Bevezető
A Sztela Doncseva által közölt bolgár amulettek többsége magyar szójelekkel írt rövid magyar mondatokat rögzít (1. ábra). Az írásemlékeket a 9-11 századi óbolgár amulettek jelmontázsainak magyar olvasata c. cikkben tárgyalom. Az a kérdés merül fel ezek láttán, tekintettel a korábban elolvasott hasonló írásemlékekre is, hogy ha az óbolgár leteken ilyen nagy számban vannak magyar jelek és magyar mondatok, akkor van-e ehhez hasonló súlyú bizonyíték a bolgárok "bolgártörök" nyelvére is? Nem lehetséges az, hogy e sztyeppi bolgárok inkább beszéltek magyarul, mint törökül?
1. ábra. 9-10. századi óbolgár amulett, a bal oldali lapján a Ragyogó Lyukó sar Földje, mai magyarsággal: Ragyogó Lyukó úr Földje mondat, a jobb oldali - Lyukó hieroglifákkal meghintett - mező Él isten nevét rögzíti, a két jel együttes olvasata Lyukó Él (az amulett képe Sztela Doncseva nyomán)
Ez a kérdés a kora középkori sztyeppei etnikai viszonyok egyik legizgalmasabb és legmélyebb problémájára tapint rá, amit eddig az akadémikus "tudomány" két ok miatt nem tudott megoldani. Egyrészt a világosi fegyverletétel óta szem előtt tartott prekoncepcióival nem fér össze a hun-magyar azonosság. Ezért az onogurok hun-magyar összetevőjéről, vezető rétegéről lehetőleg nem vesz tudomást. Másrészt nem hajlandó hasznosítani a magyar hieroglif írással írt nyelvemlékeinket sem. Van tehát egy új, eddig kihasználatlanul maradt forráscsoport, ami indokolja a téma újratárgyalását.
A népnevek ugyan nem tartoznak az alapszókincshez, mégis érdemes ezek tanúságát is figyelembe venni. A bolgár népnév leginkább elfogadott tudományos magyarázata szerint az ótörök (proto-türk) bulġa- szóból származik, aminek a jelentése „keverék”, „összekevert”, illetve „felkavart”. A név eredete szorosan kapcsolódik az ősbolgárok történetéhez és több különböző elmélet is létezik a pontos jelentésárnyalatokra: A legnépszerűbb elmélet szerint a török bulġamak („keverni”, „felkavarni”) igéből képzett főnév a különböző nomád törzsek (török, hun, iráni és később szláv elemek) etnikai keveredésére utal. Más nyelvészek szerint a szó gyökere a „békétlenséget szít”, „lázong” vagy „zavart kelt” jelentéssel bír. Ebben a kontextusban a név olyan harcos népcsoportot jelölhetett, amely fellázadt a korábbi törzsszövetségek vagy birodalmak ellen. Létezik olyan feltevés is, amely a nevet összetett szónak tekinti: a török bol („bő”, „gazdag”, „hatalmas”) és az ogur („törzs”, „ágazat”) szavak összeolvadásából eredezteti. Ha az ogur népnév a hunokat jelöli, akkor a bol előtag (amelynek magyar megfelelője a bő és a vagyon) szerepeltetése esetén is megengedi magyarul beszélő népcsoportok létét, sőt vezető szerepét a bolgár törzsszövetségben.
Magyar - onogur kapcsolat, vagy azonosság
A magyar őstörténet egyik legrégebbi és legbiztosabbnak elfogadott megállapítása - írja Juhász Péter - a honfoglalás előtti magyarságnak az onogur törzsszövetségbe tartozása.
Lényeges érv az onogurokhoz való tartozásra a magyarok idegen nyelvi ugrók>ungrók neve. Ez az onogur népnév *ongur alakjából ǫg(ъ)r formában a keleti szlávban alakulhatott ki. A Pontus-vidékén élő onogurokra használták, majd azt - feltételezés szerint - később kulturájuk hasonlósága és lakóterületük azonossága következtében átvitték az ugyanott élő magyarokra is. Felteszik azt is, hogy a szlávok csak abban az esetben alkalmazhatták a magyarokra az onogurok nevét, ha a magyarság részt vett az ogur törzsek 463 körüli vándorlásában, majd az onogurok kötelékében élt.
