A karosi szíjvégen olvasható hieroglifikus "Lyukó a szabírok őse" mondat

A karosi vita, aminek eldöntését segíti ez a szíjvég

Többfrontos harc dúl a karosi honfoglalás kori leletek kapcsán a szakemberek körében arról, hogy kik is nyugszanak a Felső Tisza-vidék feltűnően gazdag aranyleletekkel ellátott sírjaiban. Az egyik korábbi álláspont szerint kabarok, továbbiak szerint a magyar törzsek vezetői, esetleg jól menő zsoldoskatonák, netán kereskedők sírjai ezek. A szegedi genetikusok ezt a vitát felélénkítették azzal, hogy kimutatták: a karosi temetők harmadában az egykori Hun Birodalom területéről érkezettek, azaz feltehetően hun eredetű magyar honfoglalók nyugszanak, ami igazolja az évszázada csepült magyar hagyományt. Erre a "felrémlő" lehetőségre reagáltak Sándor Klára nyelvész, Révész László régész és mások is. A vita elsősorban a karosi temetőben nyugvók egykori nyelvéről és identitásáról szólt és mintha csak másodlagosan, ennek függvényeként került volna szóba a foglalkozásuk és a rangjuk. (1) 

A korábbi cikkeimben három hieroglifikus szöveget mutattam be, amelyek a Felső Tisza-vidék íráskultúrájához tartoznak: A karosi tarsolylemez, a rakamazi turulos korong, a szalacsi gyűrű egyaránt magyarul jól elolvasható hieroglifikus mondatot hordoz. Ezekhez társul most negyedikként a jelen cikkben elemzett karosi szíjvég, amelyen a Lyukó a szabírok őse mondat olvasható (1. ábra). 

A fent említett vita során számomra két dolog derült ki. 

- Egyrészt az, hogy a karosi honfoglalók nyelvének meghatározására - a hieroglifikus nyelvemlékek figyelmen kívül hagyása esetén - sem a genetikusok, sem a régészek, sem a történészek, de még a nyelvészek sem képesek. 

- A másik hozadéka a vitának az, hogy a fenti szakmák képviselőinek valamilyen ok miatt nem lehet igazán fontos a kérdés valódi megoldása. Ha fontos lenne, akkor lehajolnának a hieroglifikus nyelvemlékekhez és megpróbálnák felhasználni őket a vita eldöntéséhez (2). 

1. ábra. A karosi szíjvég a Lyukó a szabírok őse hieroglifikus mondattal (középen), a Lyukó szójel és a szabír ős mondatjel (balra, fentről lefelé), valamint a székely írás "ly" rovásbetűje és "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjele (jobbra)

A karosi Lyukó hieroglifa

A szíjvégen több kör, körbe zárt pont, vagy két koncentrikus kör alakú Lyukó hieroglifa van. Lyukó a napisten hunok és avarok által is használt egyik neve, amelyet két földrajzi nevünk is megőrzött. A Bodrog alsóbűi rovásírásos fúvóka helyes olvasata is Lyukónak. A fúvókán a szótövet a Lyuk szójel rögzíti, az ónak végződést pedig betűkkel írták utána. A szókezdő hieroglifa az istenséget a bőség forrásával azonosítja. 

A hun, avar és magyar Lyukó hieroglifák jellegzetes, nyelvet azonosító csoportjának ki van fúrva a közepe, vagyis ezek a "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció példái. Azért azonosítják a magyar nyelvet, mert ez a jelforma csak a magyar hieroglif írásban jelöli a lyuk szót (a sumérben "kút, forrás", az egyiptomi hieroglif írásban "napisten", a kínaiban pedig "Nap" a jelentése). A Lyukó hieroglifát a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam le részletesebben. 

A kritikusaim ellene vethetik e magyarázatnak, hogy a szíjvégen lévő lyukak szolgálhatták a szíjvég rögzítését is, pl. lehetett bennük egy-egy szegecs is. Ez igaz, de két körülmény arra utal, hogy ezzel együtt is jelnek tekintették. Az egyik körülmény a fizikai lyuk peremezettsége, amire nem feltétlenül volt szükség (2. ábra). A másik ok, ami a lyuk jel voltát támasztja alá, hogy a leghangsúlyosabb lyuk az égig érő fa csúcsán van, ahol a szibériai mítoszok és a magyar népmesék szerint a napisten (vagy a napistent jelképező aranyalma) szokásos helye van. 

2. ábra. A hartai honfoglalás kori világmodellen az öt peremezett, többnyire aranyozott és kifúrt lyuk/Lyukó jelen túl van négy további peremezetlen és aranyozatlan, kisméretű és szabálytalanul elhelyezett (minden bizonnyal a rögzítést szolgáló) lyuk is - azaz a peremezés bizonyítja a lyuk jel voltát

A karosi szabír ős mondatjel

A karosi szíjvéget szinte teljesen betölti az égig érő fa jellegzetes, három ágpárral rendelkező rajza, amely a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelének honfoglalás kori változata. A székely jelnév tpr előtagja a tapar népnév (a szabírok Szibériában használt másik nevének) mássalhangzóváza. A jelnév végén az "us" utótag az ős szavunk korabeli írásmódja. 

Berze Nagy János népmesekutató könyvéből tudjuk, hogy a magyar néphitben az égig érő fa azonos az Istennel. E képzetnek a karosi szíjvég rajza és olvasata megfelel. A szabírsággal azonos magyar nép hite érthetően őrizte meg a szabírhun ősvallás maradékát. A "tprus" jel részletes leírása a Magyar hieroglif írás c. kötetben található. 

A jel leírásába az akadémikus "tudomány" néhány prominens képviselőjének beletörött a bicskája (3). 

Az égig érő fának és az azt ábrázoló mondatjel ágainak vége - ahogyan azt a szibériai mítoszokból tudjuk - az égbolt súlya alatt meggörbül. 

A karosi égig érő fa virágai jelszerűek: a virágok közepe egy-egy Lyukó hieroglifa, a sugarai pedig talán a Nap sugarainak felelnek meg (ám a szokással ellentétben nem alkotnak teljes kört). Az égig érő fa virágai hieroglifákból állnak, miként azt a gjunovkai szkíta nyeregdíszen is tapasztaljuk (3. ábra). Ez is etnikumjelző szokás. A szkíta és magyar etnikum azonosságát éppen napjainkban mutatta ki a genetika. Horváth Csaba Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? c. cikke szerint az andronovói kultúra az ugor népek kultúrája volt, a belőle kialakult szkítaság pedig a magyarokkal azonos. Ezt alátámasztják a gjunovkai szkíta  (3. ábra) és a karosi magyar (1. ábra) égig érő fák magyar szójelekkel elolvasható virágai.  

3. ábra. A gjunovkai szkíta nyeregdísz égig érő fájának virágai ugyanúgy elolvasható jelek, miként az a karosi szíjvégen is látható, a gjunovkai virág olvasata az ábra alsó sorában: magas égi kő, a jobb alsó sarokban a szkíta jelek magyar megfelelői láthatók

A karosi szíjvég jelentősége

A karosi szíjvég hieroglifikus mondata szabírnak nevezi és magyar nyelvűnek határozza meg a Felső Tisza-vidék honfoglalás kori lakosságát, azaz a honfoglaló magyarokat azonosítja a szabírhunokkal. 

Ez egyeztethető az Anonymus krónikájában olvasható adattal, amely az Aba-nemzetségről írva, azt Ed és Edöméntől, Csabának egy horezmi nőtől született fiaitól származtatja, akik a Kijevnél a honfoglalókhoz csatlakozó kunokhoz (azaz hunokhoz) tartoztak. Abasár, az Abák nevét viselő központ, nem is esik messze a Felső Tisza-vidékhez, ami megerősíti a karosi és környező települések lakosságának szabír (hun-magyar) voltát.

Jordanes a szabírokat nevezi az igazi hunoknak, akik egyszer már jártak a Kárpát-medencében s nekik tulajdonítja a sztyeppi prémkereskedelmet (4). 

Bíborbanszületett Konstantin 950 táján írt, A birodalom kormányzása c. munkájából már tudtuk, hogy a magyarok régi neve a szabír (szavartü aszfalü) volt. Ezt hirdette a nikolsburgi ábécé "tprus" mondatjele is (1. ábra), amit most a karosi szíjvég hieroglifikus mondatjele újfent megerősít. 

A szabír nép az Attila halálát követő bő évszázadban a kelet-európai térség számottevő népessége és hatalmi tényezője. Gazdasági-kulturális jelentőségüket bizonyítja, hogy 531 táján számukra készült a Szent Korona a mervi oázisban. A Hun Birodalom örököseként a szabírok rendelkeztek annak minden állam- és gazdaságszervező hagyományával, kapcsolatrendszerével és az írásával is. Az önálló szabír nép bő évszázados eseménysora a magyar hagyományban Csaba királyfi történetének részeként maradt ránk. Ez a szabír önállóság az avarokkal történt kényszerű egyesülésig tartott (5).

Első alkalommal a római és hun időkben telepedhettek meg a Duna völgyében (ebből az időből származik Savaria neve). Attila halálát követően jó részük kivonult a sztyeppére, de később több hullámban újra visszatértek a Kárpát-medencébe. 

A heftalita Hun Birodalom bukása után (558 táján) a kelet-európai sztyeppén egyesültek a türkök elől menekülő avarokkal és Baján alatt vonultak be másodszor is a Kárpát-medencébe 567/568-ban. Avar kori jelenlétük bizonyítéka a "tprus" rovásjelhez és a karosi szíjvéghez hasonló égig érő fát ábrázoló zamárdi avar szíjvég (4. ábra), amelyhez hasonló Zalavárott is előkerült. Szabírok költöztek be 670 táján a második avar hullámmal is. A karosi szíjvég hieroglifikus mondata és Anonymus kun (azaz hun) csatlakozásról tájékoztató adata alapján szabírok (azaz hunok) képezték az Árpád vezette honfoglalók jelentős részét is.  

Ez a nyelvemlékekre alapozott újabb magyarázat elsimítja a hun-magyar azonosság és a korai magyar történet több vitatott részletének ráncait. Ilyen például a magyar nyelv Kárpát-medencei megjelenésének, a honfoglalók nyelvének vagy a Szent Korona eredetének kérdése is. A hieroglifikus nyelvemlékek alapján a hunok, az avarok, a szabírok és a honfoglalók egyaránt magyarul beszéltek és a magyar hieroglif írást használták. Az írástani kép a magyar hagyománnyal (a krónikáinkkal és a Csaba-mondával) egyetértésben oldja meg a felsorolt, a hazug finnugrizmus fellépése óta problémásnak tekintett témákat.

4. ábra. A zamárdi avar szíjvég rajza egy tapar us "szabír ős" olvasatú mondatjel (a szíjvég felső részéről készített fotógrafika középen), balra a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős) mondatjele, amelynek tetejéről már lekopott az "us" (ős) szójel, ám az emléke megmaradt a jelnévben, jobbra pedig a székely írás "us" (ős) szójele

Jegyzetek

(1) A szakemberek jó része mintha nem is annyira szakmai, hanem inkább érzelmi-politikai ügynek tekintené e témát. A karosi hunfoglalók kérdése kezdettől nagy összecsapást ígért, csak éppen - a nyelvemlékek nélkül - senkinek sem volt elegendő és hatásos muníciója a végső győzelemhez. 

Pedig a döntő érvet jelentő hieroglifikus szövegek már régen előkerültek a karosi és a Felső Tisza-vidéki körhöz sorolható leletek között. Ezek igazolják a magyar krónikák és a néphagyomány álláspontját arról, hogy hun-magyarok vagyunk. Ezek értékelése nélkül az indulatok hiába korbácsolódtak fel a "szakemberek" körében. A vitát nem a kiosztott jelzők, vagy az elhangzott, nem döntő érvek (mert nyelvet sem a genetika, sem a régészet nem tud azonosítani), hanem a hieroglifikus szövegek tudomásul vétele zárja majd le. Addig a magyar értelmiség szánakozva szemlélheti "nagyjainak" sorozatos csődjét.

Hogy a haynauista-hunfalvista történelemhamisítás a tudományos berkek számára is végleg és cáfolhatatlanul lelepleződik-e, vagy konok képviselői számára marad-e még némi remény a szakmai. etikai és egzisztenciális pozíciók megőrzésére, az csak azon múlik, hogy akad-e olyan okos és bátor szakember, aki hajlandó észrevenni a nyelvemlékeket.  

(2) Több összetevője lehet az érdeklődés hiányának.

- Egyrészt az, hogy egy magára valamit is adó finnugrista akkor sem veheti figyelembe egy dilettáns érveit, ha annak igaza van. Feltételezhetem ezt, mert hasonlóképpen érvelt Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár egykori igazgatója, amikor hiába próbáltam felajánlani munkatársainak a könyvtárban tervezett nyelvemlék kiállítás számára a budapesti hun(?) jelvényt. A magyarázat szerint azért nem fogadták el nyelvemlékként ezt a korai írásemlékünket, mert nekem nem volt szakirányú diplomám és tudományos fokozatom. Ez akkor is elképesztő érvelés volt, hiszen a leletnek és a rajta lévő írásemléknek a kiállításon való szerepeltetése lett volna fontos a tudomány számára s ehhez képest teljesen érdektelennek kellene lennie az én végzettségemnek. Ám hiába emlékeztettem arra a szervezőket, hogy a hun Attila a pásztorfiú tudományos fokozatától függetlenül büszkén fogadta el és viselte a pásztorfiú által talált kardot. Nyilván Attilának több esze és becsülete volt, mint egyes mai szakembereknek. 

- Másrészt az akadályozhatta meg a karosi hunfoglalókról folytatott vita résztvevőit a hieroglifikus írásemlékek figyelembe vételében, hogy belátták: ezek a hieroglifikus írásemlékek eltérnek a latin írással írottaktól, amelyre a tanító néni annak idején megtanította őket. S ha ezek a hieroglifák ennyire eltérnek a latin betűktől, akkor az óvatos ember messze elkerüli. Netán majd még gondolkozni is kell róluk. Akár a puszta díszítés gyanújába is keveredhetnek ezek a hieroglifák azok számára, akik nem ismerik a székely jeleket sem. Azonnal felmérhették, hogy ehhez érteni kellene, de nekik sem idejük, sem kedvük ilyesmivel bíbelődni. Nem számít, hogy a nemzetet foglalkoztató alapvető fontosságú történelmi kérdést döntenek el. Ha kritika esetén esetleg megbicsaklik az előmenetel, akkor az mindennél fontosabb szempont lehet a számukra.

- Sokat nyomhat a latban, hogy a nyugati szakirodalomban még nem sok minden jelent meg a magyar hieroglifákról, vagy ha mégis meg lettek már valamiképpen említve, arról a hazai szakemberek többnyire nem értesültek (ahhoz bújni kellene a szakirodalmat). A szakirodalmi emlegetések értékéből egyébként sokat levon Tátrai Péternek az Origo-ban megjelent Csalók bolhapiacává válhat a tudomány c. cikke, mely szerint a "tudományos folyóiratok" pénzért bármit szemrebbenés nélkül közölnek. Ezt persze eddig is sejteni lehetett. E folyóiratok valójában puszta reklámhordozóként működnek, tudományos értékmérőnek alkalmatlanok (miként az a Nyelvtudományi Közlemények, a Magyar Nyelv és az Antik Tanulmányos esetében is belátható volt). A konzumidiótáknak azonban szükségük van a reklámra, mert az megkönnyíti az önálló gondolkodásra és döntésre csak mérsékelten képesek orientációját - ezért aztán ragaszkodnak is hozzá.

- A hieroglifikus nyelvemlékek döntő többsége szó- és mondatjelekből áll, azok létét pedig a szakemberek annak ellenére is tagadni próbálják, hogy több forrás is van a létezésükre (például Veit Gailel tájékoztatása az 1500-as évekből). Az egyetemeinken azonban ezek létezését elhallgatják, tévedésnek, vagy lényegtelennek minősítik, mert egyébként azonnal átlátható lenne a tömegek számára is, hogy a székely írás nem vezethető le a sémi írásokból. Pedig az alátámasztást nélkülöző akadémikus prekoncepciókban ez a származtatás van előírva. Egy hozzá nem értő egzisztenciális  rettegőnek ez az előírás fontosabb szempont lehet a tényeknél és a becsületnél.

(3) A sohasem bizonyított akadémikus prekoncepció szerint a székely írásnak végső soron a sémi írásokból kellene származnia, amiből következően szó- és mondatjelei elvileg nem lehetnének. Ezért(?) aztán a nikolsburgi ábécében fennmaradt "tprus" mondatjelet megpróbálták különválasztani a többi jeltől és külön magyarázatot dolgoztak ki rá. Ám, mivel ezt a magyarázatot egy tévedésre építették, az ismételt figyelmeztetésem hatására végül ez olyan sikeresen összeomlott, hogy maga alá temette a kiötlőit is. A történetről A temporius-téveszme diadalútja című cikkben számoltam be.

(4) A erdős területekkel folytatott prémkereskedelemben az obi-ugorok nemesfém tárgyakat kaptak a szabíroktól a prémekért cserébe. A nemesfém tárgyakat a szabírok az Irántól északra lévő városokban (például Mervben) gyártották. Itt készülhetett a Szent Korona is 531 táján s azt a szabírok Baján alatt hozták a Duna mellékére. Ugyanez a fejlett fémművesség jelenhet meg a honfoglalók hagyatékában is.

(5) Kézai Simon krónikája tud arról, hogy a szabírok egy része Attila idején is megmaradt a sztyeppén és a hun uralkodó halála után befogadta a Kárpát-medencéből Csaba vezetésével keletre visszavonult véreit: „Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba". Jordaneshez hasonlóan, aki a szabírokat az igazi hunok utódának mondja, Kézai is hunoknak (kunoknak) nevezi a szabírokat. A Kézainál szereplő Csaba név alapján a Hun Birodalom számtalan népe közül azonosítani is lehet a szabírokat (az igazi hunokat). 


Irodalom

Berze Nagy János: Az égigérő fa, Baranya Megyei Tanács, Pécs, 1984.

Varga Géza: A hunok magyar nyelvéről és a székely írás hun eredetéről folyó ostoba vitáról

Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése

Varga Géza: A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak

Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Hozzászólás Török Tibor genetikus honfoglalók nyelvét illető álláspontjához

Varga Géza: Török Tibor sem mond igazat, mert léteznek hieroglifikus avar nyelvemlékek

Varga Géza: Néhány keresetlen szó Sándor Klára Nyelvrokonság és hunhagyomány című könyvéről

Varga Géza: Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban

Varga Géza: A rakamazi turulos korong hieroglifikus mondata

Varga Géza: A rakamazi turul etnikumjelző hieroglifikus mondata

Varga Géza: A II. karosi temető 29-es sírjából előkerült tarsolylemez hieroglifikus mondata

Varga Géza: A honfoglalók írásemlékei

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: A budapesti hun jelvény

Varga Géza: Monok István és az Országos Széchenyi Könyvtár történelemhamisító nyelvemlék-kiállítása

Varga Géza: A Magyarságkutató Intézetnek, Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató úrnak

Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről

Varga Géza: Szabír jelek az Iseumban

Varga Géza: Garantálja-e a minőséget a tudományos szerkesztőségek szűrője a rovológiában?

Varga Géza: A szalacsi X. századi gyűrű kétpólusú világmodellje

Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma

Horváth Csaba Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN 2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p. 

Tátrai Péter: Csalók bolhapiacává válhat a tudomány

 Varga Géza

A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) 

A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele

Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor aligha talál jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra