minősített, ám később kunságukban megcáfolt leleteket, az ismertetést így zárva: "A kutatás jelenlegi állása szerint napjainkra talán csak egy olyan rovásírásos tárgy van, amely biztosan köthető a hazai kunsághoz és így lehetőséget kínál arra, hogy azt a kunok eredeti, steppei műveltségével kapcsolatba lehessen hozni: a karcag–orgondaszentmiklósi csat." Örömmel olvasom a mondatban a talán szót, amit aligha lehet másként értékelni, mint hogy a szerzők korántsem bizonyosak a karcagi csatkarika szövegének kun voltában. 

Az már csak hab a tortán, hogy a kun szó sem más, mint a hun népnév változata, mert a kun törzsszövetséget magyarul beszélő, magyar szójeleket használó hunok szervezték meg és vezették a Kárpát-medencébe. Ennek a szövetségnek csak az egyik összetevője volt a kipcsak csoport. 

Ha a szerzők el tudták volna olvasni a rovásszöveget és ismerik a világmodellek jelhasználatát, akkor Aydemir magyarázatát bátrabban és teljes egészében sutba dobhatták volna. Az, amit végül írtak, csak a szakirodalmi és rovológiai tájékozatlanságukat tanúsítja. Sajnálatos, hogy ez a "szakma" és ez az MKI pillanatnyilag nem képes többre.

7. ábra. Hun hieroglifikus mondatjel (jelvény) a British Museum-ban, az olvasata Nagyon nagy Lyukó földje, mondanivalója hasonló a karcagi csatkarika szövegének mondanivalójához (az Isten tulajdonának mondja a Földet) és itt is szögletes a Föld hieroglifa

Kunok nem is léteztek 

Van egy végső érv arra, hogy miért nem volt a kunoknak saját kun írása. Mégpedig az, hogy a kunok (török népként) nem is léteztek. A kun népnév ugyanis csupán a hun ejtésváltozata. Azt a törzsszövetséget, amit másutt kipcsaknak neveznek és amit most a kunnal azonosítunk (feltehetően tévesen), eredetileg a hunok szervezték meg, a csoportba bevonva az ujgurokat és a kipcsakokat is. Ha itt Magyarországon megmaradt a kun (azaz hun) nevük, akkor annak az lehet az oka, hogy a hozzánk érkező bevándorló csoport zömét a törzsszövetséget vezető hunok alkották. Csupán a szokásos liberálfinnugrista blöff egyik megjelenési formája az, hogy a kunokat el akarják idegeníteni a hun eredetű magyarságtól és elhitetik velük, hogy ők eredetileg egy török nyelvű nép voltak. 

Tekintve, hogy a hunok magyarul beszéltek és a székely rovásírást használták (amit az 1500-as években még hun írásnak neveztek eleink), teljesen hiábavaló és eredménytelen dolog bármiféle kun írás feltételezése és keresése. Az eddigi próbálkozások nem véletlenül futottak kivétel nélkül zátonyra. S e reménytelen helyzeten még az sem segít, hogy Hakan Aydemirnek nagyon szép török neve van, egyes hazai szerzők meg hasraesnek előtte. 

Már pedig, ha kunok (török nyelvű népként) nem is léteztek, csak hunok (akik magyarul beszéltek és a ma székely írásnak nevezett hun írás szójeles változatát használták) akkor érthető, hogy a karcagi temetőben székely írással írt magyar nyelvű felirat kerül elő.

Jegyzetek

(1) A szöveg jellegzetes szerkezetéből (ismétlődő jelcsoportjaiból) kezdettől feltételeztem, hogy egy szokásos négyszögletes világmodell sarkain és oldalfelezőin alkalmazott jelek köriratként való előadásáról van szó. Ezt később a szentgericei világmodell felbukkanása fényesen igazolta (6. ábra). A szentgericei világmodellen egyetlen eltéréssel (az ég helyett a hozzá hasonló alakú sar "úr" szerepel) elolvasható a karcagi csatkarika szövege. Ama folyamat egy részletét világítja meg a karcagi csatkarikán lévő körirat, amely a neolitikus világmodellek jelhasználatától a legkorábbi négy, vagy nyolcsoros magyar népdalokig vezet. A világmodellek jelhasználatát bemutattam A magyarság jelképei és a Magyar hieroglif írás c. kötetben is.

Habár a XIII. századból ránk maradt, román-gót átmeneti stílusú szentgericei templom festett kazettás mennyezetét csak 1670-ben festette Nyárádgálfalvi Kozma Mihály székely asztalos, mégsincs okunk arra gondolni, hogy a kazettákra festett minták kun eredetűek lennének. Például azért sem, mert a mennyezetkazetta "magas kő" ábrázolási konvenciója ismert magyar lelemény, amely előfordul egy X. század végi pécsi sisakon is (8. ábra).

8. ábra. A X. századi pécsi sisakon is megtalálható a "magas kő" ábrázolási konvenció, ami később megjelenik a szentgericei templomban is, ám egy lineáris változata időközben belekerült a karcagi temető egyik sírjába is

(2) Aydemir azért engedhette meg magának ezt az ötletét (a székely írásnak a nem létező kun írásból való eredeztetését), mert Róna-Tas András és követői nem hajlandók tudni sem a korábbi, többnyire hieroglifikus rovásszövegeinkről, sem a világmodellek neolitikumból eredő jelhasználatáról. Miközben semmi szükség nem volt a kun írás jeleinek átvételére, mert a karcagi jeleket is tartalmazó magyar hieroglif írást (amelyből a székely írás kialakult) már a honfoglalók, sőt a szkíták, hunok és avarok is használták. 

Azt sem magyarázta meg Aydemir, hogy ha a jelek szerinte is a székely írás jelei, akkor miért nem az ismert székely betűk hangalakjának megfelelően olvassa ki a karcagi jeleket? Amit például ő ögtür-nek olvas, az a székely jelekkel mgk (magas égi kő). Ugyan mi oka volt Aydemirnek arra, hogy sohasem létezett hangértéket tulajdonítson a székely jeleknek? Érdekes, hogy ez a súlyos kérdés eddig egyetlen szerzőben sem merült fel.

A kép akkor sem megnyugtatóbb, ha szúrópróbaképpen ótürk jelekkel próbáljuk meg elolvasni az állítólagos ögtür szó három jelét (4. ábra). Simon Péter, D. D. Vasziljev és I. L. Kizlaszov munkái alapján elsődlegesen azt kellett megállapítanom, hogy az ótürk írásoknak nincsenek pontosan olyan jelei, mint amilyeneket a karcagi csatkarikáról Aydemir ögtür alakban olvasott el. Ha nem ragaszkodunk pontos formai azonossághoz, akkor másodlagosan a következő mondható el:

- Az első jelhez valamelyest, a másodikhoz inkább hasonló egy ótürk jel, amelyik a latin F tükörképe, ám ez az ótürk jel a "k" hangot rögzíti. 

- A második jel az ótürk "g jel e, i, á, ö és ü előtt, vagy után" szótagcsoport-jelhez is hasonlítható (Simon/1993/43). Ez alapján az ég szó kiolvasható, de az nem Aydemir olvasatának, hanem az enyémnek felel meg.

- Van még az ök, ük, kö, kü szótagcsoportjel, amelyik egyaránt rokona a karcagi jelhármas első és harmadik jelének is (ezek egymás tükörképei), csak nem lineáris, hanem képszerűbb a formája. Ennek a jelnek van jobbra és balra néző változata is, azaz a jelhármas első és harmadik tagjával egyaránt rokoníthatjuk. Ezek sem illenek Aydemir olvasatába, miközben a harmadik jelre adott kő olvasatomat igazolják.

Ezekből a karcagiakhoz nem igazán hasonló ótürk jelekből (lévén szótagcsoportjelek) igen sokféle szót össze lehet rakni, csak éppen az ögtürt nem. Legjobb esetben az ökögkü szót lehet kierőszakolni belőle, ez azonban még mindig távol áll az ögtür-től. Örvendenék, ha Aydemir, vagy egy turkológus magyarázatot adna, miért nem sikerül a "kun" olvasat ellenőrzése. Nem látok okot arra, hogy Hakan Aydemir megbízhatatlan olvasatát csak azért ismételgesse az akadémikus kör, mert a megfejtőnek szép török neve van és egyikük sem vette a fáradságot az ellenőrzésre.

A jórészt magyar- és tudományellenes emlőkön nevelkedett "tudományos konszenzus" ama fantazmagóriákat részesíti előnyben, amelyek szerint a magyar kulturális javakat szinte kivétel nélkül idegenektől vettük át. Ennek érdekében legnevesebb szerzői is képesek olyan kun írás feltalálására, amelyiknek a létezésére nincs ismert bizonyíték, csak hogy idegenből eredeztethessék a székely írást. A most elemzett cikk szerzői fel is sorolják ama szerzőket, akik minden komolyan vehető alap nélkül a kun írás kategóriájába sorolták egyik-másik rovásírásos szövegünket, amelyekről aztán sorra az derült ki, hogy egyik sem kun írásemlék. 

A korábban közölt olvasatom ugyanerre a sorsra juttatta a karcagi csatkarika rovásszövegét is, mert az bizonyosodott be róla, hogy szó sincs semmiféle kun írásról. Ezt az írásemléket magyar szójelekkel kitűnően el lehet olvasni, ám ez a magyar olvasat mintha nem lenne eléggé szalonképes az akadémikus "tudomány" képviselői számára. Sajnálatos, hogy erről az MKI szerzői valamilyen ismeretlen ok miatt nem hajlandók tájékoztatni sem a közönséget.

E téves kutatói magatartásra jellemző, hogy az íróasztal mellett kitalált kun írás emlegetésére könnyen kaphatók a szerzők, ám a létező korai magyar jelhasználat bizonyítékairól nem vesznek tudomást. Sajnos, ezt teszi a Katona-Kiss Attila és Bíró Gyöngyvér szerzőpáros is, amint ezt tette Fehér Bence is egy korábbi dolgozatában.

Fehér Bence a kötetének 219. oldalán így tájékoztatja a nagyérdeműt: "Aydemir a jeleket TMK szerint olvassa, ami eleve valószerűtlen feltevés, hiszen kun eredetű tárgyról van szó, a kunok beköltözésénél pedig a TMK első formái korábbiak. (Aydemir 2002, 209 szerint viszont későbbi és a kunoktól vettük át.) Valószínűbb, hogy nem írásról van szó, hanem szimmetrikus-geometrikus díszítésről." 

Érdeme ennek az értékelésnek, hogy észreveszi: a székely jelek korábbiak ennél az emléknél. Az azonban tévedés, hogy kun eredetű lenne maga a tárgy, valamint hogy nem írás, hanem díszítés lenne rajta. Magyar hieroglifákkal ugyanis kitűnően elolvasható a karikán lévő magyar imaszöveg, amelynek jó párhuzamai vannak a magyar hieroglifikus szövegek között (például a IX-X. századi afrászijábi tálon, vagy az Árpád-kori regölyi gyűrűn, meg egy sor hun, avar és meroving bogláron). E hieroglifikus írásemlékek - több kultúrában kimutathatóan - törekedtek rövid szimmetrikus és díszes szövegek alkotására, mert ezzel fokozták a vallásos jelentőségű mondatok sikerét. Az ismétlődés annak köszönhető, hogy az ima sorai ismétlődtek (az eredeti világmodell oldalain és sarkain lévő jelcsoportok azonosak voltak). Ha a szerzők nem ismerik ezeket a párhuzamos imákat, az sincs rendben. Ám ha a díszessége és a szimmetrikus volta, netán az ismétlődések miatt állítják be gyanúsnak az írásemléket, akkor az mégannyira sincs. Az írástörténet seregnyi példával bizonyítja, hogy a díszes, szimmetrikus és ismétlődő szöveg is írás.

Irodalom

Katona-Kiss Attila - Bíró Gyöngyvér: Újabb adatok a Karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez, Rovásfeliratos csatok a Kárpát-medencében

D. D. Vasziljev: Graficseszkije fond pamjatnyikov tjurszkoj runicseszkoj piszmennosztyi aziatszkovo areala, Moszkva, 1983. Magyarul: Az ázsiai terület türk rovásemlékeinek grafikai gyűjteménye

I. L. Kizlaszov: Runicseszkije piszmennosztyi evrazijszkih sztyepej, Moszka, 1994. Magyarul: Az eurázsiai sztyepp rovásemlékei

Simon Péter: A székely írás eredetéről, Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993. 

Varga Géza: Fehér Bence A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye

Varga Géza: Az afrászijábi tál világmodelljének Jóma úr földje olvasatú hieroglifikus szövege

Varga Géza: Lyukó isten országa hieroglifikus mondat egy meroving bogláron

Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje

Varga Géza: A magyarság jelképei

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Könyvek és könyvesboltok

Varga Géza: Elolvasható hun jelvény a British Museum-ban

Varga Géza: A szentgericei világmodell a karcagi rovásszöveg előképe

Varga Géza: Katona Kiss Attila a Magyarságkutató Intézet konferenciáján a nem létező kun írás karcagi emlékéről

Katona Kiss Attila: Újabb adatok a rovásírásos kun írásbeliség kérdéséhez (video)

Varga Géza: A Magyarságkutató Intézet rovológiai teljesítménye

Varga Géza

www.cserepmadar.hu     www.csinyalohaz.hu

Cserépmadár szállás & Csinyálóház imázsvideó