Már most közbe kell vetnem, hogy fel sem merült az a megoldási lehetőség, hogy maguk a hun-magyarok voltak az onogurok, azaz nem kellett átvennünk a saját nevünket senkitől sem. Okunk van ezen gondolkodni, mert az újabb kutatás arra figyelmeztet, hogy a török *ongur ősszláv ǫg(ъ)r alakjának magyarságra használatának mind oka, mind időpontja kérdéses.
Az onogur nevet a török nyelvből magyarázzák, ám ugyanilyen magyarázatot a magyar nyelv alapján is lehet adni. Ezt az Onogur népnevünk jelentése magyarul c. dolgozatomban már korábban is felvázoltam.
Az on (a szlávoknál v-vel kezdődik, vö. orosz venger!) a negyven, ötven, hatvan, hetven szavainkban 'tíz" jelentésű, tehát ismert és gyakran használt magyar szóról van szó, amit a szakértők nem voltak hajlandók észrevenni. Varga Csaba írja a számírásunkról szóló zseniális kötetében, de tudjuk egyébként is a számrovásunk gyakorlatából, hogy a vonás a számjelekben tízszerezést jelent. Tehát az onogur első szótagja "tíz" jelentésű a magyarban.
Az onogur második tagja Óg úrnak, az isteni triász fiú tagjának egyik neve, amely az égisteni szerepét emeli ki. Említi az Ószövetség is Óg királyként. Azonos Heraklésszel (her Ak am. Ak úr, vagyis Óg úr. (Az Óg, Ak és ég szavak együtt szerepelnek a kácsi Lyukaskőbe vésve). Heraklész a görög hagyomány szerint a szkíták őse, vagyis a mi ősünk. Ezért hívnak bennünket ogur népeknek, mert Óg úrtól származunk. Az ogur (ager) összetétel a magyar népnév Muagerisz alakú változatában is szerepel.
Az onogur végén szereplő úr a mai magyar nyelv élő és használt szava, amit nem kell magyarázni.
Tehát semmi okunk sincs arra, hogy komolyan vegyük az íróasztal mellett kiagyalt kinyilatkoztatásokat az onogurok bolgárságáról, pláne törökségéről.
Németh Gyula szerint már Gordas (*Ogurda) és Muagerisz (Mogyeri) (528–530) a magyarság vezetése alatt álló kettős nevű törzsszövetségen uralkodott. Az általa Ogurda-ként olvasott Gordas nevet az ogur népnévből magyar -da kicsinyítő képzővel alakult személynévként magyarázta.
Moravcsik az onogur dunai bulgárok elvonulása után egy századdal feltűnő onogur püspökség létezéséből következtet arra, hogy ott még akkor is él egy onogur nevű nép, amelyet részben a magyarokkal azonosítottak, akik szerinte a maeotisi őshazára utaló magyar hagyomány és ogur-bulgár jövevényszavaink tanúsága szerint e pontusi tájon élhettek együtt az onogurokkal. Egy kettészakadás magyarázná, hogy a magyarság megőrizte nyelvét, de az onogur nevet is megtartotta. Moravcsik szerint az onogurok történetének 5–7. századi folyamatossága kizárja azt a többek által felvetett nézetet, hogy a kutrigur és utigur törzsszövetségek az onogurok részét képezték volna valaha is, de szerinte nevük -ogur végződése a Theophanes által is jelzett rokonságukra utal. Moravcsik a bulgárt az ogurok gyűjtőnevének vélte. Hozzátehetjük, hogy ez esetben a kutrigur és utigur néven jelentkező magyarság saját jogon viselte a hunokat jelölő ogur nevet s nem kellett azt másoktól átvennie.
Az ogur név magyarázatával és használatával való visszaélésekre jellemző, hogy a szerzők jó része ugor alatt az obi-ugorokat érti, holott ezek a tajgai népek sohasem viselték az ugor nevet. Az obi-ugor név ezért félrevezető (az ogur és ugor változatnak nincs jelentősége, közülük az ogur az eredeti).
Az egyes ogur törzsi alakulatok (saragur, ogur, onogur, kutrigur, utigur, unigurhun összefoglaló néven szerepelnek a bizánci szerzőknél, közülük csak az onogurokat mondják bulgárnak (azaz keveréknek?), akiket megkülönböztetnek a hunnak mondott ogur törzsektől. Így a 6. században hun néven szerepelnek az utigurok és kutrigurok. Forrásaink következetesen elkülönik a hunokat és a bulgárokat.
Nicephorus hunok és bulgárok birodalmának mondja Kobratos országát. Zakariás rétor munkájában (555 - 569) a tizenháron hun törzs egyikeként jelennek meg burgaré és burgar alakban - tájékoztat Juhász Péter. Amihez hozzátehetjük, hogy ha a hunok azonosak a magyarokkal, amiben a magyarul elolvasható közel 50 hun hieroglifikus szöveg alapján nem kételkedhetünk, akkor a kérdésünkre - hogy milyen nyelven, vagy nyelveken beszéltek az onogurok - már meg is kaptuk a választ: magyarul és bolgártörökül.
Florin Curta figyelmeztet arra az érdekes jelenségre, hogy míg a korai bizánci szerzők csak kutrigurokról és utigurokról tudnak az észak-pontusi térségben, addig kortársuk, Jordanes csak bolgárokról ír ugyanitt. Ezt ki kell egészíteni azzal, hogy Jordanes beszél szabírokról és onogurokról is, akik alatt - mint azt meg is fogalmazza - az igazi hunok utódait érti. Ám azt vizsgálni kell, hogy ezek az említések földrajzilag miként viszonyulnak az észak-pontusi térséghez.
Theophylactos a szogdiai Bakath városát a régi időkben az onogurok által épített városnak mondja. Az arab és a szír források, valamint a modern kutatások is a Szír Darja vidékéhez kötik e várost. Egy örmény történeti munka már II. Sápúr (309-379) idejében említ Honagur néven egy hunt a Kaukázus térségében.
A különböző források alapján az onogur név a Fekete-tenger és Szogdia között elsősorban a Meotisz közelében lévő területekhez kötődik, ám a később onogurként emlegett népesség, vagy annak meghatározó része a hun Közép-Ázsiából származhatott.
A volgai bolgárok magyar írásemlékei
A Türk Birodalom bomlása következtében azután, a 630. évben, Kuvrat vezetésével az egyik ogur törzsszövetség, az onogurok létrehozták saját – türköktől és avaroktól is – független országukat, Régi Nagy Bulgáriát, a türkök nyugati végein, a Fekete-tenger északi partján, a későbbi (670. utáni) magyar Etelközben - írja Róna-Tas András.
E Régi Nagy Bulgária magyar nyelven olvasható írásemlékei a Mala Perescsepino-i, Kovratnak tulajdonított sírban talált leletek (2. és 5. ábra) hieroglifikus szövegei. Kétségtelenné teszik, hogy az Onogur Birodalom legfelső köreiben használatos volt a magyar nyelv és írás.
2. ábra. A Poltava mellett, Mala Perescsepinón megtalált kincs egyik lelete a Nagy Lyukó sar (mai magyarsággal: Nagyságos Lyukó úr) mondattal (középen), a lelet Lyukó és sar "úr" hieroglifái (balra, fentről lefele) és a hieroglifáknak megfelelő székely "n" (nagy), "ly" (Lyukó) és "s" (sar "sarok, úr") jelek (jobbra) (fotógrafika)
5. ábra. A poltavai (mala perescsepinoi) ezüstedényeken Szentpéteri József által felfedezett jelek (a számok első számjegye az edényt azonosítja), mindegyik poltavai jel azonos a sar "úr" szójellel (a székely írás "zászlós s" betűjének ősével), vagy egy sar "úr" szójelet tartalmazó ligatúrával
Az onogurok nyelve, vagy nyelvei
Amikor azt vizsgáljuk, hogy a sztyeppei bolgárok nem beszélhettek-e inkább magyarul, mint törökül, egy olyan történelmi és nyelvi összefonódásra kérdezünk rá, amelynek jogosságát a fősodorbeli kutatás is elismeri, csak éppen teljesen másképpen válaszol rá - hiszen nem ismeri, ezért figyelembe sem veheti az amuletteken és máshol is látható hieroglifikus szövegek magyar olvasatát.
A kérdést két, egymást kiegészítő részre érdemes bontani:
- egyrészt arra, hogy milyen tárgyi bizonyítékok vannak a bolgárok török nyelvére,
- másrészt arra, hogy miként kerülhettek magyar nyelvű mondatok Kovrat sztyeppi sírjába és a dunai óbolgár amulettekre.
Erre aligha adhatunk más választ, mint hogy a kevert népesség gerincét alkotó hunok magyarul beszéltek és használták a magyar hieroglif írást.
A bolgárok „bolgártörök” nyelvének bizonyítékai
A hivatalos nyelvtudomány nem a semmiből találta ki a „bolgártörök” (csuvasos jellegű, úgynevezett ogur-török) nyelvet. Ennek létezésére – a vitatott rovásjelek mellett – nagyon fajsúlyos, konkrét görög és arab betűs nyelvemlékek vannak.
- A Nagy-Aszparuh-féle uralkodójegyzék egy görög betűkkel, de bolgártörök nyelven írt dokumentum, amely a bolgár kánok nevét, uralkodási idejét és a kora középkori török 12 állatos kalendárium szerinti éveit tartalmazza (pl. dilom tvirem = a kígyó éve a kilencedik hónapban).
- Görög betűs kőfeliratok Bulgáriában. Több tucat olyan 9. századi kőfelirat maradt fenn (pl. Preszlavban vagy Pliszkában), ahol a betűk görögök, de a szöveg török nyelvű méltóságneveket és katonai kifejezéseket tartalmaz (pl. tarkán, zsupán, boila).
Itt mindjárt megjegyezhetjük, hogy a sztyeppi méltóságneveket ugyan szokás töröknek nevezni, ám maguk a törökök is korábbi népektől vették át a méltóságneveiket. Cáfolja e közkeletű török minősítést az etruszk méltóságnevek sora is. Ezek nyilvánvalóan egyeztethetők magyar és keleti méltóságnevekkel, pedig az etruszkok aligha vették ezeket a sztyeppéről. Tekintettel az etruszkok közel-keleti eredetére, könnyebb azt gondolni, hogy végső soron a sztyeppi méltóságnevek is a Közel-Keletről valók.
Tin, Tinia (az etruszk főisten neve) magyar ten "élet, isten", sumér tin "élet", kínai tien "ég, isten"
Uru (az etruszk legfőbb méltóság) magyar úr
Lauchme (az etruszk király, birtokos vezér) magyar lakó
Thuta (etruszk bölcs elöljáró, kormányzó) avar tudun, magyar tudó, tátos
Tarchun (etruszk hadvezér, törzsfő) sztyeppi tarkán, magyar tarján
Zila (magas etruszk közigazgatási és főbírói méltóság) magyar Gyula, bolgár Dulo
Csatlakozhat a fentiekhez a hurrita talami / talammi (a magyar tolmács megfelelője), amelyik a hurriban "közvetítő, hírnök" jelentésű. Ide tartozik, hogy Simo Parpola a sumért az uráli nyelvek, azaz a rokonaink közé sorolta. A sumérek 2000 évvel korábbi őseiről, a Halaf-kultúra jelkészletéről pedig az derült ki, hogy mindegyik halaf jel azonosítható magyar rovásjellel. Ezek alapján logikusabb azt feltételezni, hogy e méltóságnevek a magyarság saját, ősi közel-keleti szókincsének részét képezik, ezért nincs szükség egy későbbi, sztyeppei „véletlen” átvétel feltételezésének. Annál inkább érdemes ezt a lehetőséget is számításba venni, mert a hurrik másik neve a szabír, ami Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarság régi neve (ő szavartü aszfalü formában említi).
- A volgai bolgár sírfeliratok. A Volga-vidéki bolgár államban arab betűkkel vésett sírkövek százai maradtak fenn. Ezek nyelve egyértelműen a török nyelvcsalád ogur ágába tartozik, és a mai csuvas nyelv közvetlen őse. A hivatalos álláspont szerint tehát a bolgárok uralkodó elitje és magva kétségtelenül ezt az ogur-török nyelvet beszélte.
Magyar jelek az óbolgár amuletteken
Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az olyan óbolgár leleteken, mint a Doncseva által közöltek is, magyar hieroglifák és mondatok olvashatók ki, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összes sztyeppei bolgár etnikailag magyar volt. A magyarázat a kora középkori sztyeppei államok természetében rejlik: a sztyeppei szimbiózis és az onogur szövetség. A 7. századi Régi Nagy Bulgária (Kuvrat kán birodalma) és a későbbi Első Bolgár Cárság nem egyetlen zárt törzsből állt, hanem egy törzsszövetség volt. Ennek a szövetségnek a neve: Onogur "Tíz Ogur". A történettudomány régóta tudja, hogy a honfoglaló magyarság évszázadokon át része volt ennek az onogur törzsszövetségnek a Don és a Kubán vidékén. Olyannyira, hogy Európa a mai napig az onogur szóból származtatja a nevünket: Venger, Hungarian, Ungar. E több évszázados együttélésben a magyar jelrendszer (írásbeliség) mindvégig megőrizte sajátosságait és dominanciáját.
Amikor Aszparuh kán a 7. század végén átlépte a Dunát és megalapította a mai Bulgáriát, nemcsak török nyelvű bolgárokat és szlávokat vitt magával, hanem a szövetséges sztyeppei törzsek, köztük elsősorban magyarok jelentős tömegeit is. Rasho Rashev neves bolgár régész maga is leírta, hogy Aszparuh valószínűleg tömegével vitt magával nem-török nyelvű sztyeppei népeket is a Balkánra.
A magyar és a bolgár-török népcsoport egyaránt a hun és avar birodalom népességéből származott, ami meghatározta a magyarul beszélő hunok és avarok nyelvének és írásának használatban maradását. A Dunai Bolgár Cárság lakosságának egy jelentős (írástudó és fémtárgyakat készítő, a vezetésben is résztvevő) rétege magyar anyanyelvű volt. Ez a réteg a szent, mágikus szövegek nyelveként a magyar hieroglif írást és a magyar ősvallási szókincset használta.
A legvalószínűbb történelmi valóság az lehet, hogy mindkét nyelv jelen volt a sztyeppi Onogur Birodalomban és annak balkáni folytatásában is. A bolgár állam katonai és közigazgatási elitje (a kánok és tarkánok) a dokumentálható feliratok alapján bolgártörökül és magyarul egyaránt beszélt, a vezető rétegben erős volt a magyar kulturális és etnikai komponens. Ennek köszönhetően a mindennapi használati tárgyakon, a népi mágiában és a bajelhárító amulettek szintjén a sztyeppén és a Kárpát-medencében egyaránt használatban volt magyar hieroglifikus jelrendszer tömeges használatban maradt Bulgáriában is. Ezek az amulettek kulcsfontosságú bizonyítékai annak, hogy a 9–10. századi óbolgár kultúra és népesség elválaszthatatlan része volt a kora középkori magyar írásbeli és vallási kultúrának és népességnek.
Irodalom
Juhász Péter (2024): Patria Onogoria
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): A kácsi Lyukaskő hieroglifái
Varga Géza (2019): Onogur népnevünk jelentése magyarul
Varga Géza (2021): A Mala Perescsepinói kincs magyar szójelei
Varga Géza (2021): A Keszthely-kultúra öntvényének Ragyogó Nap úr mondata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése